2015. október 8., csütörtök

70.rész Füstbe ment terv

Sziasztok!
A múltkori nagyon kevés komment után kicsit elvoltam keseredve, viszont az előzőhöz 9 érkezett, aminek örülök. Nem szoktam ilyet csinálni, viszont most megszólnék egyet, jelenleg nincs időm válaszolni rájuk, szóval itt teszem szóvá. A "jó szar" kezdetű véleményre szeretnék reagálni mindössze annyival, hogy a blogom nem kötelező olvasni, és nem kívánságműsor, hogy mi történik. Úgy alakítom, ahogy nekem jó, és nem fogom megváltoztatni a terveimet és ötletemet senki kedvéért sem, sajnálom, egy könyv sztoriját sem írhatod át csak azért, mert az a rész nem tetszik. Majd akkor jönnek a boldog részek, ha én azt akarom, már ha egyáltalán lesznek olyanok, akinek nem tetszik, tudja, hogyan kell bezárni az oldalt.
Sajnos nem volt időm kijavítani a részt, rengeteg dolgozatot írtam, és fogok még írni, hétvégén átnézem és javítom a hibákat.
N.x

Ledobom a táskám, határozottan elégedett lehetek a mai teljesítményemmel, sőt, az egész heti teljesítményemmel elégedett lehetek. Különböző helyzetekben, de valahol mindig rám tör az ihlet, és a megírt dalok közül egyedül én választom ki, mit akarok felvenni, az alapján, hogy mennyire vagyok észnél benne. Az egyik részem megalázná, úgy, ahogy ő megalázott engem, amikor a szakadó esőben sírtam a kapuja tövében, de az még tőlem is szemét húzás lenne. Nem tudom, miért, de a dalaim inkább szólnak a hiányáról, mint a dühömről, nem azokat választom, amiknek az írása előtt csapkodok és szétszórom a cuccaim, hanem azokat, amiknél az éjszaka közepén sírva gubbasztok, vagy gubbasztottam valahol, az ágyamban, vagy egy szállodai szobában. Nem érdemli meg, de én megérdemlem, hogy valami olyat adjak ki a kezemből, aminek igazán hozzám van köze, és nem egy képet nyújt arról, milyennek kellene lennem.
Egyedül nem tudom felvenni a dalokat, viszont én döntöm el, mi tetszik, mit akarok megtartani, és mit nem, senki nem mondja meg helyettem, hogy mit tegyek, és ez egy kicsit jó érzés, azt kívánom, bárcsak mindegyik lemezemmel így lett volna, nem pedig csak az utolsóval.
Leveszem a cipőm és elveszek egy almát a gyümölcsös kosárból, majd leülök az ágyam szélére, és egyszerűen nem tudok mit csinálni. Valamikor szerettem itt lenni, szerettem egyedül maradni, lehúzni a redőnyöket és filmeket nézni, vagy kimenni az erkélyre is olvasni, de most nem megy.
Bezárom az ajtót, levetkőzök, és elmerülök egy kád forró vízben, addig ázok, amíg csak lehet, de még csak véletlenül sem tudok elaludni, sőt, az agyam csak most lépne működésbe, ha engedném.
Nem érzem magam itthon, nem érzem, hogy itt a helyem, az alapvetően apró, otthonos lakásom most túl nagynak és idegennek hat, ahogy a pizsamám és az ágyam is. Egy ideig győzködöm magam, hogy nekem itt kell lennem, itthon kell maradnom, de az átlagos emberek körében nem vonzó pénteken szomorúan otthon ülni, főleg nem a tudattal, hogy tudnék ellene tenni. Próbálom elfoglalni magam, gitározgatok, javítom a dalszövegeim, leülök a zongorához és csak forgok a széken, majd elindítok egy filmet, de semmi nem jó. Túl üres a ház, túl egyedül vagyok, és én nem akarok egyedül lenni. Luke azért nincs itt, mert azt hiszi, ezt akarom, és nem tudom miért nem mondom meg neki, hogy ez nem így van, miért inkább a bulizást választom. Ezen csak akkor gondolkozok el amikor már kint vagyok az ajtón, és beülök a múltkori sofőröm kocsijába, azt a táskát szorongatva, ami szinte éget, pedig egész jó voltam eddig, 2 egész éjszakát elszenvedtem otthon. De miért legyek ott, és merüljek önsajnálatba, amikor tehetek ellene? Erős akarok lenni, és bár már nem sírok, boldogtalan vagyok, csakhogy én boldog akarok lenni.
- Hova, Mira? - kérdezi mosolyogva a sofőröm, meglepődök a megszólításon, mert eddig Ms Hemmings voltam, de nem szólok, én nem is tudom az ő nevét.
