2015. január 8., csütörtök

34.rész Különleges

Sziasztok! :)
Nem is tudom mit mondjak, a résszel kapcsolatban a véleményem kimerül annyiban, hogy míg átolvastam és javítottam, a szemeim egyre inkább lecsukódtak, ebből nekem az jött le, hogy elég unalmasra sikeredett, viszont már nem tudok semmi ütősebbet alkotni, lehet, hamarabb kellett volna észbe kapnom, és újraírni. 
Remélem, mindenkinek jól telt ez a hét annak ellenére, hogy mindenki ráhajt a félévre és minden ekörül forog. 
Nessa. xx

Még utoljára végignézek magamon, a cipőm sarka magas, de pántok erősen tartják a lábam, mely így hosszúnak és vékonynak tűnik. A ruhám szoknyája épp elég hosszú ahhoz, hogy ne látszódjon a fenekem, a hajam loknikban omlik a hátamra. Szemeim csillognak, a sminkem erős, és az a lány néz vissza rám, akitől anno elköszöntem. Most mégis régi ismerősként üdvözlöm, mosollyal az arcomon nézek rá. A mikrofonom a fülemre erősítik, indul a show. Puszikat kapok az arcomra, majd felmászok a rámpára és leguggolok, a szívem a torkomban dobog, hónapok óta nem álltam színpadon, ideges vagyok, ugyanakkor kellemes, ismerős bizsergést is érzek. Imádom ezt, imádok minden egyes percet, melyet a közönségem előtt tölthetek el. Már megy a kisfilmem, hallom az izgatott morajlást, a sikoltást, hogy mindenki az én nevem üvölti és azt várják, hogy felbukkanjak. Felegyenesedek, a zene elindul, elkezdek énekelni, s ezzel együtt a rámpa felemel a színpadra. A tekintetem szikrázik, ahogy előreszaladok, a zene ütemére táncolva, hátrahajtott fejjel éneklek. Imádom, imádok minden egyes kieresztett hangot, ezt a részét az életemnek. Ilyenkor a percek persze borzasztó gyorsan telnek, de elfelejtek mindent, amit nem szeretek ebben az életben. Elfelejtem az edzőteremben elszenvedett órákat, Seth szemétségeit, a jópofizást olyanokkal, akiket nem is szeretek, a fáradtságot, mindent, csak a zene van, én, és a közönségem. 2 és fél órán át a mosoly letörölhetetlen az arcomról, a számok közti szünetekben nevetve beszélgetek a közönséggel, olvasom a transzparenseket, viccelődök, még rappelek is, ehhez hülyén táncolok. Ilyenkor mindig is kifordultam magamból, itt vagyok önmagam, velük soha nem voltam lekezelő, soha nem viselkedtem egy idegesítő hercegnőként. Élvezem, amit csinálok, és ezek az órák borzasztó gyorsan telnek, mire kettőt pislogok az utolsó dal indul el. A telefonok a magasba emelkednek, elindul a zene, minden sötétségbe borul, mögöttem a kivetítőn neon fénycsíkok kezdenek táncolni, de én csak a telefonok fényét nézem. A táncosokkal együtt mozgok, a fények felerősödnek, az egész stadion a színek árnyalatában úszik, a hajam lengedezik az arcom körül, az utolsó hangot is tökéletesen éneklem ki, majd pihegve állok még egy darabig a sikolyok áradatában. A szemeim könnyek öntik el, de mosolyogva nyelem le őket. Végignézek mindenkin, egy pillanatra elhiszem, hogy látok itt minden embert, de ez még számomra is hazugság, megszámlálhatatlanul sokan vannak, és mindannyian értem jöttek el ide. Ezért élek.
Minden kezdődik elölről, és ezt nem bánom. Minden nap új város, új stadion, új közönség, de ugyanazok a dalok, mozdulatok, és mégsem unom, mert minden nap, minden koncert más. Halálosan fáradt vagyok, de a koncertek után tombol bennem az adrenalin, boldog vagyok. 
Ugyanakkor nehéz is, mert a turné megnehezíti a magánéletem, valamiért kezd elterjedni az a pletyka, hogy Niallel van köztünk valami, ezt mindketten cáfoljuk. A fiúk élete is megy tovább, amikor ők felébrednek, én próbán, edzésen, egy tv műsorban, vagy a színpadon vagyok, és amikor nekem lenne egy kis szabadidőm, akkor ők csinálják ezt, de valahogy mégis működik. Van, hogy összekapunk Liammel, vitatkoztunk már nem is egyszer, de tudjuk, milyen nehéz ez, és megértjük egymást. Talán ezért működik, mert bár nem értem, hogyan, de működik. 
