2015. október 22., csütörtök

72.rész Valami érthetetlen

Sziasztok!:)
Köszönöm szépen az előző részhez érkezett kommenteket, sokat jelentenek, és amint lesz időm fogok válaszolni rájuk. A mai nappal elkezdődik mindenkinek az őszi szünet, szóval pihenjetek sokat és érezzétek jól magatokat!
N.x
~Mira Hemmings~

Az agyműködésem nem tudom mikor, de végleg leállt, és Istenem, ez annyira jó érzés! Nem kellenek hozzá drogok és pia, semmire nincs szükségem csak egy ölelésre, és a "szeretlek" szó komoly változatára, nem arra, amit csak úgy odalöknek. Egy ideig tudom, hogy az ajkak az ajkamon a legjobb barátomhoz tartoznak, és hogy ami történik az nagyon bizarr, nem kellene így lennie, mégis még ebben a helyzetben is csak annyi jut eszembe az egészről, hogy újdonság. Halványan, de emlékszem, hogy amikor Darren megcsókolt, akkor az undoromat próbáltam visszafogni, az a csók lapos volt, vágyakozás nélküli, viszont ez... Ujjai kiterülnek az arcomon és szorosan ölel magához, lehunyt szemekkel kapaszkodok belé, a nyakamat nyújtogatom, mígnem a számhoz hozzáér a nyelve, ami aztán az én nyelvemhez. Elveszek a gondolataimban, a teljes valóm elveszik, de az ösztöneim megmaradnak, belemarkolok a hajába és közelebb húzódok, mohóbban csókolom, szükségem van rá hogy mondja még. Mondja ki, fejezze ki, mutassa meg, éreztesse, hogy szeret.
Remegés fut végig rajtam de nem engedem elhúzódni, kezeimet a mellkasára teszem és nyomást fejtek ki rá, mire tesz hátra egy lépést, majd még egyet, tökéletesen irányítom hogy ne menjen neki semminek. Az, hogy nem mutat semmi hajlandóságot arra, hogy abbahagyjuk, nem húzódik el, nem lök el, nem hagyja abba, biztatást ad, hogy tegyem amit akarok. Nem fogdos, tapogat, de még ezek ellenére is megvan benne az, ami nem volt abban, amit eddig kerestem. Miközben leül az ágy szélére az ölébe emel, egy pillanatra elválunk, ez idő alatt apró nyögést hallat, majd a hajamat még jobban összekócolva fogja magához a fejem. Teljesen elveszek, csak azt vélem furcsának, hogy a mellkas amin végigszalad a kezem nem olyan kemény és kigyúrt, mint eddig, az ajkainak kicsit másabb íze van, a körbelengő illat is más, és a haja néha megcsiklandozza az arcom. Eltűnődök, vajon meddig bírom ilyen kevés levegővel, már nem tudom, én vagyok-e egyre mohóbb, vagy ő, az öléből a hátamon találom magam és az ösztöneim megmondják, hogy ő fölém kerül. Lábaimmal körbeölelem és a tarkóját simogatom, hosszabb a haja, ajkai újra és újra megkóstolják a szám, nem akarom, hogy ez véget érjen. Belesüppedek az ágyneműbe és nem érzem az alkohol és fű szagát, csak a magába szippantó fűszeres férfiillatot, minden érzékszervem ráhangolódik, mi pedig egymásra. Lecsúsztatom a kezem a hátán, nem tudok túl sok figyelmet fordítani rá, hogy valamiért ez is másabb egy kicsit. Megpróbálom felhúzni a pólóját, majd amikor az nem jön óvatosan közénk hajtogatom a kezeim, az ujjaim megérintik apró borostás állát, majd kigombolom a gallérjánál lévő gombot. Ahogy haladok lejjebb egyre hevesebben és türelmetlenebbül feszegetem, kezei a combomhoz érnek és akaratlanul is megemelem magam. Érzem ahogy levegőért kap amikor hozzá simulok, a teste megfeszül és egy pillanatig nem csókol, a hajába túrva nyomást fejtek ki rá és újra mozgásra bírom a száját. Tincsei csiklandozzák, simogatják az arcom, hátrabillentem a fejem és az ajkai a nyakamra kalandoznak, mégis úgy érzem, nekem ennél több kell.

