2014. július 23., szerda

10.rész Ki vagyok valójában?

Szemeim kipattannak és elcsodálkozok magamon. Nem foglalkoznék a zavarba ejtő álmommal, ha annak szereplője Ashton lenne, a gond csupán az, hogy nem ő. Lerugdosom magamról a takarót, mely alvás közben idegesítően tekeredett a testem köré, burritóba csavarom magam és magamhoz veszem a telefonom, szokás szerint semmi, még térerő sincs. Luke azt akarja, pihenjek, de még valami filmet se tudok itt nézni, mert nincs internetkapcsolat. 
- Jó reggelt, Mira! - motyogom, s a hangulatomat megalapozva hisztisen dobom le magamról a takarót. Melegem van, rettenetesen. - Megint eggyel kevesebb itt töltött nap.
Hunyorogva nézek körbe, hiába dörzsölgetem a szemeim, ez az a homályosság ami nem múlik el. Sóhajtva vánszorgok az éjjeliszekrényhez és az ágyra levágva magam nyúlok a fekete, vastagkeretes szemüvegért, melyet a fejemre téve kitisztul a látásom. Néhány percen át csak ülök az ágy szélén és próbálom megszokni, hogy a látásom ismét keretek közé szorult, végül már saját magamtól sokallok be, az egyetlen gond az, hogy ez az az egy, ami elől nem tudok menekülni. Az ittlétem előtt is voltak napok, amikor legszívesebben kiugrottam volna a Sydney-i lakásom erkélyéről, viszont mióta egyáltalán nem tudok mit kezdeni magammal, ez szinte minden nap így van. Lábaimat kinyújtóztatva töröm a fejem azon, miképp juthatnék haza innen, vagy legalább tehetném elviselhetőbbé a napokat. Nincs ötletem.
Átmeneti szekrényemhez csoszogva viszonylag kevés ruhám közül előhúzok egy rózsaszín rövidnadrágot és fehér, kissé bővebb, a hasamat szabadon hagyó atlétát, melyen aprócska keresztek díszelegnek. 
Hosszú szőke hajamon végigszántok a hajkefémmel és a tükörben fintorogva szemlélem meg a kinézetem. Csak nézem a szemüveg takarta arcom, mely szinte női tükörképe az öcsém fejének. Elfordulok, ha az arcom nem lenne kerekebb mint az övé, s megszabadulnék a hosszú tincsektől, talán kiköpött új néznék ki, mint ő. Azt mondom, Luke az, akit még a hátam közepére se kívánok jelen pillanatban, s mégis úgy érzem, ez nem igaz. Hajamba túrva kócolom össze frissen kifésült tincseim, a szemüveget lekapom a fejemről és az ágyra dobom, miközben a fürdőszoba felé veszem az irányt, hogy fogat mossak és némi sminket vigyek fel az arcomra. Berobbanok az apró helyiségbe, ám nem vagyok egyedül, Zayn összerezzen és habos arcán megcsúszik a borotva, halkan szitkozódva nyomja a vágáshoz a kezét, ujjai és a hab egy kis része pirossá válik.
- Úristen, ne haragudj! - kezeim a szám elé kapva kissé elfordulok, tulajdonképpen nem érzek semmit némi tusfürdő illatán kívül, mégis olyan, mintha az orromat betelítené a vér vasas aromája.
- Semmi gond - motyogja, s a tükörbe bámulva egy apró vattapamacsot nyom a vérző területre. Feszengve dőlök a falnak és igyekszem összeszedni magam, az egész fejemben érzem a vér undorító szagát, míg ő teljes nyugalomban folytatja a borotválkozást, majd leveszi a vágásról a pamacsot, hogy megmoshassa immár sima arcát. Az ajtó felé támolygok és megragadom a kilincset.
- Mindjárt megyek, nyugodtan várd meg itt - valami mosolyhoz hasonlót ereszt meg felém, tekintetem az aprócska sérülésen tartom. - Mi a baj, valahol kimaradt?
Megszemléli magát a tükörben és a kezét a bőrén húzogatja, míg én csak lassan rázom a fejem. 
- Ó, nem bírod a vért? - gyorsan elrejti a kezében a mosdó szélén hagyott piros pamacsokat és a kukába dobja őket, nagyot nyelek és a számat elhúzva tovább rázom a fejem. - Bocsi, jól vagy? Elsápadtál.
- Minden oké - motyogom, arcára némi arcszeszt fröcsköl majd letakarítja a mosdót és átadja a helyét. - Sajnálom, hogy betörtem, nem hallottam, hogy van bent valaki.
