49.rész

Sziasztok! :)
Tudom, tudom, hogy mindig ezzel jövök, de eléggé elkeserít mostanság az a passzivitás, amit kapok. Igazából már hozzászoktam, hogy egyre kevesebb a visszajelzés, de azért mégiscsak rosszul esik, mert néha nézegetem a régi blogjaim, és az Elloptad a szívemen volt, hogy 30+ kommentet kaptam, most pedig már az 5 is nagyon nehezen lesz meg. Valami baj van? Nem jó? Mert akkor változtatok, csak írjátok meg, mert így nem fog menni. Nyilván nekem sincs kedvem írni, ha az senkit - tisztelet a kivételnek - nem érdekel.
Remélem jól telt nektek ez a hét, a legtöbb suliban szünet volt (nálunk nem, lol), szóval remélem, kipihenhettétek magatokat, az érettségizőknek pedig kitartás! :)
Hétvégén jövök egy kis meglepivel, nézegessétek péntek este a blogot.

N. xx

Szeretek otthon lenni, szeretem a családom társaságát, de szükségem van a magánszférámra, ami a lakásomat jelenti. Napközben stúdiózok pár órát, átmegyek anyáékhoz, Luke-kal lógok, és alszok, rengeteget. Néha úgy érzem magam mintha gimis lennék és épp a jól megérdemelt nyári szünetet élvezem, átalszom a fél délelőttöt, kicsit kimozdulok, aztán a nap további részében vagy a vízben pancsolok az öcsémmel, vagy fetrengünk egymás hegyén-hátán és sorozatokat meg filmeket nézünk, aztán este amikor hazamegyek sokáig ébren maradok, dalokat írok, a srácokkal váltok üzeneteket, vagy csak kiülök az erkélyre és bámulom a csillagokat. Megtalálom önmagam, és békében vagyok ezzel, nem harcolok önmagammal, nem fekszek éjjel úgy a sötétben, hogy felfelé bámulva azon gondolkozok, miért vagyok olyan, amilyen. Mozgok, futok, próbálom visszanyerni az alakom, figyelek az étkezésre, de a testem nem úgy reagál minderre ahogy kellene, ami már megszokott. Híresnek lenni nem könnyű dolog, kicsit sem stresszmentes, volt, hogy emiatt kiütéses lett a bőröm, vagy hogy 2-3 hónapig nem kopogtatott be a Mikulás, ami halálra rémített az első alkalmakkor, főleg miután "Mashton" már létezett, de most már meg sem lepődök. Próbálok változtatni, hogy jó legyen kívül is meg belül is.
Szombaton úgy zsongok, mint egy egész méhkaptár. Luke valahogy addig beszélte tele a fejem, mígnem megbeszéltem a fiúkkal, és Ashtonnal, majd beleegyeztem, hogy nála aludjanak, és Michael fecsegését hallgatva valószínűleg nem akarok részt venni ezeknek az estéknek egyikén sem.
Újra és újra átpakolom a lakást, tologatom a berendezéseket, háromszor felporszívózok és folyamatosan a polcokat porolom, nem akarom, hogy a házamat egy mocskos kis lyuknak lássák, amikor mindegyiküknek menő villája van. Nekem is lehetne, de nincs rá szükségem.
 - Újra akarod polírozni az asztalt? - jegyzi meg nevetve Luke. Az ágyamon kiterülve kapcsolgatja a tévét, miközben újra és újra tisztítószert fújok az asztalra és vadul próbálom úgy letörölni, hogy ne hagyjak magam után nyomokat.
- Fetrengés helyett mondjuk segíthetnél - vetek rá szúrós pillantást.
- Inkább örökítsd meg számukra hogy mit csinálsz, aztán mosakodj meg mert olyan a szagod mint egy vécétisztítónak, és nyugodj le. Nem Obama vagy a Pápa fog meglátogatni, hanem a barátaid, akik amikor nem látod gusztustalanul viselkednek, és egy hónapja rohadó tányér kaját is rezzenéstelen arccal arrébb tesznek, ha útban van - jót nevet saját magán, s a telefonját előhalászva lesifotókat próbál készíteni rólam gumikesztyűben, madárfészek szerű konttyal a fejemen.
