2015. július 22., szerda

59.rész Tartás

Sziasztok!
Szerintem a Föld még nem hordott akkora idiótát a hátán, amekkora én vagyok. Fent voltam éjjel 1-ig, hogy befejezzem a részt, majd azt hittem, hogy feltöltöttem, és most, hogy felébredtem és ránéztem a blogra derült ki, hogy nem, szóval.. ah. Ne haragudjatok, ez a rész elég pocsék lett, pedig igyekeztem, de valahogy nem sikerült többet kihozni.
A kommentekre még nem tudtam válaszolni, de mindenképp sort kerítek majd rá. És ez már oly sokszor megválaszolt kérdés, mégis mindig feljön: Nem tudom, hogy hány rész lesz még, ne kérdezgessétek, mostani állás szerint még nem most fog eljönni az epilógus, ne kezdjünk máris búcsúzkodni. 

Remélem nem felejtitek el, kikről szól a mai nap. 


N. x

Olyan közel van, a szemeim lecsukódnak és a lélegzete az arcom simogatja. Olyan nagy szükségem van valakire, ő pedig itt van, ilyeneket mond nekem, és valósággal elvarázsol. Az utolsó pillanatban elfordítja a fejét, arcát az enyémhez simítja, a fülemen érzem, és hallom kissé kapkodó lélegzetvételét, majd hosszú, gyengéd puszit ad az arcomra. Kipattannak a szemeim, egy ideig nem enged el, csak szorosan ölelkezünk, majd elenged úgy, mintha semmi sem történt volna.
- Öltözz fel, aztán Harry elvisz minket - utasít halkan, míg én lehajtott fejjel kiszedek egy nadrágot meg felsőt a bőröndömből anélkül hogy megnézném, passzolnak-e egymáshoz. - Mindjárt visszajövök - jelenti be, és kislisszol az ajtón.
A ruháimmal a kezemben nézek utána, nyeldesem a könnyeim. Ez az egész kezd egyre rosszabbá válni, én pedig kezdem elveszíteni a józan eszem. Felveszem a ruháim, majd csak ülök felhúzott lábbakkal az ágyon, és várom, hogy visszajöjjön, hiszen csak azért ment el, mert öltöztem.
- Kész vagy? - les be óvatosan, majd a válaszomat meg sem várva belép, amikor látja, hogy normális ruha van rajtam, nem Harry hatalmas sortja és pólója. Kihúzza a bőröndöm húzókáját, ő nem hősködik, hogy elbírja. Rövid időn belül ő a harmadik fiú, akihez beállítok, és hiába ugyanabban a bandában énekelnek, mindannyian mások.
Csend honol, nem tudok mit mondani, a kocsiban halk zene szól, a hátsó ülésen gubbasztok Niall vállának dőlve, és rettenetesen várom, hogy újra aludhassak.
- Holnap még benézek, mielőtt mész - búcsúzik el tőlem Harry. Nem emlékszem rá, hogy említettem neki, hogy holnap elmegyek, de kár ezen törnöm a fejem. Halkan megköszönöm neki ötszázadjára is amit értem tett, míg Niall kiszedi a bőröndöm, majd miután ötszázadjára is biztosít róla, hogy számíthatok rá, megfogom szöszke barátom kezét és utána lépkedek. Olyan, mintha beszívtam volna, ismerem azt az érzést, amikor nem tudok magamról, sem a körülöttem lévő világról, de az az érzés jó, ellenben ez elnyel, mélyebbre húz, és a botladozásom nem vicces. A Nap még csak most kezd lemenni, átaludtam majdnem az egész délutánt, és még így is fáradt vagyok. Szándékosan vagyok fáradt, bebeszélem magamnak, mert menekülni akarok a valóságból az öntudatlanságba, aludni akarok és nem tudni arról, hogy a barátomnak nem vagyok elég jó ahhoz, hogy családunk legyen, arról, hogy elrontok magam körül mindent, és ha így haladok Niall megunja majd ezt. Nem tudom mire készültem, hogy mit hittem, és mi lett volna ha ő nem kapcsol, legfőképp azt nem, hogy mi volt és mi van az ő fejében, pedig legtöbbször képes vagyok rájönni egyetlen pillantásból. Szeretem, nem sok embert vagyok képes úgy szeretni, ahogyan Niallt, de az érzéseim hiába erősek, nem olyanok, mint Liam iránt. Csak ebbe kapaszkodok, abba, hogy Niall itt van, és azt mondja velem akar lenni, hogy ő nem fog cserben hagyni sem engem, sem a kisbabám, én pedig elhiszem neki. Kételkedhetnék, azok után, hogy a világommá vált férfi, aki azt ígérte, bármiben számíthatok rá megszegte a szavát, és Niall is az ígéretét, mégsem teszem, mert annyira kétségbeesetten szükségem van rá, hogy bízhassak valakiben, hogy ha azt mondja, a ruhásszekrényemből Narniába jutok, akkor elhiszem.

