14.rész Az új lakó

Sziasztok! :) 
Hű, hát... kicsivel több, mint 1 hét van még hátra a nyári szünetből. Undorodok a gondolattól, hogy hamarosan már megint az iskolapadban fogok megöregedni. Na, de még mindig van 1 hét és én jelen pillanatban a rokonaimnál vagyok, próbálom kiélvezni a nyárból maradt néhány napot, ti is élvezzétek ki a szabadságot! :)

Nessa. xx

Hajamból mocskos vizet csavarok ki, undorodva tocsogok a barnára színeződött vízben miközben a kezembe újra sampont nyomok és hevesen dörzsölni kezdem a fejbőröm. Ezúttal már tisztább anyag folyik szőke tincseimből, a meleg víz már lemosta rólam a koszt és felmelegített, de azért még átdörzsölöm magam tusfürdővel, majd csak állok és gondolkozok. Olyan, mintha éjjel lenne, hiszen kint sötét az égbolt és este szoktam zuhanyozni, holott nappal van, mégis fáradtnak érzem magam. Percekig gondolkozok azon, amit nem tudok magamnak megmagyarázni. Miért utálom Őt? Egyértelműen az arrogáns természete, elszálltsága, makacssága, visszataszító modora miatt, valamint már csupán azért is előítélettel voltam velük szemben, mert őket okoltam Luke sikeréért. Ha jó testvér lennék, ezért hálásnak kellene lennem. Ezek az emberi tulajdonságok elég okot adnának arra, hogy utáljam őt, de ez mégis valami más. Nem is utálom. Nem tudom, mi ez, mert amellett, hogy úgy érzem, bármelyik pillanatban üvöltve esnék neki, mégis idegesítően vonzz, s talán emiatt gyűlölöm. Mert Ashton után most van valaki, aki ugyanúgy, vagy még jobban vonz magához.
Melegítőt húzok, belebújok a szőrös papucsomba és egy vastag pulcsiba. Vizes hajam csak átdörzsölöm, s mikor már nem csöpög kifésülöm és hagyom a hátamra omlani. Végigmenekülök a folyosón, majd becsukom a szobám ajtaját és az ágyra dőlök. Nem vágyok másra, csak alvásra, pihenésre, s mégis inkább állnék egy színpadon kifulladva, minthogy itt feküdjek. Hátamra fordulva próbálom kiheverni azt a traumát, hogy a a sárban fetrengtem, mert ezzel lehet a legkönnyebben lekötni a gondolataim. Utálom a koszt, a sarat, mocskot, s most mégis szinte minden nap érintkeznem kell ezekkel, ugyanakkor utálom Liam Payne-t is, vele is érintkeznem kell minden nap. Nem is tudom, melyik a rosszabb.
Körmöm alól elvetemülten próbálom kiszedni a koszt, míg végül felsértem a bőröm és inkább hisztisen dobom le magam mellé a kezeim. Addig szenvedek, mígnem valamikor elalszok, s csak az éjszaka közepén ébreszt fel korgó gyomrom.
Felfedező útra indulok a sötét lakásban, kis híján leesek a lépcsőn, hogy a nappaliban halálra rémüljek a sötétben gubbasztó fiútól. Közelebb érve hozzá a pillantásom találkozik az ismerősen barna szempárral, realizálom, hogy ez nem egy fiú, hanem egy horrorisztikus seggfej.
- Mi van? - morogja, én pedig kiegyenesedve elsétálok mellette és a konyhába megyek. Saját magam vakítom meg az erős fényekkel, de ezzel csak távol tartom őt magamtól, ugyanis a vakondok nem szeretik a fényt.
Ez a vakond úgy tűnik, nem riad meg, mert túlságosan éber ábrázattal lép be a konyhába és csípőjét a pultnak veti. Már megint csak egy alsót visel, haja kissé széttúrtnak tűnik, na nem mintha annyira sokáig bámulnám.
Kiveszek a hűtőből némi sajtot és felvágottat, majd előhalászok egy zsömlét és figyelmen kívül hagyva őt lassan megkenem, jócskán megpakolom sajttal, majd teszek bele némi paradicsomot és egy tányérba fogom.
