2015. július 2., csütörtök

56.rész Meglepetés

Könnyebbnek érzem magam attól, hogy Luke-nak elmondhattam, határozottan jó volt végre kiadni magamból legalább egy embernek, nem lett volna rossz, ha mondjuk kicsit előbb jön el és veszi észre. Amikor elbúcsúzunk szorosabban ölel, és az, hogy vigyázzak nagyon magamra most inkább figyelmeztetés, de mindez csak megmosolyogtat. Bár nem akarom, de kissé máshogy kezd nézni rám, a szemeiben még mindig az ül, hogy fel sem fogta még, mit jelent ez, de ott van egy kis csodálat és tisztelet is, ami leginkább akkor ül ki az arcára, amikor megérintem a hasam. Mielőtt felszállnék az orromra köti, hogy hívjam azonnal, ha elmondtam Liamnek és megbeszéltünk mindent, s arra kér, hogy legyek türelemmel vele szemben.
Igyekszem nyugodt lenni, kétféle érzés tartja gúzsban az elmém, az egyik az édes izgatottság, hogy vele lehetek, alig várom, hogy láthassam az arcát amikor meglát engem, ugyanakkor a gyomrom egyre jobban összeszorítja az idegesség. Hirtelen már nem tűnik olyan jó ötletnek csak úgy beállítani hozzá és közölni, hogy terhes vagyok, de hogy máshogy lehetne ezt csinálni? Nincs minden nap mellettem, hogy csak úgy elmondhassam, telefonon pedig nem akartam. Nem fogom egyből letámadni ezzel, majd ha megfelelőnek érzem a pillanatot, akkor elmondom.
Igyekszem elütni az időt a repülőn, javítgatok a dalszövegeimen, alkoholmentes koktélt kortyolgatok és gumicukrot majszolgatva nézek ki az ablakon. Szeretek repülni, kiüríti a fejem, csak céltalanul, zenét hallgatva bámulok ki a felhőkre és észre sem veszem, hogy a levegőben vagyok. Nem rágom magam azon, hogy milyen lesz Liam reagálására, már többször is átgondoltam ezt és bízok a legjobban, mert tudom, hogy szeret engem, mióta elváltunk csak még jobban hangoztatja ezt, és hogy hiányzok neki, velem akar lenni. Korai, igen, leginkább a kapcsolatunkban, de hiszek a sorsban és abban, hogy ennek így kellett lennie.
Az érzés ami elragad, amikor meglátom a londoni repülőteret leginkább a boldogság, napszemüveget veszek fel és felhúzom a kapucnim, mivel nem tud senki az érkezésemről az itteni menedzsmenten kívül, akik küldtek egy autót értem, nem keltek feltűnést. Teljesen zavartalanul rángatom át a bőröndöm a reptéren, majd kilépve onnan a rengeteg autó közt kutatni kezdek azért, amelyik értem jött. A sofőröm egy táblát tart fel, amin csupán a Mackenzie név szerepel, s az arcomra mosoly kúszik amikor odalépek hozzá, s kedvesen üdvözölve elveszi a csomagom. Itt késő délután van, az idő kissé borult, a nap néha előbukkan a felhők közül, de eső illatot hoz a szél.
- Kellemesen utazott, Ms. Hemmings? - pillant rám félszemmel Tom, arcán barátságos mosoly ül és erős angol akcentusa van. Az itteni fogadtatások, és úgy összességében az angolokkal való kapcsolatom által úgy gondolom, a legkevésbé sem igaz, hogy ők komor, rossz kedvű emberek, épp ellenkezőleg. Szeretem Angliát, az itteni menedzsmentet, a tökéletesen, precízen megszervezett koncerteket, a fogadtatást, mindent, jó lesz itt nekem.
- Csak Mira - mosolygok boldogan. - Igen, nagyon jól utaztam, köszönöm.
- Liam nagyon fog örülni neked - félretűrök egy tincset az arcomból és kissé rózsaszínben pompázva mosolygok.
- Úgy gondolod?
- Egészen biztosan, szoktam a fiúkat fuvarozni, sokszor hallottam már tőle a neved. Megviseli a távkapcsolat - döbbenten pislogok nagyokat. Tudom, hogy nehéz, és hogy Liam az utóbbi időben kissé nyűgösebb volt, de azt más még nem mondta nekem, hogy megviseli a távolság. Eddig én voltam, akit jobban padlóra küldött a hiánya, cseréltünk volna? Az ötletem, hogy így mondjam el neki már nem tűnik rossznak, és a kételkedésem is elillan. Fészkelődve várom, hogy odaérjünk, Tom próbál elszórakoztatni, de a gondolataimat nem tereli el igazán. Csak az zakatol a fejemben, hogy itt vagyok, ő is itt van, és mindjárt a karjaiban lehetek. Néhány házzal arrébb áll meg az autóval, hogy még véletlenül se tűnjön fel Liamnek semmi.
- Biztos hogy itthon van? - kérdezem a bőröndöm szorongatva, válaszul hevesen, noszogatóan bólogat.
- Igen, teljesen biztos.
- Köszönöm! - mosolygok, finoman megpaskolja a vállam, majd elbúcsúzik, és beszáll a kocsiba. Egy ideig csak álldogálok a járdán és nézelődök, mindenfelől gyönyörű házak vannak, voltam már itt, de sosem néztem meg őket, gazdag környék, és kész, most viszont úgy mérem fel a terepet, mintha a jövendőbeli szomszédaim házát nézném, és lehet, hogy így is van.
Ránézek a telefonomra, erős vonzást érzek az iránt, hogy felhívjam Niallt, közöljem vele, hogy itt vagyok, elhadarjak mindent és megkérdezzem, hogy most mit csináljak, végül nem teszem. Helyette lassan sétálni kezdek, húzom magam után a bőröndöm és a kicsöngő telefont a fülemhez tartom. Itt a házak szétszórtan vannak, hatalmas kertekkel, magas sövényekkel, hogy ne lásson be mindenki.
- Szia Cica! - hangja őszinte örömmel cseng, és azonnal mosolyogni kezdek. Nem is sejt semmit. - Jó sokáig aludtál.
- Szia! - kuncogok fel akaratlanul. - Igen, ma nincs túl sok feladatom, úgyhogy végre kipihentem magam.