Csak legyint, törülközőjét a vállára dobva indul az ajtó felé. Érdekes, hogy az ő meztelen mellkasa valamiért kevésbé vonzza a tekintetem, mint a bunkó haverjáé.
- Semmi gond - vállát megvonja, szemei egy pillanatra elkerekednek és tesz felém egy lépést. - Megnézhetem a tetkód?
A nadrágomból kilógó cirmos betűk vonalaira pillantok, rajta kívül ezt még senki nem vette észre, talán azért, mert ittlétem alatt nem mutogattam még a hasam.
- Persze - motyogom zavartan, óvatosan húzom lejjebb a nadrágom derekát és ő a helyén maradva szemrevételezi a feliratot. 
- Szép, hol csináltattad? - barna pillantása szórakozottan találja meg az enyémet és a szája mosolyra húzódik. - Valami közös tetkó Ashtonnal, amit ő nem vállalt be?
- Nem, nem, ez csak egy idézet, ami szerintem illik hozzám - nem vág pofákat, nem rángatja a szemöldökét, csak elmosolyodik. - Miamiban készült, biztos hallottál már az ottani híres szalonról.
- Persze, nekem is csináltak már ott - bök az egyik tetoválásra a karján - van több is?
Fejemet rázom, úgy döntök, kihasználom az alkalmat és váltok még vele néhány szót. Egyre inkább kezdem úgy érezni, félreismertem ezeket a fiúkat, ha nem is mindannyiukat, de néhányukat igen.
- Még nincs, de talán ha kijutunk innen rátetováltatok egy lovat a homlokomra - a hangom ironikus, pofát vágok, a végén viszont megerőltetek egy mosolyt.
- Inkább tehenet, hallottam a kalandodról, én sem szívesen csináltam volna - vigyorodik el, mosolygás közben kissé kinyújtja a nyelvét és megvonja a vállát. - Mondjuk nem szívesen lapátolok szart se.
Elhúzom a szám, jobb karommal átölelem magam és kissé kínosan érezve magam dörzsölgetem a másik kezem. Ki hitte volna, hogy leállok beszélgetni ezzel a többnyire csendes, ám a Niall által elmondottak alapján annál rosszabb hírű sráccal? Kiverem ezt a fejemből, a rossz pletykák közel sem jelentik azt, hogy az adott sztár rossz ember. Elengedem azt a tulajdonságom, mellyel ismeretlen emberekről döntöttem el, milyen emberek is valójában, hiszen nem bizonyult túl sikeresnek. 
A karját figyelem, a tetkók sokaságában azok közül is azt, ami egy lányt ábrázol.
- A menyasszonyom - fordul kicsit felém, szemeiben valamiféle büszkeség csillan meg miközben kissé előrébb araszolva teszi lehetővé, hogy közelebbről is szemügyre veszem a kidolgozott tetoválást.
- Tudom, találkoztam már vele - ismét csak elmosolyodom, igazság szerint a Little Mix tagjairól is volt egy bizonyos véleményem, de a személyes találkozásnál ez (is) összeomlott. Az 2013-as ausztrál X-Factor döntőjében léptek fel ők, és én is, az öltözőjük az enyémmel szemben volt. 
- Azt hiszem, mesélte is - kissé megvonja a vállát, akaratlanul is halkan felnevetek ezen a mozdulaton. - Mi az? - mosolyog rám.
- Semmi, csak észrevettem, hogy szinte mindannyian szeretitek ezt a mozdulatot - kuncogok, s közben én is meg-megvonom a vállam.
- Igen, illene leszoknunk róla - mondja, s közben elmosolyodik. - Lehet egy kérdésem?
- Attól függ, mi az - fejemet oldalra döntve támaszkodok a mosdókagylónak, kezeit melegítőjének zsebébe süllyeszti és átgondolja a mondanivalóját.
- Liam és te, azért vitatkoztatok a múltkor, ami a teraszon történt?
- Tudod egyáltalán, mi történt a teraszon? - kérdezem, s akaratlanul is azon kapom magam, hogy a szemöldököm úgy emelkedik fel, akárcsak az övé.
- Láttam valamit, ami megdöbbentett, de egyébként semmit, Liam nem mond erről semmit. Neked sem muszáj, csak kérdezem, hátha izé... tudnék segíteni, vagy valami. 
- Miért akarnál segíteni? - hangomból sugárzik a döbbenet, szemöldököm összeszalad és azt várom, mikor röhög fel és hagy magamra.
