2014. november 26., szerda

28.rész Ellentmondok magamnak

Sziasztok Drágák! :)
Ne haragudjatok, hogy múlthéten nem írtam a rész elé, sőt, még a kommentekre se válaszoltam, amit nagyon sajnálok. Drága Lunak üzenem, hogy semmi gond nem volt, sőt, csak épp abban a pillanatban kaptam egy fontos hívást, amikor elkezdtem volna írni a kis köszöntőm, és rohannom kellett, úgyhogy csak gyorsan kitettem a részt. Képzeljétek, megnyertem egy pályázatot az egyik írásommal, pénzjutalomban részesültem. :)) Eredetileg nem igazán terveztem ezt elmondani, de úgy gondolom, mégiscsak elmondom nektek, hiszen TI vagytok azok, akik támogattok, akik nélkül már nem lennék itt, nem írnék, tehát nem ismerték volna el felnőttek is a munkám. Köszönöm nektek! <3  

Hallgatok, a szám elnyílik a meglepettségtől, a pillantásom Niallre villan, aki csak mosolyog és kilökdösi maga előtt a többieket.
- Nem, várj, ezt hallani akarom! - hallom Louis tiltakozását, s enyhébb dulakodás hangjait.
Liam csak értetlenül pislog hátra, majd lehajtott fejjel fordul újra felém és észreveszem, hogy kicsit kipirult az arca.
- Seggfejek - motyogja kissé bosszúsan, csak elmosolyodok és végigsimítok az arcán. - Ne haragudj, nem akartalak letámadni ezzel, vagy bármi, csak...
- Letámadni? - nézek rá megdöbbenten. - Nem támadtál le, Liam.
- Nem? - pislog nagyokat, mintha azt sem tudná, miről van szó.
- Nem - mosolygok rá kicsit meghatottan, a torkom csak most szorul el, mert igazán lehetetlennek tűnik, hogy mindez igaz legyen. Hogy én bárkit is képes legyek boldoggá tenni, amikor a saját öcsémet taszítottam el magamtól, és Ashton is inkább a menekülést választotta. - Te is boldoggá teszel engem - vallom be halkan, s az ő reagálása sem sokban különbözik az enyémtől. Lélegzetét kissé visszatartja, majd óvatosan húzódik közelebb és arcát beletemeti a hajamba. A karjaim köré fonom és még mindig csak meglepetten pislogok magam elé, majd arcom az övéhez simítom és az ölelésünk megváltozik. Szükségem van rá, arra, hogy a földön tartson és összekapjon, ha kell. Csak kell valaki, aki elfogad így is, hiszen ha belegondolok ő volt az, aki már akkor is mindig a nyomomban volt, amikor még minden erőmmel elutasítottam, és a világ legborzalmasabb, legelkényeztetettebb csitrijeként viselkedtem. Viszont ő is egy bunkó, nagyképű sztárocskát játszott, aki csak egyet füttyent és megkap mindent.
Talán egymást rángattuk vissza valahogy a földre, de kár is ezen filozofálgatnom, máshogy élem meg ezt az egészet, mint azok, akik kívülről látnak minket.
Visszafelé ballagunk a házba, a többiek nyomtalanul eltűntek, s a nap is kezd lemenni. Mrs. Wood kisteherautója újra a ház előtt áll, ebből arra következtetek, hogy Stephent már elvitte a legközelebbi repülőtérre. Kizökkenek a gondolataimból, amikor megbotlok egy nagyobb darab kőben, s ő a derekam után kapva húz vissza maga mellé. Hálás pillantást vetek rá, észreveszem, hogy erősebben tart a karjaiban, majd a hangom megtöri a nevetgélése után beállt csendet.
- Szórakozásból csókoltál meg először?
- Mi? - néz rám kissé értetlenül, majd szemeiben megvilágosodás csillan. - Nem, tényleg nem, de ezt már akkor is mondtam.
Hümmögve hajtom le a fejem és azon kezdek tűnődni, miket vágtunk akkor egymás fejéhez. Mit csináltam én ahelyett, hogy meghallgattam volna.
