2015. december 2., szerda

78.rész Leállósáv

Sziasztok!:)
Huh, először is kezdeném azzal, hogy a rész 3 szemszögből íródott. :'D Talán egy kicsit kuszának tűnhet, viszont a fejemben egyes részek más-más szemszögből születtek meg, és hosszú idő óta először gondtalanul, szenvedés nélkül sikerült megírnom, ráadásul hamarabb végeztem! Éppen ezért kerül fel már most. :)
Nagyon remélem, hogy tetszeni fog nektek, és kíváncsian várom a reakciókat! Még mindig bocsánat, amiért nem válaszoltam az összes kommentre, sokszor már a nevemet se tudom, a legtöbb szabadidőmet alvással töltöm, de ha addig nem, a szünet alatt mindenképp válaszolok az összesre.
Utolsóként egy kéréssel fordulnék hozzátok, amit már többen láthattatok az ask profilomon. Megtennétek, hogy szavaztok ezen az oldalon? Ha kicsit átböngészitek láthatjátok, mi a cél de röviden összefoglalva azoknak, akiknek nincs kedvük olvasni, a lényeg, hogy pénteken megrendezésre kerül Párizsban a világ vezetői között egy konferencia, amelyen a Földet fenyegető veszélyek megakadályozásáról tanácskoznak, szeretném, ha minél többen támogatnánk ezt. Köszönöm mindenkinek, aki szán rá 1 percet!
Nessa. xx

~Liam Payne~

Egy sértett kisgyereknek érzem magam, és úgy viselkedem, ahogy az ölemben a tabletommal gubbasztok Zayn kanapéján, és dühösen ki-be lépkedek különböző cikkekből, újra és újra megnyitom a képeket és ráközelítek. Mira, ahogy fogja Niall kezét, Mira, ahogy nevet Niallre, Mira, ahogy hozzábújik, megöleli, megpuszilja, mosolyog rá, ahogy együtt üldögélnek egy sziklán, szaladgálnak a parton, és ölelkeznek, úgy ölelkezik vele, ahogy velem is tette. A kezem megremeg, és az ujjaim alatt elhomályosodik a képernyő, olyan erővel préselem hozzá a panelhez. Dühös vagyok, mert nekem állítólag arra kell várni, hogy jól legyen, és ezt pont Niall mondta, holott úgy tűnik, remekül van, remekül érzik magukat együtt. Úgy érzem magam, mint akit átvertek, talán ez Mira bosszúja, szórakozik velem, elhiteti, hogy van még esélyem visszakapni, holott lehet, hogy megtalálta a vigaszát Niallben. 
Csupán attól, hogy ez megfordul a fejemben minden izmom megfeszül, és elhomályosodik a látásom a dühtől, mert lehet, hogy rohadtul elbasztam mindent ami kettőnk közt volt, de Niallnek kibaszottul tudnia kellene, hogy hol a helye. Mégpedig minél messzebb a barátnőm bugyijától, és mindenétől, amihez én valaha hozzáértem, még csak gondolatban sem közelítheti meg.
Hunyorogva nézem a képet, amire már amúgy is annyira ráközelítettem, amennyire csak lehetséges. Olyan, mintha csókolóznának, és a gyanúmat csak bizonyítja a cikk, melyben arról írnak, hogy ők ketten az egész estét együtt töltötték, elmentek az operaházba, sétáltak, látták őket egy étteremben, ahol állítólag egymást etették és pezsgőztek, mindeközben végig fogták egymás kezét, ölelkeztek, ahogy ezt egyébként láthatom is a képeken. De van az, amin a tengerparton állnak, Mira a karjait Niall nyaka köré fonja, aki átöleli a derekát, belefúrja az arcát a hajába, abba a megmagyarázhatatlanul jól illatú hajtömegbe, ami folyton ott volt mindenhol. Kiterült a mellkasomon, befedte a vállát, a felsőtestét, és gyakran belement a számba. Viszont talán ez az a kép, amit még inkább elviselek, a következőt viszont képtelen vagyok. Nem fúrja bele az arcát a hajába, hanem egymásénak döntik a homlokukat, és rohadtul nem látom, hogy hol van Niall szája!
- Hé forrófejű, lassan nincs is szükség a kandallóra, annyi hőt termelnek a negatív energiáid - huppan le mellém Louis egy pizzás dobozzal a kezében. - Mi bajod van már megint? 
Szinte rádobom a pizzaszeletekre a tabletet, végül időben elrántja a dobozt, és így az ölében landol, míg én dühösen felpattanok és a konyhába trappolok, bár nem tudom, miért. Kivágom a hűtőajtót és előkapok egy üveg vizet, majd olyan erővel vágom is be, hogy hallom a törékeny üvegek csörömpölését benne. Ahogy megfordulok szembetalálom magam Harry megszeppent pillantásával, és Zayn meglepett képével.
- Esetleg a saját hűtődet verd szét, jó? Hálás lennék, ha az enyémet kímélnéd még egy darabig, nem hinném, hogy vasárnap bárhonnan is tudok szerezni egy másikat - jegyzi meg.
- Bocs - morgom, lecsavarom a kupakot az üvegről és néhány korttyal eltüntetem a jéghideg vizet. Ha arra számítottam, hogy ez majd lehűt, hát nem jött be.
- Mi is a problémád pontosan? - lép be Louis, egyik kezében egy szelet pizzát, másikban a tabletomat fogja. - Még mindig nem értem.
- Mi az? - veszi el tőle Harry, és Zaynnel fölé hajolva kezdik böngészni.