- Vannak lánytesóim, szóval szoktam velük beszélgetni meg ilyenek, neked most nincs itt Luke...
- Ez kedves tőled - motyogom, majd összemosolygunk. Néhány pillanatig habozok, mielőtt belevágnék a "mesébe". - Szóval, azt gondolom tudod, hogy nem hívtam oda, zenét hallgattam és csak úgy odajött. Beszéltetett, valahogy annál lyukadtunk ki, hogy a verekedésen kívül bármiben van esélyem ellene, fogadtunk, nem mondta, mit fog tenni, csak megpróbált manipulálni, egy idő után elhittem, hogy nem csak a fogadás miatt beszél az életéről, egészen elgyengültem, aztán... csak megtörtént. Komolyan elhittem, hogy nem olyan, amilyennek mutatja magát, végül bejelentette, hogy ő győzött. Akkor nem mondtam neki semmit, viszont megpróbálta bemagyarázni nekem, hogy nem gondolta komolyan, igazat mondott - a mondandóm végére egészen felhúzom magam, szemeimet forgatva kapom fel a fogkefém és miután megvizezem némi fogkrémet nyomok rá.
- Miről beszélt neked? - látva a pufogásom kissé óvatosan kérdezi ezt. Már épp sikálni kezdeném a fogaim, végül a fogkefét kikapom a számból és újra beszélni kezdek.
- Arról, mennyire bánja, hogy rókázott egy koncertetek közepén, felhozta, miért nem kedvel engem és én miért nem kedvelem őt, ő igazából nem ilyen, meg hogy többen hasonlítunk egymásra, mint hinném, mert ő is elszúrt valamit - kezeimmel hevesen gesztikulálok magam körül, a fogkeféről a fogkrém a csempén köt ki, egy ideig nézem, majd letörlöm egy törülközővel.
- De Mira, honnan vagy benne olyan biztos, hogy hazudott? Nem is ismered Őt...
- Miért, szerinted nem hazudott? Zayn, amióta itt vagyunk minden alkalmat kihasznál, hogy belém kössön... - hadarni kezdenék, ezúttal viszont belevág a szavamba.
- Ácsi! Megmagyaráznád, hogy te miért vagy undok velünk az első perctől fogva? Harry normális volt veled, te bunkón leráztad, ez nem tetszett Liamnek és ezért akadt rád, de ahogy látom már nem töri magát bosszún.
- Nem válaszoltál a kérdésemre - szűröm majdnem teljesen összezárt ajkaimon át.
- Te sem az enyémre, de mindegy, az még várhat. Mira, nem fog neked tetszeni, de több mint biztos vagyok benne, hogy Liam akkor nem hazudott neked, meg kellett volna hallgatnod.
Szemöldökömet ráncolva nyomok újabb adag fogkrémet a fogkefémre ám még mindig nem veszem a számba. Milyen jó, hogy csupán csak fogat mosni indultam.
- Szóval ez valami hülyeség és higgyem el, hogy ő valami csupa szív, cuki srác?
- Azt hiszel rólunk, amit akarsz, tényleg nagyon sok szart csináltunk mostanában, de összességében ja, csak már megszoktuk, hogy ilyenek vagyunk egymással is nem csak másokkal - barna szemeivel ártatlanul bámul, kissé megvonja a vállát és az ajtó felé indul. - Nem hittem volna, hogy mi ketten valaha is fogunk beszélgetni, de azt hiszem, kellemesen csalódtam - mosolyt villant, kinyitja az ajtót és teljes nyugalomban sétál ki rajta.
- Hát, én is - motyogom, s végre mosni kezdem a fogaim.
Egyik kezemmel a vállamra húzom a hajam és perceken át csak és kizárólag a mozdulataimra koncentrálok, ám amikor kissé kipirult ajkakkal a tükörbe nézek szembesülök valaki olyannal, akivel régóta nem találkoztam. Miranda Mackenzie Hemmings, mintha 14 éves önmagammal szemeznék és mégis minden más, mint akkor volt. Nem sokszor kívánom, bárcsak Luke több ésszel rendelkezett volna és inkább ne nevezett volna be arra a hülye versenyre de ez most határozottan az a pillanat, amikor úgy érzem, akkor minden jobb lenne. Egyetemre járnék, talán soha nem fordultak volna meg az életemben ezek a srácok, még Ashton sem, most nem lennék itt, nem lennék ilyen, Luke sem lenne ilyet. De Luke változott bármit is az eltelt évek alatt, vagy csak én csesződtem el ennyire? Legszívesebben betörném a tükröt, mert rájövök, még most sem az a lány néz vissza rám, aki valójában vagyok. Ha már itt tartunk, ki vagyok valójában?
