2015. május 28., csütörtök

52.rész Barát

Sziasztok! :)
Igazából most nem sok mondanivalóm van, mindössze annyi, hogy nekem már csak 1 hét, és vége a sulinak, éééés 13 nap múlva koncert!!
A rész nem lett túl jó, rövid is, amit nagyon sajnálok, írtam volna tovább, ha nem olyan hetem van, amilyen. Ígérem, amint vége ennek a hajtásnak, beindul majd szépen minden itt is.
Még annyit mondanék, hogy bizonyára akik eddig követtek ask.fm-en, észrevették, hogy (megint, lol) eltűntem. Erről csak annyit mondanék, hogy valószínűleg jövőhéten újra aktív leszek, csak most eléggé feszült vagyok, ebből kifolyólag gyakran bunkó is. Ezt akarom megakadályozni.
N. xx

Mindannyian hallgatunk, azt nem terveztem bele a hét programjaiba, hogy a menedzsmentem egyik irodájában fogunk ülni megtépázva, és nagy valószínűséggel előttük fognak letolni a felelőtlenségemért. Azt reméltem, hogy 3 hétig nem látom ezeket az embereket, de néhány percen belül Christian viharzik be, telefonját a füléhez szorítva beszél és bólogat, látszólag nyugodtan.
Amikor kinyomja összeszorul a torkom, nem zavartatnám nagyon magam, ha nem ülne itt rajtam kívül még 5 ember, köztük a barátom is, aki köztudottan elég hirtelen haragú, ha rólam van szó.
Félig Liam mellkasának dőlök, miközben bemutatkozik a srácoknak, és megkérdezi Nialltől, hogy jobban van-e. Felém csak biccent, kezet fog Liammel, akinek észrevehetően kicsit összeszűkül a tekintete, de nem szól semmit. A férfi helyet foglal velünk szemben az asztalánál, nem félek tőle, mégis lapítva, szinte fülem-farkam behúzva várom, hogy robbanjon.
- Szóval, Mira, mi történt? - pillant rám a jobb szemöldökét felvonva, kezeit összekulcsolja maga előtt és várakozóan néz.
- Amiről valószínűleg tudsz - pislogok értetlenül, valószínűleg provokálni akar. - Kijöttünk a moziból, és mindenhol emberek voltak, megálltunk aláírást osztogatni, de egyre inkább elleptek minket a fotósok meg riporterek.
- Értem - bólint hűvösen - és azt megmondanád, hogy miért nem voltak veletek testőrök?
Legszívesebben az ajkamba harapnék, ehelyett kihúzom magam és keresztezem a lábaim, falat építgetek magam köré, hogy lepattogjon rólam a kötekedése.
- Mert szabadságon vannak.
Féloldalról észreveszem, hogy Louis alig észrevehetően elmosolyodik.
- Miranda, egyetlen telefonhívásodba került volna az egész, és mennek veletek néhányan- közli unottan, szúrós hangon.
- De miért koslasson bárki is utánunk, amikor csak a moziba mentünk el? Előtte lent voltunk a parton, ahol többen láthattak minket, és ott nem volt semmi baj! Testőrök nélkül járkáltunk az utcán, és Luke is velünk volt! - kelek a magam védelmére.
- Arra esetleg nem gondolsz, hogy most nem csak magadért vagy felelős?! - csattan fel, tenyereit az asztalon megtámasztva felpattan. - Ha bármi történik akár egyikükkel is, azért engem von kérdőre a menedzserük, Simon, és mindenki, akkor nem te veszted el a munkád, hanem én!
Liam megfeszül mögöttem, viszont mielőtt megszólalhatna oldalba bököm a könyökömmel utasítva arra, hogy maradjon csöndben.
- Hé, tudja már, hogy egy nővel beszél! - morogja Zayn, mire Christian döbbenten kapja felé a fejét.
- Ez a legkevésbé sem Mira hibája volt, szóval akár véget is vethet a cirkuszolásnak - szól közbe ezzel együtt Louis is. Meglepetten nézek rájuk, lehajtom a fejem, rövid tincseim az arcomba hullanak, de nem takarják el a mosolyom.
- Valószínűleg nem nagyon értitek, hogy ez miről szól - vágna bele valami magyarázatba, de ezúttal Harry magyaráz közbe.
- De, tökéletesen értjük, mert ez már nem először fordult elő velünk - mondja lassan és higgadtan, a maga nyugodt stílusában.
- Különben is, ha annyira szükségünk lenne testőrre, hoznánk magunkkal, de pihenni jöttünk ide és nem vágyik egyikünk sem arra, hogy őrizzenek minket - szólal meg Niall is. Tőle várnám legkevésbé, hogy esetleg megszólal, mert amiatt valóban bűntudatom van, hogy az történt vele, ami. - Nem Mira tehet róla, hogy akárhova megyünk ez van, és ha már felelőtlenség, hogy testőrök nélkül mertünk közlekedni, akkor együtt vagyunk felelőtlenek, és nem ő egyedül - elérzékenyülten pislogva nézek fel, csak azért nem borulok a nyakukba, mert itt van Christian.
- Jól van - hagyja annyiban, látszólag meglepte, hogy a többieknek volt mersze beleszólni. - Viszont már rengeteg a pletyka, és aggódnak is értetek, úgyhogy megszerveztem nektek egy interjút holnapra az egyik műsorba. Este hétre értetek megy a kocsi, legyetek kész.
- Micsoda? - kapom fel a fejem döbbenten. - És ezt miért nem beszélted meg esetleg velünk? Egyáltalán nem terveztük azzal tölteni a holnap estét, hogy műsorokba rohangáljunk és hülyeségekről faggassanak minket!
- Semmi baj, Cica - sokkal inkább érzem Liam halk motyogását, mintsem hallom. Megroggyant vállakkal sóhajtok fel, beletúrok a hajamba, majd felállok, és Christian parancsolgatását figyelmen kívül hagyva kisétálok az irodából, de félfüllel még elkapom, hogy a könyökkel való fenyítésem már erejét vesztette.
Nem megyek túl messzire, az üvegezett falhoz lépek és megpróbálom kiüríteni a fejem, miközben a panorámát nézem. Utálom, ha helyettem döntenek valamiben, legfőképpen úgy, hogy mindössze néhány napot tudok velük tölteni, amiket nem azzal tervezek, hogy műsorokba járunk, és a plázás incidensen kívül minden másban megpróbálnak turkálni.
Összerezzenek, amikor valaki hátulról rám csimpaszkodok, ez az ölelés nem olyan, mint Liamé, viszont annál ismerősebb. Felé fordulok és a nyakába fúrom az arcom, megnyugtatóan ölel, gyengéden simogatja a hátam.
- Ne haragudj rám, nem tudtam hogy ez lesz - motyogom, mire halkan nevetve puszit nyom az arcomra.
- Tudom, Mack, ne rágódj ilyen hülyeségen, minden oké.
Néhány másodpercig mozdulatlanul állunk, majd megérzek magamon még egy, melyhez még kettő csatlakozik, és amikor csodálkozva felnézek szembesülök azzal, hogy egyszerre négyen ölelnek körbe, és amikor realizáljuk ezt mindannyian felnevetünk.
- Jól vagy? - mosolyog rám Zayn, majd miután bólintok végigsimít a vállamon.
- Menjünk haza - dörzsölöm meg az arcom fáradtan, és elfogadom Liam felém nyújtott kezét. Kicsit sok volt mára az emberekből, alig várom, hogy végre a saját, nyugodt kis lakásomban legyünk.
Nem köszönök el Christiantól, lemegyünk a lifttel, majd mielőtt kilépnénk felveszem a napszemüvegem, "alakzatba" állunk, és lehajtott fejjel menekülünk a minket hazafuvarozó nagy, fekete kocsi felé. Ezúttal távol tartják tőlünk a riportereket és fotósokat, elsőként menekülök be, s még csak félig mászok, amikor Luke úgy dönt, hogy a sziámi ikrem akar lenni. Az ölébe ránt és szorosan ölel magához, levegőtlen ölelésbe présel, és hiába nyafogok nem enged el.
- Elképzelni se tudod, mennyire megijedtem, amikor írtad azt az üzenetet, és ellepték a netet a képek arról, hogy mi van ott! A francba! - kiabálja zaklatottan, az sem zavarja, hogy öt rémült szempár szegeződik ránk, és éppen csak most csukják be a kocsiajtót. - Jól vagy? - ragadja meg az egész fejem, és úgy mér végig.
- Jól - nyöszörgöm, és megpróbálom leszegetni magamról a mancsait. - Luke! Jól vagyok, engedj el, jól vagyok! - úgy fogdos, mint egy nagymama az unokáját, és még amikor leszedem magamról a kezeit és ránézek, akkor is úgy méreget, mint aki szellemet látott.
- Kösz, hogy érdeklődsz, mi is élünk - szól közbe sértettséget előadva Louis.
A fél út azzal telik, hogy Luke a megtépázott ruháimra mered rémülten, ölelget, és a többieket faggatja.
Szörnyen fáradt vagyok, Liam karjai közé bújok, és félig húzom magammal a sziámi ikremet is, mert nem hajlandó elengedni.
Alig várom, hogy a lift felérjen a lakásom emeletére. Az ellenkezésük ellenére, hiába akarnak lelépni a fáradtságomat látva, követelem, hogy maradjanak. Szembesülnöm kell azzal, hogy a hűtőben már nincs semmi laktató ételhez való alapanyag, elmenni már nem tanácsos, mivel nincsenek itt testőrök, és nélkülük most jobb nem megmozdulni.
- Nagy baj, ha most rendelünk kaját? - kérdezem az ajkam harapdálva. Egyszerre vágják rá, hogy a legkevésbé sem, majd a feléjük nyújtott szórólapokból mindannyian elvesznek egyet.
- Te mit eszel? - húz Liam az ölébe, és együtt vizsgáljuk a lapocskát. Mielőtt elfintorodnék eszembe jut, miket mondott nekem éjjel, hogy hogyan vezette végig az ujját a hasamon és bizonygatta, hogy szereti.
- Egy pizzát, szerintem, felezel velem? - hajtom a vállára a fejem és kérlelve pislogok.
- Nem, edd csak meg egyedül - jelenti ki makacskodva, és belepuszil a nyakamba.
- Luke - fordulok az öcsém felé, de egyértelmű nemleges választ kapok, és a többiek is leráznak.
Miután kiválasztják amit akarnak megrendelem a kajákat, s amíg a konyhában telefonálok Luke felmegy az emeletre Niallel, és lehoznak pár gitárt. Ezt látva mindannyian egyszerre indulnak a kis csigalépcső felé, és lerohanják az "emeleti" két kis szobát, melynek egyikében a hangszereim és a díjaim vannak, a másik meg csak egy kis egérlyuk.
- Mackenzie, nem is mondtad, hogy ennyi hangszered van! - száguld le hozzám Niall, mosolyogva vonom meg a vállam, miközben ő a kezébe veszi az egyik gitárom, és letelepszik az ágy szélére.
Leülök mellé és a másikért nyúlok, pengetni kezdi, s miután megfigyelem akkordjait csatlakozok hozzá. Váratlanul ér, amikor abbahagyja és leteszi maga mellé, pengetek még néhányat, majd én is így teszek.
- Nagyon megijedtél? - kérdezem, felhúzom a lábaim és a fejem a térdeimre hajtom.
- Hát, ahhoz hogy kijöjjön a klausztrofóbiám elég rémültnek kell lenni - nevetgél, míg az én arcom kissé elsápad.
- Niall, ez nem vicces!
- Mondtam, hogy ne reagáld túl, nem most volt először ilyen, és valószínűleg nem utoljára. Minden rendben - összehúzott szemekkel méregetem az arcát, majd megfogom a kezét és közelebb húzódok hozzá. - Most pont úgy viselkedsz, ahogy Luke a kocsiban - ölel magához és megpuszilja a fejem búbját.
Kicsit elmosolyodok, az arcom belefúrom a pólójába és mindkét karom köré fonom. Nem tudom, egy külső szemlélő mit gondol rólunk, de számomra olyan, mintha a nem létező bátyámat ölelgetném. Nem túl sokkal idősebb nálam, és ez nem is tűnik fel, de ilyenkor kisebbnek érzem magam, számára pedig tudom, hogy egy olyan személy vagyok, akire vigyázni akar, és ez jó érzés. Tudom, hogy a testvérem is vigyázni akar rám, Liam is, de Niall más, mert ő akkor is vigyázott rám, amikor senkitől nem éreztem ezt, és ő akkor lett a barátom, amikor senki nem akart az lenni.
Amikor csöngetnek kikászálódok az öléből és a pénztárcámat felkapva az ajtóhoz ballagok, a srác már meg sem lepődik, korábban is rendeltem már innen, én, Luke, Ashton, és a másik két srác nem vagyunk meglepetések számára, ám annál jobban meglepődik, amikor Liam átnyúlva fölöttem kitárja az ajtót, és elveszi a pizzás dobozokat, majd megfordul, és Harry kunyerálja el a szatyrot, tele hamburgerekkel, meg ki tudja mikkel. Míg fizetek, ők teljesen otthonosan elkezdenek kipakolni tányérokra és udvarias vendégekként leülnek az asztalhoz.
- Milyen hangszereken játszol, Mira? - kérdezi Haz, mikor leülök az üresen hagyott helyre.
- Zongorán, klasszikus és basszusgitáron, meg csellón - ahogy ezt kijelentem, és beleharapok a pizzám egy szeletébe, mindannyian döbbenten bámulnak az öcsémen kívül.
- Basszusgitáron és csellón? - pislog nagyokat Louis.
- Aha - hümmögök - régebbi közös koncerteken beálltam hozzájuk - bökök büszkén Luke felé, aki hevesen bólogat.
A zenéhez kapcsolódó kérdéseket tesznek fel, kukoricaszemeket dobálok a számba és élvezem, hogy leesik az álluk a válaszaim után. A megmaradt pizzámat Liam elé tolom, de nemlegesen rázza a fejét és visszatolja elém, kisebb vita zajlik köztünk, majd felkapom a maradékot és az asztal közepére teszem, a "növésben lévő" testvérem azonnal lecsap egy szeletre.
Zenélgetünk, és hiába vagyok hozzászokva a folytonos figyelemhez, zavarba hoz, hogy előttük kell csellóznom. Ha hosszú lenne a hajam, felhasználhatnám, de így nincs mivel takarni az arcom, és viszonylag hamar felállok.
Amikor újra lemegyünk rajtuk van a sor, Niall gitározgat, és a kérésemre eléneklik ez egyik dalukat, majd még többet, és valamikor kettő között Liam vállának dőlve egyszerűen elalszok. Nem direkt, nem azért, mert unalmasak, csak elalszok, és amikor legközelebb kinyitom a szemeim már teljesen sötét van, csend, és Liam akkor von a mellkasához. Összehúzott szemekkel fordulok felé, halkan suttogva nyom puszit a homlokomra, valahol az elmém mélyén tudom, hogy fel kellene kelnem, megfürödni és fogat mosni, de a fejem visszaesik a mellkasára és az egyetlen mozdulat amire ezen kívül még képes vagyok az az, hogy felhúzom a lábaim.
Felszabadultan nevetünk, félretesszük az életünk kevésbé átlagos részeit, és ugyanúgy sétálgatunk, lopkodunk egymás vattacukrából, mint mindenki más. Az egész napot elütjük ott, nyomunkban a testőrökkel, akik bár nem zavarnak minket, de elég nagy feltűnést keltenek mások számára. Zavar, hogy ha csak felénk lép valaki már ott vannak mellettünk, de a nyelvembe harapok mielőtt bármi is kicsúszna a számon.
Egyikünknek sincs kedve a műsorhoz, de a munkánk része, hogy parancsra otthagyunk mindent amit épp csináltunk, ha a menedzsment azt kéri. Így hát megpróbálva átvenni a fiúk kedves, elfogadó arckifejezését, beszállok a kocsiba.
Tartom magam ehhez, amikor külön öltözőkbe terelnek minket, majd lenyomnak egy székbe, és mindent, ami valaha természetesnek tűnt rajtam levakolják. A fiúk sokkal rövidebb ideig állnak kezelésben, mint én, és az idejük többi részét azzal ütik el, hogy a körülöttem szorgoskodó lányok nagy örömére beülnek az öltözőmben, és ott szórakoztatják egymást, meg engem. Így könnyebb, mert bár semmi kedvem az egészhez, de mosolyt csalnak az arcomra mindössze azzal, hogy egymást cseszegetik, és papírgalacsinokkal dobálnak.
Amikor öltözésre kerül a sor egytől egyig kizavarom őket, majd amilyen gyorsan csak tudom átveszem a kívánt ruhát, és nem vinnyogok, csak hogy ne kelljen újra levetkőznöm.
Korábban szerettem ezt, de most mindössze csak tehernek tűnik minden, amit nem magamtól teszek.
Találkozunk a műsorvezetővel, bemutatkozunk, majd amikor adásra kerül a sor egyszerre bevonulunk, Liam kezét szorongatom és bedúródok közéjük a hatalmas kanapéra. Az X-Factor által mindannyian hozzászoktunk a közeli kamerákhoz, és képesek vagyunk figyelmen kívül hagyni őket. Ez csak egy átlagos beszélgetés, a lényeg, hogy úgy legyek őszinte, ahogy az megfelel a menedzsmentnek.
- Mira, nagyon csinos vagy! Nem csodálkozom, hogy ennyi férfi van körülötted! - jegyzi meg "poénosan" a Bruce nevű férfi, melyre erőltetetten őszinte nevetéssel reagálok, majd a nyakamat nyújtogatva nézek körbe.
- Férfiak? Hol vannak? - pislogok egyenesen át Liam válla fölött, mire sértetten oldalba szúr. A nevetésem ekkor válik őszintévé. - Viccet félretéve köszönöm, de nem hinném, hogy ezért vannak körülöttem.
- Nincs itt másik kanapé, kénytelenek vagyunk köréd ülni, Mira, bár elég szűkösen férünk el - nevet rám Louis, és mozgolódni kezd.
- Mert a hatalmas egód kiszorít mindenki mást - villantok rá bájos mosolyt. Az utóbbi napokban ha addig nem, hát most megtanultam a kommunikációt velük.
- Úgy látom jól kijöttök egymással, tudom, hogy sokan kérdezték már tőletek, de együtt még nem mondtátok el, hogy hogyan alakult mindez így. Elmesélnétek?
Kérdőn nézünk egymásra, a pillantásom Zaynen akad meg, s miután elég ideig nézem, megszólal.
- Igazából ezt senki nem tudja, mert az elején cseppet sem ilyenek voltunk, főleg nem Mira.
- Ez így van - bólogatok, hátradőlők és félig Liamhez bújok.
- Nagyon meglepő, hogy mennyire megváltozott, még csak be sem mutatkoztunk egymásnak, de máris bunkó volt - mindannyian nevetni kezdünk, az egyik tenyeremmel félig eltakarom az arcom.
- Ti sem voltatok épp kedvesek, eltekintve Harrytől - mosolygunk egymásra.
- Ezzel meg elindult valami kölcsönös gyűlölet kettőjük közül - mutogat köztem és az engem átölelő fiú közt - és mindig azt hallgathattuk, hogy kiabálnak egymással - az arcomat nevetve fúrom Liam oldalába, az ő teste is megrázkódik miközben megpuszilja a fejem.
- Pontosan ezek miatt lettünk barátok, ugye Mackenzie? - mosolyog rám Niall. - Mindig Harry próbálkozott, de teljesen elutasítóan viselkedett vele, én meg csak bementem egy csomag gumicukorral, megkínáltam, és tessék - tárja ki a karjait, s Liamen áthajolva hatalmas puszit nyom az arcomra.
- De én lettem végül a második, emlékszel a vásárra? - mosolyog rám Haz. - Elküldtek minket bevásárolni, Mira pedig meglátott néhány kiskutyát és nagyon szerette volna az egyiket, de ott nem lehetett kártyával fizetni, készpénzben pedig csak fontunk volt.
- És amikor eltörted az orrod! - nevet fel hangosan Louis. Nevetve elmeséli, mindannyian dőlünk a röhögéstől, még a műsorvezető is. Tulajdonképpen ezt a műsort most inkább mi vezetjük azzal, hogy egymás szavába vágva beszélünk, néha Zayn folytatja normálisan, de folyton eszünkbe jut valami. Így lát napvilágot, hogyan verekedtem meg Liammel a sárban, hogyan segítettünk világra egy lovat, hogy Niall bezárt minket a csirkékhez, és ezzel a helyes útra lökött minket. Már nevetve beszélünk arról, hogy nem bíztak bennem, és csak most tudom meg, hogy miket feltételeztek rólam. A reklám után pedig van egy rész, amikor csak pislogva hallgatom Liamet, ahogy a hajamat piszkálgatva mesél kettőnkről, hogy egymás gyilkolászásától hogyan jutottunk el a farmon odáig, hogy már nem akartunk elmenni onnan. Visszaidézve ezeket már minden jobb és vidámabb, mint amilyen ott volt. A kamerákról elfelejtkezve nyújtózok felé, és röviden megcsókolom, mialatt végigsimít a hátamon.
- Hát, elképesztő volt ezeket hallani, és tovább is hallgatnám még, de térjünk rá kicsit a tegnapra, hiszen eléggé veszélyes helyzetbe kerültetek. Látom már jól vagy, Niall, elmondanád mi történt?
- Semmi különös - vonogatja a vállát, mire halkan felmordulok, ő pedig elvigyorodik. - Nem olyan nagy dolog, és nekem nem is új. Csak túl sok ember volt, nem voltak velünk testőrök, és így akadálytalanul tömörült közelebb hozzánk mindenki. Egy liftben is hajlamos vagyok pánikrohamot kapni, nemhogy ennyi ember közt, de megúsztam.
- Nagyon idegesítő, hogy így beszélsz róla -  rázom a fejem.
- Nagyon megrémültetek, ugye? - kapjuk a következő kérdést.
- Ijesztő volt, de megpróbáltuk kezelni - magyarázza Harry - azt reméltük, hogy nem lesz nagyobb a tolongás, és gond nélkül megússzuk, amíg megérkeznek értünk.
- De ez Niallel bedőlt, akkor ő fontosabb volt, és Louval azonnal elindultunk felé - mondom mutogatva, és tovább beszélnék, ha nem vágna a szavamba Bruce.
- Louis, te ismét elég hevesen reagáltál.
- Ez egy rossz tulajdonságom, viszont ki tudott volna higgadt maradni, ha a legjobb barátja majd' elájul, és ezt látva is mindenki csak közelebb akar jutni hozzá? Nem fogták fel a helyzet jelentőségét, mindenki az utunkba állt, én meg ideges lettem. A fotósok és riporterek hajlamosak túlzásokba esni, amit nem csípek, főleg ha emiatt bárki is veszélybe kerül - válaszol magához képest nagyon intelligensen.
- Ha Louis nincs, nem jutunk ki onnan - helyesel Zayn. - Végül egy mosdóban bujkáltunk, amíg értünk nem jöttek.
Már ezen is csak nevetünk, mindenen, a komolyabb kérdések megválaszolásánál is mindig beszól valamelyikük, és ha egyvalaki akár csak egy nevetéshez hasonló kis nyögést ad ki, minden dől. Nem hittem volna, hogy ez ilyen lesz, rettegtem hogy majd beégetnek előttük, ehelyett égetjük mi magunkat is, és remekül szórakozunk.
Hatalmas mosollyal az arcomon köszönök el, a kamera még épp felveszi talán, hogy Liam puszija után Louis átdobja a karját a vállamon, és néhány pillanatra magához szorít.
- Hova tovább? - dőlök hátra az ülésen, s mosolyogva várom a további ötleteket. Úgy döntünk, ha már megvan a hangulat belevetjük magunkat az ausztrál éjszakába. Indítok egy hívást Luke-nak, és vele együtt további 4 ember csatlakozik hozzánk. Hazaugrunk átöltözni, majd a limuzin adta lehetőségeket kihasználva elugrunk Ashtonhoz, hogy felvegyük őket is. Először furcsa, amikor bemászik a kocsiba, és zavartalanul lehuppan Niall mellé, de már képes vagyok arra, hogy kizárjam a gondolataim közül őt, és ne jöjjek zavarba, amikor a jelenlétében vagyok Liammel. A barátaimmal bulizok, és közéjük sorolom be őt is. Elhatározom, hogy nem esek bele abba a hibába, amit már többször is elkövettem, jobban mondva nem iszom le magam a sárga földig, hogy aztán ezen csámcsogjon a világ. Megtehetném azzal az indokkal, hogy 9 fiúból valaki csak vigyáz rám, de ennek inkább most az ellentétét érzem, főleg, hogy 9-ből 6 amint belépünk a pulthoz indul. Követjük őket, egy enyhe koktéllal indítok és komolyan elhatározom, hogy max kettő még ebből, aztán leállok.
Ők fantasztikusan jól érzik magukat ácsorogva is, hatalmasakat nevetnek, de egy idő után fészkelődni kezdek Liam karjaiban, s az egyre erősödő zenére vonagló emberek felé pislogok. Elég ránéznem, egyetlen pislantásomba és egy apró mosolyba telik rávennem, hogy jöjjön velem táncolni, és ugyanezért pár hete még meg kellett várnom, hogy elég részeg legyen. Észrevétlenül eltűnünk, egy gyors pislantást vetek az öcsémre hogy ne kapjon pánikrohamot ha eltűnök, majd a mellkasához simulva elvegyülünk az emberek közt. Ez nem olyan, mint tegnap, most senki nem figyel ránk, csak mi vagyunk ketten, és a zene, vagy talán még az sem. Szorosan egymáshoz simulunk, ép ésszel nem műveljük azt, amit legutóbb, és ez sok másban is különbözik a legutóbbitól. Vonaglás helyett csak egymáshoz simulunk, lehajol hozzám, miközben összehangoljuk a mozgásunkat, és puszit ad az arcomra. Nem húzódik el, felbiccentem a fejem és elmosolyodva nézek rá. Fokozatosan egyre közelebb araszolunk egymáshoz, mígnem már semmit nem csinálunk, csak állunk egymással szemben, arcomat a kezei közé fogva csókol úgy, hogy beleszédülök.
- Igyunk egyet - mormolja a fülembe, s szédelgő, lapos pillantásomat látva huncutul elmosolyodik, és megpuszilja a homlokom.
Ő képes újra zavartalanul becsatlakozni a beszélgetésbe, míg én a koktélomat szorongatva, az alsó ajkam rágcsálva csak állok, és próbálok magamhoz térni. Ő egy pozitív dementor, elszívja a rosszat, és csak a jó marad, meg egy kis szédülés.
Amikor a gondolataimból magamhoz térve felpillantok Ashtonnal nézek szembe. Meglepetten nézek rá, míg ő teljesen közvetlenül, vidáman mosolyog rám.
- Mi újság, Mira? - kérdezi, miközben elvesz egy poharat a pultról és némi pénzt hagy ott. - Jól vagy?
- Aha, igen, minden oké - mosolygok vissza, s zavart habogásomra emlékeztetem magam, hogy ő csak barát. - Jó itthon lenni. Veled mi újság?
- Körülbelül az ami veled, gondolom Luke már mondta, hogy dolgozunk az új albumon - bólintok, de túl sokat nem tudok hozzászólni azon kívül, hogy nagyon király lesz, és várom. Emiatt ismét eszembe jut, hogy régen mennyit beszélgettünk, hogy egy személyben volt a szerelmem és a legjobb barátom, egy lelki támasz, de ez nagyon régen volt, és ezzel párhuzamosan Liam is megjelenik a gondolataim közt. Hát persze, ő mindenhol ott van, mindenbe beleavatkozik. Akaratlanul is elmosolyodok, kicsit felé dőlök, s reflexből húz közelebb magához, mialatt nevetve választ ad Calumnak. 
Sajnálom, hogy a beszélgetésünk itt megáll, tényleg, és nem akarom hogy azt lássa, hogy mindenkivel foglalkozok, csak vele nem. Nehéz lehet neki, fordított esetben nekem is az lenne, de elfogadta a helyzetet, s Liam korábbi féltékeny megnyilvánulásai is nagyrészt eltűntek. Igyekszem szóba elegyedni vele, leszakadok a barátomról, akin napok óta lógok, és csatlakozok Niallhöz, aki titokban a 5SOS tagja is. Amikor odalépek magához húz és megpuszilja a fejem, közben dumál tovább. Észre sem veszem, és gurulnak az italok, egy idő után pedig már a tömegben elvegyülve megadjuk a hangulatot a bulinak, csakhogy erre nem emlékszek, és azt sem tudom, hogy kerülünk végül Ashton nappalijába, viszont az egy megnyugtató felfedezés, hogy mindenki jelen van, és visel ruhát. Ennyi nekem elég is ahhoz, hogy az egész csupán egy később könnyezve nevetős mesébe fulladjon, főleg amikor meglátom az öcsém arcára firkált férfi nemi szerveket, a Harry homlokáról felfelé álló műanyag, csillámporral beszórt wc papír gurigát, és ha megéhezek akár popcornt is ehetek Liam hajáról. Akaraterőm nem túl sok van, viszont közvetlenül ébredés után nevetni kezdek, aki nem rossz kezdése egy napnak, maradhatna ez így örökké.

