2016. február 19., péntek

88.rész Új

Sziasztok!:)
Igazából nincs túl sok mondanivalóm, de mégse akartam csak úgy feldobni a részt, mert mióta hazaestem azon dolgozok, hogy a lehető legjobbat rakjam fel. 
Remélem mindenkinek jól telt a hete és minden rendben, és azt is remélem, hogy tetszeni fog nektek a rész. <3
Már csak 2.
Nessa.x

Kezd elegem lenni a hidegből és a hóból úgy, hogy csak átgázolok rajta és semmi mást nem csinálok vele, amit elterveztem. Hangosan felsóhajtok amikor a meleg, csirkeszagú helyiségbe belépve kis híján átesek három tekintélyes méretű madáron, amik a nyíló ajtó előtt táboroznak. Amikor becsapom az ajtót az egyiknek majdnem levágom a fejét vele, amit kidugva a résen kémlel a havas tájra.
- Ha kimész innen átélheted a gyorsfagyasztás kellemes élményét még tollas állapotban - mormolom, miközben igazából halálra vagyok rémülve. Ha lecsaptam volna a fejét, és elkezdett volna nekem itt vérezni össze-vissza, biztos, hogy nekem is befellegzik.
Elhajtom őket a lábam körül és egyesével végigjárom a fészkeket, amik most eléggé üresek, mindössze néhány tojás kerül a kosaramba, és megállapítom, hogy igencsak megcsappant a tyúkok száma a nyárhoz képest. Nem akarom tudni, hogy melyik kotkodácsoló vadállatot sütögeti épp most Mrs. Wood, és azt hiszem, ma nem csak hogy nem fogok az asztalnál enni, enni sem fogok.
- Éhesek vagytok? - bolond vagyok, mert egy csapat tyúkhoz beszélek, de ezeken a madarakon kívül nem nagyon tudok máshoz szólni.
A legközelebbi kibontott zsákból kiveszek egy lapátot, közben a szemem sarkából mozgásra leszek figyelmes, és mialatt azon vagyok, hogy a lapátot megtöltsem kukoricával, egy apró, szürke valami rohan el a lábam mellett.
Sikoltva ugrok fel, kukoricaszemek szóródnak szét körülöttem miközben ordítva rohanok el onnan, remélhetőleg ellenkező irányba az idegen élőlénytől. A tyúkok őrülten rikoltozva rohangálnak fel-alá míg én szünet nélkül sikoltozva torpanok meg az egyik sarokban, és bámulom a köztük száguldozó valamit.
Az ajtó kivágódik és megpillantom az arcát, de ahelyett, hogy először a pokolba kívánnám, hálás vagyok, mert kiment innen.
- Patkány! - üvöltöm teli torokból, óriási szemekkel kutatja az élőlényt, ami megcélozza a kijáratot és a lába mellett kifut a hóba. Arrébb ugrik, majd nagy léptekben elindul felém, és most önszántamból, pánikolva kapaszkodok meg a vállában és rántom fel a lábaim. - Vigyél ki! Vigyél el innen! 
Elkapja a rúgkapáló lábaim a térdemnél és magához szorítja a remegő testem, minden végtagommal görcsösen kapaszkodok belé, miközben felkapja a kosarat és kivisz. Beletemetem az arcom a kabátjába, egyre feljebb és feljebb húzom magam nehogy véletlenül is leérjen a lábam.
- Minden rendben, Cica, kihoztalak, kint vagy - túl bele a hajamba és a vállához fogja a fejem, míg a másik karjával a fenekem alatt tart, és egyre messzebb visz onnan.
- Egy patkány volt - zihálom, az ujjaim belemarnak a kabátjába amikor megáll, és megpróbál leereszteni.
- Nem, csak egy egér volt, nem patkány, nyugodj meg - vált lassú sétára, és éppen csak nem kezd ringatni a karjaiban. Nem jut eszembe mennyire bizarr is ez, túlságosan lefoglalnak a lassan jelentkező pánikroham tünetei.
- Gyűlölöm ezt a helyet! - sikoltom. - Gyűlölöm, és haza akarok menni!
- Tudom - mormolja közel a fülemhez.
- Otthon óriáspókok vannak, de itt meg kígyók, patkányok, meg, meg...
- Csak egy egér volt - mondja furcsán nyugodt hangon. - Egy apró kisegér, Mira, nem bántott volna.
Csukott szemekkel nyelem az oxigént, a ruhájának furcsa szaga van, mint egy lónak, de emellett érzem a parfümjét, és frissen borotvált arcának arcszesz illatát is. Meglepő, mennyire érzékeny az orrom erre.
- Tegyél le! - utasítom, és amint leér a lábam két lépést hátrálok. - Miért vagy mindig ott, ahol én?!