Nem hazudok, nagyrészt ez így van ahogy mondom, mert nincs feladatom, és kipihentem magam, azt az apró információmorzsácskát kifelejtem, hogy épp befordulok a sarkon, és már látom az ő házát, ami azt jelenti, hogy perceken belül szólni fog a kapucsengője.
- Ennek örülök. Luke lenyugodott?
- Igen - nevetek. Lenyugodott, mivel kisebb sokkot okoztam neki. - Milyen napod van? - kérdezem, a hangom tökéletesen sugallja a kíváncsiságot, jelét sem adom semmi gyanúsnak.
- Elég korán hazaengedtek minket ma, és a következő néhány nap szabad, úgyhogy élvezem a jól megérdemelt pihenést. Bár itt lennél te is, Cica - sóhajt fel. Magamban azt suttogom "itt vagyok", s abban a pillanatban lenyomom a kapucsengőjét, s a telefonból hallom is, hogy bent megszólal. - Valaki csengetett, tartsd egy kicsit, kérlek.
- Jó, persze - vigyorodok el szélesen. Egész testemben remegek, már nem fordulhatok meg és szaladhatok el, és nem is akarok.
- Fogalmam sincs, ki lehet az - motyogja, majd megreccsen a kaputelefon. - Igen, ki az?
- Halló, itt rendeltek pizzát? - kérdezem kissé elmélyített hangon, majd felnevetek. Néhány másodpercig csend van, majd halk káromkodást hallok a telefonból és a kaputelefonból is, valami hangosan puffanva leesik, és már nem hallok semmit. A kapu rezegve lassan kitárul, és én csak állok egy ideig egy helyben, nézem a házat, melynek kicsapódik az ajtaja, és a barátom brutális gyorsasággal szeli át az udvart. Nem bírok tovább várni, a boldogságtól remegve engedem el a bőröndöm és amennyire engedi a cipőm elindulok felé. Átkozom magam, amiért platformos magassarkút vettem fel, és nem tornacipőt, úgy most gyorsabban tudnék futni.
Sírni tudnék a boldogságtól, ahogy látom őt felém rohanni, a sebességétől egy pillanatra megrémülök, de nem tarol le, a karjaiba kap és erősen magához szorítva megpörget, leginkább az adrenalin miatt. Belekapaszkodok a vállába és hangosan, boldogan nevetek egészen addig, amíg le nem ereszt, de levegőt venni sincs időm. Ő is remeg, és én is rázkódok a boldogságtól, zavart pillantása egy másodpercig összeforr az enyémmel, majd az orraink édesen egymásnak ütköznek, mielőtt a szája lecsapna. Szinte egyszerre nyögünk fel halkan, ujjai a hajamba csúsznak és megpróbál még közelebb vonni magához, a lelkem szárnyalni tudna a közelségétől, az orromba mászó illatától és egyáltalán a jelenlététől.
- Te boszorkány - súgja, miután elszakadnak egymástól az ajkaink. Kinyitom a szemem, szája mosolyra húzódik, majd ő is megmutatja nekem szép, barna szemeit, és végigsimít az arcomon.
- Szia - súgom, halkan kuncogok, arcom beletemetem a nyakába, tenyereim a mellkasára simítom és érzem a heves szívverését. Karjai szorosan fonódnak körém, átöleli a derekam és a fejét az enyémre hajtja, képes lennék örökké így állni vele, tökéletes lenne.
- Annyira hiányoztál, Mira - fúrja bele magát a hajamba.
Nem érdekli mit keresek itt, még nem nevet a hirtelen megjelenésemen, viszont úgy kapaszkodik belém, mintha évek óta nem láttuk volna egymást, holott csak néhány hét volt, amik ugyan felértek hosszú évtizedekkel. Vonakodva engedjük el egymást, azonnal a kezemért nyúl és összefonja az ujjainkat, s olyan közel húz magához amilyen közel csak tud, miközben a bőröndömért sétálunk, és maga után húzva elindulunk végig a teraszhoz vezető úton. A tekintete szinte sugárzik, falja az arcom minden pontját, a mellkasomban lévő szorítás eltűnik és helyette a bordáim igyekeznek megtartani a szívem. Hátradöntöm a fejem a vállára, az orommal megbököm a nyakát és egy pillanatra úgy simítjuk össze az arcunkat, mint két kismacska.
- Remélem tudsz szorítani nekem egy kis helyet - nevetek rá, leteszi a bőröndöm az előszobába, s csak most látom, hogy csak zokni van a lábain.
- Csak egy egészen kicsit, nagyon össze kell húznunk magunkat - néz rám ragyogó szemekkel, majd felém nyúl, kezei közé veszi az arcom és olyan tekintettel fürkész, hogy úgy érzem, a térdeim zselévé változnak.
Kint heves volt és hitetlenkedő, most viszont máshogy mohó. Ujjaival gyengéden simogatja az arcom, amikor elnyitom a szám egymáshoz préselődünk, mégsem tudok elég közel húzódni hozzá, hogy elég legyen. Orrával finoman megböki az enyém és mindketten elmosolyodunk, nem húzódik el, lélegzetét érzem a fülemnél és remegve felsóhajtok ettől. Olyan nagyon tud hiányozni, csak így érzem ezt igazán, a karjaiban.
- Tudják a többiek, hogy itt vagy? - húzódik el nagy nehezen, miután leveszem a cipőm megfogja a bőröndöm, és egyenesen a szobája felé cibálja.
- Húzd magad után - nevetek, és megpróbálom kihúzni a fogóját, de nem engedi, helyette megemeli.
Mosolyognom kell rajta, ugyanakkor amint észreveszem a bicepszét szükségem van egy zsebkendőre, hogy letöröljem a nyálam. - Nem szóltam senkinek, és egyelőre nem is akarok - magyarázom, lefekteti a bőröndöm a padlóra, majd üressé vált kezét felém nyújtja.
- Miért nem? - motyogja, a nyakamhoz hajol és kissé belefúrja a fejét. A nappaliban szól a tévé, a kanapén heverő díszpárnákat valószínűleg a háta mögé rakosgatva heverészett, a kis dohányzóasztalon egy felbontott csomag chips hever.
- Mert akármennyire is imádom őket, most veled akarok lenni - mosolygok nagyokat pislogva, válaszul ajkait az enyémhez érinti.