- Szörnyen vicces vagy ma is - dobom hozzá az egyik rózsaszín kesztyűt, végignézek a szobán, ami az ágy kivételével makulátlanul tiszta, körbefordulok, a konyha is csillog-villog, a gardróbomban gyönyörű rend van, a fenti szoba steril hatást kelt, a fürdőszoba gyönyörű, a kád szélén bontatlan tusfürdők és fürdősók vannak, illóolajok, a szekrényben néhány gyertya. Számítok valami romantikázásra, és a lányos énem túlságosan eluralkodott rajtam vásárlás közben. Luke hitetlenkedő grimasszal az arcán nézte végig a bevásárlásom, a kaják után egyre inkább elszörnyedt, majd a szív alakú illatgyertyák okozta kisebb rohamom után csak azért nem hagyott magamra, mert nem lenne szerencsés, ha az üzlet két különböző pontjában mindkettőnket letámadnának. Tehát elvisel, úgy ahogy én is elviselem az ő hülye szokásait.
Elégedett vagyok azzal a munkával, amit végeztem, mégis görcs van a gyomromban. Tökéletes hetet akarok, azt szeretném, ha kikapcsolnánk és jól éreznénk magunkat, beszélgethetnék velük, szórakozhatnánk. Ezt persze nem a makulátlanul tiszta lakás határozza meg, inkább magamnak akarok ezzel bizonyítani, nem szorulok rá a házvezetőre amikor itthon vagyok, képes vagyok gondoskodni magamról.
Kinyitom a hűtőt és perceken keresztül azon gondolkozva, hogy minden megvan-e csak állok előtte, és lassan eluralkodik rajtam a pánik. Nem tudom, miért csinálom ezt, amikor heteken keresztül egy házban éltem velük, hárman közülük bejárkáltak a szobámba ahol nem mindig volt rend és tisztaság.
- Hé, nyugodj már meg, Mira - összerezzenek Luke érintésére a vállamon - felesleges volt így lefertőtlenítened a lakást, eddig sem egy szemétdombon éltél, és amúgy sem értem hogy miért csinálod ezt.
Sóhajtva a pultnak dőlök, annyira várom őket, valahogy muszáj elütnöm az időt és ezt a saját magam idegesítésével teszem.
- Nem tudom, csak izgulok, szeretném ha jól sikerülne ez a hét velük.
- Jó lesz, emiatt ne izgulj - mosolyog rám, puszit nyom a fejem tetejére és magával húz a tévé elé.
Engedek neki, végigdőlök az ágyon és egy párnát a fejem alá gyűrve üres tekintettel bámulom a készüléket. Hajlamos vagyok rá hogy csak nézek magam elé, és közben az agyam megállás nélkül működik, olyan dolgokon kezdek gondolkozni amikkel régóta nem foglalkoztam.
- Kérsz rágót? - tol az orrom alá egy csomaggal az öcsém, a fejemet nemlegesen rázom és nagyokat pislogok.
Ashtonnál fognak aludni, emiatt szabadidőmben folyton azon gondolkozok, jó ötlet-e ez. Liam nem mondott rá semmi konkrétat, meg amúgy is ő valószínűleg itt marad velem, meg Ashton a barátja és már nem is féltékenykedik miatta. Nem is Liam miatt gondolkozok rajta legtöbbször, hanem leginkább az mászik elő bennem, hogy végül milyen könnyen elfelejtettem. Csak teljesen biztosnak kellett lennem az érzéseimben és Liam érzéseiben ahhoz, hogy elengedjem ami volt.
- Luke? - billentem felé a fejem, elszakítja a tekintetet a tévéről és mosollyal az arcán, hümmögve néz rám. - Ash szokott beszélni rólam?
A homloka ráncokba szalad, összevonja a szemöldökét és meglepetten pislog néhányat.