Magamban pufogva indulok vissza a szobámba, melyből épp akkor lép ki Mrs. Wood, karján egy kis kosár van, kissé összerezzen, amikor meglát.
- Á, Mira! Arra gondoltam, talán lenne kedved velem tartani a városba egy kis bevásárlásra.
A "város" szó kimondása után már eszembe se jut a tiltakozás, a város egyet jelent, embereket, életet, talán esélyt a menekülésre.
- Igen! - vágom rá, s elszáguldva az alacsony nő mellett az ajtót betörve marom el a fehér Vans cipőm és a lábamra rántom. - Van idő arra, hogy gyorsan kisminkeljem magam?
- Miért akarod kisminkelni magad? Mira, ez nem igazán olyan város, amihez hozzá vagy szokva, csak bemegyünk néhány fűszerért a piacra.
Piac. Még ez sem rettent vissza, a lényeg az embereken van, akik talán normálisak és talán néhány órára visszanyerhetem a szabadságom.
- Rajtam kívül jön még valaki? - kérdezem, napszemüvegemmel hátratolom a hajam, valóban nem foglalkozok most sminkeléssel, majd ha odaérünk elrejtem ezzel az arcom.
- Nem, még egy ilyen kisvárosban is ismerik a One Directiont, túl feltűnő lenne egyszerre veled és velük járkálni. Harryt majd máskor viszem magammal.
Hát, persze, ki más akarna még jönni, ha nem Harry? Tulajdonképpen úgy érzem, ez a srác jobban szeret itt lenni, mint mindenki együttvéve, pedig ő is ganézik és még ki tudja miket csinál, saját magának keresi a piszkos munkákat. Sosem panaszkodik, sőt, egész nap a lovak körül sündörög és minimum kétszer körbejárja az egész farmot, míg a nap végére teljesen koszos nem lesz. Ellenben én próbálok minél kevesebbszer kimozdulni és a szobámban ülve tervezgetem, hogyan juthatnék ki innen, ő meg jól érzi magát.
Fejét félig befedi a kalapja, napszemüveggel az arcán kiterülve fekszik a fűben és lustán tépkedi a füvet, ha a keze nem mozogna, azt hinném, hogy alszik. Felcsúsztatja a napszemüveget és kissé megemelkedve int felém, számat halvány mosolyra húzva teszem félre az undorom és beülök a kisteherautó anyósülésére, míg ő visszafekszik a fűbe és végtagjait lustán szétteríti. Elkap a bűntudat, mert ő sokkal inkább jönne, mint én.
- Mrs. Wood, nem tarthat velünk Harry is? - motyogom, s közben kínosan az ajkamba harapok. A nő arcán tisztán látszik a döbbenet, végül szerintem már csak azért is bólint, mert én kérem.
- De, ha szeretnéd persze! Szólj csak neki! - mondja, kerek arcára széles mosoly kúszik és beül az autóba.
Óvatos léptekkel indulok a fiú felé, szemeit valószínűleg lehunyva tartotta, ám amint elárnyékolom a napot a kalapját kissé feljebb csúsztatja és fura, pilótafazonú napszemüvegével hátratolja a haját.
- Szia, Mira! - villant rám mosolyt, ülőhelyzetbe tornázza magát és mélyen kigombolt ingét kezdi igazgatni.
- Szia, Harry! - a számat biztató mosolyra húzom, ha belegondolok nagyon is igaza volt Zaynnek, Harry csak kedves akart lenni velem akkor, amikor senki más nem, én pedig seggfej voltam. - Jössz velünk?
- Öhm, hát Mrs. Wood azt mondta...
- Szeretném, ha jönnél - nehezemre esik ezt kinyögni, arcára kiül az elképedés végül lelkesen mosolyog rám és feltápászkodik.
- Akkor persze - lazán megvonja a vállát, csak azért csinálja, hogy ne érezzem kínosan magam emiatt. Bocsánatot kérni nem fogok, mert nem tudok, de talán ha mostantól nyitottabb vagyok vele elfelejthetjük majd ezt az egészet.
Bezsúfolódunk előre, míg Harry végig kérdezősködik és beszél, én nem igazán szólalok meg, rátapadok az ablakra és szinte sírva fakadok, amikor a kilométerenként szétszórt tanyákat felváltják az egymás szomszédságában húzódó házak. Kezeim az ablakra helyezem, ezek nem felhőkarcolók, nem toronyházak, ahol kivehetek egy akkora lakást, mint ezek, de házak, kicsi, takaros kertes házak, melyekben emberek élnek. Harry feje megjelenik az enyém mellett, ámulat helyett némi szomorúságot látok a szemeiben, talán ő is vágyik haza, elvégre ő a farm helyett most otthon is lehetne a családjával.