- Gyakran eszel éjszaka? - kérdezi, megpróbálom kikerülni őt, de követ.
- Az akciónk után aludtam egész nap, bocs, hogy éhes vagyok - flegmázok, közben kis híján kiesik az aktuális falat a számból.
- Akciónk - ízlelgeti, én pedig automatikusan ráütök a vállára. - Hogy várod el tőlem a normális viselkedést, ha te sem vagy képes rendesen hozzám szólni? - megragadja kezem, most nem durva, de őszintén szólva már nagyon elegem van abból, hogy mindig ezt csinálja. - Te csak engem állítasz be szarnak, pedig te sem vagy különb, nem gondolod? Te is itt vagy, semmivel sem vagy jobb nálam!
- Felvered az egész házat - mondom higgadtan, ujjaim közt szorítom a zsömlét, a gyomrom megkordul.
- Leszarom - jelenti be, újra húzni kezd a konyha felé. - Ha nem jössz, felveszlek a vállamra és úgy cipellek be nem a konyhába, hanem a szobámba! - fenyeget, melynek hatására fintorogva követem és tovább rángatom a kezem.
Nem csuk villanyt, a pultnak taszít és megáll előttem, egyelőre lemondok a szendvicsről, habár rettenetes nagy kedvem lenne az arcába csámcsogni.
- Tudod, egy ideje jobban próbálkozok, mint hinnéd, de arról nem én tehetek, hogy rohadt kiakasztóan és áskálódóan viselkedsz! Csinálhatok akármit, mondhatok akármit, lehetetlen békében lenni melletted, mert csak a hibát látod mindenben. Normálisan beszéltem hozzád most is, de neked flegmáznod kell...
- Hogy a francba kellene hozzád szólnom, amikor az első perctől fogva...
- Hallgass már el, az Isten szerelmére, csak egyszer fogd már be a szád, amikor neked pofázok! - csattan fel, habár ezúttal nem üvölt, csupán némileg hangosabban suttog. - Cica, annyira buta vagy! TE flegmáztál és utálatoskodtál az első pillanattól fogva, TE játszottad a hülye picsát, TE hozzád nem lehetett szólni, mert TE vagy Mira Hemmings, aki nem alacsonyodik le hozzánk. És rohadtul emlékszem a napra, amikor eljátszottad ezt 2 évvel ezelőtt, mert TE nem voltál hajlandó Luke kedvéért elnyávogni velünk 2 kibaszott mondatot! Most akkor ki miatt is van ez az egész? Mert rohadtul nem értem...
- Niallt is legalább annyira nem kedveltem, mint téged és most ezen a szar helyen... - nem bírom ki, hogy ne szóljak közbe. Idegesít, hogy így beszél rólam, velem, idegesít minden mozdulata, mert annyira közel van és mégis túl távol.
- Fogd már be a szád! - csattan fel. Következő tette mindkettőnket meglepetésként ér, dühösen dobbant a lábával, ám mezítelen talpai csak csattannak a konyhakövön, majd előreveti magát és... és megcsókol. Már megint.
Néhány másodpercig mozdulatlanok vagyunk, a szánk összeér, de egyikünk sem csinál semmit, végül a szívem őrült dobogásba kezd. Nem tudom, mit művelek, hogy miért nem lököm el magamtól és kezdek üvöltözni, talán ő is ezen tűnődik, de amint felolvadunk a testünk önkéntelen mozdul egymás felé. Mellkasa az enyémhez feszül, ujjai mellettem a pultot szorítják, míg az én kezem felcsúszik a felsőtestén, végül az ajkaim maguktól nyílnak el. Gyengéden csókol, beletúr a hajamba és óvatosan simogatja az ajkaim. Olyan, mintha köd szállt volna az agyamra, mintha nem tudnám, ki ez. Eltűnődök, hogy talán valamit tett a sajtba vagy a kolbászba, ezért ült ott a kanapén, várt engem, hogy lecsapjon rám.
Hülye ötlet. Kiverem a fejemből, mert ebben a pillanatban nem épp holmi kolbászos zsemlék jutnak az eszembe.