- Ahová a múltkor - nézek a visszapillantóba, és kicsit felhúzom a szám. Visszafelé már nem így fogok jönni, vidám és boldog leszek.
Aprót bólint, nem vagyok beszédes kedvemben, az ablakhoz húzódok és azon tűnődök, vajon jobb lesz-e valaha, jobbnak kell lennie ezek nélkül is. Tulajdonképpen még ehhez sincs kedvem, végignézek magamon és csak azt érzem, hogy megint elszúrom, megint valami rosszat teszek, ami úgysem marad titokban. Hülye vagyok, amiért elhiszem, hogy egy új haj és erős smink majd elrejt, egyszer úgyis minden kiderül, és akkor nem én fogok pofára esni, hanem mindenki más. De ez nem az én bajom.
- Köszönöm - motyogom, mielőtt kiszállnék a kocsiból, majd meg sem várva hogy elmondja, hol fog várni, kiszállok, és lehajtott fejjel sietek a bejárat felé.
Az ajtóban álló őr elvigyorodik, amikor meglát, és felém int, hátrapillantok, de nem követ senki, így vonakodva elindulok felé.
- Gyere csak be, Szépségem - terelget be, a sorban állók morgolódni kezdenek, míg én csak értetlenül pislogva belépek. Nem tudtam, hogy egy alkalom után törzsvendégnek számítok, ahogy azt sem, mit csinálhattam akkor, ezért nem szólok semmit.
A buli még nagyon kezdeteges, mindenki csak iszik, azok idétlenkednek, akik otthon már alapoztak, és nekem fogalmam sincs, mit keresek itt. Nem tűnök ki, ugyanolyan vagyok, mint a falat támasztó lányok, elveszhetek köztük, mégsem érzem magam idevalónak, nem csak azért, mert eléggé különbözik az életem tőlük. De legutóbb is ez volt, mindig ez van, de ha eleget iszok minden jó lesz, ebből kiindulva az elsődleges célom eljutni a pultig, és amikor felmászok egy felszabadult bárszékre a pultos fiú barátságos mosollyal köszönt.
- A szokásos? - kérdezi kissé felvont szemöldökkel, amiért legszívesebben homlokon vágnám, de csak bólintok, bár ki tudja, mit jelent a szokásos. - Egyedül vagy itt? - kérdezi, miközben alkoholt önt valami gyümölcsös italhoz.
- Egyelőre - kémlelek körbe, nem tudom, kit keresek, csak azt szeretném, ha békén hagyna, majd ha eléggé berúgtam talán visszajövök hozzá. - Köszönöm - fogadom el az elém csúsztatott poharat.
- Érezd jól magad, de azért vigyázz, néha furcsa alakok kóvályognak itt - néz a szemembe.
- Darren, mit művelsz már?! - a kiáltásra ellöki magát a pulttól, és valaki mással kezd foglalkozni. Eltűnődök azon, amit mondott, majd leszedem a koktélcseresznyét a poharamról, és elrágcsálom. A szívószállal kavargatom egy ideig az itat, majd megkóstolom, és elindítom a maratonom. Újabb kört kérek, majd még egyet, egyre növelve az alkoholmennyiséget, és szép lassan megered a nyelvem, szóval tartom a pultost, amiért újra és újra megszólja valaki, de ő csak édes mosollyal az arcán néz rám, és beszél hozzám. Aranyos, és kedves, megérinti a kezem, miközben körmeimmel a pultot kopogtatom, barna szemei érdeklődéssel csillognak, amikor közelebb hívogatom magamhoz, megfogom az ingét, és a füléhez hajolok.
- Ha végeztél itt, esetleg megmutatnám a lakásom - dorombolom a fülébe, megérintem a tarkóját és a haját, majd elnevetem magam. - Mit szólsz?
- Darren, játszadozás, és ártatlan kiscicák kihasználása helyett inkább tölts nekem egy körrel - a hang túl ismerős, elengedem a srácot, aki szinte kábán pislog rám, lehuppanok a székre és érdeklődve fordulok a hang irányába. Az arcomra széles mosoly ül ki a piercinges arcát látva, nem emlékszem a nevére, de azt tudom, hogy amikor találkoztunk kedves volt velem, viszont ő adta a cigiket is.
- Mimy! - válik mézesmázossá a hangja, meglepetten néz rám, mire a szívószálat az ajkaimhoz húzva elvigyorodok. - Mintha el sem mentél volna innen.
- Csinálsz nekem még egyet? - nézek a lehető legnagyobb szemekkel Darrenre. - Jó sok olyannal - bökök az üvegre, amit már el sem tesz. Előttem bontotta fel, de már jócskán megcsappant a tartalma.
