2014. június 25., szerda

6.rész A munka, az munka

Sziasztok! :)
Íme, itt vagyok az új résszel. Nem mondanám, hogy sokat bajlódtam vele, viszont az alapötletet meglehetősen idétlennek tartom, de már úgysem tudnék újat írni, szóval közzéteszem ezt.
Hogy telik a nyár? Nekem elég unalmas, mióta hazajöttem Angliából, nem igazán tudok mit kezdeni magammal, az idő sem tett eddig a kedvemre és emiatt kicsit bezárkóztam, de remélem, hogy ez változni fog.
Nessa. xx

Néhány héttel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni azt a helyzetet, amiben most vagyok. Haragosan szemezek a körülöttem kapirgáló csirkékkel, mindkét kezemmel azt a bizonyos kosarat fogom miközben Niall összegyűjti a tojásokat. Tojásgyűjtés egy farmon Niall Horan társaságában. Igen, határozottan körberöhögtem volna azt, aki ezt mondja nekem 2 héttel ezelőtt.
- Szerintem mind megvan - néz rám, miközben kissé megvonja a vállát és elmosolyodik - ha meg nem, majd kijön Stephen és összeszedi ő.
Visszamosolygok rá, miközben kiveszi a kezemből a kosarat és elhúzza előttem az ajtót, kimenekülök a csirkék közül és megkönnyebbülten veszek egy mély levegőt, Utálom a szagokat, amik ezen a helyen terjengenek.
Nem tudom, mit mondhatnék ennek a srácnak, de úgy tűnik, ő beéri a hümmögésemmel és azzal, hogy néha benyögök valamit, amin nevet. Csak beszél, beszél és beszél mindenről, nem hagyja, hogy kínos csend álljon be köztünk.
- Kérdezhetek? - kizökkent a gondolataim közül, miközben a naptól kissé hunyorogva néz rám.
- Aha, persze - hümmögök, miközben a hajamat összefogom egy kócos copfba. Ez a meleg semmi ahhoz képest, ami otthon szokott lenni, így nem panaszkodok.
- Te miért vagy itt? - a hangjából semmi rosszindulatot nem érzek ki, csupán érdeklődik, épp ezért válaszolok normálisan.
- Mert mostanában nem épp jó a kapcsolatom az öcsémmel, és ezzel akar büntetni - vonom meg a vállam, mintha nem érdekelne a dolog, holott mindketten tudjuk, hogy nagyon is érdekel. - Ti?
- Ó, szóval Liam bunkósága ellenére még nem tűnt fel? Csináltunk hülyeségeket, a menedzsment szerint jót fog tenni egy kis kikapcsolódás, de őszintén szólva az eltelt csaknem 1 hét alatt nem igazán fedeztem fel változást, sőt...
- Aha - titkolni sem tudnám az ellenszenvet, ami kicseng a hangomból és mosolyt csal az amúgy is mosolygós arcára - de te nem vagy olyan, mint ők, akkor mit keresel itt?
- Harry sem kifejezetten olyan, de hidd el, azért mi sem voltunk szentek az utóbbi időben. Különben is, egy banda vagyunk, együtt állunk színpadra, akkor együtt pateroljanak el minket az Isten háta mögé is - megvonja a vállát, miközben egy kavicsot kezd rugdalni maga előtt - ez így fair.
- Ez hülye kérdés lesz, főleg úgy, hogy nem én vagyok a legnagyobb rajongótok, de te milyen hibákat követtél el? Mármint... nem igazán nézném ki belőled, hogy csinálsz bármi illegálisat is.
- Ó, nem feltétlenül volt illegális - ismét megvonja a vállát, miközben szabad kezét a nadrágjának zsebébe csúsztatja.
- Ne vonogasd már a vállad! - nevetek, miközben kissé tétovám oldalba bököm. - Akkor meg? Ha nem illegális, annyira rossz nem lehet.
- Kinek mi - látom, hogy ismét megvonná a vállát, de ezúttal nem teszi - tulajdonképpen nekem ugyanaz a bajom, mint Liamnek, csak őt kidobta a barátnője, nekem meg egy ideje nem volt olyanom. Rossz módszerrel akartam megtalálni - nevet fel halkan, miközben beletúr a hajába - ja, hát eléggé elcsesztem.
Nem mondok semmit, ha már az elcseszett dolgoknál tartunk, abból nekem is van néhány.
- És a többiek?
- Ne mond, hogy nem tudsz semmiről - emeli fel a fejét, miközben nem túl őszintén vigyorog rám.
- Nem vagyok a rajongótok, Niall, nem is bírlak titeket. Lehet, hogy az öcsém nagyon odáig van értetek mert elvégre ti fedeztétek fel őket, de elvettétek tőlem az ikertestvérem, ez épp elég volt ahhoz, hogy ne érdekeljen veletek kapcsolatban semmi.
- Hé - húzza össze a szemöldökét, miközben rám mered - mi nem vettük el tőled Őt! Luke mondhatott volna nemet is az ajánlatra, de hidd el, mi bírjuk a tesódat, bármikor leléphetett volna, ha azt mondja, néhány napot veled akar tölteni, meg is tette ezt sokszor.
- Jó, mindegy - sóhajtok, és rántok egyet a copfomon - én is elbasztam. Szóval?
- Végül is, mindenki tud ezekről, miért ne mondanám el neked is? Nem mondok nevet, oké? Volt itt minden, ivás, bulizás, részeg koncertezés, füvezés, egyéb. Kíváncsi vagy még a többire?
Kissé megdöbbenten rázom a fejem és arra gondolok, hogy az én szarzsák öcsém velük turnézott, amikor ilyeneket csináltak. Érzem, hogy elsápadok, hiszen ki tudja mibe vitték bele Luke-ot, vagy akár Ashtont, majd elönt a harag.
- Hé, nyugi! Tudom mire gondolsz, Luke nem volt olyan hülye, mint mi, próbálta megakadályozni a hülyeségeket.
- Egy kérdésem van, ki füvezett? - összehúzom a szemöldököm és arra gondolok, itt és most véget vetek ennek a kialakulásban lévő jó viszonynak, ha megtudom, hogy Luke mégiscsak valahogy belekavarodott ebbe.
- Rövidebb választ tudok adni, ha azt kérdezed, ki nem? - nevet fel keserűen, miközben elfordítja a fejét és a távolba bámul.
- Akkor ki nem? - követelem, és a lábammal dühösen dobbantok - Niall, ha belevittétek az öcsémet...
- Harry, Harry nem - fordul felém - és tényleg megnyugodhatsz, Luke nem volt velünk akkor.
- Jó - válaszolok, miközben szemeimmel egy ideig még gyanúsan méregetem - nem hittem volna, hogy csináltok ilyesmit.
- Mások se - kissé felvonja az egyik szemöldökét, miközben huncutul elmosolyodik - te tudod a legjobban, hogy nem minden úgy van, ahogy azt a többség látja, az már más, hogy nem akartuk, hogy ezek kiderüljenek. Hát, ez van. Ki nem csinált soha baromságokat? Én legalább megbántam őket, mert nem mutattam épp jó példát vele, csakhogy ezzel a sajtósok nem foglalkoznak, várják a következő baklövését valamelyikünknek.
Pontosan tudom, hogy miről beszél, gyakran a legkedvesebben érdeklődő riporterek forgatják ki legjobban a szavainkat, így hát magamban eltűnődve bólintok egyet.
- Sajnálom - habár nehezemre esik, mégis kibököm, ha Liamet nem is, őt és Harryt talán tényleg sajnálom egy kicsit.
- Nem kell, csak észnél kellett volna lennünk és akkor most nem kapnánk olyan üzeneteket, hogy csalódtak bennünk, valamint nem dekkolnánk itt idegbetegen. Ezekhez képest te tényleg elég nagy hülyeségért vagy itt.
- De ha Harry nem füvezett, akkor ő is.
- Mint mondtam, sem én, sem ő nem vagyunk ártatlanok, csupán ő nem süllyedt olyan mélyre, mint mi.
Hümmögve nézek abba az irányba, ahol a göndör hajú fiú egy kalappal az arcán, a fűben kiterülve sütteti magát. Elképedve veszem észre, mennyi tetoválás borítja a mellkasát, ám nem bámulom túl sokáig, követem Niallt a házba.
- Szia Cica! - összerezzenek, amikor a hátam mögül hallom a mély hangot. Az ajkaim összeszorítva fordulok felé, vetek rá egy pillantást, majd Niall mellé lépek és a tojásokat egyenként a tartókba helyezem. - Most nem sérültél meg? - érdeklődik, miközben barna szemeivel a kezeim vizsgálja.
- Nem - válaszol helyettem Niall, és kissé elmosolyodva néz fel a haverjára, akiről én próbálok nem tudomást venni - csak a kosarat tartotta, míg kiszedtem a tojásokat.
- Ti mióta vagytok ennyire jó barátok? - szemöldökét értetlenül vonja össze, miközben a lábaimat méregeti. Nem veszek tudomást róla, semmivel sem különb azoknál az idegeneknél, akik mindig ezt teszik.
Niall - mily meglepő - megvonja a vállát, és hátat fordítva neki a hűtőbe teszi a megtelt tojástartókat.
- Liam - Stephen hangjára mindannyian felpillantunk, egy gumicsizmát (?) fog a kezében, melyet letesz az ajtó mellé - öltözz át és gyere ki, segítened kell kitakarítani a lovak istállóját.
- Hogy mi van? - fél szemöldöke a homloka közepéig szalad, miközben mellettem Niall nevetni kezd.
- 10 perced van. Megtalálod az istállót?
Nevetni kezdek, amikor a lépcső tetejéről Louis és Zayn gumicsizmában és kissé kinyúlt pólókban, hangosan szitkozódva trappolnak le a lépcsőn, abban a pillanatban Harry is betoppan és kissé értetlen tekintettel néz körbe, nagy kezében ő is egy pár csizmát szorongat.
- Kuss, Niall, ha nekünk mennünk kell, neked is! - Liam hangja dühös és talán kissé elkeseredett is, dühösen méregeti a falnak borult lábbelit.
- Ő már megcsinálta, amit kellett, szóval neki nem kell jönnie - magyarázza Stephen.
- De hát ő csak tojásokat szedegetett! - mutatóujját a mellettem vihogó szőke srác mellkasára szegezi, várom a pillanatot, amikor toporzékolni kezd, de csak dühösen felkapja a csizmát és Harryvel a nyomában felmegy az emeltre.
- A munka az munka - mosolyog a nagydarab srác, miközben felém pillant.
- Remélem, legalább elég szaros tojások voltak - morogja Louis, kicsörtet az ajtón magára hagyva ezzel Zaynt, aki az egyik csizma sarkába lépve ki-be húzogatja belőle a sarkát.
- Ki a fene találta fel ezt a kényelmetlen szart? Miért nekünk kell kiganézni a TI istállótokat? - egyik kezével megdörzsöli az arcát és a hajába túr, hatalmas szemeivel kissé mintha elkeseredetten bámulná a lábaira erőltetett ormótlan csizmát.
- Mert itt éltek, ami a miénk, az a tiétek is - mondja, majd kifordul az ajtón - 10 perc múlva találkozunk!
- Kapd be - mindenki hallja a Louis száján távozó rövid mondatot, ám a nagydarab srác egyszerűen nem vesz róla tudomást, csak elsétál.
- Hé - Niall mutatóujja az oldalamba fúródik egy pillanatra, majd halkan nevetve hajol a fülemhez - menjünk, nézzük meg ezt.
- Ne motyogj - Zayn gyilkos tekintettel néz a rázkódó vállú szöszi srácra, aprót bólintok és töltök magamnak a pulton felejtett limonádéból. Rossz ötlet.
A poharat épp az ajkamhoz emelem, egyetlen korty citromos hűsítő csordul a számba, amikor Harry a szűk nadrágjába betűrt béna, piros kockás ingben és gumicsizmában szökdécsel le a lépcsőn, fürtjein most ott pihen a kint napellenzőként használt kalap, mely alól kikandikálnak a barna tincsek. Tulajdonképpen ő úgy néz ki, mint a filmekben a jóképű tanyasi fiú, ellenben a mögötte dühösen trappoló Liam már más tészta, mert míg Harry egy balett ugrással vidám bébizsiráfként ér földet, addig Liam egy valamikor talán pizsamaként használt kék pólót visel, aminek az alján néhány gyanús folt van. Szürke melegítőjét térdig takarja a csizma és annyira hülyén néz ki, hogy képtelen vagyok nem hangosan felnevetni.
Harry mellém ugrik és tölt magának is a limonádéból, nekidől a pultnak és a szemöldökét összevonva néz rám, most először érdemel ki tőlem egy mosolyt, de csak azért, mert ellenben a többiekkel ő nem szitkozódik.
- Te szart lapátolni mész, vagy egy filmforgatásra? - Louis belép, észreveszem a kezében még szinte füstölő rövidre szívott csikket, amit Harry mellé lépve a kukába hajít. Nem törődik azzal, hogy a mellette a fiú felhúzott orral kezd legyezni maga előtt.
- Harry végre megtalálta, honnan ered a stílusa - szól közbe Niall is, szemeit kissé megdörzsöli és minden erejével azon igyekszik, hogy ne röhögje el magát akárhányszor a haverjaira néz.
- Ezt bóknak veszem - vigyorog rá a göndör, egy ideig Louis-t méregeti, majd a rossz kedvű srác halkan elneveti magát.