2015. május 21., csütörtök

51.rész Biztonság

Hogy miért nem alszunk, azt nem tudom, csak fekszünk szorosan összebújva a sötétben, ujjai finoman simogatják a hátam. Egyikünk sem szólal meg, a gondolatainkba merülünk, s az én eszem azon jár, talán azért nem alszik most egyikünk se, mert sose volt még olyan hogy csak úgy fekhessünk az éjszaka közepén, és tényleg csak egymás közelségét élvezhessük. Olyan sok mindent akarok megtenni vele, s magamban listát kezdek összeállítani ezekből, mérlegelem, hogy mit valósíthatunk meg az elkövetkezendő napokban. Nem nagy dolgok, teljesen hétköznapiak, mint például elmenni együtt a színházba, állatkertbe, múzeumokba, elmenni fagyizni, vitorlázni, egy romantikus vacsorára valamelyik étterembe, vagy csak így feküdni, és átbeszélni az egész éjszakát.
Megpuszilom a járomcsontját, majd lejjebb haladva puszikat adok a nyakára, belefúrom az arcom és mély levegőt veszek. Félig rajta fekszek, félig pedig ő rajtam, csak érzésből tudom melyik az én lábam, és ez olyan fuldoklóan boldoggá tesz, amit nem tudok szavakkal megmagyarázni, hogy milyen, de pozitív. Ujjaival a hajamat fésülgetni, belefúrja az arcát, majd amikor megmozdítom a fejem ő is felém fordul, ajkaink puhán találkoznak, majd visszaejtjük a fejünket a párnára és egymás szemébe nézünk. Elfésül egy tincset az arcomból, közben a szája kis mosolyra húzódik és megpuszilja az orrom hegyét. Halkan kuncogva lesek ki a szempilláim mögül, erre a hangra az ő mosolya is szélesedik és ismét közelebb hajol. Átölel, nevetve bújok hozzá, és félig lehunyt szemekkel élvezem a csókjait az arcomon. A nevetésem egy idő után elhal, szándékosan váltotta ki belőlem ezt azzal, hogy össze-vissza puszilgatott, de most már gyengéden nyomja a száját a bőrömre. A hajába túrva irányítom magamhoz a fejét, majd a szemébe nézek, és a mosolyom még mindig levakarhatatlan.
- Mira - motyogja, halkan hümmögök válaszul és kicsit felemelem a fejem. - Szeretsz? - suttogja alig hallhatóan, s abból ítélve, hogy arcát eltakarja előlem azzal, hogy szorosan hozzám bújik, zavarban van. Nagyokat kell pislognom, Liam nem szokott ilyeneket kérdezni tőlem. 
- Ha tudnád mennyire - vallom be nagyon halkan, még én is alig hallom. Szorosabban húz magához, még mindig nem néz rám, csak érzem a forró lélegzetét a nyakamnál. 
- Tegnap Niall nagyon meglepődött - érzem hogy elmosolyodik, de még mindig nem néz rám. - Szerintem fél éjszaka minket bámult, és azon gondolkozott, hogy lehetséges ez, vagy pedig a mindenhatói képességeit fejlesztgette tovább. 
Nevetni kezdek, megérintem a tarkóját, majd a takaró alatt végigsimítok a hátán, és megpihentetem a kezem a derekánál.
- Mindenható Niall - rázkódok meg, mire végre felnéz rám, homlokát megtámasztja az enyémen és magába szippant. Néha elgondolkozok azon, hogy direkt csinálja ezt, direkt viselkedik így és szándékosan akar ennyire magába bolondítani, és ha ez így van, akkor nagyon jó úton halad.
- Mindenható Niallnek nagyon hálás vagyok - cirógatja meg az arcom, majd lehajol hozzám. - Nagyon szeretlek, Mira.
Elnyílt ajkakkal kapok levegőért, annyira nem vagyok hozzászokva az ilyesféle érzelemkifejezéshez, még a "szeretlek" szó is nagyon váratlanul ér néha, nemhogy annak egy ilyen formája. Leginkább azt dolgozom fel nehezen, hogy engem képes így szeretni valaki. Az egy megszokott dolog, hogy az embert szereti a családja, szereti a testvére, de amikor éveken keresztül kibírhatatlanul viselkedsz és eltaszítasz magadtól mindenkit, és senki nem fog szeretni azokon kívül, akikbe bele van táplálva, hogy szeressen, váratlan egy ilyen fordulat, és beleég az agyamba ez a mondat, ez a kép, hogy a lehető legnagyobb őszinteséggel mondja ezt nekem.
A tarkóját simogatom, csókunk lusta, puha és gyengéd, miután kissé eltávolodik sem hanyatlik vissza a helyére. Néha megérinti a szájával az enyém, de leginkább csak tűnődve simogatja a hajam és az arcom. Nappal is édesen viselkedik, de most kifejezetten, és ez nem tudom hogy a késői napszak, vagy valami más miatt van. Orrát beledugja a hajamba, mellkasa félig az enyémhez simul amikor apró puszikat hagyva a bőrömön lefelé kúszik az arcomon.
- Annyira tökéletes vagy - mormolja elmélyült hanggal, félig a szemembe néz, s sokadjára is szembesülhet a meglepett tekintetemmel. Nem mondok semmit, nem tudok mit válaszolni erre, csak tagadni tudnám, de nem akarok magam ellen beszélni, még a végén felnyitnám a szemét arra, hogy ez nem így van.
Puszikat helyet a vállamra és a nyakamra, a takarót piszkálva halad lejjebb, és másra nem vagyok képes azon kívül, hogy elnyílt ajkakkal veszek levegőt, miközben végigsimít a derekamon.
Amikor visszafekszik mellém azonnal odafordulok hozzá, mosolyogva érinti meg az alsó ajkam, ujjait a hajamba vezetve hátrasimítja az arcomba lógó tincseket.
- Mióta gondolod ezt? - kérdezem halkan, az ajkamba harapva.
- Mire gondolsz? - mosolyodik el kicsit.
- Arra amiket most mondtál, hogy tökéletesnek tartasz, és szeretsz - motyogom zavartan, alig hallhatóan suttogva.
- Mira, amióta tudok a létezésedről azt gondolom, hogy tökéletes vagy, amíg nem ismertelek csak a külsődről gondoltam ezt, szerintem olyan lány vagy, akire mindenki hasonlítani akar, és nekem úgy tűnt, hogy te tudod ezt. Most azt gondolom, hogy kívül-belül tökéletes vagy, akkor is, amikor dühös vagy, fáradt és hisztis, vagy összeveszünk.
Mosolyogva temetem az arcom a mellkasába, lehajolva puszit nyom a homlokomra, majd tovább beszél.
- Azt nem tudom, hogy mióta szeretlek ténylegesen. Nem éri meg letagadni, szóval őszintén megmondom, hogy amikor először megláttalak arra gondoltam, muszáj valahogy megkapnom téged, de az a Liam nem egyenlő azzal, aki most vagyok. Nem tudom, hogy mit miért csináltam, Mira, csak egy idő után annyira vonzottál a kibírhatatlanságod ellenére is, és nem tudtam kezelni ezt, szóval azzal próbáltam közelebb kerülni hozzád hogy idegesítettelek. Aztán történt ami történt köztünk, és képtelen voltam nem arra gondolni, nem akartál szóba állni velem, és ez rásegített, mert mindenkivel beszéltél, még ha csak valamit undokul odavetettél akkor is, csak velem nem. Niall kis akciója, és az után, hogy igent mondtál nekem, ráálltam arra, hogy ha már megkaptalak, akkor megtartsalak, és szeretni akartalak. Én is máshogy viselkedtem, te is, a régi Mira szórakoztatott és az őrületbe kergetett, de egy kicsit kedveltem is, mert nem adtad könnyen magad és szerintem megharcoltam érted, viszont akivé váltál, azt napról napra egyre jobban kedveltem, és ez szeretetté alakult. Nem tudom mikor, de amikor az utolsó napon a farmon kiszaladt a számon, már komolyan gondoltam.
Nem tudom elrejteni a mosolyom, meglepettségem és boldogságom. Eszembe jut mit éreztem, amikor Luke-nak bizonygatta, hogy ami közünk van az valós, és anélkül mondta hogy szeret, hogy azt észrevette volna.
- És te, Cica? - böki meg az orrával az arcom, majd puszit nyom rá. - Neked nehezebb volt.
- Honnan veszed ezt? - mutatóujjammal köröket rajzolok a vállára, majd rásimítom a kezem a karjára.
- Elég nyíltan kifejezted a gyűlöleted - vigyorodik el, s szórakozottan nevetni kezd,
- Te sem tűntél úgy, mint aki annyira odáig van értem - lököm meg finoman.
- Ez tény, nem is voltam az elején - nevet rám vidáman - Szóval?
- Nem tudom - fojtom el a mosolyom, s kissé zavartan billentem a fejem a takaró és a mellkasa közé. - Fokozatosan, minden nap egy kicsit rádöbbentem, de nem akartam elhinni. Sokáig tartott, míg bevallottam magamnak.
Gyönyörű, barna tekintetével végigpásztázza az arcom, majd felém hajol és aprócska pillangócsókot pihentet meg a számon. Karjaival körbeölel, én is átölelem és szorosan összebújva fekszünk néhány csendes pillanatig, de én még nem vagyok álmos, és beszélgetni akarok vele.
- Liam - bökdösöm meg, hümmögve felpillant, de laposakat pislog. - Hé, ne aludj!
- Csak pihenek.
- De ne pihenj! Beszélgetni akarok veled - fészkelődök, s az arcát bökdösöm.  - Liaam - nyafogok, mire nevetve felnéz és megfogja a kezem.
- Beszélgessünk akkor - jelenti ki, s kissé megrázva a fejét vigyorog rám. - Mi lennél most, ha Luke nem nevez be az X-Faktorba?
Meglepetten pislogok, nem gondoltam hogy csak így belevág a közepébe. Gondolkodnom kell a válaszon, mert nem tudok semmit sem csak úgy rávágni.
- Egyoldalú beszélgetésre gondoltál? - bökdös meg ezúttal ő, s jól szórakozik rajtam.
- Gondolkozok - intem le, megfogom a mutatóujját és maga ellen irányítom.
- Hogy mit csinálsz? - kérdezi tökéletesen megjátszott meglepettséggel.
A kezére csapok, vihogva fordul a hátára és magával húz engem is, kicsit feljebb mászok hozzá, elhelyezkedek, és kényelmesen elterülök rajta. Nem túl nagy darab, tökéletes testalkata van, és imádom is.
- Talán egyetemen lennék, de ne kérdezd milyen szakon, azt nem tudom. És te? - kissé feljebb húzza rajtam a takarót, habár meleg van. A mellkasán lévő apró szőrszálakat piszkálgatva hallgatom a hangját, a mellkasa zümmög a fülem alatt.
- Egyetemen lennék tesitanár szakon, vagy apa mellett dolgoznék, egy nagyon menő repülőgépgyárban dolgozik Wolverhamptonban. Vagy tűzoltó lennék, leginkább az.
- Tűzoltó? - nézek rá meglepetten. - Miért?
- Embereket akarok menteni, szerintem annál jobb érzés nem túl sok más lehet - hangja kissé megkomolyodik, elmélyülten piszkálgatja a hajam.
- És ha nem sikerülne valakit megmenteni?
- Olyan nem lenne, nem hagynám - a hajam elválasztásával ügyködik, ezért nem nézek fel rá.
- De ha mégis? - erősködök, kíváncsi vagyok a válaszára.
- Olyan nem lenne, mondom. Egyszer túl felelőtlenek voltunk a haverommal, Andyvel, és kigyuladt az erkély, ő pedig ott volt.
- Jézusom! - kapom fel a fejem, időben elengedi a hajam, nem tép meg. - Mi történt?
- Kihoztam - talán azt hihetném, önmaga fényezése miatt mondja el ezt, de a hangjában ilyen nincs.
- Mi?! Védőruha nélkül? Normális vagy?!
- Teljesen - bólint, s bökdöső ujjával megkopogtatja a halántékát. - Te mit tennél ebben a helyzetben, ha Luke, vagy Niall lenne az égő erkélyen?
Rögtön lehajtom a fejem, nem a válasz gondolkodtat el, hanem hogy ő valójában is megtette.
- És jól van? Mi történt?
- Ki, Andy? Hát, megpörkölődött, meg kicsit füstös lett, de már semmi baja. Bemutatlak majd neki, kedvelni fogod - egymásra mosolygunk, majd feljebb mászok hozzá, és a szám hosszasan az övére tapasztom.
- Egy hős vagy - motyogom.
- Bárki megtenné a barátjáért.
- Azért legközelebb kerüld az ilyen mentéseket, már hős vagy a rajongóid körében - nyomok puszit az arcára.
-  Ezt miből gondolod? - vonja fel kérdőn a szemöldökét.
- Sokan írnak neked twitteren, és így emlegetnek.
- Te az én twitter üzeneteimet olvasgatod? - hördül fel, mintha csak valami illegálisat művelnék, holott ezeket látja mindenki.
- Szoktam néha, érdekel hogy kik a vetélytársaim - fojtok el egy mosolyt, ujjaimmal hátrafésülöm a haját és egy ideig csak csendesen szemlélem az arcát. - Nagyon sokat jelentetek a rajongóitoknak.
- Ez kölcsönös - mosolyodik el, szemébe különös gyengédség költözik. - Fantasztikusak, tényleg, de ezt te is tudod, a tieid is ilyenek.
- Igen - kúszik nekem is mosoly az arcomra. - Mondjuk őket nem értem, látták milyen voltam, látták a hülyeségeim, és ezek ellenére is kiállnak mellettem.
- Mert a mieink nem, Cica? Tudják a füvezős balhéinkat, minden nap értesültek arról, hogy épp hol buliztunk és mit műveltünk. A legtöbb rosszat tudják, amit az elmúlt évben csináltunk, de itt vannak, és ez nagyon jó dolog. Nem túl sok mindenben különbözünk tőlük, csak más a munkánk, minden ember csinál olyanokat, amiket később megbán, mi is, ők is, erre már rájöttek, és hidd el, legtöbben a legjobb szándékkal igyekeznek a rosszról a jó felé terelgetni minket. Az előbb mondtad, hogy sokak számára hősök vagyunk, gondolj erre, akiknek mi segítettünk a tudtunk nélkül, ők ezt viszonozzák.
Az arcát fürkészem, tekintetét a plafonon tartja, majd felém fordítja a fejét és édes mosolyával jutalmaz.
- Pedig én nem érdemlem meg - motyogom, mutatóujjával maga felé fordít az államnál fogva, és megcsókol.
- Mindenki megérdemli, Cica - motyogja az ajkaim közé. - Éhes vagyok - szólal meg hirtelen témaváltással, ledobja magáról a takarót és elmasírozik. Nevetve nézek utána, zavartalanul felöltözik, míg én a hátát csodálom. Úgy mozog a lakásban, mintha évek óta itt élne, bár nem túl nehéz megtalálni a konyhát. Figyelem ahogy a pultnak dől és elvesz egy szendvicset.
- Már biztos megszáradtak, ha vársz egy kicsit csinálok másikat - ülök fel, s az ágyról kicsit lelógva megszerzem az ingét és a bugyimat.
- Nem kell, ez tökéletes - motyogja teli szájjal, de miután felöltözök mégis utána megyek. - Egyél - kínálja felém a tálcán maradt szendvicset.
Tüntetőleg rázom a fejem, habár nem mondom, hogy nem vagyok éhes. Addig amíg le nem nyeli a szájában lévő falatot nem csinál semmit, csak figyel, majd megfogja a kezem, megáll az egész alakos tükör előtt, és a mellkasához von.
- Engedj meg valamit - súgja, s bár először tiltakozok, végül sóhajtva támaszkodok neki.
Közel hajol a fülemhez, leheletével simogat, és a tenyerét a bal combomra simítja.
- Mondd el, hogy mit gondolsz róla - utasít suttogva. Remegve veszek levegőt, próbálok menekülni azt játszva, hogy ez hülyeség, de nem enged. Visszafordít, és egyenesen a tükörképem szemébe néz.
- Túl vastag, löttyedt, tömzsi - motyogom alig hallgatóan. Nem nevet, vagy helyesel, semmi, a kezét tovább vezeti, felhúzza az inget és a csípőmre helyezi.
- Mit gondolsz? - súgja, s megnyugtató puszit helyez a tarkómra.
- Széles, túl kerek, sok felesleg van rajta
Bólint, de nem helyeslően, csak egy bólintás, majd folytatja. Hiába rezzenek össze, és pánikolok, egyenként kigombolja az inget, mely alatt semmi sincs rajtam.
