2014. július 17., csütörtök

9.rész Sikertelen próbálkozások

Sziasztok! :)
Nagyon sokáig azt hittem, nem fogom tudni megírni a részt, nem volt ötletem és őszintén megmondom, kedvem se az íráshoz, mégis összehoztam. Tudom, késő van, de még csütörtök, egy hosszú, fárasztó napon vagyok túl és röpke 2 óra alatt fejeztem be azt a negyed részt, amit tegnap összeküzdöttem. Nem a legjobb, mégis valami, talán a későbbiekben jobb lesz.
Nessa. xx

~Liam Payne~

Ennyit arról, hogy megpróbálok valamit elmagyarázni neki és bocsánatot kérni, felesleges volt egyáltalán megpróbálnom, tudhattam volna, hogy csak hisztizni fog. Még csak nem is hallgatott végig, egyszer akarok neki megmagyarázni valamit és akkor sem hallgat meg. Az igazság az, hogy eleinte valóban minden a fogadás miatt történt, mert állandóan azt bizonygatja, mennyire nem érdeklem sem én, sem az, amit csinálok, viszont egy idő után kizökkentem a szerepemből és valós dolgokat mondtam neki. A csókról még magamnak sem vagyok hajlandó nyilatkozni, ráfogom arra, hogy régen voltam nővel.
Louis egy ideig próbál bejutni a szobámba, s mivel az ajtók nem zárhatóak ezen a hülye helyen, nem is tudom őt távol tartani. Pólóm alá rejtett fülessel és az arcom elé emelt párnával teszek úgy, mintha figyelnék rá, valójában pedig egyáltalán nem érdekel, miről dumál nekem. Ő annyira okos, mégis annyi baromságot vitt véghez az utóbbi másfél évben, de persze Louis-t mindig végig kell hallgatni, mert ő a banda bölcse, a - szerinte - legtöbb élettapasztalattal rendelkező embert nem csak a bandában, de a világon is.
Felsóhajtok, amikor az ajtóm újra szinte kiesik a helyéből és Niall vigyorgó feje jelenik meg, a fülemben üvöltő rockdaltól nem hallom őket, és ha nem lenne ilyen elcseszett kedvem még talán nevetnék is azon, ahogy Niall mutogatva magyaráz, Louis viszont folyton folyvást csak leinti. Úgy tűnik, valami mégis történt, mert mindketten rám bámulnak és meglátom Zaynt az ajtóban toporogni, Louis kérdőn felvonja a szemöldökét, reflexből csak bólintok, mert Louis kérdéseire mindig igennel kell válaszolni. Észrevétlenül veszem lejjebb a hangerőt és a hátamra fordulva várom, hogy elhúzzanak.
- Mozdulj már meg, Payne! - kiáltja, összevont szemöldökkel emelem fel a fejem és értetlenül nézek rá. - Süket vagy?!
- Mondd még egyszer - kezdek halkan nevetni, kilököm a fülemből a pöcköket, mire Louis gyilkos pillantást vet rám.
- Harry azt akarja, nézzétek meg ahogy "lovagol" - ujjaival macskakörmöket rajzol és közben nevetgél, meglepődnék, ha lenne egy olyan nap, amikor neki nincs felhőtlenül jó kedve. 
- Mondd meg neki, hogy nem érdekel - morgom, s már épp készülnék visszadugni a fülembe a fülhallgatót, amikor Louis az ágyamra vetődik és a szó legszorosabb értelmében lerúg róla. Addig tapos a hátamba, mígnem leesek róla és a fejem kis híján a padlón koppan.
- De érdekel! - jelenti ki, majd felkászálódik és csípőre tett kezekkel bámul rám. Louis rettenetes lábszagánál bármi jobb, ezért egy erőteljes ütést mérek a bokájára majd fintorogva tornázom magam ülőhelyzetbe. 