- Nem, miért?
- Oké, csak kérdeztem - mosolygok rá őszintén.
- Én szoktam, meg a srácok néha kérdeznek rólad, ő is szokott, de nem ábrándozik a már nem létező kapcsolatotokról, elfogadta hogy Liammel vagy - megvonja a vállát, mosolyogva bólintok és a hasamra fordulok. Egy ideig nézem a tévét, aztán valamikor elnyomhat az álom, mert amikor felébredek Luke feje valahol hátam közepénél van és halkan nyüszít amikor véletlen megrúgom. Ösztönösen vág rá álmában a bokámra és a másik oldalára fordul, míg én kimászok mellőle és a konyhába megyek. Sajnos még mindig nincs vége a napnak, késő délután van, nem aludhattam túl sokat. Gyümölcsöket veszek elő a hűtőből és megpucolom őket, lustán dobálom a számba miközben a maradékot egy kis kosárban kezdem elhelyezni. Felmordulok amikor a kócos öcsém ujjal kezdi lopkodni a tányéromból a gyümölcsöket, helyette hozzávágok egy mandarint, mellyel lehuppan mellém és pucolni kezdi.
- Eltűnt a rágóm - közli, mintha ez a nap legfontosabb eseménye lenne.
- Biztos lenyelted - dobok a számba egy gerezd almát és rágcsálni kezdem.
- Ja, de ha véletlen megtalálod az ágyadban ne haragudj - elfintorodva bólintok, kellemetlen lenne Luke nyálas rágójával találkozni az ágyamban, ezért egy idő után megfordulok és felveszem az összes párnát.
- Mira - hallom a hátam mögül a hümmögését.
- Mi van? - kapok fel egy díszpárnát, de a rágót az utolsó ledobása után sem találom.
- Megtaláltam - mormolja, amikor felé fordulok látom, hogy a tekintetét lesüti, s közben alig tudja visszatartani a röhögését.
- Gratulálok, hol volt? A beledben?
- Nem volt, a helyes kérdés inkább az, hogy hol van - röhögi el magát, az ajakkarikáját piszkálva próbál nem vihogni. - Ne légy dühös.
- Luke!
- A hajadban van - ahogy kimondja visongva markolok a hajamba, de a rágó nem a végébe van, hanem nem sokkal a vállam alatt egy hatalmas csomóban. Azonnal tudom, hogy ezt nem lehet csak úgy kiszedni, és nem fogom megúszni jelentősebb hajveszteség nélkül.
- Te hülye barom! - üvöltöm, berontok a fürdőszobába és elszörnyedve bámulom magam. Egy zsebkendővel kezdem rángatni a zöldeskék rágót, de csak a hajszálaimat tépem. - Ne merészelj röhögni rajtam!
- Várj - dörzsöli meg az arcát, a szemei jókedvű könnyektől csillognak. Kiveszi a kezemből a zsebkendőt és ő is megpróbálja kiszedni, míg én az arcom a kezembe temetem. - Nem tudom kiszedni, ne haragudj, nem direkt volt- a hangjából ezúttal bűnbánat is érződik a nevetésen kívül. Nyalizva átölel és arcát az enyémhez érinti.
- Fodrászhoz kell mennem - ennyi jut el csupán az agyamig, kibontakozok az öleléséből és a telefonom keresésére indulok, azonnal a saját fodrászomat hívom aki a koncertekre csinálja a hajam, egyedül benne bízok.
Amikor közlöm hogy mi történt először elszörnyed, mint ahogy egy fodrásznak kell is, és megparancsolja, hogy azonnal menjek a lakására. Egy hajgumit szedek elő, muszáj valahogy elkülönítenem ezt a csomót a többitől, hogy ne ragadjon bele még több hajszálam, bár azt hiszem már édes mindegy. Luke elfésüli a csomós részt a többitől, majd befonom a hajam és egy sapkát húzok a fejemre, hogy még véletlenül se lássa senki a többit.