~Niall Horan~

Amikor azt mondja, egyedül akar lenni, tudom mi következik. Külön szobát kér magának, holott azt hittem, majd velem akar lenni. Más esetben nem hallgatóznék, de ahogy meghallom a fojtott zokogást, és a hangját, ahogy valószínűleg a testvérének is elmondja a történteket, lerágott körmeimmel képes lennék lebontani a házat egyetlen mozdulattal.
- Nem - nyöszörgi hüppögve - nem kell, Luke, Niall azt mondta velem jön, de... Mindent elszúrok - zokog fel újra. Homlokomat a falnak döntöm és mély levegőt veszek, nem szúr el semmit, én szúrom el. Alapvetően nem tudok mit kezdeni a síró emberekkel, senkivel, a rajongókat sem tudom megérteni, és néha idegesít is, ha valaki sír, mert én ugyanolyan ember vagyok, mint ők. De Mira... a mellkasomra nyomás nehezedik, és a szívem szakad meg ettől a hangtól, vagy a látványtól, hogy az arcát takargatva rázkódik. Segíteni akarok neki, újra előcsalni a mosolyát, és ezért bármire képes lennék, bármire, ha tudnám, hogy beéri velem. De ma időben eljutott az agyamig, hogy Liam helyét nem tudnám átvenni, és nem is tanácsos, mert azzal olyan lavinát indítanék el, amit senki nem élne túl. Ha nem a barátomról lenne szó, nem a bandatársamról, akkor esküszöm, még ha azzal kockára tenném a barátságunkat, megpróbálhatnánk, mert tiszta szívből szeretem ezt az egykori nagyszájú szöszi lányt, csak nem azon a módon, amire vágyik.
Elhátrálok az ajtótól, amellett, hogy semmi jogom végighallgatni a beszélgetést, a legnagyobb indokom az, hogy képtelen vagyok tovább hallgatni ezt. Megint ott tartok, hogy legszívesebben beverném Liam arcát, fortyognak bennem az indulatok. Ehelyett főzök egy teát, és a bögrével a kezemben leülök a kanapéra. Muszáj kiürítenem a fejem, rájönni, hogy hogyan segíthetnék neki úgy, hogy közben valahogy elfogadom Liam döntését, és nem megy ez az egész a barátságunk, és a banda kárára. Én magam is árulásnak gondolnám, ha az évek óta mellettem álló egyik legjobb barátomat eldobnám egy lány miatt, akit 1 éve sem ismerek személyesen. De tehetek én arról, hogy Mack olyan lett számomra néhány hét alatt, mint egy nem létező kishúg? Az első benyomásom az volt róla, hogy ennek a lánynak veszettül szüksége van valakire, és mióta elvette azt a nyamvadt gumicukrot tőlem a kötelességemnek érzem, hogy megvédjem, és én legyek a támasza. Ha tehetném most visszaforgatnám az időt, és úgy intézném a dolgokat az ő érdekében, hogy végül én legyek az, akinek csak fogja az arcát, majd hevesen kapkod a csókjáért, amikor hetek után meglát. De ilyen nem létezik, és a védelmező nagytestvérek nem csókolják meg a kishúgukat, ha azok szomorúak, és jót akarnak nekik. Ez nem megoldás, még ha köztünk semmilyen rokoni kapcsolat nincs is. Nem akarok én lenni az új példa arra, hogy nincs barátság fiú és lány között megjelenő felesleges érzelmek, és egyebek nélkül. Mert van, ezt akarom bebizonyítani.
Összerezzenek a telefonom rezgésére, a bögrémet leeresztve, a teát nem kilötyögtetve előhalászom a farzsebemből, és gondolkodás nélkül felveszem.
- Mi ez az egész, Niall? - hallom Luke aggodalmas hangját. - Eddig hiába próbáltam elérni Mirát, nem vette fel, most meg alig értem amit mond, annyira sír. Liam otthagyta, ugye?
- Igen - sóhajtom, és dörzsölgetni kezdem a homlokom.
- Tudtam - motyogja egykedvűen. - Csak holnapig vigyázz még rá, kérlek, mire leszáll a repülő ott leszek.
- Vele maradok - túrok a hajamba. - Megígértem neki, hogy vele leszek, és amúgy is maradnék, amíg legalább egy kicsit összeszedi magát.
- Ő nem a te felelősséged, Niall, sem ő, sem a gyerek. Tudom, hogy Mirának szüksége van valakire, de...
- Én akarok vele lenni, nem ő kért, hogy menjek el vele. Nem az én barátnőm, és nem az én gyerekem, de vele maradok.
- Mira képes nagyon kiborulni - figyelmeztet, holott már tapasztaltam ezt.
- Luke, heteken keresztül volt alkalmam szembesülni Mira pophercegnő hisztirohamaival, és ott nem menekülhettem el előle, mióta eljöttünk onnan minden alkalommal én kapartam össze Liam miatt. Rosszul ismersz, ha azt hiszed, hogy nem számíthat rám azért, mert most sír és kiborult. Megértem, és segíteni akarok, ugyanolyan fontos ő nekem, mint neked - a fejemet rázva túrok a hajamba, már maga a feltételezés is hülyeség, hogy nem akarok mellette lenni.
- Vigyázz rá - motyogja halkan - még akkor sem borult ki ennyire, amikor Ashton szakított vele, pedig az is durva volt. Nem tudom mi lesz ebből, aggódok miatta.