- Nem érted? - hőbörgök. - Hogy nem érted? - kínomban cinikusan, hitetlenkedő nevetéssel túrok a hajamba, de ahelyett, hogy leengedném a kezem megmarkolom a tincseim. Kezdek beleőrülni ebbe az egészbe.
- Nem - vonja meg a vállát. - Mármint látom őket, és hogy Mira boldog, éppen ezért nem értem, hogy mi bajod van. Niall azt mondta, hogy ha elég jól lesz, akkor elhozza. Szóval? 
- Te nem látod? - kapom ki a szerkezetet Zayn kezéből.
- Asszem' én értem - motyogja, miközben én Louis arcába nyomom. 
- Nem látod, hogy ez az egész már rohadtul nem rólam szól? Mira nem akar majd jönni, mert már nagyon jól megvan Niallel! 
- Most úgy csinálsz, mintha eddig nem lettek volna barátok - jegyzi meg Harry. 
- Ez nem barátság! - vicsorgom. Képtelenség, hogy nem értik meg, egyszerűen nem létezik, hogy csak én látom azt, amit látok. 
- De igen - mondja. - Csak megint azokat a képeket használják fel, amin kicsit félreérthető helyzetben vannak. 
- Kicsit - fortyogok. - Egy kicsit kedvem lenne állba vágni Niallt, amiért kicsit félreérthető helyzetbe kerül a barátnőmmel.
- Ja, és szólt, hogy szedd össze magad, mert Mira hajlandó lenne találkozni veled - fűzi hozzá Louis, és ezzel nagyon nem segít. Nem értik, egyszerűen nem fogják fel, hogy miről van szó. - Szóval, elmondanád normálisan, fenyegetőzés és csapkodás nélkül, hogy mivel is van a problémád? Niallel, vagy azzal, hogy Mira boldognak tűnik? 
- Szerintem azzal, hogy Niallel boldog, és nem veled - vizsgálja az arcom Zayn, miközben ezt mondja.
- Nem - morgolódok. - Ne azzal van a bajom, hogy boldog. Azzal van a bajom, ahogy... - nem tudom, nem tudom elmondani, érteniük kellene. - Mielőtt odament szakított Florával, most meg az én barátnőmmel ölelkezik nyilvánosan.
- Liam, nem hinném, hogy ez az, amire te gondolsz - kel ismét a védelmére Harry.
- Hanem akkor mi? - kapok két kézzel a fejemhez. - Mi, ha nem az, amire gondolok?
- Én értem - ragadja meg a kezem Zayn, és lerángatja. - De ettől függetlenül azt gondolom, hogy nincs igazad. Megértelek, mert én is féltékeny lennék a helyedben, mindegy kiről van szó, de gondold át. Niall Mira legjobb barátja, ő hozott össze titeket, ugyanakkor ő állt mellette, amikor kidobtad...
- Nem dobtam ki! 
- Jó, akkor...
- De kidobtad - mormolja Louis, viszont egy gyilkos pillantással belé fojtom a szót. 
- Kuss - pillant rá Zayn is. - Szóval akkor is ő állt mellette, amikor te nem, és akkor is, amikor elment a baba. Miután Mira hazament a szüleivel egy idő után nem volt hajlandó beszélni Niallel, ahogyan veled sem hajlandó, csak a különbség kettőtök között az, és ne haragudj, amiért ezt mondom, de Niall abban a pillanatban, hogy rájött mi folyik, Ausztráliába repült, te viszont csak ülsz a seggeden és vársz a csodára. Nem értem, hogy mégis mit vársz, haver, amikor a kisujjadat se mozdítod annak érdekében, hogy visszakapd, csak dühöngsz és reméled, hogy majd valaki megoldja helyetted.
Elhallgatok, akármennyire is a szavába akarok vágni és bizonygatni, hogy ez nem így van, mélyen belül tudom, hogy nagyon is igaza van.
- Talán ideje lenne eldönteni, hogy egyáltalán tényleg Mirával akarsz-e lenni, mert ha nem, akkor fejezd be amit csinálsz, tedd túl magad a történteken, és hagyd, hogy boldog legyen, megérdemli azok után, amin átment.
- Vele akarok lenni - ebben biztos vagyok, biztosabb, mint bármi másban.
- Akkor most már bízz meg Niallben, és várd ki, amíg Mira magától eljön.
Ez az, amire nem vagyok képes, akárhogy is próbálkozom. 
Leülök velük a kanapéra megnézni az előző esti meccs ismétlését, ahogy azt eredetileg terveztük, de képtelen vagyok kikapcsolni az agyam. A gondolataim a képek körül forognak, hogy miket csinálhatnak, amikor együtt vannak, azaz mindig, mikről beszélgethetnek, Niall mivel éri el, hogy nevessen. Nem tudok nem arra gondolni, hogy ez már több, mint barátság, pedig megpróbálom, tényleg. Visszhangzik bennem Zayn mondata arról, hogy csak ülök, és várok a csodára, és ha már eddig ezt csináltam, akkor tulajdonképpen csináljam is tovább, csakhogy nem megy, már nem.
Félidőnél egyszerűen bejelentem, hogy hazamegyek, és nem is kérdeznek semmit. Képtelen vagyok figyelni, vagy velük együtt szórakozni.
- Ne csinálj baromságot - kísér el az ajtóig Harry, mindig tudja, hogy mire készülök, akárhogy is próbálom eltitkolni előle, mégis csak bólintok, mintha egyikünk sem tudná, miről van szó, majd vállon vereget, és sarkon fordulva átvágok az udvaron a kocsimig.
Vezetés közben elintézem, hogy 2 óra múlva a magángépünkön legyek Sydney felé, senki nem kérdezi meg, hogy miért, mert annak, hogy én a Föld másik felére akarok utazni, egyetlen egy oka lehet.

