18.rész Figyelmeztetések

Sziasztok!
Nem tudom, mit írhatnék. Újabb elég pocsék rész, nincs benne semmi izgalom, semmi esemény, de most csak ennyit tudtam kihozni magamból. Csütörtök éjjel fél 2 van, én pedig csak most fejeztem be ezt a részt, de csak reggel fogom kitenni, nem tudom, miért, talán majd ha felkeltem átolvasom még egyszer. Ne haragudjatok, még az összes kommentre se sikerült válaszolnom, amit nagyon szégyellek. Igyekszem összeszedni magam.

Nessa. xx 

Menekül, mielőtt robbannék, de nem hagyom. A düh ismét fölülkerekedik rajtam, becsapom az ajtót előtte és nekidőlök. Tudom, hogy egyszerű mozdulattal arrébb tudna tenni, viszont csak felvont szemöldökkel, kérdően cinikus arckifejezéssel néz rám, s vár valamire.
- Nem csinálhatod ezt velem mindig! - sziszegem, kissé előredőlve hajolok az arcába és farkasszemet nézek vele. Állja a pillantásom, szemöldöke egészen a homloka közepéig kúszik, nyelvét játékosan kidugja és benedvesíti az alsó ajkát. - Nem csókolhatsz meg, amikor akarsz. Világos, Payne? A legkevésbé sem állunk olyan kapcsolatban, hogy egyáltalán hozzámérj, nemhogy megcsókolj. Nem vagyok a barátod, akivel néha összefekhetsz, vagy ha nincs más, kihasználhatod, nem vagyok a barátnőd sem, nincs jogod hozzá, hogy bármikor lekapj. Érted? Hányszor mondjam még el, hogy eljusson a csöppnyi agyadig, hogy hagyj békén?!
- Uhm, nem tudom, mennyire nézel hülyének, Mira, de közel sem vagyok annyira idióta. Felfogom. Amit. Mondasz - tagolja lassan, kissé idegesen ráncolja a homlokát, beletúr a hajába és végül elvigyorodik. - Mi van, ha nem megy?
- Felfogni. Amit. Mondok? - vonom fel a szemöldököm, mosolya szélesedik és tesz egy lépést felém. Tenyereim a mellkasához feszítve taszítom arrébb.
- Távol tartani magam tőled.
A szívem meglódul, ez pedig nem tetszik az eszemnek. Lazán megvonja a vállát és hátrál egy lépést, eszembe jut Luke, hogy mennyire haragszik rám, s annak ellenére, hogy én is haragszom rá, tudom, hogy nem helyes, amit néha csinálok. Liam Payne nem az az ember, aki megérdemli, hogy akár Ashton helyébe léphessem. Csak a testem vonzódik hozzá, viszont gyűlölöm őt magát.
- Akkor próbálkozz jobban - vágom hozzá ellenségesen. Szemeiben meglepődés csillan, ajkait egymáshoz préseli és aprót bólint.
- Menj arrébb! - utasít, s amint ezt megteszem az ajtót hangosan vágja be maga után.
Állok a szoba közepén, s muszáj az ajkamba harapnom. Gondolataim Ashton körül forognak, hogy megéri-e egyáltalán várnom rá, vagy nem. Ha nem, akkor sem kellene rajta rágódnom. Emlékeztetem magam, mennyire utálom őt, hogy mennyire idegtépő természete van, mennyire idétlen, nagyképű ember, mígnem rájövök, hogy talán nem kellene így gondolkoznom róla, mert én sem vagyok sokkal másabb.
- Liam! - kirontok a szobából, mert sok más dolog közt arra is rájövök, hogy túl sokat gondolkozok. A saját ajtaját készül bevágni, végül az mégis félig nyitva marad, s sikerül bedurakodnom rajta. Számat szólásra nyitom, de hang nem jön ki rajta, csak tátogok előtte mígnem újra vigyorogni kezd rajtam. - Én, öhm...