- Vagy inkább üvöltöttem - motyogja, majd talán önmaga megnyugtatásának érdekében nyom gyengéd puszit a homlokomra. - Sajnálom.
- Én is - nyelek nagyot, megszorítom a kezét és kicsit felemelem a fejem, így orrommal megérintem az állát. - Rettenetesek voltunk.
- Azok - neveti el magát, annyira közel vagyunk már a házhoz, amikor női hang csapja meg a fülem, s a fejem felkapva megpillantom Niallt, miképpen rajongó pillantással követi a házból kilépő Brianát. Megérzi, hogy figyelem őket, s amikor felém fordítja a fejét arcán hatalmas vigyor terül szét. Arra indulnak, amerről mi jöttünk. Üdvözlöm a lányt, majd biztató pillantást vetek Niallre, s amikor továbbmennek hallom, ahogy kedves megjegyzést tesz a lány hajára. Mosolyognom kell rajta, olyan édesen esetlen.
- Mit gondolsz róluk? - kérdezem halkan Liamtől.
- Sajnálom, hogy ilyen későn tűnt fel itt ez a lány. Kevés idejük van így megismerkedni, Niallnek rossz lesz, ha elmegyünk innen, de egyébként aranyosak, jó páros lennének - pillant át a válla fölött, hogy aztán kitárja előttem az ajtót.
- Igen, én is sajnálom - motyogom, s közben újra akaratlanul is eszembe jut az, hogy mi lesz velünk. Beszívom az alsó ajkam, s lehajtott fejjel lépdelek tovább mellette.
- Mi lenne, ha kicsit kiülnénk a teraszra? - fordul felém hirtelen, szemei csillognak a lelkesedéstől.
- Oké - mosolygok rá, kezei lecsúsznak a derekamon és újból kifelé terelget.
- Menj, én viszek ki valami kaját. A számat ellenkezésre nyitom, de mutatóujját hirtelen elé nyomja, majd lehajolva egy gyengéd csókot pihentet rajta. - Nincs de, csak menj ki.
Picit bólintok, s kitámolygok az ajtón. Letelepedek a hintára, s lökni kezdem magam, majd megunva ezt felhúzom a lábaim és a fejem kissé hátradöntve fürdőzök a lemenő nap narancssárga fényében. Felemelem a fejem, amikor a hinta újra mozgásba lendül, nagyokat pislogok, kinyitom a szemeim és a mellém telepedő fiúra nézek, a tálcával ügyetlenkedik, miközben megpróbál elhelyezkedni mellettem. Lábaival megállítja a hintát, majd kis híján az ölébe borítja a kancsó limonádét, amit eddig egyensúlyozni próbált.
- Liam - nevetek fel, leemelem a vészesen mozgó kancsót a tálcáról, s megvárom, míg elfoglal egy számára kényelmes pozíciót, az ölébe húzza a lábaim, majd arra helyezi rá a tálcát. Önt mindkettőnknek a hideg italból, majd a kancsót a földre helyezi, és elvesz egy szendvicset, miközben lábaival lazán mozgatja a hintát. Figyelem, ahogy nagyot harap, s csak most jövök rá, hogy én is mennyire éhes vagyok.
Aztán lepillantok a pocakomra és elmegy az étvágyam.
- Egyél! - utasít, vonakodó tekintetem látva leereszti a szendvicsét és kutakodó pillantással méreget az arcom. - Mi a baj, Cica? - beszívom az alsó ajkam, s a fejemet lehajtva mutatóujjammal apró köröket kezdek rajzolgatni a pólójára. Az állam alá nyúl és felbiccenti a fejem, hiába fordulok el, megtalálja a pillantásom. - Mira, mi ez az egész?
- Semmi - motyogom, s elveszem a legkisebbnek tűnő szendvicset.
- A frászt hozod rám ezzel - sóhajt fel, beletúr a hajába és nagyon furcsa pillantással méreget. - Alig ettél ma valamit, Mira, csak a reggelid. Korábban többet ettél.
- Azért híztam meg ennyire.
