2015. június 11., csütörtök

Élménybeszámoló - OTRAT Vienna

Éjjel negyed 2, perpillanat a szállodánk folyosóján ülünk pizsiben, és én a lopott zászlómmal takarózok. De mindent az elején...
Tudom, ez egy koncertbeszámoló, de nem tudok elsuhanni a nap további részletei fölött, úgy érzem, ez így lesz teljes. 
Már reggel negyed 6-kor felébredtem, és küldtem egy üzenetet a folyosó másik végén alvó legjobb barátnőmnek, akivel tegnap délután találkoztam először. Majd visszaaludtam, és reggel nagyjából egyszerre ébredtünk, megbeszéltük, hogy együtt kimegyünk vásárolni.
A délelőttöt ezzel töltöttük, mászkáltunk a városban, majd a szobában türelmetlenül ülve karkötőket gyártottunk, majd elkezdtünk készülődni. A tervezgetéseink helyett negyed 2-kor sikerült elindulni, és kettőre már odaértünk a stadionhoz, ahol találkoztunk egy olvasómmal, barátnőmmel. Innen is puszillak, Viki, és remélem, nem ijedtél meg nagyon tőlem.
Őszintén, a szervezés nem volt a legjobb, rengeteg kordon, kacskaringós utak, lassú haladás, viszont amíg álltunk a sorban történt az ominózus eset. Jött egy ember, kiabált, maga előtt egy kocsit tologatott dugig 1D-s villogókkal, kártyákkal, és zászlókkal. Anya felé fordultam, megkérdeztem, hogy vehetünk-e egyet, de elég drága volt, szóval azt mondta, hogy inkább ne. Most nevetni fogtok, vagy épp kiakadni, de elhaladt mellettünk az ember, és kiesett egy becsomagolt zászló a kocsiból. Én meg sikítva rávetettem magam és belegyömöszöltem Laura táskájába, szóval így került hozzám a zászló, amivel épp takarózok, és amivel betakarva magam ültem végig a metróutat, és vonszoltam vissza magam a szállodába.
ÉS
ÉS
Nagy nyugiban álltunk, amikor jött egy kocsi, benne LOUVAL ÉS LUXSZAL (Hogy kell leírni? lel).
A tavalyi, londoni tapasztalatok alapján azt gondolom, ez a koncert kicsit szervezetlenebb volt, mármint nem a fiúk előadása, hanem minden más. A piros szektorban konkrétan tömegverekedés volt néhány alkalommal, könyökkel gyilkoltuk egymást, és egy kislány valami fura nyelven belesuttogott a fülembe, meg lökdösött arrébb. Mi meg védtük egymást - legalábbis próbálkoztunk - és néha azért beszálltunk a verekedésbe, mígnem a 4. és 5. sorokig vergődtük el magunkat. Körülbelül 4 méterre rohangáltak tőlünk, ami azért sokkoló, leginkább mert még az a 4 méter is olyan sok volt. 4 méter, és nem volt esélyünk hozzájuk érni. Számomra ez nagyon sokkoló volt, meg minden, nem is tudom elmondani. Az egész koncerten csorogtak a könnyek az arcomon, bálnahangon üvöltöttem a dalokat, és rázkódtam a sírástól, ezt bizonyíthatja több ember is.
Nem tudok élménybeszámolót írni, erre már többször is rájöttem, talán azért, mert az egészet lehet kicsit máshogy éltem meg, mint mások. Nem érdekelt, hogy löktek, vertek, tépték a hajam, csak az, hogy ott álltak előttem, és annyira hiányzott valami, valaki... Mindenki tudja, kire gondolok. Nélküle üres volt a színpad, folyton hiányérzetem volt, és a koncert utolsó percéig reménykedtem benne, hogy megjelenik. De nem... és ez bizonyára így van jól.
Nem tudom elmesélni, hogy milyen volt, mert szavakkal nem lehet elmondani ezt a koncertet. Ott álltak előttünk, ott nevettek, beszélgettek egymással, és Laura (akit nem mellesleg amúgy Harry lecsulázott [Bocsi ezt muszáj volt. L.) a kis ajándékunkat lóbálta előtte, aki ujjal mutogatott rá és nevetett. Hát, meghaltam.
Őszintén, fogalmam sincs mit írjak, jobb, ha ti tesztek majd fel kérdéseket askon (ask.fm/NessaOfficial) és azokra válaszolunk, meg rakunk ki képeket is, ha kéritek. 
Csak annyit tudok mondani, hogy életem egyik legjobb napja volt, nekem a második, de közel sem az utolsó, mert amíg van One Direction, addig engem minden adandó alkalommal köszönthetnek a koncertjeiken, és remélem, hogy ezt a kis hülyét is, aki épp most vonszolta be magát a saját szobájukba.
Imádtam minden percét, az összes elhangzott mondatot, dalt, tűzijátékot, az összes mozdulatukat. És nem tudok többet írni, egyszerűen erre képtelen vagyok. Fáj a lábam, most már egyedül gubbasztok a kivilágított folyosón, a szemben lévő szobából valami zene szól, meg két emberke röhög nagyokat, míg én a zászlómat szorongatva csak ülök, és próbálom összeszedni a gondolataim, nem túl sikeresen.
Lezárásképp csak annyit tudok mondani, hogy nincs jobb érzés annál, amikor olyan miatt zokogsz amit, ebben az esetben akiket mindennél jobban szeretsz, rád néz a legjobb barátnőd, akivel 1 év után először találkoztál, és letörli a könnyeidet.
Kívánom mindenkinek, hogy jusson el egyszer, és kapjon egy olyan barátot, mint amilyet én kaptam ezáltal az 5 gyönyörű fiú által.