Leparkolunk egy keskeny utcán, olyan ez a falu, mintha minden megállt volna a fejlődésben 50 évvel ezelőtt. Magamból kiindulva úgy gondolom, az itteni tinédzserek alig várják, hogy eltűnjenek innen. Követjük a mosolygós asszonyt be egy kis üzletbe, én elrejtőzök a napszemüvegem mögött, Harry viszont az arcán ott díszelgő állandó mosollyal nézelődik, majd hűséges segítőként csapódik Mrs. Wood jobboldalára.
- Kik ezek a fiatalok magával, kedvesem? - a pultnál ücsörgő bácsira pillantok, homályos látással nem igazán tudom elolvasni, milyen növényeket is nézegetek, viszont azt látom, hogy Harry szemei lelkesen csillannak föl.
- Látogatóban vannak nálunk, amolyan kikapcsolódás céljából - az öregúr felé pillantok, míg háttal álltam neki talán nem vette észre a felsőm, ám amint megfordulok az arca elborzad. Kissé értetlenül nézek végig magamon, majd karjaimmal átölelem a felsőtestem, a bácsinak valószínűleg nem tetszik, hogy mutogatom a hasam.
- A barátnője nagyon lengén öltözködik, fiatalember, az ön helyében én vigyáznék rá!
Halkan kuncogni kezdek, Harry valami szárított növényszárat szagolgat éppen, tökéletesen elfoglalja magát a fűszernövényekkel. Szemöldökét ráncolva emeli fel a fejét, majd pillantása megtalál engem, végül újra a bácsira néz.
- Tessék? - tökéletesen értetlen fejjel néz hol rám, hol a boltban tartózkodó többi vásárlóra.
- A barátnője! - kiabál a mi kedves eladónk, mintha kettejük közül Harrynek lennének gondjai a hallással - Figyeljen rá jobban, az én időmben nem mutogatták így magukat a nők, mégis lecsapták a kezemről a menyasszonyom, hogy az a...
Meghökkenve bámulunk, Harryből tör ki először a röhögés, nevetését hallva belőlem is kirobban, végül inkább úgy döntünk, elhagyjuk az üzletet. A lépcsőn üldögélve fel-felröhögve várjuk, hogy Mrs. Wood végezzen.
- Hol vagyunk? - fejemet jobbra-balra fordítom, hátha találok valamit, amiből kiderül a város neve.
- Jobb kérdésem van - tűnődik a mellettem ülő fiú - honnan jön ennyi néni?
A kérdése jogos, mindenhol öregek kószálnak kosarakkal a kezükben, maguk mellett tolva a biciklijüket, vagy épp csak állnak csoportokba verődve és pletykálnak.
- Esküszöm olyan, mintha visszaugrottunk volna 100 évet az időben - húzom el a szám. - Szerintem onnan jönnek, ahová mi megyünk.
- Hogy-hogy eljöttél? - a témától teljesen eltérve teszi fel ezt a kérdést, rákönyököl a lábaira és állát a tenyerében pihenteti.
- Esély a kimozdulásra, Harry, hülye lettem volna kihagyni még akkor is, ha ez csak egy kis porfészek.
Aprókat bólint, fejét elfordítja és pillantása a távolba réved, csak most figyelem meg jobban, mennyire lassan és megfontoltan ejti a szavakat.
- Én örülök neki, hogy itt vagyunk - mondja halkan, mintha csak attól kellene tartania, hogy lerohanom ezért. Talán tegnap megtettem volna, de ma... ma egyszerűen csak szükségem van valakinek a társaságára, hogy ne maradjak egyedül önmagammal - meg annak is, hogy te is itt vagy, nem hittem volna, hogy tudod... majd így beszélgetünk.
- Harry - motyogom, kissé összepiszkolódott tornacipőmet bámulva tördelem a kezeim, miközben ő halkan hümmög. - Én, izé, sajnálom...
Talán meglepődik, néhány másodpercen át nem fordul felém, végül elmosolyodik és kissé sután megölel éppen akkor, amikor Mrs. Wood kilép a boltból. Látom, hogy elfojt egy mosolyt, Harry felpattan és kiveszi a kezéből a kosarat, melyben egyelőre csak néhány összekötözött fűszernövény van.