- Hülyeség - fúj nagyot, s az én térfelemre tol egy nagyobb szendvicset. - Edd meg, kérlek!
Kérlek. A szó, ami ha elhangzik a szájából többnyire képtelen vagyok nemet mondani. Apró falatokban eszem meg, igyekszek nem gondolni arra, hány plusz percet fogok én ezért a futópadon tölteni. De ő elégedettnek tűnik. Elgondolkodva figyeli a horizont alá bukó napot, amely narancsosra színez mindent, közben simogatja a combom és néha a jeges limonádéba kortyol.
Tökéletes pillanat.
Az ölemből a tálcát a padlóra helyezem, s közelebb húzódok hozzá. Fejem a mellkasára hajtom, ujjai rögtön a hajammal kezdenek szórakozni.
- Gondolkoztál már azon, mi lesz, ha elmegyünk innen? - töri meg a csendet, hangja halk, megfontolt.
- Egy ideje ez mindig megfordul a fejemben - vallom be halkan, majd felsóhajtok -, de nem tudom. Elég mozgalmas életünk van. Mindig Zayn és Perrie jut eszembe ilyenkor, de ahogy Zayn is mondta, ők nem ilyenek, mint mi.
Halkan hümmög, már megkérdezném, mit gondol ő, amikor megszólal.
- Folytatni akarom ezt, Mira.
Visszafojtott lélegzettel emelem rá a pillantásom, szinte bocsánatkérően néz rám. - Tudod, hogy mivel kezdődött ez köztünk. Szívattalak azzal, hogy úgyis elcsábítalak, mint mindenki mást, de te tovább bírtad, mint eddig bárki. Nem is hittem igazán ebben, csak vicces volt a reagálásod.
- Liam...
- Beszélnünk kell róla.
- Nem, nem kell - préselem össze az ajkaim. - Elfelejtjük, megbeszéltük.
- Ha ez olyan könnyen menne - neveti el magát, s beletúr a hajába. - Mira, nézd, nem cseszegetni akarlak, tényleg nem. Mondani akarok valamit.
- Feltétlenül szükség van arra, hogy felhozd ezt? - morgom egykedvűen, hangomba a rég nem hallott bunkóság vegyül.
- Minden a vonzalommal kezdődött, Cica, mint két mágnes. Tudjuk, mi járt a fejünkben akkor ott a csirkéknél. Nem gondoltam volna, hogy ekkora fejtörést okoz majd, hogy mi legyen velünk. Ráfogtunk mindent a vonzalomra, hogy csak egyszer az életben ne mondjunk ellent annak, ami kell a testünknek, de ez teljesen megváltozott, mert lehet, hogy ez megvan, de visszafogom magam. Nem mondhatjuk, hogy csak a vonzalomról szól ez az egész. Nézd, Cica, nem tudom... Csak nem akarok már elmenni, nem nélküled, mert már a saját fejemmel gondolkozok, nem azzal a strigulázós popsztár agyával, aki voltam - beletúr a hajába, fejét lehetetlenül rázza, s még nagyon halkan hozzáfűzi csak úgy magának: - Jesszus, mi a francot csinálok.
- Miért mondod ezt? - kérdezem egészen halkan. Hagyom, hogy a hajam előrezuhanjon, s eltakarja kipirult arcom.
- Mert többnyire képtelen vagyok arra, hogy a megfelelő pillanatokban elhallgassak. Mira, én... Úristen! - nevet fel hitetlenül, kétségbeesve túr újra meg újra a hajába.
- Te? - nyúlok az álla alá, mielőtt észrevenném saját magam, orrommal megérintem az arcát, s elcsodálkozok azon, hogy megborzong.
- Annyi szarságot mondtam neked - nem ezt várom, de ezt mondja. - Saját magamnak is hazudtam.
Halkan hümmögök, lehajtom a fejem és arcom a mellkasához préselve nézek magam elé.
- Felejtsük el - simítok végig a kezén. Ujjaink egymásba fonódnak, finoman az ölébe húzva ringat a hintában, ajkait a fülem mögötti érzékeny ponthoz nyomja.
Az eredeti kérdésre alig kapok valami választ, de újabb hasznos információkkal gazdagodok, mégpedig rájövök arra, hogy ha így haladunk tovább 9 nap múlva rendkívül fájdalmas lesz elválni tőle.