N. x



Akkor most jönnék én. Igazából én sem tudok sok dolgot írni, még most sem igazán tudom, hol vagyok, csak lézengek, pakolunk össze, az orrom előtt van a táska és nem veszem észre. Sokkos állapotban vagyok tegnap óta, nem is igazán tudom felfogni, hogy ott voltam, nézem a videókat, és nem is érzem, hogy az én vagyok, és hogy igen, ott voltam. Pedig elég hihető, ha azt mondom, méterek választottak el bennünket, és néhány idióta ember? Ott sétálgattak, mosolyogtak, ugráltak, és csak élvezték, amit csinálnak. 
De akkor vissza az elejére. Az számomra szörnyű volt, amikor bejutottunk, egy kicsit megrémültem a hatalmas tömegtől, de csak utána jött a java, amikor a McBusted kijött a színpadra. Mindenhonnan nyomtak, tépték a hajam, semmit sem láttam, csak a nyakamat nyújtogatva próbáltam egy kicsit nézegetni, de nem nagyon ment. Közben locsolták a vizet, poharakban adogatták hátra, egy kicsit próbáltunk mindig szerezni magunknak, nagyon meleg volt, és ráadásul mindenki olyan volt mint a radiátor, mindenki az arcunkba lihegett. Komolyan már az volt a ciki, ha nem árasztottál olyan szagot, mint egy borz. 
Utána jöttek ők, mindenki megőrült, Nessával elszakadtunk egymástól, és egy darabig nagyon rosszul éreztem magam, annak ellenére, hogy már ott voltak, és hallottam a hangjukat. Nagyon sokáig megint nem láttam semmit, aztán kijöttek a kifutóra, és LOUIS KONKRÉTAN TÖBBSZÖR IS MEGÁLLT ELŐTTÜNK. Annyira hihetetlen volt, ott állt előttem, csak néztem rá, és sikítoztam, csápoltam, mindenkit arrébb löktem, ÉS RÁM NÉZETT. Szeretem azt hinni, hogy egy darabig szemezgettünk egymással. 
Összességében nem tudok semmit írni, természetesen hatalmas élmény volt, hiszen, láttam és hallottam őket, még most sem fogom fel. 
Nessa itt ül mellettem, nézzük a videókat, amiket csináltam, és csak röhögni tudunk azon, amit műveltünk, a videóimba olyan ordítások hallatszódnak, hogy "Szivecském", "Hello" "Nézz már ide" és hasonlók.
Már most azt tervezgetjük, hogy jövőre hova fogunk menni, amint tudunk, mert az embernek egy koncert nem elég. Nem tudom ezt elmagyarázni, ha tehetitek, akkor mindenképp menjetek el, biztos nem fogjátok megbánni. 
Most így visszaolvasva ez szörnyen összeszedetlen lett, sajnálom, még mindig nem vagyok magamnál. Most épp a Little White Lies megy, és mindjárt versenyzünk, hogy melyik verzió jobb, az élő vagy az album.