- Nem voltam - néz a szemembe. - Az istállóban voltam Stephennel, kérdezd csak meg tőle, a bokszokat takarítottuk, amikor hallottalak. Pokoli ahogy sikoltozol - rázza a fejét.
- És miért rohantál oda? - méregetem karba tett kezekkel.
- Szeretnéd, ha hazudnék?
- Mi? - ráncolom a szemöldököm. - Ha azt akarod mondani, hogy azért, mert azt remélted hogy levetettem magam a tetőről, akkor igen, hazudj kérlek.
- Nem - néz rám kerek szemekkel. - Tudod miért rohantam oda? Lehet, hogy te örömmel hallgatnád ahogy én üvöltök, de én képtelen vagyok elviselni a sikoltozásod, és egy pillanatra minden megfordult a fejemben. Halálra rémített a lehetőség, hogy valami történt veled, úgy sikoltozol, mintha ölnének.
- De - nyitom el a számat, és sután felteszek egy kérdést - miért?
- Mi miért, Mira? Miért ijedtem meg? Azért, mert szeretlek, és mi lenne, ha mondjuk nem próbálnál okokat keresni arra, hogy vitatkozhass velem?
Összerezzenek, az elmém leáll annál a szónál, hogy szeret, és nem értem a mondat többi részét.
- Köszönöm, hogy kihoztál - motyogom, és hátat fordítok neki.
- Szóval most elmész - szólal meg. - Ha nem vitatkozol velem, akkor nem szólsz hozzám. Emlékszel azokra az időkre, amikor tudtunk egymással beszélgetni? Amikor felhívtál és elmesélted, hogy milyen napod volt?
- És most mit akarsz, hogy meséljem el neked részletesen, hogy mennyire utálok itt lenni? Belefűzhetem azt is, hogy mekkora csalódás voltál számomra?!
- Elmondhatod - kerül meg, és megáll előttem - de magamtól is pontosan tudom.
- Akkor nincs miről beszélgetnünk.
- De van - kapja el a karom, mielőtt elhúzhatnék mellette. - Pont hogy van, Mira, és ha hagyod hogy elmondjam mindketten elhúzhatunk innen még az Újév előtt.
- Nem - vágom rá. - Most pedig engedj el. Azt mondtad éjjel, hogy nem akarsz veszekedni, és bármennyire is abban a hitben élsz, hogy én akarok, nem így van, úgyhogy hagyj békén.
- Miért nem? - erősködik. - Nem kérek semmit, csak hogy hallgasd meg a történteket az én szemszögemből. Nem kell, hogy ugorj a nyakamba és bocsáss meg mindent, ha nem akarsz, csak annyit szeretnék, hogy ha véget akarsz vetni annak ami köztünk van, úgy tedd, hogy tudod mi játszódott le bennem.
- Már véget vetettem ennek - nézek az arcába makacsul.
- Úgy, hogy azt hiszed, egy utolsó rohadék vagyok, akinek a barátnője egy gyerekkel már nem kellett, de ez nem így van.
- Hagyd abba, légyszíves!
- Legalább csak azért tedd meg, hogy hazamenjünk.
- De nem bírom! - kiáltom. - Nem bírom végighallgatni, mert tudom, hogy én min mentem keresztül, és nem akarok emlékezni rá!
- Tudom, hogy mit csináltam veled, Cica - szorítja az oldalamhoz mindkét karom, és a homlokát az enyémhez feszíti. Levegőért kapkodva dermedek meg, nehogy közelebb hajoljon. - Tudom, és gyűlölöm magam miatta, de nem akarom, hogy így emlékezz rám. Nekem te vagy a legjobb, ami valaha történt velem, nem akarok neked én lenni a legrosszabb.
- Hadd menjek el - rázkódok meg, és a szoros ujjai ellenére átölelem magam. - Kérlek szépen.
Az arcomon végigcsorog egy forró könnycsepp, a megtett útját kellemetlenül csípi a hideg, de felmelegíti a következő. Az ujjai meglazulnak és elereszt, miközben döbbenten néz rám.
- Sajnálom - motyogja zavartan. - Ne sírj - nyújtja felém a kezét, ami végül félúton megáll a levegőben.
Megdörgölöm az arcom és halkan szipogva pillantok fel rá.
- Én is sajnálom, nem is tudod, hogy mennyire, de nem vagyok képes erre a beszélgetésre.
Nem szól semmit, én pedig megfordulok és elmenekülök, mert az a könnyebb, de hosszabb útvonal, és én folyton ezt választom.
Az elkövetkezendő 2 napban már nem csak én kerülöm őt, hanem ő is engem, ha véletlen mégis összefutunk, vagy egyszerre indulnánk fürdeni, az egyikünk visszavonulót fúj, így nem keresztezzük egymás útját. Elvégzem a rám bízott feladatokat, aztán elrejtőzöm a szobámban, vagy elmegyek sétálni.
