27.rész Vallomás

Valami változásnak indul, a gátak felszakadnak kettőnk közt és már egyikünk sem áll semminek az útjába. Mi van, ha szeretem? Mi van, ha szükségem van rá? Talán sebezhetőbb vagyok, talán ezzel rábízom magam, de erről szól ez az egész, nem? Talán már elfelejtettem, milyen szerelmesnek lenni, ezért olyan furcsa ez az egész nekem. Van, akivel vitázhatok, de ezek már kevésbé sem olyanok, mint az elején, és azt hiszem, vele még vitázni is jó, mert míg Ashton csak pislogott nagyokat, addig ő visszaszól. Egyszerre bosszantó és szórakoztató, erre az egészre kettőnk közt azt hiszem, ez a szó illik a legjobban. Remekül tudunk vitatkozni, de szerintem békülésben sem vagyunk az utolsók.
A dalokat ontom magamból, s ahogy észrevettem a szobájában szétszórt papírokat, megismerve a béna rajtudását gondolom ő sem rajzolgat, amikor nincs együtt velem vagy a többiekkel, de ki tudja. Ott még nem tartunk, hogy egymás cuccai közt kutakodjunk, habár már eltulajdonítottam egy pólóját, amit alvásra használok. Ebben csoszogok át hozzá az egyik reggelen, amikor ismét nem mellette ébredek. Résnyire nyitott szemekkel vánszorgok ki az ajtón, még félig alszok, csak feltűnt a hiánya és ezért indulok a keresésére. Nem veszem észre Harryt, pedig ő már korán reggel nagyon vidáman fütyörészgetve, a haját igazgatva nyom egy puszit az arcomra, én meg csak hunyorítok rá egy ideig, beazonosítom, majd tovább vonszolom magam. Beleütközök Zaynbe, őt egyből felismerem az alkatáról, de nem mond semmit, csak arrébb támogat, megtalálom a kilincset és beesek az ajtón, mely résnyire nyitva marad mögöttem. Nem csukom be, bemászok a megszokott kis helyemre, az érkezésemre felnéz és kissé elmosolyodva arrébb húzódik, arcát félig a párnába fúrja, félig a nyakamba, miután kényelmesen befészkelem magam az ölelésébe. Egészen a nyakamig húzza a takarót, szinte teljesen eltűnök mellette, az egész testem az övéhez simul, az arcom a mellkasához nyomódik és magamba szívom az illatát. Azon tűnődök, milyen jó érzés így feküdni vele, a távolság a legminimálisabb köztünk, nem nehezedik rám de testével beburkol és ez több, mint kellemes.
Mégis egyedül ébredek legközelebb is. Kiterülök az ágyán, körbenézek a szobába és lebiggyesztett ajkakkal veszem tudomásul, hogy bizony nincs itt. Lusta vagyok megmozdulni, így ahelyett, hogy a keresésére indulnék inkább visszadőlök a puha és finom illatú takaró meg párna közé. Lehunyt szemekkel erőt gyűjtök a felkeléshez, de nem megy. Szétvetett karokkal és lábakkal foglalom el az egész most hatalmasnak mondható ágyat, tudom, hogy ideje lenne megmozdulnom, mégsem vagyok rá képes. Egy ideig csak fekszek, várom, hátha visszajön, majd épp amikor már mennék kinyílik az ajtó és halálra ijesztjük egymást. Hátrébb ugrok, hogy ne taroljon el, ő meg automatikusan visszarántja az ajtót és egy ideig csak meredünk egymásra.
- Bocsi - neveti el magát, majd belép és bocsánatkérő puszit nyom az arcomra. Ő már teljesen felöltözött, kicsit még koszos is talán. Mielőtt megcsókolna lekapja a pólóját és a szekrényben kezd kutatni egy másik után, kissé elakadó lélegzettel figyelem, mert az egy dolog, hogy így alszik és én konkrétan ezen a keményre kipárnázott mellkason alszok, de a vetkőzéshez nem vagyok hozzászokva. - Kialudtad magad? - fordul felém, teljesen lazán hajtogatja ki a pólóját, majd húzza át a fején.
Hümmögve válaszolok, leveszi a nadrágját is és egy melegítőbe bújik, a szemeim vadul keresnek valamit a falon, amit tanulmányozhatok,
- Merre voltál? - köhintek, s érdeklődve kezdek figyelni a sarokban egy kis pókot.
