2015. március 4., szerda

42.rész Következmény

Sziasztok! :)
Sokáig azt hittem, hogy nem sikerül majd megírnom ezt a részt, mert a hétvége nagy részét nem töltöttem otthon, a fennmaradó időben pedig tanultam, végül valahogy mégis sikerült befejeznem. Nem igazán vagyok elégedett vele, sőt, de most ez így sikerült, egy ideje írói válságban szenvedek, de igyekszek kilábalni belőle, s remélem, hogy addig nem untok meg.
Nagyon szépen köszönöm az előző részhez érkezett kommenteket, amint tudok válaszolok rájuk!


Szemeim lomhán nyitogatom, mellettem valaki fészkelődik, de az elhúzott, fájdalmas nyögés megnyugtat, hogy csak az öcsém az. Lehúzza rólam a takarót, mely után morogva kapok, és a sarkam a vádlijába mélyesztve rángatom vissza magamra. Hasogat a fejem, száraz és kellemetlen ízű a szám, fáj kinyitni a szemeim, melyek mégis kipattannak az éjjeliszekrényen pihenő pohár és Advil láttán. Próbálok felülni, arrébb túrom a nyüszítő testvérem, majd a gyógyszer bekapása után visszahanyatlok mellé. Szépek vagyunk, szép kis testvérpár, másnaposan fetrengünk egymás mellett. Lehunyom a szemeim, elcseni a takaróm végét és közelebb húzódik, ezúttal nem túrom arrébb, közelebb húzódok hozzá. A pólója kissé büdös, alkohol szaga van, ugyanakkor ott van körülötte Luke otthon illata is, és nem húzódok el. Arcát fáradtan temeti bele a párnába és a hajamba, behunyt szemekkel hallgatom a szuszogását, az elmúlt éjszakán kezdek tűnődni. Halvány fogalmam sincs, mi történt, az egész éjjel emlékei fölött sűrű fekete köd lebeg, melyet lassan eloszlatok az agyam egyre nagyobb terhelésével, ezzel együtt felgyorsul a légzésem. Ashton, valamit műveltem Ashtonnal, de az ég tudja, hogy mi a francot!
- Luke - bököm meg a karját, ébrenlétét jelezve horkantva felnyög - te emlékszel valamire?
- Nem - morogja kissé barátságtalanul, bár ezt ellensúlyozza azzal, hogy egy takaró alatt fekszik velem. 
Rossz érzésem van, felhúzom a lábaim, arcom a vállának döntve pislogok nagyokat magam elé, a fejem fáj a megerőltető kutakodás miatt az agyamban. Tudom, hogy valami baromságot csináltam, mindig valami baromságot csinálok, és Luke most nem akadályozhatta meg ezt, viszont az megnyugtató, hogy rajta kívül senkin nem osztozok az ágyon. Lassan derengeni kezd minden, hogy Ash vissza akart ide hozni, amikor már látta, hogy milyen állapotban vagyok, aztán táncolt velem, de nem úgy, ahogy régen. Sötétség, mely után tényleg igazán nehéz felidézni mindent, csak az ugrik be, hogy fekszek, ő pedig fájdalmas arckifejezéssel tűri el a hajam az arcomból. Levegőért kapkodva ülök fel, figyelmen kívül hagyom a fejem nyilalló tiltakozását a hirtelen mozdulatok ellen. Luke ijedten fordul a hátára, míg én ledobom magamról a takarót, és végignézek magamon. Póló van rajtam, átüt rajta a fekete melltartó, melynek pántjai belemélyednek a vállamba, viszont a lábaim csupaszok. Arcom a kezembe temetem, a csupasz combjaim által egyre élénkebben emlékszek vissza az éjjelre, arra, hogy kibújtatott a nadrágomból, aztán szánalmasan arra kértem, hogy adjon nekem még egy esélyt, de elutasított. Pokoli haragot érzek magam iránt, és iránta is, bár ahhoz társul némi hála, mert elutasított, nem használta ki a helyzetet. Miért nem jutott eszembe Liam? Miért csináltam ekkora hülyeséget? 
Ahogy hat az Advil úgy jövök rá, hogy bizony én nem fogom ezt megúszni egy kis ejnye-bejnyével, bűnhődni fogok, méghozzá az egész világ által, a legjobban mégsem ettől félek, egyetlen egy valaki miatt szorul el a torkom, Liam. 
- Mit csinálsz, Mira? - a táskámhoz rontok, előszedem a laptopom, mellyel a kezemben levágódok a helyemre. Luke értetlenül néz rám, sziszegve kap a fejéhez, majd felfedezi az ő oldalán is a gyógyszert és vizet.