- Az jó, mert nincs kedvem osztozni - villant rám mosolyt, leomlik a kanapéra és az ölébe húz. - Érdemes megkérdeznem, hogy mégis hogyan lehetséges ez?
- Elengedtek 2 napra - simítok végig az arcán, ha ez lehetséges a szemei még inkább csillogni kezdenek. 2 nap nem sok, nagyon nem, de több a semminél.
- Mióta tudod? - faggatózik édes mosollyal az arcán.
- Egy ideje - simogatom a tarkóját, szemeit kissé sértetten összehúzza.
- És hagytál engem szenvedni.
- Ne haragudj - biggyesztem le az alsó ajkam, pillantása vágyódva csúszik rá. - De így nagyobb volt a meglepetés - villantok rá széles mosolyt, így enyhíteni próbálom a bűnömet, és sikerül is.
- Szerencséd van, hogy ma jöttél, mert én is szerettelek volna meglepni - túr bele a hajamba, és közelebb húz magához.
- Akkor talán visszajöhetnél majd velem - kuncogok, s piszkálgatni kezdem az inge gallérját. Halkan hümmögve hajol a hajamhoz és belefúrja magát, hátradől, lustán kinyújtóztatom a lábaim és élvezem a kényelmet a karjaiban.
- Csinos vagy - simít végig a lábaimon és mosolyogva nyom puszit a számra. Nesze neked, Luke Hemmings, megérte reggel ennyit szenvednem azzal, hogy megtaláljam a megfelelő felsőt a szoknyámhoz. - Rendeljünk valami kaját, vagy ha szeretnél, akkor elmehetünk valahová.
Szeretnék, igen, jó lenne kimozdulni vele, de tudom hogy megtámadnának minket, és ahhoz most igazán nincs kedvem, legalább olyan csábító vele itt összebújni, mint kint büszkén fogni a kezét és mindenki felé azt sugallni, hogy ő az enyém.
A megkérdezésem nélkül rendel nekem salátát, ami megmosolyogtat, majd leheveredik a kanapéra és a fejét a combjaimon pihenteti meg. Mosolyogva nézek le rá, a haját kezdem piszkálgatni, miközben tűnődve megérinti a hajam végét és azzal játszadozik.
- Máris megnőtt - tudatja velem a felfedezését.
- Még nem annyira, mint amilyen volt, de igen - hajtom le a fejem, a hajam így az arcába hullik, nevetve simítja el és felém nyújtja az egyik kezét. Valóságos tornászmutatványt hajtok vége, de ő roppantul élvezi hogy az arcába hajolok. Nevetve fogja össze a hajam és húzza a vállamra, majd felül, nézem ahogy elhelyezkedik, és a szívem hatalmasat dobban amikor kinyújtja felém a karjait. Lefekszek mellé, az arcunk egy vonalban van, az orrunk érinti egymást, úgy simogatja az arcom mintha egy görög istennő lennék, de én nem érzem magam annak, csak boldognak. Szeretném elmondani neki, most, de akárhányszor kinyitom kicsit a szám mindig berezelek, s hogy ne nézzen hülyének, amiért csak tátogok mint egy aranyhal, inkább megbököm az orrát és kissé felemelem a fejem. Nem kell kétszer kérnem, jelen pillanatban azt hiszem egyikünket sem zavarná, ha az ajkaink örökké így forrnának össze. A mellkasára húz, beletúr a hajamba, és már épp kezdenénk igazán belemelegedni, amikor a csengő belehasít a csendbe. Hirtelen már egyikünk sem éhes, de a futár nem adja fel egykönnyen. Az arcomra mosoly kúszik amikor bénán, botladozva feláll, beletúr a hajába, és a tekintetem, erősen kerülve siet ki. Amikor visszatér a legártatlanabbul pislogva nézek rá, nevetve rázza a fejét és a konyhába megy, én pedig követem, nem akarok túl sok időt nélküle tölteni. A műanyag dobozokból gondosan tányérra szedi a salátám, a hűtőhöz sétál és kivesz egy üveg gyümölcslét, poharat vesz elő és tölt kettőnknek. Az ajkamba harapva nézem őt, és hirtelen látom a karján a kisbabánkkal ugyanebben a konyhában szorgoskodni. Puszit nyom az arcomra miközben a mellette lévő székre noszogat, de észreveszem, hogy csak nekem szedte ki tányérra, ő egyszerűen ledobja magát a székre, maga elé rántja a dobozt és beledöfi a villáját egy szem krumpliba. Nem undorító, csak mohó és éhes, ami miatt akaratlanul is végigsimítok a tarkóján és elmosolyodok.
- Megkóstolod? - tolja elém, a krumplijai tetején valami érdekes kinézetű hatalmas, bundázott hal van.
Bólogatok, miközben a számba helyezek néhány zöldséget, gondosan vág egy darabot és a villáján felém nyújtja. Szeretem a halat, talán az egyik kedvenc ételem, és az elégedettség ami kiül az arcára még azt is megérné, ha igazából utálnám, és csak kényszerből kellene lenyelnem, így viszont akárhányszor lopok egy kicsit megjutalmaz a mosolyával, és közelebb tolja hozzám. Egymás kajáit esszük, beszélgetünk a turnémról, arról, hogy ők mit fognak most csinálni, krumplival dobáljuk egymást, még az sem zavar, hogy beleragadnak a hajamba. Aztán csak ülünk egymással szemben, a lábam megtámasztom az ő székén, miközben kihúzgálja a hajamból a krumplikat, és ismét kísérteni kezd a gondolat, hogy talán most kellene elmondanom neki.
- Liam?
- Még krumplikkal a hajadban is olyan szép vagy - simít egy tincset a fülem mögé, miközben fénylő szemeivel fürkész, az arcom kissé pírba borul. Felbiccenti a fejem, egymásra mosolygunk és felállok, hogy az ölébe mászhassak, de ő is feláll, kidobja a dobozokat, és a tányéromat, evőeszközöket a mosogatógépbe pakolja. A tekintetem ide-oda jár, hatalmas háza van, ellenben az én kis lakásommal, holott nagyon hasonló életet élünk.
- Nem szoktad egyedül érezni magad egy ekkora házban? - pillantok rá, amikor megfogja a kezem és belepuszil a hajamba.