- Még egyet - tartja fel az ujját, és kissé megrázza a fejét. Mióta elengedtem visszanyerte a józanságát, és amikor elém teszi az újabb poharat úgy érzem, változott a helyzetünk.
- Mit szólsz az enyémhez? 5-kor végzek - kacsint, de az ismerős hang tulajdonosa újra színre lép.
- Legalább ne előttem!
Tűnődve nézem a srácot, nem leszek a skalpja, többé senkié sem leszek, vagy én viszem haza őt, vagy itt marad és pultot takarít,
A poharamat szorongatva lekászálódok a székről, a buli lassan kezd feléledni, a zene egyre hangosabb, és az emberek kezdenek megőrülni. Nem tudom, merre visz a lábam, kortyolgatom az italom és keresek valakit, szüntelenül kutatom a tömeget, hátha meglátom, a gond csak az, hogy én magam sem tudom, kit. Kiürült poharamat leteszem egy asztalra, és a bulizók közé verekszem magam, de nem megy olyan jól a táncolás, egyedül nem, és hiába mozgok, most senkit nem érdeklek, ami felbosszant. Ha leengedném a hajam és kicsit feljebb húznám a ruhám, akkor bárkit elszedhetnék az alkalmi barátnője mellől, bárkit.
- Úgy tűnik, nem érzed túl jól magad - összerezzenek, kiabál a zene miatt, mégis olyan, mintha suttogna a fülembe.
- Te adtad nekem azokat, ugye? - hunyorgok.
- Azt reméltem, ennél azért kicsit többre emlékszel - mosolyog rám, de kissé csalódottnak tűnik.
- Hogy is hívnak? - ráncolom a szemöldököm, még mindig rossz kedvem van, egyre rosszabb lesz. Elindultam kicsit felfelé, de ez elmúlt, és zuhanórepülésben tartok egy szakadék irányába.
- Ryan.
- Ja, már emlékszem - kiáltom. - Tényleg te adtad azt nekem!
- Csak csendesen, Nyuszi, más nem kaphat ilyen könnyen - hajol a fülemhez, de hátrébb húzódok.
- Miért adtál nekem? - nézek rá összehúzott szemekkel, és hátrébb tolom.
- Nem én adtam, te kértél - rázza a fejét. Meglepetten pislogok, erre nem emlékeztem.
- Tényleg, már emlékszem - mosolygok rá tettetett vidámsággal.
- Üljünk le - fogja meg a kezem, megpróbálom elhúzni, mégis követem valamiért, talán mert nem akarok egyedül lenni. Megállunk a pultnál, ahol kér egyet magának, és nekem is, de a pultos srác most nem néz a szemembe, elém teszi a poharat annak ellenére, hogy az előbb nem akart többet adni.
Követem Ryant, aki helyet foglal az egyik kanapén és megpaskolja a helyet maga mellett. Hazudni fogok neki, úgy teszek, mintha mindenre emlékeznék. Kiveszem a táskámból a dobozkát, és óvatosan kinyitom, villódzó emlékképek ugranak be arról, hogy nevettem, miközben körbelengett a füst, de kellemetlenül is érzem magam miatta. Unom, unom, hogy akármit is teszek, fennáll a veszélye, hogy valakinek nem tetszik. Én irányítom az életem, egyedül én, mert csak az enyém, és senki nem fog beleszólni, ahogy a lemezembe se szólhat bele senki.
Lassan fújom ki a füstöt, nem érzem önmagamnak magam, és tulajdonképpen ez a célom, hogy ne legyek önmagam, de hiába akarok mindig tenni ellene, a negatív érzelmek szüntelenül betörnek az életembe.
- Ryan? - kérdezem a harmadik joint felénél. Az agyam ködös, vagy inkább füstös, és ezen elnevetem magam. - Kaphatok még ha elfogy, ugye?
- Hát persze, Mimy - paskolja meg az arcom. Rámosolygok, olyan érzés kerít hatalmába, mintha a fejem önálló életet élne, elszakadna a nyakamtól és csak lebegne. - Rám mindig számíthatsz.
Ráborulok a mellkasára, elrántja a kezét, mielőtt megégetném az ujjaim közt szorongatott csikkel, kuncogva szívok bele, majd beszéd közben fújom ki a füstöt. Egy veszélyes, tűzokádó sárkány vagyok, vagy egy vulkán.
- Ugye nem hazudsz? - méregetem, az ajkam lebiggyesztve nyomom el, majd a nekidöntöm a kanapénak. A kezébe veszi a dobozkát, a kabátzsebéből kivesz egy másikat, és pótolja a hiányzókat.
- Ma már többet ne - dugja el a táskámba, és behúzza. - Nem szoktam hazudni a barátaimnak.
- Másoknak igen? - vonom fel a szemöldököm. - És én egyáltalán a barátod vagyok?