Elszundítunk, vagy talán csak egyetlen perc telik el aközött, amikor kinyitom a szemem és meglátom Louis-t. A tornácot körbevevő kerítésnek dől, lustán fúj ki a száján némi füstöt, de a pillantása valahogy másmilyen. Nem olyan gyanakvó. Hirtelen azt a srácot látom, aki a dalával szenvedett.
Liam halkan nyögve emeli fel a fejét, a nap utolsó fénye törik meg még az arcán, amikor kissé kómás puszit nyom az arcomra.
Louis elnyomja a cigarettát, aztán csak néz minket.
- Kell valami? - vonja össze Liam a szemöldökét. Hangja rekedtes, kissé fáradt, pillantásom mégis a távolban felbukkanó, sétálgató párocskára terelődik mielőtt felkapnám a fejem Lou szavaira.
- Azt hiszem, valahogy Zayn nevében is tartozok nektek egy bocsánatkéréssel - köhint, s előre-hátra hintázik a sarkán. Liam erre kissé felemelkedik, és én is érdeklődve nézek rá. - Kicsit talán túlzásba estünk néha, és nem vettük igazán figyelembe, amit látnunk kellett volna. Még mindig azt várom, mikor ugrotok megint egymás torkának, de abban is reménykedek, hogy ez már nem fog megtörténni. Talán nem volt igazunk, ne is legyen, rosszul ítéltünk meg titeket, sajnáljuk - hadarja el, majd vállai leesnek, amikor nagyot fúj. - Zayn sosem vallaná be ezt, úgyhogy vegyétek úgy, hogy itt áll mellettem és ő is elmond valami ilyesmit - csápol idétlenül maga mellett, majd elmosolyodik.
Ajkaim elnyíltak a döbbenettől, ezt pedig csak akkor veszem észre, amikor ujjak érintik meg az arcom, s mérnek az állkapcsomra gyengéd nyomást. Kicsit megrázom a fejem, s Louis helyett először a mosolygó barátomra nézek.
- Csak, izé... - szólal meg hirtelen újra - próbáljátok megkímélni egymást, fogjátok vissza az indulataitokat, és fogjátok be a szátokat, amikor kell. Nem szeretném, ha aztán bármelyikőtöket is pátyolgatni kellene.
Hangja fenyegető, de ezt ellenzi azzal, hogy mosolyogva rázza a fejét az arcunkra kiülő idétlen vigyor láttán. Liam kinyújtja a kezét és öklöznek, én legszívesebben felugranék és megölelném, ehelyett maradok a fenekemen és csak mosolygok rá.
- Köszi - motyogom, válaszul olyat csinál, amit soha nem vártam tőle, mégpedig összekócolja a hajam.
Fújtatva simítom el elektromossá vált tincseim, s összehúzott szemekkel nézek rá. Vicceskedve kacsint, mielőtt eltűnne az ajtó másik oldalán.
- Csak idő kérdése volt - vonogatja a vállát Liam, ujjával végigsimít a szemöldököm fölött, mosolyog az elképedt arcomon. - De jókor időzített, az agyamra mentek már ezzel.
Felbiccentem a fejem, s szinte sugárzó tekintettel nézek rá. Nem hittem volna, hogy ilyesféle boldogság és nyugalom fog eltelíteni, ha végre elfogadják ezt a helyzetet. - Örülsz? - húz magához, arcát a hajamba temeti.
- Nagyon - motyogom válaszul, majd mélyen beszívom arcszeszének finom illatát. Végigsimít a hátamon, kezét a tarkómra simítja és úgy von magához. Nem is kell irányítania, magamtól is mozdulok felé. Közrefogom az arcát, végül mégis vereséget szenvedek ellene. Talán már nem csak a vonzalom miatt vagyunk együtt, de kétségtelen, hogy ez is bőven megvan köztünk. Hátrahajtom a fejem és orra végigszalad a nyakamon, nagyokat kell pislognom, hogy tudjam, ébren vagyok.