A hajvágást ezúttal úgy élem meg, mintha egy foghúzás lenne. A hajam volt az egyetlen amit szerettem, és ezt biztosan tudom hogy Liam is szereti, erre tessék, a hülye öcsém miatt levágják. A rágós tincs túl vastag lett ahhoz hogy észrevétlenül eltüntessék, a többi hajam is hozzá kell vágni, így mindössze max 3 centivel fog a vállam alá érni. A rágótól való megszabadulás után egy ideig döbbenten pislogok a rövid tincsre, még így is hosszú hajúnak számítok, de a hátamra omló hajtömeghez képest ez igenis rövid. Madison - a fodrászom - lassan halad és kicsi tincseket vág le, melyeket a kérésemre megtart, hogy valaki számára majd paróka legyen belőle. Így talán kicsit könnyebb, de sajnálkozva bámulom a levágott, szőke hajszálakat, de a haragom elpárolog mert Luke látszólag magában őrlődik a sarokban gubbasztva.
A végeredmény nem olyan rossz, de nagyon szokatlan, túl könnyűnek érzem a fejem és most nem omlik le a mellkasomra és a hátamra a hajam, hanem éppen csak a vállam és a lapockám verdesi, Luke a lehető legjobban beleköpte a hajamba a rágóját.
- Köszönöm - mosolyodok el, de nem állok fel. Előredőlve bámulom magam a tükörben, ez a haj nem rossz, csak mégis... furcsa, és még nem érzem azt hogy ez hozzám tartozik, én vagyok, és rettegek attól hogy Liamnek nem fogok így már tetszeni. - Hé, szarzsák! - kiáltom el magam szigorúan. Luke lehajtott fejjel vánszorog közelebb, hátrafordulok és mosolyogva nézek rá. - Mit szólsz?
- Nagyon szép vagy - motyogja, és megpróbál rám mosolyogni. Nem túl biztató. - Mira, én... sajnálom, nagyon, nem direkt csináltam, tényleg, tudom hogy szereted a hajad és szándékosan sosem csinálnék semmi olyat ami...
- Hé - tápászkodok fel a székből, és megérintem a vállát - semmi baj, visszanő, nem nagy ügy.
Valójába az, annak ellenére is hogy visszanő, de nem ér annyit hogy haragban legyek vele. Magához húz, arcát belefúrja a megmaradt tincsek közé és szorosan ölel.
- Legközelebb kicsit később időzíts már, kérlek - nevetek rá, s végigsimítok a haján. - Vagy ne rágózz a közelemben.
- Nem fogok - vágja rá, s néhány másodpercen keresztül még ölel. Ez csak haj, a haj nem ölel úgy, ahogy 2 perc 54 másodperc kisöcsi, és ezzel, vagy nélküle, mindenhogy Mira Hemmings vagyok, Liam így is szeretni fog.
Luke előtt nem csinálom, de fürdés előtt, és közben is a tükörképem bámulom és piszkálom a hajam, megpróbálom oldalra fonni, de túl rövid ahhoz hogy jól nézzen ki, kibontom, magasra copfozom és szörnyen zavar, hogy a vége a nyakamat piszkálja csupán. Néha sírni lenne kedvem miattad, de pislogok kettőt és nem engedem kiszökni a könnyeim, ezért nem éri meg.
Luke nem megy haza, csak bejelenti hogy nálam marad, s amikor Liam pólójában, bugyiban kicsoszogok hozzá még mindig kedvetlenül néz maga elé, ezúttal előre engedtem őt, mert sokáig tollászkodtam. Mosolyogva nézek rá amikor felemeli a fejét, mutatóujjammal megbököm az arcát és levágódok mellé, közben elmarom a telefonom és megnézem az üzeneteim. Úgy döntök, senkinek nem mondok semmit a hajamról, látni akarom az arcukat amikor meglátnak így.
- Miért vágsz ilyen fejet? - nézek fel az öcsémre, közben a lábammal magamra húzom az egyik takarót.
- Tényleg sajnálom ami a hajaddal történt miattam - sóhajt fel miközben hátradől, és egy párnát tesz a hátához.