                                                                                                                                                             L.xx











9 megjegyzés:

  1. Szia!
    Teljes mértékben egyetértek veled azzal, hogy nem lehet megfogalmazni mi történt azon a koncerten mert lehetetlen! Egyszerűen fantasztikus és leírhatatlan ami ott volt! Legeslegeslegjobb estém ami valaha volt és soha nem fogom elfelejteni! Igaz hogy én ülő helyen voltam és így sajnos nem sokat láttam a srácokból de így is nagyonnagyon jó volt, élőben halhattam őket és tombolhattam és csak ez számít. Belőlem most jön ki nézegetem a videókat és sírok mert nem tudom elhinni hogy én is ott voltam egy koncertjükön! De hát ez van ha valakinek teljesül az álma, nem tudja elhinni! :D Én is már tervezgetem hova megyek a következő koncertre, mert egy nem elég, nem lehet megunni, és akkor ott fogok a tömegben ugrálni, mert szerintem az az igazi! *-* Ja és még annyi hogy azért a zászlóért én is nagyon odavoltam , de nekem se engedték megvenni úgyhogy azért picit szomorú vagyok:( na mindegy majd valahonnan úgyis szerzek!:D
    Puszi, Em xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úramisten!!!!! A zászlósat visszavonom a végéről most pakoltam ki a táskámat és mit rejtettek el benne a szüleim?? Egy olyan zászlót OMG!! *-* <3
      Em xx

      Törlés
    2. Szia! :)
      Nagyon örülök, hogy te is jól érezted magad!
      Mondhatni én mióta vége depressziós vagyok, folyton elsírom magam, de majd kiheverem. :D
      Haha, kérd és megadatik!

      Törlés
  2. Drága Nessa és Laura!

    Már vagy háromszor olvasom végig, de a libabőr futkos a kezemen. Nem tudtam eljutni a koncertre, amit nagyon sajnálok. Mondjuk, hogy a napom azzal telt, hogy One Direction hallgattam, és fanfictiont olvastam. Sőt még a tavalyi élménybeszámolódat is olvasgattam. Délután néztem meg a Where we are-t. Ott volt egy pont, amikor elkapott a sírás. Este tűkön ülve vártam a friss képeket, és videókat. Sose gondoltam volna, hogy vigyorogni és sírni fogok egyszerre. Most voltam a legközelebb a fiúkhoz. (410 km) El tudom képzelni, hogy milyen rossz lehetett, hogy ott vannak pár méterre tőletek, és nem mehettek oda, egy ölelésre vagy éppen csak köszönetet mondani. Teljesen megértelek benneteket, hogy nem tudjátok úgy leírni, ahogy megéltétek. Biztosan nagyon jó érzés lehet látni őket élőben. És még az egy plusz, hogy te Laura, ő meg a te társaságában lehetett ott. És, ahogy nézem a videókat, nekem is hiányzik Zayn. És hiszem azt, hogy, amikor Louis felétek nézett, akkor csak is veletek szemezett. Biztosan azt gondolta „Hű, ezek a magyar lányok milyen csinosak. :)”
    A zászlót jól tetted, hogy elcsented. Örök emlék, ahogy ez a koncert és a tavalyi is. Tuti végigbőgtem és üvöltöttem volna a koncertet. Remélem, jövőre eljutok, egy koncertjükre.
    "Egy álom csak egy álom, egészen addig, amikor úgy nem döntesz, hogy igazzá teszed" Harry Styles. Ez az idézet ad általában reményt. És tudom, ha nagyon fogok küzdeni, akkor egyszer úgy is látni fogom őket. :D
    És még valami:
    Köszönöm, hogy írtatok élménybeszámolót, és a képeket. Sok mindenért hálás vagyok neked/ nektek. :) ♥ Imádlak benneteket. ♥♥
    Elnézés a kusza megfogalmazásért.
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mónika!
      Pedig nagyon kevés köze van az egésznek egy élménybeszámolóhoz, de azért örülök, hogy tetszett.
      Tudod, tavaly pont én mondtam Laurának, hogy biztos vagyok benne, hogy egyszer eljut, és tessék. :) Szóval most neked is elmondom, hogy biztos, hogy egyszer eljutsz!
      Ez így van, sose voltak még olyan közel, és olyan távol tőlünk, mint akkor.
      Haha, remélem ezt gondolta Louis! :D
      Én végigbőgtem, körülbelül a Clouds 40. másodpercéig bírtam, aztán felzokogtam, és végig folytak a könnyek az arcomon.
      Ez Haz egyik legigazabb mondata, nekem is mindig ez ad reményt.
      Nem kell megköszönni, örülünk, ha picit ezáltal adhattunk az élményből az olyan magyar fanoknak, akik nem jutottak el. Mi is imádunk! <3 <3