- Alig vagyok itt, de néha előfordul - motyogja tűnődve. - Nem is igazán az, hogy egyedül érzem magam, mert egyedül lenni néha jó, ha ennyi ember vesz körbe, inkább te hiányzol.
- Én? - kérdezem, s a hangom kissé elhalkul.
- Miért, ki másnak kellene? - nevet édesen a fülembe. - Ezt nem is a nagy ház teszi, mindegy hol vagyok, akkor is hiányzol. Nehéz volt az elmúlt pár hét, Cica, kegyetlen, hogy néhány együtt töltött nap után hetekig nem látjuk újra egymást.
Elnyílt ajkakkal hallgatom, belefúrja magát a hajamba, szorosan ölel magához és úgy motyog. Megfordulok a karjaiban, nagyokat pislogva néz fel, két kezem közé fogom az arcát és végigsimítok rajta, a szívem a torkomban dobog, a fejem szédül attól amiket mond. Elgondolkozok azon, milyenek lennénk, ha minden nap látnánk egymást, mellette ébredhetnék és mellé eshetnék be az ágyba. Valószínűleg napjában háromszor ugornánk egymásnak és vesznénk össze valamin, mert állítom, nem biztos, hogy képesek lennénk elviselni egymást, ha nem őrlődnénk folyton egymás hiányától. Tulajdonképpen jó, hogy a kapcsolatunk ilyen fordulatot vett, mert megtanultuk megbecsülni az együtt töltött időt. Összevesznénk, feldúltan elrohannánk párszor, hogy aztán telefonon vagy valamilyen módon kibéküljünk. És valószínűleg ennél is szenvedélyesebben szeretnénk egymást, már ha ez lehetséges.
- Most itt vagyok - motyogom az ajkaira.
- El sem hiszem - fújja ki halkan a levegőt, behunyt szemeit egy pillanatra kinyitja és pillantása az enyémbe fúródik. Az ajkamba harapok, az egyik kezem az arcáról a vállára csúszik, nézem az arcát és arra gondolok, hogy ha ő ilyen szép, akkor mégis milyen gyönyörű lesz a kettőnk kis pöttömje. A mellkasom kissé elszorul, ugyanakkor kellemes borzongással is tölt el, hogy itt vagyok, és ha képes leszek összeszedni a bátorságom, ma már tudni fogja, aztán fecseghetek róla amennyit csak akarok, tervezgethetünk együtt. - Annyira hiányoztál - suttogja, az állam alá nyúlva felbiccenti a fejem és száját az enyémhez nyomja. Nem ellenkezek, egymásnak esünk, de máshogy, mint a legtöbbször. Nem nyom fel az ajtóra, nem tépjük le egymásról a ruhát, nem kapkodunk, csak szorosan fogja a csípőm, belekapaszkodok a hajába, és elképesztően mély a csókunk. Ajkai tökéletes ütemben mozognak együtt a számmal, beletúr a hajamba, a fejem önkéntelenül hajtom hátra, ajkai elszakadnak a számtól és végighaladnak a nyakamon egészen a pólóm kivágásáig. Visszahúzom magamhoz, egyik kezét vágyakozva végigvezeti a derekam vonalán, majd a combjaim alá nyúl és megemel. Egy pillanatra megrémülök, majd a lábaim a csípője köré fonom, s amikor megbizonyosodok róla hogy biztonságosan tart újra lehajolok hozzá. Ajkai vágyakozva megduzzadtak kissé az enyéim után, a szeme buja vággyal csillog, a hajam a vállára hullik miközben megcsókolom. Magam sem tudom, hogy hogy jutunk fel a lépcsőn, de ezen már kár aggódnom, mert épségben vagyok. Finoman letesz az ágyra úgy, hogy nem szakad el tőlem, lassan kigombolom az ingét és gondosan, lassan lefejtem róla, majd hátrahajolok, felmászik mellém és szinte az ölembe ül. Mindkét kezemmel az arcát fogom, mohón viszonzom a csókjait, amikor elhúzódik az ajkaim elnyílva várják, hogy visszataláljon.
Már nem jövök zavarba, amikor lehúzza a pólóm, helyette arra vagyok kíváncsi, hogy észreveszi-e a változást, de olyan mohó és éhes, nem fordít rá túl sok figyelmet. Orraink összeütköznek és mindketten élesen veszünk levegőt, karjaim a nyaka köré fonódnak miközben hátradönt. Egyik kezével megtámaszkodik a fejem mellett és nem nehezedik rám, ami miatt most még hálásabb vagyok, mint máskor. Beletúrok a hajába, a nyakamtól indulva lassú, nedves csókokkal borítja a mellkasom, mindössze ezzel eléri hogy levegőért kapkodva fészkelődjek mire a köldökömhöz ér. Megemelem magam, lehúzza a szoknyám cipzárját és finoman kibújtat belőle. Nem kell szólnom neki, hogy legyen óvatos, mert ő alapból az, figyelmes és óvatos, sose érne úgy hozzám, hogy az fájjon, úgy tart a karjaiban, mintha porcelánból lennék. Erről eszembe jut, amikor szándékosan kiejtett az öléből, és rám tör a mosolygás, de belém is fojtja a nevetésem. Magával ragad, beszippant, és kettőnk édes türelmetlensége többet és többet akarva forr össze, miközben türelmetlenül rángatom a nadrágját. Nevezhetjük ezeket tomboló hormonoknak, vagy annak, hogy hiányzott, hogy szeretjük egymás minden pontját, minden lélegzetvételét, hogy a külön töltött hetek után azt sem tudjuk hogyan kerüljünk minél közelebb egymáshoz. Forró lélegzete simogatja az arcom, rendszertelenül veszünk levegőt, majd az ajkaink újra egymásra találnak. A kapkodás és mohóság megváltozik, a csókjáért nyújtózva a testem kissé elemelkedik, majd amikor a szánk találkozik egymáshoz tapadva esünk vissza, hallom a saját hangom és az övét, a ruháink földre pottyanásának halk hangját, és az ereimben száguldó vérem is érte ordít.