Pletykaoldalak és hírportálok címeit ütöm be sorra a keresőbe, az első kettőn nincs semmi, a harmadikon viszont megjelenek én, méghozzá ahogy Ash vállába csimpaszkodok, és ő besegít egy autóba. A testvérem szemei elkerekednek, a vállam fölött áthajolva nézi a képernyőt, melyet lassan beterítenek a további fotók, némelyiken ő is ott van. Egy kicsit megnyugtató, hogy ezeken a képeken a többiek is szerepelnek, elvégre senki nem mondhatja így, hogy ketten léptünk le, viszont a véleményeknél máris kezdődnek a találgatások. Újra együtt? Barátok vagyunk? Mi van Liammel? És vajon mi történt, miután kiszálltunk az autóból? Ez az, amit én is szeretnék részletesebben megtudni.
Talán elég lenne ennyi, de a következő oldalon ezek mellett a fotók mellett megjelennek újak is, amin még bent a szórakozóhelyen iszogatok a pultnál, ugrálok a srácokkal, majd ismét jön Ashton, rogyadozok a karjaiban, és az ölelése megtévesztő, főleg annak. aki tudja, hogy mi ketten nem is olyan rég még egy pár voltunk.
Sírás fojtogat, lecsapom a laptopom tetejét és dühösen túrok a hajamba, csupasz lábaim bámulom, beférkőzik az agyamba újra az a kép, hogy Ash kihámoz a szűk nadrágomból, gondoskodik rólam, majd itt guggol mellettem, míg én arról hadoválok, hogy adjon nekem egy új esélyt. Legszívesebben fejjel rontanék a falnak, amiért ennyire idióta vagyok.
- Mira... - dühösen kapom fel a fejem, okolnom kell valakit, aki csak az öcsém lehet. Mindig ő vigyáz rám, eddig mindig a nyakamban loholt, amikor együtt buliztunk, most meg olyan részeg volt, mint én.
- Hagyj békén! - felpattanok, elkapja a gépet, mielőtt az lebucskázna az ágyról. Dühösen túrok a hajamba, megmarkolom a tincseket, és heves köröket kezdek leírni a szobában.
- Csak tudni akarom, hogy mi történt - válaszol higgadtan. Bizonyos mértékig ő tudja a legjobban kezelni a düh - és hisztirohamaim.
- Ezt én is tudni akarom! - kiáltom, rántok egyet a hajamon, majd a karjaim lehullanak, még mindig körözök. - Az egész a te hibád, mert hagytad ezt!
- Az enyém - ismétli döbbenten, nagyokat pislog a meglepettségtől. - Megmagyaráznád, miért? És mi történt? Ezek csak képek, Mira, értem, hogy lefotózták, ahogy részegen kapaszkodsz Ashtonba, és azt is, hogy táncolsz vele, vagy mi a frászt csinálsz, de miért vagy ennyire kiakadva? Beszélek Liammel, ha kell, megmondom, hogy kicsit elszaladt velünk a ló, és Ash csak segített.
- Az történt, hogy ő cipelt vissza, hánytatott, majd vetkőztetett le és dugott ágyba, míg mindezek alatt én azt mondogattam neki, hogy adjon nekem még egy esélyt! - harsogom, s egyre inkább elönt a pánik. Rettenetes vagyok, képtelen vagyok nem okozni valami problémát, botrányt magam körül. Tegnap reggel ilyenkor fürdőztem a boldogságban, most meg aggódhatok, mert nagyon jól tudom, ha ez Liam fülébe jut -  márpedig eljut majd hozzá - abból szörnyű nagy veszekedés lesz.
- És ez miért az én hibám? - értetlenkedik, dühöngve kapok újra a fejemhez, a szememből dühös könnycseppek csordulnak ki.
- Mert hagytad ezt! - üvöltöm, majd zokogva vágódok le az ágyra. Arcom a kezembe temetem, felhúzom a lábaim, annyira, de annyira gyűlölöm magam, mindig mindent elszúrok!
- Tudod, Mira, nem mindig az én dolgom, hogy helyetted helyesen gondolkozzak - megsimogatja a vállam, közelebb húzódik és vigasztalóan átölel, megpuszilja az arcom. - Nézd a jó oldalát, bánod ami történt, korábban nem bántad, és tulajdonképpen semmi rosszat nem csináltál. Megcsókoltad Ashtont?
- Nem - motyogom, kézfejemmel megtörlöm az arcom és a lehető legkevésbé nőiesen felszipogok.
- Akkor nem történt semmi, csak baromságokat beszéltél, amikről Liam nem is tud. Csak néhány fényképről van szó, ha találkozol vele meséld el neki őszintén, hogy berúgtál, és Ash csak segített. Biztos, hogy dühös lesz, és titeket ismerve teljesen biztos, hogy vitatkozni fogtok, de egy idő után megnyugszik majd, és meghallgat, hiszen szeret téged - észre sem veszem, hogy az öklömet harapom, már nyugodtabban túrom hátra a megviselt tincseket.