- Mi a francot keresünk mi itt? - magában puffogva teszi fel a költői kérdést.
- Hát, haver, ez nagyon jó kérdés - Liam zsebreteszi a kezeit, pont úgy néz ki, mint egy tanyasi stílusba öltöztetett 15 éves Eminem rajongó. - Hé, amúgy nézzétek már, a kis morcos tud nevetni is!
Csípőmet a pultnak vetem és rövid időre a szemébe nézek, egy pillanatra teljesen csend lesz, majd Zayn megköszörüli a torkát és elindul az ajtó felé.
- A One Direction ez alkalommal a nem tudom milyen falusi Istálló Stadionban ad koncertet! - meglep, ahogy Louis magas hangon kiáltozni kezd, tulajdonképpen ezzel csak azt éri el, hogy Harry a hátára vetődik, Zayn az ég felé nyújtja az öklét és Liam kelletlenül indul utánuk.
- Niall nélkül nem lehet - pislog hátra a kreol bőrű srác. Egy pillanatra... nem is tudom, majdnem hogy aranyosnak találom őket, mert a szöszi azonnal ellöki magát a pulttól és utánuk indul, de aztán eszembe jut, amit mondott. Meg az is, hogy utálom őket.
- A belevaló Betyár Tomlinson, Pásztor Payne, Kondás Malik és az asszonyok szíveit összetörő hm... Libapásztor Styles ma hatalmas koncertet adnak az Istálló Stadionban! A VIP jegyesek ma ingyen lószart is kapnak, valamint csak ma, exkluzív ajánlatként együtt ganézhatnak a jóemberekkel!
- Jössz? - fordul felém, a többiek nem állnak meg, Louis továbbra is üvöltözik és nagyokat röhögnek, viszont Niall várakozva pislog rám. Habozok, végül mégis úgy döntök, nem hagyom ki ezt a remek lehetőséget arra, hogy ciki képeket készítsek róluk, így utánuk eredek.
Érdekes látvány hátulról 4 gumicsizmás fiút látni, még érdekesebb 4 olyan gumicsizmás fiút látni, akiket utálok. Kárörvendőn tartom magam előtt a telefonom és észrevétlenül fényképeket csinálok róluk. Stephen mindegyikük kezébe nyom 1-1 vasvillát, mellyel Harry egy darabig hülyén hadonászik, majd fejbe vágja magát a nyelével és kissé megtántorodva dől a falnak. Már nincsenek olyan vicces hangulatban, ugyanis a vasvillákat szorongatva, a talicskák mellett állva valószínűleg tudatosul bennük, hogy - Zayn szavaival élve - valóban ki kell ganézniuk ezt a helyet.
Nevetve huppanok le az egyik szalmabálára Niall mellé, mindketten a telefonjainkat készítjük elő, s közben cinkos mosolyt váltunk. Elsősorban Liamről kívánok fényképeket készíteni, hogy a későbbiekben majd tudjam mivel zsarolni, ha esetleg sor kerül arra. Csak elővigyázatosságból.
Zayn vetemedik először arra, hogy lépjen egyet előre, kinyitja az egyik box ajtaját és felhúzott orral lép be, hallom, ahogy a vasvilla megkarcolja a kőpadlót, egy pillanattal később pedig azt magától a lehető legtávolabb tartva egy kupac lócitromot dob a talicskába. Niall a telefonjával folyamatosan képeket készít, az istálló visszhangzik a nevetésétől.
- Csináljatok már valamit! - ripakodik rá a többire, akik undorodó képpel bámulnak maguk elé.
- Gratulálok, Zayn - felkapom a fejem, amikor Liam megszólal, a telefonom készenlétbe helyezem és várom, hogy a lehető legkínosabb fényképeket készítsem róla - te annyira jól csinálod, hogy neked adom az én részem is.
- Azt elfelejtheted! - kiáltja, úgy tűnik, tényleg meglehetősen dühössé vált az amúgy általam nyugodtnak hitt fiú. - Gyerünk! Ha valaha is haza akartok menni, akkor álljatok neki ennek a sok... sok szarnak!
Szó nélkül lépnek be mindannyian 1-1 boxba, egy pillanatig teljes a csend és csak az első karcolások hangját halljuk, majd sorra bukkannak fel az undorodó fejek. A kezemet a szám elé emelve nyomom le újra és újra a gombot, elkapva minden arckifejezést, miközben hangosan derülök azon, ahogy Louis a talicskába dobja a kupacot.
- Utálok mindenkit - morogja, majd újra belép a boxba és folytatja a megkezdett munkát.
A figyelmem eltereli a sarokban megmozduló valami, egy pillanatra bepánikolva szorítom magamhoz a telefont, abban a hitben, hogy egy nagy patkány az, de mielőtt visítani kezdenék halk nyávogást hallok. Nagyot fújok, a cica egy vödör mögül bújik elő és fekete szemeit rám szegezi, teljesen fekete, egyetlen fehér terület sincs a testén, s habár eddig nem voltam kifejezetten oda a macskákért, most mégis igazán örülök ennek az állatnak. Egy olyan állat, amit én is ismerek.
Leguggolok elé, a kezemet felé nyújtom, meglepődök, amikor fejét szinte a tenyerem alá simítja és barátságosan dorombolni kezd.
- Mit csinálsz, Mira? - Niall kíváncsiskodva hajol előre, a macskát az ölembe véve fordulok felé. Elmosolyodok, amikor szemei barátságosan csillannak meg és végigsimít az új barátom fején.
- Szia - vigyorog rá, a fülét kezdi vakargatni, mire az eldől az ölemben.
- Látom megtaláltátok Maffiát- szemöldököm kissé felvonva nézek Stephenre, aki a saját kezében is egy vasvillát szorongat és belép az egyik üres boxba.
- Ki az a Maffia? - Harry felkapja a fejét, körbenéz, majd a tekintete megpihen az ölemben fekvő macskán és már ki is lép a boxból, kinyújtott kezekkel indul felém és egy kérdő pillantás után elveszi tőlem. Meglepődök azon, milyen szeretettel szorítja a mellkasához a feketeséget, miközben az arcát a macska szőréhez nyomja.
- Tedd már le azt a szerencsétlen állatot! - Liam hangja közel sem cseng olyan barátságosan, mint ahogyan Harry beszélni kezd a macskához - Inkább fejezd be azt! - bök a nagyjából kitakarított hely felé.
- Mindjárt kész - pillant fel, hallom Niall kuncogását, miközben azt kamerázza, ahogy Zayn szerencsétlenkedik a vasvillával. - Szünetet tartok, mielőtt elkezdeném a következőt.
Elmosolyodok, észreveszi, és ha lehet ezt mondani a vigyora csak szélesedik emiatt. Néhány percen át még szeretgeti Maffiát, majd az ölembe teszi és a mikrofon után a kezébe egyáltalán nem illő munkaeszközzel eltrappol a következő karámhoz. Csendben dolgoznak, néha hallok 1-1 szitokszót valamelyikük szájából, de szerintem már belenyugodtak a sorsukba.
- Utálom ezt a helyet - Zayn morogva vesz kezelésbe egy újabb boxot, egy üres talicska kerül elő és immár azt kezdik megpakolni, szépen lassan mindannyian végeznek és elkezdik a másodikat takarítani. Nevetek azon, hogy homlokukat dörzsölgetik, mintha annyira fárasztó munkát végeznének.
- Srácok - egy idő után Harry kissé bizonytalan hangon szólal meg, a karját dörzsölgeti és leveszi a fejéről a kalapot, hogy megigazítsa kócos fürtjeit.
- Mit csináltál már megint? - Louis bosszankodva emeli fel a fejét, rúg egyet a box oldalába és várakozóan néz a barátjára, majd a szemeit összeszorítva halkan feljajdul.
- Végeztem - vonja meg a vállát. Úgy tűnik, itt mindenki a vállát vonogatja, bizonyára valami hülye angol szokás.
- Jó neked, kezdheted a következőt - pillant fel dühösen Liam.
- De nincs következő - vigyorodik el - befejeztem a sajátom.
Az ajtót gondosan becsukja maga után, nagy kezeivel leporolja a nadrágját, a maradék három fiú kissé értetlenül néz körbe, majd szembesülnek azzal, hogy valóban nincs több kiganézni való helyiség. Harry felül a másik oldalamra és simogatni kezdi az ölemben doromboló állatot, nem állok fel és megyek el, úgy döntök, kicsit félreteszem az ellenszenvem azok számára, akik eddig próbáltak közeledni felém. Azok után, hogy Luke elég nyíltan kimutatta, nem akar látni, szükségem van a társaságra.
- Miért hívják Maffiának? - tűnődök, miközben kitartóan vakargatom a macska pocakját - Olyan kedves.
- Mert fekete - mosolyog rám Stephen, miközben ő is leporolja a nadrágját. - Öreg macska már. Ha végeztetek csak hagyjátok itt ezeket, majd később elpakolok, kösz a segítséget, srácok!
Az orruk alatt motyognak valamit, figyelem őket, ahogy szép lassan mindannyian befejezik a kemény munkát és szinte kimenekülnek a boxokból.
- Csinálunk már egy képet! - pattan fel Harry, elveszi Niall telefonját és a kezembe nyomja, majd felrántja a szöszi srácot.
- De én nem is vagyok ilyen hülyén felöltözve - nevetgél, miközben Harry összetereli a morgolódó csapatot.
- Az nem baj, akkor is hozzánk tartozol! - paskolja meg a fejét, majd nagy szemekkel bámul rám - Csinálsz rólunk egy képet, Mira?
- Szerintem nem jó ötlet tőle szívességet kérne - hallom Liam motyogását, de nem törődök vele, felállok, a macskát a földre teszem és megállok előttük.
- Kuss - Harry a srác oldalába könyököl, szélesen elvigyorodik és hosszú karjait átdobja Louis és Liam vállán. Az első képen az öt fiúból három elég fancsali fejet vág, majd fokozatosan ők is elvigyorodnak és újra poénként kezdik felfogni a dolgot.
Egyedül baktatok a ház felé, igazából, még most sem nagyon hiszem el, hogy egy viszonylag normális órát töltöttem a társaságukban, ráadásul többnyire még Liam is megkímélt. Elgondolkozok azon, talán tényleg komolyan gondolta azt a bocsánatkérést, de ezt hamar kiverem a fejemből, ez nem lenne jellemző rá.
- Haladj már Zayn! - a lépcsőről hallom a hangját, majd a felszólítást egy dübbenés követi. Meglehetősen furcsa látvány Liam Paynet egy szál törülközőben látni, ahogy durcás képpel dől az ajtónak és az öklét minden másodpercben a fához üti. - Szia Cica! - derül fel az arca, a szemeim forgatva haladok végig a folyosón. Ennyit arról, hogy ma megkímélt. - Jól érezted ma magad?
- Remekül - morgom, nem tetszik, ahogy közeledik felém, próbálok bemenekülni a szobámba de becsukja előttem az ajtót.
- Most miért akarsz bemenni? - vonja össze a szemöldökét - Csak kérdeztem valamit.
- Tudod, ha mi ketten elkezdünk beszélgetni - mutatok először magamra, majd rá, s közben próbálom nem a fedetlen mellkasát bámulni. Muszáj belátnom, hogy a rettenetes természete ellenére ő nagyon jó pasi. A jó pasik mindig bunkók, ez az élet rendje. Jó, nem mindig, de rendszerint, és ő tipikusan a seggfej jó pasik kategóriáját erősíti. Hoppá, kicsit elkalandoztam - abból nem jövök ki jól.
- Meg sem próbálsz normálisan beszélgetni velem - közli, barna szemeiben szórakozottság és önelégültség csillan. - Szóval, jól érezted ma magad?
- Csodás volt azt nézni, hogy lovak után takarítasz - a számat gúnyos mosolyra húzom, semmi kedvem vele társalogni, nem akarom, hogy ez a viszonylag tűrhető nap rosszul záruljon, pont ezért akarok minél gyorsabban a szobámba menni.
- Aha, olyan a szagom is, mint egy lónak - orrát kissé felhúzza, a szája szélén valami mosolyszerűség bukkan fel, ami határozottan nem az a gúnyos vigyor, amit már megszoktam tőle. - Hallottam, hogy Luke itt volt.
- Ja - pislogok nagyokat, megmarkolom a kilincset, de nem enged be. Elgondolkodtat az, vajon visel-e valamit a csípőjére dobott törülköző alatt, mielőtt még elpirulnék újra az ajtóval kezdek küzdeni. - Engedj már be, seggfej!
Elengedi a kilincset, megkönnyebbülten sóhajtok fel és benyitok, miközben ő visszacsörtet a fürdőszoba elé és nekidől a gesztenyefa ajtónak.
- Cica, azon még sosem gondolkoztál el, miért végződnek rosszul a beszélgetéseink?
Mielőtt még válaszolhatnék az ajtó kitárul mögötte, megtántorodik és kis híján elvágódik, de az utolsó pillanatban megkapaszkodik Zaynben, ám a törülköző lecsúszik róla, én pedig a meztelen és mindenféle Liam Paynetől mentes szobámba menekülök. 

