2015. augusztus 5., szerda

61.rész Gondolkodás

Sziasztok! 
Sokáig kicsit elkeseredett voltam, mert nem nagyon változott a kommentek száma, viszont ma és tegnap kaptam még néhányat, és a végeredmény nem is lett olyan rossz, bár ennél azért szokott több is lenni.
Ez a rész kicsit rövidebb lett, mint a többi, de már semmit nem tudtam hozzá írni, semmi olyat, ami ebbe a részbe esedékes, ha értitek mire gondolok. :)
Remélem ettől függetlenül tetszeni fog nektek.
N. x

Kitágult szemekkel ölelem át magam, a rémület lebénít, és nem tudom megakadályozni ami előttem történik, hogy az én ártatlan, mindenkivel kedves szöszi barátom az ingénél rángatva a részeg pasast nyomatékosítja benne, hogy a közelembe ne merjen jönni. Levegőért kapkodok, valahogy úgy ért az ütés, hogy beszorult a levegő, és szúr a tüdőm amikor megpróbálok mély levegőt venni, a pánik elszorítja a torkom és az eddiginél is jobban szédülni kezdek, mígnem Niall megragadja a kezem, és szorosan a mellkasához szorítva a hátam kezd kifelé terelgetni. Kisebb tömeg gyűlt körénk, most először látom őt igazán feszültnek azokon az alkalmakon kívül, amikor Liamet akarta jobb belátásra bírni.
- Jól vagy, Mack? - hajol a fülemhez olyan közel, hogy a szája az arcomhoz ér. Mély levegőt veszek, elmúlik a szúró érzés, és ahogy kivezet az emberek közül a pánik is enyhül, legalábbis ez a része.
- Megütött - billentem hátra a fejem, a hangom elcsuklik, és csodálkozok, hogy meghallja a hangos zenében amit mondok. De tudom, hogy hallja, mert megdermed, ujjai kissé erősebben szorítják a karom, de elkapom a kezét mielőtt hátraugrana és a tömegen átverekedve magát nekiesne a férfinek. - Ne, csak menjünk el innen - szorítom a kezét, hosszú másodpercek után vonakodva bólint. Magamat átölelve hagyom, hogy vezessen, teljesen rábízom magam, a fejem hátrabillentve az arcom a nyakához érintem, míg az indokolatlanul felvillanó éles fények mellett elhaladva beültet a kocsi hátsó ülésére. Arcom a kezei közé fogja és kutakodva vizsgálja kék szemeivel, jobbra-balra forgatja a fejem, majd megdermed, és a hasamra pillant. Ha nem tapadnék hozzá, kiugrana a kocsiból és visszamenne, tudom, mert hirtelen már nem is ismerem olyan jól a legjobb barátom, mint amit hittem. Én a legrosszabbat hozom ki még a legjobb emberekből is.
- Nem kellett volna idejönnünk, ne haragudj rám! - átkarolja a vállam, arcát a hajamhoz érinti. Nagyot nyelek, ilyen szarság miatt nem sírhatok, nem történt nagy baj, nem fáj semmim, nem is a babát találta el, hanem az oldalam. Nem sírhatok, de már kezd minden túl sok lenni, és úgy érzem, nem tudom tovább fenntartani a látszatot, hogy minden rendben. Végig kellett volna hallgatnom Liamet, talán éppen azt mondta volna, amire vágyok, vagy legalább adott volna valami érthető magyarázatot, és ketten átgondolhattuk volna az egészet. De nem, én kiabáltam, flegmáztam vele, majd lecsaptam, és amikor kirohantam veszélybe került a kisbabám biztonsága. Mindig, mindent elrontok, mindent, egyszerűen ilyen az életem, a jó dolgokat mindig rossz követi, és miért? Miattam, mert idióta vagyok. Ha nem lettem volna akkora idióta, talán még mindig Ashtonnal lennék együtt, és olyan harmonikus, békés kapcsolatunk lenne, amilyen volt. Ha nem lettem volna akkora idióta, nem fekszek le a farmon Liammel, nem is kerültem volna a farmra, vagy ha mégis, akkor hisztizés helyett talán barátságosan beszélhettünk volna, és most nem tartanánk itt, talán csak egy barát lenne, mint Harry. Vagy ha nem lettem volna akkora idióta, akkor még részegen is tudom, hogy mire való az a szar ezüstcsomagolásos gumi a farzsebében, és most itt lenne, nem hagyott volna el.
