2015. december 30., szerda

81.rész Megmentő

Sziasztok!:) 
Rögtön a közepébe is vágva, így az év utolsó napján kezdeném is azzal, hogy köszönöm. Köszönöm a támogatást, a kommenteket, a megértést, hogy elviseltetek, és minden mást, amit kaptam, és minden nap kapok tőletek.
2015 nem lett a kedvenc évem, sőt. Eddig mindig sikerült megtalálnom a jót minden évben, és most is megtalálom, hiszen lettek szép emlékeim, közülük a legszebb Bécs, és hogy lehetek annyira szerencsés, hogy már másodjára láttam a fiúkat, és Harry áldozott rám 10 másodpercet az életéből. Viszont minden mást beárnyékol valami, ha történt velem valami jó, akkor előtte, és utána is sorozatban értek a csapások, így amikor éjfélt üt az óra, valószínűleg sóhajtok egy nagyot megkönnyebbülésemben, hogy végre vége ennek a pokoli évnek, és reménykedek benne, hogy 2016 valami jobbat hoz.
Annak ellenére, hogy többször is szétcsúsztam az utóbbi 12 hónapban, vagy talán már előtte is, ami mindig biztos volt számomra az az, hogy ha feltettem az új részt, ti mindig itt voltatok, éppen ezért jelentenek rengeteget a kommentek, vagy csak az, ha askon kérdeztek tőlem valamit, mert így tudom, hogy érdeklek valakit, és tudok valami olyat csinálni, amit szeretnek az emberek. Hálás vagyok, amiért itt vagytok nekem, és olvassátok a blogomat, akkor is, ha kések a részekkel, úgy is, hogy nem tudok időben válaszolni a kommentekre, és sokszor még csak arra sincs kapacitásom, hogy írjak valamit a rész elejére.
Sokszor tehernek érzem írni a blogot, 81 rész közül körülbelül 50-et a kollégiumi emeletes ágyam tetején, félig alvó állapotban írtam este 11-kor, de semmit, és megismétlem, az ég világon semmit nem adnék ezért cserébe, akkor sem, ha reggel alig tudok felkelni, és néha már az őrületbe kerget Miranda. Csaknem 4 évvel ezelőtt életem második legjobb döntését hoztam meg azzal, hogy írni kezdtem az első blogom, ami nem született volna meg az első nélkül, ami az volt, hogy rákerestem a fiúkra youtube-on. 
A blogolásban találok menedéket, általa kaptam új barátokat, élményeket, és olyasfajta támogatást, amit máshonnan sosem kaphatnék, és ezt sosem fogom tudni eléggé megköszönni nektek, mindenkinek, aki valaha megnyitotta valamelyik blogom, és akár csak egyetlen sort is, de elolvasott.
Kívánom, hogy az új évetek legyen csodálatos, boldog, élményekben gazdag, és ígérem, hogy amíg tudok, én 2016-ban is itt leszek, remélem, hogy nem egyedül.
Vigyázzatok magatokra, és egymásra Szilveszter éjszaka, és jó szórakozást! <3
N. xx
~Mira Hemmings~