- Fasza, hogy már döntéseket is hozol helyettem - haragosan nézek rá, felállok és lustán kiballagok az ajtón. Magamban halkan motyogva követem Niallt lefelé a lépcsőn, megvárom míg felküzdik magukra a cipőjüket, viszont amikor Mirát megpillantom nem vagyok hajlandó tovább menni, és ezt most érdekes módon senki nem erőlteti. Megállok az ajtóban és onnan figyelem a ló hátán parádézó Harryt, miközben Louis ordibálni kezd arról, hogy szálljon le róla. Ő bizonyára úgy gondolta, Harryt csak egy pónira merik felültetni, egy olyan minire.
- Hola muchacho! - kiáltja, kezét felemelve kalimpál össze-vissza, de most a legkevésbé sem vele törődök. Mira felém fordul, pillantása összeakad az enyémmel és egy ideig csak bámuljuk egymást, majd elfintorodik és előre fordul, éppen akkor, amikor a göndör a földön puffan. Ellököm magam a faltól és a többiekkel együtt én is odarohanok hozzá, arccal lefelé fekszik, Mr. Wood elkapja a rohadt lova kantárját és arrébb vezeti, mielőtt megtaposná a barátunkat.
- Harry! - kiáltja bepánikolva Zayn.
- Ne érjetek hozzá, lehet eltörte valamijét! Harry! Harry, hallasz minket?! - Louis a karjával tol minket hátrébb, a göndör lassan emeli fel a fejét, visszafojtott lélegzettel bámulunk rá, döbbent tekintete lassan megváltozik és felhangzik az a bizonyos Harry Styles féle ordítós röhögés, ami ha állva kapja el rendszerint összekucorodva dől oldalra, mint egy zsák.
- Nem a fülemre estem - nyöszörgi, felnyomja magát a kezeivel de Louis ordítva taszítja vissza a földre.
- Ne mozogj, mert lehet eltörted valamid! 
- Ha így is van, azon már nem lehet segíteni, mert te még apróbb darabokra törted - lerázza magáról Louis-t és a hátára fordulva ülőhelyzetbe tornázza magát. - Nincs semmi bajom - jelenti ki, közben mégis a mellkasát dörzsölgeti.
- Hogy estél le róla? - kérdezi Niall, mindannyian a porban ülő barátunkra bámulunk a válaszát várva. Nem éppen oda néztem, amikor ez a kis baleset történt, de azt még én is tudom, hogy a ló meg sem moccant, nem lökhette le magáról ezt a szerencsétlent.
- Megpróbáltam leszállni, és hát, nem sikerült... - motyogja, megpróbál feltápászkodni de mindannyian felé lépünk és talán pont ezért esik vissza a porba.
- Jól vagy? - Mr. Wood közénk lép és felhúzza a földről.
- Hogyne - a nadrágját kezdi porolgatni, még mindig őt bámuljuk, egy idő után felemeli a fejét és értetlenül néz ránk. - Mi van?
- Többet nem ülhetsz lóra - szólalok meg, s a kijelentésemmel mindenki egyetért. Megfordulok és elindulok befelé, jobb lett volna, hogyha bent maradok, pont nem hiányzott az, hogy Harry mindenkit halálra rémítsen a bénázásával, mi lett volna, ha tényleg eltöri valamijét? A fene se tudja, hol van a legközelebbi kórház. Egyáltalán hol van itt a legközelebbi olyan hely, ahol nem begyöpösödött emberek élnek?
Nem igazán vagyok a veszekedések embere, pont ezért nem maradok túl sokáig egy közegben Mirával, eltűnök a szobámban és úgy döntök, alszok egy kicsit. Az éjszakám hosszú volt, azon törtem a fejem, hogyan magyarázzam meg neki a tegnap történteket, de már tudom, legközelebb nem kell ilyesmi miatt aggódnom, én ugyan soha többet egy nőnek se fogok megmagyarázni semmit. Nem is értem, egyáltalán minek töröm magam még mindig ezen, hiszen ő is pont olyan, mint azok a lányok, akik egy buli kezdetével még szendék, a végére viszont már levakarhatatlanok.