      Törlés
  3. Drága Nessa és Laura :)

    Nem sűrűn szoktam életjelet adni magamról, de hűséges olvasód vagyok Nessa az összes blogot végig olvastam, amit eddig írtál, és természetesen Mira és Liam történetét is figyelemmel kísérem :3
    De itt most ez nem is annyira lényeg. Ismered a legjobb barátnőmet Lucát, remélem a nevéről beugrik, hogy majdnem rendszeresen beszéltek ask-en. Tavaly sírva olvastam végig a beszámolódat, most pedig összeugrik a gyomrom a gondolattól, hogy az egyik kedvenc írómmal ( igen! Rólad beszélek Nessa <3 ) ugyan azon a koncerten voltunk, és hogy végre én is eljutottam négy év után. Teljes mértékben egyettértek, azokkal amiket leírtatok, mert én is ezt érzem. A mai napig nem posztoltam sehova semmit, mert az nem adja vissza azt, amit ott éltem át. Én sem tudok mit kezdeni magammal, az elmúlt 4 napban csak vagyok, és nem tudom elhinni, hogy ott voltam és láttam, hallottam őket. Sokszor küzdenem kell a könnyeimmel, mikor arra gondolok milyen rohadt gyorsan elment az az idő, és hogy ha lehetne vissza forgatnám újra és újra. Annyira jó volt végig olvasni tőletek ezt, persze nem úgy, hogy remegek a sírástól, mert én megint nem jutottam el. Ahogyan Nessa te fogalmaztál innentől, minden koncertre menni fogok, ha törik, szakad, zúg, esik és minden egyén katasztrófa ellenére is! Annyira sok boldogsággal tölt el, hogy ott voltam egy szektorban veletek, ha nem is egy helyem :3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Tami!
      Jó ezt olvasni, köszönöm! :)
      Igen, azt hiszem tudom, hogy kiről van szó!
      Jaj, nagyon édes vagy, hogy ezt mondod! Örülök, hogy eljutottál te is, és jól érezted magad!
      Ezt az érzést mindenkinek muszáj egyszer megtapasztalnia, lehetetlen leírni.
      Én nem küzdök a könnyeimmel, hanem napjában többször csak hagyom őket folyni az arcomon, ha eszembe jut. Kegyetlen érzés, körülbelül 220 naptól számoltunk vissza Laurával, ami szörnyen lassan telt el, az az idő pedig elrepült, amíg ott voltunk.
      Csak így tovább, remélem, jövőre is egy szektorban tombolhatunk majd ismét!

      Törlés
  4. Én ha jól emlékszem akkor 228 napról indultunk, és igazad van szörnyű volt ki várni. A május a vizsgáim miatt elment mint egy gyorsvonat, de az utolsó másfél het kegyetlen volt. Én remelem, hogy nem csak egy szektorba hanem egymás mellet is, mert Luca sokat áradozik rólad, nagyon bír téged es remelem, hogy jövőre sikerul személyesen is meg ismernie téged, es hogy en is megismerhetlek titeket :3

    VálaszTörlés
  5. Úristen.
    Na jó, Nessám, most jutottam el oda, hogy tudok ide Neked bármit is írni...ma jutott eszembe az egész nap, mert kaptam egy üzenetez a finnországi koncertről.
    Annyira fantasztikus olvasni a soraitokat, sokszor visszanézek ide, erre a posztra, mert még mindog nem hiszem el, hogy ott voltunk.
    A világ talán legjobb érzése volt, pláne, hogy eddig csak a Te élménybeszámolóidra alapozhattam. Minden egyes másodperc megérte a tűző napon. A leégés, a tolakodás, minden.
    <3
    Hahh, így a végére csak annyit tudok írni, hogy: jövőre!
    Remélem tudod, mire gondolok, és tudom, hogy ott leszünk. Mindannyian.
    :)

    VálaszTörlés