2014. június 19., csütörtök

5.rész Hiány

Sziasztok! :)
Itt vagyok, újult erővel és "kipihenten", élvezem a szünetet. Elnézést kérek az 1 heti kimaradásért, Londonban sem időm, sem energiám nem volt ahhoz, hogy írjak, remélem megértitek. A koncertről írt beszámolót megtaláljátok az Angel blogomon, az ask profilom pedig néhány napig ezzel volt tele, vannak fent képek a srácokról, Brightonról és Londonról, valamint még most is kérhettek, szívesen teszek ki képeket és válaszolok a kérdéseitekre. Nem nagyon húznám ezzel itt az időtöket, szóóóval
Have a nice day!
Hope you enjoy this chaper!
Nessa. xx 

Az éjszakám nehezen telik, dobálom magam, hol betakarózok, hol lerúgom magamról, végül a hátamon fekve addig bámulom a plafont, mígnem elszundítok néhány percre. Majd kezdődik elölről. Azt kívánom, bárcsak Luke rájönne, mennyire nem volt ez jó ötlet, és szépen eljönne értem. Utálom ezt a porfészket.
Reggel nyúzottan botladozok be a konyhába, az arcomba lógó szőke tincseim egy mozdulattal hátralököm, majd elveszem a pultról a kávét és öntök magamnak egy bögrébe.
- Hát, nem vagy valami vonzó - az ajkaim összeszorítva veszek egy nagy levegőt, majd a konyhaszekrény felé fordulva kortyolok bele a koffeinbe - rossz éjszakád volt?
Nem válaszolok, mohón nyelem a keserű löttyöt, hogy minél hamarabb szabadulni tudjak tőle és megkíméljem attól a bögrém, hogy Liam Payne fején törjem darabokra. 
- Fejezd be, Liam! - meglepődök azon, ahogy Zayn halkan, de nyomatékosan utasítja, a bögrét a mosogatóba teszem és a pólóm húzogatva, lehajtott fejjel indulok az ajtó felé.
- Várj, Mira! - megtorpanok, Harry hangja váratlanul ér, talán gonoszság, de örülök neki, hogy most nem olyan idegesítően vidám, mint szokott. - Liam szeretne mondani neked valamit.
- Az lenne a legjobb, ha nekem soha többet nem mondana semmit - válaszolok, és már kilépnék az ajtón, amikor egy kéz gyengéden megragadja a karom.
- Hagyjad már, Harry - szól bele a beszélgetésbe Louis is, kezd túl sok lenni minden, dühtől lángoló arcom a fiú felé fordítom, kinek ajkai kissé felfelé húzódnak - minek akarsz egy olyan csajjal barátkozni, aki elviselni sem tud téged?
- Au - pislog nagyokat, majd elengedi a karom és zavartan dörzsölgetni kezdi az arcát. - Ez nem rólam szól, gyere ide, Liam!
- Nem - rázom meg a fejem, hajammal takarom az orcáim, a tegnap este emlékei túlságosan élénken rohanják meg az agyam. Ez a srác nem képes arra, hogy legalább annyival megtiszteljen, nem ront be akkor, amikor épp zuhanyzok.
- Liam! 
- Oké - nevet fel gúnyosan, majd ujjak ragadják meg a csuklóm és erőteljesen ránt egyet rajtam.
- Engedj el! - szűröm a fogaim közt, ő nem úgy fogja a kezem, ahogy néhány perccel ezelőtt a göndör srác tette, Liam szorítása erősebb, sokkal erősebb és durvább.
- Az új barátaid kedvéért akkor elmondom, mennyire sajnálom, hogy tegnap szükségem volt a telefonomra, miközben te zuhanyoztál. Sajnálom, hogy hisztis vagy és mindenről azt hiszed, csak a tiéd lehet! Sajnálom, hogy...
- Zuhanyoztam! - emelem fel a hangom, rántok egyet a csuklómon, végül csípőre tett kezekkel állok előtte és erősen küzdök az ellen, hogy ne vágjam képen. 
- Aha, szóval azt hiszed, rád voltam kíváncsi? Csalódást kell okoznom, Cica, nem vagy olyan vonzó, hogy miattad képes legyek idiótát csinálni magamból. Szükségem volt a telefonomra.
- Tényleg? - fejemet oldalra döntve makacsul a szemébe nézek, melyeket haragosan húz össze, miközben engem méreget. - Akkor mit jelentett az, amit kifelé menet mondtál?
- Még egy strigulát - mosolyog gúnyosan, könyökével hasba vágja a folyamatosan beszélő Harryt, végül az ujjai közt egy szál cigarettát morzsolgatva kicsörtet az ajtón és hangosan bevágja maga után.
- Sajnálom, nem hittem volna, hogy ezt fogja mondani - amint kinyögdécselte magát, Harry beszélni kezd, hátat fordítok neki és felmegyek a lépcsőn, a legkevésbé sem érdekel, hogy mit magyaráz. Tulajdonképpen egyikük sem érdekel, úgyis megtalálom a módját, hogy valahogy hazamehessek.