Halk, megkönnyebbült hang szakad ki belőlem, ujjaim a vállizmába mélyednek, miközben lassan mozgatja a csípőjét. Kinyitom a szemeim és a kezem végigfuttatom hibátlan mellkasán, a kidolgozott, kemény izmokon, hagyom vándorolni amíg csak lehet, majd az ujjaim belemarnak a csípőjébe és önkéntelenül is feldobom magam. Tekintetemmel végigkövetem a kezét, megborzongok az érintésétől, míg tenyerét lassan vezeti fel a lábamon és a csípője köré irányítja. A szó szoros értelmében egymásba fonódunk, a tarkójára teszem a kezem és úgy húzom magamhoz, forró lélegzete és nedves, puha ajkai simogatják az arcom, kettőnk lassú tempójára őrjítően reagál a testem. Többet akar, de a lelkem tökéletesen érzi magát, szinte dorombol, amikor a mellkasa az enyémhez súrlódik és a fülemben visszhangot ver, ahogy édesen, nyüszítve szuszogja a nevem. Magamhoz húzom az arcát, a szemeim az akaratom nélkül csukódnak le, egy ideig egymás szájába lélegzünk, majd mohón tapad rám, és erősebben löki meg magát, az ujjaink összefonódnak és a kezeink lassan a fejem fölé csúsznak. Olyan, mintha részeg lennék, nem tudom hogy mit csinálok, hol vagyok, de még a nevemet is elfelejtem, a látásom homályos és nem vagyok ura a testemnek, az összeránduló izmoknak, de más érzékszerveim tökéletesen működnek. Kába vagyok, olyan, mintha kiszívták volna belőlem az életet, miközben az lüktet bennem, homályos tekintetem az övét keresi, amikor a pillantása találkozik az enyémmel az a rövid időre elfelejtett gondolat, hogy hárman vagyunk újra beférkőzik a fejembe, de már tudom, hogy nincs mitől tartanom, minden rendben lesz, mert akinek ilyen tekintete van, és így tud ránézni valakire, mint ő énrám, annak bármit elmondhatok, és együtt bármire képesek lehetünk.
Arcom lustán fúrom a mellkasába, ujjai a hajammal játszanak, kiejti a kezéből egy tincsem és végigsimít a hátamon. Behunyt szemekkel koncentrálok a lapockámon sétálgató ujjaira, apró, céltalan mintákat rajzol, majd átölel és oldalra fordulunk. Teljesen beburkol, de élvezem ezt, beterít a jelenléte, az illata, a szeretete, és másra sem vágyom csak erre. Hallgatjuk egymás légzését és a kint egyre sűrűbben hulló esőcseppek halk kopogását. Ajkait hosszan a homlokomhoz érinti, elsimítja a hajam, majd a fejét a mellkasomra hajtja, és én kezdem piszkálgatni kócos, rövid tincseit.
- Cica? - mozgolódik kicsit, s ahogy megszólít az én számon is kicsúszik az ő neve.
- Liam?
- Igen? - suttogjuk egyszerre, s mindkettőnk halkan nevetni kezd.
- Mit szeretnél? - az ujjaim lesétálnak a vállán, majd a kezem vissza felvezetem a nyakára. Akaratlanul is halkan dúdolgatni kezdem az egyik nem túl rég felvett dalom, aminek a szövege tömérdek másikkal együtt általa született meg a fejemben. Fejét alig észrevehetően megmozdítja, közelebb hajol az arcomhoz és édes puszit lehel a szám sarkába.
- Szeretlek - mormolja, beletúrok a hajába és magamhoz húzom. Fölém kerül, egyik karját megtámasztja a fejem mellett, a másikat az arcom piszkálgatására, simogatására használja. - Olyan jó, hogy itt vagy - suttogja az ajkaim közé, ami egyszerre ismét több érzékszervem is megbolondítja, valamint a szívem. Itt az alkalom, a tökéletes alkalom.
- Mi lenne, ha maradnék is? - súgom, elkapom egy apró csókra a száját, majd ráemelem a tekintetem.
- Azt akarom, hogy maradj, tudod, de nem szakítanálak el otthonról.
Hangosabban veszek levegőt, igazán nem könnyíti meg a dolgom az ilyen megszólalásaival.
- Liam?
- Azt akarom, hogy legyen jövőnk, nem akarok örökké távkapcsolatot... - magyarázza, de mielőtt túlzottan belelendülne a szavába vágok.
- Van jövőnk - nézek a szemébe, egyik kezem az arcára csúsztatom, de újra fecsegni kezd.
- Tudom, Cica, csak arra gondolok, hogy jó lenne...
A kezemet finoman a szája elé csúsztatom, halkan nevetek a meglepett tekintetét, és kihívóan felvont szemöldökét látva.
- Maradj csendben, jó? - súgom, elfojtom a mosolyom, és a kezem helyett már csak a mutatóujjam tartom beszédes, szép szája előtt. Aprót bólint, a tekintete kissé fátyolossá válik és nem kell gondolatolvasónak lennem ahhoz, hogy tudjam mi jár a fejében, túl jól ismerem. Igen, ismerem, annak ellenére, hogy alig vagyunk közvetlen kapcsolatban egymással. Senki más nem ismer úgy, ahogy ő, már nem. Kinyitom a szám, barna tekintete szórakozottan fürkészi az arcom, miközben mély levegőt veszek. Nem hátrálhatok meg, nem most, és főképp nem így, tudni fogja ha hazudok valami orbitális baromságot ezek után.
- Valaki köszönni szeretne neked - érintem meg az alsó ajkát, és elhúzom a kezem, helyette a tarkójára teszem és közelebb vonom magamhoz.
- Most akarsz telefonálgatni? - vonja össze a szemöldökét. - Ha Luke az, akkor várjon reggelig.
- Nem, nem Luke - nevetek fel, megfogom a kezét, az ujjainkat azonnal összefűzné, helyette kinyitom a tenyerét és lassan vezetve a hasamhoz húzom. Halkan hümmög, gondolatban teljesen máshol jár és meg is értem, nem számít arra, amire ezzel akarok kilyukadni. Megállítom, mielőtt a csípőmre simítaná a kezét, helyette ott tartom a hasamon, és úgy irányítom, hogy érintse az édes kis domborulatot. A lélegzete mintha elakadna egy pillanatra, mire óvatosan ráemelem a tekintetem.
- Mira, ha arra akarsz kilyukadni, nem vagy k...
- Szia Maszat - billentem oldalra a fejem, a hangom kissé remeg, és félek felnézni. Átkozom magam, amiért ezt így csinálom, mert egyszeriben már annyira bénának tűnik. Érzem, hogy megrándulnak az ujjai, és ebből igyekszek valami biztatást formálni magamnak. - Köszönj az apukádnak.