- A francba Mira - motyogja, mielőtt megragadná a derekam. A pulton találom magam, beférkőzik a lábaim közé és szorosan magához húz. Még mindig nem vagyok tiszta, beletúrok a hajába, szabad kezemmel a mellkasát fedezem fel, végül megdermedek, amikor úgy érzem, ő még nálam is jobban belefeledkezett ebbe az egészbe. Kezeim a mellkasára feszítve elfordítom a fejem és ellököm magamtól.
- Mi a francot képzeltél... - a hangom élesen cseng, leugrok a pultról és megállok vele szemben, de most ez annyira nehéz.
- Ne csináld - nyöszörgi panaszosan, szinte gyermekies mozdulattal nyújtja felém a karjait, szemei csillognak a sötétségben - te is akarod, nem?
- Nem! - sziszegem, néhány másodperc alatt tisztul ki az agyam és azonnal forrni is kezd. Csípőre tett kezekkel állok meg előtte, nagyokat pislog rám, próbál ártatlannak tűnni, de nem az. Én tudom, hogy nem az. - Tudom, mire megy ki ez az egész, Liam! Rohadtul ezt hangoztatod az első nap óta, de én nem leszek a kurvád! Nem állok be a sorba! Hagyj békén, ne érj hozzám, ne szólj hozzám, ne gyere a közelembe! Ne magyarázd nekem a szarságaidat, ne próbálj kioktatni, mert elegem van belőled!
- Nekem az előbb nem úgy tűnt, hogy ennyire nem akarod - jegyzi meg halkan, beletúr a hajába és a fejét rázva fordul el. - Hallod, te tényleg totálisan hülye vagy!
- Nem tudom, ki csókol meg állandóan, kinek a célja, hogy minél több csajt megfektessen. De engem nem fogsz, Payne, játszhatod a nagymenőt, szórakozhatsz velem, de sosem, sosem fogsz annyira manipulálni, hogy belemenjek valami ilyesmibe!
- A franc akar manipulálni téged - sóhajt, idegesen túr bele a hajába és hátratúrja kissé megnőtt tincseit. - Pont eléggé manipulálod te saját magad meg mindenkit, aki egyszer is szóba állt veled. Nem vagyok normális - rázza a fejét, lekezelően mér végig és csak bámul rám néhány pillanatig. - Sajnálom, hogy ennyire idióta vagyok! - nevet fel, majd megfordulna és kimenne a konyhából, de annyira felhúzott, hogy képtelen vagyok hagyni.
- Rohadtul nem értelek meg - szólalok meg, hátratúrom a hajam és dühös tekintettel meredek rá. - Röhögsz rajtam, örömöd leled abban, hogy felhúzhatsz, aztán csak gondolsz egyet és megcsókolsz.
- Te pedig visszacsókolsz, de ez persze már nem fontos, tegyünk úgy, mintha ez nem így történt volna - vág vissza, ezúttal már ő is dühösebben fordul felém.
- Magyarázd meg, hogy miért nem hagysz élni! Nem szólok hozzád magamtól, kikerüllek, te nem vagy képes megférni mellettem! Miért?!
- Nem tudom! - kiáltja, s biztos vagyok benne, hogy ezzel megint felverjük az egész házat.
Hirtelen felindulásból felkapom az elkészített szendvicset és a mellkasához vágom. Az arca elborul, elkapja a zsemle egyik felét és még mielőtt leesne és visszadobja, a megvajazott oldalával terül el a mellkasomon.
- Ezt fogod csinálni? - néz rám dühösen, leszed a mellkasáról egy darab sajtot és felém hajítja, a hajamban landol, dühösen tépem ki belőle és a zsemlével együtt újra felé dobom. - Ha nem tetszik valami, megdobálsz? Gyerekes vagy!
- Én vagyok gyerekes?! - csattanok fel, már nem érdekel, hogy felébresztünk mindenkit. Felcsukja a villanyt, pulcsimon vajas foltok vannak, ahogy a mellkasán is. - Nem tudom, ki...