Szédülve dőlök neki, takarni próbálom magam, de nem enged el. Elfordítom a fejem a tükörtől és tőle, az arcom vörösen lángol, amíg nem lát, addig minden rendben, amíg nem így, addig többnyire minden rendben, viszont most úgy érzem, megfojtanak a torkomban lévő könnyek.
- Cica, nézz rám, kérlek! - nógat halkan, többször is megismétli mire képes vagyok felé fordulni úgy, hogy átölelem magam, és az inget. Elhessegeti a kezem, mely miatt úgy érzem megfulladok.
Ránézek a tükrön keresztül, a tekintetem rémült és az arcom kipirosodott. Egy pillanatra hosszan visszanéz rám, majd belecsókol a nyakamba és szorosan a hátamhoz simul.
- Kicsit sem vastag - motyogja, kezeit a combomra vezeti és végigsimít rajta. - Gyönyörű, hosszú és tökéletes, nem túl vékony, de nem túl vastag, normális és egészséges.
Finoman addig terelget, amíg oldalra nem fordulok, ez egyedül azért tetszik, mert így nem kell magamat bámulnom. Továbbra is nagyon közel van, megremegek, amikor végigsimít a fenekemen.
- Nézd - böki meg orrával az arcom, és a tükör felé billenti a fejem. - Gyönyörű vagy.
Ujját végighúzza a hátamon, le a fenekemig, majd megáll.
- Nem tudom te mit látsz, de a jó kis combjaid nélkül nem lenne ilyen csinos feneked - jegyzi meg játékosan, de nem jön mosoly az arcomra.
Visszafordít, a hátam erősen a mellkasához simul, kapkodni kezdem a levegőt, kibújtat az ingből és ledobja a lábainkhoz. Elfog a szédülés, szégyen, rémület, miközben finoman a tükör felé nógat.
- Cica, ne, előttem nem kell szégyellned magad - fogja meg a kezem, és elhúzza a mellkasom elől. Kezét lassan végighúzza a csípőmön, édesen hümmögve beszámol arról, hogy ez az egyik kedvenc pontja rajtam, mert nőies, keskeny, mégis gömbölyű.  Megkockáztatom, hogy az ájulás határán állok, mire a hasamhoz ér. Tekintetemet meredten szegezem a tükörképemre, mindkét tenyerét ráteszi, és a szívem még hevesebben kezd dobogni.
- Nézd a bőröd, milyen szép, feszes és napbarnított a strandolástól. Lapos hasad van, Mira, teljesen lapos, nem tudom milyen felesleget látsz itt, mert ez izom - végigsimít a hasam felső részén, ahol talán van izom, de az alsón nincs, mégis azt is megérinti, majd feljebb vezeti a kezét.
- Annyira gyönyörű lány vagy, Mira, tökéletes a tested, gyönyörű az arcod, a hajad, mindened. Miért nem akarod ezt meglátni? Nézd meg magad, és ne gondolj arra, amit mondtak neked, vagy rólad. Lásd azt, aki valójában vagy, mert esküszöm az életemre, hogy ilyen gyönyörű testű lányt még nem láttam, és még szebb lennél, ha észrevennéd ezt, és szeretnéd magad - ártatlan tekintettel és őszinteséggel néz a szemembe. Elindul egy könnycsepp az arcomon, azt követi egy másik, eltakarom magam a karjaimmal, s mire meglátja az arcomon csorgó könnyeket már zokogok.
- Cica - szólít kissé megdöbbent gyengédséggel, felkapja a lábunk mellől az inget és a vállamra teríti, majd magához ölel. - Kicsim, nem akartalak bántani - suttogja ijedten, beletúr a hajamba és a vállához fogja a fejem.
Nem tudom kontrollálni magam, rá sem nézve bújok hozzá, úgy érzem, a lábaimból minden élet kifut.
- Mira - motyogja a nevem, mindkét karjával szorosan ölel.
Egy idő után képes vagyok összeszorítani a szám, így csak szipogok, és remegek, míg a szememből patakzanak a könnyek. Gyengéden simogatja a hátam, rám adja az inget és összegombolja anélkül, hogy lenne bármi mellékes célja ezzel.
- Csak azt szeretném, ha szeretnéd magad, mert nem hinném, hogy te a valóságot látod a tükörben - arcát beletemeti a hajamba, percekig csak ölelkezünk csendben, majd picit felemel, és ledőlünk az ágyra. - Kérlek, mondj valamit! - kér esdeklőn, s eltol magától.
Kezemmel megtörlöm az arcom és mély levegőt veszek, hatalmas szemekkel fürkészi az arcom és zavaros tekintetem.
- Haragszol rám? - megdöbbenek az ártatlanságán és az arcára kiülő rémületen.
- Nem, nem azért sírok - szipogok s ahogy kimondom megkönnyebbül.
- Nem ezt akartam, én csak...
- Tudom - mászok közelebb hozzá, s puszit nyomok az arcára. A kezei közé fogja az arcom, ujjaival letörli a kibukó könnycseppeket és ajkait finoman a számhoz illeszti. Egymáshoz bújunk, ránk húzza a takarót, és többször nem szólalunk meg, bár egyikünk sem alszik, mindketten meredten bámulunk magunk elé. 
- Nagyon furcsa vagy, Mackenzie - jegyzi meg Niall, miközben mindketten az előttünk idétlenkedő barátainkat figyeljük, a tekintetem legfőképp Liamen van.
- Igen? - kérdezek vissza elvarázsoltan.
- Igen - jelenti ki - mi történt köztetek? Mármint eddig is számomra kissé furcsán viselkedtetek, ami nagyon aranyos, de most még inkább.
- Mi az, hogy furcsán? - pillantok rá.
- Liam teljesen elvarázsolt a közeledben, te is az vagy, ami nekem csak azért furcsa, mert amikor ölelkeztek az jut eszembe, hogy a sárban gyilkoltátok egymást - nevet fel harsányan. - Múltkor, amikor felébredtem éjszaka figyeltelek titeket, kint voltatok az erkélyen, és nagyon meglepő volt úgy látni titeket, pláne amikor visszajöttetek és azt mondtad neki, hogy szereted. Aztán te elaludtál, és szerintem Liam órákon keresztül csak nézett téged.
- Komolyan? - kerekednek el a szemeim, az arcom felforrósodik és a barátomra pillantok, aki épp félig Harryre csimpaszkodik és Louis felé hadonászik.
- Igen - mosolyog azon, hogy már szinte a nyálamat csorgatva bámulok Liam után. - Szóval, mi történt? Csak akkor oszd meg velem, ha szerinted akarom tudni.
- Csak beszélgettünk, nagyon sokat, és nagyon elképesztő dolgokat mondott, amik rengeteget jelentenek nekem - mondom lehalkítva a hangom, s zavartan megdörzsölöm az arcom.
- Mint például? - kérdezi mosolyogva, tekintetét újra Liam felé vezeti.
- A tükör előtt álltunk, és nagyon nehéz volt nekem, de... Megkérdezte, hogy mi bajom egyes testrészeimmel, aztán egyenként végighaladt rajtuk, és elmondta, hogy ő mit lát. Mire a végére ért zokogtam, az egyik számomra legnehezebb dolog elé állított, és talán most majd máshogy nézek magamra - az ajkamba harapok, mindketten őt nézzük, ahogy Zayn mellett sétál és összenevetnek.
- Jó ezt hallani - húz magához, és megpuszilja a homlokom. - Igaza lehetett, főleg ha az ezt váltotta ki belőled.
A vállának dőlök és félig belefúrom az arcom a mellkasába.
- Nagyon szeretem, Niall - nyüszítem.
- Tudom - mondja a maga mindent tudó mindenhatóságával.
Összetalálkozik a tekintetem Liamével, s ahogy meglátja a halálos tekintetem, és hallja a nyüszítésem, rémülten fordul meg és siet hozzám.
- Minden rendben? - pillant rám, majd Niallre, aki elenged, és így Liam a karjaiba kaphat.
- Persze, csak beszélgetünk - kuncogok, s lábujjhegyen megpuszilom az arcélét.
- Oké - hajol le a fejem búbjához, összefűzi az ujjainkat és átölel.
Viszonylag kis feltűnést keltünk, de sokan megállítanak, főleg az egyik közeli bevásárlóközpontba érve. A mozihoz menekülünk, remélve hogy ha bejutunk, a sötétben nem leszünk annyira látványosak.
- Válasszatok valami filmet - szólalok meg a plakátok böngészése közben. A tekintetem megakad a Marvel logón az egyik sarkában, ezzel együtt Liam is közelebb furakszik, hogy jobban megnézhessük. Amerika Kapitány 3
- Ti egyértelműen döntöttetek - nevet fel Harry, s őt követik a többiek is.
Egy képregény és szuperhős fanatikus testvér és exbarát által van egy eredendő imádatom az ilyen filmek iránt, s ahogy látom, ebben is megtaláltam a párom.
- Imádom Amerika Kapitányt! - szakad ki belőlem, mire mindannyian meglepetten fordulnak felém.
- Ismételd meg ezt, kérlek! - pislog döbbenten Louis.
- Imádom, én ezt szeretném! -ugrándozok izgatottan, míg ők az előbbinél is döbbentebben néznek rám.
- Azt mondod, hogy szereted a szuperhősöket? - értetlenkedik Zayn.
- Azt, imádom őket, a Bosszúállók után ez a kedvencem! Légyszi, légyszi nézzük ezt!
- Hát, Mira, te tényleg tele vagy meglepetésekkel - nevet fel hangosan Louis. - Amúgy szerintem mindannyian ezt mondtuk volna, ugye? - pillant körbe, a válasz egyöntetű bólogatás.
Ezt bóknak veszem, vihogva szaladok el a pénztár felé, de amikor előveszem a pénztárcám és 6 jegyet kérek mindannyian leteremtenek, és Niall egyszerűen kikapja a kezemből és belevágja a táskámba.
- Héé, mit csináltok?! - nyafogok, mindannyian kérnek jegyet maguknak, Liam pedig egyet a kezembe nyom. - Ez nem fair!
- Veheted a kaját - egyezkedik velem, s ezzel én letudom ezt a témát.
Sokan vannak, és még többen lesznek amikor felfedeznek minket. Gumicukorral, chipssel és nachossal felpakolva foglaljuk el a helyünket, s egy ideig próbálunk feltűnésmentesen meglapulni.
- Ezt nem hittem volna rólad - hajol egy bizonyos személy a fülemhez. - Mit tartogatsz még?
- Mire gondolsz? - vonom fel a szemöldököm.
- Szuperhősös filmek.
- Van egy fiútesóm, aki a bandatársaival szuperhősös klippet forgatott. 9 hónapig voltam egy szűk, levegőtlen térben vele, és 20 éve nem tudom levakarni magamról. Sajnos én kevésbé befolyásoltam Lukey cicát, mint ő engem - nevetgélek, s ezt hallva mindannyian felnevetnek. A film kezdéséig szuperhősökön vitatkozunk, Liam Batmanről állítja, hogy a legjobb, Zayn is mellé áll, Louis Pókember pártját fogja, míg én, Niall és Harry Vasember pártját fogjuk.
- Batman mindenkinél jobb - bizonygatja Liam.
- Szűkítsük le a kört a Bosszúállókra - javaslom, s kérdőn pillantok körbe, az álláspontom továbbra is Vasember és Amerika kapitány. Miután mindannyian választanak valakit, Liamre nézek.
- Ki a kedvenced?
- Batman - jelenti ki, mintha ez természetes lenne.
- Batman nem Bosszúálló, Liam! Ki a kedvenc Bosszúállód?
- Batman -ismétli a vállát vonogatva.
Mielőtt vitatkozhatnék vele a képernyőn reklámok jelennek meg, felvesszük a 3D-s szemüvegeinket, amelyben pózerkedve Niall szelfiket csinál hatunkról, de valaki mindig kilóg egy kicsit a képből.
Kezdésnél lecsitulunk, s már csak a kajáinkkal csörögve szegezzük a szemeinket a hatalmas vászonra.
- Amúgy Thor a kedvencem - súgja a fülembe, s egyik kezét a combomra helyezve megfogja a kezem. - De Batman a legjobb.
Kuncogni kezdek, mögülünk valaki lepisszeg, melyet már hat ember nevetése övez. Az átlagosság érzése kerít magába, ugyanúgy lepisszegnek, és ha kell, kizavarnak minket, mint másokat.
A film után kilépve a moziból ez az azonnal szertefoszlik, visongó ováció és vakuvillogás fogad minket, néhányan kérdésekkel bombáznak, amiknek nem a fimhez van köze. A saját testőreink nélkül elveszettek vagyunk, mert bár vannak biztonságiak, nekik nem a mi védelmünk a legfontosabb. Az egyetlen amit tehetünk, hogy megállunk aláírást osztogatni, kérdésekre válaszolni, miközben vészhívást indítok Luke-nak.
Próbálunk higgadtnak tűnni és nem pánikba esni az egyre közeledő emberek, villogó vakuk, és az arcunkba nyomódó mikrofonok miatt. Mindannyian egy helyre zsúfolódónk és védjük egymást, Liam félig a hátam mögül dedikál, de egyre széthúzunk a kért fényképek miatt. Hátulról valaki megragad, ezzel együtt félszemmel látom, hogy Niall arca egyre fehérebb lesz, és nagyon sokan tömörülnek köré.
- Milyen a kapcsolatod Mirával? Meddig lesztek itt? Luke vagy Liam nem féltékeny rád?
- Niall! Niall, lehetne egy képet? Niall, nézz ide, kérlek! Szeretlek Niall!
Megragadom a hajam és gyorsan kiszabadítom az ujjak közül, helyette a ruhámat ragadják meg, és a kiáltozásban is meghallom a ruhám szakadását, miközben valakinek a kezébe nyomok egy tollat és jegyzettömböt, és az egyre inkább kétségbeeső fiú felé verekszem magam. Kinyújtott nyakkal kutatok segítségért, Louis is felé igyekszik, hangosan szitkozódik és ordítozik a fotósokkal, akik sarokba szorítják. Durván tör utat magának, az útjába kerülő lányokat finoman, de sietve tessékeli arrébb, próbálok bejutni Niallhöz, közben a tekintetemmel vadul keresem a többieket, Liam is felénk igyekszik, Zayn és Harry a rajongókkal foglalkoznak, de kétségbeesetten pislognak hátra.
- Mira! Itt van Mira! - üvöltik az arcomba, s teljes vakuval nyomják az arcomba a kameráikat. Valakik tépik a ruhámat és rángatnak, ezzel együtt a sajtósok kérdéseket üvöltenek az arcomba, elvakítanak a vakuk.
- Húzzanak már arrébb és hagyjanak minket békén! - szakad ki belőlem, arrébb lökdösöm az embereket és utat török Niallhöz. Az arca teljesen fehér és levegőért kapkod, megragadom a kezét, és csak most nézek szembe igazából azzal, amit ő látott. Mindenhol emberek vannak, amíg a szem ellát, akik üvöltenek, videóznak, fényképeznek, és senki mással nem törődnek magukon kívül.
- Louis! - kiáltok oda a srácnak, aki vörös arccal, dühöngve osztja a fotósokat. 
Felénk kapja a fejét, utat dúr magának, majd megragadja a kezem, én Niallt, és futni kezdünk. megfordul a fejemben, hogy négykézláb talán hamarabb kijutunk, viszont azzal megkockáztatjuk, hogy összetaposnak minket.
A telefonom vadul rezeg a zsebemben, de képtelen vagyok felvenni, szorongatom a két srác kezét és kétségbeesetten keresem valahol a tömegben Liamet. Amikor megtalálom elordítom magam, a fejét rögtön a hangom irányába kapja, majd elindul felénk, amikor kitörünk a tömeg közepéből Harry és Zayn is sprintelni kezdenek, nyomunkban ki tudja mennyi emberrel próbálunk biztonságos helyet találni, mígnem Louis lefordul a lépcsőházhoz vezető folyosó irányába, befut egy helyiségbe, majd bevágja mögöttünk az ajtót. Néhány hosszú másodpercen keresztül csak levegőért kapkodunk, rémülten jártatom a tekintetem köztük, mígnem realizálom, hogy öten vannak, és én is itt vagyok, majd leomlok Niall mellé a padlóra és átölelem. A fejét a térdei közé hajtva zihál, mielőtt emlékeztetném magam Zayn megmondja, hogy klausztrofóbiás. Mindannyian arrébb húzódnak, hogy teret adjanak neki, míg én szorosan mellette maradok és végigsimítok a haján. 
- Semmi baj - bizonygatom, holott még én is remegek, de ez semmi az ő remegéséhez képest. - Semmi baj, Niall, már biztonságban vagy - motyogom, s ahogy feltekintek szinte elröhögöm magam azon, hogy egy pláza férfimosdója jelenti jelenleg a biztonságot.