- Mira - összerezzenek Niall hangjára, Liam teljesen eltakarja őt előlem azzal, hogy a karjaiban tart és fölém hajol.
Más a hangja, sokkal másabb, mint korábban. Végigsimítok Liam kipirult arcán, majd a vállánál fogva tolom kicsit hátrébb, így már látom Niallt. Ajkait szomorúan préseli össze, de nem sír, csak áll, de a testtartása elárul számomra mindent. Felállok, a nagy kezek lecsúsznak a derekamról, pillantásunk összeakad és lágy tekintete azt sugalja, menjek csak.
- Baj van? - fogom kézen Niallt, s befelé húzom. Időközben lement a nap, s szürkeségbe borult minden. Félszemmel látom, hogy Liam ajkai közé egy vékony szál cigaretta kerül, s ez most egészen mást vált ki belőlem, mint korábban. Nem undort, valami másabbat, összeszalad a nyál a számban attól, ahogy látom az ajkai közt fityegni a cigit.
Megrázom a fejem és Niallre nézek. Átvágunk a nappalin, ahol a kanapén Harry heverészik és nevet valamin a többiekkel. Hálásnak mondható mosolyt eresztek a két fiú felé, majd a szöszkére emelem a tekintetem. Megvonja a vállát, miközben elkezdjük megmászni a lépcsőt.
- Briana? - nógatom, az agyam egy hátsó zugában rögtön a bosszút kezdem tervezni, de válaszul megint csak megvonja a vállát.
- Niall! - csattanok fel, elhúzza a száját és továbbra is a vállát vonogatva közli:
- Megint beleválasztottam -  Az agyam leáll a bosszú tervezgetésében, helyette kíváncsian nézek a fiúra.
- Barátja van? - motyogom, sajnálkozva húzódok közelebb hozzá.
- Barátnője - morogja elkenődve, csodálkozó pillantásomra mégis megrándul a szája sarka. - Ez van.
- Akkor ugye tudod, hogy nem miattad van, és nem kell ezt bizonygatnom neked? - nyitom ki a szobám ajtaját, majd leomlok az ágyra.
- Tudom - mosolyodik el, s ez végig az arcán is marad - csak meglepő, hogy mindig mennyire jól választok - tekintete ködös lesz egy pillanatra a haragtól, majd megrázza a fejét.
- Niall - érintem meg a vállát, lehajtja a fejét és elkeseredetten a hajába túr. - Sajnálom!
- Jobb is ez talán, hamarosan amúgy is elmegyünk, nem lenne jó belebonyolódnom ilyesmibe - vonogatja a vállát, mosoly terül ez az arcán, s kíváncsian pislog rám. - Kerítőnek jó vagyok, nem? Úgy vettem észre.
Finoman a vállára csapok, mindketten elnevetjük magunkat, az arcom pedig kicsit pírba borul. Felhúzom a lábaim és átölelem magam, homlokom a térdemnek döntve elmerülök egy pillanatra a gondolataimban.
- Fogalmam sincs, mi lesz ebből.
- Ne akarj mindent előre megtervezni, ez nem egy koncert, amikor mindennek megvan a sorrendje - válaszol a gondolataimra. Bólintok picit, a csend, ami ránk ereszkedik kicsit sem kínos, sőt.
- Ma felhívott Luke - motyogom alig hallhatóan. - Gondolkozok azon, hogy talán gyorsan kellene tennem valamit a maradásunk érdekében.
Halkan nevetni kezd rajtam, végigsimít a fejemen, majd a karjaiba von.
- Luke hadjárata sikeresnek bizonyult ellened - húzza az agyam, ráadásképpen az oldalamba bök.
- Túlzottan - motyogom, karjaim a nyaka köré fonom, s halk sóhaj szökik ki a számon.
- Ne aggódj, Mira, barátok maradunk - mosolyogva nyom puszit az arcomra. Arra válaszol, amit nem mondok ki, de az egyik legnagyobb aggodalmam. Ugyanazt az életet éljük, s mégis máshogy, másokkal, más helyeken, én pedig nagyon nem vagyok jó a kapcsolattartásban.