Az év utolsó napjára is pont ezek a terveim, legalábbis addig, amíg Stephen fülön nem csíp.
Mióta láttam azt a patkányt és elpanaszoltam a találkozásomat vele nem küldtek a csirkékhez, cserébe sepregethetek az istállóban, vagy a havat hordhatom el a járdáról.
- Mira! - kiáltja, meglepetten emelem fel a fejem, az apja kezébe nyomja a lova kantárját és még gumicsizmában is könnyed léptekkel kocog felém. Valósággal sokkol, hogy hozzám igyekszik, mert önszántából nem nagyon teszi, és én sem hívom a barátomnak.
- Tessék? - bámulok rá, nem számítok többre annál, hogy vigyek be még gyújtóst, vagy adjak friss szalmát vagy vizet a juhoknak.
- Este bemegyek a városba Szilveszterezni, nincs kedved neked is jönni?
Az ajkaim megdöbbenve nyílnak el, majd gyorsan összezárom a szám.
- Én... nem tudom, nem hiszem.
- Liamnek nem mondtam, ha ettől tartasz - mosolyog rám.
- És hova akarsz menni? - pislogok rá bizonytalanul.
- Van egy country bár a városban, tudom, hogy ez nem igazán a te stílusod, de egész jó hely.
- Kivel lennék? Nem ismerek itt senkit - húzogatom a kesztyűmet. A county clubbról öreg, szakállas, perverz cowboyok jutnak eszembe.
- Dehogynem ismersz, engem - húzza vigyorra a száját.
- Jó, de rajtad kívül... - vizsgálom, és próbálok jeleket keresni, hogy nem egy randira próbál elhívni.
- Jön a barátnőm is, biztosan összebarátkoztok majd - próbálom olyan gyorsan elrejteni a meghökkent arckifejezésem amilyen gyorsan csak lehet.
- Neked van barátnőd? - szalad ki a számon.
- Van, nem gondoltad volna, mi? - mosolyog, és kissé erősebb lesz az akcentusa.
- De, csak meglepődtem - mosolygok vissza.
- Gyere el, ha pedig nem tetszik akkor hazahozlak.
- Oké - sóhajtok fel, azért megyek bele, mert az a Mira amelyik felszállt arra a repülőre, ami eltévesztette az célt, belement volna.
- Este 9-kor indulunk - figyelmeztet, majd az apja után kocog.
Egészen addig nem jön meg igazán a kedvem ahhoz, hogy elmenjek, amíg az írországi Szilveszteremre vásárolt ruhában és magassarkúban ki nem lépek a szobámból, karomon a frissen mosott kabátommal, Liam pedig éppen akkor csoszog ki a fürdőszobából. Megtorpan és a szemei óriásira kerekednek, a csípőjére tekert törülköző után kap és látom, hogy mekkorát nyel. Lesétálok a lépcsőn, mintha észre sem vettem volna, holott a szívem a torkomban dobog. Valamiféle bizarr elégedettséged érzek, azt a fajta kárörvendést, hogy "nesze, ezt veszítetted el", és már menni akarok, hogy érezze csak rosszul magát.
- Érezzétek jól magatokat! - köszön el nagy mosollyal Mrs. Wood. - Úgy örülök, hogy Stephennel mész, Mira!
Visszamosolygok, összegombolom magamon a kabátom és megigazítom a csizmám.
- A barátnődet hol vesszük fel? - követem apró lépésekben Stephent, a kezeimmel megpróbálom felfogni a hulló hópelyheket, hogy ne áztassák el a begöndörített tincseim. 
- A városban - nyitja ki előttem a kocsi ajtaját. - Szerintem kedvelni fogod.
- A kérdés az, hogy ő kedvelni fog-e engem - húzom el a szám, miközben beülök, ő pedig becsapja az ajtót.
- Nat mindenkit kedvel - huppan le mellém.
- Nat? - ráncolom a homlokom.
- Natalie - mosolyodik el, és ahogy kimondja a nevet a hangjába különös gyengédség költözik.
- Mióta vagytok együtt? - kérdezem óvatosan. Nem akarok túl személyes lenni, kettőnk közül én vagyok az, akinek a párkapcsolatát mindenki nagy képernyős tévén nézheti, talán ő inkább megtartja magának, mint ahogy én is tenném, ha lehetne.
- Igazából nagyon régóta ismerjük egymást, még általánosból, de mindig csak barátok voltunk - vonja meg a vállát. - Miután hazajöttem New Yorkból összefutottunk a városban, beültünk egy kávéra, és egyszerűen így alakult.