Nem tudom, miért jöttem ide, talán csak mert nem akarok egyedül lenni a lakásban, miután ő ott járt, kísértenének az emlékek. Leülök a székre a gépek közé, amiket sosem tudtam használni. Bárcsak képes lennék rá, akkor bezárkózhatnék az üvegfal mögötti szobába, és elénekelhetném a dalaimat úgy, hogy meg is maradnának. Nem nyúlok semmihez, egyrészt, mert talán elrontanék valamit, másrészt pedig mert nem akarom, hogy tudják, itt jártam. Furcsa módon nem sírok, pedig a megjelenése, és a veszekedésünk nem hagyott hidegen, most csak egyszerűen nem tudom, mit érzek, azt sem tudom, hogy komolyan gondoltam-e, amit mondtam neki, viszont a célom elértem, elment, és fájdalmat okoztam neki. Lassan körbefordulok a székkel, azért szeretek itt lenni, mert itt fontosnak érzem magam, ha beállok a mikrofon elé mindenki arra törekszik, hogy a javamat szolgálja, és ne keresztbe tegyen nekem, még ha csak azért is csinálják, mert fizetnek érte. Az itt elkészült dalaim miatt élem ezt az életet.
Visszafordulok a gépek felé, tudom, hogy az egyik számítógépen van egy "M. Hemmings" mappa, amin a már felvett, késznek nyilvánított, vagy csak felénekelt dalok vannak, egy egész lemez Liamről.
Elkezdek azon tűnődni, hova mehetett, amikor úgy elrohant, már majdnem éjfél, én itt ülök órák óta, ő pedig csak úgy elrohant, Niallt meg elküldtem. Fel kellene hívnom, de hirtelen nem tudom, kit. Mindkettőjüket, Nialltől bocsánatot kellene kérnem, amiért elküldtem, Liamtől megtudni, hogy hová ment, talált-e szállást, de mit mondhatnék, ha talált, és mit, ha nem?
Feldühödök, mert rájövök, hogy ő sem aggódott értem, amikor kirúgott a házából, őt sem érdekelte, hogy én találok-e szállást, vagy az utcán, esetleg az udvarban alszok. Tudom, hogy ez az egész már lerágott csont, de van, amit az ember nem tud elfelejteni, és én ezt nem tudom.
Felállok, felveszem a kabátom, és amikor leoltom a villanyokat elfog a félelem. Összeszorul a mellkasom, a torkom, a szemeim előtt alakok táncolnak a sötétségben, és olyan hangokat hallok, amik valójában nincsenek is. Az ujjam a kapcsolóhoz passzírozom és a falnak dőlök, miután újra felgyúlnak a fények. Nem akarok egyedül maradni a sötétben.
Kisietek az épületből, viszont mielőtt becsapnám magam mögött az ajtót még leoltom a villanyt, a félelem nem elég indok ahhoz, hogy pocsékoljam az áramot.
Lehajtott fejjel sietek végig az úton, az utcai lámpák gondoskodnak a nyugalmam egy részéről, de már egyáltalán nem akarok egyedül lenni, beszélnem kell valakivel. Niall telefonja kicsöng, megkönnyebbülten lélegzek fel, amikor felveszi, de a hangja más, és máshogy szól hozzám, mint ahogy szokott.
- Szia - szólítom bizonytalanul. Tudom, hogy csúnya volt azt mondanom neki, hogy keresse meg az öcsémet, főleg azok után, amik történtek köztünk, de adni akartam egy esélyt Liamnek.
- Szia - válaszolja vidáman. - Eszedbe jutottam?
- Sajnálom, hogy elküldtelek, én...
- Semmi baj! - nevet fel, a hangjába cinizmus vegyül. - Semmi baj, Miranda, vágom én, ennyi volt, kicsit pótoltam Liamet, de jött az eredeti, úgyhogy már nem kellek.
Miranda... Nem Mira, Mack, Mackenzie, Kenzie, vagy egyéb idétlen becenév, ebből tudom, hogy igenis van baj, és megértem.
- Niall, ittál valamit? Hol vagy? Gyere haza, kérlek! - a hangom egyszerre aggódó, és könyörgő. Félek, hogy elveszítem őt, minden nap attól félek, hogy egyszer már nem lesz itt, nem visel el többé, kinyitom a szemem reggel, és nem fog ragaszkodóan magához ölelni, vagy a hasán fekve szuszogni mellettem, mert megun, elege lesz. - Ne haragudj, nem tudom, miért csináltam, de kérlek, gyere haza és beszéljük meg.
- Nem - vágja rá makacsul. - Hol van Liam?
- Elküldtem - túrok a hajamba. - Nem vele voltam, Niall...
- De igen! - hördül fel, a háttérből zajt hallok, ismerős hangokat. Rájövök, hogy egyik kérdésemre se válaszolt, nem tudom, hogy hol van, kivel, és nyilvánvalóan részeg. - Vagy... összevesztetek, ugye? És most menjek, hogy... - hirtelen már nem ő beszél, dulakodás hangját hallom, és Niall hőbörgését, de már távolabbról.
- Mira? - a szemeim elkerekednek, ugyanakkor megnyugszok, mert az öcsém az.
- Veletek van? - hunyom le a szemeim egy pillanatra, és lelassítok.
- Igen, nem kell aggódnod miatta, minden oké. Jól vagy?
- Azt hiszem - nyelek nagyot. - Miért részeg?
- Iszogatunk a srácokkal, nem csak ő az - a lelkem fokozatosan megnyugszik. Luke nem részeg, azt észre venném, és benne bízhatok, vigyázni fog rá. - Mi történt? Liammel vagy?
- Nem - túrok a hajamba. - Kiborított, mondtam valamit, mire elrohant. Niall haragszik rám, ugye?
- Túlzás, hogy haragszik, csak aggódott - lehajtom a fejem, átkozom magam, amiért nem tudok vezetni, nem kéne gyalog rohangálnom, amikor munkán kívül akarok eljutni valahová, de eszembe jut Niall heves tiltakozása, és a szavai. - Mira, mi történt köztetek?
Beszívom a hűvös éjszakai levegőt, mindjárt a lakásomnál vagyok, és úgy néz ki, egyedül fogom tölteni az éjszakát, őt nem kérhetem meg, hogy jöjjön át, mert a többieket ismerve akkor elszabadul a pokol.
- Nem tudom- Luke - motyogom, beszívom az alsó ajkam, amit alig 24 órával ezelőtt Niall tett meg. - Nem tudom, mi csak...
- Szereted?
- Persze, hogy szeretem! - kiáltom, majd rémülten kapom a szám elé a kezem, és körbenézek. - Mármint úgy, ahogy... nem tudom, nem tudom - kétségbeesetten ejtem le a kezem, megszaporázom a lépteim.
- Nem akarlak ezzel terhelni, Mira, de gondolkodnod kellene rajta, hogy mit akarsz. Nem hülyítheted Niallt, ha még mindig Liamet akarod.
- Tudom, én nem akarom... Nem bántanám szándékosan - csuklik el a hangom.
- Tudom - válaszolja megértően. Szeretném, ha itt lenne, és megölelhetném, elmondhatnék neki mindent úgy, hogy nem kéne attól tartanom, hogy valami nagy hülyeséget követek el. - Nyugodj meg, jó? Nem kell most semmivel sem foglalkoznod, vigyázok Niallre.
De mi van Liammel?
- Mondd el neki, hogy nem akartam bántani - suttogom.
Biztosít róla, hogy így lesz, majd elbúcsúzunk, miközben én átvonszolom magam a lakóház előterén és beszállok a liftbe. Szörnyen kimerültnek érzem magam, és zaklatottnak, már bánom hogy azt mondtam, amit, mert ezzel talán Niallt is bajba kevertem, és nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy hol van Liam.
A lakás üres, és sötét, amint belépek az az első dolgom, hogy minden helyiségben felkapcsolom a villanyt, majd bezárom az ajtót, és elindítok egy lemezt, hogy ne legyen túl nagy a csend. Elhúzom a fürdést, Niallel egy lakásban túl kínosnak érezném, ha sokáig lubickolnék, így viszont megpróbálok egy pozitív dolgot találni abban, hogy egyedül vagyok.
Felveszem a fotelból a szöszi legjobb barátom egyik ledobott pólóját és belebújok, fáradt vagyok, mégsem tudok aludni, lefekszem, a nyakamig húzom a takarót és még a villanyokat is leoltom, csak egy kislámpát hagyok égve, de nem megy. Annyira megszoktam már, hogy Niall mellettem van, de előtte itt volt Luke, és valamikor kettőjük előtt Liam.