- Nem úgy értettem azt az Ashtonos dolgot. Hülyén fogalmaztam, ne haragudj! - kér elnézést, s a szám még jobban elnyílik a döbbenettől.
- Oké - bólintok. Haragszom rá, a tenyerem bizsereg, mert legszívesebben a hátára vetődve kezdeném püfölni, egy nagyon mélyen eldugott másik oldalam viszont inkább omlana a karjaiba. Felbiccentem a fejem, felvonom a szemöldököm, s ő is így tesz, így bámulunk egymásra néhány percig.
- Mit akarsz még, Mira?
Jó kérdés. Tűnődök, hogy mit válaszolhatnék, majd nyelek egy nagyot és az igazság mellett döntök.
- Bocs, ha durva voltam - motyogom összeszorított ajkaimon át - de nem értelek, nem tudlak megérteni. Nem tudom, miért csinálod ezt velem, hogy miért jó ez neked! - idegesen túrok a hajamba, idétlenül ácsorgok előtte és várom, hogy mondjon valamit.
- Nem akarom, hogy a barátnőm legyél, Mira, mert néhány óra alatt az idegeimre mennél. Most is ezt csinálod, hát még akkor, ha a csajom lennél. Viszont rohadtul vonzódok hozzád - a vállát vonogatja, szája széles, kaján vigyorra húzódik de a szeme máshogy csillog.
Megütközve nézek rá, tulajdonképpen a számból veszi ki a szót. Biccentek, nem igazán tudok semmit sem hozzátenni, már bánom, hogy nem hagytam sértődötten elvonulni és utánajöttem. Kínos csend áll be közénk, súlyomat egyik lábamról a másikra helyezem és lehajtom a fejem. Elröhögi magát, a hajába túr és egyik kezével félig eltakarja az arcát, mire én is elmosolyodok.
- Felejtsd el, nem mondtam semmit!
- Sajnálom, hogy ezt nem vette valaki videóra, később talán hasznomra válna - tűnődök, s szemében a rémületet látva nevetni kezdek. - Liam Payne, aki egyszer az életben nem a csábítót játssza, hanem a csábítottat - beszéd közben közelebb araszolok hozzá, lábujjhegyre emelkedve hajolok az arcához és ajkaimmal egészen a közel vagyok a füléhez. Belülről harapok az ajkamba, amikor mindkét kezét a derekamra helyezve von magához. Illata az orromba férkőzik, pupilláim kitágulnak és vissza kell fognom magam, hogy ne préselődjek a mellkasához.
- Ez nem igaz - motyogja fojtottan.
- Valóban? - biccentem oldalra a fejem, hajam megérinti az arcát, melyre a reagálását könnyen megtudhatom. Ujjai a csípőmbe nyomódnak, szinte észrevétlenül próbál egyre közelebb húzni magához.
- Ne érezd magad annyira különlegesnek, Hemmings, nem te vagy az első. Feltűnt, hogy te vagy itt az egyetlen csaj? Én csak egészséges férfi vagyok, és ne tudd, meg, mit meg nem adnék azért, ha 1 literrel kevesebb piát ittam volna meg azon az éjszakán.
- Igen? - motyogom, hangom lassú és búgó, eszembe jut, hogy ujjaimmal simogatni kezdem a nyakát, de ez már túl sok lenne. A saját határaim is feszegetném. - Nagyon sajnálom, de ez már a te problémád és nem az enyém, mert veled ellentétben én inkább elfelejteném. Mint már mondtam, Liam - a nevét úgy ejtem, hogy ajkam megérinti a fülcimpáját - rossz emberrel kezdtél, mert én nem leszek kurvád. Most pedig vedd le a mancsaid rólam!
- Visszajöttél azért, hogy megpróbálj még párszor földbe döngölni? - utasításom helyett a szemöldökét felvonja, egy hirtelen mozdulattal a falhoz szorít és a lehető legközelebb hajol hozzám, beszéd közben ajkai megérintik a számat. - Egy pillanatra elhittem, hogy valóban elnézést kérsz.