~Liam Payne~

Micsoda balf*asz vagy, Payne.
Egykori önmagam kellemetlenül szólal meg bennem, próbálom elfojtani ezt a gyökér énem. Az a Liam túl befolyásolható, megbántható, azt már túl sokan kihasználták. 
Cigivel a számban baktatok valamerre, nem tudom hová, miközben a telefonom vadul rezeg a zsebemben. Harry.
Kinyomom, a telefont kikapcsolva csúsztatom a zsebembe, arra gondolok, mennyire rohadtul szerencsés vagyok, hogy Harry tud hívni a házból, de én nem tudok felhívni senkit, hogy jöjjön értem. 
Úgy érzem, megőrülök itt. Csak megyek előre, de nem jön velem szembe egyetlen ember sem, még csak házakat sem látok a távolban, helyette észreveszek egy kötelekkel bekerített helyet, melyeken belül lovak ácsorognak. Nem vagyok hülye, tudom, hogy nem érhetek hozzá, mert a kötelekben áram van, de azért megközelítem azokat, hogy közelebbről nézzem az állatokat. Egy sincs a közelben, a bekerített rész meglepően tiszta, a távolban észreveszek két, a többinél kisebb lovat, szinte ugyanolyan barna színűek és vidáman nyihogva szaladgálnak. Nem mosolyodok el, hamar megunom a nézelődést és tovább indulok. Haladok a kötéllel egy irányba egészen addig, míg észre nem veszem Mr. Woodot, miközben egy meglehetősen furcsa testtartású kislányt ültet egy fehér, foltos állat hátára. A gyerek magával ragad, mindig is szerettem őket és ez nem változott, megyek arra, amerre a lábam visz, mígnem megállok néhány méterre a lótól és érdeklődve figyelem, ahogy a kislány testtartása megváltozik, miközben a ló lassan sétálni kezd. Nem vesz észre, Mr Wood barna szemei viszont megtalálnak és egy bizonytalan mosolyban részesít. Nem mosolygok vissza. Figyelem a lányt, aki körülbelül 6 éves lehet, apró kezeivel erősen szorítja a bőrszíjat, sarkával ösztönzi az állatot a gyorsabb mozgásra, mígnem az ügetni kezd és a férfi kezéből egyre inkább kicsúszik a kötél. Bár egy pillanatra úrrá lesz rajtam a pánik, belátom, ez az ember biztosan nem hagyná, hogy a lova csak úgy elrohanjon egy gyerekkel a hátán, így hát a szívverésem visszaáll a normálissá. Kíváncsian lépek közelebb, figyelem, ahogy a kislány barna haját felkapja a szél, melyet nevetés kísér, sarkával megállítja az állatot és előredől, apró kezeivel átöleli a ló nyakát, mely éppen akkor fordul felénk. A kislány szemei tágra nyílnak, őszinte, kék pillantása van, amikor kiegyenesedik rózsaszín pólóján meglátom a saját magam és a többiek ezeréves vigyorgó arcképét, talán 1 éves volt a banda, amikor az kép készült. Mindannyian hülyén vigyorgó kis nyápicok vagyunk rajta. Nem fordítok hátat a lánynak, csak egy kisgyerek, különben is, a rajongónkat sosem bántanám.
- Szia! - a számat mosolyra húzom, talán most először őszinte ez a grimasz az arcomon, mióta itt vagyok.
- Liam Payne - tátogja, és apró kezeit a mellettem álló ember felé nyújtja, ki várakozóan pislog rám, én pedig lelkesen lépek a kislányhoz. Kissé megijedek, amikor a ló állás közben felemeli az egyik lábát, végül leveszem a kislányt róla. Nem tudok eltekinteni attól, mennyire erősen és ragaszkodóan öleli át a nyakam, akaratlanul is elgondolkozok azon, vajon mit lát bennem ez a csöppség. Azt, aki voltam, vagy azt, aki most vagyok? Azt az embert, aki 20 perccel korábban megalázott egy lányt, vagy még mindig azt a fiút, aki a pólójáról vigyorog a semmibe?
- Aha, hát, legalábbis egy kevés belőle.
Nem érti, és ezért nem is hibáztatom, végigsimítok a haján és boldog vagyok, amiért látok itt egy gyereket, egy olyan embert, aki nincs a közelemben 4 napja. Egészen addig nem veszem észre, hogyan áll, míg el nem engedi a nyakam. A gerince furcsa, egyik válla kissé lejjebb van, mint a másik de nem veszem figyelembe. Megtanultam, hogy soha ne nézzek meg jobban olyanokat, akiknek van valami különleges a testében, értékelik, ha nem kérdezek semmit. Leguggolok elé és elmosolyodok, amikor egyik kezét a arcomra teszi.
- Tetszik a pólód - mosolygok rá, az ő arcára is bájos, kissé foghíjas mosoly szökik. Legszívesebben felkapnám és bevinném, hogy a srácok is részesüljenek abból, milyen egy normális, élő emberrel találkozni 4 nap elzárás után.
- Gyere Sophie, a mamád már megérkezett.
Sophie.
Ajkaim egy pillanatra összeszorítom, majd felegyenesedek, és a kezemet Sophie felé nyújtom, habozás nélkül ragadja meg, míg én Mr Woodot követve indulok el. Próbálom beszédre bírni a kislányt, aki csillogó szemekkel válaszol minden kérdésemre és meglepően bölcs gondolatokat oszt meg velem arról, miért jár ide. Sophie anyukája igencsak meglepődik, amikor a lányát az én kezemet szorítva látja közeledni, szemei egy pillanatra sötétségbe borulnak, elgondolkodtat, vajon melyik baklövésem jutott épp eszébe, tekintete mégis meglágyul, amikor a lánya a kezemet elengedve odaszalad hozzá és hadarni kezd rólam. Csak állok, nem vágok bele a szavaiba, kis barátnőm egy nagy, kifáradt sóhajjal fejezi be a hadarást és az édesanyja zsebéből ellopva a mobilt nyúl újra felém.
- Lehet? - kérdezi megilletődötten, apró lábacskáin előre-hátra hintázik, én pedig gondolkodás nélkül guggolok le hozzá, míg az anyukája készít rólunk néhány fényképet. Puszit nyomok Sophie arcára, megkockáztatom, sikerült pírba borítanom az apró lánykát, megsimítom a fejét és elbúcsúzok tőle, majd tovább folytatom a céltalan bolyongást. Újra bezárkózom, felveszem azt a kemény álarcot, melyet csak a kisgyerekek képesek mostanában lebontani rólam, a gondolataimba merülök és egészen addig gondolkozok Mirán és a baromságain, mígnem újra felhúzom magam. A düh könnyebbé teszi azt, hogy elnyomjam a valódi énem, egy követ rugdalok magam előtt, majd felkapom és elhajítom. Az ingem kellemetlenül tapad rám, meleg van, visszasírom a hűs angol időjárást. Mit meg nem adnék most egy kis esőért... Nem vagyok én idevaló.
Zsebre dugott kezekkel baktatok vissza a ház felé, amint belépek meghallom a srácokat, Louis unott képpel ül a nappali egyik fotelében és figyeli, ahogy Niall nevetésben tör ki, Zayn vadul nyomkodja a telefonját és a tenyeréhez csapkodja a készüléket, Harry nincs köztük. Vajon hol lehet? Remélem azért érzitek az iróniát...
Elsétálok mellettük, átmászok a kanapén és arrébb dúrom Niallt, félig ülve nyúlok el mellette és a plafont kezdem bámulni. Fogalmam sincs, min nevet, hiszen ezen a hülye helyen még a tévé sem működik rendesen, azt hiszem összesen 2 csatorna jön be rajta tisztán. Luxus.
- Megőrülök - Zayn az asztalra löki a telefonját és felpattan, tekintetem lustán vezetem rá és felvonom a fél szemöldököm. Tudni illik, Zayn hatalmas problémákkal tud küzdeni.
- Nem tudod megnézni a Little Mix új videoklipjét? - Lou hangja unottan cseng, felé pillantok, kissé borostás arcát dörzsölgeti és fátyolos tekintettel bámul az arab bandatagunkra. - Nagy kár.
Zayn visszahanyatlik a fotelba és szólásra nyitja a száját, hogy ránk zúdítsa ezt a baját, ekkor viszont Harry megjelenik és az ölébe ejti a telefont.
- Kérem vissza utána - Zayn elmarja a készüléket és valami köszönömhöz hasonlót mormol, elszakítom róla a tekintetem és kissé lejjebb csúszok, Niall kelletlenül löki arrébb a lábaim.
- Haver, nem tudom, hogy fogom én kibírni itt 2 hónapig - halk nevetéssel reagálok Zayn motyogására, Louis halkan dünnyög valamit arról, nem érti, Eleanor hogyan volt képes erre, amikor most együtt lehetnének. Még jó, hogy nekik a barátnőjüket kell hanyagolni, mert azért a sok elkövetett hiba ellenére nem csalnák meg soha őket, én meg itt vagyok, mint egy megkeseredett vénember. Na jó, azért egy meglehetősen jóképű vénember, és ezt a rengeteg felszabadult időt tölthetném szebbnél szebb lányok társaságában, de azt kívánom, bárcsak én is siránkozhatnék most úgy, mint Zayn.
Harry megáll előttem, halkan sóhajtok egyet ezzel kifejezve, mennyire nincs kedvem újabb monológokat végighallgatni arról, hogy ne legyek seggfej. Lelöki a lábaim, magamban szitkozódva tornázom magam ülőhelyzetbe, míg Harry kinyújtóztatja maga előtt a póklábait.
- Hol voltál?
- Szerinted hol? - vonom fel a fél szemöldököm - Nem túl sok helyre mehetek el.
Ahogy mind az öten elterülünk a nappaliban, hirtelen olyan érzésem lesz, mintha körülbelül 4 évvel ezelőtt a közös lakásunkban tennénk ugyanezt. Ha lehetséges lenne visszamennék abba az időbe, szép időszak volt.
- Liam, mi a fenéért viselkedsz ilyen kiállhatatlanul Mirával? - alig ejti ki a kérdést, egyszerre Niall tekintete is rám irányul.
- Az Isten szerelmére Harry! Akadj már le erről a témáról! - még én is meglepődök Louis hirtelen kifakadásán, pedig az ő közelében megszokott az ordítozás. - Nem mindegy neked?!
Harry néhány másodpercig döbbenten pislog rá, majd ajkait szorosan összezárja és felpattan.
- Tudod mit, Payne? Kibaszottul idiótán viselkedsz, és nem csak te, hanem ti is - bök Louis irányába, Niallt kihagyja, de tulajdonképpen ezt megértem, Niall nem sokat változott az évek alatt, belsőre legalábbis nem. Az egy dolog, hogy a hajszíneit gyakran váltogatta. - Elegem van belőletek! Elegem van abból, hogy miattatok mindenki azt hiszi, nem vagyunk más, csak egy rakás éneklő idióta, akiknek a fejébe szállt a siker! Hol van az, amikor azt mondtuk, nem hagyjuk ezt? "Mindig itt leszünk egymásnak és visszarántjuk egymást a Földre, ha úgy látjuk, kezd elszállni" - macskakörmöket rajzol a levegőbe, miközben az arca egyre jobban kipirul. Ajajj, hisztis Stylesnél nem sok rosszabb van. - Sok baromság! - dühében rúg egyet a kanapéba, majd visszarántja a lábát és összeszorítja a fogait, még most se sok tart vissza attól, hogy elröhögjem magam Haz bénaságán, ő még mindig olyan, mint egy serdülő tinédzser, csupa kéz meg láb.
- Lenyugodtál? - kérdezem halkan, nincs bennem rosszindulat, de ő felkapja a fejét és dühösen mér végig.
- Te okozod a legtöbb csalódást számomra, Liam!
Ez betalál, főleg a bennem elbújó érző Liamnél, aki ma amúgy sem tud ott mélyen bennem kussolni, én viszont csak nézek rá összehúzott szemekkel, miközben dühösen megfordul, kitépi a telefonját Zayn kezéből és nagy léptekben indul a lépcső felé. Már felállnék, hogy utána menjek, de Louis leint és helyettem ő tápászkodik fel, miközben magában arról motyog, hogy Harry örökké egy hisztis kölyök marad.
Zayn kissé döbbenten nézi az üresen maradt kezeit, megvonja a vállát és vet egy kissé aggodalmas pillantást az emelet felé, ahonnan már szűrődik le Harry heves magyarázása, melybe Louis állandóan beleszól. Tény, hogy Lou mostanában nem a legjobb korszakát éli és sokszor kegyetlenül őszinte, de ha valamelyikünk vagy éppen ő vitát generál, általában ő próbálja meg elsimítani is.
- Most nem is mondtam semmit - motyogom magam elé, és kissé dühösen rázom a fejem.
- Jól mondtad - szól közbe Niall - most. Szerintem igaza van -, néz rám kissé összehúzott szemekkel, ő a vidámságon kívül nem sok érzését mutatja ki, ezúttal viszont mérgesnek tűnik - és nekem is elegem van ebből.
Az egész nap feszülten telik, Harry nem nagyon szól senkihez, Louis mogorva, Zayn folyamatosan a telefonját püföli, állítása szerint állandóan lefagy, szerintem nem a telefonnal van gond, hanem azzal, hogy a semmi közepén vagyunk 0 interneteléréssel, Niall szintén morcos, bár ő néha megereszt 1-1 mosolyt.
A fürdőszobát átadom a göndör hajúnak, gőzfelhőt húzok magam után, s ahogy kilépek ő már be is slisszolna mellettem a fogkeféjével a kezében, de a karja után kapok és már épp megszólalnék, amikor egy könnyed mozdulattal kihúzza a kezét az enyémből és becsapja az orrom előtt az ajtót. Hisztis, sértődött Styles, soha ne akarjatok találkozni vele.
Nagyot sóhajtok, az agyamat egyszerre elönti a harag, máris mennyire meguntam ezt a szarakodást. Nagy léptekben indulok a vita kiváltójának ajtajához, nem, nem rontok be, nehogy ebből is problémát csináljon. Az ajtó elől hallom a hangját, felismerem a dalt, amit magában énekel. "Mira Hemmings, a világ egyik legjobbnak tartott énekesnője" mindig is hülyeségnek tartottam ezt, hiszen én sosem hallottam élőben ezt a lányt, úgy véltem, tehetséges technikusok feljavítják a hangját, koncerteken pedig félplaybackel, de most kiderül, nem volt igazam, és ezt be is látom. Mert ha más nem, az igaz, hogy ennek a hisztikirálynőnek bizony tényleg nem semmi hangja van, olyan... leírhatatlan, még ilyen halkan is szinte simogatja a fülem, lányos, mégis kissé mély, hasonlít Perrie hangszínéhez. Elgondolkodtat, miért nem egy saját dalát énekli, mert a szöveg és a dallam alapján ez egy 5SOS dal, mégpedig a Disconnected,
Megrázom a fejem és kissé nedves hajamba túrok, majd elordítom magam.
- Harry!
Az fürdőszobaajtó kicsapódik, szinte egyszerre Mira ajtajával, a szőke lány pizsamában áll előttem, de csupán csak egy pólót visel és a kissé felemelt keze miatt látni vélem rózsaszín bugyiját, mely megragadja a pillantásom. Harry zaklatott tekintete arról árulkodik, talán mégsem haragszik rám annyira, azt hihette, történt velem valami, azért kiabálom a nevét.
- Te mi a francért ordítozol az ÉN AJTÓM előtt? - ó igen, az a bugyi egy pillanatra elfeledtette velem, mennyire idegesítő teremtmény a viselője.
Félszemmel látom, ahogy Haz a szemét kezdi forgatni, valószínűleg azt hiszi, egy újabb szemétségre készülök és már csukná be az ajtót, hogy ne kelljen hallgatnia a civakodásunkat.
- Harold! - kiáltok utána - Ne merészelj elmenni!
Stephen és Zayn is kidugja az orrát a szobájából, nem repesek az örömtől, de ez nem tántorít vissza.
- Harry - javít ki halkan, miközben a fogkeféjével a szájában nekidől az ajtónak.
- Figyelj Cica, mert nem sokszor lesz ilyenben részed - sóhajtok, és hideg tekintettel fürkészem a haragosan rám bámuló lányt, kis híján elröhögöm magam azon, mennyire nem akarja észrevenni a fedetlen mellkasom, és mégis mindig odapillant. - Sajnálom, ami tegnap történt, többet nem fordul elő.
Ezúttal nem hazudok, ha Harry ilyen hisztériákat csap le valami olyan miatt, amihez semmi közé, hát inkább tényleg nem csinálom többet.
- Dehogy sajnálod - fürkészi az arcom, majd hátrébb lép és becsukja előttem az ajtaját. Elfojtom a mosolyom, összeszorítom a szám és az engem kissé döbbenten bámuló haverom felé fordulok. Hát, ami azt illeti valóban nem.
- Megpróbáltam - tárom szét a karjaim, majd megvonom a vállam és egyszerűen hátat fordítok neki.
- Kösz, Liam - mondja, én pedig felé sem fordulok, csak felemelem a jobb kezem és beintek neki, válaszul halk nevetést kapok, nem haragszik rám.
Amikor bezuhanok az ágyba kissé elengedem magam, sóhajtva terülök el és a tenyereimmel rejtem el az arcom, bárcsak tényleg elrejtőzhetnék. Most állítólag azért vagyok itt, de ez nem olyan elrejtőzés, mint amire valójában vágyom, itt csak felhúzom magam mindenen, ezzel pedig talán csak tovább húzom azt az időt, amit itt kell töltenünk. Magamhoz veszem a telefonom és megpróbálok belépni a twitter profilomba, a szemem előtt mindenhol "nincs internetkapcsolat" szövegdobozkák ugrálnak, mígnem megunom ezt, még időben a földre helyezem a telefont, nem dobom el. Nem törhetem össze úgy, mint az előzőt, mert itt nem tudok újat venni.
Az oldalamra fordulok és magamra húzom a takarót, szúr, kényelmetlen, nem olyan, mint az otthoni, de igazából nem zavar, hiszen annyi különböző helyen aludtam már, annyi különböző takaróval, hogy egy pillanatnyilag kényelmetlennek talált ágyból nem csinálok problémát, az már más, hogy mellettem a matrac ma éjjel is hidegen marad.