- Vigyázok - nyelek nagyot, tulajdonképpen én sem tudom, hogy mi lesz, de muszáj valami biztatót mondanom. - Rendben lesz, akkor is, ha Liam nem tér észhez, Mack erős lány, erősebb mint amit gondol magáról. 
- Mi történt köztük? - sóhajt, lelki szemeim előtt látom hogy a hajába túr, Mira is mindig ezt csinálja.
- Talán erről Harryt kellene kérdezned - sütöm le a szemeim, belekortyolok a teámba mielőtt újra megszólalnék. - Randizgatok egy lánnyal, vagy nem is tudom minek nevezzem...
- Florával, tudom - szól közbe.
- Igen - jobb híján a nadrágom szakadásán át vizsgálgatni kezdem a térdemen lévő forradást. - Hívott Mira, én meg nem vettem fel, azt sem tudtam hogy Londonban van, azt hittem hogy a srácok azok, és direkt szívatnak, ezért kinyomtam, aztán kikapcsoltam. Reggel szólt Harry, hogy Mira itt van, nagyon összevesztek, és egész éjjel engem követelt. Azt mondta, hogy miután elmondta összevesztek, Liam azt mondta neki, hogy menjen el, de már kiderült, hogy nem úgy értette, de Mackenzie szó szerint vette, fogta a cuccait és kirohant a szakadó esőbe, de a kapun nem tudott kijutni, és mivel engem nem ért el, Harry szedte össze.
- Niall? - szakít félbe Luke, a hangja furcsán nyugodt, az a fajta nyugodtság, amit magára erőltet az ember, mielőtt kitörne a vulkán. 
- Igen? 
- Kurvára kinyírom Liamet! - fakad ki, a háttérből puffanást hallok. - Én is megijednék, de hogy volt képe ilyet mondani neki, amikor tudja, hogy Mira mire képes mérgében?! Ha a nővéremnek baja lesz, vagy a babának, én, én...
- Hát, azzal megelégedsz, hogy néhány napig fájni fog az álla, nekem meg az öklöm? - húzom el a szám.
- Megütötted? - a dühből döbbenet lesz, bólogatok, majd amikor rájövök hogy nem lát, szóban is kimondom. - Hát... nem tudom mit mondjak, ha ott lennék többet kapna tőlem.
- Tudom, de Mira megkért, hogy ne csináljam, aztán míg aludt mégis elmentem. Lebuktam, mert kicsit belilultak a bütykeim - dörzsölöm meg a kezem. - Inkább ne csinálj semmit, még mindig őt védi.
- Hát persze - horkant fel. - Nekem is mondta, hogy ne szóljak bele, de beszélni fogok Liammel - mondja már kicsit nyugodtabban. - Tudni akarom, hogy mi az oka ennek az egésznek, mert Mira elmondta nekem, hogy mindent feladna azért a kisbabáért, Abbahagyná az éneklést, Londonba költözne, pedig nem akar lelépni otthonról, de megtenné, hogy együtt legyenek. 20 évesen ő sem tervezett gyereket, de végig azt hajtogatta, hogy biztos így kellett lennie, és minden tökéletes lesz - egyre zaklatottabb lesz, a kezeim ökölbe szorulnak, és kezd elborulni az agyam. Mindent feladna, mindent amit szeret, és Liamnek ez nem kell, van ennél nagyobb barom a világon?
- Mindent megteszek, hogy jobb legyen ez az egész - motyogom a hajamba túrva. - Mindegy mi lesz, tudnia kell, hogy vannak akikre számíthat.
Tudom, hogy a legnagyobb félelme, hogy egyedül marad, de én ezt nem fogom hagyni.
- Csak ne hagyd egyedül, bántani nem fogja magát, a baba miatt nem, de...
- Tudom - csukom be a szemeim, és fáradtan megdörzsölöm az arcom. Tudom, hogy nem fogja testileg bántani magát, ettől sosem féltettem, mert a legnagyobb ellensége a saját fejében van, és muszáj megszabadítanom tőle. - Egyedül akar lenni.
- Nem, csak összezavarodott. Bármit is csinál, vagy azt hiszi, hogy akar, az csak azért van, mert dühös és elkeseredett, nézd el neki - olyan ez számomra, mintha egy használati útmutatót hallgatnék a legjobb barátomhoz, holott tudok mindent.
- Emiatt ne aggódj, vigyázok rá, Luke, de talán a következő néhány koncertjét lehet jobb lenne lemondani - tanácsolom. A mostani helyzetből ítélve holnapután sem lesz kedve a színpadon eljátszani, hogy minden rendben.
- Hívj fel, ha van valami, mindegy mikor.
Biztosítom, hogy így lesz, és még ezerszer elmondom, hogy Mira bármiben számíthat rám, és vigyázni fogok rá, mire sikerül egy kicsit lenyugtatnom.