Ne öljetek meg! <3 

25 megjegyzés:

  1. Te gonoooooosz! :D
    Egesz olvasas alatt szinte gyomorgorcsom volt hogy mikor mondja el, es persze hogy hagysz egy gyonyoru fuggoveget. Ebbe oregedek majd bele :c
    Immmmmmaadtam a reszt es az sem izgat hogy hajnali egy vaaaan. De ha van akkor nezd el a helyesirasi hibaim mar a szemem kifolyt felig. Na mindegy. Hah kis ertetlen Liam. Remelem orulni fog a babanak. :3
    Alig varom a kovetkezot!
    Nitus xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha! :D Megszokhattátok már volna.
      Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  2. Drága Nessa!!
    ááááááááá nneeee nem teheted ezt. Kérlek hozd nagyon hamar a kövit mert ebbe belefogok ŐRÜLNI. Már nagyon vártam ezt a részt és (azon kivűl hogy vááááá) nagyon jó lett mint mindig.Liam remélem jól fogadja a hírt és happy and lesz.:) Már alig várom a következőt.
    Berta <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Berta! :D
      Pedig megtettem.
      Köszönöm szépen!

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Hali Nessa!
    Jézusom.. áááá! Pruu.. Xoo
    Egyébként a szüleim hülyének néznek, hogy éjjeli egykor, egyedül a szobámban nevetek, pityergek, és fura csukladozó hangokat adok ki.. khmm..
    Szerintem nagyon cuki volt es egyáltalán nem béna!
    Csak ennyit akartam,
    puszi: Am
    Ps: Ja, és sose tudhatod! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Am! :)
      haha, ez nálam is rendszeres, ne aggódj!
      Köszönöm! <3

      Törlés
  5. Annyira tudtam hogy itt fogod abbahagyni!!!! Ajjj mit csinálok én egy hétig?? Sőt több mert jövőhéten elutazom:( Mindegy valahogy kibírom......vagy nem:D Nagyon régóta olvasom a blogjaidat és mindig meg tudsz lepni valamivel! Nagyon szeretem ahogyan írsz, nagy tehetséged van hozzá úgyhogy remélem nem hagyod abba az írást! Imádom egyszerűen imádom a blogodat és a részt is imádom! Annyira cuki Liam és Mira! :3 Remélem Liam jól fogja fogadni hogy apuka lesz!:)) Nagyon várom a kövit!<3
    Puszi: Emese<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, végre valaki! :D
      Tudom ám, hogy régóta itt vagy, emlékszek rád. :)
      Köszönöm szépen, nagyon édes vagy! <3

      Törlés
  6. Drága Nessa!