- Minden olyan jó volt, és elrontottam - motyogom magam elé, ami tegnap nem ért el, az most maga alá temet. A szégyen, mert részeg voltam, mert Ashtonnak kellett átöltöztetnie, hánytatnia, és mert olyan helyzetbe hoztam, amilyenbe. Nem tudok a szemébe nézni, jobb, ha ma eltűnök, elásom magam, vagy elköltözök egy lakatlan szigetre.
- Ő is nagyon sokszor hibázott - talán az a célja, hogy ettől jobban érezzem magam, de ez nem jön be.
- Tudom - szipogom, eszembe jut, amit mondott, hogy mit gondolt rólam a farmon. Tudom, hogy mit fog gondolni, ha meglátja ezeket a képeket, csalódni fog, rájön majd, hogy nem vagyok különb azoknál, akiket ágyba vitt. Pontosan ugyanolyan vagyok.
- Ne sírj már! - kérlel, az ölébe húz és arcát az enyémhez érinti, mint egy hűséges kutya.
- Ne haragudj, nem a te hibád - motyogom, elfogadom a felém nyújtott papírzsebkendőt, és kifújom az orrom. - Nem tudok Ashton szemébe nézni ezek után.
- Nem hinném, hogy haragszik rád. Ismer, tudja, hogy néha hülyeségeket csinálsz, és mondasz - mosolyogva puszilja meg a fejem, kimászok az öléből, a fejem már más okból hasogat.
- Lezuhanyzok - motyogom, tiszta ruhákat halászok elő a bőröndömből, töltőre teszem a telefonom, majd bevonulok a fürdőbe. Jólesik a víz és szappan, izzadt voltam és büdös, felüdülés a tisztaság érzése. Hajamba sampont dörgölök, majd bebalzsamozom, és csak állok a víz alatt, a gőzben. Azon gondolkodom, mit kellene mondanom Ashtonnak, és hogy vajon Liam hívni fog-e, vagy hallani sem akar rólam. Olyan nagy szükségem lenne Niallre, mondhatna valami okosat, hiányzik.
A hajam szárítása közben egész jól megfogalmazom magamban, amit mondani akarok Ashtonnak, de semmi nem jön a számra, amikor a lift felé tipegve ő éppen kilép belőle. Halkan dúdolgat, jó kedve van, és amikor meglát felcsillannak a szemei, leplezni se tudná.
- Szia Mira, hogy vagy? - édesen mosolyog rám, valamikor ez a mosoly volt nekem a világ közepe.
- Én... - zavartan hümmögök, habogok, ő pedig csak figyel. Olyan idegesítő, hogy így néz. Nem dühös, durcás, nem hánytorgat fel ellenem semmit - jobban, köszönöm.
Mosolyogva biccent, majd elindulna mellettem, de ekkor a nyelvem, ami eddig szinte működésképtelen volt, most megered.
- Ashton! - szólok utána, megfordul, zavartan összehúzott szemöldökkel, még mindig kis mosollyal az arcán néz rám. - Láttad a képeket?
Elkomorodik, lehervad a mosolya, és aprót biccent.
- Nem tudtam, hogy fotóznak.
- Többet ne csináld ezt - mondom kissé keményebb hangon, akaratlanul is kihúzom magam. - Ne szólj bele abba, amit csinálok, ne segítsd, ne... csak hagyj, nem akarom, hogy képeket csináljanak rólunk - fizikai fájdalmat érzek a szavak kimondásakor, olyan, mintha vele együtt magam is valami beteg voodoo módszerrel döfködném.
- Nehezedre esne csak egyszer megköszönni, hogy segítettem? Nem azért csináltam, hogy lefotózzanak veled, vagy bajba keverjelek, hanem mert segítségre volt szükséged, és nem igazán számíthattál senki másra rajtam kívül - mondja sértetten, kis harag gyúl a szemében.
- Nem a te felelősséged vagyok - szorítom össze az ajkaim, s mély levegőt veszek. Összezárja a száját, megrándul az arca, és a tekintete is megváltozik, a feszültség szikrái pattognak köztünk
- Felfogtam, viszont akkor szólj a barátodnak, hogy ő peszráljon részegen, ha már Luke nem teszi - miután kimondja a szemeim elkerekednek, szinte azonnal látszik rajta a megbánás. - Mira, én...
- Ne aggódj, Liam tökéletesen tud kezelni - vágom rá sértetten, a hanszínemre összehúzza a szemöldökét, száját összeszorítva biccent.
- Örömmel hallom! - morogja, hangjába cinizmus vegyül.
Elhallgatok, nézünk egymásra dühösen, és az jut eszembe, hogy a farmon eltöltött hetek előtti hónapokban hányszor nézett rám pont így, amikor még elviselt, és én folyton az öcsémet terrorizáltam. Olyankor a tekintete egy idő után ellágyult, árfogta a derekam és a ficánkolásom ellenére magához húzott. A magam módján még akkor is őrülten szerettem őt, csak valamiért magától értetődő volt, hogy velem marad még akkor is, ha minden mást fontosabbnak érzek kettőnknél. De nem maradt, és nem viselte el többé a hisztis, kiállhatatlan sztárocskát, akivé váltam.