Kezemben egy bögre teával állok újra az ajtaja előtt, csend van, és hiába kopogok. Halkan benyitok, a takaró tetején fekszik összekuporodva, a kezéből kiesve ott hever a mellkasánál a telefonja, s az abból kilógó fülesből ordít a zene a fülébe. Elborzadva hallom, hogy a fülében ordító zenéhez nekem is közöm van, ez nem az a lány, akit én ismerek, és ez Liam hibája. Egyik keze az arcán van, a bögrét az éjjeliszekrényre teszem, elveszem a telefont és lejjebb veszem a hangerőt, ha kikapcsolnám egyből felkapná a fejét, viszont a füleire még szüksége van. Leülök mellé, semmi nem emlékeztet Mira Hemmingsre, a szemei duzzadtak, az arca piros, haja csapzott, és olyan, mintha 1 nap alatt 20 kilót fogyott volna, holott most látom a hasát, kicsi, és szokatlanul gömbölyű. Még csak igazán dühösnek sem láttam, máskor dühöngött, most csak elkeseredett, és annyira elveszettnek tűnik. Ezek után ha akarnám se tudnám magára hagyni, de nem is akarom, és a szívem körül sajgást érzek. Elsimítom a haját az arcából, megpróbálom elhúzni a kezét, és ahogy hozzáérek az ujjai ragaszkodva fonódnak össze az enyémekkel. Végigsimítok a kézfején, megnézem a szépen manikűrözött körmeit, majd lehajolok és puszit adok az arcára, mielőtt elengedném.
Betakargatom, behúzom a sötétítőket, majd kicsoszogok a szobából. Még nincs túl késő, mégis kimerültnek érzem magam, és nem fog ártani ha hamarabb lefekszek. Lezuhanyzok, majd kiterülök az ágyamon, és megpróbálom leállítani a saját őrülten kavargó gondolataimat azzal, hogy bekapcsolon a tévét. A sportok máskor lekötnek, de most az ütők közt repkedő labda sem elég hozzá. A gondolataim pont úgy pattognak a fejemben, mint a teniszlabda, mígnem a koponyám hasogatni kezd. Kikapcsolom a tévét és az oldalamra fordulok, próbálok elaludni, elakarok aludni, de nem megy. Felemelem a fejem, amikor halk kattanással, és nyikorgással résnyire nyílik az ajtó, és még a sötétben is tökéletesen látom a tanácstalanul, félve csillogó kék szemeket. Takarójával a vállán úgy áll ott, mint egy kisgyerek, aki szól az apukájának, hogy szörny van az ágya alatt. Nehéz elképzelnem, hogy hamarosan ő lesz az, aki szörnymentesíti a szobát.
- Bejöhetek? - tördeli az ujjait, hangja halk, és remeg.
- Gyere - tornázom fel magam, kihúzódok az ágy szélére és helyet adok neki.
Kicsire húzva magát foglalja el az ágy másik felét, tőlem legtávolabb. Ez fáj, sosem éreztem még köztünk ekkora szakadékot, nem akarom, hogy egy hülyeség miatt ez legyen.
- Mira - nyújtom ki a kezem, és végigsimítok a haján. Felém fordítja a fejét, szemei nem csak duzzadtak, hanem pirosak is a rengeteg sírástól.
- Ne haragudj! - mondja remegő hangon, a szája lebiggyed, és egyik kezét az arca elé kapja.
Ösztönösen húzódok közelebb hozzá és átölelem, a feje a mellkasomra hanyatlik és halkan szipog.
- Semmi baj, Mackenzie - simogatom türelmesen, a teste elernyed és vékony karjaival átölel. Hálát adok, amiért nem kezd magyarázkodni, azt a beszélgetést nem szeretném lefolytatni.
- Hiányzik - szakad ki belőle hüppögve, majd halk nyüszítést hallatva kisebbre húzza magát, és megpróbál eltűnni a karjaimban. Annyiszor hallottam már ezt a szájából, néha elcsuklott a hangja, néha fáradtan bökte ki úgy, mintha elege lenne mindenből, de sosem így. Már szinte úgy érzem, beletörődött, hogy nem kell neki.
- Nem érdemli meg, hogy hiányozzon - motyogom a haját simogatva.
- Kérdezett valamit rólam? - emeli fel a fejét, szemei reménykedve csillognak.
- Igazából nem nagyon adtam rá neki esélyt, de reggel keresett, nem úgy gondolta, hogy menj el... Csak egy másik szobára gondolt.
Szipogva bólint, majd a fejét a mellkasomra hajtja és csendben marad. Ami engem a leginkább bosszant az az, hogy Liam nem keresi. Nem kér bocsánatot, nem mondja el normálisan, miért nem akarja ezt, nem ad magyarázatot Mirának, teljes kétségbeesésben hagyja, és önmagában ezért képes lennék leszedni a fejét.
- Aludj - simítok végig a hátán. Nem szól, oldalra döntöm a fejem, fészkelődni kezd, s miután kényelmesen elhelyezkedik hozzá igazodok. A haja nedves, bőrének gyümölcsös tusfürdő illata van, és a kezem alatt puha szaténanyagot érzek, miközben a hátát simogatom. A fejemben kirajzolódik a kép a hálóingről, de nem rajta, hanem Florán. Ma vele nem is beszéltem, és amint megtudtam mi történt elrohantam tőle, pedig mindketten vártuk, hogy lássuk egymást. Lehunyom a szemeim, a mellkasomon szuszogó lányt talán rövidebb ideje ismerem, mégis valamiért a fontossági sorrendem élére került olyan ok mellé, mint a család és a banda. Florával évek óta megy köztünk ez a huzavona, ezért különösebben nem fájt az elengedése. Reménykedek, hogy lehet köztünk valami, most, hogy végre rászántam magam és eddig jól mennek a dolgaink, csak tudnom kell hol az eszem, és használni
.
~Mira Hemmings~