~Mira Hemmings~

Új nap, új esély arra, hogy hazamenjek. 
Az ajtó kinyílik, az illető kopog, mielőtt bejönne, de nem szólok vissza mert féllábbal még mindig az álmomban vagyok. Felriadok, amikor valami puffan az ágyam mellett, majd megpillantom Mrs. Woodot, mellette pedig Niallt.
- Jó reggelt, Mira! - mosolyog rám, értetlen arccal fürkészem a behozott bőröndöket, miközben beletúrok kócos hajamba és magamra rángatom a takarót. 
- Szia! - köszönt Niall, kedves mosolyt villant rám, ha nem ebben a helyzetben lennék talán megpróbálnék visszamosolyogni, de most csak nagyokat pislogok és megdörzsölöm a szemeim.
- Mik ezek a bőröndök? Hazamehetek? - tátogom, habár nem hiszek a pozitív válaszban, akkor nem toporogna egy fiú a szobámban.
- A testvéred itt volt, elhozta neked ezeket, úgy gondolta, szükséged van még néhány dologra,
- Luke itt van? - nyitom nagyra a szemeim, ujjaim elfehérednek miközben szorítom a takarót és arra készülök, hogy kiugorjak az ágyból. A szemüveget pótló kontaktlencséim nélkül homályosan látok, de ez nem gátolna abban, hogy pizsamában rohanjak le és üljek be a járgányba, amellyel az ikertestvérem beállított ide.
- Volt, de már elment - a válasz lesújtó, vállaim leereszkednek és csalódott sóhaj hagyja el a szám.
- E-elment? - pislogok nagyokat, még mindig a bőröndöket bámulom, nem tudom levenni róluk a tekintetem. 
- Igen, nem akart felébreszteni téged.
- Aha - dünnyögöm, a hangom elfúl és lehajtom a fejem, kócos hajam az arcomba esik, nem simítom el. Nem azért nem jött be, mert nem akart felébreszteni, hanem azért, hogy büntessen és véletlenül se vegyem rá arra, hogy elvigyen innen. Talán összevesztünk volna, de jelen pillanatban úgy lángol bennem az ikertestvérem hiánya, mint még soha. Az oldalamra fordulok és a fejemre húzom a takarót, az arcomat a párnámba nyomom és nem kívánok többet hozzáfűzni a történtekhez, azt akarom, hogy mindenki békén hagyjon. Még nem csukódik be az ajtó, amikor kirobban belőlem a sírás, és most nem azért, mert itt kell lennem. 
Hiányzik Luke. Hiányzik a testvérem. 
- Mira? - tompán Niall hangját hallom, nem nézek rá, lábaim felhúzom és összegömbölyödök, miközben a párnát a mellkasomhoz szorítom és azzal próbálom tompítani a számból előtörő hangokat. Még ahhoz sincs kedvem, hogy elküldjem a fenébe ezt a srácot, így ő leül mellém és simogatni kezdi a hátam. Nem mond semmit, és mióta itt vagyok ez az első alkalom, hogy valaki gyengéd velem. - Ne sírj! - mondja halkan, mintha ezzel valóban elérné, hogy ne bömböljek úgy, mint egy kisgyerek. 
Kis idő múlva lenyugszom, kezét végig a hátamon tartja és próbál megnyugtatni, de nem mond semmit, én sem szólalok meg. Egy zsebkendőt nyújt felém, elhúzódok és ülőhelyzetbe tornázom magam, megtörlöm a szemeim és kifújom az orrom. 
- Jól vagy? - halvány mosolyt villant rám, miközben egy újabb zsebkendőt helyez elém. Válaszul csak megvonom a vállam és elsimítom az arcomra ragadt tincseket.
- Találkoztál vele?
A fejét rázza, elgondolkozok azon, hogy talán hazudik azért, hogy jobban érezzem magam.
- Nem tudtam, hogy itt van, korán jött és csak Mr. és Mrs. Wood beszéltek vele, én csak segítettem felhozni a bőröndöket.
Aprót bólintok, meglepődök, amikor a fiú hirtelen átölel, nem szoktam hozzá ahhoz, hogy idegen fiúk ölelgessenek, főleg nem olyanok, akiket még nem is kifejezetten kedvelek, de nem tolom el magamtól, nem vagyok rá képes. Gyenge vagyok és jól esik, hogy valaki kedvesen bánik velem, így hát átölelem és az arcomat szipogva érintem a vállához. Néhány másodperc múlva elenged, szinte szégyellem, hogy elgyengültem, viszont ő csak mosolyog rám, majd elbúcsúzik és elmegy. Gondolkozok azon, mi történt velem, végül rájövök: szükségem van valakire, akivel egy kicsit kedves lehetek, akivel néha normálisan beszélgethetek, aki segít abban, hogy ne érezzem magam ennyire egyedül ezen a helyen.
- Niall! 
- Hm? - hümmögve fordul felém, nem tudom, mit is kellene neki igazából mondanom, annyira hülyén hangzana, ha csak úgy megkérdezném, akar-e barátkozni.
- Köszi - motyogom, felhúzott lábaim a mellkasomhoz szorítom és az arcomra erőltetek valami mosolyszerűséget. 
- Tudod, hol a szobám, csak gyere át, ha akarsz beszélgetni - ajánlja fel, én pedig elhatározom, hogy kapni fogok az alkalmon. Ha nem akarok magányosan megbolondulni ezen a farmon és/vagy megölni Liam Payne-t, muszáj, hogy valakivel megpróbáljak összebarátkozni, és hát, nem sok mindenki közül válogathatok. 