2015. május 14., csütörtök

50.rész Szépség

Sziasztok!
Először is nagyon szeretném megköszönni nektek a sok kommentet, ami az előző részhez jött, nagyon jólesett a biztatás és remélem, mostantól kérés nélkül is picit több lesz a visszajelzés.
Szeretném nagyon megköszönni a csodálatosan szép fejlécet J. Samuelsnek, nagyon hálás vagyok, és köszönöm hogy szántál időt arra, hogy elkészítsd ezt nekem! :) <3 
Kicsit több mindent akartam ebbe a részbe, de nem jött össze, és őszintén megmondom, 2 perce értem a végére. Borzalmas hetem volt, sajnálom, ha vannak benne hibák, és azt is, hogy eléggé összecsapott lett. 
N. xx
~Niall Horan~

Az ablakon beszűrődő halvány fény ébreszt, hunyorogva bámulok magam elé, először nem tudom hol vagyok, hosszú percekbe telik míg az agyam működésbe lép és rájövök, hogy melyik kontinensen vagyok éppen, s azon belül kinek a házában. Felbiccentem a fejem és az ágyra nézek, elfog a pánik amikor nem látom ott Mirát, majd nem sokkal ezután megakad a tekintetem az erkélyre vezető üvegajtón, mely beereszti a fényt, és láthatóvá tesz számomra két alakot. Kíváncsian gyűröm a fejem alá a párnám, illetlenség bámulni őket, most mégis megteszem. Olyan közel vannak egymáshoz, hogy szinte már összeolvad előttem a körvonaluk. Valahonnan egy lámpa világítja meg őket haloványan és láthatóvá válik számomra a lány arcán szétterülő édes mosoly, és a tekintet, ahogy az egyik legjobb barátomra néz. Az a fajta tekintet, amelyért bármit megadnék, ha lenne esély rá hogy valaki rám is így nézzen, és tulajdonképpen van is, hacsak nem szúrom el.
Mosolygásra késztet hogy látom a legjobb barátom, akinek az arca szinte sugárzik miközben az előtte álló fiúra néz és nevetni kezd, kezével simogatja az arcát és a haját, majd közelebb hajolnak egymáshoz. Liam védelmezve fogja a karjaiba, nekidönti az erkély kerítésének és eltakarja előlem Mira apró alakját.
Boldogok.
Persze, tudom hogy azok, majdhogynem minden egyes nap elmondják ezt nekem külön-külön, de a saját szememmel látva ez kissé bizarr. Eddig mindig volt valami gond kettőjük között, volt valami, ami miatt összevesztek, valami mindig rosszul sült el, s én csak erről tudtam, most viszont látom hogy mi van köztük amikor nem veszekednek egymással, és ez megdöbbentő. Más hallani, amikor mondanak valamit egymásról, és más látni őket olyan helyzetben amikor azt hiszik, csak ketten vannak. Egymásba kapaszkodnak, homlokukat egymásénak döntik és ezúttal mindkettőjük arcán látom a megjelenő mosolyt. Liam felemeli a kezét, végigcirógatja Kenzie arcát, majd az állához nyúlva újra magához húzza, végigszánt az eléggé rövidre vágott tincseken, majd mond valamit, melyre a lány aprót bólint. Egymást ölelve állnak még egy darabig, majd az ajtó felé lépnek, s halkan kinyitják. Behunyom a szemeim, hogy a kukkolásommal ne törjem meg az idilli pillanataikat, bár a mosolyom nehéz visszafojtani miközben az ágyhoz botladoznak. Hallom a takaró súrlódását és a fészkelődésüket, majd miután ez megszűnik újra csend borul az aprócska lakásra. Normális esetben fintorognék a halk cuppanások hangjára, most viszont csak elmosolyodva pislogok felfelé. Egy kis gombóc fekszik Liam karjaiban, ami váratlanul, alig hallhatóan megszólal.
- Szeretlek.
Egy pillanatra megfagy számomra a levegő és kitágulnak a pupilláim. Tudtam, hogy Mira szereti Liamet, de sosem hittem volna hogy ezt vele is képes közölni, kíváncsian várom mit reagál erre, hogy meglepődik-e, vagy már egészen természetes neki ezt hallani ettől a lánytól. Talán csak én vagyok olyan tudatlan, hogy nem tudtam erről, mindenesetre sosem gondolkoztam el azon, hogy esetleg ők ilyeneket is közölnek egymással. Két olyan emberről beszélünk, akiket valami sérelem ért az előző kapcsolatukban, akik mindketten félnek egy kicsit egymástól, de leginkább az érzelmektől, és azoknak megélésétől, éppen ezért pislogok olyan sokkosan magam elé.
- Én is szeretlek, Gyönyörű.
Sosem hallottam Liamet így beszélni, soha, a hangja olyan más mint velünk, vagy bárki mással. Ha nem tudnám hogy szereti, akkor sem tudnék mást mondani erről a hanglejtésről, minthogy ő valószínűleg halálosan szerelmes a karjaiban fekvő lányra.
Túl sok ez nekem, a torkomból nyüszítés tör fel, mire mindketten felnéznek. Mira nagy, csillogó szemeibe bámulva önelégült mosoly ül ki az arcomra.
- Én teremtettem ezt - suttogom viszonylag hangosan - és milyen tökéletesen csináltam! Szólítsatok mától Mindenható Niallnek! Egy isten vagyok!
Halk kuncogást hallok, Liam horkant egyet majd közli, hogy maradjak a földön.
- Hát te meg mióta vagy ébren? - suttogja jókedvűen Mira.
- Épp elég régóta - térek ki a válasz elől magamban mosolyogva.
- Sajnálom, ha felébresztettünk.
- Semmi baj, de nyugtass meg, hogy engem is szeretsz - pillantása találkozik a sötétben az enyémmel, a takarója félig eltakarja az arcát, amitől olyan kislányosan bájosnak tűnik.
- Hát persze hogy szeretlek, Niall - megmosolyogtat hogy már szinte összefolynak a szavai, mosolyogva dőlök vissza a fekhelyemre és becsukom a szemeim. Hallom a mozgolódását és egy halk kis dünnyögést, majd amikor legközelebb felnézek csak Liam fél arcát látom, ahogy beletemetkezik Mira szőke hajába, amelynek hosszúsága igencsak megcsappant. Úgy tűnik mintha aludna, de amikor észreveszi hogy figyelem kinyitja a szemeit és felpillant, mosolyogva simít végig a karjaiban pihenő lány fején és megpuszilja a homlokát.
- Szereted? - kérdezem alig hallhatóan, mellettem Zayn kicsit mozgolódni kezd.
- Úgy kérdezed mintha nem tudnád - motyogja, a szemeit le sem veszi a lányról, simogatja a haját és a tarkóját. - Hallottad, nem? Szerinted hazudnék neki?
Mosolyogva fordulok a hátamra, nem teszek fel több kérdést és csak lopva pillantok rájuk, nem alszok, és Liam sem, tulajdonképpen nem igazán tudom hogy mit csinál azon kívül, hogy a szemeit Mirán tartja és hozzábújik, de megértem őt, én sem akarnék semmi mást csinálni, ha a kapcsolatom annyiból állna, hogy hetekig nem látjuk egymást, aztán kapunk néhány napot hogy együtt legyünk. Mira tündéri, amikor kibontakozik és elhagyja azokat a szokásait, amik legtöbbször a rosszkedvét okozzák. Ha elfelejtkezik mindenről akkor igazán önmaga, amikor nem parancsolgat neki senki, nem utasítják egyik helyről a másikra, amikor pophercegnőből Liam hercegnőjévé válik. Már kiismertem, hogy mennyire igényli a szeretetet, és hogy azt legtöbbször viszonozza is, s bár Liam ezt nem igazán mutatja ki, valójában ő is pont olyan mint a barátnője. Tudom, ha Mira most ébren lenne repdesne a boldogságtól.
Az elalvásom előtti utolsó pillanatig is csak az jár a fejemben, hogy mennyire szorosak az érzelmeik egymás iránt, és mi lehet még ebből. Talán éppen annak vagyok a szemtanúja, hogy a kapcsolatuk legelső pillanatától, attól fogva hogy először meglátták egymást látom, hogy hogyan lesz egyre komolyabb ez köztük, és a jövőbe tekintve már az is megfordul a fejemben, talán pár év múlva Liam már nem fog velünk hazajönni innen.