Az éjszaka közepén ébredek, a szemhéjaim nehezek, aludnék tovább, de a gyomrom háborog valami kaja után. Kénytelen kelletlen mászok ki az ágyból, halkan osonok ki a folyosóra, már épp elég régóta vagyok itt ahhoz, hogy kiigazodjak a házban, így a vaksötétben is lejutok a lépcsőn és megtalálom a hűtőajtót. Kezemben egy zsömlével és egy csomag felvágottal fordulok az asztal felé, a sötétben tapogatózva indulnék az asztal felé, de hirtelen fény árasztja el a konyhát és az első dolog, amit meglátok, egy kicsi, rózsaszín pólót viseli szőke, kócos lény, akihez szinte reflexből vágom hozzá a zsömlémet. Halkan felsikkant, hátrébb ugrok és lefejelem a szekrény sarkát, majd kitör belőlem a röhögés, amikor rájövök, hogy ez a lény bizony Mira.
- Ne haragudj! - röhögök, s a délelőtti vitánkról elfelejtkezve kinyújtott kezekkel lépek felé és a kezeim közé veszem az arcát, miközben megdöbbenten bámulja a földön pihenő zsemlét.
- Normális vagy? - suttogja dühödten, majd megragadja a kezeim és ellöki az arcától. Egyszerre eszembe jut minden és hátrálok egy lépést, felkapom a zsemlét és az asztalhoz csoszogok.
- Bocsi, csak megijedtem - motyogom, felveszem az asztalra készített kést és elkezdem kettévágni a zsemlét.
- És ha kés van a kezedben akkor azt vágod hozzám? - grimaszol, a hűtőhöz lép és elővesz valami iható joghurtot, már menne el, amikor abban a reményben, hogy most nem kezdünk üvölteni egymással, megszólalok.
- Tényleg sajnálom, ami történt, Mira, csak annyit akartam ma mondani, hogy nem hazudtam, tényleg nem.
- Nem érdekel, Liam - fordul felém, kócos hajába beletúr és ez valamit megmozgat bennem, de figyelmen kívül hagyom.
- Felejtsük el a fogadást, csak hogy tudd, komolyan gondoltam. Oké?
- Fogadás nélkül is addig manipulálnál valamivel, míg meg nem tenném, amit akarsz, nemde?
Így lenne? Néhány másodpercen át zavartan bámulok rá, egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyom, pillantását ezúttal nem kapja el és áthatóan méreget.
- Nem tudom meddig leszünk itt, de ha hiszed, ha nem, nem azzal akarom tölteni a napjaimat, hogy egymással üvöltözünk. Mindegy, mit hiszel rólam, csak kössünk fegyverszünetet.
- Jó éjszakát, Liam!
Nem szólok semmit, fáradt vagyok ahhoz, hogy vitába szálljak vele, így hát egy ideig csak bámulok utána, csak most tűnik fel, mennyire hiányos öltözetben alszik. Jobbnak látom elfordítani a fejem, mielőtt megvádol azzal, hogy bámulom, mégis ez most annyira nehéz. A fejemet rázva fordulok a hűtő felé, ám ahelyett, hogy kinyitnám nekidöntöm a homlokom és nagyot sóhajtok. Ha nő lennék, most talán elsírnám magam azt mondogatva, hogy haza akarok menni, de férfiként csak felemelem a fejem és mély levegőt veszek. Összepakolok magam után, majd elhagyom a terepet, mintha semmi sem történt volna, mert nem is történt semmi, és valahol nagyon mélyen ezt még sajnálom is.