~Mira Hemmings~

Megijeszt, hogy egyedül ébredek, hozzászoktam, hogy ha oldalra fordulok beleütközök Niallbe, és beletemethetem az arcom a pólójába. Most viszont nincs ott, de a helye még meleg. Kipattannak a szemeim, egy pillanatra elvakít a beszűrődő fény, majd amikor megszokom megpillantom Niallt az erkélyajtónál, ahogyan a függöny résein keresztül néz kifelé.
- Niall - motyogom, majd megköszörülöm a torkom. Elengedi a függönyt és hozzám siet, zaklatottnak tűnik. - Mi a baj? - ejtem a fejem a párnára, és megfogom a kezét.
- Ne ijedj meg, és ne legyél dühös - körít, de pont ettől ugrik össze a gyomrom.
- Niall!
- Valaki végig követett minket, és most mindenhol az szerepel, hogy együtt vagyunk. Kint mindenhol fotósok meg riporterek vannak...
Elhallgat, talán attól fél, hogy dühös leszek, de az egyetlen ami dühít az az, hogy képtelen vagyok nem közszemle tárgya lenni. Nem csinálok semmit, még csak nem is tudok róla, hogy figyelnek, és valaki mindig a nyomomban van, ha kilépek az ajtón.
- Le kell innen lépnünk - rúgom le a takarót. - Szólok Simonnak.
Aprót bólint, felkapom a telefonom, realizálom, hogy délután 2 van, mi pedig reggel 5-kor estünk haza, majd rövid tanácskozást rendezek le Simonnal. Az ötlete az, hogy pakoljuk össze a cuccunkat, küld értünk egy kocsit meg biztonságiakat, és lépjünk le, de hogy hová, meg meddig, azt nem mondja.
- Mack - bökdös meg Niall. - Menjünk el kirándulni, csak ketten.
Leeresztem a telefont és lefogom a mikrofont, hogy Simon még véletlenül se tudjon hallgatózni, vagy akár beleszólni.
- Hová szeretnél menni? - kérdezem, válaszul megvonja a vállát.
- Melbourne, Brisbane, Perth, mindegy, valahová.
- Niall, Perth innen egy nap autóval - nevetem el magam. - Melbourne is több, mint 8 óra.
- Fantasztikus! Én vezetek - rendelkezik. Kétkedve nézek rá, de lehetetlen nemet mondani neki. - Kérlek, jó lesz, hidd el!
- Tudom, hogy jó lesz, csak... 8 órát akarsz vezetni?
- Nem muszáj egyben, de akár... igen - vonja meg a vállát. - Jó lesz, viszünk kaját, útközben énekelünk, mint más kirándulni készülő emberek.
Nagyon jól tudja, hogy mivel fogjon meg, és kőkeményen be is veti ezt a stratégiát. Az "átlagos" és a "mint más emberek" említésére nem nagyon tudok nemet mondani, pláne, ha társul hozzá a reménykedő arckifejezése.
- Kaphatunk egy autót? - sóhajtok, és mosolyogva rázom a fejem Niall kis örömtáncára. Simon gondolkodás nélkül belemegy, a legnagyobb meglepetésemre.
- Nem tudom, hogy hogyan csinálod ezt - rázom a fejem, és rámosolygok az ágyam szélén vigyorgó fiúra.
- Szeretettel - nyávogja, és kitárt karokkal vetődik rám, hogy magához szorítson. Nevetve lököm le magamról, majd boldogan szed elő egy táskát a cuccai közül.
- Mennyi időre akarsz menni? - pillantok rá a tatyójára. - És mégis hová? - nevetek.
- Nem tudom - vonja meg a vállát. - Ne tervezgessünk, csak menjünk, majd jövünk amikor jönni akarsz.
- Niall, nekem holnap után megint jelenésem van - célzok Alice foteljára, amiről néha még mindig siettetve bámulom az órát.
- Akkor holnap jövünk - jelenti be. - Akár repülővel is lehet, ha nem akarsz autókázni.
- Nagyon agyafúrt vagy - nevetek, és puszit nyomok az arcára. - Legyen, ha neker ez így jó.
A vigyorgásából ítélve jó, és már nagyjából rájöttem, hogy ami neki jó, az nekem is, és többnyire fordítva is, kivéve, ha annak az operához van köze.
- Szólnál Luke-nak, légyszi? - kérdezem, miközben oldalra fonogatom a hajam. Áthúzza a fején a pólóját, majd bólint, és amikor visszamegyek a fürdőszobába már hallom a hangját. Felöltözök, kisminkelem magam, majd amíg hallom a hangját szembenézek a tükörképemmel. Kezdenek eltűnni a karikák a szemeim alól, a pillantásomba lassan visszatér az élet, az ajkaim újra színt kaptak, az arcom is valahogy más, élénkebb. Mosolyora húzom a szám, megigazítom a felsőm, majd egy nyakláncot teszek a nyakamba, és késznek nyilvánítom magam.
- Szóltam - trappol be, majd a szemei kissé elkerekednek. - Jól látok?
Elpirulva fordulok felé, ösztönösen ölelném át magam. Szűk, mintás szoknyát vettem fel, fodros, spagettipántos fehér felsővel. Tudom, min lepődik meg annyira, a szűk szoknya az oka.
- Nagyon csinos vagy - pislog nagyokat, válaszul csak mosolygok, és elslisszolok mellette, hogy átadjam a fürdőszobát neki.
Megkockáztatok kinézni az ablakon, de ijedten rántom el a függönyt. Nem túlozta el, amikor azt mondta, mindenhol fotósok és riporterek vannak. Tényleg mindenhol azok vannak, nekünk pedig minél hamarabb, minél messzebbre kell mennünk.
Előveszek egy táskát és beledobálom a cuccaim, mindent, amit fontosnak tartok, majd rendbe rakom a lakást, és szandált veszek fel. A telefonom megcsörren, így tudatják, hogy ha akarunk, mehetünk.
- Kész vagyok - siet elő Niall. Kissé elfeküdt haját tökéletesen elrendezte, ezen kívül nem sok változáson esett át, nem úgy, mint én.
Kicsit félve lépek ki a lakásból, bezárom az ajtót, miközben ő mindkettőnk táskáját fogja. A kezét szorongatom a liftben, kellemetlen érzésem van, és ez erősödik, amikor az üvegajtó másik oldalán meglátom a dulakodó embereket.
Megszorítja a kezem, mielőtt kilépnénk, majd ahogy kinyílik az ajtó egy kisebb kör közepére kerülünk, ami végigkísér minket egy kocsiig. Nincs időm felfogni a felénk záporozó kérdéseket, de talán nem is akarom. Becsapódik mögöttünk az ajtó, és az autó araszolva elindul.
- Hamarosan átadom az autót, Mr. Horan - szólal meg a sofőr. A hangja nagyon ismerős, és tüzetes vizsgálódás után rájövök, hogy részegen vele fecsegtem olyan jókat.
- Köszönöm - pillant rá Niall, majd kinyújtja a lábait és elrendezi a csomagjainkat.
- Niall, nekem fogalmam sincs, hogyan lehet autóval eljutni Melbourne-be.
- Nem gáz, van GPS - mutat előre, és valóban ott van a kis szerkentyű. - Ne izgulj, jó lesz, bízz bennem - nyom puszit a fejemre.
Ez nem esik nehezemre, és az aggodalmaim el is illannak, amikor Sydney külvárosánál egyszerűen lehúzódunk a kocsival. A cuccaink a csomagtartóba kerülnek, a sofőr helyét átveszi Niall, én pedig elfoglalom mellette az ülést.
- De hiányzott ez - dől hátra, és megsimogatja a kormányt.