- Köszönöm, Harry, de ne tedd be a kocsiba, innen gyalog megyünk.
Egymás mellett lépdelve figyeljük az utcát, kisgyerekek szaladgálnak, kissé megnőtt hajú, kockás inget viselő férfiak lézengnek, akaratlanul is az jut eszembe, a minap azon a lovon ülve vagy épp a ganézós szerkójában Harry mennyire passzol ebbe a környezetbe és én mennyire nem vagyok idevaló.
- Van nálatok készpénz? - fordul felénk Mrs. Wood, válaszul mindketten a fejünket rázzuk, nemhogy készpénz, nálam még bankkártya sincs. - Adok oda, ha akartok nézzetek körül, 1 óra múlva találkozzunk ugyanitt.
- Nincs szüksége segítségre, asszonyom? - a göndör ismét udvarias, kissé meglepettnek tűnik, de nemleges választ kap és némi pénzt a kezébe. Olyan ez, mintha a bátyám lenne és az anyukánk először engedne szabadjára minket.
- Menjetek csak, nézelődjetek!
- Köszönjük, izé, ha hazamehetünk majd visszaadom a pénzt - ígéri, de a válasz csupán egy legyintés és mosoly. - Merre menjünk? - fordul felém, napszemüvegét az orrára tolja, majd egyik kezét a zsebébe csúsztatja és elővesz egy hajgumit, kalapját a hónalja alatt tartja, ujjaival fésülgetni kezdi a haját és mire észbe kapok, már valami kinövés szerű cucc van ott a fürtjei helyett.
- Mit csináltál? - sipítom, és ugrálva próbálom elérni a haját, még mielőtt bárki is meglátná így. Hát, igen, én nem nőttem olyan nagyra, mint Luke.
- Mi a baj? - nyúl a "kontyhoz" és megtapogatja a fejét.
- Szedd ki belőle azt a gumit, Harry! Nagyon hülyén néz ki! - a vállainál fogva nyomom lejjebb, kissé megereszkedik és kicsit sem kíméletesen szedem szét a haját. Sziszegve, nyavalyogva kap a fejéhez.
- Kösz szépen - motyogja, ajkait durcásan szorítja össze és kissé elfordul.
- Ez az igazság - jelentem ki, a hajgumit a csuklómra teszem és tekintetem borzos tincsein tartom. - Ne kösd így össze, nem jó.
- De melegem van és nincs nálam kendő, amivel felköthetném - magyarázza, a kezét felém nyújtja, azt várja, hogy visszaadjam a hajgumiját és újból összefogja a haját.
- Akkor miért hagytad ennyire megnőni? - kérdezem, szemöldököm kissé felhúzom és elvigyorodok.
- Mert tetszik így - vonja meg a vállát, majd pózba vágja magát és egyenesen belebámul a napba melynek fénye megcsillan a napszemüvegén. - Más férfinak vannak ilyen szép fürtjei? - kérdezi önelégült fejet vágva, belemarkol a már így is kusza tincsekbe és az arcához dörzsöli őket.
- Pont ezért hagyd így akkor a hajad - megragadom a kalapját és a fejébe nyomom, nevetve rázza a fejét miközben elindulunk végig a sorok között.
- Eszünk valamit? - kérdezi, s az édességes felé sandít. Egyre gondolunk, egymást - és talán másokat is - lökdösve verekedjük el magunkat odáig, néhány perccel később pedig mindketten a szánkból kilógó hosszú, piros gumicukorral indulunk útnak, tartalékként nagy kezében egy zacskót hoz. Édességen kívül nincs nagyon semmi más, ami nekünk való, beszerzünk egy doboznyi friss epret és azt majszolgatva járkálunk a standok közt. Hülye szójátékokat játszunk és bár nehéz bevallani, de kellemesen érzem magam vele. Az első napon idegesítőnek könyveltem el őt, valójában egyáltalán nem az, nagyokat nevet és hülye viccei vannak, de valahogy mégsem idegesítő, jó társaság. Nem kérdez Liamről, nem kérdez semmi olyat, amivel elronthatná a kedvem, vicces történeteket mesél a gyerekkoráról és feltűnően sokszor hozza szóba a többi bandatagot. Beszél a saját X-Factoros élményeiről, én megosztom vele a saját, kevésbé vicces sztorijaimat arról, hogyan meneteltem a döntőig, majd vesztettem el a legutolsó pillanatban a versenyt.