~Mira Hemmings~

Van egy dolog az életemben, amit mindennél jobban gyűlölök és próbálok titkolni, ez pedig a rossz látásom. Szerencsére már létezik kontaktlencse, viszont néha ez is elég nagy problémát jelent, például, amikor reggel vakon tapogatózva nyúlok utána, s mindkettő a földre esik. Összehúzott szemekkel hajolok le, tágra nyílt szemekkel veszem észre az apró darabokat, rögtön elönt a pánik és a fejemet fogva rohanok a bőröndömhöz abban a reményben, hogy van nálam másik. Ezek már a pót lencsék voltak, egyet már összetörtem, de vészhelyzet esetére mindig van nálam még. Mindig, kivéve most. 
Elkeseredve esek fenékre és az arcomat a kezeimbe temetem, megkeresem a telefonom és az időeltolódással nem törődve Luke nevére nyomok. A telefon másik oldaláról érthetetlen dünnyögés árad a fülembe.
- Luke! Kell kontaktlencse, eltörtem őket - hadarom, s a lábaimat felhúzva vetődök az ágyra, úgy érzem, a probléma meg van oldva, talán minden probléma, hiszen ha Luke idejön, hogy hozzon nekem lencséket, talán sikerül meggyőznőm arról is, hogy vigyen haza.
- Mi? - motyogja, a hangja álmoskás, de most lusta vagyok kiszámolni, otthon hány óra lehet. - Hol a szemüveged? 
Undorodva pillantok a bőrönd alján valami macskás tokban megbúvó szörnyűségre, ami állítólag "divatos" szerintem viszont gusztustalan tömegcucc. 
- Eltörtem - hazudom, holott tudom, úgyse hiszi el. - Luke, nem látok, szükségem van lencsékre.
- Nem versz át - a vonal végéről ásítás szűrődik, elhúzom a szám, Lucas Robert Hemmings nem az a fajta ember, aki bedől az ikertestvérének. - Vedd fel azt a szemüveget, Mira, most nem tudok odamenni, hogy vigyek neked lencséket.
- Az otthon heverészés bizonyára borzasztóan fárasztó - a szemeimet forgatom és levágom magam az ágyra, behisztizni és durcázni mindig is könnyebb volt, mint elfogadni a döntéseit.
- Neked sincs más dolgod. Mira, nem tudok odamenni, még 2 napot vagyok itthon és aztán Angliában folytatódik a turné, nem tudok Montana államba utazni csak mert te nem vagy hajlandó felvenni azt a szemüveget.
Szóval Montana állam, legalább már azt tudom, hol helyezkedik el a világ vége.
- Luke...
- Legközelebb a születésnapunkkor tudok elmenni oda, ha teszel érte, talán nem is maradsz ott tovább.
- De az még legalább 6 hét! - pánikolok, s a borzalmas szemüvegről elfeledkezve arra gondolok, még annyi ideig kell kibírnom ezekkel egy fedél alatt a semmi közepén.
- Majdnem 7 - tűnődik, majd a hangja felélénkül - de maradhatsz ott tovább is. Mi is volt ez a tegnapi incidens közted és Liam közt?
- Semmi - morgom, ezúttal örömmel veszem észre, hogy a vonal szakadozni kezd. Luke következő mondatából csak szavakat hallok, rossz döntés, de kinyomom. A tervem a következő, szobán belül felveszem azt az ocsmányságot, máskor nem, többek közt azért, mert akkor az elkövetkezendő hetekben, talán hónapokban hallgathatnám Liam cikizését. Eszembe jutnak az éjjel történtek, hogy ezúttal is majdnem bedőltem neki, végül mégis sikerült ellenállnom, bár biztos vagyok benne, hogy még rengeteg következménye lesz a teraszon történteknek.
Kíváncsian állok fel, amikor hangokat hallok kintről. Itt szokatlan, mégis pokolian ismerős hang, egy autó az, mely épp leparkol a ház előtt. Ha nem lenne ősrégi és nem húzna maga után egy utánfutót még örülnék is neki, így viszont hidegen hagy. Megjelenik Mr és Mrs Wood mellett Harry, szokásához hűen úgy néz ki, mint egy hippi és egy cowboy keveréke, kíváncsi tekintettel járja körbe az utánfutót, amikor kinyitják az ajtaját ő az első, aki megszemléli a tekintélyes méretű lovat, mely lassan kicammog rajta. Onnan tudom, hogy nőnemű, mármint kanca, vagy micsoda, hogy ha valaki a hatalmas hasa alá kerülne azon nyomban meg is halna. Nem egy új ló van, hanem kettő, de ez engem nem érdekel, a lovak nem tartoznak a kedvenc állataim közé.