Felvonszolom magam a lépcsőn, az ágyamban való szenvedés helyett más módszert választok arra, hogy kikapcsoljam az agyam, mégpedig, hogy leülök a zongorához. Talán a legkevesebbet ezen a hangszeren játszok, azt nem tudom megmondani, miért, de ha egyszer leülök hozzá, akkor nehezen állok fel. Céltalanul nyomom le a billentyűket, a fejemben kutatok valami után, amit eljátszhatnék, de jelen pillanatban egyik zeneszerző darabját sem találom megfelelőnek, így akaratlanul is az egyik saját dalomat kezdem játszani. A céltalanság lassan összeáll, és ahogy az agyam felismeri az alapot, szinte magától nyílik el a szám, és kezdek egyre hangosabban énekelni. Úgy érzem, meg kell osztanom egy kicsit az emberekkel az érzelmeim, talán kapok néhány jó szót, biztatást, és amúgy is nagyon régóta alig foglalkozok valamit a rajongóimmal, ha egyáltalán vannak még olyanok. Lemegyek a laptopomért, majd vissza fel az emeltre, és a padlóra telepedek. Nem őrlődök azon, jó döntést hozok-e, vagy hogy szabad-e ezt csinálnom, akár szabad, akár nem, megteszem, feltöltöm a dalomat itunesra, mert ezt szeretném, mert az enyém, és azt csinálok vele, amit akarok.
Felmegyek twitterre, csak most szembesülök vele, mennyire elhanyagoltam a követőimet, és tulajdonképpen mindent. Írok néhány sort, megosztom a linket, és figyelem a reakciókat, rövid időn belül mosoly kúszik az arcomra. A rajongóimat szorgos kis hangyákhoz tudnám hasonlítani, akik feladatuknak érzik, hogy a lehető legtöbb zenei listán első legyen az aktuális dalom, youtube rekordokat döntenek, szavaznak rám ahol csak tudnak. Olvasgatom amiket írnak, válaszolok, az életem néhány percre visszatér azokba az időkbe, amikor sokkal gyakrabban tettem ezt. Szemöldök ráncolva nyúlok a telefonomért, a torkom elszorul egy pillanatra, de nem Niall az, a szám legkevésbé sem ismerős, és szúrja az oldalam a kíváncsiság, hogy mit akarhat valaki éjjel 1-kor.
- Igen? - emelem a fülemhez a fülemhez a készüléket. Nem szokásom bemutatkozni, ami talán bunkóság, de sosem tudhatom ismeretlen számok esetében, hogy ki hív, és vajon engem keres-e, vagy csak téves. Jobb nem elárulni, ki vagyok, így is gyakrabban kell számot cserélnem, mint szeretném.
- Jó estét kívánok! Elnézést a késői zavarásért, a Városi Rendőr főkapitányságról telefonálok, Daniel Plumberman vagyok, Miranda Hemmingssel beszélek?
- Én vagyok - nyelek nagyot, a homlokom a térdemnek támasztom, a gyomrom mazsolányira zsugorodik.
- Az egyik barátja egy kis zűrbe keveredett, és az ön telefonszámát találtuk meg elsőként ausztrál körzetszámmal. Érte tudna jönni?
- Megtudhatnám, kiről van szó, és miféle zűrbe került? - a szemeim előtt lepörögnek a lehetőségek, de az egyiket azonnal kizárom. Niall Luke-kal van, bár nem tudom, hol, de vele van, nem kerülhet bajba amíg a józan öcsém vigyáz rá, talán máskor együtt csinálnának valami hülyeséget, de most nem. Egy lehetőség van.
- Liam James Payne, ittas állapotban verekedésbe keveredett, a többit inkább személyesen osztanám meg magával, ha hajlandó érte jönni.
Nagyot nyelek, fel sem merül bennem, hogy nem megyek érte, de azért tudni szeretném, mi történne, ha mégsem mennék.
- És ha nem megyek?
- Akkor az éjszakát a fogdában tölti, és később kihallgatjuk.
- Fogdában? - kerekednek el a szemeim. - És később... ha hazahozom, akkor nem történik semmi?
- Akkor is kihallgatjuk, de ne aggódjon, vannak enyhítő körülmények, legrosszabb esetben is megússza az úr egy nagyobb összegű pénzbírsággal - óriási nyomástól szabadulok meg, ahogy ezt kimondja.
- Amint tudok, ott leszek - ígérem.
Felpattanok a padlóról, mindent otthagyok ahol van, és lerohanok a lépcsőn. Nem tudom, hogy dühös legyek-e, vagy aggódjak, mert bajba keverte magát, ráadásul akkorába, hogy rendőrségi ügy lett. A pénzbírság semmi ahhoz képest, amit a menedzsmenttől kapni fog, de inkább az, mint hogy börtönbe kerüljön.
Magamra kapom az első utamba kerülő ruhadarabokat, szűk, fekete farmert, pólót, belebújok a legmocskosabb tornacipőmbe és lekapom a fogasról a kabátom, majd amikor zárom az ajtót döbbenek rá, hogy nem tudok mivel elmenni érte, nincs kocsim. Idegesen járkálni kezdek, a fülemhez emelem a telefont és könyörgök, hogy Luke minél hamarabb felvegye.
- Minden rendben? - kezdi, furcsa módon akárhányszor felhívom, ez az első kérdése.
- Segítened kell - túrok a hajamba. - Ashton ott van?
- Igen - válaszolja, meg sem próbálja titkolni a meglepetést a hangjában.
- Ivott már valamit? - magamban reménykedek, hogy nemmel válaszoljon. Ashton az egyetlen esélyem, és tudom, hogy bunkóság őt megkérni erre, de nincs más választásom.
- Igen.
- A francba! - csattanok fel, és zaklatottan a lift felé trappolok.
- Mit akarsz tőle, Mira? Történt valami?
- Szükségem van egy kocsira - a lift ajtaja egy csengetés után kinyílik, belépve a homlokomat nekidöntöm a fém falnak. - Liam csinált valami hülyeséget, és bevitték a rendőrségre - kimondva annyira szörnyűnek hangzik számomra, mintha azt mondanám, hogy egy gyilkos mászkál a lakásom előtt.
Az arcomra döbbenet ül ki. amikor elröhögi magát.
- Luke, ez nem vicces! - támadom le. - Érte kell mennem!
- Mit csinált? - próbálja elfojtani a nevetését.
- Verekedett - zihálom, észre sem veszem, hogy lassan a sírás szélén vagyok.
- Akkor üljön csak le egy éjszakát, kit érdekel, reggel úgyis elengedik.
- Engem, engem érdekel! Nem hagyhatom ott!
- Miért nem? Ez semmi ahhoz képest, amin te átmentél miatta, ő most a saját hibájából ücsörög ott, mert idióta volt. Miért foglalkozol vele?
- Mert miattam ment el! - szinte már kiabálok. - Az én hibám!
- Nem, és ezt fejezd is be! - mondja határozottan. - Lehet, hogy mondtál valamit, és belegázoltál az érzékeny kis lelkébe, de nem te mondtad neki, hogy verekedjen össze valakivel. Maradj szépen otthon, és nyugodj le, semmi baja nem lesz.
- Nem érted - sírom, miközben kirontok az ajtón. Ő sem hagyna ott engem, akármekkora hülyeséget csinálnék a saját hibámból, vagy máséból, ő is ugyanúgy megőrülne a tudattól, hogy ott töltsem az éjszakát, mert fontos vagyok neki. Megpróbálhatnám tagadni, de nekem is fontos Liam, annak ellenére, hogy hányszor, és hogyan bántott, mik történtek, azt nem tudom elfelejteni, amink valamikor volt. Mindegy, hogy hogyan, de elhozom onnan, ha gyalog kell bemennem érte, és úgy hazatámogatnom, akkor megteszem, Luke is tudja, és mindenki más is tudná.
- Apu? - suttogom.
- Mira? Minden rendben? - kérdezi álmos hangon, a háttérből anya halk dünnyögését hallom. Nem keverném bele őket, ha nem lenne muszáj.
Nagy levegőt veszek, hogy sírás nélkül elmondjam, mit csináltam már megint. Az öcsémmel ellentétben ő nem ellenkezik, és nem próbálja megmagyarázni, miért ne menjek érte, csak biztosít róla, hogy perceken belül itt lesz értem.
Megkönnyebbülten guggolok le ott, ahol éppen állok, fogalmam sincs, mit fogok kezdeni vele, ha kihozom onnan, beszélgetnünk kell majd, tudnom kell, miért csinálta.
Apa autója majdnem közvetlenül ott áll meg, ahol vagyok, nagy lépésekben szelem át azt a néhány métert és bepattanok mellé.
- Köszönöm - sóhajtok fel, hátratúrom az arcomba lógó hajam, és hálás puszit nyomok az arcára. - Ne haragudj, Luke nem volt valami segítőkész.
- Jobb is, ha kimarad belőle, még mindig nagyon dühös.
Az ajkamat beszívva fordulok az ablak felé, és nekidöntöm a fejem, a rendőrségre készülök bemenni azért, hogy kihozzam a barátom, vagy az exbarátom, nem is tudom, mi ő már nekem, mindenesetre ez nem valami olyan, amit naponta csinálok, és nem is szeretném, ha rendszeres lenne.
- Nem akarod elmondani, mi történt? Nagyon gyorsan elhadartad, a felét sem értettem.