Próbálok kemény lenni, nem megtörni, de a pillantása ismét ellágyul, hitetlenkedve ingatja a fejét, beletúr a hajába, én meg csak bámulom értetlenül.
Tegnap éjjel könyörögve kért, hogy ne csináljam vele azt, amit, ne állítsam válaszok elé. Most úgy érzem, legszívesebben ismét úgy kérlelne.
Kinyílik az egyik ajtó, és Michael jelenik meg mosollyal az arcán, mely odafagy, amikor meglát minket. Mindketten ránézünk, szemöldöke értetlenül megemelkedik.
- Sziasztok - emeli fel a kezét, válaszul mindketten motyogunk valamit, majd megjelenik a megmentőm is, az öcsém.
- Ash - mosolyog rá, s vállon veregeti. Tekintete megtalál engem, ezernyi ki nem mondott kérdés szikrázik a saját szemeim tükrében. - Életben vagytok még? - kérdezi szórakozottan, viccet akar kreálni a kínos helyzetből.
Mindketten egyszerre mordulunk fel, én a lift felé indulok, Ashton a saját szobájába megy, ezúttal Luke és Mikey bámulja egymást, de düh és reménytelenség helyett inkább értetlenséggel a szemeikben.
Telefonom a fülemhez szorítom, alig ugrottam le a futópadról, s most pihegve, két okból is hevesen dobogó szívvel húzom el a Liam hívását jelző kis ikont.
- Szia Cica! - köszön vidáman, a szám tátva marad a csodálkozástól. Arra számítottam, hogy undok lesz, kiabálni, dühöngeni fog, ehelyett borzasztó édes. - Gondoltam felhívlak még az interjúnk előtt, milyen volt a tegnapi koncert?
- Liam - motyogom feszülten, a hangom picit megremeg, az arcomra indokolatlan mosoly kúszik. Olyan boldog a hangja, vidám, egy kicsit hadarva beszél. - Nagyon jó, jól éreztem magam, túl jól - sóhajtok, s a hajamba túrok. Muszáj elmondanom neki.
- Túl jól? - kérdezi kissé értetlenül, megjelenik előttem az arca, összehúzott szemöldöke.
- Igen - hümmögöm, ő pedig valami oknál fogva elneveti magát.
- Örülök, hogy kikapcsolódtál.
Ez a mondat valósággal lesújt, s maga alá temet. Örül neki, őszintén örül, mert nem tud semmiről, nem tudja, hogy rátapadtam az exemre, aki átöltöztetett, és addig mellettem maradt, amíg részeg álomba nem merültem. Nem láthatta még a képeket sem, és magamban elmondok egy imát, hogy péntekig ne is lássa őket. Elmondom majd neki szemtől szemben az egészet, nem kell elméleteket gyártania. A legrosszabb, hogy nem feltételez rólam semmi rosszat, semmi bűnöset azon kívül, hogy lerészegedtem.
- Aha - hümmögöm, s elmosolyodok - most edzek, mi újság veletek?
- Egyedül? Remélem, az a seggarc egy másik kontinensen tartózkodik! - vágja rá feszülten, majd a megnyugtatásom után újra kellemes és nyugodt lesz a hangja. - Hamarosan lesz egy interjúnk, de nem kell kimozdulnunk, az egyik szobában leülünk és válaszolunk a szokásos kérdésekre. Egyébként Haz már nagyon várja a pénteket, azt hiszem, hiányzol neki.
Elmosolyodok, s ez már nem kényszer. Mindig Niallel beszélek, Harryvel néha csak váltunk 1-2 sms-t, és képeket küldözgetünk egymásnak, nekem is hiányzik.
- Ő is nekem - válaszolok, a hajam végével kezdek szórakozni.
- És te is nekem - motyogja édesen, az ajkaim elnyílnak, majd a fogaim közé húzom az alsót. Kedvem lenne ledöfni magam azért, mert mindig baromságokat beszélek, holott őt szeretem.
- Hiányzol - motyogom alig hallhatón, s egy ideig kellemes, édes csendben hallgatunk.
- Péntek - a hangja kicsit megváltozik, a karomon égnek merednek az apró szőrszálak. Úgy mondja ezt, mintha legalább arról lenne szó, hogy összeházasodunk, nem arról, hogy egy éjszakára, és fél napra együtt leszünk.
- Alig várom - suttogom kábán, magával ragad a hangja, holott úgy sejtem, ezen a bizonyos pénteken nem így fog hozzám szólni.
Nem nyilatkozok a képekről, nem adok választ ezzel kapcsolatos kérdésekre, úgy teszek, mintha semmi sem történt volna, mert tulajdonképpen nem is történt semmi, és valahogy Liamet is elkerülik a pletykák.