Délután egy könyvet szorongatva fekszek az ágyamon, Niall mehetett az immár neki is kötelező ganézásra, rajta kívül meg egyáltalán nincs kedvem senkivel sem beszélni - kivétel talán még talán Harry - így hát egy könyvet választottam társaságul, bár nem igazán köt le. Zavar a vastag, fekete keret, mely alól kilátok és amúgy is alapból idegesít, hogy a megszokott lencsék helyett egy ilyen cuccot kell viselnem, mellyel csak előre tudok nézni, mert felül, alul, oldalt már nincs lencse, homályosan tudom szemlélni a világot.
- Mira? - kopognak, majd Stephen hangja szűrődik be. - Bejöhetek?
Lerántom a fejemről az ormótlan cuccot és a legkevésbé sem vigyázva rá a párnám alá dobom.
- Ja - motyogom, s arra gondolok, itt az ideje a napi harcnak azokkal retek szárnyasokkal, de nem, ennél rosszabb feladat vár rám. Tehénfejés.
Mivel gumicsizmát nem vagyok hajlandó felvenni, így az agyonkoszolódott, foszlani kezdő rózsaszín Converse cipőmben lépkedek utána. Nem egészen emlékszem rá, hol is van itt ilyen istálló, sőt, azt sem tudtam egészen idáig, hogy itt tehenek is vannak, aztán amikor az épülethez érünk és kinyitja az ajtót, már tudom, miért maradtak ki ezek a fontos dolgok az itteni életemből. Már emlékszem a körülbelül 3. itt töltött napomra, amikor körbevezettek a farmon, s ennél az épületnél sarkon fordulva kijelentettem, hogy én bizony be nem megyek. Tartanám magam ehhez, végül mégis grimaszolva, az orromat fogva lépek be majd azzal a lendülettel meg is fordulnék. Undorodva bámulok az állatra, hatalmasat ugrok, amikor elbőgi magát és toporogni kezd, miközben Stephen egy széket húz mellé és leül rá.
- Megmutatom hogyan kell, aztán segítek neked.
- Azt várhatod, hogy én leüljek egy ekkora állat mellé és még fogdossam is! - Stephen nem épp a legjobb kedvemben talál, a szájalás és hisztizés most nem áll messze tőlem, nem fog olyanra rávenni, amit nem akarok, akkor már inkább etetem a csirkéket meg felszedem a nyamvadt tojásokat.
- Nem bánt, meg sem moccan - az oldalát csapkodja, a tehén hatalmas fejét felé fordítja és perceken át bámulja mielőtt újra elbőgné magát. Nem tetszik nekem ez az állat, hamburgerben valahogy sokkal szimpatikusabbnak tartom.
- Kesztyűben vagyok hajlandó hozzáérni - jelentem ki, karjaim keresztbe teszem a mellkasom előtt és ellenségesen bámulok az állatra.
- Találsz a párkányon - látom, ahogy mély levegőt vesz és a hajába túr, de a legkevésbé sem érdekel, hogy idegessé teszem őt, ő akarta, hogy kijöjjek ide, ahol büdös van és minden tiszta mocsok, ő akarja, hogy hozzáérjek ennek az állatnak a melleihez, örüljön neki, hogy nem rúgom fel a székével meg a tehenével együtt. Az ablakhoz trappolok, némi vizsgálgatás után úgy döntök, ez a kesztyű viszonylag tiszta, hajlandó vagyok felvenni.
Egy vödröt tesz alá, majd int, hogy lépjek közelebb. Megállok mögötte, miközben azt mutogatja, hogyan fogjam meg, majd húzni kezdi a tej pedig a vödörbe spriccel. Undor ül ki az arcomra és magamban megfogadom, soha többé nem iszok tejet, habár az is lehetséges, hogy ennek az állatnak a tejét iszogattam olyan jóízűen Harry kakaójaként.
Küszködök azzal, hogy ne rohanjak ki és hagyjam itt ezt a gyereket, legszívesebben gyalog vágnék neki az útnak, ahogy egyszer már megpróbáltam, csak a telefonomra van szükségem és némi internetkapcsolatra, hogy behatároljam magam és elbaktassak a legközelebbi városig, onnan már viszonylag egyszerűen eljuthatok New Yorkba, ahol felszállhatok az első Sydneybe tartó járatra. Az elkeseredés viszont akkor ér utol, amikor Stephen feláll, hogy átadja a helyét, s a meleg tej, tehénszar és egyéb undorító cuccok szagát beszívva rájövök, semmi pénz nincs nálam, még egy bankkártya se, semmi.
- Mi a francot akarsz tőlem? - emelem fel a fejem, a sámlin ülve arra készülök, hogy a leggyorsabban felugorjak, ha ennek a tehénnek nem tetszek sem én, sem az, hogy fogdosom.
- Szükségünk van a segítségedre, Mira, hiszen azért vagy itt, hogy segíts nekünk a tojásszedés pedig nem épp az a munka amiben túl nagy hasznodat vesszük.
- Nyugodtan elbocsáthattok - bólogatok bőszen, holott tudom, nem épp így értette a dolgot csak próbálja számára kellemesebb csomagolásba vonni azt, hogy hasztalan vagyok és csak a kajájukat eszem, vizüket pocsékolom és szebbé teszem az amúgy unalmas, érdektelen napjaikat.