De lehet, hogy nem is ő hagyott el engem, hanem én őt.
Zokogni kezdek, túl sok minden, elegem van magamból, minden elől elmenekülhetek, rendszeresen megteszem, ha valami történik elmenekülök, de a saját fejemből sosincs kiút, magam elől nem menekülhetek. Niallt meglepetésként éri a kifakadásom, és kiabálva utasítja a sofőrt, hogy húzódjon le, amikor már nem kapok levegőt, az egész testem rázkódik, és a saját fülemben hallom a zihálásom. Az ülésre térdelve hajtogat ki, hogy ne összekucorodva üljek, a fejemet erősen, mégis vigyázva a térdeim közé nyomja, és kezét a tarkómra helyezi, az ujjai nedvesek és hűvösek, valahonnan szerzett egy üveg ásványvizet és azzal próbálja hűteni a hirtelen felforrósodott fejemet. Régebben ilyenkor ittam azért, hogy elmeneküljek a saját gondolataim elől, annyit ittam, hogy ne tudjam, ki vagyok én, mégis úgy érzem, sosem volt még ennyire szükségem alkoholra.
Amikor felhúz a hajamból csöpög a víz, de már nem kapkodok levegő után, és fuldokló zokogás helyett néma könnyek folynak le az arcomon, miközben meredtem magam elé bámulok. A mellkasához húz, vagy inkább rángat, mindkét karját körém fonja és a fülemben zihálást hallok, de ez most nem az enyém.
- Többet ne csináld ezt! - fakad ki, beletúr a hajamba és a vállához szorítja a fejem. Mindkettőnk mellkasa hevesen emelkedik, beletemeti az arcát a hajamba, és csak percekkel később jövök rá, hogy a nedves érintések az arcomon az ő puszijai, amelyekkel elhalmoz.
Nekidől az ajtónak és valahogy úgy helyezkedik, hogy a felhúzott lábai közt kuporgok, és nem is akarok elmozdulni onnan, a hajamat simogató ujjaira, és megnyugtató szavaira koncentrálok, amíg nem erőszakolom magamra, hogy ne gondoljak semmire, addig ez tökéletesen beválik. Arcom a mellkasára simítva mélyeket szívok az illatából, ujjai gyengéden masszírozzák a fejbőröm, a mellkasa megnyugtatóan emelkedik és süllyed, bizonyosságot adva arról, hogy itt van. Csoda, hogy ő még velem van, és nem üldöztem el a hülye viselkedésemmel, ő az egyetlen személy, akit még nem bántottam. Nyögve pislantok fel, valahonnan távolról mintha feszült hangokat hallanék, mozgolódni kezdek, megfordulok, csukott szemmel is realizálom hogy egy ágyban vagyok, nem az enyém, de egy ágy.
- Nem - résnyire nyitom a szemeim, a félhomályban látom Niallt, hogy a telefonját a füléhez szorítva feszülten köröz. Úgy döntök jobb, ha nem adom tudtára, hogy ébren vagyok. - Nem, ne hívd fel! Ha akarsz tőle valamit, akkor gyere ide, Payne, nem igaz, hogy magadtól nem fogod fel, hogy nem telefonon kell megmagyaráznod neki. Esküszöm Liam, ha felhívod, nem fogom engedni hogy felvegye, de téged is biztos megverlek! Elegem van már belőle, hogy folyton a padlóról kaparom fel miattad, vagy hozd rendbe amit elrontottál, vagy hagyd békén, már éppen kezdte összeszedni magát! - magából kikelve sziszegi, ha nem aludnék, valószínűleg kiabálna. Ettől féltem, nem akarom, nem az volt a célom, hogy összeugrasszam őket. Egyáltalán nem is volt semmilyen célom, csak egy boldog kis családot akartam.
Összegömbölyödöm, a tudat, hogy Liammel beszél, méghozzá rólam, újra feléleszti az engem kínzó gondolatokat. Már telefonon is jó lenne, csak beszélnénk meg ezt az egészet, mondaná, hogy rendbe hozhatjuk, vagy inkább én mondanám neki, adnék esélyt, csak akarja azt.
- Nem - hallom újra a morgását - nem, semmit ne beszélj vele! Ne etesd, ha nem is biztos, hogy képes vagy rá!
Megfeszülök, összeszorítom a szemeim, nem is akarom ezt hallani, nem akarom tudni, hogy mivel "etetne", és mire kell képesnek lennie.