~Liam Payne~

Vizes hajamat dörzsölgetve ballagok végig a folyosón, amikor kitárul Mira ajtaja és Niall előtt ő száguld ki az ajtón. A mellkasomnak rohan, egyszerre kapok utána és a csípőmről lecsúszó törülközőért is. 
- Lassan a testtel! - pislogok nagyokat meglepődve. Niall röhögése hallatszik, s miközben elhalad mellettünk finoman tarkón húzza, mire a keze már lendül és csinos kis középső ujját a fiú felé lengeti. 
Majd Niall eltűnik és ketten maradunk, az arcára kiül a döbbenet, amikor realizálja a helyzetet.
- Uhm, bocsi - tekintete végigszalad a mellkasomon, kicsit tovább is megy, majd felkapja a fejét és fülei kipirulnak. Nevetnem kell rajta, de még nem tudom, mennyi mindent indítok el azzal, hogy a számat mosolyogva nyomom az ő csinos kis ajkaihoz, mialatt finoman megcirógatom az arcát.
A tenyere a bőrömhöz ér, s ezzel a mozdulattal akkora feszültség keletkezik köztünk, hogy szinte érezni a körülöttünk pattogó apró kis szikrákat. Minden ezzel indul, egy ártatlan csókkal, amely valahogy vonja maga után a következményeket. Finoman nógatom az ajtó felé, melyen behátrál, s annak csukódása szinte olyan, mintha bezárnának minket egy lassan lángokba boruló szobába.
Tekintete csodálkozva nyílik el egy pillanatra, azután a hajamba túrva húz magához. Napok óta érzem ezt, hogy bármelyik pillanatban elpattanhat valami, ami már olyan kínkeservesen feszül köztünk hosszú hetek óta.
Az egyre elhúzottabb, egyre mohóbb csókok, a pillantásaink, a gondolataim, amik megtámadják az agyam akárhányszor a karomban tartom. Felhúztam egy falat az elmémben aközött, hogy mi az, amit szabad tennem, és most teljes erővel püfölöm szét ezt. Emlékeztetnem kell magam arra, hogy ő nem egy részeg lány a Funky Buddhából, nem csak valaki, akit másnap kirúghatok az ágyamból, vagy szó nélkül hagyhatom ott az ágyában. A kezeim megfeszülnek, muszáj magam ellöknöm tőle, de szinte fájdalmasan nyöszörögve fejt ki némi nyomást a tarkómra és húz vissza magához.
- Cica - motyogom, fejemet elfordítva küzdök az ellen, hogy elboruljon az agyam, mert tudom, ha ez bekövetkezik, azzal felborítok mindent, ami kialakult köztünk. - Ne.
Puha ajkait az arcomhoz nyomja, a mellkasom hevesen emelkedik fel és le, lehunyom a szemeim és magamhoz húzom, arcom a hajába temetem és mély levegőt veszek. Kezei a csípőmön vannak, azon kezdek gondolkozni, mennyire más ez, mint egy idegennel, mennyire más az, amikor valaki olyan érint meg, akit szeretek, akit én is pont ugyanígy szeretnék felfedezni.
És mennyire rohadtul önkínzás, hogy ellököm magam tőle és a szoba másik végébe hátrálok. Értetlenül pislog, szemeit nagyra nyitja, majd beharapja az alsó ajkát és lesüti a tekintetét. Kínos csend áll be közénk, nem tudom, mit kellene mondanom, mert nem úgy tűnik, mintha annyira bosszantaná, hogy elragadtattam magam kicsit.
Aprót biccent, talán csak magának, majd felemeli a fejét és hátratúrja vonzóan összekócolódott hosszú tincseit, szemeiben düh és elkeseredettség csillan, nem néz rám, csak megfordul és már majdnem kilép, amikor átszelem a szobát és magamhoz szorítom.
- Ne haragudj rám! - hajolok a füléhez, testén borzongás fut végig, majd megveszek attól, hogy megfordítsam és becsapjam az ajtót, de csak nyelek egy nagyot. Nem válaszol, kibontakozik az ölelésemből és akármennyire is azt akarom, hogy maradjon itt, kilép az ajtón és halkan becsukja maga után.
Egy ideig csak állok, nézem az ajtót, majd lefelé pislogok és összeszorítom a szám, majd ököllel esek neki a falnak.