~Niall Horan~

A fejem szédül, a szívem hevesen dobog, a véremben adrenalin száguldozik és elveszítem a józan eszem. Tudom, hogy akit csókolok az Mira, és ez az egész nagyon rossz így, mégis akárhányszor megpróbálok elhúzódni vagy én nem tudom rávenni magam, vagy ő húz vissza. Nagyon régóta nem éreztem még csak ehhez hasonlót sem, így jövök rá, hogy nem vagyok szerelmes Florába. Talán az voltam, de most már nem, csak szerelmes akarok lenni belé, de valamiért nem működik. Most viszont teljesen zavarosak az érzéseim, zavaros bennem minden, és nem szándékosan. Képtelen vagyok számon tartani, hány lányt szedtem össze az utóbbi évek alatt, akiknek a nevére sem emlékszem, akkor úgy kellett kikapcsolnom az agyam és nem gondolkozni, megpróbálni nem úgy nézni valakire, hogy aztán amikor egyedül, álmatlanul bámulom a plafont az olyan ritka pillanatokban, amikor egyedül fekszem a saját ágyamba, ne arra gondoljak, mi lehetett volna még egy lánnyal. Most nem kell azt mondogatnom magamnak, hogy ne gondolkozzak, egyszerűen csak úgy történnek a dolgok, ahogy azoknak kell, vagy ebben az esetben nem kellene, nincs befolyásom. Lecsupaszított mellkasom egy darabja a csípőjéhez ér, amin felcsúszott a ruha, ösztönösen kúszok egyre lejjebb, lapos hasához érve a memóriám képeket dob elém a gömbölyödő kis pocakjáról, emlékeztet, hogy ő nem az enyém. A szemeim résnyire nyílnak és homályos tekintetem először a csípője kivillanó részét, majd a felcsúszott nagy, szürke pólót pillantja meg, amit az ujjaim egyre feljebb húznak. Kőkeményen verődik az agyamhoz, hogy ez nem az ő ruhadarabja, és Liam pólóját levenni egy lányról még úgy is furcsa lenne, ha ez a lány nem a legjobb barátom, de ráadásul még az is, és éppen most készülök elrontani mindent. Mégis lehunyom a szemeim és megpuszilom a kivillanó szöveget a derekán, halk nyöszörgése visszhangot kelt a fejemben, húzgálja a hajam, és elfog a kísértés, hogy ezúttal mesterségesen dobjam ki azokat a fejemből, amikre nem akarok gondolni, mégsem vagyok képes megtenni. Felkúszok hozzá, nyitott szemekkel nézem az arcát, végigsimítok rajta az ujjaimmal, megérintem gubancos tincseit, talán azért nem nyitja ki a szemeit, mert tudja, hogy amit látni fog az nem az amit látni akar. Én rá gondolok, arra, hogy bizonyos szempontból mennyivel jobb lenne most minden, ha a köztünk lévő ragaszkodás még valahol az elején máshogy alakul. Miattam sosem sírt volna, én sosem bántottam volna, ha velem közli, hogy terhes, nem hagytam volna el, és az a gyerek megszületett volna, most valóra válthatnám minden álmát. Megcsókolom, újra, mert én akarom ezt, amit Liam eldobott magától azért most mindent megadnék, de abból, ahogy mohón visszacsókol tudom, hogy én hiába gondolok csak rá, hiába vagyok tisztában azzal, hogy a Mackenziemet csókolom, ő nem rám gondol, nem engem akar. Tudom ezt, tudatosítom, mielőtt figyelmeztetés nélkül megszakítanék minden fizikai kapcsolatot köztünk, mégis úgy ér a tágra nyílt szemeiből áradó döbbenet, mintha egy karóval átdöfné a mellkasom. Nagyokat pislog, lehajtott fejjel veszem vissza az ingem, nem akarom látni az arcán ülő meglepettséget miközben felül, és ahogy az ujjbegyeivel a száját tapogatja. Az arcomat dörzsölgetve félszeg pillantást vetek rá, felhúzza a lábait és teljes értetlenséggel, csalódottan néz rám, mert egyszerűen nem én vagyok az akit akar.