- Álljunk meg valahol kaját venni - nevetek rá. Talán nem jó ötlet, de a hasam morgolódva kezdi jelezni, hogy délután 5 van, és ma még nem ettem.  Egyetért, majd a világ leggyorsabb bevásárlását rendezzük le a legközelebbi boltban. Mindent megveszünk, ami a kezünkbe akad, és most először eltekintek a kalóriáktól. Bedobja a szatyrokat a csomagtartóba, majd a GPS utasításait követve elhagyjuk Sydneyt. Azt hiszem, soha olyan szívesen nem léptem le innen, mint most. Félhangosan szól a zene, az ujjai a kormányon dobolnak, tekintete az úton van, közben halkan dúdol. Hol az utat és a tájat fürkészem, hol őt, miközben egy előre elkészített szendvicset majszolok, és furcsa módon így érzem teljesnek az életem. Valakivel, akivel nem kell semmit sem csinálnom ahhoz, hogy jól érezzem magam.
-Mit fogunk csinálni Melbourne-ben éjjel 1-kor? - pillantok az órára. Este 7 van, és még több, mint 6 órányira vagyunk tőle.
- Nem tudom - vonja meg a vállát. - Keresünk egy szállodát, ha akarod, vagy tudod mi lenne nagyon jó? Ha csak megállnánk a kocsival valahol, és kimennénk a partra, de nem hiszem, hogy Melbourne erre alkalmas - pillant rám. - Vagy csak nekünk nem.
- Pedig tényleg jó lenne - tűnődök, és elgondolkodok, van-e valami olyan eldugott hely, ahol sosem találnak meg minket. - Benne vagyok - vágom rá, mire meglepetten néz rám.
- Most mire gondolsz? - fürkészi az arcom.
- Arra, hogy nem kell szállás, menjünk ki a partra, és majd alszunk a kocsiban - vonom meg a vállam. - Kaja van, a kocsiba van fűtés, ha szükség lenne rá, és azt hiszem, láttam hátul néhány pokrócot is.
Széles vigyorral az arcán néz rám, majd megfogja a kezem és a tenyerembe puszil, majd az övével együtt a váltóra helyezi.
- Nem unod? - célzok a vezetésre. - Álljunk meg valahol pihenni, ha fáradt vagy.
- Dehogy! - vágja rá. - Nem unom, sőt, meg sem tudom mondani, mikor mentem utoljára valahova úgy kocsival, hogy én vezettem.
- Jó lehet - tűnődök. - Talán nekem is ideje lenne megtanulni, de valahogy nem érzem szükségesnek.
- Nem, neked nem kell - rázza meg a fejét.
- Miért? - pillantok rá.
- Mert - zárja le röviden.
- De miért nem? - fészkelődök, most már muszáj válaszolnia.
- Mert félnék - szögezi a tekintetét az útra. - Mert ha valaki felzaklat, és autóba ülsz, én... én nem is élném túl, ha történne veled valami.
Az ajkaim elnyílnak, majd össze is zárom őket és kibámulok az ablakon. Érzem, ahogy picit megszorítja a kezem, és én is megszorítom az övét. Képtelen vagyok erre reagálni, miközben vezet.
Jobb híján a rádiót hallgatjuk, és az összes számot énekeljük, amit ismerünk, kemény rocktól egy traktorról szóló amerikai country-ig, amiről a farm jut eszembe, azon belül is az, amikor Harry eltörte az orrát. Sokadjára is felidézzük a pozitív emlékeinket, leginkább az egymással töltött pillanatokat.
- Néha szeretnék visszamenni egy kicsit - vallom be halkan. - Pedig akkor nagyon utáltam.
- Tudom - mosolyog. - Miért mennél vissza?
- A csend miatt, ami csak akkor volt, ha elaludtatok - nevetem el magam. Hiányzik a csend, amikor hosszú ideig pont én voltan az, és Liam, akiktől folyton zengett a ház. De ha csend volt, azt szerettem, vagy csak most érzem úgy, mert azóta nem vett körbe igazán.
- Azt hiszem, visszamehetnénk, ha akarnánk. Végül is, úgy búcsúztak, hogy bármikor várnak szeretettel - felnevetek, mert nem tudom, mennyire igaz ez.
- Szerintem örültek, hogy megszabadultak tőlünk.
- Talán, részben - nevet rám. - Egyszer elmehetnénk, csak látogatóba.
- Majd meglátjuk - mosolygok rá.
Egyszer megállunk egy pihenőnél, mindketten elmegyünk mosdóba, és eszünk pár falatot, mielőtt tovább indulnánk. Már sötétedik, és még csak az út felét tettük meg, bár azt hiszem, mindegy, mikor érünk oda.
Egyszer a kezembe veszem a telefonom, válaszolok Luke üzenetére, és látom, hogy a térerő nagyon gyenge, internetről pedig álmodni se lehet. Talán kétségbe kellene esnem ahhoz, hogy normális 21. századi ember legyek, ehelyett az egyetlen amit érzek az az, hogy szabad vagyok. Senki nem tud elérni sehol, vagy csak nagyon nehezen, és Niallön kívül nincs más, csak a mellettünk elsuhanó autók.
- Mira - szólít meg. Sötét van, csak az autó lámpái adnak fényt. - Van egy kis baj.
- Micsoda? - tornázom feljebb magam az ülésben.
- Hogy is mondjam - tűnődik, végül elneveti magát. - A benzin... arra nem gondolt senki, hogy ilyen hosszú utat tennénk meg.
Az ajkaim "o"-t formálnak, és úgy is maradnak addig, amíg le nem húzódik a következő pihenőnél, és leállítja a kocsit.
- Itt ragadtunk - húzza ki a kulcsot, és ezúttal rajtam a sor, hogy nevessek. Máskor nem nevetnék, hanem bepánikolnék, hisztiznék, dühöngenék. De máskor az sem jutna az eszembe, hogy a kocsiban aludjak, az pedig főleg nem, hogy útnak induljunk ketten Melbourne-be.
- Most mit fogunk csinálni? Hol vagyunk? - nyújtogatom a nyakam, de csak a sötétséget látom.
- Reggel kereshetünk egy benzinkutat, vagy szólhatunk valakinek. De fogalmam sincs, hol vagyunk éppen - nevetgél. - Ne haragudj, meg sem néztem a tankot.
- A csomagtartóban nem lehet üzemenyag? - kérdezem, és kicsatolom magam.
A sötétségben, egy autópálya leállósávján nem érezném túl nagy biztonságban magam, ha nem vele lennék. Vele viszont valamiért mindenen csak nevetek, ami történik. Ő képes rá, hogy nevessen, és magával ránt engem is.
Felnyitja a csomagtartót, kiveszi a tatyóinkat, az élelmiszerrel teli papírzacskókat és a pokrócokat, de benzines kannát nem találunk.
- Szerinted pokrócok miért vannak benne, és benzin miért nem? - tűnődök.
- Nem tudom - nevetgél. - De azért a terveinket megvalósíthatjuk, bár tengerpart az nincs, vagy csak nem látjuk.
Rámosolygok, a telefonjainkkal világítva bepakolunk az utastérbe. Ő nem aggódik, és ezért én sem.
Betakarózunk, kettőnk közé veszi a szatyrokat és feltúrja. Csupa egészségtelen cucc, gumicukor, pillecukor, chips, kekszek, üdítő, és csupán néhány péksütemény, meg vákuum csomagolt szendvics. Őt nem zavarja az egészségtelenség, és azt hiszem, vele engem sem, legalábbis azon a 3 méteres területen, amin osztozunk, nem érdekel, nemhogy az egészségtelenség és a kalóriák, semmi sem.