- Komolyan mondom, Liam, egyetlen húzásod maradt, és ha elbaszod nem ő fog kirúgni téged, hanem én nem engedlek többé a közelébe! - egy feszült pillanatig csend lesz, majd kicsit hangosabban szólal meg újra, de a mondat végére elhalkul, és felém kapja a fejét, úgy teszek, mintha tovább aludnék. - Nem melegedtünk össze! Fogalmad sincs róla, mit beszélsz!
Fájdalmasan hosszú másodpercek telnek el, mígnem újra megszólal, ezúttal suttogva felcsattan.
- Azt hittem, rég túl vagyunk azon az időszakon, hogy rám vagy féltékeny, Payno! Ne rajtam töltsd ki a saját baromságod, és ne merészeld nekem azt mondani, hogy "összemelegedtem" a barátnőddel, aki tőled terhes, és miattad sír át minden kibaszott éjszakát! Én próbálok várat építeni a szarodból minden alkalommal, és inkább megköszönhetnéd, hogy nem hagyom összezuhanni! De tudod mit? Nem kell, úgy tűnik, nekem fontosabb Mira, meg a TE gyereked, mint saját magadnak!
Elhallgat, résnyire nyitott szemeimmel látom, hogy hosszú ideig lenyomva tart egy gombot a telefonján, ami elsötétül, és sötétség borul az egész szobára. Az ajkamba harapva nyomok el hosszú sóhajtást, hallom, hogy Niall halkan magában motyog, majd bőrhöz súrlódó ruha hangját hallom, mely valószínűleg valahol a padlón puffan, nem sokkal később pedig kissé behorpad a matrac mellettem. Az ágy másik oldalán helyezkedik el, de előtte eltűri a hajam az arcomból, és puszit nyom a homlokomra. Eltűnődök azon, hogy valóban összemelegedtünk-e, ahogy Liam állítja. Összemelegedtünk, de nem abban az értelemben, amire gondolhatott, Niall eddig is mindenben mellettem állt, most pedig még inkább, az a majdnem csók csak egy véletlen, kétségbeesett ballépés volt a részemről. Háttal fordul nekem, magára húzza a takaróját, és hallom a sóhaját, amikor kinyitom a szemem látom a körvonalait, hogy egyik kezét a fejének támasztja, és valószínűleg a szemközti falat bámulja. Úgy teszek, mintha csak megfordulnék, valójában pedig a hátához araszolok és nekidöntöm a fejem. Óvatosan hátranyúl, megérinti a hajam, majd megfordul, és átölel. Nem úgy, ahogy Liam tenné, inkább mint Luke, össze sem hasonlítható ahogy Liamhez simulok, és ahogy most hozzá. Nem akarok gondolni, de nem tudom kizárni a fejemből, nem éjjel, nem most, nem úgy, hogy ma hallottam a hangját, és "megbeszélni" akart valamit. Mély levegőt veszek, és akaratlanul is megremegek, mire Niall karjai szorulnak körülöttem, és halkan suttogva megsimítja a tarkóm.
- Semmi baj - bújik közelebb, a fejem a mellkasának döntöm és szinte magamra erőszakolom, hogy aludjak. A gondolatok egymást kergetik a fejemben, ha most leülnék és a kezembe vennék egy tollat, valószínűleg újabb összezavarodott dalokat alkotnék, de ezúttal nem is gondolkozok el azon, hogy kibújjak mellőle. Szabadulni akarok a gondolataimtól, és erre az alvás az egyetlen esélyem, és valószínűleg a kisbabámnak is jobb, ha nem "nyaggatom" tovább. Valószínűleg az a legjobb mindenkinek, ha alszok, csakhogy az álom nem jön olyan könnyen, mint amennyire szeretném. Niall egyenletes légzését hallgatom, néha halkan felhorkant és mozgolódni kezd, a karjai szorulnak körülöttem, vagy az arcát a hajamba temeti. Gyűlölöm az agyam, amiért most is emlékeztet rá, hogy ez sem állandó, hiába van itt, hiába védelmez és vigyáz rám, ez nem jár együtt azzal, amit Liam szereplésével elterveztem. Itt fog hagyni, amint látja, hogy jobban érzem magam, visszamegy majd Florához, és vele nem így fog aludni. Nem azt akarom, hogy ölelkezve, egymáshoz tapadva aludjunk, nem akarom Niallel azt, amit elképzeltem, csak egy biztos pontot akarok az életembe, valakit, aki nem csak időszakosan lesz velem, hanem mindig, minden percben, valakit akinek nem kell órákat utaznia azért, hogy lásson, mert mindig itt van.