- Ja, igen, el sem kell mondanod. Én is gyerekes vagyok! - kap a mellkasához, melyről undorodva töröl le némi vajat. - De nekem eszembe sem jutott volna sárral dobálni téged, ha nem kezded el! Lenyugodhatnál már és félretehetnéd az egódat, Cica, mert rohadtul nem minden körülötted forog!
- Mondja ezt a nagy Liam Payne - mosolygok rá gúnyosan, karjaim összefonom a mellkasomon és haragosan nézek a szemébe. - Nem, te nem gyerekes vagy, hanem csak szimplán egy felkapott, elszállt, idióta...
- Ó, igen, te is pont ilyen vagy - vigyorodik el, s hevesen bólogatva közeledik felém.
- Seggfej! - kiáltom, míg ő közeledik, én hátrálok. Beszorulok a pult és a mellkasa közé, az arca vészesen közeledik és akaratlanul is hevesebben veszek levegőt.
- Picsa - sziszegi, majd ellöki magát tőlem és az ajtó felé fordul. Felkapok a gyümölcsös kosárból egy almát és már megcélzom vele a fejét, amikor észreveszem, hogy az ajtó nyitva van. Úgy emlékszem, hogy becsukta. Az alma a feje helyett a lapockáját találja el, Liam dühösen fordul hátra és felkapja, végül nem vágja hozzám.
- Befejeztétek? - az ajtó felől Stephen hangja hallatszik, mindketten odakapjuk a fejünket. A srác belöki az ajtót, mögötte ott áll mindenki és ránk bámulnak.
- Ja - morogja, majd elindul feléjük, de Stephen nem hagyja menni.
- Az jó, mert szükség van rátok. Új lakója lesz a farmnak.
Összevont szemöldökkel nézek rájuk, majd teszek néhány lépést Liam felé, hogy kikerülve őket felmenjek a szobámba.
- Ki az a szerencsétlen, aki ebbe az őrültekházába kényszerül mellénk? - morgom, két kézzel lökök Liamen, hogy húzzon előre. Összeszorított ajkakkal, fogcsikorgatva fordul felém, hogy aztán fojtott hangon elmotyogja:
- Akármennyire is zavarlak és lökdösöl, nem én állom el a helyet! - förmed rám, majd erőszakosan megpróbál arrébb nyomulni, hogy helyet adjon nekem.
- Remélem, valami normális lány jön, de én nem megyek üdvözölni - jelentem be, s próbálok utat törni magamnak köztük.
- Nem tudjuk a nemét - szólal meg újra Stephen. Értetlen arckifejezéssel fordulok felé, felvonom a szemöldököm és már épp valami megjegyzést tennék, amikor beszélni kezd. - Egy kiscsikóról van szó és jönni fogsz, Harry is jön a törött orrával, ne hisztizz! Látom, fel vagy öltözve, vedd a csizmád meg a kabátod, te meg öltözz! - bök Liam felé, aki csak egy pofát vágva lök arrébb mindenkit és feldübörög a lépcsőn.
Néhány pillanatig döbbenten nézek rá, Niallre pillantok, csak megvonja a vállát, majd szemöldökét kérdőn vonja fel. Nem fogom elmondani neki, hogy mi történt, nem mindent.
- Minek kellek én oda? Ez undorító! - normális hangerővel beszélek, habár a hangom némileg hisztisen cseng.
- Minden segítségre szükségünk van. A születés pedig minden, csak nem undorító! - farkasszemet nézek a fiúval, akit láthatólag nagyon megsértettem.
- Vedd már fel a kabátod, Mira! - Louis hangja erőteljes, gyűlölködő pillantást lövellek felé és a fogashoz dübörgök. Felhúzom a kabátom és Niall segítségével a sáros csizma is a lábamra kerül.
- Jól vagy? - kérdezi óvatosan, nagyot bólintok, a nyakam reccsenő hangot ad ki, melyen elmosolyodik és a fejemen végigsimítva nyom egy puszit a hajamra.