A szívem a torkomban dobog, a repülő csak nem rég szállt le velem, de itt vagyok. Hallom a hangjukat, és ha eléggé oldalra jövök látom is őket. Energikusan bejárják az egész színpadot, ugrálnak, élvezik a zenét, elbűvölnek. Már tudom, miért szeretik őket így is ennyire, ahogy azt is kénytelen vagyok beismerni, hogy életem egy részét tudatlanságban éltem le. Sosem adtam nekik egy esélyt akkor, amikor Luke kérlelt, és már belátom, mekkora hiba volt ez.
Csak az utolsó néhány dalt hallom, nem mondom, hogy ez elég, de magával ragad. Niall fedez fel elsőként, arcán széles mosollyal kocog le a színpadról, haja kissé kócos és nedves, egy üveg vizet szorongat, s amikor meglát hirtelen elfelejt felnőtt férfi és popsztár lenni. Szinte eldobja az üveget, a tömeg még őrjöng, amikor futásnak ered és egy röpke másodperc elteltével már a karjaiban vagyok. Belecsimpaszkodok az izzadt pólójába, átölelem a nyakát, míg ő elemel a talajtól és magához szorít. Arcát a hajamba temeti, addig a pillanatig míg a többiek is meg nem érkeznek csak állunk így, és fojtogatóan öleljük egymást.
- Mira! - Harry hangját hallom, szipogva engedem el Niallt, és máris a göndör hajú fiú mackós ölelésébe temetkezek. - Mit keresel itt?
- Korábban jöttem - nevetem el magam kissé feszélyezetten, megdörgölöm az arcom és megpuszilom őt, megcsodálom a hosszú, szép fürtjeit.
Talán illene üdvözölnöm a többieket is, de ahogy megfordulok a tekintetemet és vele együtt mindent egyetlen egy személy vesz birtokba. Valahogy tudom, hogy tudja, hogy látta a képeket. A beszélgetéseinkkor kedves volt velem, de egy idő után mégsem olyan, mint szokott, de elvonatkoztattam ettől mondván, hogy csak paranoiás vagyok, mert ha tudná, akkor nem így viselkedne. De most egyenesen a szemembe néz, látom az arcára kiülő kifejezést, az érzelmeket, és tudom, hogy tudja, de nem tudom visszafogni magam. Egyetlen lépést sem tesz felém, ellenben vele az én lábaim repítenek hozzá, talán csak reflexből, de átfogja a derekam, amikor nekitántorodok a mellkasának, és számat az övéhez érintem. Milliónyi pillangó éled fel bennem, és a testem zselévé válik, a mohóságommal ellentétben ő puhán csókol vissza, és nem szorít magához. Amikor elenged a tekintete olyan megmagyarázhatatlan, sosem nézett még így rám. Kaptam már tőle mindent, gyűlöletet, arroganciát, cinizmust, ez a tekintet ezerszer provokált ki az ugráló szemöldökével együtt, és ez tud olyan imádattal szemlélni, olyan soha el nem fogyó végtelen szeretettel. Most viszont meglepett, értetlen, dühös, és egyszerre ellágyult. Ellenállni akar nekem, de nem megy neki.
- Ne haragudj rám! - súgom a fülébe. Fáj, hogy nem válaszol, nem így képzeltem el ezt a találkozást, főleg nem a biztatásként elmotyogott "péntek" szócskák mellett.
Zaynhez lépek, és a legutóbbi jókedvű beszélgetésünk nyom át sem észlelve, hűvösen üdvözöl, és Louis is ilyen keserédes. Tudják, tudják mindannyian, pedig csak Niallel beszéltem róla. Naiv vagyok, hogyne tudnák, a fél világ erről beszél, pont Liam ne tudná meg? Minden bizonnyal bombázzák a velem kapcsolatos kérdésekkel.
Sírni tudnék, ehelyett Niall karjaiba menekülök, és ez nem is olyan lényeges a többiek számára. Szorosan bújok hozzá, megpróbálok úgy tenni, mintha semmi baj nem lenne, hosszú hetek óta várom ezt a találkozást, nem fogjuk vitatkozással elszúrni. Be nem áll a szám, fecsegek a koncertről, lelkendezek, hallgatom őket, míg átöltöznek. Egy idő után viszont Liamhez megyek, lehet dühös rám, de nem tudom megállni, hogy ne menjek oda hozzá. Vonakodó tekintete ellenére a mellkasához bújok, arcom a nyakába temetem.
- Ne csináld ezt - motyogom, holott megértem, hogy dühös. - Kérlek, beszéljük meg kettesben! 