Felpattanok, nem akarom megijeszteni, mégis összerándul, bemegyek a fürdőszobába és szándékosan résnyire nyitva hagyom az ajtót, hogy tudja, nem akarom kizárni. Ő akart kizárni engem és tessék, most mi van. Az arcom piros, a hajam izzadtan és kócosan meredezik mindenfelé, az ingemen csak egy gombot bújtattam bele egy lyukba, de azt sem oda kellett volna. Szóval így néz ki az ember az első csókja után Miranda Mackenzie Hemmingssel.
A márványra támaszkodva nézem a tükörképem, perceken belül ki kell találnom, mivel magyarázom ezt az egészet, ha kimegyek innen, de őszintén szólva fogalmam sincs még nekem se, mi volt ez. Arról sokkal inkább van, mi lehetett volna, és ezért legszívesebben megölném magam, de talán nincs is rá szükség. csak megmondom Liamnek.
Úgy lépek ki, hogy egyetlen egy dologban vagyok teljesen biztos, és ez pontot tesz mindennek a végére, csak úgy kell csinálnom, hogy a barátságunk megmaradjon. Ugyanúgy gubbaszt az ágyon, ahogy otthagytam, fejét a térdére hajtva nagyokat pislog, óvatosan felnéz, amikor kilépek. Gondolhattam volna rá, milyen lesz ezek után ránézni, ha előre gondolkoztam volna nem teszek meg semmit, most meg legszívesebben visszamennék az időben 5 percet, és nem hagynám abba. Életem végéig abban a helyzetben maradnék, csak hogy ne lássam ilyennek.
Leülök mellé, az ölembe ejtett kezeimet bámulva próbálom összeszedni a nem létező gondolataim már megint, vagy még mindig. Jobb lenne elmennem és nem erőltetni ezt az egészet, talán pont én szúrtam el ezzel, most fog ellökni. Hátrahajtom a fejem és a plafonra nézek, sokkal könnyebb lenne minden, ha nem történik ennyi szarság. Kettőjük vitája aznap este, amikor nem ért el engem elindított egy lavinát, ami kiszámíthatatlanul gyorsul és gyorsul, sorra magával rántva valakit. Az nem lényeges, kiket ragad el, a lényeges az, hogy őt egyre inkább betemeti a törmelék.
- Mack - szólítom meg óvatosan. Azt hihetném, hogy nem fog rám nézni, vagy sírva fakad, ehelyett egyenesen a szemembe néz. - Rendben leszünk?
- Mi az a rendben? - rajzolgat mintákat a combjára, és lehajtja a fejét. Zavar, hogy a hajával szándékosan elrejti az arcát, de nem merek most hozzáérni és eltűrni. - Hogy én itt maradok, te meg visszamész Florához? Mert akkor rendben lehetünk.
- Nem mehetek vissza Florához - hajtom le ezúttal én a fejem. Tulajdonképpen rosszul fogalmaztam meg, visszamehetnék, azt mondta, menjek vissza, ha biztos vagyok benne, hogy vele akarok lenni. De nem akarok, több okból sem, az egyik, és legfőbb, hogy nem vagyok szerelmes belé, és erre csak most jöttem rá, vagy talán csak most alakult így. A másik, hogy egyszer a legjobb barátom szemébe mondtam, hogy ha valakinek nem tetszik a barátságunk, az mehet akihez akar. Talán én csesztem el, sőt, biztos hogy én voltam, de Florának mostanában semmi nem tetszett, aminek hozzá van köze, én pedig tartom magam az elveimhez.
- Nem mondom el - motyogja maga elé.