~Liam Payne~

3 napig forgatom a kezemben a telefont, próbálom kitalálni, hogy mi legyen, de legtöbbször csak felbosszantom magam. Tudom, hogy nem érdemes próbálkoznom, nem félek Nialltől, de tudom, hogy komolyan gondolta amit mondott, még akkor is, ha az összes szarságon túl még mindig legjobb barátok vagyunk. Olyan képeket látok, amiket nem akarok, és akaratlanul is háttérsztorit képzelek el a képekhez, melyeken Niall idegesítően közel van Mirához, majd a karjaiban viszi be a szállodába, holott tudom, hogy ez az én hívásom után volt, és valószínűleg én okoztam. Olvasok róla, hogy Niall leszedett róla egy pasast, és hősként írják le ezért. Ami a legrosszabb, hogy elindulnak a találgatások arról, miért nem én vagyok Mirával, mi történt köztünk, és mi lehet köztük Niallel. Tudom, hogy tisztáznom kell mindent, a félelmeim a kukába söpörni, vagy legalább egy tárolóba, hogy később legyőzzem őket Mirával, feltéve ha ad még egy esélyt. A végső löketet végül az adja meg, hogy a twitter üzeneteket olvasgatva látom, a fandom egyik fele már ship neveket alkot kettőjüknek, a másik őrülten szidja a barátnőm, úgy gondolják, szándékában áll "végigmenni" az egész bandán, és szerintük Harry lesz a következő. Felugrok a kanapéról, amelyen azóta terpeszkedek, hogy Mira bevágta maga után a hálószobaajtót több, mint egy héttel ezelőtt. Rohanok, kapkodok, hogy ne legyen időm túl sokat gondolkodni, szólok Louisnak, hogy intézze el nekem a repülőt most azonnal oda, ahol Mira a turné zárókoncertjét adja. Őszintén szólva hiába fújom kívülről a turnéja állomásait, most nem jut eszembe, hol lesz az utolsó koncert. 
Előkapom a bőröndöm és találomra ruhákat hányok bele, cipőket, tiszta alsóneműket és a legszükségesebb cuccaim, majd berángatom a cipzárt. Nem akarok gondolkozni, most az egyszer nem, azt kell tennem, amit a szívem mond, és az agyamat figyelmen kívül hagyni, mert a szívem vele, velük akar lenni, mindegy milyen apa leszek, mindegy mit tettem a múltban, és talán fogok tenni a jövőben. Ha valaki képes boldoggá tenni, elérni, hogy izzadó tenyérrel, türelmetlenül, álmatlan éjszakákkal várjam, hogy újra láthassam és a karjaimban tarthassam, és gondolkodás nélkül kimondjam az érzéseim, az Mira, és legyek akármilyen önző seggfej, de nem hagyom ezt kicsúszni a kezeim közül.
Egyenesen belerohanok Louis mellkasába, amikor nagy hévvel kirontok a hálószoba ajtaján a bőröndömmel. Kis híján mindketten elesünk, valahogy mégis állva maradunk, és Lou csak nevetve megjegyzi, hogy nyugodjak le.
- Megvan a repülő? - húzok el mellette, lerohanok a lépcsőn szorosan vele a nyomomban.
- Minden elintézve - bólint önelégült fejjel. - De mi ez a hirtelen megvilágosodás? - faggatózik, míg én előrántok egy cipőt és a cipős szekrényre huppanva erőszakolom bele a lábam.
- Vigyél el, kérlek! - meresztem rá a szemeim. A fejét rázva, nevetve veszi elő a kocsikulcsát és elballag mellettem, már félúton van a kapuhoz, amikor bezárom az ajtót, ellenőrzöm, hogy megvan-e a telefonom és a pénztárcám, majd a bőröndöt felkapva rontok el előtte és hálásan hallom a csipogást, amely a zár feloldását jelzi, és önkiszolgáló módon bedobom a bőröndöm a csomagtartóba és elfoglalom az anyósülést. Türelmetlenül dobolok a lábaimmal, kis híján rámordulok Louisra, hogy vigyorgás helyett inkább induljunk, végül mégis inkább csendben maradok. Jó, hogy megjelent, így nem nekem kell végigvezetnem az egész városon, nem biztos, hogy abból jó sülne ki.
- Mit akarsz csinálni? - pillant rám.
- Beszélek vele - bámulok ki az ablakon, megállíthatatlanul rázom a jobb lábam, és egyik kezemmel a pólómat gyűrögetem. Még csak át sem öltöztem, nem fürödtem, nem szedtem össze magam.
- Gondoltam, de mit akarsz mondani neki?
- Rendbe hozom amit elrontottam.
- Vagyis nagybácsik leszünk - vigyorog rám, a hajamba túrva kissé elmosolyodok. - És mi hozta meg végül az eszed, Leeyum?
Megvonom a vállam, nem igazán van ínyemre közölni, hogy napok óta féltékenységi rohamot kapok, ha leközölnek egy képet Miráról Niallel, vagy meglátom, hogy mindenféle pletykaoldalakon azt bizonygatják, hogy együtt vannak. Előbb-utóbb viccet csinálnánk belőle, és valószínűleg megérdemelném, de akkor is... Louis sunyi mosollyal az arcán sandít rám, és néhány percig csendben ülünk.
- Esetleg mielőtt odaérsz, lenyugodhatnál - nevet rám, rázkódó lábamra néz és megrázza a fejét. - Attól, hogy ezt csinálod még nem fogsz odaérni hamarabb, és ha rám hallgatsz, akkor megvárod, míg vége a koncertnek.