- Veled ellentétben én az ilyesmit komolyan szoktam gondolni - fejemet oldalra döntöm, felszabadítok egy kis helyet kettőnk közt, egészen addig, míg homlokát az enyémnek nem dönti.
- Aha - hümmög, száját cinikus mosolyra húzza, a távolság egyre csökken kettőnk közt.
- Engedj el! - utasítom, ám az elhatározásom csökken, ahogy gyengül az akaraterőm.
- Nem tartalak erősen, Mira. Simán levehetnéd magadról a kezeim, ellökhetnél, de szerintem nem akarod ezt, mert tetszik amit csinálok. Igaz? - kuncog, s egyik kezét az arcomra helyezi.
- Nem látod, hogy most is mennyire tetszik ez a helyzet? - motyogom utálattal teli hangon, mire csak elneveti magát és teljes testével préselődik hozzám. - Hol vagyunk, Liam? Egy hormonokkal teli középiskolában? Sajnálom, talán Angliában igen, de nálunk ez a fajta csajozási módszer nem volt bejövős - provokálom, alsó ajkam gúnyosan biccentem lefelé.
- Mit ki nem hoz az emberekből, ha összezárják őket, nem? - tűnődve kérdezi, valóban itt lenne az alkalom arra, hogy ellökjem, mert nem tart erősen, de... nem akarom. Teljesen máshogy tart, mint ahogy Ashton tette. Keményebben, magabiztosabban, férfiasabban. - Ha nem löksz el magadtól, megfoglak csókolni Mira. Három, kettő... - és nem lököm el. Kezeim a mellkasára helyezem annak érdekében, hogy úgy tűnjön megpróbáltam, de ezzel még magamnak is hazudok. Hazugság itt már minden.
Egy másodpercig ellenállok neki, egyetlen másodpercig dühös vagyok, mert nem képes felfogni a szavaim, a következőben viszont már a hátamon fekszem és mohón viszonozom a csókját.
Liam olyan, mint a drog. Utálod, tudod, hogy rossz, de képtelen vagy nemet mondani rá, miután már megkóstoltad. Ő olyan, mint a kövér emberek számára megtiltott cukros sütemény, mint egy könyv, amit az éjszaka közepéig olvasol úgy, hogy másnap iskola. Egyszerre jó és rossz.
Az agyam kiürül, nincs Ashton, nincs Luke, nincsenek emlékek, semmi és senki nincs, csak ő. Csak Liam Payne, csak egy vonzó fiú. Mint az éjjeli koktélozgatásoknál megismert idegenek. Csak itt fennáll annak a veszélye, hogy beleszeretek. Mindig ez van, az ember mindig abba szeret bele, akibe nem kéne. Én még menthető vagyok, a gond viszont az, hogy magamat nem fogom tudni megmenteni. Kevés vagyok egyedül ahhoz, hogy parancsoljak neki.
Már nem heves, csókja kínzóan lassúvá válik, keze a mellkasomon kalandozik, levezeti a nadrágomhoz és az övemmel kezd babrálni. Ha nem csókolna, nem engedném ezt, viszont így olyan, mintha blokkolná az agyam egy részét. Azt a részét, amelyikkel képes vagyok a rendes gondolkodásra.
Egyik kezem a tarkóján pihen, a másikkal feltolom a pólóját és megérintem kemény hasát. Ez túl sok. Érzem, hogy elmosolyodik, képen akarom vágni, ehelyett viszont engedem, hogy tovább lépjen. Nem érdekli, mit akarok én, nem érdekli semmi sem saját magán kívül. Bosszantó és idegesítő, mert jobban tudja nálam, mit akarok én.