A fejemet rázom, talán akkor sem mennék, ha ez nem így alakul, de ezzel még meg is világosodtam. Elég egyértelmű, ha a legjobb barátommal való csókolózást jobban élveztem, mint a barátnőmmel bármit.
- Sajnálom - nyúlok a kezéért, de elhúzza. Ránézek és ismét csak az jut eszembe, hogy amikor az ajka az enyémhez ért valamikor elmosolyodott.
- Hát persze - morogja lehajtott fejjel. - Persze, hogy sajnálod.
- Mira én nem úgy... - kezdem, de most már felpattan, és dühös.
- Ki ne merd mondani! Nem érdekel, ha nem úgy gondoltad, ti sosem "úgy" gondoljátok az ilyesmiket! - döbbenten nézek rá, nem azért amit mond, tudom mire gondol, hanem azért, mert nagyon dühös, kiabál, és bár ez emlékeztet egy részére, mégsem az a Mira, akit ismerek. - Ezt az egészet nem "úgy" gondoltad, ugye? Nem "úgy" gondoltad amikor megcsókoltál!
- Te csináltad először - motyogom, a biztonság kedvéért lehajtom a fejem, hátha a nyakamon marad.
Egy pillanatra összeszorítja a száját és elhallgat, abból, ahogy a kis teste megrázkódik ismét arra gondolok, hogy nem kellett volna ezt mondanom. Legyen dühös rám, fogjon rám mindent, elvégre nekem kellett volna észnél lenni, de mielőtt bármit is mondhatnék újra kitör, de ez már nem is kapcsolódik a csókunkhoz.
- Tudod mit, Niall? Te mindig akkor jössz, ha valaki gyámolítani kell, te is ezt csinálod, Harry is ezt csinálja, ti mindannyian ezt csináljátok rajta kívül, de nekem ez nem kell! Nem kell, hogy feltakarítsd Liam hátramaradt kis piszkait, legyél olyan mint Zayn vagy Louis és szarj le, én nem egy elütött macska vagyok, vagy egy beteg kisgyerek!
Elgondolkozok a szavainak jelentésén, annyira az ellenkezőjét mondja annak, ami a szemében van, az egész ellentmondásos. Azt akarja, hogy hagyjam békén és ne foglalkozzak vele, holott a hangja sértett, és elcsuklik, amikor megemlíti Louist és Zaynt.
Felállok, a haja még mindig kócos, és Liam hatalmas méretű pólójában szinte elveszik. Én nem szánakozok, hanem hiányzik a barátom, és bosszant ez az egész, hogy most én szívok valami miatt, amit ha levezetek mindig Liamnél lyukadok ki. Minden, ami jelenleg Mira fejében van az valahogy Liamhez vezet.
- Ne csókolj meg csak úgy, mert sajnálsz, mert ettől nem érzem jobban magam! - kiáltja, majd elsietne mellettem, de elkapom a karját.
- Tudod miért volt? - kérdezem túl nagy távolságot tartva köztünk. - Nem, jobb kérdésem van, tudod miért hagytam abba?
- Tökre igazad van amúgy, én sem csókolnám meg magam, vagy ha megtenném nem sajnálnám, hanem undorodnék, és...
- Nem én gondoltam végig valaki másra, Mira! - emelem fel a hangom, de még így sem kiabálok. - Egyedül ezért sajnálom, mert te egyszer sem rám gondoltál! Ezt sajnálom, Mackenzie, hogy még ha te is akarnád sem tudnál irántam úgy érezni, ebben az egyben képtelen vagyok segíteni! - zaklatottan a hajamba túrok, ott lebeg a fejem felett a fenyegetés, hogy ki fog rakni, és könyöröghetek akárhogy, nem fog visszaengedni.
- Ezért hagytad abba? - kérdezi elcsendesedve, lehajtja a fejét és többé nem rángatja a kezét. A csuklója fogása helyett összekulcsolom az ujjainkat és a hüvelykujjammal végigsimítok a kézfején.