Állunk a nappali közepén, Stephen idegesen toporog, én pedig csak átölelem magam és gondolkodom a történteket. Akartam én azt a csókot? Nem, egyértelműen nem, viszont jó volt, csak váratlan. Nem kellett volna így kiakadnom, ezt már tudom, viszont amikor meglátom a lépcsőn lefelé caplató srácot újra forrni kezdek belülről. Zayn álmosan dörzsölgeti a szemeit, látszik rajta, hogy hamarosan elalszik, Harry az orrán lévő kötést piszkálja, egy pillanatra összeakad a tekintetünk, mire kissé megrázza a fejét. Homlokom Niall vállának döntve sóhajtok nagyot, ő pedig érezhetően jobban húz magához, mint azt addig tette. Louisra nézek, mert ő is rám bámul, kissé felvonom a szemöldököm, ő is így tesz. Jól szórakozik rajtam, de ezt most nem igazán díjazom. Egyre inkább kezd elegem lenni belőle és a parancsolgatásaiból.
- Na, végre! - sóhajt fel Stephen, nagy léptekben indul az ajtó felé, míg én csak botladozok Niall mellett. A csizma talpa sáros, ez pedig igencsak zavar a járásban plusz a lábam sem nőt bele néhány óra alatt.
Már nem esik az eső, néhány csepp még néha az arcomra esik, de ez nem vészes, sokkal inkább zavar a sár. Próbálok óvatosan lépkedni, hogy ne vágódjak el megint és ne csapjam fel a nadrágomra a sarat, de úgy tűnik, rajtam kívül ez nem nagyon érdekli a többieket. Stephen próbál sietni, mellette Liam, aka "A Seggfej" baktat előre, viszont Louis, Harry és Zayn rohangálni kezdenek, beleugranak a pocsolyákba és röhögve csapják egymásra a vizet, nem törődve Stephen motyogásával és siettetésével.
- Menj csak - bököm oldalba Niallt, akinek kissé görcsösen kapaszkodok a karjába.
- Gyere! - nógat, s próbál magával húzni, de csak lepillantok a hatalmas csizmára és elfintorodok, mert a mocsokban való ugrálás nem igazán az én stílusom. Különben is, a mai napra már elég mocsokkal volt dolgom. - Nem baj? - kérdezi, vágyódva pislog a barátai felé, de közben tudom, hogy maradna mellettem is.
- Menj! - lököm meg, az arcán mosoly árad szét és kitárt karokkal vetődik rá Louis hátára. Megbillennek, végül szöszi barátom páros lábbal zuhan bele az egyik pocsolya közepébe, míg Louis kiegyenesedve nyargal arrébb és kiröhögi.
Nagyot nyelek, összehúzom magamon a kabátot, amit Mrs. Woodtól kaptam kölcsön, mivel nálam csak egy olyan van, amit nem sajnálok, s most az a mosásban van. Ha rajtam múlik, nem vagyok hajlandó ide felvenni a fehér, Coco Channel szövetkabátom, sem a Zarából beszerzett kis bőrdzsekit, sőt, egyiket sem. Luke rosszul döntött, amikor ezeket lökte bele a bőröndömbe, de legalább továbbra is úgy érezhetem, oda tartozom igazából, abba az életbe, ahol megtehetem, hogy drága ruhákat vásároljak és azokban mutatkozzak. Ez a munkámmal jár.
- Payno! - Zayn hangjára felkapom a fejem, elmosolyodok, amikor Harry ledobja magáról Louis-t és az egy fiús csapásra emeli a kezét, végül megkíméli amúgy is sérült barátját.
A szólított felemeli a fejét, szinte tudom, hogy felvont szemöldökkel bámul rá, majd megrázza a fejét. Figyelemmel kísérem, ahogy számára ennyivel véget ér a dolog, viszont a négy srác egymásra pillant, aprót biccentenek és elindulnak az ötödik bandatag felé.
- Húzzatok innen! - morogja, s hátrébb lép. - Komolyan, srácok, rohadtul nincs kedvem a hülyeségeitekhez!
Mind a négyen futva indulnak meg felé, Liam megbotlik, végül megtalálja az egyensúlyát, de már késő. Zayn a hátára vetődik, a többiek egymást próbálják fellökni és közben felcsapják a sarat. Röhögnek, Liam lelöki magáról az arab srácot, az arcán megjelenik egy olyan vigyor, amit még sosem láttam. Nézem őt, mert jól áll neki, hogy így mosolyog. Kinyújtott karokkal indul a menekülő Harry irányába, a mókázás egészen addig tart, mígnem a göndör fiú megbotlik és előrelendül, akkor viszont mindannyian utána nyúlnak és egyszerre ordítják el magukat.