Elhúzódik, ajkaim közül panaszos nyöszörgés szökik ki. Elkerekedett szemekkel kapom a szám elé a kezem, mély nevetést váltok ki belőle. Barna szemei most mások, mint percekkel ezelőtt, nem tudom eldönteni, mi ez. Laposakat pislogok, beharapom az alsó ajkam és teszek egy reménytelen kísérletet, ám ekkor belecsókol a nyakamba. Puhán, finoman.
Egyik keze a fejem alatt pihen, másikkal a derekam fogja a biztosabb pillanatokban, többnyire viszont fel-le mozog a testemen. Nem a számat csókolja, de így sem gondolkozok tisztán. Akarom, hogy elengedjen, menni hagyjon, de nem teszek semmit, hátrabiccentem a fejem és még több teret engedek neki. Talán igaza van, pont olyan vagyok, mint a többi nő. Még csak őt sem okolhatom, mert a legrosszabb az egészben, hogy hagyom magam. Hagyom, hogy levegye a pólóm, s egy idő után cikázó gondolataim ellenére én vagyok az, aki megszabadítja őt a ruhadarabtól. Arcára már nem jön mosoly, nem tudjuk, mi történik. Tekintete zavaros, kusza, ugyanakkor meglepően tiszta is. Nem részeg, én sem vagyok az, nincs mire fogni ezt.
Csupasz mellkasa az enyémhez simul, légzésem hevesebb lesz, amikor a nadrágommal kezd bénázni. Ajkaink zavart csókban forrnak össze, talán még ő sem tudja, mi ez köztünk. Hogy a kölcsönös utálat ellenére mégis itt fekszünk, kezével a nadrágomban ölelem magamhoz és többet akarok belőle. Hogy van ez? Hogyan képes a test elnyomni az agy akaratát?
Nem tudom, nem tudok semmit, nem is akarok tudni semmit.
Kezem a hátán pihen, lehúzza a nadrágom egy darabig, s megdöbbentő, de a többit én rúgom le. Kiterülök alatta, nem tudok ellenkezni, amit tesz az nem feltétlenül rossz, így még csak nem is igazán akarok. Hiba volt belépni ebbe a szobába. Életem legnagyobb hibája.
- Hé, Liam...
Az ajtó kicsapódik, oda sem kell néznem ahhoz, hogy tudjam, ki ez. Tudom, ki nem kopog sosem, kinek szokása csak úgy besétálni egy szobába, s ki az, aki ahelyett, hogy becsukná az ajtót csak áll ott és zavartan, meglepetten hümmög.
Liam azonnal felpattan, a pólóm után való kapkodás közepette lebucskázok az ágyról, míg a fiú halkan nevetni kezd az ajtóban.
Felrántom a felsőm és már talpon is vagyok dühösebben, mint valaha.
- Hú - Niall hangos nevetése visszhangzik a szobában. Csipkés bugyim elrejtése érdekében féllábon ugrálva rángatom a nadrágom, majd kis terpeszben állok meg Liam előtt.
- Meg ne szólalj, Mira - mondja nyugodtan, halkan. Nem értem, mire mondja ezt.
- Te rohadt seggfej! - fakadok ki, hajamat hátracsapva rohanok ki az ajtón. Niall már nem nevet, mert ez a játék már kicsit sem vicces.
Lerohanok a lépcsőn és csak menekülök a semmibe. Futok, amerre látok, de nem tudom mi elől menekülök. Karok fonódnak a derekam köré, viszont ezek nem Niall karjai, vastagabbak, keményebbek. A hátam egy szélesebb mellkashoz préselődik, ficánkolok, rúgkapálok, de nem enged el.
- Nem foghatod csak rám - fordít maga felé, karjaim a testem mellé szorítja és úgy bámul a szemembe. - Te is tudod, ezért vagy dühös.
- Payne pszichológus megint megmondja!
- Figyelj ide, Mira. Mit akarsz? Mond el és megteszem, komolyan - idegesen túr a hajába, majd kezeit leveszi rólam és tesz egy lépést hátra.