- Nagyon jó beszélőkéd van, ugye tudod? - nevet rám, és kidugja a fogai közt a piercinget.
- Én is akarok egyet az orromba - érintem meg az említett testrészem - egy karikát.
Csak mosolyog, és nem válaszol a kérdésemre, de tulajdonképpen nem is érdekel a válasza, hinni akarok neki, és nem közölné velem, hogy hazudik, ha azt tenné.
- Nagyon kell pisilni - tápászkodok fel, felkapom a táskám és a mosdó irányába verekszem magam. Furcsán látok, és furcsán is érzem magam, de ez ismerős.
Dúdolgatva bezárkózok az egyik fülkébe, majd miközben a három, hologramos csap közül sikerül megnyitnom az egyiket rájövök, honnan ismerős a dal. Túl sok közöm van az előadóihoz. Előhalászom a telefonom, nem fogadott hívások hadseregét látom Nialltől, de rajta kívül senki más nem akar elérni. Kitörlöm mindet, látni akarom, hogy reggelig még hányszor próbál keresni. Valószínűleg egyszer sem, valószínűleg Florával van, hiszen miatta nincs velem. Az a lány sosem fog ilyen helyzetbe kerülni, mint én, és nem is tudja, hogy ezért milyen szerencsés. Niall annyira tökéletes, nem ilyen elcseszett. Nem is én vagyok elcseszett, Liam az, ő dobott el magától, ő dob el minden nap, amikor nem keres. Miért nem lehet legalább egy kicsit olyan, mint Niall? Miért nem próbálkozik legalább?
Mindkét kezem a fejemre szorítom, nem akarok rá gondolni, nem, nem, nem, azért csinálom ezt, hogy ne gondoljak rá. Se rá, se Niallre, se a halott kisbabámra.
Félrelököm az utamba kerülőket és a táskámat szorosan magam mellett tartva kirongyolok az ajtón. Visszamegyek a kanapéhoz, ahol Ryant hagytam, de már nincs ott. A nyakamat nyújtogatva keresem, majd nyugtázom, hogy elment. Egy pillanatnyi csalódottság fut át rajtam, mert újra egyedül vagyok, de azt hiszem, számíthattam erre, és ha igazat mondott, akkor fogjuk még egymást látni. Céltudatosan megyek a pult felé, minden hely foglalt, mégis odaverekszem magam, és a mínuszban stagnáló önbizalmam kicsit megemelkedik néhány reakcióra.
- Darren - kiáltom el magam, most először szólítom a nevén, és ezen kívül mást nem is tudok róla, csak egy keresztnév, de tulajdonképpen ez is telkesen felesleges.
Most már hajlandó rám nézni, nem úgy, mint az előbb.
- Szia - mosolygok, a pultra könyökölök és a kezeim összekulcsolom az állam alatt láthatóvá téve mindenem amim van, és amit alapvetően annyira nem szeretek.
- Szeretnél valamit? - kuncogni kezdek azon, milyen erőteljesen próbálja csak az arcom nézni, de a szemei fel-le ugrálnak.
Magamhoz hívogatom, vonakodik, végül a közelembe merészkedik, megfogom az ingét és a füléhez hajolok, az ajkaim véletlenül megérintik az arcát.
- Meddig is kell itt lenned?
- 5-kor végzek - nyel nagyot, nevetek azon, ahogy a márvány pulthoz feszíti a kezeit.
- Veled megyek - dorombolom, elengedem, s miközben lassan hátrébb húzódik meglepetten pislog rám. Zavartan próbálja leplezni, elmosolyodik, az ajkam biggyesztve megsimogatom az arcát, majd ragyogó mosolyt villantok rá.
Elballagok, nem nézek vissza rá, 5-kor viszont ott fogok állni újra. Érzem, ahogy még inkább elködösödök, de ettől csak jól érzem magam, igazán jól még egyedül is. Nem engedek senkit a közelembe, nehogy elszalasszam a már megalkudott lehetőségem, de már nincs is szükségem másra.
A hatás, bár gyengébben, de órákkal később is jelen van, amikor a pulthoz botladozok, és a törölgető srácra vigyorgok. Figyelem, ahogy leveszi a kis kötényét, majd búcsút int egy lánynak, és amikor kilép az egyik kezét a derekam köré fonja.
Szokatlan, mert nem olyan, mint amikor tánc közben csinálja valaki, teljesen más, de nem tudom, miért. Amikor kilépünk az ajtón a vállamra teríti a dzsekijét, és egy kicsi, helyes kis fehér autó felé terelget. Talán naiv vagyok, de onnan tudom, hogy nem egy bérgyilkos, hogy az autó fehér, nincsenek sötét üvegei, és bent ő figyelmeztetett, hogy vigyázzak a fura szerzetekkel.