- Kedves lány lehet - mosolygok magam elé. Stephen története az én kis képzeletbeli tündérmesém, ami velem még nem történt meg. Én összejöttem az öcsém legjobb haverjával, aztán a másikkal is egy farmon összezárva.
- Sajnálom a veszteséged - szólal meg hirtelen. - Már akartam mondani, csak nem tudtam, hogyan és mikor.
A torkom hirtelen kiszárad és csak pislogni tudok.
- Én...
- Nem kell válaszolnod - kanyarodik rá a rögös földútról a városba vezető kövesútra. - Csak akartam, hogy tudd.
- Köszönöm - tördelem az ujjaim. - Liamet miért nem hívtad?
- Akkor jöttél volna?
- Nem - motyogom - de azt sem értem, hogy engem miért hívtál. Azt hittem, nem kedvelsz.
- Mert bezárkózol magadba, és nem is akarom tudni, hogy mik mehetnek végbe a fejedben. Szükséged volt rá, hogy elgyere, és egyébként te sem tűntél úgy, mint aki annyira vágyik a társaságomra.
- Bocsánat - pislogok rá. - Nagyon bunkó voltam.
- Én is - fordítja felém a fejét és elmosolyodik, lassan megjelennek a házak, amelyek még karácsonyi fényekben úsznak. - De itt a lehetőség az újrakezdésre.
Aprót biccentek, megáll egy ház előtt és járni hagyja a motort, miközben kitárja az ajtót.
- Mindjárt jövök - mondja, majd ki is pattan és felszalad a teraszra vezető lépcsőn. Valamiért elgondolkodtat amit mondott, de mielőtt az agyam igazán belelendülne egy apró termetű lány robban ki az ajtón és Stephen nyakába csimpaszkodik. Nagyot nyelve fordítom el a fejem, az ilyesmire nem igazán voltam felkészülve.
- Hátraüljek? - kérdezem Stephent, de addigra Natalie már elfoglalja a hátsóülést.
- Maradj csak - mosolyog rám vidáman, természetesen világosszőke, vállig érő haj keretezi kerek arcát. - Annyira örülök hogy megismerhetlek! Natalie vagyok - köti be magát, és kinyújtja felém a kezét.
- Mira - fordulok felé barátságosan, és elfogadom a kezét. - Én is nagyon örülök.
- Elképesztően énekelsz! - néz a szemembe csodálattal.
- Köszönöm - mosolygok rá.
Natalie többet beszél, mint a barátja, és sokat nevet, de nem idegesítő módon és ok nélkül.
- Voltál már country clubban? - kérdezi, amikor Stephen talál parkolót és kiszállunk.
- Nem hinném.
Megvárja a barátját és összefűzik a kezüket, egy pillanatra feleslegesnek érzem magam, harmadik keréknek, de Natalie újra csacsogni kezd úgy, mintha régi barátnők lennénk.
- Ne ítélj első látásra - mondja, amikor belépünk, és az arcomra kiül a sokk. A hely pont olyan, mint amilyeneket a cowboyfilmekben láthatunk, de nem is ez zavar, hanem hogy középkorú férfiak nevetnek nagyokat a bárpultnál, ahol cowboykalapot viselő nők szolgálnak ki, miközben hangszórókból gyors countryzene lüktet.
És hogy borzalmasan kitűnök az emberek közül magassarkúban és csillogós miniruhában, kalap és mellény nélkül.
- Én azt hiszem...
- Adj egy esélyt neki, Mira - tanácsolja Stephen, és aprót bólintok, mert miért ne? Mit veszíthetek? Az ég világon semmit, így pedig talán elmondhatom, hogy az új esztendőt valami új dologgal kezdem.
Így hát leülök közéjük, megerőltetem a pozitív gondolataimat és úgy tekintek a helyzetre, hogy a két új barátommal eljöttem megünnepelni az új évet, új emberek között, új helyen, a régi szarságok nélkül.
- Mit csinálnak? - kapom fel a fejem, amikor egy csapat lány felpattan és kitörő lelkesedéssel fogad valami számomra ismeretlen dalt. A Hannah Montana film jut eszembe róla, mert pont úgy kezdenek tapsolni, és egyszerre táncolni.
- Gyere! - kapja el a kezem Nat, és lerángat a bárszékről.
-Natalie, ez nem jó...
Megáll az egyik lány mellett, a kezemet szorongatja, nehogy elmeneküljek, vidám mosolyt villant rá és tesz egy ügyetlen lépést.