És eljön az a nap is.
A limuzin ajtaját egy öltönyös, afroamerikai fiú nyitja ki nekem, mosolyogva fogadom el a felém nyújtott kezét, testsúlyom a hatalmas sarkakra helyezem és elegánsan, villantás nélkül szállok ki. Integetek a kordon mögött álló, sikoltozó rajongóknak, majd megtámad néhány újságíró és riporter. Nem szeretem ezt, de tudom, már itt vagyok, és ők is itt vannak, akármi történik találkozni fogok velük, és kötelességem szánni időt erre is.
- Mira, szerinted megnyered a díjakat, amelyekre jelölve vagy annak ellenére, hogy hetekig kimaradtál a munkából? - a legközelebb álló nő kérdezi, így erre a kérdésre válaszolok elsőként.
- Nem vagyok benne biztos, elvégre remek előadók a versenytársaim, és nem is fogom bánni, ha nem én nyerek - a kamerába mosolygok, egy tincsem a fülem mögé tűrve fordulok egy férfi felé.
- Fogsz ma találkozni a One Direction tagjaival? - mikrofonját a szám elé tolja, nem gondolkodhatok túl sokáig a válaszon.
- Nagyon remélem - próbálok higgadt maradni, az arcomra viszont hatalmas mosoly kúszik. - Már alig várom!
- Miért nem a 5 Seconds Of Sumerrel jöttél? 
- Mert nem vagyok a banda tagja, összekevernek az ikertestvéremmel - a nevetésem nem erőltetett, és a hosszú, barna hajú nő is elmosolyodik. A legbájosabb oldalam mutatom minden erőfeszítés nélkül. - Azt hiszem, a srácok most valahol a rajongóikat szédítik, ajánlatos megerősíteni a biztonsági rendszert.
Nevetgélve kapom el a következő kérdést, melyre muszáj reagálnom.
- Mi van közted és a 5SOS dobosa, Ashton Irwin közt? - nő mosolya olyan faggatózó, áskálódó, mintha a válaszom csak arra kellene neki, hogy kiinduljon valamiből, amit átalakíthat, és szaftos pletykát kreálhat belőle. De lesz itt elég szaftos pletyka még a nap folyamán.
- Barátok vagyunk, minden rendben köztünk - mosolygok rá kedvesen, és nem is hazudok. Az én turném is folytatódott, ezzel együtt a 5SOS is folytatta a vége felé járó turnéját, és Ashton maradt azon az állásponton, hogy támogat, akárkivel is legyek együtt.
- Van esély arra, hogy ti ketten újra egy párt alkossatok?
- Nem hiszem - rázom meg a fejem, észrevétlenül próbálok szétnézni, valahogy szabadulni közülük, de teljesen körbevesznek, és nem látok semmit.
- És mi a véleményed Niall Horanról? - felnézek, a hang ismerős, túlzottan ismerős, s velem együtt az összes riporter is megfordul. A lélegzetem elakad egy pillanatra, csak áll ott, mosolyog, szemöldökét kérdőn vonja fel, míg én elindulok felé. A nyakába kapaszkodok és belefúrom az arcom a mellkasába, körbeöleli a derekam, kezeit a hátamra teszi és végtelennek tűnő másodpercekig szorít magához. Niall az eltelt 1 hónap ellenére is a legjobb barátom maradt, amikor tudtunk skype-oltunk, üzeneteket váltottunk, ha náluk az éjszaka közepe volt, de nekem akkor kellett kiönteni neki a szívem, akkor megtehettem, most pedig itt van.
- Szia Mackenzie! - vigyorog rám szélesen, cuppanós puszit nyom az arcomra, én meg még mindig csak kapaszkodok belé és ölelem magamhoz. Itt van, itt van a két kezem közt, túléltem az 1 hónapot. A sokkos arckifejezésem helyett rendezem a vonásaim, de visszafogott mosolygás helyett az arcomon szétterülő vigyor olyan széles, amilyen csak lehet. 
- Niall - bököm ki vigyorogva, az arcát nézem és újra belekapaszkodok a nyakába. Ugrálni akarok, rohanni egy kört a boldogságtól. Rugózni kezd a lábain, és az enyémhez hasonló széles vigyor árad szét az arcán.