- A felét nem is tudom - motyogom, a csillagokat nézem, ahogy tegnap éjjel is tettem. - Mondtam valamit, amivel tudtam, hogy megbánthatom, elrohant, és most telefonáltak.
- Niall hol volt? - fordul felém meglepetten.
- Megkértem, hogy menjen el Luke-hoz - nyelek nagyot. Fejmosást várok, vagy legalább egy kis szidást, hogy nem kellett volna ezt tennem, de nem szól, csak megfogja a kezem és megszorítja.
- Szeretnéd, hogy bemenjek veled? - kérdezi, amikor megáll a rendőrség nagy, számomra most rémisztőnek tűnő épülete előtt. Ide bűnözőket hoznak, rablókat, tolvajokat, gyilkosokat, nem olyan fiúkat, mint Liam.
- Menni fog egyedül - rázom meg a fejem, és kinyitom az ajtót, viszont mielőtt kiszállnék mégis felé fordulok. - Lehetne, hogy kedves legyél vele?
- Nem terveztem mást - nevet rám, visszamosolygok, majd kiszállok.
A kezeim remegnek, nem túl reális magatartás ez egy olyan embernél, mint én.
Szerencsére nem kell túl sokat kérdeznem, vagy mondanom, megmondják, hogy hova menjek, és a dolgom már csak annyi, hogy bekopogjak egy ajtón, megpróbáljam menteni Liamet úgy, ahogy tudom, aztán hazavinni.
- Szabad! - kiáltja, valószínűleg az a férfi, aki felhívott.
A szemeim akarva, akaratlanul azonnal Őt találják meg, az érkezésemre felpillant, az ajkamba harapok, hogy ne szisszenjek fel. Nem sokkal a szeme alatt, és az állán, élénk színű, kékeszöld folt van, az alsó ajka felszakadt, megduzzadt, és még véres, ennek ellenére makacsul préseli őket egymáshoz és elfordítja a fejét. Közelebb érve megpillantom az ölébe ejtett kézfejét, az ujjpercein a bőr néhol felszakadt és véres, az öklének hasonló színe van, mint az arcának.
- Jó estét! - fogadom el a felém nyújtott kezet, ezúttal bemutatkozok. - Mira Hemmings.
- Jó estét, kér egy teát?
- Elfogadom - ülök le a szabad székre Liam mellett. Nem hajlandó rám nézni, még mindig részeg, érzem a belőle áradó alkohol szagát, és nehezen tartja meg a fejét. Elveszem a teát és a kezeim közt melengetem a forró bögrét, nem tudom, mit kellene tennem, legszívesebben azonnal felhúznám, és kitámogatnám innen Liamet. - Mi történt? - bököm ki esetlenül.
- Körülbelül másfél órával ezelőtt küldtek ki egy autót az egyik elég rossz hírű szórakozóhelyhez. A barátja elég rendesen helyben hagyott egy drogdílert.
Egy pillanatra lehunyom a szemeim, nem kell elmondania a történteket ahhoz, hogy tudjam, hol járt Liam, és a tippem is megvan arra, kit verhetett meg, és miért, csak azt nem tudom, honnan tudja, ki "látott el" engem a rövid füvezős pályafutásom alatt.
- Ki volt az?
- A neve Ryan Sanders, és egy ideje már keressük - nem tudja titkolni a szája sarkában megjelenő kis mosolyféleséget, amit egy kicsit megnyugtatónak találok. Belekortyolok a teába, ami egy kicsit lecsillapítja az idegeim. - Elvégeztünk egy kis vizsgálatot a fiatalemberen, de a meglehetősen magas véralkoholszinten kívül más probléma nincs vele, így azt a lehetőséget kizárom, hogy bármi köze van hozzá, főleg úgy, hogy angol állampolgár.
- Mert neki nincs is semmi köze hozzá - vallom be, valószínűleg mindketten tudjuk az igazat, de kötelességemnek érzem elmondani. - Nekem volt.
- Többet nem lesz - mormolja összefolyó szavakkal Liam. Legszívesebben megfognám a sebesült kezét és megpróbálnám meggyógyítani, miattam csinálta, minden szempontból én voltam az oka ennek az egésznek, annak is, hogy elment, és annak is, hogy most itt ülünk.
- Én csak annyit szeretnék tudni, hogy mi történhet - nézek könyörgően a férfire, minél hamarabb ezen az ajtón, és az egész épületen kívül akarom tudni magunkat. - Ha megbírságolják, kifizetem, már most.
- Hagyd abba, hogy úgy teszel, mintha érdekelnélek - felé kapom a fejem, felszakadt ajkát gúnyosan elhúzza, a pillantása sértett. Nem foglalkozok vele, nem fogok itt leállni veszekedni, vagy megmagyarázni, hogy igenis érdekel.
- Igen hálás lehet a hölgynek, Mr. Payne, nélküle egy nem túl kellemes szobában töltené az éjszakát.
Felhorkant, de nem szól vissza, amiért őszintén hálát adok. - Küldeni fogunk egy csekket, de ettől függetlenül holnap nem lenne rossz, ha tenne egy beszámítható vallomást.
Aprót bólintok helyette is, nem akarok ennél többet tudni, miután megkapom a végszót, vagyis, hogy ha nincs több kérdésem, elmehetünk, Liam felé nyúlok, hogy segítsek neki felállni, de elhúzza a kezét és haragos pillantást vet rám.
- Nem kell a segítséged - dünnyögi, majd feláll, és az ajtó felé indul. A járása bizonytalan, rosszul vagyok attól, ahogy botladozik, mert bármelyik pillanatban eleshet. Szorosan mögötte lépdelve terelgetem ki az épületből, néha megáll és mély levegőt vesz, majd tovább indul, viszont amikor lépcsőhöz érünk a pólójába markolva megállítom.
- Hadd segítsek! - kérem, magában morogva áll meg, eligazítom az egyik karját a vállamon és lassan elindulunk.
- Mi ez a nagy törődés? - gúnyolódik, amikor apa kiszáll a kocsiból és a segítségemre siet.
- Nem én voltam, aki nem törődött veled - jegyzem meg halkan, és a lefelé biggyedő ajkamba harapok. Apa besegíti a hátsó ülésre, eközben magamban folyamatosan hálát adok, amiért nem olyan haragtartó, mint a fia, vagy én...
A lakásomhoz vezető rövid út alatt Liam feje lebukik, és talán elalszik, próbálom kitalálni, mit csináljak most, de nem igazán van ötletem.
- Segítesz felvinni? - kérdezem bizonytalanul, a válasz mindössze egy kurta bólintás, és valami mosolyféleség, majd szinte a vállán hozva a részeg exbarátomat, követ.
- Megleszel egyedül? - kérdezi az ajtó előtt állva, majd mikor kitárom beengedem magam előtt.
- Persze - motyogom. - Tedd az ágyra, légyszi.
- Nem kell - kapja fel a fejét, és hirtelen küzdeni kezd a segítség ellen. - Nem megyek oda, amikor Niallel ott...
- Liam, Niall még mindig csak a legjobb barátom - sóhajtok, bár már közel sem vagyok biztos benne, hogy amit mondok, az igaz. A tiltakozása ellenére apa az ágyra ülteti, majd várakozva néz rám.
- Köszönöm - dörzsölöm meg az arcom. - És ne haragudj...
- Semmi baj - simogatja meg a hajam, és puszit nyom a homlokomra.
Az ágyamon ülő fiú undorodó arccal gyűrögeti az ágyneműt, máskor talán viccesnek találnám a hisztijét, de most nem.
- Nem maradok itt - bizonygatja, és felállna, de a lába megroggyan és kis híján a padlón köt ki.
- Hova szeretnél menni? - támogatom fel az ágyra.
- El - néz a szemembe.
- Majd elmész, ha jól leszel - válaszolok. Miután biztonságosan újra az ágyon ül, és nem lázadozik, a konyhába megyek, benedvesítek egy tiszta konyharuhát, és visszamegyek hozzá. Nehéz egy helyiségben lennem vele, nehéz hozzáérnem és beszélgetnem vele, még látnom is nehéz, mert a szívem mélyén nagyon is vele akarok lenni, de valami ezt nem engedi. - Megtennéd, hogy együttműködsz, és elfogadod a segítségem?! - csattanok fel, amikor elfordítja a fejét. - A pokolba is, most hoztalak ki a rendőrségről, ne hisztizz már!
Egymáshoz préseli az ajkait és hajlandó felém fordítani a fejét, hátratúrom a hajam, majd óvatosan az álla alá nyúlok és felemelem a fejét, összerezzen, az ajkára rászáradt a vér, és az orrán is láttok.
- Bocsánat - suttogom.
- Nem fájt - mormolja összezárt ajkain át. Óvatosan megtörölgetem az ajkát és az orrát, rádöbbenek, hogy alig veszek levegőt, és kemény erőfeszítésbe kerül, hogy ne kezdjem el simogatni sérült állát.
- Miért csináltad? - kérdezem halkan, leeresztem a kezem, óvatosan leülök az ágyra, és az ölembe veszem a kezét.