- A fiúkkal megcsináltuk a nekünk kijelölt feladatokat, most neked sem kell kimenned, megcsináltam a tiédet is. Este viszont állítólag segítenünk kell még a lovaknál, mert Stephen elutazik egy időre és a terápiák után muszáj lecsutakolni őket - magyarázza, karjaival átöleli a derekam és belepuszil a nyakam hajlatába.
Mi az a lecsutakolás?
Nem teszem fel a kérdést, majd kiderül, annyira nem hangzik vészesnek.
- Elutazik ez a seggfej? - vonom fel picit a szemöldököm, arcán szélesedik a vigyor. - Hova, egy 10 kilométerrel arrébb fekvő tanyára?
- Neem - fordít maga felé, az ágy felé araszol és lehuppan rá. Karjaim a mellkasom előtt összefonom és úgy hanyatlok le mellé. - New Yorkba, a nővéréhez.
A homlokomon mély barázdák keletkeznek, majd szórakozottan kisimulnak és hitetlenkedve vigyorgok.
- Az érdekes lesz, de talán csak az elutazásunk után fog visszajönni, így nem kell látnunk többet Peeta-t - hangosan nevet rajtam, arcom a kezei közé veszi és a fejét rázva tűr el egy tincset az arcomból.
- Te mindig utálsz valami hímneműt? - kérdezi szórakozottan, tűnődő arckifejezéssel bólogatok.
- Stephen egy felfuvalkodott seggfej.
- 3 hete ezt mondtad rólam is - vigyorog szélesen, hüvelykujjával végigsimít a járomcsontomon, miközben a fejem mellet könyökölve vizsgálgatja az arcom.
- Talán 3 hét múlva az ő ágyában fogok aludni, nem is tudom - hümmögöm, nem tetszése jeléül rám tehénkedik, mire nevetve lökdösöm le magamról. - Erről különben is te tehetsz, meg Niall, nem lennék itt, ha ő nem zár be minket és te nem magyarázol össze annyi hülyeséget.
- Igazam volt, ezt ismerd be - bök oldalba, mire összerándulok és elkapom a kezét.
- Talán - kicsit oldalra döntöm a fejem, eleresztem az ujjait csak azért, hogy megérinthessem az arcát. Szempillái megrebbennek, majd a mosolya újra kiterül az arcán és szinte látom, ahogy valami gúnyos megjegyzés után kutat a fejében.
- Egyébként felébreszthettél volna, hogy menjek vissza a szobámba - töröm meg a hirtelen beállt csendet, a hasamra fordulva kinyújtózok az ágyon és fejem a puha takaróra ejtem. Kezét a póló alá csúsztatja és finoman simogatni kezdi a hátam, gondolkozok azon, hogy rászóljak, végül mégsem teszem, mert tulajdonképpen nem tesz semmi pofátlant, csak nekem kell lenyelni a zavarom.
- Miért tettem volna? - húzódik közelebb, a karom átdobom a vállán és arcom a nyakába temetem. - Olyan édesen aludtál.
Teljes mértékben a hátamon köröző ujjára összpontosítok, a pólójának öblítő illata van, ami keveredik az ő sajátos aromájával. Ez egy időre teljesen elkábít, mámoros állapotban temetkezek az ölelésébe. A kezét a hátamról kissé kócos hajamhoz vezeti és beletúr.
- Esküszöm, olyan vagy, mint egy kismacska - nevet halkan, hüvelykujját mozgatni kezdi a nyakamnál. - Éppen csak nem dorombolsz.
Halkan kuncogok, felbiccentem a fejem és mosolyogva nézünk egymásra. Megböki az orrom, melyet felhúzok egy pillanatra, majd ugyanezt teszem vele. Az orra olyan édes, mindig elcsodálkozok rajta, hogy milyen kis pisze. Feljebb kúszok hozzá és orrom az övéhez érintem, arcom a kezei közé fogja és megcsókol. Az érzékszerveim csak ő tölti be, az izmaim elernyednek és hagyom, hogy tartson a karjaiban. Egyik kezével a hajamba túr, másikkal a hátamat fogja és átfordít, felhúzom a lábam és ujjaim a bicepszébe mélyednek. Abban a percben semmi másra nincs szükségem, csak rá. Megcsókolja az arcom, ajkai bejárják minden szegletét az államtól a hajvonalamig, majd visszatalál a számhoz. Megfogja a kezem és a mellkasához húzza, ujjaim szétnyitva pihentetem, majd összegyűröm a pólóját.
Lezuhan mellém, elégedetlenül dünnyögve követem a mozdulatát, erőlködök azon, hogy az agyam újra működésbe lépjen, de nem akar. Csupán akkor tűnik el a köd, amikor kezei a póló alatt átfogják a csípőm, nem tesz semmit, mégis sikerül visszatalálni a józanabb gondolataimhoz,