- Nem nagy ügy, Luke, komolyan - eresztem le a telefonom.
- Ismerlek, Mira, miért nem kiabálsz velem?
- Nem ér annyit, és fejezd be amit csinálsz, ez csak haj!
- De szereted a hajad - hajtja le a fejét.
- De téged jobban szeretlek - lököm meg a vállát, majd mindketten nagyokat pislogunk, őszinte boldogsággal mosolyodik el, majd rám vetődik. - Te gyökér - nevetek rá, boldog puszit nyom a homlokomra, majd szokásához hűen bevackolja magát az ágy másik felébe.
Keservesen lassan telik a nap, hiába valamikor éjfél előtt, a London-Sydney távolság az egyik legnagyobb repülővel megtehető útnak számít. Délután 2 körül kapok Liamtől egy üzenetet, amikor átszállnak, de még mindig túl sok van hátra. Nem mehetünk ki túl hamar a repülőtérre, a napot nagyrészt szenvedéssel töltöm, felsepregetek, késő délután elmegyek futni, majd klasszikus ausztrál hamburgereket gyártok. Túl későn fognak ideérni és nyilván nem paterolom át őket Ashtonhoz, boldogsággal tölt el, hogy "főzhetek" nekik.
Indulás előtt átöltözök, szoknyát húzok apró, virágokkal díszített felsővel, magassarkúba préselem a lábaim és begöndörítem a hajam, így már nem olyan rossz, bár még rövidebb hatást kelt.
Nem mehetek túl hamar a reptérre, 1 órával az érkezésük előtt jön meg értem az autó, addigra Luke is visszajön, aminek örülök, mert nem kell visszafognom magam. Izgatottan fészkelődök az autó ülésében, két fekete autó követ elöl és hátul, muszáj volt több biztonságival jönni, mert ők testőrök nélkül érkeznek.
A váróban ülve már végleg nem tudok mit kezdeni magammal, a testőreim civil ruhákban szóródnak szét de árgus szemekkel figyelnek, ketten az oldalunkon ülnek, sokan felismernek minket és odajönnek fotózkodni, de nem keltünk túl nagy feltűnést.
Amikor már számítok az érkezésükre rendületlenül bámulom az ajtót, Luke jót mulat rajtam, bökdös, szólítgat, s amikor dühösen felé kapom a fejem és kinyitom a szám félszemmel meglátom a nevető fiúkat, akiket azonnal körbevesznek a testőreim. Nagyokat kell pislognom, először nem jut el az agyamig hogy kiket látok itt, a szülővárosomban, a látásom egyetlen személyre korlátozódik, megindulok felé és a nyakába omlok. Arcát belefúrja a nyakamba és percekig semmit sem szólva csak öleljük egymást, majd felbiccentem a fejem éppen csak annyira, hogy homlokát egy pillanatra az enyémnek döntse, majd ajkait az enyémhez érinti. Egyik kezével a nehéz utazótáskáját fogja, másikkal szorosan ölel magához.
- Szia Cica - súgja, behunyt szemekkel elmosolyodok és ezúttal én csókolom meg. - Hű, te levágattad a hajad és nem szóltál?
- Ez egy hosszú történet - nyomok puszit az arcára, nem vagyok hajlandó elengedni, még nem. - Végre itt vagytok.
- Hiányoztál - motyogja a fülembe, csodálkozva érinti meg a hajam és puszit nyom a fülem mögé.
Hatalmas mosollyal az arcomon borulok Niall nyakába, eldobja a táskáját és megpörget, majd a karjaiból Harryhez vándorolok, megcsodáljuk egymás haját és nevetünk azon, hogy az enyém így, begöndörítve mennyire hasonlít az övére. Louis a maga módján üdvözöl, poénkodik, megdicséri a hajam, míg Zayn udvariasan megköszöni mindannyiuk nevében hogy itt lehetnek, ami felesleges, hiszen én hívtam ide őket. Figyelem ahogy körberajongják az öcsémet, Luke és Niall valóságos színházat rendeznek ahogy megjátszott szipogással csimpaszkodnak egymásba.