Most először hányok reggel, mióta babát várok. Egy ideig nyitott szemmel fekszek Niall mellkasán és küzdök a hányingerrel, majd elindul felfelé valami a torkomon, és a kezemet a szám elé tapasztva ugrok ki az ágyból, mielőtt lehánynám a békésen szuszogó fiút. Berontok a fürdőszobájába, felcsapom az ülőkét, az undorító hangtól csak még inkább rosszul leszek. Az összes hajam az arcomba zuhan, de mielőtt lehánynám Niall ujjai finoman egy copfba húzzák a hátamra. Köhögve emelem fel a fejem, kivert a víz, és minden erőm elhagyott. Elfordítom a fejem és a lehúzó gombért tapogatózok, de Niall keze előbb ott van, és lenyomja. Összeszorítom a szám, holott legszívesebben lihegve kapkodnék levegőért, elirányít a mosdóig, s miután kiöblítem a szám még a vízsugár alatt tartom a fejem. Én soha, soha, de soha nem voltam ekkora szerencsétlenség, és nem is akarok az lenni, nem is leszek. Ashton miatt napokig bőgtem, magamat okoltam, nem ettem, nem ittam, tomboltam, és feküdtem a takaró alatt, miközben az öcsém próbált összekaparni. Most viszont itt végeztem, ennek nem én vagyok az oka, nem én tehetek róla, hogy Liam egy seggfej, és nem betegedhetek bele ebbe az egészbe, mert az nem nekem lesz rossz, hanem a babának. Őt nem veszélyeztetem, mert az enyém, csak az enyém, és egyszer az emberek orra alá fogom dörgölni, hogy én egyedül is képes vagyok felnevelni egy gyereket.
- Köszönöm - húzom el a hajam Niall kezéből, lenyelem a hangom remegését, felemelem a fejem.
- Jól vagy? - vizsgálja aggódva az arcom, és végigsimít rajta. Ő nem az a személy, akinek muszáj megjátszanom, hogy nem érdekel az egész. Lesz még ilyen bőven.
- Igen - bukik le a fejem, egyik kezemmel megdörzsölöm az arcom, a másikat ő szorongatja ijedten. - Sajnálom...
Puszit nyom a homlokomra és magához húz, hűvös, vizes ujjait a tarkómhoz érinti.
- Ez gyakori? - érdeklődik, mire rázni kezdem a fejem.
- Nem, csak hányingerem van mindig, de eddig nem hánytam - dörzsölgetem az arcom.
- Feküdj vissza, korán van még, csinálok valami reggelit - noszogat finoman az ágy felé, és nem ellenkezek az ellen, hogy betakargasson. Önzőség, vagy nem, de jól esik, hogy valaki törődik velem. Összekucorodok, ahogy hallom kint esik az eső, és bár bejárom az egész földet, s Afrikától Finnországig minden éghajlaton jártam már, alapvetően a meleghez vagyok szokva, és most fázok, míg Niall kissé izzadt homlokát dörzsölgeti. Meleg teát hoz, bolti csokis kekszet, és egy szendvicset, bőségesen megrakva zöldségekkel.
- Egyél, aztán szedd össze magad, Mack, mert ez így nem mehet tovább, belebetegszel.
Bólintok, a szemeim a szendvicsen tartom, apró falatokban tüntetem el, majd a teát kortyolgatva megeszek két kekszet is.
- Folytatni akarod a turnét? - néz rám komoly tekintettel.
- A magánéletem sosem befolyásolta ezt, folytatom - bólintok eltökélten. Folytatni fogom, végigcsinálom, és senki nem fog rájönni semmire, amíg én azt nem akarom. Körülbelül 8 koncert, aztán vége a turnénak, és vége mindennek, időszakosan, vagy akár örökre.
- Mira, ez több annál, mint egy veszekedés.
- Végigcsinálom - mondom ellentmondást nem tűrő hangot megütve. - És ez az egész köztünk marad amíg lehet - egy zsebkendőért nyúlok, kifújom az orrom, majd galacsinná gyűrve szorongatom a kezeim közt.