- Ne haragudj - pihegi, megpuszilja az orrom és eligazítja kissé kócos tincseim. Rámosolygok, puszit adok az orrára, majd felülök és kicsit összeszedem magam. Ujjaival a hajam végét kezdi piszkálgatni, lábaim a szőnyegre helyezem és felemelkedek, ám elkapja a kezem és visszahúz. - Cica...

- Nem haragszok - szorítom meg kicsit a kezét, széles mosolyt villantok rá, majd elballagok az ajtó felé. 

A tükörbe nézek, arcom kipirult, a hajam kócos, a hosszú póló eltakarja, amit kell, s így még viszonylag elfogadhatónak is tartom magam. Jobbra-balra illegetem magam, eldöntöm, hogy  a hasamról ledolgozom majd a felesleget, a combjaimon pedig feszesíteni fogok. Nem kell cérnavékonynak lennem.
Belepréselem magam egy farmer shortba, majd nehezen, de megválok a bő pólótól. Egy atlétát veszek fel, inget kötök a derekamra és szabadon hagyom a hajam. Azon tűnődök, most hogyan tovább, mit kellene kezdenem magammal, de a hasam előbb gondolkozik, mint én, s megkordul.
A One Direction háromötödét a konyhában találom, amilyen szerencsém van pont azt a részét, amellyel nincs meg a szimpátia és bizalom, de legalább Niall is ott van, s miközben egy zsemlét vajaz halkan énekelve táncikál. Hangtalanul érkezek, biccentek a két fiú felé, majd átölelem a szöszit, aki erre a cselekedetemre összerezzen, elordítja magát és eldobja a zsemle tetejét, az ijedtségtől pedig én is felvisítok.
Már nem lepődök meg semmin, de az asztalnál ücsörgőkből kirobban a nevetés.
- Jó reggelt - kezd a maga Nialles módján nevetgélni, magához szorít és nyom egy puszit az arcomra. Miután elenged a zsemléhez lép, mivel az a vajas oldalával zuhant le, így már nem tartom ehetőnek, viszont ő igen. Felemeli, egy ideig vizsgálja, majd ráfúj kettőt és elégedett fejjel viszi a pulthoz.
- Ugye azt nem akarod megenni? - szalad össze a szemöldököm, letépek némi papírtörlőt, hogy feltöröljem a vajat a padlóról. - Niall, ne merészeld! - nézek rá fenyegetően, amikor egy szelet parizelt dob rá.
- Nem pocsékolok - motyogja.
- Ne gusztustalankodj már! - szól rá Louis is. - Az előbb ott ugráltál mezítláb.
- Az én lábam volt ott - emeli meg az említett végtagját.
- Niall, kérlek - sóhajt fel Zayn. - Elkapsz valami betegséget, aztán cseszheted az új dalaid, miközben betegen fetrengsz az ágyadban.