- Szóval? Mi a véleményed Niall Horanról?
- A világ legidiótább embere - köszörülöm meg a torkom, komoly arckifejezéssel, félredöntött fejjel, hidegen nézek rá, holott majd szétvet a boldogság, hogy újra látom - elég későn ért ide, nem is látom vele a többieket. 
- Nekem is rendkívül hiányoztál - utánozza az arckifejezésem, de a nevetőráncait képtelen elrejteni. Ezúttal ő húz magához, kezét a fejemre helyezi és gyengéden nyomja a vállához, közelebb hajol és mély levegőt vesz. A kamerák forognak, a fényképezőgépek vakuja világít meg minket, kérdésekkel bombáznak arról, mi van köztünk, de egyikünk sem figyel ezekre. Vonakodva engedjük el egymást, kézen fog és kivezet a kíváncsi riporterek csoportjából. - Felkészültél? - villant rám mosolyt, a kezét szorongatva kissé megrázom a fejem, amikor megpillantom Harry alakját, ahogy a rajongóknak produkálja magát. Fekete-fehér mintás inget visel, rajta fekete zakóval. A számat szólásra nyitom, de zavart nem tudom helyett valami egészen más jön ki rajta.
- 1 hónapja erre várok - finoman megszorítja a kezem, a tekintetem még egyszer ráemelem és egymásra mosolygunk. A szívem még mindig őrülten kalapál, amikor elváltunk azt hittem, megváltozik majd a kapcsolatunk, most mégis szorosabbnak érzem, mint eddig bármikor. Elengedem a kezét, még egyszer körbepillantok, meglátom Zaynt is, és ő is megtalál engem, viszont Liamet egyelőre sehol sem látom. A lábaim maguktól indulnak meg a bozontos fiú felé, nem okoz gondot számomra, hogy magassarkúban rohanjak át a fél vörös szőnyegen, és akkor az sem érdekel, hogy rengetegen látnak. Belecsapódok a fiú hátába és szorosan ölelem át, míg ő meglepetten rezzen össze és pislog hátra.
- Mira! - kiált fel, s ezzel együtt a sikoltozás is felerősödik. Karjaival rögtön körbefon, arcom az ingébe temetve halkan nevetek a reagálásán.
- Hiányoztál - motyogom, állát megtámasztja a fejemen és úgy ölel magához, időközben Niall is ideér.
- Te is nekem, mindannyiunknak - simít végig a hajamon, puszit nyom a fejem tetejére, majd én is az arcához nyújtózkodok. Nem akarom elengedni őket, lelkes arckifejezéssel nézek végig rajtuk, mire Niall nevetni kezd és átölel. Szorosan vonom magamhoz őket, nem gyűrhetem össze az ingéket, de nehezen akadályozom meg, hogy az ujjaimmal a ruháikat gyűrve szorítsam magamhoz a barátaim. A sírás határán állok, amikor Haz kicsit eltol magától. Rögtön húzódnék is vissza, amikor lehajol, és halkan a fülembe suttog.
- Fordulj meg.
Fogom a kezüket, Niall pillantása egy másodpercre az enyémbe kapaszkodik, majd játékosan kacsint egyet, míg én nagy levegőt véve fordulok meg. A szám résnyire nyílik, tekintetem végigszalad rajta, szűk nadrágot, fehér inget visel nyakkendővel, és zakót. Egy pillanatra szédülni kezdek, kiver a víz, pedig a ruhám a fél hátamat és a vállaim is szabadon hagyja. Pillantása találkozik az enyémmel szemöldökét gúnyosan vonja fel, de ez csak megjátszás, hirtelen nem tudom, mit kellene tennem, aztán gyengéd taszítást érzek, és máris egy lépéssel közelebb vagyok. Hangosan veszek levegőt, amikor átszeli a köztünk lévő távolságot, legszívesebben rögtön megcsókolnám, de valami visszatart, talán a rengeteg ember, a riporterek, hogy mindez a tévében megy. Az arcom belefúrom a vállába, karjaim a nyaka köré fonódnak, míg ő beletemeti az arcát a hajamba.
- Szia Cica - motyogja, ujjaim a vállába nyomódnak, nagy a kísértés, hogy megtegyem. Az ajkaim 1 hónapja égnek az övéi után, és végre itt vagyok a karjaiban. - Ne itt.