~Niall Horan~

Nem tudom elrejteni a mosolyom, miközben mindenből óvatosan vesz egy kicsit, és megfontoltan elrágcsálja.
-Mi az? - fürkészi az arcom kíváncsi szemekkel. Egész nap próbáltam valamiféle jelet keresni rajta arról, hogy esetleg a mosolya nem őszinte, de nem találtam.
Kiveszek egy gumimacit az egyik zacskóból, és két ujjam közé fogva az orra elé emelem.
- Emiatt vagyunk most itt. Eme szent gumimedve miatt - szónoklom, és amikor nevetni kezd óvatosan a szájába nyomom.
- Szerintem azért, mert kifogyott a benzin - rágcsálja nevetve.
- Nem konkrét helyre gondoltam - mosolygok, és a szájához emelek egy újabbat. Alig látom az arcát, az autók fényszórója néha megvilágít minket, de egyébként sötét van, és valamiért ez így jó.
Arcát az ablakhoz préselve kémlel kifelé, abba az irányba, amerről nincs semmi. De nem is a semmibe néz, szemei az eget pásztázzák, visszatükröződik bennük a telihold fénye.
- Miért szereted nézni? - töröm meg a beállt csendet. Többször is megfigyeltem már, hogy éjjel a szabadban mindig az eget nézi, mindegy, hogy a Hold fogyó, vagy teli, lát-e csillagokat, vagy nem.
- Nem tudom - motyogja. - Képtelen vagyok nem nézni. Csak... nem tudom, létezik-e annál gyönyörűbb, amikor látni lehet a csillagokat is.
Én is kinézek az ablakon, de engem valamiért annyira nem ragad magával. Azt hiszem, láttam már mindent, amit látni lehet, ő viszont újakat keres, és talán talál is.
Pislogva szakítja el a tekintetét az égről és újra felém fordul, a nyakáig húzza a pokrócot, fejét az ülésnek döntve figyel, és a mozdulatomat látva ő is belenyúl egy zacskóba. Jól esik őt enni látnom, főleg ilyesmit, mert talán tegnap még nem tette volna meg.
- Nem bánod meg néha?
- Micsodát? - pislogok nagyokat, azt hiszem, már megint lemaradtam valamiről.
- Hogy barátkoztál velem - hajtja le a fejét, ujjai közt egy krémes kekszet fog, az egyik kekszet leszedi, és a krémes részt az ajkához emeli. - És így a nyakadba szakadtam.
- Nem szakadtál a nyakamba - nézek rá döbbenten. - Inkább én a tiédbe, mert nem hagylak.
- De nem bántad meg?
- Nem - nyújtom ki a kezem, és megsimogatom az arcát. A fejét szinte a tenyerembe hajtja, mint egy doromboló kiscica. Elképesztő, mennyire szüksége van az ilyen érintésekre, gesztusokra, ezért merek olyan gyakran hozzáérni, megpuszilni. - Nem bánok semmit, aminek hozzánk van köze.
Egyet kivéve...
- Nem rossz, hogy itt vagy, amikor a fiúkkal is lehetnél, vagy a családoddal, vagy bárkivel, akivel szeretnél?
- Mack, nekem senki nem mondja, hogy legyek itt, itt szeretnék lenni, sehol máshol - végighúzom az ujjam puha arcbőrén, ajkait halvány mosolyra húzza, gondolatban valószínűleg elemzi a mondatom.
- Nem értelek - rázza meg a fejét, amin elmosolyodok. Sosem érti, és az nem pozitív, hogy nem tudja, mennyire szerethető, és én mennyire szeretem, de az édes, ahogy nagyokat pislogva tanakodik.
Lábait felhúzva összekuporodik, csak az egyik kezét dugja ki, miközben falatozgat, s a szélvédőn át a tekintete a távolba réved.
- Nem félsz? - teszem fel a kérdést. Eltűnődök rajta, hogy talán rosszul érzi magát így, vagy fél, Mira gondolataiban bármi megfordulhat.
- Mitől kellene félnem?
- Nem tudom - vonom meg a vállam. - Ki tudja, lehet, hogy egy énekesekre specializálódott gyilkos kóborol errefelé.
- Amitől féltem már bekövetkezett, úgyhogy jöhet, de csak akkor, ha téged nem bánt - fordítja el a fejét. Megragadom a karját, kicsit túl hirtelen, de nem durván, mire a szemembe néz.
- Ilyet soha többé ne mondj, Mira. Soha - nyelek nagyot.
Lehajtja a fejét, elengedem, és hátradőlök az ülésben, míg ő összegömbölyödik, és hosszú szempillái mögül bocsánatkérően pislog rám.
- Sajnálom!
Megrázom a fejem, valószínűleg nem is fogja fel igazán, hogy mit mondott.
- Tudod, néha én sem értelek - mondom, és tudom, hogy nem kéne felhoznom ezt a témát, mert elronthatja a hangulatát.
- Vannak egy páran - mosolyog rám.
- Nem, én mindent értek, ami a fejedben van, és mindent, amit teszel, vagy amin gondolkodsz. Értem a dalaid, hogy miért az a kedvenc könyved, ami, hogy mi játszódik le benned, ha történik valami. Egyetlen egy dolgot nem értek.
- Mi az? - néz rám kíváncsian.
- Miért akarsz találkozni Liammel? - ahogy kiejtem a kérdést máris megbánom, de már nem tudom visszaszívni. - Nem akarok ellene beszélni, tényleg nem, csak nem értem.
- Nem tudom, én sem értem - piszkálja a körmeit.
- Én csak... mindig arra gondolok, hogy mennyire sírtál miatta - nagyot nyelek, a gondolattól is elszorul a torkom. - Értem őt is, de nem tudom, hogyan volt képes azt mondani, hogy menj el, és mindegy, hogy mire gondolt, egy másik szobára, vagy arra, hogy hagyd el a házat. Ha az enyém lennél, én nem mondanék ilyet, mindegy, mi történik, vagy ha igen, akkor nem lapítanék hetekig, hanem azonnal bocsánatot kérnék.
Meg kéne állnom, nekem pont arra kellene biztatnom, hogy adjon neki egy új esélyt, és legyenek együtt, de a szám önálló gondolatok alkotásába kezd.
Kinyújtom a kezem, a helyére igazítok néhány elkóborolt tincset, megérintem az arcát. Szempillái megrebbennek, a tekintete elréved, ő is ezen gondolkozik.