Magában motyogva hajítja a kukába az ételt pontosan akkor, amikor megjelenik Harry.
- Miért pocsékolsz? - húzza össze a szemöldökét. Niall hisztizve ugrik a kukához, de az már mindennek a teteje lenne, ha kihalászná onnan.
- Az idő mindig megtalálja a lehetőséget, hogy ismételje magát - vakargatja meg Zayn a fejét. - Pedig már azt hittem, végleg elengedtük Niall gusztustalan korszakát.
Ezen a halk megjegyzésen mindenki nevet, kivéve a szőkét, aki összehúzott szemekkel fonja össze maga előtt a karjait.
- Semmi baj, egyél - terelgetem a zsemle megmaradt maradványaihoz, majd nevetve nyomok puszit az arcára.
Egy tányér müzlivel a kezemben mászok fel az egyik székre, hallgatom ahogy szívóznak egymással, s éppen leteszem a tányért, amikor belép Liam. Önkéntelenül is elmosolyodok, a konyhára hirtelen csend ereszkedik, összevont szemöldökkel lép hozzám és pihentet gyengéd csókot az ajkaimon. Amikor felegyenesedik a szemöldöke olyan arrogánsan emelkedik fel, s úgy pillant kérdőn a barátaira. Megfogja a kezem és felhúz azért, hogy elfoglalja a helyem, de amikor a magam védelmére kelnék az ölébe von. Mosolyogva nyomok egy puszit az arcára, érdeklődve néz szét a barátai közt, majd pillantása rajtam pihen meg, elsimít egy tincset az arcomból, s rám nézve tesz megjegyzést a barátai számára.
- Attól, hogy egy légtérben tartózkodunk még nem kell síri csöndben maradni - egy tincsem az ujjára tekeri, kérlelve pillantok rá, arra célzok, hogy ne feszegesse ezt a témát.
A két fiú is szól hozzám néha, nem viselkednek bunkón, ahogy én sem teszem, mert azzal csak erősíteném a feltételezésüket. Csak élünk egymás mellett, de nem olyan a kapcsolatom velük, mint Harryvel, vagy a vajas szájú szöszkével, kinek becses neve Niall Horan.
Néha tudni szeretném, mit beszélnek rólunk egymás közt, hogy Liam mit mond el nekik, s mit nem. Niallben teljes mértékig megbízok, így az meg sem fordul a fejemben, hogy ő bármit is kikotyogjon. Csak tudni akarom, hogyan fejezik ki magukat, ha nem vagyok hallótávolságon belül. A fejemben folyamatosan az zakatol, hogy ha rossz véleménnyel vannak rólam, az se izgasson, mert az egyetlen, akinek próbálnom kell megfelelni magamon kívül, az Liam.
De ez néha mindennél nehezebb.