- Már ezerszer megmondtam - sziszegem, arcom lángol a dühtől és szégyentől. - Ne szólj hozzám, ne érj hozzám, ne nézz rám, hagyj békén! - kiáltom. Válaszul csupán bólint, mintha arra bólintana rá, hogy holnap valami egyszerűt meg kell tennie.
Ahogy elballag és látom a lecsúszott nadrágját, s a félig belegyűrt inget egyszerre nagyon szeretném folytatni azt, ami Niall megjelenésével félbeszakadt. Nem könnyebbülök meg, pedig ez kellene.
Liam Payne és a cinikus beszólásai nélkül a napok a megszokottnál is unalmasabbak. Ezúttal eleget tesz a kérésemnek, ha belépek valahová, ahol ő ott van, kimegy. Nem néz rám, nem ér hozzám, méternyi távolságok vannak kettőnk közt. Elégedettnek kellene lennem hiszen ezt akartam, nem?  De mégsem vagyok az.

~Liam Payne~

Tekintetét lesütve slisszol el mellettem, szeretném elkapni a karját és magamhoz szorítani, csókolni, ehelyett viszont csak arrébb lépek és utat engedek neki. Illata az orromba férkőzik, minden megváltozott a kis balesetünk óta, hiszen az utálattól kemény kőfal leomlott kettőnk közt, hogy mássá változzon, erős vággyá alakult, ami még így sem csillapodik. A második alkalom óta ez csak fokozódott, a vággyal teli falunkból kiesett néhány tégla, s a pótlás már nem ugyanolyan. Egyre inkább érzelmek vegyülnek bele, mert egyszerre vágyom rá, idegesít, utálom és már talán szeretem is. Talán ő is így van vele, ezért nem akar semmilyen kapcsolatba kerülni velem.  Elbasztam, de ez már megszokott tőlem. Az éneklés mellett ehhez értek a legjobban, az életem nagymértékben való elrontásához. Ezért lépett le Sophie, ezért van rossz hírem az emberek közt, ezért dekkolunk itt.
Ráérősen fújom ki a füstöt, jelenleg Zayn tartalékát élem fel, vagyis szívom el, mivel ő megtáltosodva, hosszú évek után eldöntötte, hogy nem szív többet. Itt aztán menni is fog ez neki, mivel a heti egy doboz, amit Harry hozzám vág meglehetősen kevésnek bizonyul, én pedig valószínűleg nagyon rendesen nem fogok neki adni.
Nézem a távolodó lányt, haja monoton ritmusban hintázik a hátán, lépteit felgyorsítja, majd a kosárral a kezében szaladni kezd, így a haja már jobbra-balra csapkod. Elfordulok, beletúrok a hajamba, miután halálra rémültem Louistól.
- Bejön neked, mi? - szemöldöke szórakozottan ugrál, látszik rajta, hogy élvezi ezt. Ő a banda kerítőnője.
- Majd pont Mira - unottan dünnyögök, holott tagadni se tudnám az igazságot. Egyik lábamról a másikra helyezem a súlyom és állom a pillantását, lustán pöckölöm el a csikket, hogy aztán újra nagyot szívjak.
- Már nem piszkálod - közli tűnődve.
- Meguntam - vállamat megvonva színlelek nemtörődömséget. Nem fogja annyiban hagyni, túl jól ismerem és ő is túl jól ismer engem.
- Együtt piáltatok - újabb ténymegállapítás, folyamatosan a vállamat vonogatom, itt még egy vigyort is eleresztek. - Jössz annyival, hogy elmondod mi történt, ha már miattad hetekkel tovább rohadunk itt.
- Együtt piáltunk - mondom, s ezzel épp annyit árulok el, amennyit lehet.
- De történt még valami, Liam, vagy akkor vagy azóta, úgy nézel rá - nyomatékosításul szemeit egy pillanatra kimereszti, kissé hátrahőkölök és a szemöldököm ráncolom.
- Hogy?