- Mindegy - érintem meg az orrát, végighúzom az ujjam a gödröcskéi vonalán, az ujjbegyem véletlenül megérinti a szája sarkát. Hirtelen csak arra tudok gondolni, hogy mennyire szeretném megcsókolni, akkor, amikor csak akarom, és addig, ameddig csak akarom. Elhúzom a kezem, a gondolataimtól függetlenül néha még tudom, hogy hol a helyem, és az nem ebben a közelségben van vele. Ha nem Liamről lenne szó, vagy bárkiről a fiúk közül, nem érdekelne, lehetnék önző, de így nem tehetem. Az egyetlen baj az, hogy minél inkább szeretném leküzdeni ezt, annál inkább akarom.
A fejem az ülésnek döntöm, sötét pillái mögül néz rám, és ezúttal ő nyújtja a kezét felém, de az arcom megérintése helyett a tarkómra teszi. Nem lepődök meg, addig nem, amíg magához nem húz. A szívverésem először felgyorsul, ahogy rájövök, hogy mire készül, és megpróbálnám megállítani, aztán ahogy az ajkait az enyémekhez érinti beáll a teljes agyhalál. Kíváncsi vagyok, tudja-e, hogy mit tesz a férfiakkal, velem. A szemeim résnyire nyílnak, amikor elhúzódik, levegőért kapok, de nem elengedni akar, ajkait magabiztosabban szorítja az enyémekhez, és nekem nincs erőm harcolni ellene, ezt akarom, talán már sokkal régebb óta, mint amióta magam is szembesültem az érzelmeimmel. Ahogy elnyitja a száját halk nyögés szakad ki belőlem, beletúrok a hajába és magamhoz szorítom. Nem kapok levegőt, de így nem is akarok. Megragadom a derekát, ahogy a lábait átlendíti fölöttem és az ölembe huppan még azt is elfelejtem, ami eddig a fejemben volt, háta a kormányhoz ütődik, halkan felszisszen, egy gyors mozdulattal hátrébb tolom az ülést, nem akarom, hogy vége szakadjon, csak egy kicsit hadd ringassam magam abba a hitbe, hogy ő az enyém, ha már úgyis ez van.
Ujjaim a derekába mélyednek, hátrahajtom a fejem, megemelkedve mozdul velem, szőke tincsei simogatják az arcom, puha ajkai lassan, de mohón mozognak együtt a számmal. Fogalmam sincs, mi történt, mi történik, és mi fog, annyira veszettül szeretem, és annyira vágyom rá. Ujjaim felfutnak a lábán felcsúszott szoknyájáig, piros vészjelzést látok a szemeim előtt villogni, nem tehetem, nem, nem, nem érhetek hozzá, ezt sem szabadna, csak az a baj, hogy ő mindig eléri, amit akar. Ahogy észreveszi a szándékom, hogy elhúzódjak, megragadja az állam, pisze orra az enyémhez ér, és feljebb csúszik a combomon.
- Mira - kapok levegő után, mindkét kezem a csípőjéhez feszül. Borzongás fut végig rajtam, a nadrágom és a kocsi is túl szűk lesz, levegőre van szükségem, különben vége mindennek. Tér kell, távolság tőle, csak hogy tudjam, mi helyes, de ez egyre kevésbé van meg.
Felhúzom a szűk szoknyát a derekán, a csípője helyeslően mozdul a kezem irányába, sziszegve szorítom össze egy pillanatra a fogaim, ujjaim a puha combjába mélyednek. Nagyon melegem van, érzem az ujjait az ingem gombjain, de ez nem elég rá, hogy lehűljek. Ha abbahagyná elengedhetném, ha csak elhúzódna 10 másodpercre, vagy megmondaná, hogy eresszem el, képes lennék rá, de nem teszi.
Sosem láttam a bugyiját, egyszer sem, és legalább ezt nem húzom keresztbe, mert nem látom, hanem érzem a csipkét az ujjbegyeimen. A teste az enyémhez feszül, apró keze az ingemet markolja, nem vagyok biztos benne, hogy vajon én szorítom őt magamhoz, vagy ő engem, és vajon önként dörgölőzik-e hozzám, vagy én mozgatom, és ha én csinálom, akkor miért engedni. Egyik karját a nyakam köré fonja, míg én az egyik kezemmel a combját markolom, a másik lassan bekúszik a vékony fölsője alá, ujjaim a bársonyos bőrét simogatják.
- Niall - nyöszörgi. Csillagokat látok, megfulladok a pillanatnyi boldogságtól, mert életem során ilyen szépen még senki nem mondta ki a nevem. Rám gondol, de akármennyire is ezt akarom, tudom, hogy nem helyes, neki nem rám kellene gondolnia, nekem nem szabadna hagynom ezt megtörténni, ráadásul egy kocsiban. Ez nem méltó hozzá, ő nem egy olcsó, valahonnan összeszedett nő, őt nem lehet csak úgy gerincre vágni egy autópálya leállósávjában a hátsóülésen. Akarom, minden porcikám ordít érte, az egész kezem bizsereg a vágytól, hogy lesimogassam róla a csipkét, de nem így, nem itt, és nekem ezt nem is lehet.
- Mira - húzódok el. Kék szemei egyenesen az enyémbe néznek, szörnyen nehéz nem visszahúzni, hátradönteni az ülést és hagyni, hogy megtörténjen, amit ő akar. - Ne csináld ezt velem.
- Nem gondolok rá - bizonygatja. - Nem gondolok rá, Niall.
- De én igen - nyelek nagyot. Ökölbe szorítom a kezem, muszáj abbahagynunk, abba kell hagynom, még mielőtt elkövetem életem legjobban akart, és legnagyobb baromságát. Óriási szemeivel az arcomat fürkészi, a hajamba túrok, próbálom lejjebb húzni a szoknyáját, ő pedig csak figyel, zavartan csúszik ki az ölemből, az arca rózsaszínes, lehorgasztja a fejét. Talán megbántottam, csalódott, vagy rájött, hogy hiba volt ezt tenni.
- Mira, én... - nem mondhatom el neki, nem mondhatom el, hogy szerelmes lettem belé. Kiugrok a kocsiból, megcsap a lehűlt levegő, összefogom az ingemet, a kezem ügyébe eső gombokat a lyukakba dugom, miközben céltalanul távolodok az autótól. Arrébb kell mennem, még távolabb, hogy nehogy visszaforduljak. Végigszántok az izzadtságtól nedves, szétálló hajamon, a szívem még mindig hevesen ver, vissza akarok menni és újra megtenni, érezni akarom a puha ajkait, az ujjait a hajamban és a hasamnál. Önkínzás amit művelek, én próbálom helyre tenni, amit Liam elrontott, folyamatosan bántva ezzel magamat, mert bűntudatom van azért amit teszek, és amikre gondolok, de néha úgy érzem, én jobban akarom őt, én jobban szeretem, én jobban megérdemlem, mert mindig én álltam mellette, ha valami szar történt, akkor miért nem lehet az enyém? Miért nem?! 