~Liam Payne~

Rezgő telefonját meglepetten halássza ki a zsebéből, majd szemei elkerekednek, miközben kimászik az ölemből és megnézi a kijelzőt. Hagyom, hogy kimenjen, mert amikor felveszi akármilyen hangosan is beszél, nem hallja a vonal másik végén lévő embert.
Nevetve nézek utána, ahogy ide-oda lépdel, meg-megtorpan, majd idegesen fújtatva kicsapja az ajtót és kiabál a telefonba, hogy nem hall semmit.
Még mindig csend van, ez pedig irritál.
- Mi van? - fordulok sóhajtva a fiúk felé, válaszul megvonják a vállukat, Niall pedig elég észrevehetően emelkedik meg a helyén.
- El se kezdjétek - morogja, arcáról eltűnik a vigyora.
- Mit? - értetlenkedek, idegesen túrok a hajamba, mely immár olyan hosszúságú, hogy lassan elkezd göndörödni, de én még nem is panaszkodhatok.
- Liam, másfél hét múlva hazamegyünk, nem gondolod, hogy ideje lenne ezt befejezned? - töri meg a hirtelen beállt csendet Louis. Szemeim egy pillanatra elkerekednek, majd összeszorított szájjal, felvont szemöldökkel fordulok a teljes testemmel felé.
- Mit? - a kérdés teljesen normális lenne, ha nem sütne a hangomból a gúny és a félig lenyelt idegesség.
- Ezt, Mirával...
- Mit? - ismétlem, s valóban kíváncsi is vagyok rá, mit kellene szerinte befejeznem.
- Mi lesz, ha elmentünk? Ő megy a saját dolgára, mi is a miénkre, Liam, nem szórakozhatsz vele örökké - motyogja az orra alatt.
- Aha - hümmögök, a hangom cinikussá válik, miközben kezemet az asztalhoz feszítem. - Ki mondta, hogy szórakozok vele? A múltkor még engem oktattatok ki arról, hogy Mira fog átverni engem, hogy ő szórakozik velem és kihasznál. Most hirtelen én teszem ezt?
- Szerintem Louis arra akar kilyukadni, hogy... - magyarázna közbe Zayn, de az agyam elborul és képtelen vagyok csöndben megvárni, hogy neki mi a véleménye erről. Felpattanok, a lábam az asztalba ütközik, de nem törődök a hirtelen engem ért fájdalommal.
- Arra nem is gondoltok, hogy mi van, ha tényleg szeretem őt? - a szám gúnyos mosolyra húzódik, csak ülnek ott ketten és néznek rám, Harry tekintete ide-oda ugrál köztünk, készen áll arra, hogy bármikor közbeavatkozzon, míg Niall hátradől a székén és karjait összefonja a mellkasa előtt. - Nem hát - morgom magam elé.
- Végig azt hajtogattad, hogy úgyis megkapod tőle amit akarsz. Liam, ne haragudj, de nem tudom elhinni, hogy ez igazán valós köztetek. Ő egyszerűen nem olyan lány, aki...
- Aki mi? Milyen lány Mira? - vágok közbe, s habár legszívesebben ráüvöltenék Zaynre, a hangom egyre halkabb lesz, de idegesebb is. - Nekem nem kell bemutatnod őt, tudom, hogy milyen lány, és minden hülyeség ellenére szeretem. Felfogjátok?
Kimondva ez teljesen máshogy hangzik, mint gondolatban, mert ezzel tudatosul bennem igazán, hogy amit eddig csak feltételeztem magamról az most gondolkodás nélkül hagyja el a szám. Ellököm magam az asztaltól, s a menekülést választom. Nem akarok vitatkozni velük, nem is tenném, ha nem próbálnának folyton kioktatni és meggyőzni annak az ellenkezőjéről, amit gondolok.
- Hé, lassabban! - ugrik arrébb Mr. Wood az ajtóból, amikor feltéptem azt és kirohanok.
Szükségem van valamire, amivel levezethetem a hirtelen jött feszültséget, ehelyett a barátnőmbe botlok, aki hasonló zaklatott állapotban csörtet vissza a házba. Elkapom a derekát és az ölelésembe vonom, a homlokom az övének feszítem, egy pillanatra értetlenség és némi harag is csillan a szemében. majd kutatva fürkészi az arcom.
- Minden rendben? - emeli fel a kezét, végigsimít az arcomon és a szemembe néz. Hümmögve válaszolok, majd ajkaimmal megérintem a száját és csókba hívom. Nem csókolna így, ha nem szeretne legalább egy kicsikét. Nincs igazuk, csak ezt képtelenek felfogni, s jelenleg mindennél rosszabb, hogy a saját barátaim nem hisznek abban, hogy működhet ez köztünk. Majd bebizonyítom.