- Vigyázz az orrára! - üvölti Louis, míg Niall megöleli a kissé megszeppent fiút.
Lehajtom a fejem, Stephen eléggé eltávolodott tőlünk, ő már az istálló ajtaját húzza el. Hordába verődve, röhögve folytatják tovább az útjukat, sokszor még mindig felcsapják maguk körül a vizet.
- Mackenzie! - nyargal felém Niall, kissé leizzadt és sáros a nadrágja, szemei viszont élénken, huncutul csillognak. A csizmámban nem tudok menekülni, kapálózok és visítok, amikor könnyed mozdulattal a vállára csap és egyik tenyerével dobolni kezd a fenekemen fennhangon dalolva valami ír népdalt.
- Hülye! - kiáltom el magam nevetve, a hátára ütök, majd kezeimen megtámaszkodok és megemelem magam.
- A One Direction és Mira Hemmings megy, hogy világra hozzanak egy lovat! - csapódik mellénk Harry, szája széles vigyorra húzódik és a karját kinyújtva összeborzolja a hajam.
Nevetve rázom meg a fejem és a kezére csapok, Niall továbbra is énekel, néha rázni kezd és szaladgál velem, visítva kapaszkodok a kabátjába, végül betör az istállóba és ledermed. Egyszerre több hanghatás ér, egy ló nyihogása, hadarás, kiáltozás valami kötélről és a fiúk egyszerre felhangzó undorodó nyögése. Hátranézek, ám a látvány sokkol.
- Végre! - rohan elénk Mrs. Wood, Niall leereszt a lábaimra, összenézünk és nagyon jól tudom, mire gondol. Elfintorodva pillant a ló, illetve lovak felé, Mr. Wood egy kötéllel ügyködik, Stephen pedig a ló hátsó felét vizsgálja.
- Muszáj nekünk ezt végignézni? - nyöszörgi Zayn, szemeit teljesen összehúzza és feltűnően sokszor fordul el.
- Segítenetek kell! - parancsol rá Mr. Wood, a fiú szemei tágra nyílnak, amikor a kötelet a kilógó lábakra köti.
- Mit akar azzal? - pánikol Louis, hangja az átlagosnál sokkal magasabban cseng, kedves barátom pedig teljesen nyugodtan mondja ki az igazságot, mintha az egyértelmű lenne.
- Kihúzni.
- Így van! - helyesel a férfi, meghúzza a kötelet és int, hogy lépjenek oda.
Először Harry szedi össze magát, ám az ő segítségét mindenki élből visszautasítaná, viszont megmakacsolja magát és megragadja a kötelet.
- Gyerünk, gyertek ide! - parancsolja, mire a négy srác kelletlenül megmozdul.
- Ülj le, Harry - túr a hajába Zayn, megveregeti a göndör fiú vállát, majd megfogja a kötelet. - Nem szeretnénk, ha valami baj történne az orroddal.
- Nem fog semmi sem történni - hadarja, hangja sürgető és talán kissé ijedt is. - Gyerünk már, mozduljatok meg, nem kell hozzáérnetek meg semmi, csak húzzátok velem!
Niall beáll Louis és Zayn közé, megragadja a kötelet, ahogy azt a többiek is teszik. Arcuk grimaszba torzul, Harry nekifeszül, lábát megveti a betonon és húzni kezdi. Eltakarom az arcom és a fal felé fordulok, komolyan elgondolkodom azon, továbbra is akarok-e gyereket a jövőben. Egy ló születése nem épp a legszebb dolog az életben.
- Oké, oké, most lassan! - kiáltja Mr. Wood.
Az utóbbi néhány perc hangjait legszívesebben kizárnám az elmémből, végül egy aprónak alig mondható, csatakos kis barna jószág huppan a puha szalmán. Az öt fiú, s velük együtt én is döbbenten nézem a burokból kivergődő állatot, míg az anyaló ledől a szalmába.