Örülök hogy fog, mert szédülök, besegít a kocsiba, és csak amikor már benne ülök jövök rá, hogy valaki rám is várakozik. Szegény, órákkal ezelőtt elmehetett volna már.
- Minden oké? - felkapom a fejem, kissé aggódó zöldesbarna pillantással találom szembe magam, miközben előhalászom a telefonom. 5 nem fogadott hívás az utóbbi 4 órában, nem is rossz. - Hazaviszlek, jó? Mondd a címed.
- Ugye feljössz? - harapok az ajkamba.
- Nem hinném, hogy igazán akarod ezt. Láttam, mit szívtál, képes olyan gondolatokat kelteni, amiket nem is igazán akarsz.
- Akarom - jelentem ki magabiztosan. - Kérlek!
Nem vagyok normális.
Nem mond semmit, felkínálja a gps-t, majd amikor látja, hogy a címemnek szánt dolog csupa összevisszaság, inkább eltolja a kezem.
Elmondom neki pontosan még az emeletet és az ajtószámot is, holott ezt soha, egyetlen idegennek sem szabadna a saját érdekemben, de tökmindegy, a múltban is megfordultak már nálam ilyenek. Küldök egy sms-t a sofőrömnek, telerakom hangulatjelekkel, hátha kevésbé haragszik meg rám, majd oldalra dőlök az ülésen és figyelem a vezető fiút.
- Tiszta vagy, ugye? - ráncolom a szemöldököm.
- Teljesen - mosolyog rám.
- Csak mert nem lenne jó, ha meghalnál - tűnődök - szívás lehet úgy meghalni, hogy nem is akarsz.
- Szerintem senki nem akar meghalni - amúgy is felfelé húzódó ajkai kicsit még feljebb húzódnak, szemeit nem szakítja el az úttestről. - Egyébként ha nem lennék tiszta, nem ülnél itt.
- Miért nem? - pislogok meglepetten.
- Az egy dolog, hogy magamat veszélyeztetném, de másokat nem szándékozok.
- Magadat igen? - nem értem mit beszél, kezdem nagyon elveszíteni a fonalat. Különben is, miért beszélgetek vele? Soha nem beszélgetek azokkal a fiúkkal, akiket hazaviszek, és azok a fiúk soha nem is józanok. A fejemben megszólal egy vészcsengő, ha józan, emlékezni fog, ha emlékszik elmondhatja másoknak, akik visszaélhetnek vele. Ezt egy részeg is megtehetné, de ha azt állítod, hogy részegen lefeküdtél Mira Hemmingssel, kiröhögnek.
- Nem - pillant rám, majd újra az utat kezdi figyelni. - Érdekes barátod van - jegyzi meg.
- Ki, Niall? - kapom fel a fejem, majd a kezeim a szám elé kapom, és ijedten pislogok.
- Én Ryan-ként ismerem, de neked akár ezt is mondhatta. Ő adta neked a cuccot?
- Neked is kell? - ajánlkozok, és a táskámért nyúlok. Talán boldogtalan, és nekem ez a cucc most nem segít annyira, ellenben talán neki jó lehet.
- Nem, és neked sem kellene - komorodik el.
- Te mindig ilyen vagy? Mi lenne, ha inkább visszaváltanál "flörtölő pultos"-fázisba? Én azt csinálok amit akarok, tökéletesen ura vagyok az életemnek.
- Bocsánat, csak véleményem szerint az az egész hely nem olyan lányoknak való, mint te.
"Véleményem szerint" grimaszt akarok vágni, helyette viszont megborzongok, néha Liam is így fejezte ki magát. Bár okoskodna most egy kicsit.
- Milyen lányoknak? - csattanok fel. Elszúrja, mindent elszúr, miért kell beszélnie?
- Túl jó vagy oda - vonja meg a vállát. - Ez az? - bök a fejével a ház parkolója felé, s miután bólintok bekanyarodik.
Megvárom, míg kinyitja nekem az ajtót, majd szorosan a mellkasához simulva lehajtom a fejem, és szapora léptekre ösztönzöm. Kint veszélyes, ki tudja, hol rejtőzhetnek lesifotósok, bent viszont biztonságos.
- Jól vagy? - hajol le egy kicsit, hogy megvizsgálja az arcom, miközben beszállunk a liftbe.
Halkan hümmögök, neki olyan jó illata van, nem olyan, ami úgy hiányzik, de jó, én meg büdös vagyok. De még büdösen is találtam valakit, aki ráadásul józan!
Nem találok bele a zárba, helyette kiveszi a kezemből a kulcsot és kinyitja ő. Szédülök, a szívem egyre gyorsabban ver, és hányingerem van. Biztos hogy meglátta a nevem az ajtón, majd amikor belépünk rájövök, hogy nincs is rajta név, pont azért, hogy ne találjanak meg.