2014. június 5., csütörtök

4.rész Túl messzire mész

Sziasztok! :)
Hamarosan indulunk Budapestre, de előtte még szükségét éreztem annak, hogy feltegyem az új részt. Szerintem meglehetősen hosszúra sikerült, aminek örülök, mert nem biztos, hogy jövőhéten lesz rész. Remélem megértitek, miért. :)
Hihetetlen érzés tudni, hogy holnap látni fogom a fiúkat. Ígérem, hogy minden magyar Directioner nevében fogok tombolni. <3
Nessa. xx


~Mira Hemmings~

Bezárkózom a szobámba, a szökési kísérletem kudarcba fulladt, mert bár elindultam, Stephen rövid időn belül már kocogott utánam. Az a hülye Liam beköpött. Az iPodomból a fülesemen keresztül üvöltő zenétől nem hallok kopogást, sértődötten vonom össze a szemöldököm, amikor Mr. Wood belép. Lustán feltornázom magam és nagyot sóhajtva veszem ki a pöcköket a fülemből.
- Vár rád egy kis házimunka! - jelenti be, közben mosolyra húzza a száját.
- Hogy mi?
- Szeretném, ha behoznád a tojásokat! - nyújt felém egy kosarat, melyre egy ideig értetlenül bámulok. - Ugye tudod, milyen egy tojás?
- Annyira hülye vagyok, hogy nem - motyogom az orrom alatt, és elveszem a kosarat.
- Csak tedd le a konyhapultra, ha megvagy - mondja, majd elhagyja a szobám és én magamban motyogva kezdek kutakodni egy olyan cipő után, amit nem baj ha összekoszolok. A kosarat felkapva dübörgök le a lépcsőn, Stephen korábban már tartott idegenvezetést a farmon, külön nekem és külön a fiúknak, mert már rájött, hogy nem nagyon bírjuk elviselni egymás társaságát. Ahogy a csirkék lakhelye felé baktatok a távolban ismerős alakokat fedezek fel, bosszúsan felmordulok és megszaporázom a lépteim. Sajnos nem kerülöm el a figyelmüket, Harry mosolyogva int felém, nem értem, miért nem képes békén hagyni engem ez a gyerek, de nem intek vissza, s hamarosan Liam szemei is rám szegeződnek. Hallom, ahogy vihogni kezd és a száját szólásra nyitja, amikor a mellette baktató szöszi felhúzott orral épp kikerülni készül egy kisebb trágyadombot de megbotlik valamiben és hamarosan már négykézláb térdel nyakig a szarban.
A kezemet a szám elé tartva kissé döbbenten nézem őt, ahogy azt a mellette álló további 4 idióta is teszi, majd kirobban belőlem a nevetés, amikor a fiú lebiggyesztett ajkakkal néz fel. Bosszús pillantást kapok Louis felől, majd hozzám hasonlóan a nyakigláb göndörből is kitör a nevetés.
- Haza akarok menni! - kesereg Niall, miközben undorodva kimászik az ürülékből és seggre esik a fűben.
Egy pillanatra megsajnálom őt, hiszen én is pont ezt akarom, hazamenni. Ahogy a fűben ücsörögve elkeseredetten dörgöli a kezét a talajhoz elgondolkozom azon, hogy odamegyek, végül erre nincs szükség. Louis megragadja a pólóját és felhúzza a fűből, majd némi távolságot tartva tőle elráncigálja a ház felé, én pedig magamban nevetve folytatom az utam a csirkék felé.
Félve nyitom ki az csirkeház - fogalmam sincs, mi a neve ennek - ajtaját, na nem mintha annyira félnék az efféle szárnyasoktól, de valahogy jobban szeretem őket kirántva egy KFC-s dobozban látni.
Hátrahőkölök, amikor a résen kidugja a fejét egy tarajos, kis híján becsapom az ajtót de az utolsó pillanatban a csirke kifurakszik a résen és futásnak ered. Nem törődök vele, nagy levegőt véve lépek be és az orromat húzgálva indulok el, hogy felszedjem a tojásokat. Nem értem, hogyan voltak képesek ideküldeni engem, engem, aki Sydneyben nőttem fel és soha nem láttam élő csirkét.
Nagy ívben elkerülöm a madarakat és egy tojást két ujjam közé véve felemelek és a kosárba teszem, egy megvan, már csak ki tudja mennyi kell. Lassan haladok, gondosan átvizsgálom a tojásokat mielőtt felvenném őket, majd megakadok, amikor a következő fészeknél egy csirke eléggé haragosan mered rám.
- Menj innen! - legyintek felé, hátrébb ugrok, amikor az a kezem felé nyújtja a nyakát és elnyitja a csőrét.
- Szerintem azt inkább hagyd békén - az agyam elönti a harag, amikor megpördülve szembetalálom magam azzal a személlyel, akinek legkevésbé vágyom a társaságára. Vállával lazán nekidől az ajtónak és szórakozottan jártatja rajtam a tekintetét.
- Már épp kezdtelek hiányolni - motyogom, miközben dühös pillantást vetek rá. A beszólásával arról, hogy Ashton miért szakított velem örökké elásta magát a szememben.
- Én is téged, pont ezért jöttem utánad - száját pimasz vigyorra húzza, melyet talán még vonzónak is találnék, ha nem éreznék ilyesféle utálatot ez iránt a srác iránt. Megmagyarázhatatlan gyűlölet fog el a közelében. - Tényleg ne piszkáld azt az állatot, Cica.
- Azt mondták, vigyem be ezeket az idióta tojásokat, ez azokon ül, ne szólj bele, hogy mit csináljak! Mit tudsz te a csirkékről?
- Ezek sokkal inkább tyúkok - vizsgálja a rohangáló szárnyasokat - a csirkék fiatalabbak. Ahogy elnézem, többet tudok róluk, mint te.
- Menj már innen! - legyintek újra a csirke felé, kissé felemelkedik, viszont mielőtt elvehetném a tojásokat újra leereszkedik. Hallom, hogy Liam jóízűen nevet rajtam, nem foglalkozok vele és farkasszemet nézek a jószággal. - Csak fél percre kell felállnod, míg elviszem ezeket a golyókat, amik bizonyára piszkosul nyomják a nagy hasad. Légyszi!
- Videóra vehetem, ahogy beszélsz egy tyúkhoz? Kérlek!
- Tűnj már el innen! - kiáltom, a hajamat átvetem a vállamon és az egyik kezemet csípőre téve nézek a szemébe.
- Ne baszogasd azt a szerencsétlent, hagyd békén, mielőtt megcsíp vagy jön egy kakas és az mar bele abba a csinos kis seggedbe.
- Ne szólj bele, hogy mit csináljak, majd legközelebb szedd fel te ezeket!
- Add akkor ide azt a kosarat! - túr a hajába, ellöki magát az ajtótól és felém közeledik, hátrálok, elgondolkozok azon, hogy felkapok egy tojást és a képébe dobom, de ekkor megbotlok valamiben és kis híján elvágódok, de megragadja a derekam és még csak a tojásokat sem ejtem el. A mellkasom az övéhez simul, nem tudom nem észrevenni a szemében csillogó önelégültséget. Azonnal elhátrálok és újra a csirkéhez lépek, az ujjammal megbököm a hasát, nem könyörgök tovább egy állatnak, szemeimet összehúzva nyúlok a hasa alá.
- Mira...
Fájdalom nyilall a kezembe, visítva rántom el azt és ekkor végleg elvesztem az egyensúlyom, a puha szalmára esek, hallom, hogy a tojások összetörnek mellettem a betonon a támadóm pedig felborzolt tollakkal kotkodácsol a tojásai fölött.
Liam hangosan nevet, félszemmel látom, hogy összegörnyed, majd felpattan, amikor valahonnan a sarokból egy a többinél nagyobb és színesebb tyúk rohan elő. Megragadja a kezem és felránt a szalmából, a fenekem fáj, próbálom kirántani a kezem a szorításából de szorosan fogja azt és kitárja az ajtót, előre lök és becsapja azt mögöttünk, mielőtt a rikoltozó nagydarab csirke utánunk jönne.
Végre elengedi a kezem és nevetve dől el a fűben, az orromat vérszag csapja meg, a gyomrom azonnal felfordul amikor észreveszem a vérző kezem. Messzire tartom azt magamtól és az ég felé pislogva botladozok el a ház irányába. Nem bírom a vért, épségben lévő kezemmel befogom az orrom és megszaporázom a lépteim, magamban dúdolni kezdek egy 5SOS dalt, az ajkaimat összeszorítva csakis előre nézek. Luke meghal, ha egyszer kikerülök innen.
I like the summer rain I like the sounds you make...
Amikor oldalra nézek Liam mellettem van, barna szemeit a kezemre szegezi és ezért én is odanézek, kis híján öklendezni kezdek, amikor egy kövér vércsepp esik a fűre.
- Nem bírod a vért?
Semmiért sem vallanám be neki az igazságot, elengedem az orrom és gúnyos mosolyra húzom a szám.
- A te szagod nem bírom.
- Vicces lány vagy, Cica. Na, mutasd a kezed!
- Hagyj már, békén! Ez az egész miattad van! - kiáltom, gyorsabban szedem a lábaim de ami nekem 2 lépés, az neki csupán 1. Lehetetlen próbálkozás leráznom őt.
- Elmondanád, miért? Figyelmeztettelek, te nem hallgattál rám! Megmondtam, hogy hagyd békén azt a kotlót, nem tetted, ezért megcsípett és ráadásul összetörted az összes tojást, egy kakas pedig kis híján tényleg belecsípett a seggedbe! Inkább meg kellene köszönnöd, hogy kirángattalak onnan!
- Várhatod, hogy neked bármit is megköszönjek! - köpöm, a zsebemben kotorászva előhúzok egy zsebkendőt és a vérző sebre nyomom, visszanyelem a torkomon felfelé kúszó undort és a ház felé pislogok. Haza akarok menni.
Előhúz egy szál cigit és az ajkai közé veszi, dühös pillantást vetve rá arrébb megyek de természetesen ő követ.
- Kérsz egyet?
- Ha nem tűnt volna fel, nem dohányzom.
- Jó - vállát nemtörődőm módon vonja meg - csak kedves akartam lenni.
- A kedves nem épp a megfelelő jelző számodra - húzom gúnyos mosolyra a szám, megborzongok, amikor kifújja a füstöt és közelebb hajol hozzám.
- Nem is ismersz.
- A legviccesebb az, hogy nem is akarlak megismerni. Nem érdekel, hogy az öcsém a haverotok, nem bírlak sem téged, sem a hülye barátaidat, kifejezetten idegesítőnek tartalak.
Hanyagul megvonja a vállát és elvigyorodik, miközben elveszem a zsebkendőt a kezemről, majd a vért meglátva gyorsan újra rányomom.
- Majd megváltozik a véleményed - vigyorog rám, miközben lepöccinti a hamut a földre és rátapos.
- Hidd el, hogy nem fog - lekezelő pillantást vetek rá. Luke évek óta próbálja megkedveltetni velem ezt az 5 idiótát, ha neki nem sikerült, senkinek sem fog.
- Dehogynem - nyúl a hajamhoz, egy tincset a fülem mögé tűr, megragadom a csuklóját és ellököm magamtól.