- Gyerünk, Mira, élvezni fogod! - szorítja meg biztatóan az ujjaim, mígnem végül sóhajtva, nevetve engedek az unszolásának. Jól megfigyelem a lépéseket, minden mozdulatot eltárolok az agyamban, aztán már csak visz a lábam. Ami a legmeglepőbb, hogy tényleg élvezem, csípőre tett kezekkel ugrándozok együtt a többi lánnyal, magával ragad a jókedvük.
- Ugye jó volt? - nevet rám kimelegedve Nat, és megölel.
- Igen - nevetek vissza, és magamhoz szorítom. A társaságában döbbenek csak rá igazán, mennyire hiányzik, hogy legyen egy barátnőm, aki belerángat az ilyesmibe. - Köszönöm.
- Nem lesz végig ilyen, bulizni is fogunk - biztosít, miközben visszamegyünk a barátjához, aki mindkettőnk elé 1-1 poharat csúsztat.
- Ez csak kóla, de ha akarod akkor rendelhetsz valami mást.
- Nem, ez jó lesz, köszönöm - húzom magam elé a poharat és beleiszok. - Szóval itt valami vad buli is lesz?
- Aha, 11 körül elhúznak az öregek és a miénk a hely.
Mialatt elfogyasztjuk az üdítőnket az idősebb vendégek valóban szépen elsomfordálnak. Sötétségbe borul a hely, a countryzenét lekeverik, helyette a hangszórókból felüvölt valami gépzene, néhányan pedig azonnal berobbannak a szabad térre táncolni. Furcsa ezt látni, nem ilyen körülményekhez vagyok szokva, de tetszik, és abban is teljesen biztos vagyok, hogy senki nem fog rólam képeket készíteni.
Natalie lerángatja a székről a barátját, kérdő pillantással néz rám, de a fejemet rázom és intek, hogy menjenek. Megcsodálhatom, hogyan tekeri az ujjai köré ez a lány Stephent, pedig csak bolondozik vele és nevetnek, a mozdulataiban nincs semmi illetlen, a fiú mégis imádattal néz rá. Lehajtom a fejem, a szívószálammal megkavargatom a maradék üdítőt, bezzeg a mi kapcsolatunk Liammel nem ilyen volt, nem is vagyok biztos benne őket látva, hogy volt-e benne egyáltalán valami normális. A szívem mélyén viszont tudom, hogy számunkra az volt, lehetett volna jobb és szebb, ha mindig együtt tudunk lenni, de szerettük egymást, pont úgy, ahogy ők ketten. Nem akarok rá gondolni, de megzavarni sem akarom a gerlepárt, úgyhogy kérek még egy kólát és fejben elkezdem összegezni a jókat, amik ebben az évben történtek velem. Rendbe jött a kapcsolatom az öcsémmel, megszabadultam Christiantól és Seth-től, és a legjobb az Niall, minden amit együtt csináltunk. Lezárnám ennyivel, de érzem, hogy így nem jó, mert a szívem üvölti, hogy hazugság, Liam volt a legjobb, viszont a jó emlékek mellett bőven kaptam általa rosszakat is. De miért ne emlékezhetnék csupán egy rövid ideig csak a jókra? Arra ahogy nevetett, és ahogy megnevettetett, hogy beszélt hozzám miközben én a világ másik felében a telefonnal a fülemen már aludtam, ahogy megölelt, megcsókolt, ha újra láttuk egymást, az arckifejezése ilyenkor. Az illata, érintése, a karkötőm medáljait piszkálgató ujjai, a puszijai az arcomon és a fejemen, mialatt a mellkasán pihentem, és adott nekem valakit, akinek az elvesztése a világ legnagyobb fájdalmát okozta, mert mindennél jobban szerettem az alatt a rövid idő alatt, amíg az enyém volt.
- Gyere táncolni, Mira! - ugrándozik mellém Natalie, kiszakít a gondolataimból és azonnal húzni kezd az emberek közé. Nagyokat pislogva térek vissza a jelenbe és követem, belerángat valami olyanba ami ismerős, de mégsem ismerem, mert nem vagyok hozzászokva a környezethez, és ahhoz sem, hogy az emberek nem rontanak oda hozzám, és ami a legkülönösebb, hogy senki sem akar összeesni részegségében, én pedig teljesen józanul mosolygok és nevetek. Megismerem Stephent, akivel hetekig éltem együtt, de sosem gondoltam róla többet, mint Mrs. Woodék istállószagú fia, aki bunkómódon elfoglalja előlem a fürdőszobát, egyébként meg keresztülnéz rajtam. 
Hozzánk csapódik néhány fiú, a barátai, és Natalie barátnői, akik mindannyian nagy mosollyal és erős akcentussal köszöntenek, teljesen közvetlenül, és még azért sem méregetnek furcsán, mert a kissé csillogó, rövid ruhámmal kitűnök közülük. 