- Miért? - kapom rá a pillantásom. Ha odaérek az első dolgom az lesz, hogy megkeresem Mirát, és akár akarja hallani, akár nem, elmondom amit akarok.
- Mert ez a zárókoncert, és ha jól gondolom, akkor egy ideig az utolsó koncertje is. Nem kell, hogy felzaklasd, mert akármit is csinálsz, azzal csak felzaklatod. Niall azt mondta, Mira még ilyen szar lelkiállapottal is nagyobb koncerteket ad bárkinél, de ha te most odamész, felzaklatod, és esetleg úgy rohan fel a színpadra, hogy nem hallgat végig, előfordulhat, hogy rontani fog. Sokkal nyugodtabban mondhatod el neki amit akarsz, miután vége.
Tudom, hogy igaza van, nagy a valószínűsége, hogy ha hebegve-habogva összehordok valamit, azzal csak feldühítem, és valóban otthagy anélkül, hogy végigmondhatnám amit akarok. Beleegyezően bólintok, és így már reménykedek benne, hogy mire leszáll a repülő, a koncert már javában tartani fog, és nem kell sokat várnom.
- Nagyon figyelj rá, hogy mit mondasz, Liam! - néz rám összehúzott szemekkel.
Bólintok, bőven lesz időm átgondolni hogy mit fogok mondani, és tisztában vagyok vele, hogy ez az egy esélyem van. Amikor beáll egy parkolóba a repülőtérnél kicsit meginog az önbizalmam, de kiszállok, és megparancsolom magamnak, hogy nem hátrálok meg. Kiveszem hátulról a bőröndöm, és újra találkozok Louis szórakozott, már-már büszke tekintetével.
- Szeretnéd hogy bekísérjelek?
Elnevetem magam és megrázom a fejem.
- Azt hiszem, megtalálom, de kösz - felhúzom a kapucnim, igazán nincs rá szükségem, hogy most felismerjenek.
- Ne szúrd el - vereget vállon, válaszul csak bólintok, és elindulok.
Lehajtott fejjel vágok át a várakozó emberek közt, a saját terminálunk felé igyekszek. Fantasztikus dolog, hogy nem kell jeggyel bajlódnom, sorban állni, és egyéb olyan dolgok, amik feltartanak. A gyomrom liftezni kezd, amikor lehuppanok az egyik kényelmes ülőhelyre, kinyújtóztatom a lábaim, és türelmetlenül nézek ki az ablakon. Nincs visszaút, és igazából nem is akarom, hogy legyen, mégis félek, leginkább magamtól. Tudom, hogy ha elfogadható magyarázatot adok a lehetetlen viselkedésemre, akkor minden rendben lesz, de valahogy jó lenne megfogalmazni azt a magyarázatot.
Képtelen vagyok egy helyben ülni, miután a gép eléri a repülési magasságot járkálni kezdek, az alakon kifelé bámulva nézem a felhőket és tudatosítom magamban, hogy a mai nappal végleg minden megváltozik majd, néhány dolog még csak képzeletben, de akkor is. Ha minden jól alakul, Mira hozzám fog költözni, és azt hiszem, biztos lehetek benne, hogy kettőnk új kedvenc elfoglaltsága a shoppingolás lesz a babának, miután kiderült a neme. A gondolatmenetem továbbhalad a nevek felé, de valahogy egyik sem illik a Payne vezetéknévhez. A gyomrom tájékán izgatott bizsergést érzek, valószínűleg a kezdetektől fogva ezt kellett volna éreznem, de a rémület és döbbenet elnyomta ezt, most viszont ha valakinek úgy kell elráncigálnia, de akkor is rendbe fogok hozni mindent, és jó apa leszek. Elfoglalom a helyem, és miközben céltalanul bámulok ki, a gondolataim a jövőnk körül forognak, hogy vajon milyenek lesznek az elkövetkezendő hónapok, hogyan fogjuk berendezni a kicsi szobáját, milyen lesz a karjaimban tartani, ha megszületik, és ez vonja maga után azt is, hogy milyen lesz maga a szülés. Még azt is nehezen képzelem el, hogy az én vékonyka barátnőmben - aki 2 hónapja még azon sírdogált a karjaimban, hogy milyen kövér - hol fog elférni egy kisbaba, pláne, hogy hol fog kijönni. A fejemet fogva nevetem el magam a saját gondolataimtól, egy papírt veszek magam elé, és elkezdem felírogatni a nekem tetsző neveket, melléjük a vezetéknevem, és lehúzom azokat, amelyek így nem passzolnak egymáshoz. Magamban jókat derülök a kreálmányaimon, és remélem, hogy Mira arcára is mosolyt fogok varázsolni, amikor meglátja a David Beckem (Beckham) Payne ötletemet, de a Batman Payne is megfordul a fejemben, Menő kissrác lenne ilyen névvel, feltéve, ha fiú, lánynak is kell valami hasonlót alkotnom. A lánynevekkel jobban meggyűlik a bajom, leginkább azért, mert ha erre gondolok, lelki szemeim előtt egy olyan kislány jelenik meg, mint Mira azokon a képeken, amiket még a szülei toltak az arcomba, és akaratlanul is vagy csak a Mira nevet tudom elképzelni hozzá, vagy olyan bugyuta, ám annál cukibb neveket, mint a Bo, amit egyébként a Szörny RT ihletett. Egy izgatott apajelölt gondolatait fedezem fel a saját fejemben, miközben hatalmas vigyorral az arcomon nézek magam elé, és nevetek a hülye ötleteimen. Már csak azért is megtartom őket, hogy lássam Mira arcát, és remekül szórakozok az elképzelésemen, miszerint a csibész kisfiamra egyszer valaki úgy szólna rá, hogy "Viselkedj rendesen, Batman!"