Bólint, elhúzódok, és lábujjhegyre állva megpuszilom a száját. Sokkal többet várok, reménykedek, hogy elkapja a derekam és szenvedélyes csókba hív, ehelyett meg se mozdul, inkább csak tűr. Haladás, hogy nem a többiek előtt esik nekem, bár valószínűleg megérteném, ha ezt tenné.
- Nehogy szomorú legyél - húz magához Niall, s egy óvatlan pillanatban a fülembe motyog. Kérlek Mira, a kedvemért ne törődj a duzzogásával!
Bólintok, arcom félig a pólójába fúrom, sose gondoltam volna, hogy egyszer ő lesz a menedékem, soha, még akkor sem, amikor a barátságunk kezdett szorosabb lenni. Megpuszilja a fejem tetejét, rámosolygok, majd amikor Liam kilép az öltözőből hozzá csapódok, megfogom a kezét és felnézek rá.
- Mentek valahova? - kérdezem óvatosan, nem húzza el a kezét, és nem is válaszol haragosan, semleges. 
- Ma nem, a srácok veled akarnak lenni - bök a kezünkkel Harry felé, aki a fura ingében, napszemüvegben, s hosszú hajával tökéletesen adja a hipster sztár képét, mellette Niall folyamatosan hátrapillant rám. Nem kerüli el a figyelmem, hogy magát nem mondja, és önkéntelenül is az ajkamba harapok. Én egész héten velük, vele akartam lenni.
Az autóban szerencsére a jelenlétem ellenére is oldódik a hangulat, Harry beszélni kezd, csatlakozik hozzá Niall, és egy idő után mindannyian hevesen magyaráznak, egymás szavába vágnak. Mosolyogva ülök köztük, Liam talán észre sem veszi, de engem boldoggá tesz, hogy miközben beszél a karja átöleli a derekam, és az ujjai a nadrágom piszkálják, viszont amint kiszállunk a kocsiból ismét megváltozik. A szálloda előtt ezúttal nincsenek rajongók, hiszen ők most valószínűleg a koncertről igyekeznek épp haza. Csak kiszállunk az autóból és beszaladunk, de ez idő alatt nagyon sok minden változik meg, a liftben állva a gyomrom kellemetlen bizsergésbe kezd, és elszorul a torkom. Tulajdonképpen azt sem tudom, hogy melyik emeletre megyünk és kihez, vagy hogy hol vannak az én cuccaim.
- Fél óra múlva az étteremben? - pillant rám kérdőn Niall, a vállamat megvonva nézek körbe, mindenki várakozóan bámul minket.
- Oké - válaszolja lazán Liam, s mintegy végszóként mindannyian a saját szobáikba mennek. Óvatosan követem őt, maga után húz, finoman fogja a kezem, míg én a gondolataim próbálom összeszedni és a hátát nézem. Miután becsukja mögöttünk az ajtót mindketten csak csendben állunk, nekem kellene elkezdeni, de mielőtt megtehetném megszólal.
- Nem akarsz mondani nekem valamit? - a hangja nem dühös, csak egy cseppet feszült. Elengedi a kezem, szétnéz a szobában és ledobja az ágyra a táskáját. Nem válaszolok elég gyorsan, az arca megvonaglik, és valami megváltozik az egész lényében. - Miért az internetről kell megtudnom, hogy a barátnőm mit művel? És honnan tudjam, hogy ebből az egészből mi igaz? Egész héten azt vártam, hogy végre tegyél valami utalást, vagy mondd el mit csináltál, de a szarnak voltam olyan türelmes, nem mondtál semmit! Mit hittél, hogy majd nem tudom meg? 
- Igen, mert személyesen akartam elmondani - motyogom, megköszörülöm a torkom, nem hagyom, hogy megremegjen. Lehet rám akármilyen dühös, köszönöm, elég volt, hogy Seth megalázott, még neki sem hagytam magam, nem Liam lesz az, aki miatt csendesen suttogva fogok bocsánatért esedezni még akkor sem, ha szeretem őt. - Nem akarok veszekedni veled.
- Nem veszekszek - szorítja össze az ajkait. Persze, ez biztos jele annak, hogy nem akar veszekedni. - Csak tudni akarom, hogy mi történt, és miért nézel hülyének.
- Nem nézlek hülyének - rázom meg a fejem, s lenyelem a hangnemet, amire leginkább váltanék. Hülyeségeket beszél, de nem húzhatom fel magam, tényleg nem akarok veszekedni vele. Egy kellemes estét akarok, ha már csak ez az egy alkalom adódik most. Vele akarok lenni, Niallel, a fiúkkal, és nem önsajnáltatással meg veszekedéssel tölteni.
Gúnyosan elmosolyodik, beletúrok a hajamba és mély levegőt veszek, összefoglaltam már a mondanom napokkal ezelőtt, ma a repülőn, a liftben, de most minden mondat bénának hat a fejemben.