Bólint, hálás vagyok amiért nem kérdez, csak beleegyezik, és ettől kicsit úgy érzem, hogy újra én irányítom az életem.
Liamnek lenne még alkalma rá, hogy ha akarna valamit, akkor elkaphatna, és amíg a repülő el nem indul a kifutópályán várom, hogy betoppanjon, de ez nem történik meg. Hátradőlök az ülésen, rosszallva nézek a mellettem elhelyezkedő Niallre, nem kellene itt lennie, de ő a saját feje után megy, amely most valami érthetetlen oknál fogva engem akar követni, még mindig engem, pedig én mindent elrontok. 
Abból kiindulva, hogy mindketten rengeteget utazunk egyikünk sem nyavalyog a hosszú út miatt, elütjük az időt filmezéssel, ő elpilled mellettem, és a vállára borulva egy ideig én is igyekszem aludni, de képtelen vagyok rá, túl sokat aludtam az utóbbi 2 napban. Valahogy a kezembe kerül a füzetem, mely tele van olyan dalokkal, amikhez Liamnek valamilyen módon köze van. Visszaolvasom az előzőt, kihúzgálok sorokat, majd a tollam remegni kezd a kezemben, és a szöveg szerelmes borzadájból vádló, követelőző szöveggé alakul, és ez lebont bennem valamit, a düh falát. Megragadom a füzetet, hagyom Niallt aludni, átcsörtetek egy másik kabinba, ahol tudom, hogy az ilyen esetekre a hangszereim vannak. Megragadom a gitárom, leülök, és gondolkodás nélkül áradnak belőlem a sorokhoz párosodó akkordok. Kiírom a dühömet, a fájdalmam, az ürességet amit most érzek, és ez sokat könnyít a lelkemen, de nem eleget.
Röpke 10 óra utazás után úgy szállok le a repülőről, mintha nem életem legrosszabb napjain lennék túl, hanem egy nyári vakációról tértem volna vissza. Cipzáros pulcsival védem a kis pocakom, napszemüveg akadályozza, hogy megvakuljak, és Niall fogja a kezem, hogy állva tudjak maradni. 
Bár meglepődnek, hogy Liam helyett Niall van velem, mindenki "örül" a visszatérésemnek, és megkezdem színészi karrierem gondos felépítését, mert attól fogva hogy először kinyitom a szám dől belőlem a hazugság. Jól vagyunk, minden rendben, nagyon boldogok vagyunk és szeretjük egymást, de most sok dolga van és nem tudott velem jönni, viszont együtt voltunk, és romantikus meg cuki dolgokat csináltunk. A sminkeseim dünnyögve hallgatják ezt, és egy pillanatra még én is hiszek magamnak, aztán összetalálkozik a pillantásom a sarokban engem figyelő legjobb barátoméval, és nem látok benne semmi mást, csak sajnálatot. Márpedig engem nem kell sajnálni, utálom, ha sajnálnak, és már annyiszor elhatároztam, hogy befejezem amit csinálok.
Tulajdonképpen be is fejezem, legalábbis egy időre, mert büszkén, felemelt fejjel lépek színpadra, és felrobbantom azt. Csak egy nagy levegőt kell vennem, és a hangommal minden távozik belőlem, belül tombolok, de azt csinálom amit kell, amihez értek, és amit sosem ronthatok el, számomra egyszerűen a koncerteken való bakizás nem megengedett. Büszke vagyok magamra, amiért az elmúlt napok ezt nem befolyásolják, arra az időre amíg van, aki csodálva figyel engem, nem török össze, viszont amint lelépek a lépcsőn ez már elveszti a jelentőségét. Christian hatalmas vigyorral az arcán közeledik felém, de én Niall karjába omlok, és számomra vége a világnak, megcsináltam amit kellett, ami a munkám, de többre úgy érzem nem vagyok képes.