Elütöm az időt ezzel, majd elindítok egy filmet, de a közepén rájövök, hogy talán illene valami ajándékot vinnem. Eldöntöm, hogy ha leszállt a repülő, először megkérem a taxist, vagy bárkit aki értem jön, hogy vigyen el egy bababoltba.
Kicsit elszunyókálok, a repülő furcsa süllyedésére ébredek fel, és arra, hogy bedugult a fülem, amikor kinézek az ablakon már elég közel van a föld, és perceken belül puhán földet is ér a gép. Nem fogom elszúrni, tudom, hogy nem fogom, mert már akarom ezt az egészet, annyit agyaltam rajta, hogy tudom, nem leszek rossz apa. Talán lesznek dolgok amiket elszúrok majd, időbe fog telni amíg "beletanulok"  szerepembe, de nem fogom leejteni, mert az életemnél is jobban fogok vigyázni rá, és semmit nem fogok kihagyni, semmit nem fogok előrébb helyezni a gyerekemnél, pláne nem olyan önzőségeket, amitől félek. Boldog, édes kis családunk lesz, feleségül fogom venni Mirát, és annyi gyerekünk lesz amennyit csak akar.
A bőröndömet magam után húzva sietek az egyik taxihoz, amely a parkolóban várakozik, és ahogy elterveztem a repülőn azt kérem, hogy vigyen egy bababoltba. Nem érdekel, ki fog meglátni, és hány képet fognak készíteni rólam, nem szeretném titkolni ezt.
Kicsit idegennek, oda nem illőnek érzem magam, amikor belépek a boltba, melynek kirakatában mászó kisbabák, pelenkás dinók, és mesefigurák vannak, bent pedig a sorok közt mindenfelé gömbölyű pocakú nők, és lelkes apukák vannak. Hirtelen nem tudom, hol kezdjem a keresgélést, nem akarom túlzásba vinni, csak 1-2 ruhácskára gondoltam és valami édes plüssre. Elveszek egy kosarat és találomra elindulok, cumisüvegek, cumik, csíptetők, amivel a cumit a ruhához lehet fogni, vászon pelenkák minden színben. Nem pont ezekre gondoltam, és amikor meglátom a mellszívók mindenféle típusát végleg tudom, hogy ez nem az a sor, ahol nekem lennem kell. Benézek mindenhová, hátha meglátok valamit, és közben elcsodálkozok azon, hogy mennyi mindenre lehet szüksége egy kisbabának. A kosaramba kerül egy könyv, tele nevekkel, és hosszú ideig csak ezzel a kosaramban mászkálok fel-le, nem akarok még babakocsit, bébihordozót, bébiülést, ringatót, játszószőnyeget, pelenkázót, és ilyesmiket venni. Elég furán nézne ki, ha beállítanék hozzá egy pelenkázóval. Törlőkendők és pelenkák abs sorrendbe rendezett sora mellet megyek el, amikor meglátom azt a részleget, amire gondoltam, és bevetem magam az apró ruhácskák közé. Büszke vagyok, mert magamtól is tudom, hogy nem a 6-9 hónapos ruhák közt kell kutakodnom, és megtalálom a legkisebbeket. Kizárom a rózsaszín és kék dolgokat, fehér ruhácskák között keresek, és könnyek gyűlnek a szemembe amikor magam elé emelek hosszú ujjú, krémszínű, rugdalózót, amire egy kis mackó van hímezve, mindössze akkora az egész, mint a tenyerem. Azonnal a kosárba teszem, és legszívesebben így tennék a többivel is, de nem akarok túlzásba esni. Amikor bemászok a zoknik közé már valóban a könnyeimmel küzdök, hülye voltam, hogy azt mondtam, nem akarom, mert itt az apró ruhák közt állva már alig várom, hogy egyszer a saját gyerekemet öltöztessem fel abba, amit a kosárba tettem. Apró, fehér zoknit helyezek mellé, és egy kis csíkos sapkát, majd a pult felé andalgok forgatva a fejem, hogy mit vehetnék még. Egyelőre nincs szükségünk tápszerekre, üveges pépekre, sem kisautókra vagy babákra, orrszívó, és egyéb szörnyű elnevezésű gépekre pedig még annyira sem.
Semmiért sem adtam ki még pénzt olyan vigyorral az arcomon, mint ezért. Amikor az eladó megkérdezi, hogy becsomagolja-e, bólintok, én magam választom ki a papírt és a szalagot, majd a dobozt magamhoz szorítva boldogan sietek a taxihoz, amely elindul velem a stadion felé, bár még így is több, mint másfél óra lehet hátra a koncertből. Piszkálgatom a masnit, rájövök, hogy hiba volt becsomagolni, mert most legszívesebben a könyvet lapozgatnám, vagy újra és újra elcsodálkoznék azon, milyen picik ezek a ruhák. Furcsa belegondolni, hogy ezeket kettőnk közös kisbabája fogja viselni alig néhány hónap múlva, furcsa, de semmiképp sem rossz, a szívem körül el nem múló melegséget érzek, és már vigyorogva gondolok arra, hogy habár nem hónapokon belül, de a nem is olyan távoli jövőben lesz egy személy, akinek nem Liam Payne leszek a One Directionből, még csak nem is Liam, hanem Apa.