~Mira Hemmings~

Az ébredésem egyszerre kellemes és kissé ijesztő, a konyhából csörömpölést hallok és félálomban felkapom a fejem, s amint az eltűnik Liam mellkasáról hirtelen felül. Szembesülök Harry és Zayn megszeppent képével, miközben Niall épp leszidja Louis-t a szerencsétlenségéért, míg ő felkapja a leejtett serpenyőt. 
- Mi a pokol folyik a konyhámban? - szólalok meg kissé hangosan, a hangom rekedtes, azért küzdök hogy szigorú legyen, s ne röhögjem el magam.
- Semmi baj, aludjatok csak tovább - biztosít minket Harry. 
Kuncogva megvonom a vállam és megfordulok, Liam arcán is mosoly ül miközben álmosan pislogunk egymásra, majd lehajol, kezét az arcomra simítja és csókot lehel az ajkaimra. Ha nem ügyeskedne még 4 srác valamit a konyhámban nem érném be ennyivel, így viszont csak mosolyogva puszilom meg az arcát, átölelem, és amilyen közel csak lehet hozzábújok.
Valahogy sikerül a többieknek újra elcsendesedniük, és engem az álom és ébrenlét határára sodor a fejemet simogató ujjak mozgása, és Liam közelsége. 
- Hagyd békén, Horan! Húzz innen! - mozgolódásra nyitom ki a szemeim és Liam küszködő, nevető hangjára, majd Niall tehénkedik rám úgy, hogy karjaival kapálózva mindkettőnket ölelgetni kezd. Van gyakorlatom abban hogy egy könnyed mozdulattal lelökjem, mégsem teszem, nevetve vergődöm magam a másik oldalamra és átdobom rajta a karjaim.
- Szia Niall - nevetek rá, arcán elégedett vigyorral nyom cuppanós puszit az arcomra, majd levetődik az ágyról.
- Ha hajlandóak lesztek felkelni, akkor találtok reggelit a tűzhelyen, mi meg addig elmegyünk és átvisszük Ashtonhoz a cuccainkat, lent várnak - magyarázza, a mögötte álló három fiú helyeselve bólogat, míg mi ketten csupán értetlenül pislogunk.
Az még oké, hogy Niall így ébreszt, de az túl sok információ egyszerre így korán reggel, hogy reggelit csináltak, amit nem velünk esznek meg, és már lelépni készülnek. Nem utolsó sorban pedig az, hogy Ash lent van, bár azért magamban elmormolok egy köszönetet hogy nem jött fel, és nem talált itt, így Liammel, mert vele is feküdtem itt jó néhányszor hasonló helyzetben.
Nincs időm felébredni, de reagálni se, kirongyolnak az ajtón és csend telepszik a lakásra.
- Mindig ilyenek? - kérdezem, próbálok felidézni valami emléket arról, hogy a farmon bármikor is hiperaktívan főzőcskéztek vagy rohangáltak.
- Dehogy - nevet bele a hajamba Liam - szándékosan akarnak kettesben hagyni minket, más esetben még legalább másfél órán át Zayntől csak morgást kapnál válaszként, Harry meg félálomban szórakoztatna. Ez kivételes alkalom, amit muszáj megragadni ha már adott a lehetőség - kuncogni kezdek, orrát az enyémhez dörgöli és jókedvűen fürkészi az arcom. - Szép vagy.
Rémülten kerekednek el a szemeim, arra valahogy eddig nem gondoltam, hogy látni fognak ébredés után. Én akartam előbb felkelni és reggelit csinálni nekik, de elaludtam.
- Ne, ne, tényleg szép vagy - feszegeti le a kezem az arcom elől, majd végigsimít az orcámon és eltűri a rövid tincseket az arcomból. Úgy látszik, nem a hosszúság miatt volt itt mindig ez a tincs. - Mira, nem most ébredsz először mellettem.
- A többiek is láttak - nyüszítem.
- Na és, kit érdekel? Ugyanolyan szép vagy mint bármelyik napszakban, sőt, szebb, mert semmi mű nincs az arcodon - tűnődve simogat, majd felpillant, tekintete a szám és a szemeim között jár. A hátamon fekszem, s hiába akarom én is azt amit ő, nem teszek semmi utalást rá, helyette bugyuta kérdéseket teszek fel.
- Mű?
- Sminkre gondoltam - mormolja közel az arcomhoz - Nagyon szépek a szemeid, amikor kifested őket olyan sötétnek tűnnek, most viszont egészen kék színűek. Gyönyörű - mutatóujját a jobb szemem sarkához érinti, pislogok, majd szándékosan nézek rá nagy szemekkel.
- Így gondolod? - kérdezem ártatlanul pislogva, a levegő mégis kissé belém szorul amikor megcsókolja a szemem melletti területet, és halkan hümmög.
- Így, és remélem úgy látod magad, ahogy én téged - elmosolyodok, sokat gondolkozok ezen és mégsem tudom még csak elképzelni sem, hogy hogy láthatja éppen az ellenkezőjét annak, amit én látok. De még ha hazudik is és azt látja amit én, tetszik neki, ő helyettem is szeret engem.
Nem ellenkezek amikor finoman magához irányítja a fejem, hátrasimítja a hajam, majd lehajol. Mielőtt megcsókolna még a szemembe néz, s ahogy az ajkai összetalálkoznak az enyémekkel mindenemet elveszítem. Csak apró puszikat ad, majd lassan enged elnyíló ajkaimnak és borzongató komótossággal érinti meg a nyelvével az enyémet. Érzem hogy nagyobb súly nehezedik rám és támaszkodás helyett már rajtam fekszik, de nem bánom ezt. Nyögés szakad fel a torkomból, egyik lábát az enyéim közé csúsztatva tartja meg magát, közben a kezét a pólóm alá vezeti és megérinti a hasam. Olyan lassú, finom és kínzó, szükségem van erre, rá.
- Ne most - súgja lassan az ajkaim közé, s visszahúzza a felrángatott pólómat.
Még nem tudom kontrollálni magam, a csípőm az övé felé mozdul, s hiába mondja hogy ne, nem tesz semmit ő sem.
- Cica, nem hinném hogy a srácok olyan jószívűek lennének ahhoz, hogy elég időt adjanak számunkra - mélyülő hangjából tudom hogy ha nem gondolná ezt komolyan, nem utasítana vissza. Viszont még így is visszahúzom magamhoz néhány apró puszira, és egy hosszú, lassú és szenvedélyes csókra, mely után hatalmasat sóhajtva lezuhan mellém és behunyja a szemeit.
Fölé hajolok, az arcához kúszok és az orrommal megbököm az övét, mire elmosolyodva beletúr a hajamba, ami csupa kóc, és mindenhol feláll. Hosszú hajjal nem voltak ilyen problémáim, ennek viszont az egyik oldalát teljesen elfeküdtem, és valószínűleg szörnyűségesen idiótán festek.
Ujjaival fésülgetni kezdi a tincseim és megpróbálja eligazítani őket, de azok visszaugranak az elfeküdt oldalra, emiatt Liam arcán édes, szórakozott mosoly ül.
- Borzalmas - fintorodok el, olyan nagyon szerelmes arcot vág, s ezt nem nagyon tudom mire vélni.
- Szerintem édes, nagyon bájos vagy így - a szemembe nézve mosolyog, átfogja egyik kezével a derekam és gyengéden mozgatja az ujjait.
- Szörnyű - motyogom kicsit elnevetve magam. - Luke annyira béna.
- Haragszol rá? - kérdezi, s közben a tincseimmel játszadozik.
- Nem, nem ér annyit, hogy összevesszek vele.
- Oh, megismételnéd ezt, kérlek? - néz rám komolyan elkerekedett szemekkel.
- Ez csak haj, látszólag neked tetszik, nekem meg semmi nem tetszik magamon, szóval úgyis mindegy. Akkor haragudnék ha szándékosan csinálta volna, de gondolom nem várta meg amíg elalszok és aztán beleköpte - mindketten nevetni kezdünk, kezét az arcomra helyezi és végigsimít rajta.
- Semmi nem tetszik magadnak magadon? - kérdezi tűnődve.
Lesütöm a tekintetem, de nem tudok elmenekülni előle, finoman a hátamra gördít és megfordítja a helyzetünk.
- De, te - jelentem ki, s nevetni kezdek.
- Örömmel hallom, de most nem erre voltam kíváncsi - hát, a próbálkozásom hogy elterelem a figyelmét ezúttal nem jött be. Nem válaszolok, de az a szerencsém vele hogy ilyenkor nem nyaggat és feszegeti a témát sosem. Most is csupán az állam alá nyúl, puha és nagyon finom csókot helyez elnyílt ajkaimra, majd ugyanebben a helyzetben megszólal. - Elérem majd hogy szeresd magad, csak legalább egy kicsit úgy, ahogy én téged - súgja, majd egy kielégítetlen csókot helyez az ajkaimra, és kiugrik az ágyból, s míg a ruhái közt válogat én őt figyelem.
- Mit fogunk ma csinálni?
- Uhm, hát, ebédre megyünk a szüleimhez, aztán talán lemehetnénk a partra, vagy amit akartok.
Aprót bólint, az órára pillant, s mikor nyugtázza hogy ebédidőig még sok idő van, térdnadrágot és egy fehér pólót vesz elő, két másodperc alatt belebújik, s az alsó ajkam lebiggyed amikor eltűnik előlem a kilátás.
Erőt veszek magamon, kimászok az ágyból éppen amikor meghallom a többieket a folyosóról. A ruháimat felkapva eltűnök a fürdőszobában, s bezárom magam utám az ajtót, hogy ne lássanak ilyen madárijesztő hajszerkezettel.
Éppen csak felöltözök, s a kezembe veszem a hajvasalót amikor Louis dübörögni kezd.
- Mira?!
- Igen? - szólok vissza, s végighúzom egy hajtincsemen a forró vasat.
- Engedj be légyszi, pisilni kell - könyörgi gyerekesen, s ezzel együtt meghallom Niall megjátszottan vádló hangját.
- Nem ettétek meg amit csináltunk!
A tükörbe pillantok, a hajam egy részét feltűztem, a másik félig göndören, félig simán lóg a vállam alá. Kinyitom az ajtót, Louis pedig befurakszik mellettem miközben vigyorogva megpuszilja az arcom.
Louis, Louis megpuszil, úgy látszik az életnek vannak még meglepetései számomra.
- Még nem volt rá időnk, de megesszük - nyomok puszit a szöszke fiú arcára, s a válla fölött Liamre pillantok.
Zayn és Harry valamin vihognak mellette, Louis távozása után pedig én visszamegyek a fürdőszobába Niallel a sarkamban.
- Elfoglaltak lehettetek - vigyorodik el, a tükörből pirulva pillantok rá.
- Mi újság Lolával? - természetesen tudom a lány nevét, mégis úgy teszek mintha annyira érdektelen személy lenne, ezt Niall is tudja.
- Flora, és nem tudom, próbáljuk valahogy tartani a kapcsolatot, de ez számomra még elég fura.
Halkan hümmögök, kibontom a feltűzött hajam és átfésülöm.
-  Szokj hozzá, ha szeretnél tőle valamit.
Nem válaszol, ezzel kapcsolatban nem is mond semmit. Egy ideig csendben, oldalra döntött fejjel figyel, majd feláll, és amikor leteszem a hajvasalót magához ölel. Szó nélkül, és én is ugyanígy ölelem magamhoz, majd perceken keresztül állunk így.
- Úgy hiányoztál már - sóhajt fel.
- Te is nekem, mindannyian, és olyan jó hogy itt vagytok - motyogom, arcom a kezei közé veszi és puszit nyom a homlokomra, majd visszahúz magához és tovább ölel.
A délelőtt nagy részében a lakásban szórakoztatjuk egymást, mindenki nagy örömére betoppan Luke, és majdhogynem az összes figyelem rá irányul. Bánom, hogy sosem hallgattam rá és adtam egy esélyt a fiúknak a múltban, mert most megdöbbent hogy mennyire jól kijönnek.
Míg én és az öcsém csak felállunk és szólunk, hogy indulhatunk, addig ők mindannyian kisebb pánikrohamot kapva bejelentik, hogy készülődniük kell.
- Nemár - nyögünk fel egyszerre, mire Haz kissé elképedve néz ránk.
- Ez nagyon ijesztő - jelenti be, majd belebújik a cipőjébe és zsebre dugott kezekkel szemléli tollászkodó barátait.
- Ti nem vagytok ikrek, ez mégis mindig rendszeresen előfordul - nevet rá Luke, mire mindketten elmosolyodnak, én meg Liam után indulok a fürdőszobába. Már a tükörből látja az érkezésem ezért nem lepődik meg amikor hátulról átölelem, s puszit nyomok kidolgozott karizmára. Felém fordul és átöleli a derekam, mosolyogva érintem meg az arcát és kissé oldalra döntöm a fejem. A térdnadrágot és pólót lecserélte egy farmerra és ingre.
- Jól nézel ki, de elárulod hova készülsz? - kérdezem, s piszkálni kezdem az ing alját.
- Bemutatkozok a barátnőm szüleinek, nem nézhetek ki slamposan.
- Nem voltál slampos - nevetem el magam, megérintem a haját, majd a kezem megpihentetem a vállán.
- Azért jobb így - hajol közelebb, s bár csak az arcomra akar puszit adni, vágyódva fordítom felé a fejem és az orraink összeütközése után kissé előre billenve megcsókolom.
Az elején még hallom a többiek hangját, majd beleveszek a csókba és minden más jelentéktelenné válik Liamen kívül. Jó, hogy együtt lehetek a többiekkel, de ugyanakkor nagyon szükségem van néhány Liammel kettesben töltött órára.
- Hé, galambok, szakadjatok le egymásról egy kicsit és induljunk.
Szempilláim megrebbennek, a zavaró tényező természetesen az öcsém, más nem is lehetne. Hirtelen ér hogy az egyik percben még Liam karjaiban vagyok, a másikban pedig realizálom, hogy öt srác bámul minket, és az öcsém nagyon jól szórakozik.
Liam zavartalanul megfogja a kezem és maga után húz, míg én botladozva követem.
- Üdv a Föld nevű bolygón Miranda! - vigyorog rám Luke.
- Fogd be, szarzsák! - förmedek rá az ajtó zárása közben, s ezen mindenki remekül szórakozik őt kivéve. A kisöcsinek nem tetszik, hogy a nővére leégeti a barátai előtt, pedig ez még csak egy nagyon korai időpont, hosszú még a nap.
- Sétálni fogunk - jelentem be, s valamiféle elégedetlenkedést várok, ehelyett csak egy csoportba verődnek miután leérünk a lifttel.
Számomra a világ egyik legjobb érzése velük, s Liam kezét szorongatva kilépni a szülővárosom egyik utcájára, majd végigmenni azon a soron, ahol a gyerekkorom legtöbb percét töltöttem. Furcsa, de boldog vagyok. Poénkodunk, harsányak vagyunk, de nem keltünk különösebb feltűnést, s épségben eljutunk a célunkhoz.
Luke szándékosan előre siet magával invitálva a többieket, míg mi lemaradva andalgunk.