- Mi sem nyertük meg - vonja meg a vállát, elvesz egy szem epret és egészben veszi a szájába, ami nekem nagy falat lenne, azt ő egy pillanat alatt kettéroppantja és lenyeli. - Már nem bánom, a versenyt nem nyertük meg, viszont nyertük egymást, rajongókat és szép emlékeket. Nézd meg most hol vagyunk, oké, mostanában nem mindig csak jókat csináltunk de azért mégiscsak elértünk valamit, miért panaszkodnék? Te nem így gondolod?
- De, igazad van - mosolyodok el, azt nem teszem hozzá, hogy a sok jó, rengeteg pénz és rajongók mellett én úgy érzem, többet veszítettem ezzel az egésszel, mint nyertem. Elveszek egy gumicukrot és lustán rágni kezdem, fejemet felkapom, amikor tőlünk nem is olyan távolról kutyaugatást hallok. Harry is fülel, megragadja a karom és utat tör magunknak az emberek közt, mígnem 5 kicsi kutya előtt nem térdel, akik egy dobozban hancúroznak. Másnak talán borsos ár az, amit kérnek a egy skót juhászért, nekem viszont nem jelentene problémát. Felkapok egy kutyakölyköt és a mellkasomhoz szorítom, arcom a puha szőrbe fúrom és magamban eldöntöm, nekem szükségem van erre a csöppségre. Harry továbbra is a doboz előtt guggol és hangosan nevet azon, ahogy a szőrgombócok a kezeihez rohannak és összenyalogatják.
- Szeretnéd? - a hangra felkapom a fejem és nagyokat bólintok, ám a figyelmem nem sokáig szentelem a kissé testesebb férfinak, a kutyus pofiját vizsgálom és csak mosolygok rá.
- Harry, mennyi pénzünk maradt? - vigyorogva néz fel rám, kissé vonakodva felegyenesedik és előhúzza a zsebéből a maradék pénzt. Annyi sincs, hogy a kutyus egy lábát megvegyük.
- Bankkártyát elfogad? - pillant fel, zsebéből már húzza is elő a pénztárcáját, a válasz nemleges. Csalódottan fogom magamhoz a halkan nyafogó kutyát, egyik mancsocskájával feljebb kapaszkodik és egy óvatlan pillanatban megnyalja az arcom. Nevetésem hangos, rövid időre elfelejtek mindent és csak a pillanatnak élek.
- Gyere Mira, menjünk! - finom érintést érzek a vállamon, Harry a karóráját nézi és fejével int a sorok felé. - Mindjárt letelik az 1 óra.
A jókedvemnek annyi, csalódottan bámulok a kisállatra de képtelen vagyok elereszteni, csak fogom a mellkasomhoz és reménykedve nézek körbe. Egy szomorú, zöld pillantás válaszol, elhomályosult tekintettel teszem le a testvérei közé a kutyát és megfordulok. Ugatást hallok, majd morgást, s a kis barátom már el is felejtkezik rólam, vad játékba merül a testvéreivel.
- Jobb neki, ha itt marad, nagyra fog nőni és nem tudod magaddal vinni a turnékra - Harry a hátamat simogatva próbál vigasztalni, kissé elkeseredett mosolyra húzom a szám és átölelem magam. Gumicukorral kínál, a fejemet rázva utasítom el és csendesen ballagok mellette. A hazafelé úton szótlan vagyok, Harry sem olyan beszédes, a cukros zacskót a kezei közt gyűrögeti, válaszol Mrs. Wood kérdéseire helyettem is, én pedig csak bámulok kifelé az ablakon. Az autó zötykölődni kezd alattunk, letérünk az útról és a rendes talajon való rázkódás emlékeztet arra, tulajdonképpen semmi nem változott itt. Az udvaron 5 fiú napfürdőzik, Harry mellettem feszengeni kezd és akármennyire is próbálja titkolni, alig várja, hogy kivergődje magát mellőlem és újra a barátaival legyen. Amint Mrs. Wood lefékez meg is ezt teszi ezt, lassú léptekkel szállok ki az autóból, ő kiugrik, azonnal elbotlik és röhögve terül ki a barátai előtt. Neki legalább itt vannak a barátai, ő nincs egyedül, hiába kötöttem valami barátságféleséget már kettejükkel, én sosem fogok igazán ide tartozni, jelen pillanatban sehová sem tartozok.

14 megjegyzés:

  1. Nagyon jo lett ez a reesz!:)❤

    VálaszTörlés
  2. Annyira imádom a blogjaidat :) és ez a kedvencem. Hihetetlen jól írsz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, köszönöm szépen!:)

      Törlés
  3. Most nagyon sajnálom Mirát. Harry-t meg annyira bírom! Valószínűleg én is így viselném, ha egy farmon kéne lennem mint Ő! Zayn meg egyszerűen csodálatos. Végre vele is beszélt Mira.