- Láttam rólad a képeket, tudom, mit csináltál, és most már azt is, hogy ki adta neked azokat - a szemei szinte izzanak a haragtól, ökölbe szorítja a kezét, amelyet épp óvatosan törölgetek.
Nem válaszolok, az, hogy kimondja, csak megerősít engem abban, hogy valóban én vagyok az oka ennek az egésznek. - Most még jobban haragszol?
- Nem - vallom be halkan.
- Régen haragudtál volna - motyogja. - De adtál volna egy puszit, miután megtörlöd a szám.
Nagyot nyelek, mert igaza van, de nem akarok erről beszélni.
- Kérsz valamit? - állok fel, és a konyhába megyek.
- Nem - mormolja.
Kicsavarom a vizet a ruhából és öntök neki egy pohár hideg ásványvizet.
- Ezt idd meg - adom a kezébe, megvárom, míg megissza, majd visszamegyek a konyhába.
- Nem fogok itt aludni - közli, sokkal jobb lenne, ha inkább nem szólalna meg. - Niall hozzád ért, ugye?
- Nem, Liam - szorítom össze a fogaim, hogy ne csattanjak fel. - Feküdj le, kérlek.
Szófogadóan eldől, kis híján frászt kapok attól, hogy a cipőjét az ágyneműre teszi, végül erre sem mondok semmit.
- Komolyan mondtad? - kérdezi, úgy ejti ki ezt a két szót, mintha a nyelve lezsibbadt volna. - Hogy lefeküdnél vele?
- Nem tudom - kötöm ki a cipőfűzőjét, és lehúzom a lábáról.
- Szerinted nekem nem lehet megbocsájtani? - fészkelődik, nagyra nyílt szemekkel néz rám.
- Leveszed a nadrágod? - kérdezem csendesen, kikapcsolja az övcsatját is mocorogni kezd. Nagyot nyelek, mielőtt segítenék lehúzni, az ujjaim a bőréhez érnek, a pillantását nem hajlandó elszakítani rólam.
- Szóval nem - nevet fel halkan. Megkönnyebbülök, amikor lekerül róla a ruhadarab, gondosan összehajtogatom és a fotelba teszem. - Ha megígérem, hogy nem érek hozzád, alszol mellettem?
- Nem - a hangom megremeg, ahogy kimondom. - Aludj, jó?
Nem válaszol, és én sem szólok, könnyek öntik el a szemem, a fürdőszobába megyek és mély levegőt veszek, megnyitom a csapot, kinyitom a szekrényt, csak hogy azt gondolja, csinálok valamit, viszont amikor kimegyek még mindig éberen pislog maga elé.
- Hol fogsz aludni? - kérdezősködik tovább, kis híján elmosolyodok.
- Nem tudom - vonom meg a vállam.
- Innod kellene valamit - javasolja.
- Nem hinném - nevetek fel halkan. - Van elég részeg ebben a lakásban.
- De - mormogja. - Ha együtt vagyunk részegek, mindig az ágyamban kötsz ki.
Elfordulok, bárcsak elaludna már, vagy bárcsak inkább undok lenne velem, nem pedig minden áron azon lenne, hogy valahogy maga mellé csábítson, és meglágyítsa a szívemet. Ha ez a célja, már elérte, de nem fogom kimondani, az, hogy részegen erőlködik nekem nem elég.
- Ez nem igaz - jegyzem meg halkan, mire kuncogni kezd. Megkockáztatok egy szórakozott mosolyt felé, majd leoltom a lámpát, hátha úgy elhallgat.
- Cica - suttogja, mintha az, hogy nincs fény, azt jelentené, hogy csendesebbnek kell lennie. - Legalább kaphatok egy puszit? Csak az arcomra - kérlel, szerencse, hogy nem látja a szememből kicsorduló könnycseppet.
Nagy levegőt veszek és odalépek hozzá, a sötétben csak az arcának körvonalait látom, esetlenül felemelkedik amikor leülök az ágy szélére. Mozdulatlanná dermed és nem vesz levegőt, amikor az ajkaim egy pillanatra kissé borostás arcához érintem, majd mielőtt elhúzódnék esetlenül átkarol, és közel tart magához.
- Liam - figyelmeztetem.
- Nagyon hiányzol - vallja be halkan, a nyakamhoz bújik és mély levegőt vesz. - Annyira szeretlek, bocsáss meg nekem!
Lefejtem magamról a karjait, bár borzasztóan nehezemre esik nem odabújni hozzá, kicsit arrébb húzni a fejét, hogy megcsókolhassam, és mellette maradni, mégis megteszem, felállok, és elsétálok. Hallom a fészkelődését és nehéz sóhaját, jobb híján a fotelba fészkelem magam, nem túl kényelmes, ruhában főleg nem, de nincs más választásom. Egy darabig mozgolódik, majd a csend nyomasztóan nehezedik ránk, mígnem elalszik, és a lakással együtt a fejemet is betölti a szuszogása.
Átölelem magam, a gondolataim ismét leállíthatatlanok, ha nem kér arra, hogy aludjak mellette, akkor talán most nem akarnék odabújni hozzá, azt kívánom, bárcsak inkább felbosszantott volna, bárcsak tudnék rá úgy haragudni, hogy ne akarnám megcsókolni a miattam megsérült ajkát.
Csendben figyelem, bár fordított esetben én valószínűleg frászt kapnék attól, hogy valaki bámul, a szívemben félig betölti az ott tátongó űrt a halk hortyogása, és hogy a lakásomban van, az ágyamban fekszik. És miattam verekedett, már másodjára.
Csak akkor ébredek rá, mit csinálok, amikor már az ágy mellett guggolok, és a kezem megérinti a haját. Mit fogok mondani, ha felébred, és itt talál? Ennek ellenére képtelen vagyok felállni és visszamenni a fotelba, hozzáérek, és az ép gondolkodásom elveszik. Arra gondolok, hogy neki is mindössze ennyit kellene tenni, ismerem a gyengeségeim, ha felkapna és szétcsókolná a szám, az talán elűzné belőlem a kételyeket és a félelmet, hogy ha egyszer magamra hagyott, akkor megtesz legközelebb is. Lehuppanok a földre, az ujjaim eleinte alig érintik a puha haját, majd egyre bátrabban simogatom, olyan mély álomba merül, hogy azt sem veszi észre, amikor a kezem az arcélére kalandozik, sercegnek a borosták alatta, közben halkan elsírom magam. Annyi bosszúságot okoz, és okozott, mióta belépett az életembe, de már előtte is, mert őt, és az egész "pereputtyát" hibáztattam azért, mert Luke végre kihúzta a fejét a hátsómból, és bedugta az övékébe. De ez legalább vezetett valahová, mert végre a saját sarkukra álltak, mellettem ez talán nem következett volna be.
Az alsó ajkamba harapok, érzem a duzzanatot az arcán, ahová kaphatott egy ütést, bár valószínűleg ezért Ryan sokkal többet kapott vissza.
Elveszem a kezem, letörlöm vele a könnyeim, majd óvatosan felállok. Csak annyit kéne tennem, hogy mellé fekszek, így talán reggel nem akarna kérdezősködni vagy vitatkozni, hanem örülne nekem, és egész nap ágyban maradhatnánk. Az ágyban maradás gondolatától viszont eszembe jut a felajánlása, hogy lehet egy másik kisbabánk, ha ezt akarom, de én nem ezt akarom, akkor sem, ha egyikünk sem tudja visszacsinálni a történteket, és ő ezt nem érti.
Óvatosan kihalászom a másik takarót az ágyról, az illatából érzem, hogy ezzel Niall alszik, már ha egyáltalán lehetséges megkülönböztetni, melyik az enyém, és melyik az övé, amikor végül úgyis egy takaró alatt kötünk ki.
Lekuporodok a fotelba és a nyakamig takarózok, hiányzik a hozzám simuló meleg test, az illata, amely beborít, az arcomat vagy a nyakamat csiklandozó puha haj, és maga a jelenléte, hogy minden alkalommal amikor kinyitom a szemem, mosolyogva néz rám, hátha akkor én is elmosolyodok.
Választanom kell majd, és nem tudom, mit fogok csinálni, nem tudom, mit érzek, ki iránt, és hogyha döntök, az helyes lesz-e. Egyáltalán ki vagyok én, hogy azon gondolkodok, kit válasszak? Képes lennék szétugrasztani egy barátságot, ha Niallel akarok lenni, vagy bántani a legjobb barátom, ha Liammel? Azt szeretném, ha minden olyan lenne, mint hónapokkal ezelőtt volt, amikor egyszerűen eldöntöttük, hogy nincs több veszekedés, és Niallel semmi többek nem voltunk egymásnak barátoknál, akik testvérekként szeretik és védik egymást, de ha ez a lehetőség nincs, akkor azt akarom, hogy minden olyan legyen, mint azelőtt volt, hogy elküldtek a farmra, és az életembe szabadították őket.