- Nem csináltam semmit, ami miatt igazán haragudhatnál rám - nézek a szemébe, mely összeszűkül, s ő reagál hevesen.
- Te mit szólnál hozzá, ha rólam jelennének meg olyan képek egy lánnyal, mint rólad és Ashtonról? - veszettül igaza van, pontosan tudom, hogy dühöngenék, hisztit rendeznék, kettőjük meggyilkolását tervezném.
- Hallgass meg, és ne vágj a szavamba, kérlek! 
- Nem - a vállait leengedi és a hajába túr, tátott szájjal bámulok rá - menj, és legyél Niallel meg a többiekkel.
- Nem, azt akarom, hogy hallgass végig! - nyelek nagyot, elképedve nézem az arcát.
- Végig foglak hallgatni - csendesedik el, szinte kérlelve néz a szemembe. Nem tudom, mi ez a változás, egyáltalán nem tudom eldönteni, hogy most mi a fene is van.
- Összezavarsz - rázom a fejem, kétségbeesetten túrok mindkét kézzel a hajamba. Rémlik valami arról, hogy ez már elhangzott köztünk. 
- Nem tudom, minek hívjam, amit te csinálsz velem - válaszolja hevesen, sértetten. - Menj!
- Te nem jössz le? - harapok az ajkamba, legszívesebben a nyakába kapaszkodnék és elmondanám, hogy csak őt szeretem, de az ilyesféle érzelmi kirohanás nem igazán jellemző rám.
- De, kicsit később utánad megyek - biztosít, közelebb lép hozzám és megrázza a fejét. - Nem tudom, hogy mit gondoljak, és mit higgyek most rólad, Mira. Komolyan azt hittem, hogy a múlthét hétvége egy fordulópont volt kettőnk között, két nappal később pedig már Ashton karjaiban vagy megörökítve. Én... nem tudom, hogy miért csinálod ezt, egyáltalán nem tudlak néha hova tenni, nagyon haragszok rád, Mira.
- Tudom, és megértem, de...
- Nem, menj le, jó? Legyél velük, tudok várni még néhány órát, ha már egész héten nem tettem szóvá - jelenti ki, kicsit megrázza a fejét, mintha csak magával vitatkozna. Mozdulatlanul állok, és nézek rá, nem tudom, hogy mit csináljak, vagy mit mondjak, amit a legjobban szeretnék az az, hogy elfelejtsük ezt az egészet. Egy pillanatra megdermedek a meglepetéstől, amikot ujjait az állam alá teszi, és felbiccenti a fejem. Az ajkaim elnyílnak, úgy vágyom a csókjára, mint a szomjazó egy pohár vízre. Közelebb mozdulok hozzá, és hirtelen már az egész testemben őt érzem, pedig csak a szánk ér össze. Belekapaszkodok a pólójába, hátrahajtom a fejem és szorosan húzom, élvezem, hogy nem vonakodik, és ezúttal ő a mohóbb. Egyetlen röpke pillanat alatt, míg tart a csókunk minden a helyére kerül, és ez addig tart, míg újra meg nem szólal. 
- Gondolkoznom kell ezen - motyogja, homlokát az enyémnek dönti. Újra értetlenség kúszik a tekintetembe, míg ő megcirógatja az arcom. 
- Min akarsz gondolkozni, ha még nem is mondtam el, hogy mi történt? - húzódok el, s feszülten nézek a szemébe. 
- Menj le Niallhöz - tűr egy tincset a fülem mögé, és megpuszilja az arcom. Végképp összezavar, elegem van, és talán valóban az a legjobb ötlet, ha Niallel leszek egy kicsit. Feszülten, haragosan rontok ki a szobából, a liftre várakozva Louis csapódik hozzám, kérdő pillantással méreget.
- Liam? - tekint úgy körbe, mintha valahol a fülem mögött bújkálna, mint a bűvészek pénzérméi, vagy a sarokban álló cserepes növénnyé változott volna.
- Gondolkozik - vágom rá sértetten. Aprót bólint, a fejét oldalra döntve tűnődik.
- Mik azok a képek? - kérdezi némi kíváncsisággal, és tulajdonképpen segítőkészséggel a hangjában. 
- Semmi - rázom a fejem lehetetlenül, a hangom elcsuklik, melyre felkapja a fejét. - Csak egy kicsit elfelejtkeztem magamról, meg minden szarságról, és Ashton ráncigált vissza a szállodába. Nem csináltam semmit, Luke mellett aludtam - a hangom kétségbeesetten, és gyerekesen hat. Megjön a lift, belépünk, és ahogy becsukódik az ajtó Louis átölel. Egy ideig nem tudom azt se, hogy mi történt, majd talán egy kicsit összetörök a karjaiban. Pityeregve fúrom az arcom a vállába, amit tettem az nem megbocsájthatatlan, csak egy részeg baklövés, mégis attól tartok, hogy a lehető legrosszabb következményt vonja majd maga után.