- Hozok pezsgőt! - kiabálja Stephen, ebből arra következtethetek, hogy mindjárt éjfél. 
1 évvel ezelőtt ilyenkor Ashtonhoz simulhattam részegen, és nem emlékszek az éjféli csókunkra, most pedig egy csapat idegen között álldogálok, várva, hogy egy hatalmas sóhajtással elengedhessem ezt a pokoli évet.
Csakhogy Mira Hemmings életében nem mennek ilyen egyszerűen a dolgok.
Abban, hogy kinyílik az ajtó és bejön valaki semmi furcsa nincs, az emberek folyamatosan ki-be járkálnak, a furcsa az, hogy hirtelen borzongás fut végig rajtam és égnek merednek az apró hajszálak a tarkómon. Megfordulok, és óriási, gyors pislantásaim ellenére látom, ahogy óvatosan, mégis sietve tolja el az útjába kerülő embereket, egy ideig csak nézem, fel sem fogom, hogy felém közeledik ilyen megállíthatatlan hévvel. Nem kerül el, nem változtat irányt, és mire eljut az agyamig, hogy azért, mert egyenesen hozzám igyekszik, éppen csak hátat tudok fordítani és egyetlen lépést tenni a menekülés érdekében, mielőtt az ujjai a csuklóm köré fonódnának, és határozottan vissza nem fordítanak. A mellkasának ütközök és a meglepetéstől az összes oxigén kiszakad a tüdőmből, de nincs időm pótolni egy mély lélegzettel, mindkét kezével megfogja az arcom, megrándulok és szabadulni próbálok, de az ajkát az enyémhez préseli. Csapkodok a kezeimmel, vergődök, próbálom ellökni magamtól, de nem ereszt, én pedig lassan megérzem a puha, meleg ajkakat az enyémen, az ujjainak gyengéd, nyugtató simogatását, miközben ütlegelem.
- Azt mondtad, nem tudsz végighallgatni - motyogja alig elválva a számtól - úgyhogy megmutatom, hogy mit érzek, és mi lenne, ha az eszed helyett most az egyszer a szívedre hallgatnál? - hüvelykujjával óvatosan végigsimítja a szívem fölötti csupa bőrt, mire összerázkódok.
- Összetörted - lehelem, és felpillantok rá. Olyan erősen tart, és olyan szorosan, hogy az együttműködése nélkül sosem fogok elszabadulni, hiába csapkodok, és úgy tűnik, az új barátaim közül senkit sem zavar, hogy jól láthatóan az akaratom ellenére szorongat így.
- Tudom - dönti a homlokát az enyémnek, nehezen veszek levegőt ilyen közelségben vele, úgy pedig főleg, hogy az előbb csókolt meg hónapok után. - De összerakom, csak egy esélyt adj.
- Honnan kellene tudnom, hogy nem teszed meg megint? - csuklik el a hangom.
- Nem tudom, hogy neked honnan kellene tudni - hunyja be a szemét - de én tudom, hogy nem létezek nélküled, és soha többé nem akarlak elveszíteni, egyetlen másodpercre sem akarok távol lenni tőled.
Megrázom a fejem, a tehetetlenségtől a sírás kerülget, azt kéri, hogy hallgassak a szívemre, míg a fejemben óriási piros lámpák villognak, hogy ne csináljam.
Beletúr a hajamba és magához húz, a testem egy része ellenreakcióba lép, a kezeim a mellkasához feszítem, ellenben a térdeim megroggyannak és elnyílnak az ajkaim, ő pedig sunyi módon kihasználja ezt. Az ajkai óvatosan simítják meg a szám, félve, tökéletes ellentétben azzal, ahogy csapdába ejt a kezei közt, az orromon mély levegőt veszek, olyan szerencsétlenül, mintha életemben először csókolna meg valaki, aztán megmarkolom a kabátját és még közelebb rángatom magamhoz, karjaimmal körbefonom a nyakát és mohón visszacsókolom. Az egész testemen áramütésszerű érzés cikázik végig attól, ahogy a nyelve találkozik az enyémmel, a számtól indul és a lábujjaimban végződik. A távolból éljenzést hallok, koccintást, zajokat, de mindez csak háttérzaj a kettőnk kialakult kis burkában, hirtelen megint ott találom magam, ahol hónapokkal ezelőtt is voltam, hogy nem létezik senki és semmi rajta kívül.
- Ne - vájom bele a körmeim a mellkasába, amikor elhúzódna. - Ne, ne engedj el!
- Soha - fúrja bele az arcát a hajamba, és minden végtagjával körém fonódik - soha többé. 