Halkan nevetni kezdek, az oldalába kapaszkodva betámolygok. Vízszintes helyzetben akarok már lenni, a járás most már annyira nem megy.
- Édes lány vagy - simogatja meg az arcom, ami grimaszba torzul erre a mondatra. - Nem foglak kihasználni.
- És én kihasználhatlak? - nézek rá fátyolos tekintettel. Lábujjhegyre állok, hogy elérjem, amikor elborulnék elkapja a derekam és megtart, de még így is azt érzem, hogy imbolygok. - Nyugodtan tedd meg, nem fogok haragudni - bizonygatom. - Ez egy nem mindennapi lehetőség.
- Nem menne neked - rázza meg a fejét.
- Fogadunk? - ugranék hátrébb, és ha nem tartana, elvágódnék.
- Rendben, ha te nyersz, megkapod amit akarsz, ha én nyerek, többé nem jössz oda.
- Legyen - húzom össze a szemeim magabiztosan, majd újra lábujjhegyre billenek és megcsókolom. Nem találom el pontosan a száját, de kiigazít. A testem ellenreakcióba akar lépni, eltolni, ellökni, köpködni, öklendezni, de nem hagyom ezt, hiába fog el az undor.
Átfogja a derekam, hozzá simulok és hátrálni kezdek, az agyammal irányítani akarom a reakcióim, nem megtenni azokat, amiket akarok, de ismét a saját fejem fordul ellenem. Leborulok az ágyra, és egy pillanatra más ajkakat érzek az enyémen, lehunyom a szemem és arra gondolok, hogy ő csókol így, csakhogy az össze sem hasonlítható ezzel. Nincs meg benne az a mohóság és akarat, a derekamon csak ott vannak azok a kezek, nem fog biztosan és húz magához egyre közelebb.
- Ne - szakadok el, a szemeim tágra nyílnak, s ahogy kimondom el is húzódik.
- Nyertem - ez a szó belém vág, minden így kezdődött, ugyanez hangzott el a mi első csókunk után is. - Kerüld el azt a helyet.
Szétzilálódott kontyomból néhány hajszál az arcomba hullik, miközben óvatosan ránézek.
- Megleszel? - kérdezi, aprókat bólintok, feltápászkodik, és a kocsikulcsával halkan csörögve kimegy. Összeszedtem az egyetlen olyan srácot ma este, aki hajlandó elmenni, sőt, nem csak elmenni, hanem megkérni, hogy ne menjek oda többé.
Borzalmasan érzem magam, miután kilép az ajtón eltámolygok addig, hogy bezárjam, majd a kilincsbe kapaszkodok, hogy talpon maradjak. Elfog az undor, de ez már nem az, ami a csókja közben támadott meg. Ez a mélységes undor magam iránt, ami az elmém leghátsó zugaiból fakad.
Minden csupa homály, a fürdőszobába támolygok és hideg vizet fröcskölök az arcomba, a szemeim pirosnak látom, az arcom is az, a hajam pedig büdösen omlik le. Miért nem érzem jobban magam?! Miért nem?! Miért csak én érzem magam ilyen szánalmasan pocsékul és szerencsétlenül?! Őt nem is érdekli ez az egész, senkit nem érdekel.
Az egész lakást büdösnek érzem, és forrónak, levedlem a ruháim és kinyitom az erkélyajtót, egy ideig csak állok előtte, miközben megint az ő pólója van rajtam. Talán nekem nem megy ez, talán nem vagyok elég erős ahhoz, hogy valaki más legyek. Valamiért mégis tudom, hogy holnap majd megint felkelek, és megpróbálok úgy tenni, mintha minden rendben volna, még akkor is, ha este lelépek, és füves cigit szívok.
Viszont fiúk nem fognak idejönni, ledobom a földre az ágytakarót, amihez Darren hozzáért, és bebújok a takaró alá, ahol Liammel feküdtünk. Tudni szeretném, miért hiányzik ennyire, amikor bárkinél jobban megbántott. Az ajkamat harapdálom, még fekve is szédülök és forog a világ. A vicces, hogy tudom, hogy részeg vagyok és beszívtam, nincs jó kedvem, nem felejtettem el semmit, hanem kegyetlenül őszintén tudom, hogy egy szánalmas picsa vagyok, akibe én magam rúgnék bele, azt mégsem viselem el, ha mások teszik.
Nem is észlelem az első könnyeket, csak amikor a testemet összerántja a zokogás. Összegömbölyödök, a takarót az arcomhoz húzva szánalmasan átölelem, majd kinyújtom a kezem és vakon tapogatózva megszerzem a telefonom és a fülesem. A kis pöcköket a fülembe nyomom, és max hangerőn bekapcsolom az első zenét a listámon, öntudatlan akarok lenni, kizárni a hangokat a fejemből.