- Tartsd távol magad tőlem!
- Ez nem fog menni, Cica. Ha nem tűnt volna fel, kénytelenek vagyunk egy házban élni, ráadásul még menekülni sem tudunk innen. Teljesen biztos vagyok benne, hogy az elkövetkezendő 2 hónapban több meglepetés fog érni téged, mint amit elképzelni tudsz.
- Nagyon magabiztos vagy - villantok rá gúnyos mosolyt, a fejemet elfordítva veszek levegőt, hogy minél kevesebb füstöt lélegezzek be, majd újra makacsul a szemébe nézek. A félig elszívott csikket az ujjai közé csípi és ráérősen fújja ki a füstöt. Hátrahőkölök, amikor hirtelen a fülemnél érzem a leheletét.
- Én mindig mindent megkapok, kiscica.
Nem húzódok el, kezemet a vállára helyezem és a füléhez hajolok, alkalmazom azt, amit az utóbbi hónapokban az összes fiúval teszek. A kezem lecsúsztatom a mellkasára és elnyílt ajkakkal megérintem a fülét, halkan, elégedetten hümmögve helyezi kezét a derekamra.
- Engem nem, te seggfej!
Ellököm őt magamtól, örömmel veszem észre, hogy megtántorodik, de nem várom meg a reakcióját, nagy léptekben szelem át a kertet és becsapom magam mögött az ajtót.
- Szia!
- Ne már! - morgom, és Louis felé fordulok. Szemöldöke és hosszú pillái alól kissé oldalra döntött fejjel néz engem, tekintete megtalálja a még mindig vérző kezem és a jobb szemöldöke a homloka közepéig szalad, amikor meglátja a tojásdarabokat tartalmazó kosarat. Köszönésképp csak motyogok valamit és kikerülve őt a konyhába csörtetek, ahol Stephen a tűzhely előtt állva süt valamit. A fiú érdeklődve emeli fel a fejét, amikor lecsapom a pultra a kosarat.
- Szia Mira! - mosolyog, és összevont szemöldökkel pillant a kosárra. - Látom, jártál a tyúkoknál. Hol vannak a tojások?
- Soha többé nem megyek oda! - kiáltom, és nem érdekel, hogy Louis az ajtóban áll, ahogyan az sem, hogy erről az egészről nem Stephen tehet, a legkevésbé pedig az érdekel, hogy Louis mellett megjelenik Liam önelégült képe is. - Bementem, összeszedtem a tojásokat, de az egyik madár nem szállt le róluk. Megharapott! Beleestem a szalmába és összetört az összes tojás! Nem megyek oda többet, nem csinálok itt semmit, haza akarok menni!
A dühöngésemre előmerészkednek a többiek is, a hajamba túrok és toporzékolva dobom a kukába a véres zsebkendőt.
- Mira, a tyúkok nem harapnak.
Megpördülök, a szemem elöntik a könnyek és a fejemet lehajtva felrohanok a lépcsőn. Minél hamarabb meg kell mosnom a kezem, nehogy elkapjak valami fertőzést ettől a madártól, és haza kell jutnom. Minél hamarabb, bármilyen módon muszáj hazajutnom.
Eszembe jut Ashton, vagyis ez nem épp megfelelő szó erre, hiszen többször gondolok rá, mint kellene. Egy alapos kézmosás után leomlok az ágyamra és szipogva dörzsölgetem az arcom. Nem is tudom, mikor sírtam utoljára, talán pont fél éve, pont miatta. Könnyek futnak végig az arcomon, amikor a telefonom sípolva jelzi, hogy nincs térerő. Csapkodni kezdek, az egyik párnát a falhoz vágom és dühöngve csörtetek az ablakhoz, a párkányon kihajolva kutatok térerő után, megnézem, hogyan tudnék kimászni a tetőre de ez lehetetlen vállalkozás. Kissé lecsillapszok, amikor megjelenik egy csík. Egyik kezemmel belülről kapaszkodok, a helyzetem kényelmetlen, de nem érdekel, rányomok Ashton nevére és dübörgő szívvel várom, hogy felvegye. A lélegzetem elakad egy pillanatra, amikor meghallom a kómás hangját. Elfelejtettem, hogy ők ilyenkor alszanak, valószínűleg volt egy koncertjük este és azt piheni ki.
- Hm?
- Ash... - bököm ki halkan, a szívem a torkomban dobog. Hallom, hogy mozgolódik, ahogy a szállodai szaténhuzatba burkolt paplan lecsúszik a testén, miközben felül. A számban összefut a nyál, aztán rájövök, hogy ő már nem az enyém.
- Mira?
- Haza akarok menni - bukik ki belőlem, felhúzom a lábaim és a fejem szipogva hajtom a térdemre. - Kérlek, hadd menjek el innen!
- Nem rajtam múlik, Cica - sóhajt, a tarkómon felállnak az apró hajszálak. Az ő szájából annyira más ezt hallani, ő sokkal másabban ejti a becenevem, kedvesen, semmilyen gúny nélkül. - Miry? Te sírsz?
- Megcsípett egy csirke - bököm ki, a telefon túloldalán Ashton hangosan felnevet. Már épp mondanék valami csúnyát, de befogom a szám és csak elmosolyodok. Aranyosan nevet, hiányzik, hogy együtt nevessünk. - Nem vicces!
- Sajnálom - nevetgél, ismét mozgolódást hallok. Annyira szeretnék most mellette lenni. - Csak furcsa ezt a te szádból hallani. Ezért sírsz?
- Nem feltétlenül - motyogom - csak el akarok menni innen, utálom ezt a helyet, utálom ezeket a gyökereket, legfőképp Liamet.
- Miért nem engeded, hogy megismerjétek egymást? Közel sem olyan rosszak, mint amilyennek hiszed őket.
Halk, a legkevésbé sem nőies horkantás hagyja el a szám, szinte látom őt magam elől, ahogy elmosolyodik.
- Nem akarom megismerni őket, Ash. Haza akarok menni. Sajnálom a történteket, sajnálom, hogy olyan elviselhetetlen vagyok néha, nem tudom, mi történt velem.
- Mira... - szakít félbe - hagyjuk ezt, jó? Igen, néha valóban elviselhetetlen és hisztis vagy, de régen nem voltál az, ezért vagy ott. Ha nem ellenállsz és megpróbálod jól érezni magad, nem lesz olyan borzalmas ez a néhány hét. Csak pihenj és ne utálkozz, keresd meg magad.
- Hiányzol - vallom be halkan, néhány másodperc csend követi ezt, majd egyszerre szólalunk meg.
- Cica...
- Nem gondoltam komolyan, amit mondtam múltkor. Nem gyűlöllek.
- Tudom - sóhajt, pilláim lesütve várom, hogy mondjon valamit, megköszörüli a torkát és halkan megszólal - nem kérem, hogy változz, Cica, csak légy újra önmagad. Akkor megpróbálhatjuk újra, miután leteltek ezek a hetek.
A szívem a torkomban dobog, az arcom mosoly önti el.
- Köszönöm!
- Csak próbálj meg kedves lenni, hidd el, ők nem olyan rosszak, mint amilyennek hiszed őket. Szerintem jól kijönnél velük.
- Remekül - motyogom.
- Kérlek Mira, csak adj nekik egy esélyt!
- Ha tudnád, mennyire nem akarok - összeszorított ajkaim közül szűröm a szavakat, miközben kifelé bámulok az ablakon. Felfedezem a társaságukat és elgondolkozok azon, vajon mindig falkába vonulnak-e.
- Tudom, de talán egyszer még megköszönöd.
Zavarosan hallom őt, kissé távolabb tartom magamtól a telefonom és ijedten veszem észre, hogy alig van térerő.
- Ash, sajnálom, kint lógok az ablakban de még így is alig van térerő!
- Hogy mit csinálsz? - a szavakat lassan, tagoltan ejti, lemászok a párkányról és már csak a felsőtestemmel lógok kint.
- Lejöttem - jelentem, elkeseredetten veszem észre, hogy ismét csak recsegve hallom a hangját. - Ashton?
- Hm? - a meglepődött hangsúlyból ítélve tudom, hogy talán egy kissé elbóbiskolt. Jobban tenném, ha elbúcsúznék tőle és hagynám aludni.
- Luke hol van?
- Alszik - válaszol, a furcsa hangokból kiindulva szinte látom őt, ahogy kissé borostás arcát dörzsölgeti, úgy döntök, most már tényleg békén hagyom.
- Értem, akkor én most megyek, hagylak aludni.
- Nyugodtan hívj fel bármikor, Cica, és próbálj meg kissé jobb viszonyt kialakítani a srácokkal. Jó fejek, bírnád őket.
Válaszul csak halkan hümmögök, miközben próbálom csillapítani a zakatoló szívem, a fülemben cseng ahogy a becenevem mondta. Elköszönök tőle, majd már a telefonom üres képernyőjének motyogom a következő szót:
- Szeretlek...
Félreteszem a telefont és visszamászok a párkányra, hátamat a falnak döntve nézek a távolba és arra gondolok, mennyire nem ide tartozok. Vajon az emberek már tudják, hogy itt vagyok? Azt tudják, miért vagyok itt?
Kopogás ránt vissza a gondolataim közül, majd az ajtó lassan kinyílik és egy kissé félve betekintő kék szempárt pillantok meg. Már nyitom is a szám, hogy elzavarjam, de ekkor eszembe jutnak Ashton szavai és összezárom az ajkaim. Niall az, aki talán a legkevésbé zavar, ő aztán tényleg nem ártott nekem semmit.
- Szia! - mosolyodik el, amikor a pillantásom rajta tartom és nem mondok semmi csúnyát. - Bejöhetek?
- Miért akarnál bejönni? - kérdezem halkan, figyelem őt, ahogy beljebb lép és valamit a kezében szorongatva huppan le az átmeneti ágyamra.
- Nem tudom, talán mert egy cipőben járunk, téged megcsípett egy tyúk, én beleestem egy rakás szarba, mindketten szeretnénk hazamenni, és mert Luke a tesód, bírom őt.
- Én nem vagyok olyan, mint Luke.
- Erre valahogy már rájöttem - fejét kissé felbillenti és mosolyogva néz rám. Aranyos, egészen másnak tűnik így, hogy vele beszélgetek és nem pedig olvasok róla a neten vagy egy újságban. - De szerintem te nem olyan vagy, mint amilyennek mutatod magad.
A kezében tartott csomaggal kezd zörögni, majd felém nyújt egy zacskó gumicukrot. Lekászálódok a párkányról és kissé távolságtartóan, de leülök az ágyra és elveszek egy szem cukrot, válaszul a mosolya szélesedik és a szájába dob néhányat.
- Tudod, szerintem nem lesz olyan rossz itt lenni, legalább lesz időnk, hogy pihenjünk - magyarázza, majd a zacskót újra felém nyújtja, ezúttal némileg többet veszek ki, miközben felhúzom a lábaim és az állam megtámasztom a térdemen. Nem értem, hogyan lehetséges az, hogy most egy olyan fiú fecsegését hallgatom és gumicukrot eszek vele, akit 1 órával ezelőtt még ki nem állhattam. - Remélem, beválik amit a srácok kitaláltak és a többiek is olyanok lesznek, mint régen.
- Ezt hogy érted?