    OMG. ITT ABBAHAGYNI. Hogy fogom egy hétig kibírni?! Lehetetlen feladatnak tűnik.
    Annyira tökéletes rész lett, kétségkívűl ez a kedvencem. Imádom.
    Liam.. Nincsenek rá szavak milyen édes, hogy örült Mirának! Fene sem gondolta volna, hogy a seggfej Liamből ilyen édes sráct fogsz kihozni. Annyira kíváncsi vagyok a reakciójára, és őszintén fogalmam sincs, hogy milyen reakcióra számítsak tőle, ami elég ritka nálam.
    Na, és Mira.. Olyan jó látni nála a fejlődést, hogy nem néz magára utálattal, ahogy eddig, hála a pici pöttynek. Szerintem nagyon aranyosan tudatta Liammel, hogy a kettejük babáját várja. Ez így volt tökéletes.
    Az egész rész olyan meghitt volt, tipíkus olyan, amit ha az ember elkezd, soha nem akar befejezni, amit még akkor is olvasna az ember, ha a könnyei miatt nem látna semmit, annyira megterheli a szemét a sok olvasás. Ilyen nálam utoljára az Obszidiánnál volt... Komolyan nem tudok mást mondani, mint hogy tökéletes.

    Tűkön ülve várom a következő részt! <3

    PS: Már megint olyan rövid kommentet hoztam össze, pedig a rész elolvasása után, annyi minden volt bennem, mire elkezdtem írni, minden kiment a fejemből, mintha lefagytam volna. Ráfogom arra, hogy hárommegyed kettő van. Sajnálom a helyesírási hibákat, telefonról vagyok.

    Anna .x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Anna!
      Remélem azért sikerült! :D
      Nagyon szépen köszönöm, tény, hogy mindketten rengeteget változtak, de ez volt a célom. :)
      A kommented pedig egyáltalán nem rövid, tökéletes, hidd el, és nagyon köszönöm!

      Törlés
  7. Drága Nessa! :)

    OMG *-* Most teljesen megöltél, hogy lehetsz ilyen, itt abbahgyniii..bele fogok őrülni, h megtudjam mi lesz Liam reakciója 😱
    Az egész történet alatt gyomorgörcsöm volt, h mikor mondja már el végre <3 Istenem csak add h mimden rendben lesz és HAPPY END lesz :D Jajj, nem fogom kibírni a következő részig, kérlek tekerd az időt gyorsan, h már olvashassam is ;)
    Annyira szeretem!!!!!!
    Puszi Dóri :* 😘
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dórim!
      Haha, te is itt vagy már régóta, nem szoktad még meg?:D
      Köszönöm! <3

      Törlés
  8. Szia!
    Te egy kis gonosz, szadista manó vagy! Hogy lehet itt abbahagyni? Most komolyan! Mikor lesz még jövő hét? Szinte éreztem, hogy addig fogod húzni a bejelentést, hogy lógva hagyd a végét, pedig hetek óta Liam reakciójára várok! Van egy olyan tippem, hogy Liam nem fog örülni a babának, a félbehagyott mondata alapján. Egyébként irtózatosan jó részt hoztál megint, csak a végét nem így kellett volna. Értesz hozzá, hogy kicsináld az idegeimet! Siess nekem azzal a következő résszel!
    Ja! És a legszebb, hogy tisztában vagy vele, hogy mindenkit kiidegelsz. Oda biggyeszted a végére, hogy ne öljünk meg, pedig amikor hajnalban elolvastam közel álltam hozzá.
    Nagyon-nagyon jól írsz! Siess a következővel!
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Hát, nagyon köszönöm, kedves!
      Én rendszeresen hagyom abba így a részeimet, az egyik kedvenc szórakozásom, haha.
      Köszönöm szépen, és ne haragudj, örülök hogy végül életben maradtam. :D

      Törlés
  9. Nessa!!!

    Hát ezt így kell befejezni, hogy az olvasó összerándult gyomorral a folytatásért vágyakozzon :D Te tudsz valamit hallod :D
    Nagyon jó lett a rész, mindig elcsodálkozom, hogy mindig van valami jó ötleted arra, hogy az ember elolvadjon a kapcsolatuktól, mert annyira aranyosak :3
    Jaj már, nagyon várom a folytatást :)
    Puszi Tami <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tami! :)
      Haha, ez a célom.
      Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  10. Drága Nessa!
    Engem az sem zavarna ha innentől kezdve csak rózsaszín habos-babos felhőkről szólna a történet, de egyrészt mondtad is másrészt sejtem is, hogy nem fog olyan egyszerűen jönni az a happy end.
    Ez a rész pedig csodálatos volt ahogy azt már megszokhattuk! Nagyon ritkán vált ki belőlem ilyen erős érzelmeket könyv/blog, mint amit te már nem egyszer elértél. Most is az elejét végig mosolyogtam, mint egy töklámpás, aztán éreztem ahogy dübörög a szivem és végül remegtem az izgalomtól. Tudtam magamról, hogy csalnék és amint lejjebb görgetek meglesném, hogyan mondja el Mira, így a telefonom alját remegő ujjakkal takargattam és alig bírtam magammal, hogy ne ugorjak azonnal a végére. És mikor elolvastam az utolsó mondatot, szó szerint sokkot kaptam. Fél órán keresztül csak ültem és egy pontot néztem magam elött a falon, mint egy holdkóros. Aztán mikor feleszméltem életemben először azt kívántam bár gyorsabban telne a nyár és bár már jövő hét csütörtök lenne. Ezen a ponton abbahagyni kínzás. Nagyon-nagyon várom a következő részt! És pihenj sokat a nyáron legeslegkedvencebb bloggerinám! <3 <3