Amikor elhúzódunk egymástól lopva a ház felé pillantok, s az ajtóban mindannyian ott állnak. Nem tudom, mióta néznek minket, de ha elég régóta, akkor ez az egész olyannak tűnhetett, mintha a képükbe akarnám vágni, hogy nincs igazuk. Mert nincs is.
- Sétáljunk - fogom meg a kezét, ujjainkat egymásba fűzöm és hátat fordítok a fiúknak, míg ő nagyokat pislogva tekint hátra.
- Liam, mi történt? - emeli rám a tekintetét, karommal átölelem a derekát és közelebb vonom magamhoz. Puszikat nyomok az arcára, magamnak akarom bizonyítani, hogy de, igen, képes leszek megtartani őt. Mert képes leszek rá.
- Semmi - hazudom, s ha belegondolok, ez nem is hazugság, csak valamit nem tud. Valamit, aminek nincs jelentősége.
- Megint mondtak valamit, ugye? - pillantása kicsit megkeményedik, ugyanakkor vállai megereszkednek.
- Nem fontos - vonom meg a vállam, az álla alá nyúlok és megpuszilom a száját. Azok a dacos ajkak úgy illenek az enyémre, mintha milliméteres pontosságra szabták volna.
- De igen, az - túrja hátra a haját. Persze, hogy ellentmond nekem.
- Ha azt mondom, nem, akkor hidd el, hogy nem fontos. Ismerem őket, nem haragszanak, csak nem úgy követnek figyelemmel minket, mint Niall - végigsimítok a kezén, s magamban eldöntöm, akármit is mondjon, nem hagyom, hogy elszálljon az agyam. - Luke hívott?
- Aha - motyogja. - Csak közölte, hogy 9 nap van hátra a szülinapunkig, meg figyelmeztetett, hogy ha addig nem szúrok el valamit, akkor értem jönnek, na meg vitatkoztunk kicsit. Ti tudok arról valamit, hogy mikor mehettek el?
- Nem tudom - vonom meg a vállam. A torkom elszorul, mindössze 9 viszonylag gondtalan napunk maradt, azt követően pedig iszonyú bizonytalan, hogy mi lesz.
- Ha ti nem mentek, maradok én is - talán nem direkt, de kissé szorosabban simul az ölelésembe. Hátrapillantok, de már minden olyan távol van, mintha lassan magunk mögött hagynánk a világot, s lesétálnánk a földről.
Végigsimítok puha arcbőrén, ismét megtorpanunk, már megnyugodtam, s heves csók helyett finoman simogatom ujjaimmal az arcát. Beletúrok a hajába és közelebb vonom magamhoz, fejét felbiccenti, orra megérinti az arcom és végigsimít egy kis területet. A szél felkapja a haját, ami így kissé borzos lesz. Nevetve simítom el a kusza hajszálakat az arcából, majd hajolok le.
Olyan jó lenne beismerni, tudatni vele, hogy képes vagyok még szeretni, hogy hiába próbáltam ellenszenvvel elnyomni magamban az érzelmeket, szerelmes vagyok belé. Ezt akarom, és már majdnem megteszem, amikor mégis becsukom a szám.
Gyengébb lennék, kiszolgáltatottabb, talán ő még nem érez így. Túl korán lenne kimondani.
Ellenérvek tolonganak a fejemben, és hiába érzem azt, hogy a szívemre kellene hallgatnom, Mira megértéséhez az eszemre is szükségem van.
- Luke tud már rólunk? - kérdezem halkan, míg ujjait a számhoz emelem.
- Nem, amikor utoljára beszéltünk még kölcsönös utálat volt köztünk, semmi más - rázza meg a fejét, hangja elkomorul és az öccse említésére a hangjába gúny szökik.
- Semmi más - dünnyögöm, kissé megremeg a karjaimban és átölel.
- Fogd be, seggfej! - lök meg finoman, ugyanakkor halkan elneveti magát.
- Én nem utáltalak - vallom be, arcom a hajába temetve beszélek tovább. Drogként szívom magamba a samponjának gyümölcsös aromáját. - De elérted, hogy én utáljalak téged.
- Sajnálom - suttogom, végigsimítok a hajzuhatagon, míg ő arcát a nyakamhoz simítja. - Én...
Elhúzódik, csinos kis mutatóujját a szám elé helyezi, és elmosolyodik.
- Semmi baj, ez már a múlt.
Kimond mindent, ami számít. Hogy az már elmúlt, nekem elmúlt Sophia, talán neki is Ashton, elmúlt az a gyerekes macska-egér játékunk. Most itt vagyok, most ő az enyém, s most csókolhatom meg, még 9 napig remélhetőleg akkor teszem ezt, amikor csak akarom.