17 megjegyzés:

  1. Drága Nessa!
    Alig egy hete találtam a blogodra,de ahogy elkezdtem olvasni magával ragadott.Szó szint éjjel-nappal ezt olvastam,mikor volt rá időm.Egyszerűen fantasztikus a blogod!Imádom olvasni,elképesztően tehetséges vagy!A mostani rész nagyszerű lett!Aranyos együtt Niall és Míra,de csak mint barátok,úgyhogy örülök neki,hogy Ni észnél volt.Remélem Liam és Míra hamar kibékülnek.Igaz,hogy nem volt szép amit Li tett,de azért én szurkolok neki.Alig várom a következő fejezetet! :)
    xx Meli

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Üdvözöllek akkor a kis olvasótáborom tagjai közt! :)
      Nagyon szépen köszönöm, szörnyen örülök, hogy tetszik a blogom! <3

      Törlés
  2. Najó, azt hiszem itt jött el az a pont, amikor már muszáj túltennem a lustaságomon.
    Nem is kell mondanom, mit műveltem reggel, miután megdobtál a linkkel, habár ezt látnod kellett volna. Mivel nem olvasok gyakran nyilvánosan, főleg nem az osztályban, eddig nem nagyon tűnt fel, hogy ilyen rohadt kiaksztó vagyok közben, és hiába próbáltam visszafogni magam, jól lejárattam magam, amikor vinnyogva sprinteltem a wc felé, és becsaptam az ajtót. Miattad.
    Liamet valahol megértem, tényleg sajnálom szerencsétlent, de erre nem tudok mit reagálni, akár honnan is nézzük, ezt ő rontotta el. Oké, elhiszem, hogy neki is szar volt, amikor elküldték, de a helyében biztos meghúzódtam volna a városban valahol, hogyha szükség van rám, perceken belül ott legyek. Akárhonnan nézem ezt, ez sajnos már elég későn jutott eszébe, és ezután már azon a véleményen vagyok, hogy ennek annyi. Nem vagyok ellene annak, hogy újra együtt legyenek, de szerintem ez a hajó már elúszott.
    Mondanom sem kell, hogy az igazi móka Mira szemszögénél kezdődött. Nagyon cseles ez a csaj, és tudom, hogy hiába nem meri bevallani magának, én tudom, hogy van valami a levegőben. :D Ha jól emlékszem Liamnél volt olyan, hogy megált minden, és rajta kívül semmire sem figyelt, szóval ez már egy határozott ok, hogy Mirácska is kiesett a barát zónából. Lehet, hogy már nem is most. Mindenesetre nem tapasztaltam, hogy bárki is ekkora befolyással lenne rá, talán még Liam sem volt ennyire hatással az érzéseire, és a gondolkodására.
    Niall barátomról meg már ne is beszéljünk, fülig szerelmes a lelkem, amire én már rég rájöttem, de ő csak most, ezzel nincs is baj. Akkora. Maximálisan megértem, néha az ő agyával is többször értelmezek néhány jelenetet, és a végeredmény mindig ugyan az. Jó rég óta odavannak egymásért, de erre valahogy egyikőjük sem jött rá túl hamar. Amit nem igazán értek, hiszen nagyon jól kidolgoztad a karakterét, minden rezdülését imádom, és a gondolkodásából kifolyólag hamar le kellett volna esnie a tantusznak, de jelenleg ez legyen a legnagyobb problémám. Mira sem hülye, csak számomra egy kicsit zavarodott, néha nem értek egyet vele, de a szenvedései után nem is csodálkozom azon, hogy nem pont ezen kezdett el rágódni.
    A vége meg. Hmm. Néhány dolgot már említettem, de most nekiesek normálisan. Inkább normálisabban.
    Számítottam rá, hogy nem fog megtörténni, ez várható volt, egyikőjük sem ilyen, és ezt alá is írom. Viszont. Amikor mondtad, hogy Niall besértődik, mindenre gondoltam, csak erre nem. Szegénykémen teljesen eluralkodott a tehetetlenség, és a Liam iránt érzett irígysége, mert igen, az, amikor nem mer lépni, az első gondolata mindig Liam. Liam megöl, Liam segít megválni az alsó testrészemtől, Liam ezt megtehette, stb stb. Világos, hogy ő sem akarja, hogy visszamenjen hozzá, és talán már Mira sem igazán, ami akkor vágott állon, amikor az ölében ülve azt mondta, nem gondol rá. Cukik, szépek, aranyosak, totálisan egymásba vannak gabalyodva, akkor miért nem hagyod már őket egy kicsit? Senkinek sem kell tudnia róla, csak rövid időre had legyenek igazán egymáséi, mert esküszöm nem ők fognak belebolondulni, hanem én, és mellé még megválok attól a három szál hajamtól. Jó, tudom, hogy ennek milliónyi oka van, de ez olyan kiakasztó. Remélem Niall durcija nem fog sokáig tartani, visszamehetne, utána kicsit veszekedhetnének, aztán cukin összebújva aludhatnának. Ennyi lenne a kívánságom.
    De ha már olyasmi lesz a befejezés, mint a Love you Goodbye, már boldog leszek. Nem érdekel, ha utána mindenki szélnek ereszt mindenkit, csak annyira szeretném. Legalább egy kicsit. És szerintem nem véletlen, hogy Niall szólója üvölt a fülembe jelenleg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom ki találta ki ezt a karakter limitet, de most igazán büszke vagyok magamra, hogy megütöttem. Akkor sem fog megakadályozni abban, hogy befejezzem, szóval még bemásolom a végét, ami lemaradt.

      Felesleges felhoznom, hogy imádlak, imádom az agyad, és minden testrészedet, és érzékszervedet, amivel hétről hétre összehozod nekünk ezt a történetet. Tényleg nem is tudom mit mondjak, hihetetlen, úgy érzem, hogy ugrásszerűen leszel hobbi íróból művész, és ezt az bizonyítja, hogy nem csak írsz egy üres szöveget a levegőbe, hanem minden egyes sor tele van érzésekkel, van jelentésük, és egy olvasó akaratán kívül zuhan egyre mélyebbre és mélyebbre a történetbe. Ez az, amit sosem fogok érteni, hogy ezt hogyan csinálod, talán ezért csodállak a leginkább. ❤️

      Törlés
    2. Te túltettél a "lustaságodon", erre tessék, én hetekkel később válaszolok csak.
      Nagyon köszönöm, hogy mindezt itt leírtad nekem, holott megtehetted volna messengeren is, nem tudom, miért, de a blog az egy kicsit más, és ez hozott össze minket is. :)
      Köszönök mindent, nélküled ez a blog lehet, hogy nem fejeződne be, hanem abbahagytam volna a felénél.
      Ne fényezz ennyit, mert a végén még elszállok a hírnévtől. :D Nincs miért csodálnod, nincs bennem semmi különleges, ezt te tudhatnád a legjobban.
      Imádlak! <3 <3

      Törlés
  3. Drága Nessa! :)

    Én ezt nem bírom tovább, ennek nem így kéne történnie..Mira-nak nem Niall-el kell lennie, hanem Liam-el!! Bárcsak megoldódna a helyzet, mert fáj így látni mimdegyikőjüket!
    Niall-t azért, mert nem kaphatja meg amit/akit akar, és nem lenne fer az ő részéről, ha a barátja (volt) barátnőjét elcsábítaná..
    Mira-t azért, mert nem érdemli meg amit az élet neki szánt..ő csak boldog akar lenni, de a boldogságot Liam mellett találja, csak mindent újra kéne kezdeniük!
    Liam-et azért, mert lehet, hogy csúnyán elrontotta, de neki is kijár a boldogság, és csak Mira lehet aki megadja ezt neki..
    Úgy érzem lesz még itt nagy bonyodalom, ha kiderül Mira és Niall kis afférja..
    Remélem minden rendbe jön, és HAPPY END lesz a vége :)
    Annyira imádlak ♥ Te vagy a kedvencem!
    Mindig bele tudom élni magam a történeteidbe, valahogy magaménak érzem, mert az érzelmek átjönnek és annyira magával ragadnak, hogy belőlem is kijönnek ezek az érzelmek! :)
    Nagyon várom a következő részt ;)
    Puszi :-*
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dóri! <3
      Épp azon dolgozom, hogy elvarrjam a szálakat, úgyhogy nincs miért aggódnod. :)
      Köszönöm szépen, és én is nagyon imádlak téged! <3