14 megjegyzés:

  1. Hey!
    Első komi! Na, de a rész nagyon jó lett. Eskü együtt könnyeztem Mirával! Nagyon kedves volt tőle amilyen kedvesen bánt Liamel. Liam beszólásaitól szinte fizikailag éreztem hogy olvadok. Kifejezetten aranyos részegen. Luke-ot pedig meg tudom érteni hogy nem segített. Én se segítettem volna. Bár.. Liamet imádom szóval.. lehet mégis. Kitudja. :) De, térjünk a lényegre. Kérlek mond hogy Mira újra együtt lesz Liamel és Niallel csak barátok maradnak!! Ők az álom pár! Nem választhatod őket szét hisz akkor ki fog törni a 3. Világháború!! És ugye nem akarod ezt?! Jó, oké befejeztem. Kicsit túl pörögtem. :D
    Ui.: BUÉK! És persze Szilvesztert. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Nagyon köszönöm!
      Sajnos nem mondhatok semmit, viszont már nem kell sokat várni, hogy választ kapj. :)

      Törlés
  2. Mintvvalami idegbeteg ugy olvastam vegig, a vegen pedig szinten nemnormalis modonszuggeraltam a kepernyot hatha csak szorakozik velem eles igazabol van meg tovabb is. Nos ez az igazsag kenytelen vagxok varni ujabb nehez egy hetet arra hogy vegre olvashassam a blogot. Biztos mondtak mar de en is beallok a sorba. Ahogy, amit irsz az egyszeruen csodalatos. Ha valasztani lehetne hogy ez, vagy egy sablonos After keruljon nyomtatasba, esz nelkul orditoznam hogy Miranda Fuckin' Hemmings. Talan a 40valahanyadik fejezetnel kapcsolodtam be es azota egxutt izgulok a tobbi olvasoval. Nemtudom hogy ez mennyire fontos info de vannak mar elkepzeleseid arrol hogy milyen hosszura tervezed? Oszinten ha befejezted egy seggberugassal odaloknelek valamelyik kiado ele.
    No mindegy. Magarol a fejezetrol most nem nyilatkozom, megfogadtam hogy addig nem amig nem lesz Miam csok. Addig is csak teged foglak fenyezni.
    Boldog ujevet remelem 2016 mindannyounknak sikeresebb ee kevesbe esemenydusabb lesz.
    Csok Barbara