- Rosszul leszek - nyögi be Louis, majd elrántja az ajtót és kinyargal a sötét éjszakába. A többiekből kirobban a nevetés, Harry érdeklődve guggol le az állatka mellé és nagyra nyílt szemekkel nézi.
- Louis nem lesz ott a gyerekei születésénél - vihogja Zayn, majd kissé lefehéredve tántorog ki a barátjához. Gyanítom, hogy ő sem lesz ott.
- A lovak nem fekve szülnek? - préseli ki magából Niall, a választ azonnal meg is kapja Mrs. Woodtól.
- De igen, viszont ő farfekvéses volt, ezért kellett segítenetek.
- Aha - préseli ki magából, s érdeklődő pillantást vet a lassan lábra álló lovacskára.
- Milyen aranyos! - egyenesedik fel Harry, lelkesen néz rá és úgy veszem észre, kis híján átöleli. - Mi vagyunk az apukái! Mi lesz a neve?
Visszatér a lelkesedése a farm és az állatok iránt, ami az orrtörése alkalmával eltűnt egy időre.
- Ne kiabálj, megijeszted - veregeti meg a vállát Stephen. A fiú szélesen vigyorogva lép hátrébb és kifelé pislog. Zayn és Louis visszajönnek, most már mindkettőjüknek van egy kis egészséges színe és nagyokat pislogva nézik a remegő állatot.
- Már képes felállni? - tátogja Louis.
- Persze - ad választ a kérdésére a farm vezetője.
Liamre pillantok, hozzám hasonlóan ő is nekidől a falnak és próbálja felfogni a történteket.
- Kihúztam egy lovat egy másik lóból... - motyogja maga elé Niall. Nevetve pillantok rá, teszek egy bizonytalan lépést előre és megcsodálom az apró teremtményt, aki elveszti az egyensúlyát és összecsuklik az anyja mellett.
- Ugye nincs semmi baja? - kocog előre Zayn.
Látom a felnőtteken és persze mindent tudó parasztsrác Stephenen, hogy jókat derülnek a kissé döbbent, csodálkozó, értetlen fiúkon, akik most nagyon a szívükön viselik "gyermekük" sorsát.
- Nincs, csak még gyenge - oktatja ki Harry, kérdő pillantást vet Woodék felé, akik mindannyian bólintanak.
- Mi lesz a neve? - kérdezem óvatosan, Niall ölelésébe bújok és félszemmel, halkan teszem fel ezt a kérdést.
- Lány vagy fiú? - fokozza Louis.
- Úgy tűnik, fiú - tűnődik Mr. Wood. Kuncogva nézem a nagy, barna jószág mellett összekuporodó kis gyenge "csomagocskát," hiszen a fejét máris felemeli és szinte már huncut tekintettel néz körbe.
- Olyan, mint Harry, amikor először találkoztunk! - vihog fel mellettem Louis. Mindannyiukból kitör a nevetés, még Liam is előrébb lép és megáll Zayn mellett.
- Válasszatok neki nevet! - mosolyog ránk Mrs. Wood, illetve csak rájuk, mert én betolakodónak számítok a büszke "apák" között.
- Legyen a neve Harry - veti fel az ötletet Zayn, ezúttal nem poénkodik, a hangja teljesen komolyan cseng és kérdő tekintettel néz körbe, várva a barátai beleegyezését.
- Srácok, ne már! - nevet fel eme csodálatos nevet viselő személy.
- Nem hülyülök! - bizonygatja Zayn - Komolyan, Haz, legyen ez a neve! Te vagy itt az egyetlen, aki próbál valamit tenni azért, hogy elhúzhassunk, ráadásul neked még tetszik is ez az egész, pedig eltörted miattunk az orrod. Ha most nem vagy itt, nem egyezünk bele abba, hogy kihúzzunk egy lovat egy másik ló... na, szóval érted. Ti mit szóltok hozzá?
- Ja, igazad van - hümmögnek, s bólogatva hozzák mindenki tudtára az egyetértésüket.
Így hát, a Happy Horses farm új lakóval gazdagodott, Harryvel, a lóval.

Ninonnak. <3