- Normális ha kicsit félek? - motyogja, s orrát a hajamhoz dugva halkan nevet.
- Félsz? De hát találkoztál már velük, nem?
- Úgy, mint Luke barátja, és valaki aki felelős érte. És valaki, akit te nem szeretsz, de most... - az arca kicsit megrándul, elképedve pislogok, s szinte fizikailag érzem hogy megolvad a szívem.
- Liam, anya bájosnak tart téged, leginkább mióta élő adásban bizonygattad, hogy én a te barátnőd vagyok, és ez a húzásod apának is tetszett, szóval nyugodj meg - megszorítom a kezét, útközben valahogy megálltunk, s most egy helyben állva nézünk egymásra.
- Ashtont szerették? - kérdezi, tekintetét az enyémbe fúrja, de ez az egyik leghülyébb kérdés amit feltehet.
- Igen, Liam, de te nem Ashton vagy ...
- Hát, lehet hogy pont ez lesz a baj! - vág a szavamba, szemei egyre nagyobbra kerekednek.
Előre lépek és minden figyelmeztetés nélkül megcsókolom, kezeit a derekamra simítja és meglepetten visszacsókol.
- Már megint - zavar meg Luke hangja, ezzel együtt pedig anya sipítozására rebbenünk szét. Az anyám konkrétan 2 másodperc alatt kiragadja az ölelésemből a barátom és valósággal körberajongja, miközben arról hadovál, hogy végig figyelt minket és mennyire nagyon aranyosak vagyunk.
Az én arcom vörösbe vált, míg az övé felderül és szerényen mosolyog, nevet, majd az oldalához vonva engem követi anyát.
Meglep hogy a többiek már a kanapén terpeszkednek apa mellett és focit néznek, nem tudtam hogy ennyire belsőséges a kapcsolatuk, apa nem néz mindenkivel focit.
Belépünk, s ahogy meglát felderül az arca, Liam észrevehetően kihúzza magát mellettem, miközben apa hozzánk lép.
- Mr. Hemmings - bólint udvariasan, kissé mereven, a pillantásom összetalálkozik Niallel és az arckifejezése miatt nevetni kezdek.
- Szervusz Liam, hogy bírod ezzel a nőszeméllyel? - veregeti vállon, majd rám pillant és elkerekednek a szemei. - Miranda! Mégis mit műveltél a hajaddal?
- Kérdezd meg a kisfiadtól - pillantok Luke felé összehúzott szemekkel. Hatalmas nevetés hangzik fel, s pillanatok alatt jó hangulat alakul ki, ami az egész ebéd alatt megmarad. Liam is ellazul, poénkodik és nevet a többiek, puszikat nyom az arcomra, majd amikor az öcsikémmel kisebb vitába bonyolódok halkan figyelmeztet, amit árulásnak veszek. Nevetek én, ők, a családom, és majd szétcsattanok a boldogságtól.
- És hogy megy a munka, fiúk? A 5SOS nélkül is megvan a siker? - kérdezi apa, s Zayn mosolyogva válaszol.
- Közel sem akkora mint velük, de azért még nem halunk éhen - összenevet a többiekkel, s jóízűen a szájába lapátol az ételből.
- Jó hogy, anya sokat főzött, jut a rászorulóknak is - jegyzem meg, s nevetve pillantunk egymásra.
Néha beszúrok 1-1 hasonló megjegyzést, de leginkább csak csendben szemlélem hogy Harry és Zayn apával folytatnak csevejt, Louis és Liam anyát bűvölik, míg Niall az öcsém és köztem vihog, mindenbe beleszól amiből akár csak fél mondatot hall.
- Csendes vagy, Mackenzie - jegyzi meg egyszer, s aggodalmasan pillant rám.
- Az sosem baj, minden ilyen percet ki kell használni - nevet ránk anya.
- Végül is ez családi vonás - vágok vissza széles vigyorral az arcomon.
Hosszú idő telik el, az ebéd második felében már senki nem eszik, mindenki beszélget, nevet, szórakozik.
- Pihenjetek egy kicsit, aztán menjetek le a partra, remek idő van vitorlázáshoz és szörfözéshez - javasolja, mire 5 csillogó szempár szegeződik rám beleegyezésre várva, mintha csak nekem kellene engedélyt adni.
- Oké - vonom meg a vállam.
Amikor anya fényképalbumokat kezd előhalászni az ikertestvéremmel együtt hangosan felhördülünk, s akárhogy tiltakozunk azok az albumok kinyílnak, és a szüleink kiteregetik az összes gyerekkori képünket. Az összeset, a pucérakat még véletlenül sem kifelejtve. Égő fejjel menekülünk, próbálom elrángatni Liamet, de őt érdeklik ezek leginkább. Hát persze.
A parton állva szinte sokkot kapok tőle, amikor néhány percnyi édes ölelkezés után a fülemhez hajolva halkan megkérdezi.
- Van egy anyajegy a fenekeden?
- Liam! - pördülök meg, mire elkapja a kezem és magához ránt.
- Nem is láttam még.
- Elégetem azokat a nyomorult képeket! - szorulnak ökölbe a kezeim, az arcom lángol.
- Nagyon édes kislány voltál - nyom nevetve puszit az arcomra. - Menjünk mi is - int a fejével a hullámok közt ugráló barátaira.
Egy hosszú pillanatra lehunyom a szemem mielőtt bólintanék, s amikor kinyitom pillantása mélyen az enyémbe fúródik. Lefeszegeti a szorosan magam köré font karjaim, s a szemembe néz.
- Ha azt mondom, nagyon szép vagy, elhiszed? - ajkaim elnyílnak, egy szó sem jön ki a számon, megfogja a ruhám alját és felfelé húzza. - Hidd csak el, mert nagyon szép vagy, a legdögösebb lány a parton.
Szinte anélkül varázsolja le rólam a ruhát hogy észrevenném, s már bikiniben állok előtte. Kezét zavartalanul a csípőmre simítja, kezével megérinti a számomra kissé domborúnak látszó hasam, és szorosan magához húzva megcsókol. A víz felől kiáltozást és cinikus nevetést hallok, Liam ledobja magáról a ruháit és egy kérdő pillantás után boxerban száguld bele az óceánba, Louisra vetődik és birkózni kezdenek. Nevetve követem, utána rohanok és ugyanígy Niallre ugrok, fröcsköljük egymást, úszkálunk, de a 6 fiú 1 lány arány nem túl jó, s egy idő után hiába állítom Harryt az oldalamra, végül kettőnket kínoznak meg a vízben. A nevetéstől a szám telemegy sós vízzel, óvatosabban bánnak velem mint egymással, mégiscsak fiúk, és szórakozni akarnak velem. Liam szíve megesik rajtam, s amikor a karjaiba kapva megmenekít egyöntetűen kifejezik mennyire nyálas.
Nevetve int be nekik, lábaim a dereka köré fonom és elkezd befelé sétálni, minél messzebb kerülünk annál nagyobb lesz a csend.
- Jól érzed magad? - kérdezem tűnődve, széles mosolyt villant rám és bólint.
- Nagyon, nagyon boldog vagyok hogy itt lehetek, Cica.
Mosolyogva bújok hozzá, a fejem a vállára hajtom, megáll egy ponton és a lábaimra ereszt, de azon nyomban az orromig merülök, így újra felemel.
Mindketten nevetni kezdünk, majd amikor abbahagyjuk gyengéden végigcirógatja az arcom.
- Boldog vagy - mormolja, felbiccenti a fejem és elmosolyodik.
- Boldog, nagyon - válaszolom hozzá hasonlóan halkan, megpuszilom az arcát, majd a fejem a vállára hajtva a többieket figyelem. - Nagyon tökéletesek vagytok ti így öten, tudod?
- Most már igazán elárulhatnád hogy mit szívsz, kérek belőle - nevet, arcát az enyémhez érinti és szoros ölelésben tart. Nem szólok semmit, tény, hogy kicsit elvarázsolt vagyok, de ennek csak ő az oka.
Amikor visszaindulunk a parthoz rögtön felfedezem hogy bővült a társaság, és megduplázódott a göndör példányok száma. Kis híján megfordulok és belevetem magam a vízbe, de Liam nem tulajdonít ennek túl nagy jelentőséget és egymás kezét fogva csatlakozunk.
Calum és Michael a maguk kissé kattant módján üdvözlik, s Ashton is így csatlakozik, bár talán kissé visszafogottabban. Számomra nagyon furcsa az exemet és a barátomat úgy látni, hogy nevetve lepacsiznak és bolondoznak, de nekik ez normális. Előbb voltak barátok, minthogy én egyáltalán a kislábujjam is Liam életébe tettem volna, és annak örülök, hogy nem rondítottam bele a barátságukba.
Egy bizonyos ideig nem keltünk túl nagy feltűnést, leginkább addig amíg a vízben vagyunk, de 9 hangoskodó fiú a parton még akkor is feltűnő, ha nem ismertebb emberekről van szó. Az ausztrál lányok minimum 75%-a számára egy valóra vált álom, hogy ez a 9 fiú egy csapatba verődve élvezi a vizet. Ha megtudják hogy én csődítettem ide őket, lesz talán 1-2 jó pontom az amúgy nem túl elfogadó Directionerek között, legalábbis az ausztrál fandom rétegeiben.
Az egész délutánt itt töltjük, egy idő után megszokom Ashton jelenlétét és már kevésbé hoz zavarba, hogy Liammel vagyok.
Késő délután már mindannyian kissé nyomottabbak vagyunk, kiszívott minket a nap és a víz, és a kíváncsiskodva közelebb lépő, majd visításban, sírásban kitörő lányok száma is megnő. Már mennék haza, így megkönnyebbülést jelent amikor Luke is bejelenti, hogy elfáradt.
- Ti nem akartok még lelépni? - piszkálja meg a lábával a homokban heverő Harry haját.
- De - vágja rá Niall, Louis is bólint, Zayn pedig elnyom egy fáradt ásítást és felmutatja a hüvelykujját.
- Nem vagytok igazi ausztrálok, ez a pár óra semmi sem volt - nagyzol Cal, és megjátszott megvetéssel legyint feléjük.
A szemeim elkerekednek amikor Ash bejelenti, hogy lépjenek le hozzá, és rögtön beleegyeznek. Kicsit úgy érzem mintha elvenné tőlem őket, aztán Niall lopva rám pillant, a tekintetét Liamre vezeti, majd vissza rám, és Ashton ezen ötlete már nem tűnik olyan rossznak.
- Menjünk akkor, otthon van kaja meg minden - tápászkodnak fel Ash irányításával, én meg csak állok, a karjaimat magam köré fonva és idétlenül figyelem ahogy öltözködni kezdenek és összeszedik a cuccaikat. 
- Nem akartok még csinálni valamit? Hozzám és visszamehetünk, vagy...
- Nem, ti menjetek csak vissza, holnap találkozunk - mosolyog rám Harry.
- Szóval most tulajdonképpen leráztok minket - tűnődik hangosan, megjátszottan Liam.
- Ahogy mondod, elegünk van belőletek - bólogat bőszen Louis, felkapja a cuccát és miközben elrobog mellettünk a vállával taszít egyet a barátomon, aki ezért a tarkójára csap.
Szó nélkül összeszedik a cuccaikat és elmennek, az exbarátom viszont hátrapillant és elmosolyodik. Nem igazán tudom ezt hova tenni, de visszamosolygok rá, hiszen nem vagyunk haragban és nekem nem is lenne rá okom haragudni. Mielőtt túl messzire kerülnének Niall is visszafordul, a homokban botladozva szalad oda hozzám és megölelget. Bárgyú mosoly ül az arcomon emiatt, a nyakába csimpaszkodva átölelem és a halk, kissé perverz megjegyzése miatt belecsípek a nyakába mielőtt elszaladna.
Összeszedem a cuccainkat, belebújok a ruhámba, majd mi ketten éppen az ellenkező irányba indulunk el, mint amerre a fiúk. Csak egy napja vannak itt de máris furcsa nélkülük, a lakásban túl nagynak érzem a csendet, pedig az egész alapvetően csendes, mert a legtöbbször egyedül vagyok ott, viszont ez a csend annyira nem rossz, tekintve hogy amit az egyik legjobban akarok most az az, hogy kettesben maradjunk.
Mindketten megfürdünk, hiszen a sós víztől a bőrünk viszketni kezd egy idő után. Míg ő fürdeni van én elcsenek egy inget a táskájából és összegombolom magamon, majd a konyhában néhány szendvicset csinálok számára, hiszen már megéhezhetett. 
Hallom amikor kilép és mégsem fordulok meg, megvárom míg átölel hátulról és a karjait a derekam köré fonja, ajkait a fülem mögött pihenteti egy gyengéd csókra.
- Oh, milyen jó stílusod van, hol vetted ezt az inget? - kérdezi mormolva, majd állát megtámasztja a vállamon.
- Találtam - kuncogok, hátrahajtom a fejem és mosolyogva pillantok rá - éhes vagy?
- Kibírom még egy ideig - néz a szemembe, majd egyszerre hajolunk egymás felé. Ugyanolyan gyengéd, mint reggel, viszont egyre mohóbb lesz és valósággal a pultnak feszítve préselődik hozzám, mígnem egy könnyed mozdulattal felemel és leültet rá. Széthúzom a lábaim és átölelem vele, fejét a kezeim közt fogom, úgy érzem a hiányát hogy a karjaiban tart, és ez rettenetes türelmetlenséget von maga után. Ne akarom elengedni, mégis elszakad tőlem, lehajtja a fejét és homlokát az enyémnek támasztva kigombolja az általam viselt ingének legfölső gombjait, s amikor visszahajolna hozzám csörögni kezd a telefonja mellettem. Bosszúsan nyúl utána, a hívóra pillant, s szemöldökét összevonva emeli a füléhez.
- Mit akarsz, Lou? - nem hallom a választ, semmit sem hallok azon kívül, hogy néhány másodperc elteltével Liam újra megszólal. - Kapd be.
Nevetni kezdek, a telefont visszarakja a pultra és hitetlenkedően nevetve rázza meg a fejét mielőtt újra rám fordítaná a felesleges figyelmét. 
Következő alkalommal az én telefonom kezd csörögni.
- Igen, Niall?
- Szia! - szól bele vidáman. - Mi újság?
- S-semmi - pislogok magam elé zavartan, a homlokom ráncba szalad.- És veled? Jól érzed magad?
- Aha, nagyon! És mit csináltok? - kérdezi, a háttérből nevetést hallok és ő maga is halkan nevetni kezd.
- Cseszd meg, Horan! - kapja ki a kezemből Liam a telefont, még hallom a háttérben felhangzó ezúttal hangos nevetést. - Szándékosan szívatnak - rázza meg a fejét. Nevetni kezdek, végigsimít az arcomon, majd éppen csak felnézek rá a pilláim mögül mire újból megcsókol.
Következő alkalommal mindkettőnk telefonja egyszerre szólal meg, viszont már tudjuk mire megy ki a játék, és azon kívül hogy az ingem a két zenélő, rezgő telefonon landol többé egyikünk se foglalkozik velük.