- Sajnos ezt nem tehetjük meg, szükségünk van a női munkaerőre - grimaszt vág, némileg büszkén nyugtázom, hogy valamit mégis tettem én,  meg az az 5 (na jó, talán csak 3 és fél) semmirekellő. Tanul a gyerek. - Csak óvatosan fogd meg.
Feljebb húzom a kesztyűket és a fejemet elfordítva érintek meg 2 olyan fityegő micsodát.
- Hát, te feleannyira se tűnsz kedvesnek, mint a Milka tehén - motyogom, a fejemet picit megrázom és nagyot nyelek, nekem ez túl sok, hamarosan elhányom magam.
Stephen mögém lép, állatszaga van, nem pedig finom arcszesz, szappan és kölni illata, mint Liamnek, akarom mondani Ashtonnak. Egyébként semmi gond nem lenne vele, csupán a városba kellene költöztetni és ráférne egy frizura valamint stílusváltás. Elképzelem őt kétoldalt felnyírt hajjal, vagy épp egy kis frufruval, szűk farmerben és fehér, v nyakú pólóban egy bőrdzsekivel, követnie kellene a nővére példáját és New Yorkba költöznie, ha megtenne néhány alapvető dolgot biztos sikere lenne a nők körében, de megérzéseim szerint ez a srác már itt ragadt. Kissé megrázom a fejem, az ujjaim igazgatja, majd mozdít a kezemen és már csak azt látom, hogy a tej a vödörbe spriccel. Öklendezve ugrok fel, felrúgom a vödröt és Stephen mellkasának ütközök de gyorsan kikerülöm őt és kirohanok az istállóból. Az állat gondolom megijedt, vagy most bosszút akar állni rajtam, amiért undorodom tőle és jön megtámadni, végül mégsem gázol át rajtam egy tehén amikor összekuporodok a fűben és a fejemet lehajtva lélegzek nagyokat.
- Hé, Mira! - a távolból Niall hangját hallom, felemelem a fejem, az arcom sápadt és még mindig rosszul érzem magam, meglátom őt a csizmájában felém baktatni de még képtelen vagyok felállni. Kicsit messzebb áll meg tőlem és leguggol elém, a csizmája koszos és a nadrágján is foltok vannak, kezét felém nyújtja és felbiccenti a fejem. - Jól vagy? - szemöldökét összehúzza, szemeivel feltérképezi az egész arcom.
- Nem - motyogom, gyűlölködő pillantást vetek az istálló és az ajtajában ácsorgó Stephen felé - nem bírom ezt, nem bírom ezeket az állatokat, haza akarok menni!
Nem firtat arról, hogy mi történt, végigsimít a fejemen és addig guggol előttem, míg eléggé össze nem szedem magam ahhoz, hogy felálljak.
- Gyere, próbáld meg még egyszer - szólal meg Stephen, biztatóan próbál mosolyogni rám de ezt a mosolyt sokkal inkább kárörvendőnek tartom mint biztatónak.
- Mit? - érdeklődik Niall, kérdő tekintetéből ítélve a választ tőlem várja.
- Tehénfejést - motyogom alig hallhatóan.
- Micsodát? - tudom, hogy hallotta elsőre is, így összeszorított szájjal, halkabban megismétlem. Néhány percig üresen pislog majd a szája mosolyra húzódik és kitör belőle a nevetés. Felháborodva bámulok rá, rá, akire eddig azt hittem, minimális mértékben talán megért engem. - Te komolyan ezt várod el Mirától?
- Nem én várom el - int, hogy kövessem, kérlelő tekintettel bámulok a mellettem ácsorgó srácra, megszán, mögöttem lépdelve követ befelé, ahol a tehén még mindig ugyanúgy áll, a döngölt padlón pedig sötét foltokban látszik, hol borult ki az a kevés tej.
Újra leülök a sámlira és Stephen igazgatni kezdi a kezem, ezúttal nem ugrok fel, lassan mozgatom azt miközben inkább Niallt bámulom ahelyett, hogy azt nézném amit csinálok. Stephen elengedi a kezem, nagyokat pislogok és lassan, óvatosan húzom a tőgyét, minden alkalommal, amikor tej spriccel a vödörbe elfog az undor. Hirtelen valami más bűzt érzek az istálló alapszaga mellett, félszemmel látom, hogy Niall is elfintorodik, nem sokkal azután a bűzt hang is követi. Tágra nyílt szemekkel hagyom abba, amit csinálok és dühödten állok fel, ezúttal nem rúgom fel a vödröt, azzal a kevés tejjel, amit én fejtem meg, a szöszi srác hangosan nevetni kezd, a tehén legyez a farkával, mintha csak felém akarná irányítani a szagot. Érzem, hogy egyre dühösebb leszek, talán ennek valami külső jele is van, mert Niall karon ragad és kifelé kezd vonszolni még mielőtt egy vasvillával leszúrnék mindenkit, aki 2 méteres távolságban megtalálható körülöttem.