9 megjegyzés:

  1. Kedves Nessa!
    Hihetetlenül jòl ìrsz!Minden blogodat nagyon szeretem!Azzal,hogy ìrsz,nagyon sok örömet szereztél màr nekem.Le a kalappal elötted,hogy vègigviszed a törtènetet ilyen igényesen!Milliószor köszönöm!
    Sok puszi ès kitartàst!

    VálaszTörlés
  2. Áåá...ááá.... Most aztán belecsaptál a lecsóba kislány. Imádom minden egyes mondatot amit leírsz. Végre Liam megtökösödőtt és visszaszerezte Mira-t. Remélem happy lesz a vège. Már alig várom a kövi részt...:) :)

    VálaszTörlés
  3. Áåá...ááá.... Most aztán belecsaptál a lecsóba kislány. Imádom minden egyes mondatot amit leírsz. Végre Liam megtökösödőtt és visszaszerezte Mira-t. Remélem happy lesz a vège. Már alig várom a kövi részt...:) :)

    VálaszTörlés
  4. Drága Nessa!
    El sem hiszem, hogy már csak 2 rész van hátra. Bevallom őszintén kétségbe vagyok esve, hogy kit fogok tenni a blogod nélkül!:( Minden héten az új részeket vártam minden blogodnál és nem tudom mi lesz velem az írásaid nélkül!:(
    Itt ülök és folyamatosan újra és újra elolvasom a rész végét és vigyorgok mint egy idióta:D Hihetetlenül boldog vagyok most*-* Remélem happy end lesz:3 Imádom, mint minden egyes részt<3 alig várom a kövit<3
    Puszi Emese<3xx

    VálaszTörlés
  5. Imádom imádom a blogod... Újra és újra akarom olvasni :) hihetetlenül jó lett ez a rész is :)

    VálaszTörlés
  6. Nessa,
    Hűha én nem jutok szóhoz ez fantasztikus. Annyira tökéletesen tökéletlen a kapcsolatuk annyi bajjal de valahogy nagyon írigylem.