- Te nem az enyém vagy, és nem is leszel. De ez így van rendben - közelebb lépek hozzá, és óvatos puszit nyomok a homlokára. Fejét előre billenti, a nyakamhoz hajtja, és óvatosan köré fonom a karjaim.
- Bocsánat - suttogja, ami miatt még erősebben ölelem. Nem akarom, hogy bocsánatot kérjen, nincs miért. - Haza kéne menned.
- Nem, jó nekem itt, ha megengeded még hogy nálad maradjak - simogatom a hátát, és lehunyom a szemeim.
- Nem rohanhatsz mindig hozzám, ha valami bajom van - suttogja.
- Dehogynem - mosolyodok el - és nem fogod tudni megakadályozni, nem érdemes veszekednünk ezen.
- Csak nem értelek - húzódik el, és megdörzsöli maszatos arcát. - Még mindig nem.
- Nem muszáj megértened - mosolyodok el - van amit én sem értek.
Lehajtja a fejét, úgy utálom, és mégis szeretem, ahogy a hajával eltakarja az arcát, mindig így rejtőzik el, aztán ha magabiztosabbnak érzi magát egyszerűen átdobja a válla fölött.
- Te rám gondoltál közben? - tördeli az ujjait, és félve néz rám.
Bólintok, mert amikor gondolkoztam csak az járt a fejemben, hogy ez ő, és azt hiszem, ez már régóta ért közöttünk, csak idő kérdése volt, hogy megtörténjen.
- Éreztél valamit?
- Hogy nagyon-nagyon szeretlek, Mackenzie, és bármit megtennék érted, csak azt amit akarsz nem tőlem akarod, nem tudom úgy megadni, és nem is lenne helyes.
- De ugye nem vagy...? - elmosolyodok azon, ahogy küzd a szavakkal.
- Szerelmes beléd? - fejezem be mosolyogva, aprót bólint, összeszorított ajkacskáit rágcsálja. - Annak a gondolatába vagyok szerelmes, hogy szerelmes legyek beléd, Mack. Olyan jó lenne - simogatom meg az arcát - Liam hatalmasat veszített, és ezt mindenki tudja.
Remegve felsóhajt, magamhoz húzom, fejét a vállamra hajtja és átölel, most jobb, ha befogom a szám és nem beszélek tovább.
- És ha én szeretném? - kérdezi, a kezem, ami eddig a hátán mozgott most megáll.
- Te nem engem szeretnél - rázom meg a fejem. - De nem kell szerelmesnek lenni ahhoz, hogy szeretve legyél, Kenzie, ezért vagyunk mi olyan jók így. Nekünk ennél több nem kell, és most neked sem, ne add magad oda senkinek, csak mert felejteni akarsz, még nekem se.
El sem hiszem, hogy ezt kell mondanom neki, de azt sem hittem volna soha, hogy olyasmit fogunk csinálni, mint amit az ágyon elkövettünk.
- Most nem megyek el addig, amíg nem látom, hogy jól vagy, és nem tudsz átverni - arcom az övéhez simítom, miközben puszit nyomok rá. Nem válaszol, egy ideig csak üveges tekintettel néz, mintha csak testileg lenne itt, majd pislog egyet és gyér mosolyra húzza a száját.
Bevonul a fürdőszobába néhány ruhadarabbal a kezében, majd hallom ahogy megnyitja a vizet. A saját helyemet nagyon ritkán vagyok hajlandó kitakarítani, nem zavarnak a szétszórt cuccok, viszont itt zavar, mert nem így emlékszem Mira környezetére.