16 megjegyzés:

  1. Szia!
    Nem tudom, hogy mi a bajod a résszel, de nekem tetszett. Örülök, hogy Niall időben észhez tért, és nem csináltak eszetlenséget. Liamet utálom. Miért nem keresi? Most el tudnék viselni egy Liam szemszögöt, hogy mi járhat abban a csökevényes agyában. Nem küldöd vissza a farmra? Mirát sajnálom, de egy igazán erős személyiséget alkottál neki. Felvenni egy maszkot, mutatni, hogy minden happy, olyankor, amikor minden összedől, nem egyszerű. De jól átadod az érzéseit. Imádom ezt a részt is. Várom a kövit!
    Puszi: Klau

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!
      Örülök, hogy tetszett, az a célom, hogy nektek tetsszen.
      Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  2. Drága Nessa!
    Egész éjjel vártam a részt de így is nagyon örülök hogy reggel el tudtam olvasni!:) Liamet úgy képen törölném amiért nem csinál semmit még csak nem is keresi Mirát! Niall meg szokásos módon nagyon nagyon cuki!:) Remélem lassan helyre jön minden szomorú Mirát ennyire összetörve látni:/ nagyon nagyon jó rész lett mint mindig most is imádom!<3 legutoljára a Zaynes blogodba komiztam elsőnek és múltkor örültem neki hogy én voltam ott az első :3 apró örömök az életben:D alig várom már a következő csütörtököt! :))<3
    Puszi Emese<3<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      sajnálom, azt hittem éjjel, hogy feltöltötte, de valami miatt mégsem.
      Nagyon köszönöm! <3 <3

      Törlés
  3. Drága Nessa!
    Nagyon nagyon régen írtam neked kommentet, de most mégis rávettem magam. :)
    Természetesen fantasztikus lett.
    Rettenetesen rossz Mirát szomorúnak látni!
    Liamet nem értem! Oké, sok volt neki ez az egész így hirtelen, na de azért mégis!!! ><
    Jaaj Niall olyan cukii!!!! :3
    Alig várom a jövő csütörtököt!!!!
    Lexyi x x x