2015. május 6., szerda

49.rész

Sziasztok! :)
Tudom, tudom, hogy mindig ezzel jövök, de eléggé elkeserít mostanság az a passzivitás, amit kapok. Igazából már hozzászoktam, hogy egyre kevesebb a visszajelzés, de azért mégiscsak rosszul esik, mert néha nézegetem a régi blogjaim, és az Elloptad a szívemen volt, hogy 30+ kommentet kaptam, most pedig már az 5 is nagyon nehezen lesz meg. Valami baj van? Nem jó? Mert akkor változtatok, csak írjátok meg, mert így nem fog menni. Nyilván nekem sincs kedvem írni, ha az senkit - tisztelet a kivételnek - nem érdekel.
Remélem jól telt nektek ez a hét, a legtöbb suliban szünet volt (nálunk nem, lol), szóval remélem, kipihenhettétek magatokat, az érettségizőknek pedig kitartás! :)
Hétvégén jövök egy kis meglepivel, nézegessétek péntek este a blogot.
N. xx

Szeretek otthon lenni, szeretem a családom társaságát, de szükségem van a magánszférámra, ami a lakásomat jelenti. Napközben stúdiózok pár órát, átmegyek anyáékhoz, Luke-kal lógok, és alszok, rengeteget. Néha úgy érzem magam mintha gimis lennék és épp a jól megérdemelt nyári szünetet élvezem, átalszom a fél délelőttöt, kicsit kimozdulok, aztán a nap további részében vagy a vízben pancsolok az öcsémmel, vagy fetrengünk egymás hegyén-hátán és sorozatokat meg filmeket nézünk, aztán este amikor hazamegyek sokáig ébren maradok, dalokat írok, a srácokkal váltok üzeneteket, vagy csak kiülök az erkélyre és bámulom a csillagokat. Megtalálom önmagam, és békében vagyok ezzel, nem harcolok önmagammal, nem fekszek éjjel úgy a sötétben, hogy felfelé bámulva azon gondolkozok, miért vagyok olyan, amilyen. Mozgok, futok, próbálom visszanyerni az alakom, figyelek az étkezésre, de a testem nem úgy reagál minderre ahogy kellene, ami már megszokott. Híresnek lenni nem könnyű dolog, kicsit sem stresszmentes, volt, hogy emiatt kiütéses lett a bőröm, vagy hogy 2-3 hónapig nem kopogtatott be a Mikulás, ami halálra rémített az első alkalmakkor, főleg miután "Mashton" már létezett, de most már meg sem lepődök. Próbálok változtatni, hogy jó legyen kívül is meg belül is.
Szombaton úgy zsongok, mint egy egész méhkaptár. Luke valahogy addig beszélte tele a fejem, mígnem megbeszéltem a fiúkkal, és Ashtonnal, majd beleegyeztem, hogy nála aludjanak, és Michael fecsegését hallgatva valószínűleg nem akarok részt venni ezeknek az estéknek egyikén sem.
Újra és újra átpakolom a lakást, tologatom a berendezéseket, háromszor felporszívózok és folyamatosan a polcokat porolom, nem akarom, hogy a házamat egy mocskos kis lyuknak lássák, amikor mindegyiküknek menő villája van. Nekem is lehetne, de nincs rá szükségem.
 - Újra akarod polírozni az asztalt? - jegyzi meg nevetve Luke. Az ágyamon kiterülve kapcsolgatja a tévét, miközben újra és újra tisztítószert fújok az asztalra és vadul próbálom úgy letörölni, hogy ne hagyjak magam után nyomokat.
- Fetrengés helyett mondjuk segíthetnél - vetek rá szúrós pillantást.
- Inkább örökítsd meg számukra hogy mit csinálsz, aztán mosakodj meg mert olyan a szagod mint egy vécétisztítónak, és nyugodj le. Nem Obama vagy a Pápa fog meglátogatni, hanem a barátaid, akik amikor nem látod gusztustalanul viselkednek, és egy hónapja rohadó tányér kaját is rezzenéstelen arccal arrébb tesznek, ha útban van - jót nevet saját magán, s a telefonját előhalászva lesifotókat próbál készíteni rólam gumikesztyűben, madárfészek szerű konttyal a fejemen.
- Szörnyen vicces vagy ma is - dobom hozzá az egyik rózsaszín kesztyűt, végignézek a szobán, ami az ágy kivételével makulátlanul tiszta, körbefordulok, a konyha is csillog-villog, a gardróbomban gyönyörű rend van, a fenti szoba steril hatást kelt, a fürdőszoba gyönyörű, a kád szélén bontatlan tusfürdők és fürdősók vannak, illóolajok, a szekrényben néhány gyertya. Számítok valami romantikázásra, és a lányos énem túlságosan eluralkodott rajtam vásárlás közben. Luke hitetlenkedő grimasszal az arcán nézte végig a bevásárlásom, a kaják után egyre inkább elszörnyedt, majd a szív alakú illatgyertyák okozta kisebb rohamom után csak azért nem hagyott magamra, mert nem lenne szerencsés, ha az üzlet két különböző pontjában mindkettőnket letámadnának. Tehát elvisel, úgy ahogy én is elviselem az ő hülye szokásait.
Elégedett vagyok azzal a munkával, amit végeztem, mégis görcs van a gyomromban. Tökéletes hetet akarok, azt szeretném, ha kikapcsolnánk és jól éreznénk magunkat, beszélgethetnék velük, szórakozhatnánk. Ezt persze nem a makulátlanul tiszta lakás határozza meg, inkább magamnak akarok ezzel bizonyítani, nem szorulok rá a házvezetőre amikor itthon vagyok, képes vagyok gondoskodni magamról.
Kinyitom a hűtőt és perceken keresztül azon gondolkozva, hogy minden megvan-e csak állok előtte, és lassan eluralkodik rajtam a pánik. Nem tudom, miért csinálom ezt, amikor heteken keresztül egy házban éltem velük, hárman közülük bejárkáltak a szobámba ahol nem mindig volt rend és tisztaság.
- Hé, nyugodj már meg, Mira - összerezzenek Luke érintésére a vállamon - felesleges volt így lefertőtlenítened a lakást, eddig sem egy szemétdombon éltél, és amúgy sem értem hogy miért csinálod ezt.
Sóhajtva a pultnak dőlök, annyira várom őket, valahogy muszáj elütnöm az időt és ezt a saját magam idegesítésével teszem.
- Nem tudom, csak izgulok, szeretném ha jól sikerülne ez a hét velük.
- Jó lesz, emiatt ne izgulj - mosolyog rám, puszit nyom a fejem tetejére és magával húz a tévé elé.
Engedek neki, végigdőlök az ágyon és egy párnát a fejem alá gyűrve üres tekintettel bámulom a készüléket. Hajlamos vagyok rá hogy csak nézek magam elé, és közben az agyam megállás nélkül működik, olyan dolgokon kezdek gondolkozni amikkel régóta nem foglalkoztam.
- Kérsz rágót? - tol az orrom alá egy csomaggal az öcsém, a fejemet nemlegesen rázom és nagyokat pislogok.
Ashtonnál fognak aludni, emiatt szabadidőmben folyton azon gondolkozok, jó ötlet-e ez. Liam nem mondott rá semmi konkrétat, meg amúgy is ő valószínűleg itt marad velem, meg Ashton a barátja és már nem is féltékenykedik miatta. Nem is Liam miatt gondolkozok rajta legtöbbször, hanem leginkább az mászik elő bennem, hogy végül milyen könnyen elfelejtettem. Csak teljesen biztosnak kellett lennem az érzéseimben és Liam érzéseiben ahhoz, hogy elengedjem ami volt.
- Luke? - billentem felé a fejem, elszakítja a tekintetet a tévéről és mosollyal az arcán, hümmögve néz rám. - Ash szokott beszélni rólam?
A homloka ráncokba szalad, összevonja a szemöldökét és meglepetten pislog néhányat.
- Nem, miért?
- Oké, csak kérdeztem - mosolygok rá őszintén.
- Én szoktam, meg a srácok néha kérdeznek rólad, ő is szokott, de nem ábrándozik a már nem létező kapcsolatotokról, elfogadta hogy Liammel vagy - megvonja a vállát, mosolyogva bólintok és a hasamra fordulok. Egy ideig nézem a tévét, aztán valamikor elnyomhat az álom, mert amikor felébredek Luke feje valahol hátam közepénél van és halkan nyüszít amikor véletlen megrúgom. Ösztönösen vág rá álmában a bokámra és a másik oldalára fordul, míg én kimászok mellőle és a konyhába megyek. Sajnos még mindig nincs vége a napnak, késő délután van, nem aludhattam túl sokat. Gyümölcsöket veszek elő a hűtőből és megpucolom őket, lustán dobálom a számba miközben a maradékot egy kis kosárban kezdem elhelyezni. Felmordulok amikor a kócos öcsém ujjal kezdi lopkodni a tányéromból a gyümölcsöket, helyette hozzávágok egy mandarint, mellyel lehuppan mellém és pucolni kezdi.
- Eltűnt a rágóm - közli, mintha ez a nap legfontosabb eseménye lenne.
- Biztos lenyelted - dobok a számba egy gerezd almát és rágcsálni kezdem.
- Ja, de ha véletlen megtalálod az ágyadban ne haragudj - elfintorodva bólintok, kellemetlen lenne Luke nyálas rágójával találkozni az ágyamban, ezért egy idő után megfordulok és felveszem az összes párnát.
- Mira - hallom a hátam mögül a hümmögését.
- Mi van? - kapok fel egy díszpárnát, de a rágót az utolsó ledobása után sem találom.
- Megtaláltam - mormolja, amikor felé fordulok látom, hogy a tekintetét lesüti, s közben alig tudja visszatartani a röhögését.
- Gratulálok, hol volt? A beledben?
- Nem volt, a helyes kérdés inkább az, hogy hol van - röhögi el magát, az ajakkarikáját piszkálva próbál nem vihogni. - Ne légy dühös.
- Luke!
- A hajadban van - ahogy kimondja visongva markolok a hajamba, de a rágó nem a végébe van, hanem nem sokkal a vállam alatt egy hatalmas csomóban. Azonnal tudom, hogy ezt nem lehet csak úgy kiszedni, és nem fogom megúszni jelentősebb hajveszteség nélkül.
- Te hülye barom! - üvöltöm, berontok a fürdőszobába és elszörnyedve bámulom magam. Egy zsebkendővel kezdem rángatni a zöldeskék rágót, de csak a hajszálaimat tépem. - Ne merészelj röhögni rajtam!
- Várj - dörzsöli meg az arcát, a szemei jókedvű könnyektől csillognak. Kiveszi a kezemből a zsebkendőt és ő is megpróbálja kiszedni, míg én az arcom a kezembe temetem. - Nem tudom kiszedni, ne haragudj, nem direkt volt- a hangjából ezúttal bűnbánat is érződik a nevetésen kívül. Nyalizva átölel és arcát az enyémhez érinti.
- Fodrászhoz kell mennem - ennyi jut el csupán az agyamig, kibontakozok az öleléséből és a telefonom keresésére indulok, azonnal a saját fodrászomat hívom aki a koncertekre csinálja a hajam, egyedül benne bízok.
Amikor közlöm hogy mi történt először elszörnyed, mint ahogy egy fodrásznak kell is, és megparancsolja, hogy azonnal menjek a lakására. Egy hajgumit szedek elő, muszáj valahogy elkülönítenem ezt a csomót a többitől, hogy ne ragadjon bele még több hajszálam, bár azt hiszem már édes mindegy. Luke elfésüli a csomós részt a többitől, majd befonom a hajam és egy sapkát húzok a fejemre, hogy még véletlenül se lássa senki a többit.
A hajvágást ezúttal úgy élem meg, mintha egy foghúzás lenne. A hajam volt az egyetlen amit szerettem, és ezt biztosan tudom hogy Liam is szereti, erre tessék, a hülye öcsém miatt levágják. A rágós tincs túl vastag lett ahhoz hogy észrevétlenül eltüntessék, a többi hajam is hozzá kell vágni, így mindössze max 3 centivel fog a vállam alá érni. A rágótól való megszabadulás után egy ideig döbbenten pislogok a rövid tincsre, még így is hosszú hajúnak számítok, de a hátamra omló hajtömeghez képest ez igenis rövid. Madison - a fodrászom - lassan halad és kicsi tincseket vág le, melyeket a kérésemre megtart, hogy valaki számára majd paróka legyen belőle. Így talán kicsit könnyebb, de sajnálkozva bámulom a levágott, szőke hajszálakat, de a haragom elpárolog mert Luke látszólag magában őrlődik a sarokban gubbasztva.
A végeredmény nem olyan rossz, de nagyon szokatlan, túl könnyűnek érzem a fejem és most nem omlik le a mellkasomra és a hátamra a hajam, hanem éppen csak a vállam és a lapockám verdesi, Luke a lehető legjobban beleköpte a hajamba a rágóját.
- Köszönöm - mosolyodok el, de nem állok fel. Előredőlve bámulom magam a tükörben, ez a haj nem rossz, csak mégis... furcsa, és még nem érzem azt hogy ez hozzám tartozik, én vagyok, és rettegek attól hogy Liamnek nem fogok így már tetszeni. - Hé, szarzsák! - kiáltom el magam szigorúan. Luke lehajtott fejjel vánszorog közelebb, hátrafordulok és mosolyogva nézek rá. - Mit szólsz?
- Nagyon szép vagy - motyogja, és megpróbál rám mosolyogni. Nem túl biztató. - Mira, én... sajnálom, nagyon, nem direkt csináltam, tényleg, tudom hogy szereted a hajad és szándékosan sosem csinálnék semmi olyat ami...
- Hé - tápászkodok fel a székből, és megérintem a vállát - semmi baj, visszanő, nem nagy ügy.
Valójába az, annak ellenére is hogy visszanő, de nem ér annyit hogy haragban legyek vele. Magához húz, arcát belefúrja a megmaradt tincsek közé és szorosan ölel.
- Legközelebb kicsit később időzíts már, kérlek - nevetek rá, s végigsimítok a haján. - Vagy ne rágózz a közelemben.
- Nem fogok - vágja rá, s néhány másodpercen keresztül még ölel. Ez csak haj, a haj nem ölel úgy, ahogy 2 perc 54 másodperc kisöcsi, és ezzel, vagy nélküle, mindenhogy Mira Hemmings vagyok, Liam így is szeretni fog.
Luke előtt nem csinálom, de fürdés előtt, és közben is a tükörképem bámulom és piszkálom a hajam, megpróbálom oldalra fonni, de túl rövid ahhoz hogy jól nézzen ki, kibontom, magasra copfozom és szörnyen zavar, hogy a vége a nyakamat piszkálja csupán. Néha sírni lenne kedvem miattad, de pislogok kettőt és nem engedem kiszökni a könnyeim, ezért nem éri meg.
Luke nem megy haza, csak bejelenti hogy nálam marad, s amikor Liam pólójában, bugyiban kicsoszogok hozzá még mindig kedvetlenül néz maga elé, ezúttal előre engedtem őt, mert sokáig tollászkodtam. Mosolyogva nézek rá amikor felemeli a fejét, mutatóujjammal megbököm az arcát és levágódok mellé, közben elmarom a telefonom és megnézem az üzeneteim. Úgy döntök, senkinek nem mondok semmit a hajamról, látni akarom az arcukat amikor meglátnak így.
- Miért vágsz ilyen fejet? - nézek fel az öcsémre, közben a lábammal magamra húzom az egyik takarót.