31 megjegyzés:

  1. Első igen! :-D Nagyon tetszik!! Egyszerűen megint PER-FECT! Siess a kövivel! :-* :-) ;-)

    VálaszTörlés
  2. Imádom, nagyon.
    Csak szeretném tudni hogy mi lesz a vége, remélem boldogság jön, nagyon szeretnék babázást, de nekem annyi is elég lenne, ha happyend lesz.
    Egyébként mindig elámulok azon, ahogy írsz, olyan élvezhető, más ilyennel még nem találkoztam.

    L. xx

    VálaszTörlés
  3. Drága Nessa!

    Azt hiszem, most nem nagy betűkkel kezdem a kommentemet, ahogy azt az utóbbi időben.
    Nem is tudod elképzelni, hogy mennyire szükségem volt most erre az új részre.
    Most még annyira sem találom a szavakat, mint általában, szóval előre is sajnálom.
    Niall olyan édes, hogy ennyire védi Mirát. Létezik egyáltalán ilyen erős, megingathatatlan (nem tudom, hogy van-e ilyen szó, valami hasonló biztos) barátság?
    Liam. Úgy örülök, hogy végre megjött az esze, és hogy most már pozitívan gondol a babára és a jövőjükre. Megható volt, mikor a boltban keresgélte a megfelelő ajándékot.
    Akaratlanul is Louis-n járt a fejem végig a Liam szemszög alatt, gondolom nem kell elmagyaráznom, hogy miért. Nem tudom, hogy és miért, de ez a rész sokat segített, hogy megbarátkozzak evvel a helyzettel, úgyhogy köszönöm. És elnézést kérek, hogy felhoztam ezt a témát, tudom, hogy szeretnéd, ha békén hagynánk vele.

    PS: Annyiszor írtam már, hogy sajnálom, hogy most nem teszem, de azért tudd, hogy úgy van, amiért rég kommenteltem és a valaha volt legrövidebb megjegyzésemet hoztam össze.

    Anna .x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Anna!
      Haha, ennek örülök, de szerintem bepótolod még. :D
      Tudom mire gondolsz, és örülök, hogy segíthettem ezzel a résszel legalább egy kicsit.
      Nagyon köszönöm! <3 <3

      Törlés
  4. Drága Nessa! :)

    Először is köszönöm, hogy egy ilyen csodálatos részt hoztál, rávilágítottál egy fontos dologra 😅
    Mira nem is kívánhatna jobb barátot Niall-nél :)
    Remélem még nem lesz késő Liam-nek hoyg még "csak" most jött meg az esze..
    Mira jól teszed ha kiakadsz, de kérleeeek fogadd vissza Liam-et..
    Szóhoz se jutok, fenomenális rész lett
    Liam olyan édesen beszélt a babárol, a saját gyerekéről ♥
    Most már tényleg nagyon várom a következő részt :)
    Puszi :-*
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dóri!
      Nagyon köszönöm, örülök, hogy így gondolod! <3

      Törlés
  5. Drága Nessa!:)
    Huu most nagyon boldoggá tettél remélem tudod! :3 Bocsánat múlt héten nyaralni voltam így nem tudtam komit írni:( Na de visszatértem:3 Végre Liamnek megjött az esze! Bízom benne hogy Mira megbocsát a drágának főleg ha meglátja azokat a cuki dolgokat amiket ajándékba vett Liam*-* Sajnos nem tudok egy összeszedett monológot írni ne haragudj tekintve hogy lassan hajnali 3 van lassan már bealszom:( Imádtam a részt és most még jobban várom a következőt*-* <3
    Puszi Emese<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Emese!
      Ennek nagyon örülök! <3
      Semmi gond, megértem!
      Nagyon szépen köszönöm, örülök hogy tetszett! <3

      Törlés
  6. Végig azért drukkoltam, hogy ne így legyen vége -mármint idő előtt- de tudtam, téged ismerve meghagysz minket kétségek közt egy hézig.
    Aranyos és kedves húzás.
    De imádtam a részt.
    Mirát rohadtul sajnálom és aggódok a babáért. Liam részénél viszont én is kb akkora vigyorral olvastam mint Li vásárolgatott. Hát valami eszméletlenül cuki.
    Jól esett ezt olvasni a tegnap és az este után. -mr x, harry, louis stb-
    Sies kérlek a kövivel, nem tudom bírok e várni.
    xx Barbee

    VálaszTörlés
  7. Hahó:)
    Nagyon tetszett ez a rész is, ahogy eddig az egész történet. Nem vagyok aktív kommentelő, ezért utólag is bocsánat, de viszont aktív olvasója vagyok a blognak. Mira és Niall barátsága számomra tényleg annyira őszinte és én magam is szívesen lennék egy ilyen barátság része. Remélem Mira értékeli, hogy mekkora kincs, hogy Niall ott van neki. Valamint örülök, hogy Liam észbe kapott, mert Mirának szüksége van rá, bár én egyedülálló, erős nőnek is el tudom képzelni. De azért Liammel minden könnyebb. :) Szóval imádtam a részt, de már alig várom a folytatást, hogy láthassam, hogy reagált Mira. :) <3
    Ölel: Bogi<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon szépen köszönöm, örülök hogy tetszik, ahogy annak is, hogy most írtál! :)
      Köszönöm szépen, örülök hogy így gondolod!

      Törlés
  8. Imádtam annyira cuki volt Liam a baba ruhákkal. A mellszívós részen kuncogtam egy kicsit. Ez is remek részett mint mindig. Szeretném megkérdezni, h van-e facebook csoport mert én nem találtam.
    -F

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! <3
      Nem, nincsen facebook csoport.