~Mira Hemmings~

Az arcomra teljesen kiül a véleményem a feladatról, ami Stephen miatt szállt ránk. Sajnos csak 1 hétre megy el, így pont visszaér majd az elutazásunkra. A melleim előtt összefont karokkal, ujjaim közt valami kefét szorongatva állok a kitakarított box ajtajánál, és szemlélem a hatalmas állatot. 

Oda nekem be kell mennem, oda mellé, és kezdhetem sikálni ezzel a kefével a szőrét. Nem is tudom, mit gondoltam először, amikor meghallottam a "csutakolás" szót, de határozottan nem az ugrott be, hogy egy ekkora állat mellé kell bemásznom.

- Mira - nógat Harry, mellém lép és belép előttem a boxba. Már mindannyian ott állnak 1-1 ló mellett és végzik a dolgukat, kivéve Liamet, aki ehelyett rajtam vihog, és Harryt, aki megszánt. - Nézd, nem bánt - simogatja meg a ló orrát, egy marék szénát tart a tenyerében és azzal kezdi etetni. Harold, aki fél a kecskéktől, egy lovat etet. - Terápiás lovak, egész nap gyerekekkel vannak, nem bánt, akkor nem engednék őket gyerekek közé, és minket se hagynának itt egyedül. 

- Szóval azt mondod, hogy nem fog széttaposni? - vonom fel kicsit a szemöldököm, félve kinyitom az ajtót és bemerészkedek Harry mellé. A ló minden mozdulatára összerándulok, míg a göndör hajú fiú megfogja a kezem és a vonakodásom ellenére a ló nyakára helyezi. Az állat kicsit megrezzen, felém fordítja a fejét, mire rémülten húzódok közelebb a fiúhoz.

- Hagyd, majd megcsinálom helyette - szólal meg Liam két karámmal messzebbről. Akaratlanul is észreveszem, hogy Zayn egy pillanatra elfintorodik, éppen ezért nem hagyom, hogy a rémület úrrá legyen rajtam. Talán már elméleteket gyártottak ahhoz, hogy Liamet "arra tartom" hogy elvégezze az én munkám.

- Nem - rázom meg a fejem, Niall hátrafordul és kacsint egyet. Veszek egy nagy levegőt és mindkét kezem a ló nyakára helyezem. Harry úgy áll mögöttem, mintha bármelyik pillanatban képes lenne megragadni és kidobni a boxból, amint úgy adódna, hogy mégsem volt igaza. Remélem, hogy ez valóban nem fog bekövetkezni. 

Remegő kezem ujjai közt szorongatom a kefét és egy tétova mozdulatot teszek vele a ló oldalán. 

- Nézd csak - fogja meg az én kezemmel együtt Harry is a kefét, s erőteljesen lehúzza. - Csináld így, ha csak simogatod, akkor lassabban végzel, így alaposabb lesz a munkád.

Elnevetem magam, még mindig olyan ez az egész, hogy ő, aki ugyanolyan életet él, mint én, a lovakról és a csutakolásról magyaráz egy kockás ingben és kalappal a fején. Bólogatok, s miután elengedi a kezem megismétlem párszor a mozdulatot.

- Kimehetek? - kérdezi, kezével az box ajtaja felé int. Nagy levegőt véve bólintok, s a szememmel figyelem, amint elhagyja a viszonylag kis helyiséget. Kívülről még néz egy ideig, s az övével együtt Liam pillantása is rajtam pihen. Csak ismételgetem ugyanazokat a mozdulatokat, végighaladok a ló egyik oldalán, majd óvatosan megkerülöm és ugyanezt teszem a másik oldalával is. Időközben kissé megnyugszok, Niall mellettem halkan dúdol, az állat csak rágcsálja a szalmát és néha érdeklődve fordul felém. Az elején még frászt kapok, amikor hatalmas fejével felém fordul, olyankor hallom az elfojtott röhögéseket és alkalmam nyílik a középső ujjam mutogatására, viszont minél több időt töltök a ló mellett, annál inkább megbarátkozok vele.

Így van ez a fiúkkal is. 