    Ui: Nézd el nekem kérlek ezt az Igen rövid és összessedetlen (magyarul pocsék :P) kommentet, de oooolyan meleeeeg vaaaaaaaan!!!!! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Örülök, hogy rávetted magad, nekem ez hatalmas öröm. :)
      Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  4. Drága Nessa! :)

    Nem is tudok már mit írni, és nem azért mert szerinted nem lett olyan jó a rész, hanem mert pont hogy annyira jó a rész hogy szóhoz se jutok ( tudom sok a hogy szócska :) )
    Annyira megkönnyebbültem, hogy nem csókolták meg egymást, bár ezt inkább Niall-nek köszönhetem :)
    Mira egyszerűem egy hős, bármit túlél a kisbabájáért..viszont nagyon remélem, hogy Liam-nek lesz túl késő visszacsinálni azt amit elrontott, mert akkor megihatja a levét..
    Istenem annyira várom már a következő részt :) ♥
    Puszi :*
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dórim! <3
      Jaj, édes vagy, köszönöm szépen! <3

      Törlés
  5. Szia Nessa! :)

    Szerintem nincs semmi baj a résszel!
    Igazából egy kicsit én is megkönnyebbültem,hogy nem volt semmi Niall és Mira között,De én komolyan annyira de annyira sajnálom Mirát olyan rossz,hogy sokat sír(jó mondjuk ha helyében lennénk én is ezt csinálnám).Niall még mindig nagyon aranyos,hogy segíti és,hogy vele van meg minden.Mirával együtt vártam,hogy majd Liam beesik és majd minden rendbe jön.De ezt nem bánom,hogy nem így volt mivel így van egy kis izgalom az egész történetbe.
    Hát mást nem nagyon tudok most írni.
    Várom a következő részt! :D (Bár mondjuk azt mikor nem?)

    Puszi

    Kata

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Örülök hogy így gondolod!
      Az izgalomkeltés jelenleg az elsődleges célom, szóval lehet még ilyenekre számítani, haha. :)

      Törlés
  6. Sírok. Eskü itt bőgök mint valami hülye. Liam te balfasz indíts utána és szerezd vissza Mirát vagy tökön rúglak. Niall olyan édes volt de mem tudnám őket,elképpzelni együtt, egy párként.
    Lirat akarok. Ahjj.
    Megőrjítesz.
    Izgatottan várom az újat.
    Barbee xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne sírj, drága, ezért nem éri meg! <3
      Haha. :DD

      Törlés
  7. Drága Nessa!

    Először is kezet foghatunk, ugyanis sikeresen elfelejtettem, múlt héten, hogy csütörtök van, és nálam a csütörtök azt jelenti, hogy új rész.
    Fantasztikus lett. Imádom.Imádom.
    Mira a rész végére össze szedte magát, ennek nagyon örülök. Azt nem gondoltam volna, hogy Niall tényleg vele fog menni, de még is. Liam még mindig egy tuskó. Igazán felhívhatná Mirát. Meg nagyon jól tudja, hogy Mira Niallnél van, oda is elmehetett volna, de nem. Ez idegesít. Luke aggódása Mira felé, igazán testvéries. És, hogy ő is, megakarja verni Liamet, ez meglep. Belőle sem nézném ki, de kitudja. Lehet ha személyesen találkoznak, akkor tőle is kap egyet Liam.
    És sikerült rekordot felállítanom. Kibírtam majdnem a rész végéig, hogy nem bőgtem el magam. Komolyan van olyan, hogy az első pár sor után sikerül elsírnom magam.
    Nagyon örülök, hogy nem lett csók Niall, és Mira között. Nem tudnám elképzelni őket, mint egy pár. Niall maradjon csak Mira barátja.
    Remélem a következő részben lesz Liames rész is, és fel fogja keresni Mirát.
    Várom a folytatást.
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mónika!
      Ez megesik mindenkivel, főleg nyáron. :)
      Nagyon szépen köszönöm, megint hihetetlen édes vagy! <3

      Törlés
  8. Drága Nessa!!
    Sajnálom hogy most nem írok túl sokat ebbe a komiba csak nem tudok mert nyaralunk és nem szabad sokat neteznem. Ez a rész is csodás lett mint mindig. Remélem Mira és Liam tisztázzák a dolgot és mindnki boldog lesz:):DNagyon várom a következő részt:):D<3
    Puszi
    Berta:)<3:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Berta! <3
      Semmi baj, teljesen megértem, és köszönöm, hogy a nyaralásodból szánsz egy pici időt arra, hogy elolvasd a részt, és még írj is nekem.
      Köszönöm! <3 <3

      Törlés