      Törlés
    2. Kár pedig szerintem lenne rá igény mert így foyton az oldalt nézzem h mikor lesz új
      -F

      Törlés
  9. Talán eddig minden blogodat, részedet beleszámítva ez a kedvencem. Ezért is vetemettem arra hogy írjak kommentet. Mert elszorult a szívem az apai örömtől, amit leírtál benne.
    Csak így tovább, alig várom a következőt.
    Puszik

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm, sokat jelent hogy ezt mondod! <3

      Törlés
  10. Drága Nessa!:)
    Borzalmasan röstellem, hogy pár részhez nem írtam komit, de nem tudtam mit is írhattam volna, mivel olyan szomorúak voltak és nem akartam kisregényt írni, arról hogy mennyire sajnálom Mirát, és hogy hány pofont adtam volna Liamnek. Mert én inkább Mirával értettem egyet, és kicsi empátiám sem volt Liammel szemben. :/
    DE most itt vagyok ^-^ Nagyon sokat nevettem a "Viselkedj rendesen, Batman!"-es részen :D Ugyanakkor megkönnyeztem az apró kisbaba-zoknis részt és akarva-akaratlan eszembe jut a kemény külsejü, könnyes szemű Liam Payne, a babapelenkák között állva. :D
    Mint mostanában mindig, ez is egy nagy érzelmi fröccs volt.
    Valaki az előző kommentelők között említette, hogy egész rész alatt reménykedett, hogy nem lesz túl hamar vége a résznek. Egyet értek. Muszály mindig függővégnek lennie????? :( :( :( :( MIÉÉÉRTTT???!! :'( Najó, ez kicsit idegbetegen hatott ;D
    Annyira imádom Liamat, Mirát, Niallt, Harryt, Louist, Luke-ot, Zaynt, meg úgy alapjáraton mindenkit ebben a történetben. :)
    Imádtam, és alig várom a következőt!:)
    Puszi:Am

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Am!
      Semmi gond, teljesen megértem. :)
      Haha, amikor ezt írtam én is könnyezve nevettem egy ideig, örülök, hogy neked is tetszett.
      A függővégről csak annyit, hogy azért, hogy legyen mire várnotok, valamint azért, mert borzasztó jól szoktam szórakozni ezeken a nagybetűs letámadásokon. :DDDD
      Köszönöm! <3

      Törlés
  11. Drága Nessa!
    Nagyon imádtam ezt a részt is ,csak úgy mint az ez elött lévőket.Izgatottan várom már a következő részt ,hogy végül mi lesz evvel az aprócska családdal.Azért viszont elég ideges lettem ,hogy pont itt fejezted be a részt,de ez így kellett legyen.Siess a következővel!
    Puszikaa❤❤❤❤

    VálaszTörlés
  12. Kedves Nessa!
    Nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire tetszik ez a rész.
    Nem okoztál nekem egy cseppnyi csalódást sem ezzel a résszel, sőt.. a többivel sem.
    Köszönöm, hogy van mindig egy dolog a szerdában/csütörtök hajnalban. Bizony, a blogod :) Csak így tovább!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Köszönöm szépen! <3 <3
      Ezt örömmel "hallom"! :)

      Törlés
  13. Drága Nessa!

    Annyira imádom, hogy ez a két idióta egészen más dimenzióban gondolkodik. Tényleg. Nem igazán fogtam fel a dolgokat, amíg Liam szemszögét végig nem olvastam. Ahogy írtál az apró babaholmikról, összeszorult a torkom, és hirtelen elfelejtettem utálni a gyerekeket. Mira és Liam babája ugyanis minden bizonnyal tökéletes lenne, és egyáltalán nem volna ijesztő.
    Fogalmam sincs, mit érezzek, mert tisztában vagyok azzal, hogy ezt Te írod, és Te alakítod a dolgokat kedved szerint, mégis képes vagyok túlizgulni dolgokat, mint pl azt, hogy Mira agyon hajszolja magát, nem alszik, rengeteget virraszt és sír, és ilyenkor jön az, hogy >úristen a baba<. Sokszor szívesen felhívnám a figyelmét arra, mekkora butaságot csinál, aztán rájövök, hogy mi is történik körülöttem, és legszívesebben kiröhögném magam. Az viszont tényleg nagyon nagyon érdekel, milyen lesz az első találkozásuk az elválásuk után, hogy Mira mit reagál majd, és hogy sikerül-e helyrehozniuk mindezt.
    Fantasztikus rész lett, ne aggódj, és már epekedve várom a következő fejezetet.

    <3
    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu! :)
      Haha, köszönöm, örülök hogy ez is tetszik valakinek! :D
      Az volt a célom, hogy kiegészítse egymást a két szemszög, elvégre amit Liam tud, azt Mira nem.
      Nagyon szépen köszönöm, elképzelni sem tudod, mennyire örülök, hogy ezt váltom ki belőled! <3

      Törlés
  14. Drága Nessa!!
    Ez a rész is nagyon jó lett alig bírok betelni vele. Liam barátunknak is végre megjött a józan esze.Már csak Mirának kell meghallgatnia és megbocsátania és Happy And:))
    Már nagyon nagyon várom a következő részt!!!:)<3<3
    xxBerta

    VálaszTörlés
  15. Kérleek tedd!!! Fel a kövi részt... minden szerda és csütörtök között itt lógók az oldaladon.. ez a rész nagyon tetszett... jó lenne még ma olvasni a kövit *~*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Nyaralni voltam, azért nem tettem fel a szokásos időpontban.

      Törlés