11 megjegyzés:

  1. Ó, nagyon cuki rész lett! Remélem nem lesz ebből nagy veszekedés köztük. :)

    VálaszTörlés
  2. Drága Nessa! :)
    Annyira érzelmes lett ez a rész és annyira nagyon jó :)
    Szegény Niall:/.. Remélem Mira nem fog haragudni Liam-re..:D Várom a kövit :))
    Xoxo

    VálaszTörlés
  3. Drágám!
    Megint egy csodát alkottál, ebben biztosak lehetünk. Nagyon szépen levezeted a dolgokat, szinte érzem, hogy ott állok melletük, és látom az egész jelenetet. Annyira aranyosak, el nem tudod képzelni, én mennyit vinnyogtam. :'D
    Szerencsétlen Niall, mindig beleválaszt. :'D Hát, így járt.
    Tudod, te is, mennyire szeretem az összes blogod, téged, mindent! ❤️ Nagyon várom a következő részt, nagyon kiváncsi vagyok, mi lesz, ha a One Direction Mira Hemmings-szel kibővülve elhagyja a farmot.
    Ne feledd, csak 193 nap! Pogó party, pálinka eső, és az élő emberkuoac, nameg a gulyás. :'DD <3

    Lauren.xx

    (Lusta vagyok bejelentkezni. :'D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édi! <3
      Imádlak nagyon, tudod, ugye?:3 Köszönöm szépen, hogy írtál, nagyon sokat jelent! <3
      185, Babe. :3

      Törlés
  4. Drága Nessa!

    Istenem, végre leírhatom ide, ami már azóta kavarog a fejemben, amióta első alkalommal a rész végére értem- szent habakuk, milyen aranyosak.
    Mira és Liam romantikus-sétálós-hintaágyas-vacsorázós "jelenetét" olyan széles vigyorral olvastam, hogy megfájdult a szám.:) Olyan nagyon megkedveltem őket, hogy már el sem tudnám képzelni őket egymás nélkül, ezért még inkább izgulok a farmos napokat követő dolgok miatt. Meg persze úgy a folytatás miatt, egészében.
    Remélem, jókedvedben voltál írás közben, amiért Louist ilyen "kínos helyzetbe hoztad" , szinte láttam magam előtt, ahogy hadakozik a szavakkal. :)
    Nem tudok mást hozzáfűzni, tökéletes.:))

    Btw: Niall nem rosszul választott, csak még nem találkozott velem. :'D


    xx Lu

    Ui: Még egyszer gratulálok a pályázathoz, örülök, hogy nincs baj. :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu! :)
      Jajj, annyira drága vagy! Nagyon szépen köszönöm! <3
      Igazad lehet! :D
      Még egyszer köszönöm!:)

      Törlés
  5. Drága Nessa!

    Először: Gratulálok a pályázathoz. Nagyon ügyes voltál.

    Másodszor: Imádom a Mira és Liam párost. Annyira el tudom képzelni ahogy együtt a hintaágyon romantikáztak. És annyira sajnálom Niallt.
    Imádom, ahogyan írsz. Csak így tovább. :)

    VálaszTörlés