Elhúzódok, kezét az arcomra helyezi és végigsimít rajta, pupillái kitágulnak, mosolyogva néz végig rajtam, az ujjaink akaratlanul is egymásba fonódnak.
- Nem kell még tudniuk - motyogom alig hallhatóan, míg ő picit bólintva húz újra magához és gyengéd, elhúzott puszit ad az arcomra közel a számhoz.
- Gyönyörű vagy - jegyzi meg halkan, az arcom pírba borul, felemelem a fejem, annyira hívogató a szája, a mellkasom szorít. Úgy szeretném az orromat az övéhez érintené, és tulajdonképpen mindenem az övéhez érinteni. - 3 órát kibírunk még - kacsint rám huncutul, vonakodva engedjük el egymás kezét, időközben megérkezett Louis és Zayn is, a fülig érő szájjal vigyorgó Harry és Niall mellett állnak.
Az emberek lassan elkezdenek beszállingózni, Louis mosolyogva ölel magához, még Zaynhez is úgy bújok, mintha annyira szoros barátság lenne köztünk, de 2 hónap alatt akárhogy is, de megszoktam a jelenlétét, és még ő is hiányzott. Liam a kis csapatuk közepén áll, míg én beékelődök Harry és Niall közé és a kezüket szorongatom. Megtehetem, róluk elég sokat beszéltem már műsorokban, igenis foghatom a kezüket nyilvánosan és nevethetek velük, a barátaim.
Előre meghatározott helyeink vannak, és örömmel veszem észre, hogy az enyém velük egy sorban van, csupán helyet kell cserélnem egy számomra egyelőre feltörekvő énekespalántával, akinek a berobbanásáról valószínűleg a kis nyaralásom miatt maradtam le. Csak hebeg-habog, és már fel is pattan, hogy átadja a helyét. Mosolyogva köszönöm meg, a helyére lehuppan Niall, így az ő helyét kapom én, a másik oldalamra pedig Liam kerül.
- Jó ötlet ez? - nézek rá mosolyogva, megvonja a vállát, és játékosan kacsint egyet. Nevetve fordulok Niall felé, aki kicsit előrehajolva nevetgél valamin, majd kinyújtja a kezét és a valamit hevesen magyarázó Louisra mutat.
Az arcomon végig széles mosoly ül, őket figyelem, ahogy nevetnek, cikizik egymást. A farmon is ilyenek voltak, de nem ennyire, most Zayn arcán is széles mosoly ül. Velük nevetek, Louis képtelen nyugton ülni, Niall is fészkelődik mellettem, hihetetlen amit alkotnak. Mégis amikor elkezdődik a díjátadó lenyugodnak, tekintetüket a színpadra vezetik, míg én megfogom Niall kezét, a másikkal Liaméhez nyúlok. Talán ha mindkettőjük kezét fogom, akkor nem fognak kombinálni, elvégre a műsorokban már Liamről is barátként beszéltem. Kicsit meglepődik, majd hosszú ujjait a manikűrözött kezem köré fonja, hüvelykujjával gyengéden végigsimít rajta. Kicsit felemelem a fejem és a szemébe nézek, jelenleg úgy érzem, képtelen leszek kivárni a díjátadó végét, végül mégis hátradőlök és izgatottan figyelem, mi történik a színpadon.