      Törlés
  4. Nessa!
    Annyira hihetetlenül imádom ahogy írsz mindig képes vagy meglepni. Nem tudok dönteni nem választhat kettőt? Sajnálom hogy nem írok hosszú kommenteket, de a fáradtság és a lustaság nyer.Niall megérdemli őt de lehet h Liam az igazi és efelett nem húnyhatunk szemet.
    -FS

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Nagyon szépen köszönöm!
      Éppenséggel választhatna, de az elég furcsa lenne, nem? :D

      Törlés
  5. Úristen...ez a rész nagyon sokkoló volt. Nem jutok szóhoz. Pár perce értem a végére, és azóta magam elé meredve próbálom összeszedni a gondolataim, amiket véleményként leírhatnék, de ez egyszerűen tökéletes sztori. A részek jó hosszúak, elmerülhetsz a történetben, anélkül, hogy percenként tovább kéne kattintgatni. Remek, és elragadó maga a történet. Imádom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haha, tetszik ez a szó. :D
      Köszönöm szépen! <3 <3

      Törlés
  6. Imádom, hogy néha olyanokat tudsz írni, hogy a padlón próbálom megkeresni az állam, viszonylag sikertelenül.
    Először örültem, hogy Mira és Niall végül barátok maradtak, se több, se kevesebb. Elég unalmasnak éreztem magam mostanában a többi kommentelő között, mert voltak néhányan, akik azért eljátszottak a gondolattal, mi lenne, ha..? De én nem. Mindvégig azon járt az agyam, Liam hogyan fogja visszahódítani Mirát, és annyira akartam a boldog befejezést, azt, hogy mindenki örüljön, legalább egy kicsit, erre elolvasom ezt a fejezetet, tág pupillákkal, néha mosolyogva.
    Először semmi bajom, Liam szemszögénél még éreztem is azt a büszkeség-félét, amit már korábban párszor, amikor lelkesen nekiindult valaminek- persze sosem vezetett sehova. Mira gondolatai már ismerősek, és nagyon szeretem olvasni, közben párszor eszembe jutott, hogy tényleg el akarok jutni hozzájuk, hogy vajon tényleg az asztal alá tudom-e inni a társaságot. (Ez nyilvánvaló. Mindegy. :D). Minden olyan élvezhető volt, és olyan nagyon jó. Erre, Niall fejében, mintha elpattant volna valami, sorra jött az utazás, az üres tank, a beszélgetésük. Ráadásul az együgyű fejemben meg sem fordult a gondolata sem, hogy bármi megváltozhat. Pedig, úristen. Nagyon szívesen ideírnám neked az első gondolatom, de azt hiszem, az nem lenne túl jó ötlet. Azon kaptam magam, hogy összeszorított fogakkal várom a dolog végét,
    Sírni tudnék, annyira szeretem ezt a blogod, és sírni tudnék, amiért Niall ilyen kis aranyos ebben a történetben. Jelen esetben mindenért sírni tudnék, ami ezzel kapcsolatos, annyira tökéletes, váratlan, és számomra meghökkentő. Este, miután elolvastam, kedvem lett volna menni még egy kört a busszal, hátha akkor folytatódik, de egyértelmű, hogy pofára estem volna. Mindegy, azért hazataláltam. Remélem lesz szerencsém a folytatáshoz, mert nem akarok addig szívinfarktust kapni, muszáj tudnom, mi lesz ez után.

    Most minden elég kusza, de remélem érted nagyjából.
    <3
    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Honnan tudod, hogy végül nem úgy lesz? Ha mindvégig felesleges volt eljátszani a gondolattal, mert Liam úgyis visszaszerzi? Még mindig lehetséges bármi, az is lehet, hogy Liam visszakönyörgi magát, ugyanakkor elég rész van még arra, hogy Niallt a helyébe léptessem.
      Haha, egyszer ezt megcsináljuk, már megbeszéltük! :D
      Nagyon szépen köszönöm, én pedig borzasztóan szeretlek téged. <3

      Törlés
  7. Drága Nessa!
    Ez a részt a kedvencem volt, de komolyan. IMÁDTAM!!! Én most már ( Liam hátrányára) komolyan Niall-nak szurkolok. Annyira aranyosak lennének együtt!! Nem lehetne, hogy összejönnének? Annyira örülnék*-* várom mi lesz Liam lépése és, hogy mi fog jönni. De jelen pillanatban Niall-nak szurkolok nagyon nagyon!!! Imádlak!! Alig várom a következőt.
    Ölel, Bogi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bogi!
      Ezt örömmel "hallom"! :D
      Bármi lehetséges ebben a blogban, azt hiszem, úgyhogy ki tudja? Lehet, hogy Niall lesz a nyertes, már ha Miranda Mackenzie Hemmings nyeremény, és nem átok. :D

      Törlés
  8. Drága Nessa!
    Végre nekem is sikerült elolvasnom. Az első gondolatom: Miért csinálod ezt? Folyamatosan össze zavarsz. Lassan már azt se fogom tudni, hogy fiú, vagyok e vagy lány. Talán eddig tudtam követni a dolgokat, de most már nem.
    Olyan jól írsz, és ami a legjobban tetszik benne, az az, hogy az írásoddal hatást gyakorolsz rám. Mármint, teljesen beletudom magam élni a dolgokba. És hiába vagyok lány, Liam és Niall szemszögénél is úgy éreztem, mintha ők én lennék. (Oké, ez lehet hülyén hangzik.)
    Végre Liam is fog lépni valamit. Niall is bevallotta magának, hogy szerelmes Mirába. Már csak azt nem tudom, hogy Mira hogyan is érez Niall iránt. Ez a rész rádöbbentett arra, hogy örülnék neki, ha összejönne Niall, és Mira. Liam,már annyi szenvedést okozott neki, meg már annyiszor megbántotta. Most lehet tudni, hogy Niall mellett boldog, hiszen mindenbe bele megy.
    Nessa, nagyon imádlak, hogy megalkottad, ezt a történetet, és az összes többit is.
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mónika!
      A válasz nagyon egyszerű: Azért, mert imádom ezt csinálni! :D
      Nagyon szépen köszönöm, és én is nagyon imádlak téged, amiért mellettem állsz, és olvasod a blogom. <3

      Törlés