Gyűlnek körülöttünk az emberek, de nem maradhatunk, ha túlzottan elterjed hogy itt vannak sosem jutunk haza, így néhány aláírás és kép után átvágunk a repülőtéren és bemászunk a hatalmas autóba, melyben mindannyian elférünk. A kezem összeolvad Liam nagy tenyerével és ettől fogva elválaszthatatlanok vagyunk, a nevetésük betölti az autót, figyelem ahogy poénkodnak a testvéremmel, meglepő a saját szememmel látni hogy hogy viszonyulnak egymáshoz.
- Nagyon tetszik a hajad Mackenzie -  piszkálja szőke fürtjeim Niall - hogy-hogy levágattad?
- Lule beleköpött egy rágót álmában - ahogy ezt kijelentem hangosan felnevetnek, az öcsém lehajtja a fejét és a hajába túr, egy mosollyal biztosítom róla hogy nincs semmi gond.
Amikor megérkezünk már tudom, hogy valamelyik szomszéd ma szólni fog mert túl hangosak vagyunk. A nap már lemenőben van, emlékszek rá, hogy elhúzva hagytam a függönyöket, így látni fogják a gyönyörű kilátást a tengerpartra.
Amint belépnek megtöltik élettel a lakásom, határozottan biztos vagyok benne hogy soha nem volt még itt ennyi ember, főleg nem ennyi fiú, és az apró lakás észrevehetően szűkebbnek tűnik, mint amikor csak én vagyok itt.
- Panelban laksz? - csodálkozik el Louis, érdeklődve szemlél körbe.
- Most veszed észre? - nevetek rá. - Igen, itt lakom, de szerintem említettem. Ha akkora házam lenne mint nektek, eszembe se jutna, hogy máshol szállásoljalak el titeket, de ez elég kicsi.
- És hogy-hogy nincs egy nagy házad? - teszi fel a kérdést Zayn. Harry és Niall érdeklődve nézelődnek, de nem udvariatlanul.
- Nincs rá szükségem, nem sokat vagyok itthon. Tulajdonképpen ez is felesleges lenne, a szüleink nem túl messze laknak és a szülőházunk elég nagy, de szükségem van egy kis magányra, amit amúgy nem kapok meg mert Luke folyton itt lóg a nyakamon.
- Ez nem igaz! - hördül fel.
- Nem akarok egy hatalmas házban egyedül lenni, és ez a lakás tökéletes számomra - mosolygok rá, majd a hűtőhöz lépek. - Éhesek vagytok?
- Oh, igen! - ront oda hozzám Niall. Kinyitom a hűtőt és a tálca felé nyúlok, amin a hamburgerek sorakoznak, de Liam megelőz és kiemeli. - Ezeket te csináltad, Mira? - pislog nagyokat, a többiek is körénk gyűlnek hogy megnézzék mit alkottam.
- Igen - mosolygok, kinyitom a sütőt, amelybe Liam berakja a tálcát, majd beállítom a megfelelő hőfokot ahhoz hogy megmelegedjenek a hamburgerek. Tányérokat veszek elő, de amint kinyitom a szekrényajtót valaki megelőz, és kiveszi a kezemből a tányérokat. Megdöbbenten figyelem ahogy megterítenek maguknak az asztalnál, és nevetni támad kedvem. Nem tudom pontosan miért, csak boldog vagyok, az elmúlt napokban is boldog voltam, de most ez beteljesedik.
- Először Luke egyen belőle, hogy lássuk, valóban nincs-e benne méreg - egy szalvétát dobok Louishoz amikor kijelenti ezt, mindannyian nevetnek rajta, majd beleharapnak a hamburgerbe és egyszerre nyögnek fel.
- Istenem, Mira, ez nagyon finom! - mondja Harry teli szájjal, mire mosoly árad szét az arcomon. hevesen bólogatnak és mohón, undorítóan tömik magukba a hamburgereket.