A fellépők egymás után váltakoznak, megszakítva ezt a sorozatot 1-1 díj átadásával. Négy jelölésből kapásból beváltok kettőt, mégis elsőként ugrok a fiúk nyakába, amikor ők megkapják az elsőt. A harmadikat is elviszem, de ezúttal hátra kell mennem, mert hamarosan én is fellépek. Kiigazítják a sminkem, kapok egy mikrofont, majd bejelentenek, és már mehetek is. A szemeim most is végigjárnak a közönségemen, a rajongók hangosan sikoltanak, majd a tekintetem felvezetem a jelöltekre. Mosolyt villantok az öcsémre, végül a pillantásom egy kis időre megpihen a fiúkon. Kicsit meghökkentnek tűnnek, de nincs időm ezen gondolkodni, a testem önkéntelenül is az agyamba égett mozdulatokat teszi, rövid időn belül elérem, hogy mindenki velem együtt énekelje a dalomat. Széles mosollyal az arcomon fejezem be a dalt, majd átadom a helyem a következő párosnak, akik adják a díjakat. Mivel nekem nincs több szereplésem megkísérelek visszajutni a helyemre, lehuppanok Niall és Liam közé. majd rögtön felugrok, amikor elhangzik a banda neve a mikrofonból, és örömittasan borulnak egymás nyakába. Édesek, ahogy egymást lökdösve verekszik ki magukat, majd felvonulnak a színpadra és átveszik a díjukat. Az este mindannyiunk számára sikeresen zárul, beváltjuk az összes jelölést, majd élvezzük az előadókat. Ezek a díjak még ennyi év után is hatalmas elismerésnek számítanak. A 5 Seconds of Summer három jelölésből kettőt elvisz, és tudom, ma ünneplés lesz náluk is, én mégis úgy érzem, after party helyett diszkréten távozni fogok Liammel. Máskor nem hagynék ki egy bulit, most viszont mindkettőnk számára egészen egyértelmű, hogy a díjátadó végével mi külön limuzinba szállunk. Már nem számít, milyen pletykákat kezdenek terjeszteni, mert amikor becsapódik mögöttünk az ajtó és ketten maradunk, a világ megszűnik létezni. Az ujjaink ragaszkodóan fonódnak össze, az arcom a nyakához érintem, míg ő átöleli a derekam és arcát a hajamba temeti.
- Biztos nem akarsz a srácokkal menni? Még visszafordulhatunk - nézek fel, mire csak finoman megrázza a fejét, és gyengéd puszit ad a számra. Az ajkaim várakozva nyílnak el, de a hőn áhított csók helyett mosolyogva tűr el egy tincset az arcomból, melyen aztán végigsimít.
- 1 hónapja nem láttalak - motyogja halkan, megigazítja a ruhám a lábamon, majd mosolygós tekintettel néz rám - szerinted ez nekem könnyű volt? Mert nem, és nem akarok bulizni menni, főleg nem akkor, amikor veled lehetek.
Orrommal megérintem az arcát, kezeim a szájához emeli és belecsókol a tenyerembe, majd összefonja az ujjainkat. Fejünket lehajtva mászunk ki a kocsiból, maga elé tol, de kezét a derekamon tartja, míg hátulról védelmezve, biztonságisok kíséretében bejutunk a szállodába.
Korábban jártam már itt, amíg a sminkesek előkészítettek, és átvettem a ruhám, és ők is szándékosan ide jöttek, de valahogy mégis sikerült elkerülnünk egymást. Nem kaptam saját szobát, szándékosan én kértem, mert egyértelmű volt, hogy vele leszek, megbeszéltük. A lift felé irányít, melynek amikor kinyílik az ajtaja először udvariasan elengedi a kilépőket, s csak azután lépünk be. Homlokát az enyémnek dönti, amikor a fémdoboz elindul felfelé, az ajkaink egymáshoz érnek, de ez csak egy gyengéd kis puszinak számít.
- Ilyen kínkeservesen lassú díjátadón se voltam még -, szája pimasz mosolyra húzódik, szemében türelmetlenség csillan - és a szállodának is panaszt fogok tenni a lassú lift miatt.
Mosolyogva nézek rá, olyan jó érzés a karjaiban lenni. Arcom a mellkasához simul, magamba szívom az illatát, a karjaimmal szorosan ölelem, majd a lift kis csengéssel jelzi a megérkezésünket.
Egyik karjával átöleli a derekam, végigvezet a folyosón, kulcsával kinyitja a szobájának ajtaját és beenged maga előtt. Megkönnyebbülten rúgom le a cipőm, megmozgatom a lábujjaim, majd kissé felsikkantok, amikor elkapja a derekam. Nevetve fordulok felé, orrát az enyémhez érinti, s ugyanezzel a mozdulattal válaszolok neki. Ahogy a szánk összeér már nem létezik semmi más rajta kívül, 1 hónapja, kicsit több, mint 30 napja várok erre, és olyan megkapni, mintha egy éhező elé sorra hordanák a jobbnál jobb ételeket. Nem tudok betelni vele, a karjaim a nyaka köré fonódnak, pipiskedve nyújtózok felé, míg ő a hajamba túr. Lesimogatom a zakóját, melyet ügyetlenül a földre ejtek, majd tenyereimmel végigsimítok a mellkasán, a karjain, majd az arcán. Mosolyát elfojtva húzódik el, szemeimmel bejárom mindazt, amit a kezemmel érintettem, fehér ingén megigazítom a gyűrődéseket, majd kicsit hátrébb lépek. Megfogja a kezem, ezúttal ő néz végig rajtam, s pillantásától az arcom pírba borul. Nehéz zavarba hozni valaki olyat, aki minden este százezrek előtt lép fel, de az ő egyetlen pillantásától az arcom lángolni kezd.