Felveszem a szétszórt ruhákat a földről és összehajtva a fotelba teszem őket. Kinyitom az ablakot, majd a konyhába megyek, hogy csináljak neki valami ehetőt. Túl vékony, vagy csak azért találom így, mert már nem domborodik a hasa. Elszorul a torkom, majd nagyot nyelve kinyitom a hűtőt, és elborzadok. Üres, ami benne van az is valószínűleg romlott, abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán evett az utóbbi időben. Néhány alma van egy kis kosárban, elveszem mindet és egy alapos mosás után egy tányérba darabolom. Nem túl laktató, a fejemet rázva, tanácstalanul nézek körbe, megakad a szemem néhány gyors éttermes papíron, amik szállítanak is. A telefonommal a kezemben néhány lapot szorongatok, és kiválasztok két különböző pizzát. Elfogom érni, hogy nevessen, és boldog legyen, legalább rövid időre, ami talán minden nap hosszabb lesz egy kicsit.
Vizes hajjal, cicanadrágban, és egy bő pólóban jön ki a fürdőszobából, de ez már az övé. Semmi smink nincs rajta, leszedte az estéjének maradványait, és most olyan, mint egy fáradt, rémálmokkal küzdő csodaszép kislány.
- Egyél egy kicsit, rendeltem kaját, később kihozzák - letelepszik az asztalhoz és elvesz egy szelet almát. Amikor beleharap olyan érzés fog el, mintha legalább egy háromfogásos ebédet csináltam volna.
- Elmehetnénk bevásárolni - ülök le mellé, és én is elveszek egyet.
- Talán máskor - motyogja. -Beszélnem kellene Luke-kal, elég csúnyákat mondtam neki - húzza el a száját, megint lehajtja a fejét. - Majd holnap.
Világosan látom rajta, hogy nincs kedve sehová se menni, így nem erőltetem, itt is érezhetjük jól magunkat, sőt, soha nem kellett sehová sem elmennünk ahhoz, hogy együtt nevessünk. Elfalatozza az almákat és közben olyasmikről kérdezem, mint az album amin éppen dolgozik, abból ahogy felcsillannak kicsit a szemei és beszélni kezd tudom, hogy nem léptem rossz helyre.
- Nem kellett volna rendet raknod - dörzsöli meg az arcát, felmarkolja a fotelban felhalmozott ruhákat és a fürdőbe viszi. - Már egyszer rendbe hoztam itt mindent - lép az ablakhoz és szélesebbre tárja.
- Semmiség - vonogatom a vállam. - Van kedved megnézni egy filmet, Mack? - nézek rá, telepatikusan próbálom neki megüzenni, hogy mondjon igent, és aprót is bólint.
Felém nyújtja az asztalon pihenő laptopját, majd a konyhába ballag.
- Válassz valamit - bízza rám a választást, s míg más esetben vagy valami akciót, szuperhősöset, vagy valamilyen meccs ismétlését választanám, most a "vicces filmek" keresést használva kutatok. Egyetlen célom van, megnevettetni, megmosolyogtatni, valamit elérni, amitől boldognak fog látszani legalább csak néhány pillanat erejéig.
Találok egyet, amiről a véleményekben csupa jót írnak, így azt választom, és a konyhába megyek utána.
Csöngetnek, szinte megdermedve néz az ajtóra, nem úgy tűnik, hogy szívesen kinyitná. Felmarkolom a pénztárcám és átveszem én a két pizzát, a futár srác megilletődve nagyokat pislog, azt hiszi nem látom, hogy a mögöttem résnyire nyíló ajtón kukucskálva próbálja kideríteni, vajon többen is itt vagyunk-e.
Mira még mindig a konyhában áll, lehajtott fejjel a pultnak támaszkodik, látszólag nagyon a gondolataiba merül. Óvatosan megérintem a vállát, miközben a feje fölül elveszek két tányért, és kiszedem a pizzákat a dobozból.
- Mi a baj? - simítok végig a hátán, felém fordul, átöleli saját magát és elgondolkodva ingatja a fejét.
- Egyszerűen nem kellene itt lenned, meg sem érdemlem, hogy itt legyél - motyogja, s nem tudom megállni a bosszús sóhajt.
- Mira, kérlek!