    Ui.: Láttam még régebben az ask.fm profilodon (ahova már fiók nélkül, névtelenül sajnos nem tudok írni,úgyhogy bocsi, hogy itt zaklatlak ezzel), hogy a pályaválasztással kapcsolatban kértél segítséget. Nem tudom téged az ilyesmi mennyire érdekel, de esetleg marketing szakember vagy ügyfélkapcsolati (pr) menedzser? Ha jól tudom mindkettőhöz első sorban nagy angol tudás kell. Ezen az oldalon van róluk is szó: http://www.felvi.hu/felveteli/palyaorientacio/palyak_foglalkozasok_kepzesek

    -sok mondanivalós lány

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Jól sejtetted, haha, eléggé ellaposodott már ez a történet egy időben, valahogy muszáj felpörgetnem.
      Örömmel olvasom mindig az ilyeneket, mert annak ellenére, hogy nem szeretem ha valaki miattam sír, szeretek érzelmeket kiváltani az emberekből.
      Nagyon szépen köszönöm minden szavad, hihetetlen sokat jelentenek! <3
      Köszönöm a linket is, megnéztem! <3

      Törlés
  11. Drága Nessa!

    Elhiszed ha azt mondom, amíg olvastam a részt, a hideg futkosott rajtam? Ha nem, akkor nagyot tévedsz. Ez általában a nagyon jó könyveknél szokott előfordulni, de most már nálad is. Hihetetlen amit tudsz művelni a szavakkal. Annyira érdekes részeket tudsz írni, hogy az elképzelhetetlen.
    Természetes volt Mira izgatottsága. És IGEN, úgy ment Liam-hez, ahogy pár résszel ezelőtt leírtad. Az oké, hogy én onnan, hogy Mira becsengetett Liam-hez, végig sírtam a részt? De a sírás, csak is jó értelemben. Liam zabálni valóan viselkedik Mirával. Mira pedig kis sunyi, mivel még nem szólt a többieknek, hogy Londonban van, de azért egy kicsit megértem.
    Wáá, ahogy Miara elmondta Liam-nek a baba dolgot. Imádom a kis Maszatot. És a végére azért oda írtad, hogy ne öljünk meg. Nos, nem megölni akarlak, hanem felkutatni az ország minden egyes kis zugát, hogy elmondd a folytatást. Esküszöm következő csütörtökig meghalok a kíváncsiságtól.
    Várom a folytatást. :) ♥♥
    Hatalmas virtuális ölelés:
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! <3
      Nehéz, de nektek bármit elhiszek.
      Annyira édes vagy, nagyon szépen köszönöm minden szavad, hihetetlen sokat jelentenek nekem. <3

      Törlés
  12. Kis cseles!
    Megint húzod az időt, húzod az időt. Ha így folytatod meg fogok őrülni. Annyira vártam már, hogy reagáljon rá, erre.. Uhhmm..
    Ettől függetlenül piszkosul jó rész volt, faltam minden betűjét.
    Annyira megzabálom őket, hogy csak na! (Hát..ennek nem volt sok értelme, de remélem érted!:D) Liam lett most az első kedvenc bandatagom, holtversenyben Harry-vel (Természetesen). Mira egy tündér, a kis maszatkát már most imádjuk, nem lesz baj [remélem] ebben a családban! :))
    Egyébként mostanában elkezdtem 1D fanfictionöket ééés.. mit ne mondjak. Ez a kedvencem. És nem csak úgy mondom ;D
    AAAAaaaannyira várom a kövi részt! :)
    XxxLilla

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedvenc elfoglaltságom. :D
      Nagyon köszönöm! <3 <3
      Ezt örömmel "hallom"!

      Törlés
  13. Drága Nessám! :)

    Csatlakoznék azokhoz, akiknek eszük ágában sincs megölniük téged, pedig annyira vártam, hogy Liam mit fog szólni ehhez az egészhez! Sebaj, a napok olyan gyorsan pörögnek- számomra legalábbis mindenképp- hogy mire kettőt pislogok, már fent is lesz az új rész.:)
    Mindennél jobban imádom őket, hiszen annyira fantasztikus embereket kreáltál. Talán nem is közülünk valóak, túl tökéletesek, és csodálatosak. Erre sajnos nem tudok jobbat mondani. Nem lehet nem imádni Mirát és Liamet, Maszat pedig egy kis cukorvirág lesz. Én tudom!:)
    Btw, eszembe jutott a babájukról a csodás hasfestés. Szerinted mennyire nézbek rám most furán a körülöttem lévők!? :'D

    Ne haragudj, hogy ilyen kutyafuttában írok, de semmiképp nem akartalak komment nélkül hagyni.
    <3

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu! <3
      Számítottam ám rád, nem lenne jó ha meghalnék, magammal vinném a sírba a történet fennmaradó részeit.
      Nagyon köszönöm, te fantasztikusabb vagy náluk! <3
      Majd meglátom mit tehetek a hasfestés érdekében. :DD

      Törlés