A gondolataimba merülök, ők öten beszélgetnek, hallom a nevetésüket, de én nem csatlakozok. Azon tűnődök, hogy Luke terve talán viszonylag sikeresnek mondható, s hogy 2 hónap alatt mennyi minden megváltozott körülöttem. Olyan rég volt már igazi változás az életemben, mindig ugyanazok a monoton napok voltak. Stúdiózás, táncpróba, hangpróba, koncert. Ugyanaz a menetrend mindig megfűszerezve egy kis veszekedéssel az öcsémmel, hónapok óta ez folyt, most viszont itt vagyok. Minden nap kicsit más, ha mondhatom, akkor elengedtem Ashtont és mertem belevágni valami teljesen másba, valamibe, ami ezerszer veszélyesebb, mint Ahs, de pont ezért izgalmas.

Itt vagyok, 2 hónappal ezelőtt egy magassarkúban próbáltam elvágtatni a süppedős, agyagos talajon, visítoztam egy kutya és egy kis kosz miatt, majd csirkéket, kecskéket etettem, végignéztem ahogy Harry Styles eltöri az orrát egy traktorban, Niall Horan a legjobb barátommá vált, elkezdtem dalokat írni. A vége felé meg itt vagyok, egy ló mellett, talpig mocskosan, kissé izzadtan, azon gondolkozva, hogy ideje lenne talán kipróbálnom a lovaglást is, mert mégiscsak itt vagyok néhány hete, de csak most kezdek megismerkedni az állatokkal, csak most fogom fel, hogy mit akart valójában Luke elérni ezzel az egésszel. Eldöntöm, hogy az elkövetkezendő 9 napban megpróbálom kiélvezni a farm nyújtotta rengeteg új élményt, amit még megszerezhetek. 

A hajamat hátrasimítva hagyom el a boxot, az állat, név szerint Cloud hálásan pislogva fordul felém, megérintem az orrát és mosolyogva paskolom meg a nyakát. Utoljára végzek, a többiek már elmentek, hallom kívülről Niall ír akcentusú hadarását, amint épp kioktatja valamiről Louis-t. Viszont nem vagyok egyedül, a lovak mellett egy fiú is tartózkodik még bent, Liam. 

- Sikerült szerezni egy új barátot? - öleli át hátulról a derekam. Sóhajtva döntöm hátra a fejem, a ruháim dugig vannak lószőrrel és büdös is vagyok, de ő is ilyen. Amikor felé fordulok és végignéz rajtam, az elégedett arckifejezésén elnevetem magam.

- Azt hiszem - döntöm picit oldalra a fejem, kezemmel próbálom leszedni a ruhámról a szőrt, ő meg csak közelebb hajol és csábítóan a fülembe suttog.

- Feltűnően jól áll neked a piszok.

Hangosan felnevetek, tenyereim a mellkasára simítom és pipiskedve csókot nyomok a szájára, viszont nem ereszt el ilyen könnyen. Hüvelykujjával gyengéden végigsimítja az arcom, s már megint beáll a csend, pedig mindketten tudjuk, hogy a többiek kint vannak. 

Tulajdonképpen semmi másra nem leszek figyelmes, csak arra, hogy figyelnek. Liam válla felett pislogva észreveszem az ajtóban álló szürke, fehér foltos macskát, mely eltereli a figyelmem róla. Nem mozdulok, csak kicsit megmozdítom a kezem, miközben Liam hátrafordítja a fejét. A cica csak áll, majd fülei lelapulnak, mielőtt nekilódulna. Hangosan felnevetek azon, ahogy mellettünk elrobogva megcsúszik és félig-meddig a lábainknak csapódik, majd eltűnik néhány zsák közt. Még mindig a macskán nevetek, amikor kezek fogják közre az arcom és puha ajkak landolnak az enyémen. Váratlanul ér, megfeszülök, majd a testem szinte azonnal ellágyul a karjai közt. Négyen esnek be a pajta ajtaján, mialatt Liam a hajamba túrva halkan azt motyogja:

- Olyan boldoggá teszel.