Igyekszek kulturáltan enni, Liam mancsos puszikkal halmoz el, annyi dicséretet zsebelek be tőlük a vacsora alatt, hogy mikorra befejezik már dagad a mellem a büszkeségtől, leginkább akkor, amikor Louis figyelmezteti a barátom, hogy tartson meg engem, mert tökéletes vagyok. Mindezt egy olyan ember szájából, aki sokáig meg sem próbálta titkolni, hogy nem helyesli a kapcsolatunkat.
Luke vacsora után hazamegy, hiába marasztaljuk mindannyian, s mivel már későre jár a többiek elkezdik a zuhanyzást, és begyűlnek a tévé elé. Matracokat helyezek el a földre, s előszedem az elkészített ágyneműket, mindannyian megágyaznak maguknak, s úgy omlanak le az átmeneti ágyaikra, mintha vízágyak lennének. Látszik rajtuk hogy álmosak, amit tökéletesen megértek, utoljára én megyek el fürdeni és körülbelül negyed óra alatt végzek.
Amikor kilépek a fürdőből 5 félmeztelen fiú fogad, akik mindannyian a földön ülve focit bámulnak a tévében, és ettől nevetnem kell. leomlok közéjük, úgy bámulom a tévét mintha értenék bármit is a focihoz, és némileg konyítok is hozzá valamit az ikertestvérem lévén, de sosem érdekelt túlzottan. Egy idő után mindenki elfoglalja a saját helyét, és Liam engem magához ölelve ül az ágyamon. Mire vége a meccsnek már mindannyian eldőlve szuszognak, kint a válluk és a hátuk, mosolyogva tápászkodok fel, amellett hogy betakargatom őket megragadom az alkalmat, amit mindenki megtenne, és lefotózom őket alvás közben. Liam az ágyon ülve halkan nevet rajtam, végigsimítok Niall haján amikor felhúzza az orrát pont amikor lefotózom. Megpuszilom az arcát, majd Zaynt is betakarom, és az ajtóhoz hátrálva lefotózom az egész kis kupacot is a szobában, középen az ágyamon vigyorgó barátommal. Cinkosan nevetünk össze, az ölébe mászok és a fejem a mellkasára hajtom, a tévé kikapcsolása után a sötétben nagyokat pislogok magam elé, a fiúk körvonalát figyelem.
- Sosem aludt nálam senki - suttogom alig hallhatóan.
- Ezt nehezen hiszem el - mormolja a fülembe, ujjai a hajammal játszanak, amely már félig-meddig kisimult.
- Barátokra gondoltam, sosem aludtak nálam barátok.
- Ideje ezt is elkezdeni - nyom puszit a halántékomra.
- Nagyon furcsa - halkabban kezdek beszélni amikor Louis megmozdul, álmában motyog valamit, amin halkan kuncogni kezdünk. - Gyere - lehelem, s kézen fogom. Lemászunk az ágyról, vakon vezetem az erkélyajtóhoz, melyet halkan kinyitok, s kisuhanunk az erkélyre. Lehűlt az idő, de nincs annyira hideg hogy fázzunk, a fényszennyezés miatt nem igazán láthatóak a csillagok, de így is szép az ég. A korlátnak dőlök, így már látom az arcát, a kezeink újra összekulcsolódnak miközben közelebb lép hozzám. A testünk egymáshoz simul, csupasz, kemény mellkasa az én pólóval fedett, puha felsőtestemhez, s az ajkaink találkoznak. Beletúrok a hajába, két kézzel ölel magához, a többiek előtt így egymásnak esni nem túl illedelmes, épp ezért van szükségünk egy kis privát szférára.
- Hiányoztál - motyogom, az arcunk közt csak néhány centi távolság van.
- Te is nekem - mutató és hüvelykujja közé veszi egy hajtincsem, elmosolyodok amikor megcsiklandozza vele az arcom.
- Tetszik? - kuncogok, megfogom a kezét, ő pedig a szájához emeli, és megcsókolja az ujjaim.