- Azt hiszed rólunk, hogy seggfejek vagyunk, ugye? - nem válaszolok, felesleges, így hát csak megvonom a vállam és a szemébe nézek. - Hát nem, nem igazán. Most talán igen, de régen egyikünk sem volt az. Nem tudom, mi történt, de saját magamon tapasztalom, hogy valami megváltozott, most pedig nem szeretem a változásokat.
- Tudod, hogy seggfejek lettetek? -vonom fel a szemöldököm.
- Nem, nem azt mondtam - nevet, s közben a hajába túr. Nem tudom, mi ebben olyan vicces. - Nem vagyunk seggfejek.
- Csak néha? - provokálom, ez nem kifejezetten rá irányul, inkább a kedves kis egyáltalán nem seggfej haverjára, aki azt hiszi, mindent megtehet. fejemet oldalra döntve várom, hogy mondjon valamit, ám ő zavart pillantások helyett a szemembe néz.
- Néha te is az vagy - megvonom a vállam, nem érdekel a véleménye úgyhogy nem veszem magamra, én legalább nem pöfékelek minden áldott nap egy lány arcába, és nem markolok bele spontán idegen emberek hátsójába. - Főleg úgy, hogy esélyt sem adsz arra, hogy megismerhessünk.
- Talán mert nem akarok ismerkedni? - ajkaim csodálkozva nyitom el, szemrebbenés nélkül vonja meg a vállát miközben újra a szájába dob némi cukrot.
- Mégis most velem beszélgetsz, és Liam megjegyzéseire is válaszolsz.
- Sajnálom, legközelebb csendben maradok, ha belemarkol a fenekembe - szűröm a fogaim közt, kissé dühösen felpattanok és megállok előtte, kék szemeit nagyra nyitva néz rám, miközben kissé oldalra dönti a fejét.
- Nem azt mondtam, csak nem értem, miért viselkedsz így. Próbállak megfejteni.
- Nem vagyok keresztrejtvény - fújtatok dühösen, levágom magam a forgószékre, a mondatommal újabb vidám mosolygást váltok ki belőle. Biztos szív valamit, attól ilyen vidám.
- Vicces lány vagy - vigyorog, és felém nyújtja a zacskót, karjaim makacsul fonom össze a mellkasom előtt, a vállát vonogatva hátrahajtja a fejét és a szájába szórja a maradékot. Gusztustalan, Luke is mindig ezt csinálja.
Luke... ma még nem is beszéltünk. Nem hívom fel, én aztán nem.
Egy zöld gumimaci pattan le az orromról és az asztalra esik, Niall mosolyogva néz rám, nagy levegőt véve kipislogom a gyűlölködő pillantást és a macit a számba dobom, helyette a pillantásban a kezemen éktelenkedő sebesülésem részesítem. Ha belegondolok, talán könnyebb lenne itt lenni úgy, hogy legalább 1 valaki van, akivel néha lehet normálisan beszélgetni. Egy ideig méregetem őt, ahogy kifordítja a zacskót és alsó ajkát csalódottan biggyeszti, amikor nem talál benne több cukrot.
Elrejtem a mosolyom, a fejem az ablak felé fordítom és kifelé bámulok, észreveszem, hogy a többiek már nincsenek ott.
- Hé, látom, hogy mosolyogsz! - kiáltja, halk nevetés szökik ki a számon, miközben feltápászkodik az ágyról. - Gyere át, ha akarsz beszélgetni - lép hozzám, tétován megérinti a vállam, majd egyszerűen hátat fordít és elmegy.
Értetlenül nézek utána, az arcomról szép lassan lehervad a mosoly. Még mindig haza akarok menni. Az ágyra hasalok, kissé elkeseredetten kezdem nyomkodni a telefonom, melyben találok néhány képet az öcsémről, amint grimaszol, pofákat vág és mutogat, mögötte hamarosan Calum is megjelenik. A telefont a mellkasomhoz húzva fordulok az oldalamra és bevallom magamnak, hogy hiányzik az ikertestvérem. Hiányzik, hogy piszkáljam, idegesítsük egymást, bökdössön, hogy magas hangon vinnyogva rohangásszon körülöttem és az őrületbe kergessen.
- Hülye gyökér - motyogom az egyik képnek, majd félrelököm a készüléket. Az, hogy hiányoznak a baromságai még nem jelenti azt, hogy nem utálom. Vagyis... nem, tényleg nem utálom, mert ő az öcsém, a géneimben van, hogy szeretnem kell. Szeretem is, csak átkozottul idegesítő.
Undorító, hogy mindössze 2 fürdőszoba van az egész házban. Undorító és bosszantó, hogy várnom kell a soromra, zuhanyzás közben pedig indokolatlan szőrszálakat találok a kabin oldalán. Vagy a mosdókagylóban, akárhol, mindenhol.
Köntösben, törülközővel a kezemben lopakodok a folyosóra, fejemet jobbra-balra fordítom, majd a köntös alját leszorítva rohanok végig a folyosón. Betöröm a fürdőszoba ajtaját, gőz árasztja el az arcom és szembetalálom magam a tükörből rám pislogó Liammel. Felsikoltok, melynek következtében az arcához tartott borotvával megvágja magát.
- Te meg mit keresel itt?! - kiáltom, s a törülközőt magamhoz szorítom.
- Használom a fürdőszobát? - szemöldökét cinikusan vonja fel, miközben felszisszenve egy apró pamacsot nyom az arcára. Vér. Vérzik. - Jobb kérdésem van: TE mit keresel itt? Egyáltalán miért sikoltozol?
Tekintetem a pamacsra szegezem, karjait összefonja meztelen mellkasa előtt, szemeim egy pillanatra ijedten kerekednek el. Pillantásom végigfuttatom a testén és megnyugszom, amikor felfedezem, hogy van rajta alsó.
Ő ezt másképp értelmezi, elégedett arckifejezést ölt és megtámaszkodik a karjain.
- Meztelen férfit vagy borotvát nem láttál még, amiért ilyen fehér vagy? - próbál cinikus lenni, nem sikerül neki.
- Vicces vagy - biccentem fel a fejem - elhúzhatnál.
- Én voltam itt előbb, várj a sorodra, Cica - ejti halálosan nyugodtan, majd újra a tükör felé fordul és leveszi a pamacsot az arcáról, egy laza mozdulattal a kukába dobja, melyet néhány másodpercig bámulok. - Vagy tőlem levetkőzhetsz most is, nem vagyok szégyenlős.
- Menj a fenébe! - vágok egy grimaszt, nekidőlök a zuhanyfülkének és karba tett kezekkel várok arra, hogy végezzen. Arcán idegesítően lassan húzza végig a borotvát, majd pöcköli le a szőrszálakat a mosdókagyló oldalán, barna tekintete megkeresi az enyémet a tükörben és huncutul megcsillan. Az arcán megjelenik az önelégült mosolya éppen akkor, amikor Zayn trappol be az ajtón.
- Na nem - kiáltom, a fiú kissé meglepetten rezzen össze és az egyik szemöldökét gyakorlottan húzza fel - vársz a sorodra!
- Persze, amint elárultad, miért kiabálsz - mereszti rám barna szemeit, miközben aprókat bólint.
- Hagyd, alapból ilyen vinnyogós, hisztis hangja van.
- Neked muszáj volt megszólalnod - forgatom a szemeim, gyilkos pillantást vetek a magát nagyon okosnak érző Liam felé.
- Folytassátok csak ott, ahol abbahagytátok, majd később visszajövök - fordít hátat Zayn, a kitárt ajtóban Harry egy fogkefével a kezében áll és igencsak meglepődik, amikor Zayn belerohan a mellkasába.
- Szia Mira! - derül fel az arca, amikor meglát engem. Zayn motyog valamit, mire a vállára üt, majd zavartalanul belép és a csípőjével arrébb tessékeli a még mindig borotválkozó haverját. Megdöbbenve nézem őket, érzem, ahogy a fülem kissé kipirosodik a dühtől. - Miért állsz itt köntösben?
- Mert gyökerek vagytok - szűröm a fogaim közt.
- Mi a frászt csináltál már megint? - vonja össze a szemöldökét, és az ártatlan képpel arcát simogató Liamre néz.
- Tisztálkodtam, Harold - vonja meg a vállát, a tusfürdőjét és a borotvát a mellkasához szorítva hatalmasra nyitott szemekkel, elnyílt ajkakkal fordul felém. - Sajnálom őfelsége Mira Hemmings hercegkisasszony, hogy miattam várakozásra kényszerült! - kissé meghajol előttem, elképesztő vágyakozást érzek arra, hogy a térdemmel betörjem az orrát, ehelyett hátrálok egy lépést és a törülközőmmel a tarkójára csapok.
Nevetni kezd, a hajába túrva felemeli a fejét és egy pillanatra a szemembe néz, melyeket haragosan húzok össze. Megvonja a vállát, majd a törülközőt az arcomba dobva hátat fordít nekem, és elmegy.
- Te tudsz várni 20 percet vagy szükségét érzed annak, hogy most azonnal fogat moss? - nézek a folyamatosan mosolygó göndörre, aki kissé szórakozottan rázza meg a fejét és kimegy, megkönnyebbülten sóhajtok fel, amikor végre egyedül maradok.
Mivel az ajtó nem zárható, ezért még egyszer ellenőrzöm, hogy rendesen csukva van-e. A tekintetem megakadt a tükörből engem bámuló önmagamon, a szemeim alatt sötét karikák húzódnak, tudom, hogy azok már amúgy is ott voltak, de valahogy csak most érzem kiütközni magamon a fáradtságot. Egy ideig nézem magam, majd lassan kibújok a köntösömből és belépek a zuhanyfülkébe, az ajtaját elhúzom és megengedem a meleg vizet, az arcomat a sugár felé fordítom és hagyom, hogy a víz lemossa rólam a koszt és ellazítson. A lazításról lemondok, amikor hallom, hogy az ajtó a falnak ütközve tárul ki, automatikusan guggolok le és húzom össze magam, miközben nagy levegőt veszek.
- Tűnj. El. Innen! - üvöltöm, miközben egy könnycsepp végigszánkázik az arcomon. Nem hiszem el, hogy ezt csinálja, nem tudja, hol a határ.
- Liam! - az arcomat a tenyerembe ejtem, amikor a kukkolóm elmosódott alakja mellett ketten jelennek meg, felismerem őket, Niall és Harry. Ritkán érzek ilyesféle szégyent.
- Nyugi már, csak itt maradt a telefonom - védekezik, közben hallom, hogy felnevet és a fejét a zuhanyzó felé fordítja, átölelem a lábaim és a sarokba húzódok.
- Takarodj! Gyűlöllek! Húzzatok innen! - ordítom, majd a homlokom a térdemnek döntöm és kissé remegve próbálom csillapítani magam. Félszemmel, homályosan látom, hogy a kisebb srác - Niall - megragadja a vállát és kitessékeli, Liam halkabb, de nem elég halk mondata még megüti a fülem, miután Harry ellátja egy nagyon fontos információval.
- Túl messzire mész, Payne!
- Most mit izéltek? Mindannyian tudjuk, csak idő kérdése, hogy a cica önként és boldogan mutatja meg nekem magát. Különben is, tényleg csak a telefonomat hagytam bent.
Arról álmodozhatsz, Liam Payne, arról álmodozhatsz.