- Ahogy, rá is néztél - halkan beszél, mintha azt vitatnánk meg, hogyan fogjuk felrobbantani ezt a porfészket. Cipőmmel eltaposom az eléget szálat, majd felveszem és lustán forgatom az ujjaim közt.
- Érthetően beszélnél? - csattanok fel, nincs kedvem a hülye szójátékaihoz. Most pont úgy bámulok rá, mintha bármelyik pillanatban képes lennék lelőni.
- Úgy nézel rá, ahogy Sophiára is néztél! - mondja hangosabban, idegesebben. - Nincs szükséged még egy ilyen nőre, térj észhez, Payne!
- Milyen nő? - emelem fel a fejem, kész vagyok arra, hogy lendítsem az öklöm. Valamiért még mindig különösen érzékeny vagyok erre a témára. - Ugye tisztában vagy vele, hogy azt én basztam el? - magam ellen beszélek, de nem baj.
- Igen - bólint, a hajába túrva bámul rám - és csak úgy szólok még mielőtt bármibe is belefognál, hogy kontrolláld magad, mert én már rohadtul beleuntam a szarlapátolásba. Egy esélyünk van, felfogtad? Még egy durva húzás és elúszott a szerződés, volt One Direction, nincs One Direction, érted? Nem a pénz érdekel, de a szarjaitok és a saját elbaszottságom ellenére még mindig fontosak nekem azok a lányok, akik ránk várnak a civilizációban. És te is az vagy, ahogy Niall, Zayn és Harry is. Ezt verd a fejedbe, mielőtt bármit is csinálnál azzal a lánnyal, mert ha más nem, ő képes arra, hogy felrúgja amit felépítettünk. Vetted?
Akaratlanul is elröhögöm magam azon, ahogy beszél a többnyire ártatlannak tűnő tejfölszőke lányról. Úgy halkítja le a hangját és hajol közelebb, mint ahogy a Harry Potterben emlegetik Tudjukkit, mintha már csak a nevének kimondásával baj történne.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy nem egy hangra működésbelépő hidrogénbombáról beszélsz, hanem egy 170 centis tömör agresszióról? - felvonom a szemöldököm, arcomra széles mosoly szökik, ahogy elképzelem a dühösen hadonászó, csapkodó lányt.
- Nem fogod fel - idegesen tépkedi a haját, egyik lábam keresztezem a másik előtt és kimeresztem a szemeim azt jelezve, figyelek rá. - Ennek a lánynak hatalma van a zeneiparban, ha azt mondja, nem tetszik neki egy dal, azt leveszik a listákról. Képzeld el, mit művelnének velünk, ha azt mondaná rólad, hogy egy szemét vagy? Egy a kiadónk, megkapná a belőlünk származó profitot, ha szétrobbantaná a bandát, és a vicces az egészben az, hogy ő Simon kis kedvence. Nem mi, nem mi, akik ír-angol bandaként megkaptuk az egész világot, nem, hanem ő, és Simon már előtte is azt mondta, hogy ha nem változunk, repülünk a kiadótól. Képzeld el, mi lenne, ha beajánlana minket Mira.
- Te nem vagy normális - rázom a fejem, mosolyom lassan lehervad az arcomról, homlok ráncolva meredek rá. - Louis, az agyadra ment ez a sok szar, menj, keress valahol egy kis térerőt és beszélj Eleanorral, mielőtt agykurkász által jutunk haza.
- Oké - száját sértődötten szorítja össze, még nem fejezte be. - Akkor nem mondtam semmit.
- Nem is fogtam fel semmit - beszélek közbe, elfordulok tőle és a horizontot fürkészem azt remélve, ismét felbukkan majd a tojásokkal törtető lány.
- Egy haveri tanácsot fogadj el akkor - felsóhajtok, unottan vonom fel a szemöldököm azt várva, hogy kibökje amit akar. - Jobb, ha a saját súlycsoportodon belül tartózkodsz, de Mira Hemmings magasan a tied fölött van.