- Furcsa, de igen, nagyon szép vagy.
- Féltem, hogy nem fogok így már tetszeni neked - kinevet, mindig ezt teszi. Elfordítom a fejem, melyet a kezei közé vesz és mosolyogva néz rám. Barna szemei szórakozottan csillognak, és ott van benne az, ami mindig megjelenik amikor egymásra nézünk.
- Egy hajvágás miatt ne tetszenél nekem többé? Mira, nem tudom mi kellene ahhoz - végigsimít az arcélemen, az arcom kissé pírba borul.
majd tovább vezeti a kezét és megérinti az alsó ajkam.
- Nem igazán megy nekünk a távkapcsolat - mosolyodik el, közelebb húzódik hozzám és teljes testével az enyémhez simul.
- Így is néha túl nagy a táv, de igazad van, amint kicsit jobban kezdünk hiányozni egymásnak valamelyikünk repülőre ül - oldalra döntöm a fejem, szemei édesen, szeretettel telve csillognak miközben az arcom fürkészi.
- Nincs az a táv, amit ne tennék meg miattad - az ajkaim elnyílnak, az állam alá nyúlva irányít magához egy csókra. Karjaim a nyaka köré fonom, nekidőlök a korlátnak miközben szorosan egymáshoz simulunk. Egyszer bárcsak láthatnám kívülről magunkat, kíváncsi vagyok hogy hogy festhetünk egy külső szemlélő tekintetében.
Egyikünk sem akar bemenni, kint maradunk és egymáshoz simulva halkan beszélgetünk a turnéjuk európai részének utolsó koncertjeiről. Egy ideig Londonban maradnak, aztán bejárják az ázsiai országokat, majd egy hosszabb pihenőre mennek, ellenben én itt folytatom a turnét, és a saját kontinensemen belül utazgatok, mielőtt vége lenne.
Megvitatjuk, hogy mi lesz akkor, időpontokat próbálunk találni, amikor együtt lehetünk egy kicsit, de az egészből annyi lesz hogy kissé lelombozódva ölelem át. Eltereli a témát, faggat az elmúlt hetekről, majd a közeli madarak hangját hallva ijesztgetni kezdem az itt élő állatfajokkal, mint a hatalmas moszkitók és mérges kígyók.
A hosszú csókcsatáinkra az egyetlen magyarázat, hogy sok kimaradt napot kell bepótolnunk.
Nagyon késő van már amikor bemegyünk, az orrom hegyéig sem látok, valahogy mégis eljutunk az ágyhoz anélkül hogy keresztülesnénk valamelyik szuszogó fiún.
Egy ideig fészkelődünk, a napokban egészen hozzászoktam már ahhoz hogy Luke folytonosan lerúgja álmában a vesém, vagy a könyökét a bordáim közé nyomja, esetleg egyéb gaztetteket hajt végre. De Liam más, kezdjük azzal, hogy nem az idegesítő testvérem, hanem az idegesítő szerelmem, és a maga cseppet sem idegesítő módján betakargat kettőnket, majd a mellkasához húz és valósággal a karjaiba vesz. A karjaiban sokkal kisebbnek érzem magam, arcát a fejem tetejéhez érinti és a hajamat szagolgatja, egyik kezével átölel, a másikat a pólóm alá csúsztatja és a hátam simogatja.
Magamba szívom az illatát, puszikat helyezek a mellkasára, majd a rövidke, halk csókunk után a nap legelvetemültebb tetté hajtom végre.
- Szeretlek - lehelem, mire felbiccenti a fejem.
- Én is szeretlek, Gyönyörű.
És ekkor hosszú, elnyújtott, lányos nyüszítéssel bejelentkezik Mr. Niall Horan, aki nem lenne a legjobb barátom, ha egyszerűen csak csendben a másik oldalára fordulna és magában nyugtázná, hogy aranyosak vagyunk. Nem, neki vinnyogva közölnie kell, majd önelégülten kijelenteni, hogy ezt ő teremtette.