- Milyen szép vagy - húz újra magához, ujját óvatosan végigvezeti a ruhámon, és puszit nyom a vállamra. A mondatára kissé megmerevedek, majd újra átölelem. Ezzel az egy kijelentéssel elsöpri a fejemből Seth összes megjegyzését rám, hiszen úgy simít végig a derekamon, mintha egy törékeny baba lennék.
- Hiányoztál - motyogom alig hallhatóan, az arcom a nyakához érintve veszek mély levegőt. Felemel, kuncogva kapaszkodok a nyakába, lehuppan az ágyra és az ölébe húz.
- Te is nekem - nyom gyengéd puszit a homlokomra, majd ajkával tovább halad a nyakam felé. - Idegesít, hogy mindenki azt hiszi, Niall barátnője vagy.
- Nem sokáig marad így, lefotóztak minket együtt, elindulnak a pletykák rólunk - kezem a tarkójára helyezve simogatom rövidre nyírt haját. Szemeimmel majd' felfalom, mert annyira más így élőben, mint a kamerán keresztül.
- Kibírhatatlan volt úgy melletted ülni, hogy nem csókoltalak meg, de nem akartam, hogy aztán végig a nyomunkban legyenek ezzel, hiába beszéltünk róla, hogy ott elmondjuk - kezét az enyémre helyezi, gyengéden simogatja. Közelebb hajolok hozzá, úgy érzem, percenként szükségem van rá, hogy legalább egy puszit adhassak neki. - Nem akarlak letagadni, de ha ott kijelentjük egy rakás kamerázó sajtós környezetében. biztos nem hagytak volna minket békén.
- Nem baj, amikor megláttalak én is arra gondoltam, hogy talán nem ott kellene - ujjaival az arcomat kezdi simogatni, a keze vándorol a részeim közt, a hajamról a kezemre, majd most vissza az arcomra. - De szerintem lebuktunk - kuncogok fel, amikor játékosan megcsikizi az oldalam.
- Számít? Legalább nem fogják azt hinni, hogy Niallel vagy együtt. Sokszor nagyon nehéz volt visszafogni magam, amikor rólad kérdezték, meg arról, hogy mi van köztetek. Néha legszívesebben elmondtam volna, hogy minden amit feltételeznek az köztünk van, szóval, remélem büszke vagy rám, mert nem kaptam dührohamot egyszer sem - huncut, kihívó vigyort villant rám, s hogy kissé lejjebb vegyek az egójából hirtelen oldalba bököm.
- Nem vagyok rád büszke, mert nekem viszont hisztiztél, és vitatkoztál velem - emelem rá a tekintetem, szemeim megjátszott haraggal húzom össze, aztán mégis elnevetem magam az arckifejezésén.
- Ne haragudj - arcát a nyakamhoz érinti, beletúrok a hajába, melyet hirtelen meghúzok, amikor belekap a bőrömbe. Olyan, mint amikor egy édes kiscica kiereszti a karmait. Halkan feljajjdul, és elhúzódik, ezúttal ő húzza össze a szemeit.
- Ha te is, én is - hunyorgok rá, nevetve csókolom meg újra, ezúttal viszont nem hagyja, hogy elhúzódjak. A hajamba túr, másik kezével a derekamat fonja körbe. Nem felejtettem el, néhányszor mennyire egymásnak estünk a farmon is, és most, hogy ennyi idő után ismét egymás karjaiban vagyunk... Viszonzom a csókjait, s talán hevesebben is válaszolok, mint ő. A karjaiban ellágyulok, mintha az elmúlt hetek feszültsége, minden stressz elszállna belőlem, és az az aggodalom is, hogy ez nem fog működni velünk, mert látszólag működik. Néhány pillanat alatt a hátamon találom magam, elhúzódik, de már nyúlok is a tarkójához és húzom vissza magamhoz, az ujjaink egymásba fonódnak, kicsit elhúzódunk, homlokát az enyémnek támasztja, elnyílt ajkakkal nézünk egymás szemébe, majd az oldalára dől és megtámaszkodik mellettem.
- Menjünk le az étterembe - javasolja mosolyogva, megcirógatja az arcom és puszit nyom rá.