- Most úgy kéne tennem, mintha nem történt volna semmi? Niall, már nem sok veszteni valóm van, úgyhogy mindegy. Nem tudok úgy tenni, amikor csak azt szeretném, hogy valaki verje már ki a fejemből ezt az egészet - a hajába túr, a hangja, arca, mindene teljesen érzelemmentes.
- Lehet, hogy szerinted neked nincs veszíteni valód, de nekem van - hajtom le ezúttal én a fejem. - Ne hidd, hogy nem kockáztatnám, ha biztos volnék benne, hogy amit akarsz és amire szükséged van az én vagyok, de engem nem Liam Paynnek hívnak.
Hátrahajtja a fejét, a plafon nézése közben még hallom a halk motyogását, mielőtt elcsuklik a hangja.
- Felejtsd el.
- Mira - lépek oda hozzá, ahogy meglátom az arca két oldalán leszánkázó könnycseppeket. A fejét rázva húzódik el, kezével letörli a könnyeit, majd az én kezem után nyúl. Érzem a tenyerén a nedvességet és újra elfog a gyilkos hajlam Liam iránt. Nem tudom, ő mit csinál azon kívül, hogy folyton engem cseszeget, de Mira még mindig csak szenved, és minden miatta van.
- Nézzünk filmet - húz maga után, és felkapja az egyik tányért. Nem szólok, csak követem a másikkal a kezemben. Befészkeli magát az ágy sarkába és megpaskolja a helyet maga mellett. Leülök mellé, összekucorodik a sarokban és félig magára húzza a takarót, a másik felét nekem nyújtja. Közelebb kell húzódnom hozzá, hogy elférjünk, ő is közelebb húzódik és félig nekem dől. Tudom, hogy csak megpróbál úgy tenni, mintha minden rendben lenne, de igazából én is ezt teszem. A szájába tuszkolja az egyik szelet pizzát és hatalmasat harap belőle, miközben elindítom a filmet.
Nem szólunk, csak csendben eszünk és mindketten a képernyőt bámuljuk. Látom a száját néhányszor megrándulni, amikor elnevetem magam, aztán valamikor csatlakozik hozzám. Szorosan magamhoz ölelem és puszit nyomok a hajára, miközben levegőért kapkodva nevet. Csak arra tudok gondolni, hogy mennyire hiányzott ez a hang, a mosolya, és a felcsillanó szemei. Ha csak minden nap egy vicces film kell ahhoz, hogy nevessen, akkor örökké itt fogunk ülni.
Mindketten összerezzenünk, amikor kitárul az ajtó, és Luke jelenik meg dühtől vörös fejjel. Értetlenül nézünk rá, mást nem nagyon tudunk csinálni, mert csak ordít a telefonját szorongatva a kezében.
Felpattanok, látom a szőke lány arcára kiülő halálfélelmet és szégyent, miközben az öccse az ágy végében állva számomra majdnem érthetetlenül üvöltözik.
- Luke - teszem a kezem a mellkasára és hátrébb tolom. - Fejezd be, ne kiabálj vele!
- Vége lesz ennek az egésznek, Miranda! Nem érdekel mit akarsz, senkit nem érdekel, ha te nem tudod egyedül feldolgozni a problémáidat, és nincs annyi eszed, hogy ne műveld ezt, akkor majd kapsz segítséget!
- Miről beszélsz?! - állok elé, és bár sokkal magasabb nálam, megpróbálom eltakarni előle Mirát.
Hozzám vágja a telefonját, és tovább szitkozódik meg kiabál. Előbb törődnék azzal, hogy elcsitítsam, minthogy a telefonjával foglalkozzak, ha nem egy megnyitott cikk köszönne rám, aminél a cím alatt egy kép van. A szemeim elkerekednek a döbbenettől és elfog az az érzés, ami Luke-ot is a hatalmába kerítette, de én nem fogok ordítani, csak magamban dühöngve, tágra nyílt szemekkel, döbbenten nézem a képet, amin a legjobb barátom drogozik.