15 megjegyzés:

  1. Drága!

    Én szégyellem magam a névtelen kommentelőd miatt, és nem értem, miért a legjobb részek, részletek, a jobbnál jobb blogjaid (jesszus, ezt így kell ragozni?!! Mindegy :D) adják az ötleteket az ilyesfajta megnyilvánulásokhoz. Remélem nem veszed a szívedre, mert egyáltalán nincs itt szó semmilyen unalmas depiről!
    Hétről hétre csodásabb vagy, Mira története, azt hiszem, minden, csak nem elunható. Szinte ott éreztem magam azon a helyen. Elképesztő vagy!
    A címet meglátva megdöbbentem, nem tudtam, vajon mire készülsz, és igen..mire a végére értem az állam a padlón koppant! Most már tényleg fogalmam sincs, mi lesz, de érzem, hogy valami varázslatos dologgal fogsz megörvendeztetni minket. :)
    Jó, persze én is várom már, hogy Liam ismét bekerüljön a képbe, de abban is biztos vagyok, hogy te már mindent elterveztél és a tökéletes pillanatban az is eljön. <3
    Ééééés... haha, egészen különös nap van, hiszen pont két éve fejzted be a Nothing like... c. blogod, és így hivatalosan is te vagy a világ egyik legjobb, befejezett Louis fanfiction írója, tulajdonosa, megálmodója, létrehozója. :)

    Minden begépelt sorod tökéletes, ezt sose felejtsd el.
    <3
    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu! <3
      Jaj, nem kell, nem bántott meg, és az egész kommentben csupán a "szar" szó szúrta a szemem, mert szerintem a nem tetszés kifejezése ennél szebben is lehetséges.
      Nagyon-nagyon szépen köszönöm neked ismét ezt a kommentet, te vagy az elképesztő! <3
      Bár kicsit megkésve, de köszönöm ezt a kinevezést tőled, bár talán sejted, hogy nem igazán értek vele egyet. :D

      Törlés
  2. Kedves Nessa!
    Nagyon izgi rész volt nagyon nagyon tetszett és ,mint mindig ,most is nagyon várom a következő részt.Amikor olvastam ,hogy megszerzi a telefont ,akkor már azt hittem ,hogy Liam-et fogja hívni,de ilyen képzelődős is csak én lehetek :D Nagyon várom már a következőt ,mert mostmár érzem ,hogy nem sokáig kell Liam-re várni :D All the love .xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Névtelenem! :D
      Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett! :) <3

      Törlés
  3. Drága Nessa!
    Az utóbbi időben nem írtam kommentet, de mivel te is időt szakítasz a részekre a vizsgáid és egyéb teendőid között, így én is megpróbálok hálából mostantól minél gyakrabban kommentet írni. Csodálatosan írsz, de komolyan. Mirának olyan részletesen le tudod írni az érzéseit, hogy egyszerűen teljesen bele tudok bújni Mira bőrébe. Emellett szeretnék kiállni ezek mellett a kissé szomorú hangulatú részek mellett, mert én imádom az ilyen részeket. Szeretem látni azt is, amikor a hullámvasút lent van, nemcsak azt amikor fent. Szóval én csak örülök a melankolikus fejezeteknek. Imádon a Niall szemszögeket, csakúgy mint Liamét. Alig várom, hogy megint olvashassak egyet. Egyszerűen IMÁDLAK. Köszönet ezért a csodás történetért és alig várom a következő részt.
    Ölel Bogi <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bogi!
      Köszönöm szépen, hogy ezt figyelembe véve írtál nekem, mert bár nem szoktam mondani, sokszor bánt, hogy én sok időt szánok erre a blogra az életemből, és visszajelzést néha alig kapok.
      Nagyon köszönöm a soraid, és azt is, hogy szereted ezeket a fejezeteket, hiszen ezekkel nem az a célom, hogy megutáltassam az olvasóimmal a blogom, hanem szükségesek.
      Én is imádlak, millió puszi neked!