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen megnéztelek volna. :D
      Nagyon köszönöm, bár én most az After védelmére kelek, mert egyszerűen odáig vagyok azért a könyvsorozatért, ugyanakkor magamban igyekszek elfojtani valamiféle kárörvendést, mert az én írományomat jobbnak gondolod.
      Már csak néhány rész van hátra, és kérlek, jó erőset rúgj, mert magamtól képtelen vagyok rá, hogy beküldjem valahová.

      Törlés
  3. Drága Nessa! :)

    Annyira megörültem, hogy ilyen hamar feltetted a részt :)
    Eszméletlenül jó rész lett
    Liam olyan aranyosan részeg, imádom *-*
    Kérlek szépen, könyörgöm ne válaszd szét őket, jöjjenek ösze, mert ők tökéletesek együtt <3
    Niall talál majd magának valakit akit igazán szeret, és még barátok is maradnak Mira-val :)
    Nagyon várom a következő részt ;)
    XoXo

    Ui.: BÚÉK és érezd jól magad 2015 utolsó napján :-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!:)
      Bárcsak máskor is sikerülne ilyenkor feltenni.
      Köszönöm!
      Hamarosan minden kiderül. :)

      Törlés
  4. Sziaa, én igazából nem szurkolok se Liam- nek se Niallnek, csak annak, hogy döntsön már, mert mind a kettővel eszméletlen aranyos 😍 BUÉK

    VálaszTörlés
  5. Nessa!
    Nem tudom most mi van már egyáltalán nem értem. Mira annyira bonyolult nem lehet tudni kit szeret vagy inkább kit szeret jobban. Néha úgy láttom, hogy nem csak barátok Niallel és ad új esélyt Liammel, de aztán megint változik minde.