10 megjegyzés:

  1. ÚRISTEN! Na , nem erre számítottam. Iszonyat jo lett , de most várhatok egy hetet,hogy meg tudjam,mi lesz a Folytatás. Várom a Kövi reszt . :)puszillak :)

    VálaszTörlés
  2. Drága Egyetlen Nessa!

    Annyira csodálatos vagy! Meg maga a történet is.
    Örülök, hogy a kapcsulatuk(Liam-Mira) magasabb szintre lépett és, hogy nyílvánvaló, hogy nagy a szerelem. Ash visszafogottsága meglepett, de örülök, hogy tisztelettudó volt. Mira... Mira igazából nem tudok mit mondani rá. Nem is hibáztatom, de nem is dícsérem. Liam pedig... Szerintem meg fog neki bocsáltani ha csak időre is van szüksége, hisz tényleg szereti Mirát. Ezt a blogot filmesítve is el tudnám képzelni, annyira tökéletes benne minden.
    Sajnálom, hogy megint nem tudtunk beszélni, és, hogy ritkán írok.

    Nagyon csodálatos vagy, mint mindig! :)
    Ezerszer ölellek! <3 <3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Jajj, köszönöm, te vagy csodálatos! <3

      Törlés
  3. Drága Nessa! :)

    Annyira szeretem a blogod !:) Kérlek ne hagyd, hogy olyasmin gondolkozzon Liam..nem szakíthat Mira-val, nem hagyhatja el, szükségük van egymásra :D
    Kiváncsian várom a folytatást, aminek remélem örülni fogok *-*
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Örülök, hogy szereted a blogot! <3 <3

      Törlés
  4. Ms. Géza (Grey) Styles!
    Ez a Miranda kiscsaj egyre jobban felhúz. Szerintem szüksége lenne egy kis fegyelmezésre, mondjuk drága Niallünktől. Számítok rá, hogy elbeszélgetnek majd, és helyrehozza a mi főhősünket.
    Liam, Liam nagyon gyanús vagy nekem, ne csinálj baromságot, mert megbánod. Nessa, nem teheted meg, hogy szétszaggatod őket, ígyis eleget nyüglődtek már, legyenek már boldogok, az isten szerelmére, hagyd egy kicsit őket. :D Tudom, hogy szeretik egymást, én is szeretem őket, akkor is, ha összekapnak, de akkor sokkal jobban, amikor nagyon szerelmesek egymásba.
    Nem számítottam arra, hogy a végén pont Louisba fut bele, de örülök neki, remélem azért egy kicsit megérti majd, és vele is beszélget majd. Örülnék, ha közelebb kerülnének egymáshoz, ő az egyik, akivel a blog során nem jöttel ki túlságosan.

    Ugye még áll a pogózás 94 nap múlva?

    Lots of love, a te Ana Steele alteregód.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Kávém!
      Remélem elégedett vagy azzal, amit alkottam. :3
      Igazából neked nem nagyon tudok mit válaszolni, tudod szinte már az egész történetet. :D
      79 nap! <3

      Törlés
  5. Drága IMRUSNÉ! :)
    ( Oh, hogy ne lennél továbbra is Imrusné!? Ez a cím egy életre szól: 3 )

    Egy kicsit megzavarodtam az elején, nem értettem, miért kerül Mira, Ash és a többi srác társaságából hirtelen Niall karjaiban, de aztán rájöttem, csupán annyi történt, hogy nem figyeltem eléggé.

    Én, személy szerint, megint végigizgultam az egész részt, vártam, hogy Liam vagy Mira robban előbb, de mikor nem történt semmi ilyesmi, csak egy morcos "várnak a többiek" lerázás, örültem, mert ez azt jelenti, hogy talán bíznak egymásban. Hogy a korábban megírt beszélgetés köztük jelentett valamit, nem csak amolyan reflex-szerű könnyítés volt a léleknek.
    Az én szememben Liam abszolut korrekt, ha hasonló helyzetbe kerülnék egyszer ( haha, szóval kivételesen én lennék az úri neveltetésű :D ), szerintem valahogy így reagálnék.

    Most már aztán tényleg elengedtem az eredeti gondolatom, miért is kaphatta a blog azt a címet, amit, és most új teóriákat gyártok szabadidőmben. :)

    Jézusom, nem tudok semmi újat írni Neked így a végére, ugyanis még mindig legalább annyira rajongok ezért a történetért, mint eddig, ha nem jobban!
    Annyi mindent várok már, az éjszakába nyúló beszélgetésüket, Mira és Louis liftezését, Niall legjobb baráti tanácsait, a pozitivitását, Mira könnyeit (ha lesznek) Liam észérveit...MINDENT.

    Csodás hétvégét, ugyan már nincs belőle sok, de akkor is! :)
    És ha már eszembe jutott, tudod, az Egy Irányba tartók őrizzék éjjelente az álmaid! :'D

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :3
      Köszönöm, megnyugodtam, ez igazán megtisztelő!
      Sajnálom, ha néha kicsit zavaros a történet, gyakran ugrálok a jelenetek közt. :/
      Sajnos a válaszom már nem lenne aktuális, amit nagyon sajnálok, egyszerűen nincs időm időben válaszolni sosem.
      Hát, őszintén, nem hinném, hogy a cím már aktuális ahhoz, amit kitaláltam a blog végével kapcsolatban, de még valószínű, hogy ez változni fog.
      Köszönöm szépen! <3 <3

      Törlés