    Várom a következő részt!

    VálaszTörlés
  4. Drága!
    Oké, ha az ask-on írt válaszaidból nem tudnám, hogy nehezebben hoztad össze ezt a részt, mint amúgy, gőzöm sem lenne róla. Cseppet sem érződött rajta, nem volt rosszabb vagy ilyesmi, sőt, ez az egyik kedvencem, persze a Liam-es jelenet után. :D
    Örülök, hogy Mira kezd rádöbbenni, hogy ez a bunkóság nem mindig működik, és most már egyre inkább megnyílik a többieknek, mondjuk az még érdekel, hogy Louis-val fog-e így beszélgetni. Ja, és arra is kíváncsi vagyok, hogy mikor, és ki fedezi majd fel a szemüvegét. :D
    Imádom, imádlak,
    J. <33

    Ui.: Nem tudom, mondtam-e már - lehetséges -, de ha mégsem, nagyon tetszik a design.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drágaság!
      Ennek örülök, mert az utóbbi részeket tényleg elég nehezen hoztam össze. :/
      Köszönöm! :)
      Imádlak!

      Törlés
  5. Hát itt vagyok. :D
    Zayn...miért érzem azt, hogy ő lesz a következő, akivel Mira képes lesz szóba állni mindenfajta veszekedés nélkül? Ez a fürdőszobás jelenet erre sejtet gondolni. :) Nem bírja a vért...feljegyzendő. Én sem. XD
    Persze nem hagyhatom szó nélkül Stylest. Kis parasztom...aranyos volt, ahogy Mira közölte vele, hogy szeretné, ha velük menne meg aztán az is, ahogy bocsánatot kért. :) Bírom ezt a barátságot, remélem az alakul majd ki. :)
    A végén ez a kutyusos jelenet...szó szerint átéreztem, mert ez velem is megtörtént már..Mirának kell az a kutya. :D Ha másért nem is, legalább Liamre ráuszíthatja, hogy harapjon a seggébe. :D Aprópó, Liam...úgy nem szerepelt a részben, mégis azért megnyugtató volt, amit Zaynie mondott róla. :)
    Még valami, olvastam, hogy mostanában elég nehézkesen megy az írás. Itt is elmondom, hogyha úgy érzed időre van szükséged, akkor tarts egy kis szünetet, vagy hagyj ki egy hetet, mert nem jó ha kényszerből csinálod. MI imádjuk a munkád, és ez akkor sem változik, ha egy picit többet kell várnunk rá. Mondjuk amilyen lelkiismerets vagy, biztos addig szenvedsz, még össze nem hozod, ez mutatja az fenti példa is. :) De persze én azért nagyon várom, legyen az bármikor is. :D
    Azt hiszem, most picit hosszúra húztam....hupsz. :$
    Sophie.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Harapjon a seggébe... XDDD
      Aranyos vagy, köszönöm a megértést! <3
      Puszi!:)

      Törlés
  6. Drága Nessa! <3
    Annyira jó rész lett, még úgy is, hogy Liam nem szerepelt benne ( Bár "kicsit" hiányoltam. ) *-*
    Sajnálom Mira-t, hogy ennyire nem érzi magát jól azon a helyen, pedig mennyi mindent tehetne ott, főleg Liam-el, ha nem lenne távolságtartó vele ;)
    'Rossz az aki rosszra gondol, de hülye aki nem' :D
    Nagyon várom a következő részt :$$
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :D
      Lesz még itt Liam, elegetek is lesz belőle! Köszönöm! :D
      Haha, igen.. ;)

      Törlés
  7. Szia Nessa! :)
    Tudom kicsit későn de itt vagyok.Ismét nagyon jó rész lett!Örülök hogy Mira elengedte azt a tulajdonságát hogy ismeretlen emberekről alkosson véleményt.Már beszélgetett Zaynnel is most már csak Louis maradt.Nekem Harry gondolkodása tetszik a legjobban.Sokat dolgoznak plusz még a turnék is úgyhogy lényegében nekik ez egy nyaralás.Jó kell nekeki dolgozni itt is de a napjuk nagy része pihenés.
    Nagyon várom a kövit! <3
    xx Becky

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Igen, igazad van, de nekik picit másabb a felfogásuk.
      Köszönöm, puszi! :)

      Törlés