    Nem mellesleg ehez kell, hogy te ilyen fantasztikusan írj. Annyira közel van a vége :( még nagyon sok történet kéne tőled Nessa ez sose elég. Ezzel kell foglalkoznod író leszel sőt már most az vagy és olyan bucsúzkódos a hangulatom pedig még vannak részek.
    Puszi FS

    VálaszTörlés
  7. Drága Nessa! :)

    Istenem, de csodálatos rész lett *-*...Végre visszakapta Mira-t, remélem minden rendben lesz most már <3.. olyan tökéletesek együtt :$
    Nagyon várom már a következő részt :D
    Puszi :-*
    XoXo

    VálaszTörlés
  8. Drága Nessa!
    Úgy tűnik az utóbbi időben szeretem magamat leégetni emberek előtt. Ma is sikerült, ahogy először szomorúan bőgtem, utána nevettem, és azután pedig nevetve bőgtem a vonaton. Olyan hihetetlen hogy az írásod ilyen hatással van rám. Nem akarom, hogy már csak két rész legyen hátra. Nem fogom tudni elengedni ezt a blogot.
    A címéből ítélve először azt gondoltam, hogy újra kedzdik, de az elejen lévő incidens nekem nem arra utalt, és már már teljesen lemondtam arraól, hogy újra együtt lesznek, most mégis együtt vannak. Mira nagyon aranyos lehett, amikor Liamen csimpaszkodott, és egy pillanatra el felejtette, hogy ők valójában haragban vannak, de eszébe jutott, és megint makacs lett.
    Szokásos szerint mindig raksz valamit a történetbe amire az olvasók nem számítanak, és ez most is így volt. Stephennek van barátnője, a másik amire nem számítottam pedig az, hogy elhívja magával Mirát bulizni. Mira most tudott úgy szórakozni, hogy nem kellett aggódni a fotók miatt, és alkohol és egyéb befolyásoló dolgok nélkül is jól tudta magát érezni.
    Natalie nagyon kedves lány, és örülök annak, hogy Mirát nagyon barátságosan fogadta.
    És a rész háromnegyedéhez megint raktál egy fordulatot, azzal, hogy Liam is megjelenik a bulin, és sikerül vissza szereznie Mirát. Nem akarta meghallgatni Liamet, és nem is kellett, hiszen a cselekedet. Tökéletesen kezdődött mindketteőjük új éve. Egy új esély a kapcsolatuknak.
    Már nagyon várom a pénteket a rész miatt, de azt nem várom, hogy vége legyen a blognak.
    Hatalmas virtuális ölelést, küldök. ❤❤ És kitartást az elkövetkezendő héthez.
    Mónika

    VálaszTörlés
  9. Kedves Nessa!
    Nem bírom, muszáj írnom neked!
    Úgy imádtam, annyira de annyira... nem tudtam leállni az olvasással. Teljesen magába szippant Liam és Mira csodálatos kis világa, és esküszöm, a világ legjobb dolga volt elképzelni őket újra együtt. Csodát tettél Mirával, bár kétségek közt, de megbízik Liamben, Ő pedig... őt meg csak boldoggá tetted, hogy Mirát a karjaiba lökted. Sajnálom, hogy eddig nem írtam neked, de szerintem ismered azt a két indokot, hogy suli, és szóbelik. Az utóbbin még nem estem át, de muszáj voltam elolvasni a részeket. És nem akarom elhinni, hogy már csak 2 rész van hátra! Kíváncsi vagyok, hogy írsz-e még blogot ez után. Nagyon szívesen olvasnám, már csak azért is, mert szerintem te csak jót tudsz kitaláni, és még ott van az a csodálatos megfogalmazásod. Imádom olvasni. :)
    És egy korábbi válaszodra, úgymond válaszolok. Azt mondtad, hogy reméled, hogy a blog végéig melletted maradok. Ne félj, maradok. ;) lehet, hogy nem mindif tudok írni, de maradok.
    Ui.:Nagyon kíváncsi vagyok a befejezésre, és persze a következő részt is nagyon várom. És persze kitartást a sulihoz.
    Melissa xx
    (Ja, csak hogy ne legyen nagyon zavaros, a korábbi FlowerGirl vagyok.:'D)

    VálaszTörlés