    Persze remek lett a rész szokás szerint remekül írtad meg. Igényes és nincs hiba benne.

    Biztos lehetsz benne, hogy én itt leszek veled 2016-ban is. Nem is tudom mióta olvasom a blogjaidat, de továbbra is fogom. És van ami nem változik még pedig az, hogy akármilyen kedvem van mindig találok tőled egy blogot amitől boldogabb leszek.

    Boldog Újévet, hátha jobb lesz az elözőnél. Mimdjárt 2016!!

    Puszi FS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Teljesen igazad van, Mira bonyolult, de igyekszek minden összekuszált szálat elvarrni a végére.
      Köszönöm szépen!❤❤

      Törlés
  6. Nessie!
    Végre sikerült beérnem, magam, és most már mondhatom, hogy várom a csütörtököt, hogy felkerüljön a rész,de inkább mondom a pénteket, hiszen csak akkor fogom tudni elolvasni. (Köszönöm kollégium, hogy megfosztasz az olvasástól)
    Már nagyon vártam a Mira szemszöget. Ugyebár az előző részben,csak Liam, és Niall szemszög volt.
    Niall, most elég bunkón viselkedett Mirával, és nem értem miért. Attól, hogy elküldte, amikor Liam akart vele beszélni, az még nem elég indok. Meg amúgy is elküldte Liamet, na de mindegy. Luke, mint mindig, most se csalódtam benne, hiszen olyan kedves Mirához. Próbálja rávezetni, mindig a helyes útra, és ha rátér a rosszra, akkor meg a segít neki vissza térni. És most is próbálja, rávezetni, arra, hogy mi lenne helyes.
    Nagyon rendes volt Mirától, hogy bement Liamért, a rendőrségre, hiszen megcsinálhatta volna azt is, hogy hagyja bent éjszakára. Az apukájáról nagyon keveset tudok, de az már kiderült róla, hogy nem haragtartó, és kedves az emberekhez.
    Nem tudom, Mira, hogy bírta ki, hogy nem feküdt le Liam mellé, meg nem csókolta meg. Olyan rossz volt olvasni, hogy sír. Most megint összezavarodott, és remélem gyorsan kitalálja, hogy mit akar.
    Ez még fontos. Ugye a történetben szegény Mira össze van zavarodva, ahogyan én is. Még mindig csodálkozok azon, hogy úgy írsz, mintha az olvasó lenne benne a történetben. Minden egyes sor, egy átélt élmény számomra.
    Garantálom, hogy 2016-ban is itt leszek, sőt egészen addig, amíg írsz nekünk bármit is. ♥♥
    Utólag is boldog újévet kívánok! :)
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Oh, a kedves kollégium engem az írástól foszt meg.
      Muszáj a szöszi védelmére kelnem, mert ő sem volt teljesen magánál, azt pedig nem tudta, hogy Mira elküldte Liamet.
      Nagyon szépen köszönöm, mindig öröm számomra azt olvasni, hogy az olvasóim a karakterem helyébe tudják képzelni magukat. :)

      Törlés
  7. Drága Nessa!

    Hülyeség lenne utólag állást foglalni a dologban, mégis muszáj megtennem. Komolyan azon gondolkodtam, Mira miért olyan ostoba, hogy elmegy Liamért az éjszaka közepén, autó és jogosítvány hiányában. Miért? És bár távol álljon tőlem bármiféle negatív kinyilatkozás, akkor végtelenül ostoba és naív ötletnek tűnt. Mert mi is történt? Liam Ausztráliáig meg sem állt, végre vette a fáradtságot, órákon át várt Mirára a lakásánál, holott simán elmehetett volna egy szállodába. De nem, ő vár. Ez eddig abszolút becsülendő, de aztán csak a fejéhez vágott olyan dolgokat, amiket nem hiszem, hogy joga lett volna. De mikor eljutottam odáig az olvasásban, hogy Mira az alvó Liamet figyeli, és csak nagy nehezen tud elszakadni tőle, olyan érzésem lett, mint akit fejbe vágtak. A saját homlokomra kellett csapnom: hogy lehet, hogy ennyi sz.rság (bocs), és küzdelem után Mira még mindig ennyire szereti?
    Nem tagadom, meghatott, mert belegondolva elképesztően bátor döntés volt kirángatni a rendőrségről Liamet, én a helyében nem tudtam volna ilyen nyugodt maradni, ha egy légtérbe kellett volna tartózkodnom életem nagy szerelmével, aki egyben az életem megkeserítője is. Szumma, megint beleestem a csapdába, és megint a rész legvégén sikerült megváltoztatnod a nézeteimet, ami már-már hagyomány. Vagy csak figyelmetlen és idealista vagyok. :)
    Mivel azóta már megtudtam a folytatást, ezért értelmét vesztette a gondolatmenetem vége, de biztos lehetsz abban, hogy ezektől a felismerésektől és érzelmi hullámoktól hétről hétre csak jobban szeretem, amit csinálsz.
    És akár meglep, akár nem, ne aggódj, 2016-ban is itt leszek, ha kell, ha nem, és bár nem mindig látszik, de hidd el, minden alkalommal az elsők közt olvasom el a részeket, és kívánom, hogy ebben az évben is csalj mindenki arcára mosolyt, sirass meg minket, és essen le mindannyiunk álla attól, milyen lélegzetelállítóan írsz.

    <3
    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu!
      A "hülyeség" szót ilyen értelemben látni sem akarom a blogomon, mert semmi sem hülyeség számomra.
      A kérdésedre válaszolva: Igen, lehet, viszont ezt most ennyiben is hagyom. :)
      Nagyon köszönöm, és ha nem akarnád többé olvasni az írományaimat, akkor térden csúszva könyörögnék, hogy mégis tedd meg, és mondj róla valamit.
      ❤❤❤❤

      Törlés