17 megjegyzés:

  1. Szia Nessa!:)

    Érdekes volt Liam gondolatát olvasni, főleg úgy hogy ő tényleg komolyan gondolt jó pár dolgot a beszélgetés közbe, szóval akkor jól gondoltam és nem értettem félre semmit:)
    Kicsit sajnálom őket mert olyan mintha egyedül éreznék magukat még úgy is hogy ott vannak egymásnak.
    Mira és Niall olyan cukik, persze tudom hogy nem Niall van főszerepben, csak nem tudok attól elvonatkoztatni hogy milyen cukik, mintha egy kis részben Niall pótolná Luket.
    Érdekes hogy szép lassan Liam átveszi Ashton helyét Mira gondolataiban és életében, nagyon szépen felépíted az ilyen dolgokat:) Azért Ashtont úgy szeretném majd egyszer Mira mellett látni, de ez lehet csak azért van mert Ash a kedvencem az 5SOS-ból, sőt szerintem biztos, de azért Liammel is cuki lenne. És igen ez történik akkor amikor jól írsz és nagyon elgondolkodtatsz szóval bocsánat a sok rizsáért és a feleslegért:D
    Jó rész volt és nagyon várom a következőt!:)<3

    xx, Faith

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Igen, szerintem ezzel kicsit tisztáztam a helyzetet, mert páran félreértették a cím miatt.
      Köszönöm szépen! :))

      Törlés
  2. Drága Nessa ! <3
    Már kezdtem aggódni, hogy mi lett a Kedvenc írómmal :) Későn hoztad, de megérte rá várni, igazx hogy nem történtek egetrengentő események, de akkor is egy nagyon jó rész lett! *-* Szerencsére Liam már nem olyan ellenséges Mira-val, ellentétben Mira még nagyon is az :/
    Ez a tehénfejés vicces volt XD :D
    Várom a jövőhetet ^^
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Kicsit nehézkesen megy ennek a blognak az írása, de igyekszem összeszedni magam.
      Örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  3. Nekem nagyon tetszett! Imádom! Mar sokszeor belegondoltam,mi lenne velem,egy farmon,es arra jutottak pár dolgot megcsinalnek,de lehet mindent. Jó,volt Liam szemszöget olvasni ,es par dolgon vele kapcsolatban,ismét meglepődtem.

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó lett! Nagyon ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  5. Ásd el magad hülye leány, nem érdemelsz jobb kommentet pedig én megpróbáltam de ilyen szarházi pisisekkel nem megy semmire az ember. Tökre el vagy magadtól szállva mert ennyi olvasód van. Lehet írónak jó vagy, de emberileg egy nulla vagy.

    VálaszTörlés
  6. Szia Nessa! :)
    Tudom hogy az előző részhez még nem írtam de mostmár fogok.
    Nagyon jó lett!Vicces volt amikor Liam megdobta Mirát egy zsemlével.Miközben olvastam a tehénfejős részt belegondoltam és rájöttem hogy én se csinálnám szívesen.
    Nagyon várom a kövi részt! <3
    xx Becky

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen, boldoggá tesz, hogy tetszett! :)

      Törlés
  7. Leesett...Tudtam, hogy le fog esni arról a lóról. Én kicsi szerencsétlen Hazzám. <3
    Na de mi volt ez a Liam? Ő egyáltalán nem volt most sem arrogáns, sem beképzelt...csak nem kezd a "jó útra" térni?! Fejlődést látok nála..
    Mira és a tehén. :D Haha, elképzeltem én is kb. így reagáltam volna. Én azért még kitartást kívánok a kisasszonynak. :D
    Sophie.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mégis mit képzeltél? Persze, hogy leesett! :D
      De, Payne határozottan jó fiú volt.

      Törlés
  8. Szia! :)
    Én ma találtam rá a blogodra, nagyon-nagyon tetszik. Kijelenthetem, hogy ez az legegyedibb blog amit valaha olvastam. Eszméletlen jó az alaptörténet és csodásan írod. Kíváncsian várom a következő részt :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen, nagyon boldoggá tesz, hogy így gondolod! <3

      Törlés