- Tényleg sajnálom ami a hajaddal történt miattam - sóhajt fel miközben hátradől, és egy párnát tesz a hátához.
- Nem nagy ügy, Luke, komolyan - eresztem le a telefonom.
- Ismerlek, Mira, miért nem kiabálsz velem?
- Nem ér annyit, és fejezd be amit csinálsz, ez csak haj!
- De szereted a hajad - hajtja le a fejét.
- De téged jobban szeretlek - lököm meg a vállát, majd mindketten nagyokat pislogunk, őszinte boldogsággal mosolyodik el, majd rám vetődik. - Te gyökér - nevetek rá, boldog puszit nyom a homlokomra, majd szokásához hűen bevackolja magát az ágy másik felébe.
Keservesen lassan telik a nap, hiába valamikor éjfél előtt, a London-Sydney távolság az egyik legnagyobb repülővel megtehető útnak számít. Délután 2 körül kapok Liamtől egy üzenetet, amikor átszállnak, de még mindig túl sok van hátra. Nem mehetünk ki túl hamar a repülőtérre, a napot nagyrészt szenvedéssel töltöm, felsepregetek, késő délután elmegyek futni, majd klasszikus ausztrál hamburgereket gyártok. Túl későn fognak ideérni és nyilván nem paterolom át őket Ashtonhoz, boldogsággal tölt el, hogy "főzhetek" nekik.
Indulás előtt átöltözök, szoknyát húzok apró, virágokkal díszített felsővel, magassarkúba préselem a lábaim és begöndörítem a hajam, így már nem olyan rossz, bár még rövidebb hatást kelt.
Nem mehetek túl hamar a reptérre, 1 órával az érkezésük előtt jön meg értem az autó, addigra Luke is visszajön, aminek örülök, mert nem kell visszafognom magam. Izgatottan fészkelődök az autó ülésében, két fekete autó követ elöl és hátul, muszáj volt több biztonságival jönni, mert ők testőrök nélkül érkeznek.
A váróban ülve már végleg nem tudok mit kezdeni magammal, a testőreim civil ruhákban szóródnak szét de árgus szemekkel figyelnek, ketten az oldalunkon ülnek, sokan felismernek minket és odajönnek fotózkodni, de nem keltünk túl nagy feltűnést.
Amikor már számítok az érkezésükre rendületlenül bámulom az ajtót, Luke jót mulat rajtam, bökdös, szólítgat, s amikor dühösen felé kapom a fejem és kinyitom a szám félszemmel meglátom a nevető fiúkat, akiket azonnal körbevesznek a testőreim. Nagyokat kell pislognom, először nem jut el az agyamig hogy kiket látok itt, a szülővárosomban, a látásom egyetlen személyre korlátozódik, megindulok felé és a nyakába omlok. Arcát belefúrja a nyakamba és percekig semmit sem szólva csak öleljük egymást, majd felbiccentem a fejem éppen csak annyira, hogy homlokát egy pillanatra az enyémnek döntse, majd ajkait az enyémhez érinti. Egyik kezével a nehéz utazótáskáját fogja, másikkal szorosan ölel magához.
- Szia Cica - súgja, behunyt szemekkel elmosolyodok és ezúttal én csókolom meg. - Hű, te levágattad a hajad és nem szóltál?
- Ez egy hosszú történet - nyomok puszit az arcára, nem vagyok hajlandó elengedni, még nem. - Végre itt vagytok.
- Hiányoztál - motyogja a fülembe, csodálkozva érinti meg a hajam és puszit nyom a fülem mögé.
Hatalmas mosollyal az arcomon borulok Niall nyakába, eldobja a táskáját és megpörget, majd a karjaiból Harryhez vándorolok, megcsodáljuk egymás haját és nevetünk azon, hogy az enyém így, begöndörítve mennyire hasonlít az övére. Louis a maga módján üdvözöl, poénkodik, megdicséri a hajam, míg Zayn udvariasan megköszöni mindannyiuk nevében hogy itt lehetnek, ami felesleges, hiszen én hívtam ide őket. Figyelem ahogy körberajongják az öcsémet, Luke és Niall valóságos színházat rendeznek ahogy megjátszott szipogással csimpaszkodnak egymásba.
Gyűlnek körülöttünk az emberek, de nem maradhatunk, ha túlzottan elterjed hogy itt vannak sosem jutunk haza, így néhány aláírás és kép után átvágunk a repülőtéren és bemászunk a hatalmas autóba, melyben mindannyian elférünk. A kezem összeolvad Liam nagy tenyerével és ettől fogva elválaszthatatlanok vagyunk, a nevetésük betölti az autót, figyelem ahogy poénkodnak a testvéremmel, meglepő a saját szememmel látni hogy hogy viszonyulnak egymáshoz.
- Nagyon tetszik a hajad Mackenzie -  piszkálja szőke fürtjeim Niall - hogy-hogy levágattad?
- Lule beleköpött egy rágót álmában - ahogy ezt kijelentem hangosan felnevetnek, az öcsém lehajtja a fejét és a hajába túr, egy mosollyal biztosítom róla hogy nincs semmi gond.
Amikor megérkezünk már tudom, hogy valamelyik szomszéd ma szólni fog mert túl hangosak vagyunk. A nap már lemenőben van, emlékszek rá, hogy elhúzva hagytam a függönyöket, így látni fogják a gyönyörű kilátást a tengerpartra.
Amint belépnek megtöltik élettel a lakásom, határozottan biztos vagyok benne hogy soha nem volt még itt ennyi ember, főleg nem ennyi fiú, és az apró lakás észrevehetően szűkebbnek tűnik, mint amikor csak én vagyok itt.
- Panelban laksz? - csodálkozik el Louis, érdeklődve szemlél körbe.
- Most veszed észre? - nevetek rá. - Igen, itt lakom, de szerintem említettem. Ha akkora házam lenne mint nektek, eszembe se jutna, hogy máshol szállásoljalak el titeket, de ez elég kicsi.
- És hogy-hogy nincs egy nagy házad? - teszi fel a kérdést Zayn. Harry és Niall érdeklődve nézelődnek, de nem udvariatlanul.
- Nincs rá szükségem, nem sokat vagyok itthon. Tulajdonképpen ez is felesleges lenne, a szüleink nem túl messze laknak és a szülőházunk elég nagy, de szükségem van egy kis magányra, amit amúgy nem kapok meg mert Luke folyton itt lóg a nyakamon.
- Ez nem igaz! - hördül fel.
- Nem akarok egy hatalmas házban egyedül lenni, és ez a lakás tökéletes számomra - mosolygok rá, majd a hűtőhöz lépek. - Éhesek vagytok?
- Oh, igen! - ront oda hozzám Niall. Kinyitom a hűtőt és a tálca felé nyúlok, amin a hamburgerek sorakoznak, de Liam megelőz és kiemeli. - Ezeket te csináltad, Mira? - pislog nagyokat, a többiek is körénk gyűlnek hogy megnézzék mit alkottam.
- Igen - mosolygok, kinyitom a sütőt, amelybe Liam berakja a tálcát, majd beállítom a megfelelő hőfokot ahhoz hogy megmelegedjenek a hamburgerek. Tányérokat veszek elő, de amint kinyitom a szekrényajtót valaki megelőz, és kiveszi a kezemből a tányérokat. Megdöbbenten figyelem ahogy megterítenek maguknak az asztalnál, és nevetni támad kedvem. Nem tudom pontosan miért, csak boldog vagyok, az elmúlt napokban is boldog voltam, de most ez beteljesedik.
- Először Luke egyen belőle, hogy lássuk, valóban nincs-e benne méreg - egy szalvétát dobok Louishoz amikor kijelenti ezt, mindannyian nevetnek rajta, majd beleharapnak a hamburgerbe és egyszerre nyögnek fel.
- Istenem, Mira, ez nagyon finom! - mondja Harry teli szájjal, mire mosoly árad szét az arcomon. hevesen bólogatnak és mohón, undorítóan tömik magukba a hamburgereket.
Igyekszek kulturáltan enni, Liam mancsos puszikkal halmoz el, annyi dicséretet zsebelek be tőlük a vacsora alatt, hogy mikorra befejezik már dagad a mellem a büszkeségtől, leginkább akkor, amikor Louis figyelmezteti a barátom, hogy tartson meg engem, mert tökéletes vagyok. Mindezt egy olyan ember szájából, aki sokáig meg sem próbálta titkolni, hogy nem helyesli a kapcsolatunkat.
Luke vacsora után hazamegy, hiába marasztaljuk mindannyian, s mivel már későre jár a többiek elkezdik a zuhanyzást, és begyűlnek a tévé elé. Matracokat helyezek el a földre, s előszedem az elkészített ágyneműket, mindannyian megágyaznak maguknak, s úgy omlanak le az átmeneti ágyaikra, mintha vízágyak lennének. Látszik rajtuk hogy álmosak, amit tökéletesen megértek, utoljára én megyek el fürdeni és körülbelül negyed óra alatt végzek.
Amikor kilépek a fürdőből 5 félmeztelen fiú fogad, akik mindannyian a földön ülve focit bámulnak a tévében, és ettől nevetnem kell. leomlok közéjük, úgy bámulom a tévét mintha értenék bármit is a focihoz, és némileg konyítok is hozzá valamit az ikertestvérem lévén, de sosem érdekelt túlzottan. Egy idő után mindenki elfoglalja a saját helyét, és Liam engem magához ölelve ül az ágyamon. Mire vége a meccsnek már mindannyian eldőlve szuszognak, kint a válluk és a hátuk, mosolyogva tápászkodok fel, amellett hogy betakargatom őket megragadom az alkalmat, amit mindenki megtenne, és lefotózom őket alvás közben. Liam az ágyon ülve halkan nevet rajtam, végigsimítok Niall haján amikor felhúzza az orrát pont amikor lefotózom. Megpuszilom az arcát, majd Zaynt is betakarom, és az ajtóhoz hátrálva lefotózom az egész kis kupacot is a szobában, középen az ágyamon vigyorgó barátommal. Cinkosan nevetünk össze, az ölébe mászok és a fejem a mellkasára hajtom, a tévé kikapcsolása után a sötétben nagyokat pislogok magam elé, a fiúk körvonalát figyelem.
- Sosem aludt nálam senki - suttogom alig hallhatóan.
- Ezt nehezen hiszem el - mormolja a fülembe, ujjai a hajammal játszanak, amely már félig-meddig kisimult.
- Barátokra gondoltam, sosem aludtak nálam barátok.
- Ideje ezt is elkezdeni - nyom puszit a halántékomra.
- Nagyon furcsa - halkabban kezdek beszélni amikor Louis megmozdul, álmában motyog valamit, amin halkan kuncogni kezdünk. - Gyere - lehelem, s kézen fogom. Lemászunk az ágyról, vakon vezetem az erkélyajtóhoz, melyet halkan kinyitok, s kisuhanunk az erkélyre. Lehűlt az idő, de nincs annyira hideg hogy fázzunk, a fényszennyezés miatt nem igazán láthatóak a csillagok, de így is szép az ég. A korlátnak dőlök, így már látom az arcát, a kezeink újra összekulcsolódnak miközben közelebb lép hozzám. A testünk egymáshoz simul, csupasz, kemény mellkasa az én pólóval fedett, puha felsőtestemhez, s az ajkaink találkoznak. Beletúrok a hajába, két kézzel ölel magához, a többiek előtt így egymásnak esni nem túl illedelmes, épp ezért van szükségünk egy kis privát szférára.
- Hiányoztál - motyogom, az arcunk közt csak néhány centi távolság van.
- Te is nekem - mutató és hüvelykujja közé veszi egy hajtincsem, elmosolyodok amikor megcsiklandozza vele az arcom.
- Tetszik? - kuncogok, megfogom a kezét, ő pedig a szájához emeli, és megcsókolja az ujjaim.
- Furcsa, de igen, nagyon szép vagy.
- Féltem, hogy nem fogok így már tetszeni neked - kinevet, mindig ezt teszi. Elfordítom a fejem, melyet a kezei közé vesz és mosolyogva néz rám. Barna szemei szórakozottan csillognak, és ott van benne az, ami mindig megjelenik amikor egymásra nézünk.
- Egy hajvágás miatt ne tetszenél nekem többé? Mira, nem tudom mi kellene ahhoz - végigsimít az arcélemen, az arcom kissé pírba borul.
majd tovább vezeti a kezét és megérinti az alsó ajkam.
- Nem igazán megy nekünk a távkapcsolat - mosolyodik el, közelebb húzódik hozzám és teljes testével az enyémhez simul.
- Így is néha túl nagy a táv, de igazad van, amint kicsit jobban kezdünk hiányozni egymásnak valamelyikünk repülőre ül - oldalra döntöm a fejem, szemei édesen, szeretettel telve csillognak miközben az arcom fürkészi.
- Nincs az a táv, amit ne tennék meg miattad - az ajkaim elnyílnak, az állam alá nyúlva irányít magához egy csókra. Karjaim a nyaka köré fonom, nekidőlök a korlátnak miközben szorosan egymáshoz simulunk. Egyszer bárcsak láthatnám kívülről magunkat, kíváncsi vagyok hogy hogy festhetünk egy külső szemlélő tekintetében.
Egyikünk sem akar bemenni, kint maradunk és egymáshoz simulva halkan beszélgetünk a turnéjuk európai részének utolsó koncertjeiről. Egy ideig Londonban maradnak, aztán bejárják az ázsiai országokat, majd egy hosszabb pihenőre mennek, ellenben én itt folytatom a turnét, és a saját kontinensemen belül utazgatok, mielőtt vége lenne.
Megvitatjuk, hogy mi lesz akkor, időpontokat próbálunk találni, amikor együtt lehetünk egy kicsit, de az egészből annyi lesz hogy kissé lelombozódva ölelem át. Eltereli a témát, faggat az elmúlt hetekről, majd a közeli madarak hangját hallva ijesztgetni kezdem az itt élő állatfajokkal, mint a hatalmas moszkitók és mérges kígyók.
A hosszú csókcsatáinkra az egyetlen magyarázat, hogy sok kimaradt napot kell bepótolnunk.
Nagyon késő van már amikor bemegyünk, az orrom hegyéig sem látok, valahogy mégis eljutunk az ágyhoz anélkül hogy keresztülesnénk valamelyik szuszogó fiún.
Egy ideig fészkelődünk, a napokban egészen hozzászoktam már ahhoz hogy Luke folytonosan lerúgja álmában a vesém, vagy a könyökét a bordáim közé nyomja, esetleg egyéb gaztetteket hajt végre. De Liam más, kezdjük azzal, hogy nem az idegesítő testvérem, hanem az idegesítő szerelmem, és a maga cseppet sem idegesítő módján betakargat kettőnket, majd a mellkasához húz és valósággal a karjaiba vesz. A karjaiban sokkal kisebbnek érzem magam, arcát a fejem tetejéhez érinti és a hajamat szagolgatja, egyik kezével átölel, a másikat a pólóm alá csúsztatja és a hátam simogatja.
Magamba szívom az illatát, puszikat helyezek a mellkasára, majd a rövidke, halk csókunk után a nap legelvetemültebb tetté hajtom végre.
- Szeretlek - lehelem, mire felbiccenti a fejem.
- Én is szeretlek, Gyönyörű.
És ekkor hosszú, elnyújtott, lányos nyüszítéssel bejelentkezik Mr. Niall Horan, aki nem lenne a legjobb barátom, ha egyszerűen csak csendben a másik oldalára fordulna és magában nyugtázná, hogy aranyosak vagyunk. Nem, neki vinnyogva közölnie kell, majd önelégülten kijelenteni, hogy ezt ő teremtette.