10 megjegyzés:

  1. Első vagyok! Am szegény lebukott. Én annyira boldog lennék ha összejönnének. Csak kár hogy Mira nem szereti. De Niall legalább igen.
    -FS

    VálaszTörlés
  2. Drága Nessa! :)

    ATYAURISTEN..na jó, nem mondom hogy nem számítottam erre a csókra Mira és Niall között, na de ne már..az a szerencse hogy tovább nem mentek, legalább Niall lélekjelenléte meg volt..
    Cukik együtt, de én Liam-et akarom Mira mellé, mikor jön már, hiányzanak a Liam-es részek :(
    Remélem bem csinál ő is hülyeséget, mint Mira aki most nagyon-nagy lecseszést fog kapni 😱
    Nagyon-nagyon várom a következő részt !! :D
    Puszi :-*
    XoXo

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    egy újabb csodálatos rész, a mi csodálatos Nessánktól!
    Ismét sikerült lenyűgöznöd. Sajnálom Niallt, de egy hős, hogy az egyik legjobb barátja miatt képes volt nemet mondani. Mira nem fogja megköszönni, amit kap, de remélhetőleg ez, és Niall (esetleg Liam) segít majd neki. :)
    Várom a következőt!
    Puszi :*
    Gréti

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Nagyon szépen köszönöm! <3

      Törlés
  4. Drága Nessa!

    Meghaltam. Az egész fejezet fantasztikus lett, mint ahogy az előzők is. Nem is tudom, hogy mit írjak, hiszen olyan jó lett. Rosszat biztos, hogy nem lehet, csak is jót.
    Meglepődtem, ahogy Niall érez Mira iránt. Ha Niall nem áll le, akkor minden másképp történik. Örülök, hogy nem jutottak, tovább. Furcsa lenne elképzelnem őket, egy pár ként. Nem tudom, miért, de nekem Liam Mira páros sokkal jobban tetszik. Meg kell valaki, aki a legjobb barátja Mirának, és szerintem Niallnál nem találhatott volna jobbat.
    A végére szokás szerint beraktál, egy olyan jelentet, amitől még izgalmasabb lesz a történet. Meglepődtem, hogy kiderült Mira drogozása. Bár ha az ember híres, akkor semmi nem marad titokba. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy Niall mit fog mondani Mirának a drogozás miatt. És remélem Liam is észhez tért, hogy lépnie kellene valamit. Csak menjen oda, és beszéljék meg a dolgokat.
    Nagyon várom a folytatást.
    A szünetben pihend ki magad.
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mónika!
      Nagyon köszönöm! <3 <3 <3

      Törlés
  5. Drága Nessa,
    IMÀDTAM ezt a fejezetet. Komolyan, már kicsit vártam, hogy mikor fognak megint találkozni és titokban már akkor szurkoltam, hogy Niall találja meg a kis dobozkát vagy jöjjön rá az igazságra, amióta átlépte Mira küszöbét. Be kell vallanom nem sajnálom Flórát, szerintem jobb ez így. Alig várom, hogy Liam is megtudja, hogy Mira letért a helyes útról és remélem csinál is valamit. Szóval egy Liam szemszöget nagyon el tudnék viselni. :D Valamint imádom ezeket a kissé komor részeket, nem tudom miért, de ez már csak így van. Ohh, és arra is kíváncsi vagyok, hogy mit akarnak most tenni Mirával a srácok. Alig várom a folytatást és rendkívül jó lett a rész.
    Ölel, Bogi<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bogi!
      Nagyon köszönöm, iszonyúan örülök, hogy tetszett! <3

      Törlés