      Törlés
  4. Drága Nessa! :)

    Ne is foglalkozz olyannal aki(k) névtelenül írogatnak és nem merik felvállalni magukat.. Te egy csodálatos író vagy, az összes történetedet végig olvastam és mind nagyon tetszett, mindegyikben volt dráma, sírás, boldogság, veszekedés és minden ami kell egy jó és élvezhető történethez <3

    Már nagyon hiányzik a Liam szemszög, de kibírom még nélküle, hisz nem hiába nincs most része.. Remélem Mira egy kicsit észbekap már és nem fog elmenni többet oda bulizni és találkozni azzal a Ryan gyerekkel, mert nincs rá jó hatással..Niall meg kicsit fura, mert Flora-val van mégis csak Mira foglalkoztatja és azt várja, hogy mikor hívja vagy üzen neki..
    ANNYIRA CSODÁLATOS VAGY !! :D
    Nagyon várom a jövőhét csütörtököt :)
    Puszi :-*
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágaság!
      Köszönöm szépen, de hidd el, nekem nem magával a véleményével volt problémám, és azzal, hogy névtelenül írt, hanem egyetlen szó használata zavart.
      Lesz Liam szemszög még, ígérem. :)
      Köszönöm még egyszer, te vagy csodálatos!

      Törlés
    2. Drágaság!
      Köszönöm szépen, de hidd el, nekem nem magával a véleményével volt problémám, és azzal, hogy névtelenül írt, hanem egyetlen szó használata zavart.
      Lesz Liam szemszög még, ígérem. :)
      Köszönöm még egyszer, te vagy csodálatos!

      Törlés
  5. Nessa!
    Annyira szomorú volt ez a rész. Szegény Mira Niall Liam és mindenki. Remélem leáll a fűvel.
    Imádom ahogy írsz annyira bele lehett felejtkezni. Sok sikert a dogákhoz.
    -FS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Köszönöm! Neked is sok sikert az iskolához, és pihenj sokat a szünetben!

      Törlés
  6. Drága Nessa!
    Nem olvastam ezt a részt, hiszen rengeteggel le vagyok maradva, amit igyekszek behozni, és utolérni téged. Mira és Liam történetét imádom, de most egy díj miatt írok neked egy megjegyzést. Tőlem kapod, és remélem örülni fogsz neki. http://newlifenewhorsefriend.blogspot.hu/2015/10/masodik-dijam.html?m=1
    Ui.: igykszem beérni, és tőlem is kapod majd a komikat. Ha addig még fog futni a blog. (Remélem, hogy fog.)
    FlowerGirl xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Nagyon szépen köszönöm a díjat is, és hogy szereted a blogom! Első az iskola, és te vagy, ne foglalkozz ezzel, a bogom mindig itt lesz, bármikor olvashatod. :)

      Törlés
  7. Drága Nessa!!
    Most is azzal kezdeném hogy bocsánat amiért így csütörtökön írok csak e hetem is tele volt dogákkal. Nagyon nagyon jó lett eez a rész. annyira sajnálom Mirát remélem egy idő után megtalálja a régi (nem a hisztis) önmagát és leáll a fűvel meg ezt a Ryant is elküldi melegebb éghajlatokra. Nagyon várom a következő részt. Nem sürgetni szeretnélek mert tudom milyen ha az ember el van havazva tanulni valóval úgy hogy sok sikert a sulihoz. És várom a kövit.:)D<3<3
    Berta

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bertám! <3
      Nem kell sosem bocsánatot kérned, én már annak is örülök, hogy egyáltalán valamikor írsz. Teljesen természetes, hogy az iskolával foglalkozol elsőként, ez nálam is így van, és a dogás, sűrű hetek leküzdésével is nagyon tudok azonosulni.
      Örülök, hogy tetszett a rész, és köszönöm, hogy írtál! <3

      Törlés