- Biztos vagy benne? - fordulok a hasamra, felmászok a mellkasára és kíváncsian nézek a szemébe.
- Teljesen - egy begöndörített tincsemet az ujja köré tekeri, s hagyja, hogy visszaugorjon a helyére. - Azért azt hiszem, ez kicsit romantikusabb lehet, mint amikor Woodéknál reggeliztünk.
Nevetni kezdek, eszembe jut, amikor csak feküdtünk az ég alatt és néztük a csillagokat. Az hiányzik, és be kell vallanom, nagyon sok minden más is hiányzik a farmról, de legfőképp talán az, hogy együtt voltunk minden nap. Kicsit elviselhetetlen volt, kicsit mindig egymás agyára mentünk, de mégis jó volt, ott volt Niall is, amikor csak akartam rohanhattam hozzá.
Furcsa az oldalán besétálni egy emberekkel tömött helyiségbe, de legalább nem visító lányok vannak körülöttünk, hanem üzletemberek, gazdag párok, esetleg az after partyt kihagyó énekesek, sehol egy kisgyerek, de még tinédzser sem. Az érkezésünkre felpillantanak, majd mindenki visszafordul a saját vacsorájához, nem keltünk feltűnést.
- Az asztalához, Mr. Payne? - jelenik meg egy pincér, Liam pedig csak bólint, és a kezemnél fogva vezet egy kétszemélyes asztal felé.
- Hé, te előre lefoglaltad azt asztalt? - nézek rá kicsit felháborodva, de az arcomon mosoly ül.
- Fantasztikusan tudsz következtetni, Cica - cukkol, majd puszit nyom a homlokomra.
- Honnan tudtad, hogy hajlandó leszek lejönni ide veled? - vonom fel a szemöldököm, flegma arckifejezéssel nézek rá.
- Elértem volna, hogy velem gyere - kacsint játékosan, kihúzza nekem az egyik széket, melyre mosolyogva ülök le.
- A magabiztosságoddal is minden rendben, úgy látom.
- Tökéletesen érzi magát - mosolyog rám, s elfoglalja a másik széket.
A kezembe veszem az étlapot, a szemeim majd kiszúrják a gusztusosabbnál gusztusosabb ételek, végül mégis csak a zöldségsalátánál maradok, mellé pedig halat kérek.
- Fantasztikus voltál ma - fogja meg a kezem, s őszintén, csillogó szemekkel dicsér.
- Köszönöm - mosolygok vissza. Annyi mindent akarok mondani neki, mégsem jön ki szinte semmi a számon. Legszívesebben csak nézném egész este, és csodálnám. Szinte mindenről tud, ami az elmúlt hónapban történt, ahogy én is tudom, mikor és hol jártak.
- Gondolom, Luke is itt szállt meg a bandával - tűnődik, miközben pezsgőt önt nekem.
- Igen, bár nem hiszem, hogy felbukkannak, max valamikor hajnalban - nevetek, és az üveget a saját pohara felé tolom. - Ne akarj leitatni, Payne!
- Nincs rá szükség - legyint lazán, majd ártatlan kiskutya szemekkel néz rám. - Sokkal boldogabbnak tűnsz, mint a farmon, vagy a telefonban - jegyzi meg.
- És szerinted miért van ez? - vonom fel a szemöldököm, bár a hangom kissé elhalkul.
- Minden bizonnyal az elragadó személyiségem miatt.
- Végre találkoztam Niallel! - lelkendezek, s ezzel kissé lehervasztom a mosolyát.
- Gonosz vagy - vonja össze a szemöldökét, ugyanakkor a gonoszságomról elfelejtkezik, amikor elé teszik a rendelését.
Észrevétlenül a telefonomra pillantok, nem igazán ajánlatos ilyenkor már enni, de tekintettel arra, hogy ez kivételes alkalom,  és Seth amúgy is bekaphatja, enni kezdek. Nevetek rajta, amikor leeszi magát, majd amikor felállok, hogy az ingén szétkent folton segítsek hirtelen az ölébe ránt, és megcsókol. Az arcom pírba borul, de viszonzom, és az sem érdekel, ha mindenki rólunk fog pletykálni.
- Lehetetlen alak vagy - csapok finoman a vállára, majd arcom belefúrom a maszatos ingébe.
- Te vagy a lehetetlen - sziszegi engem provokálva, mire kiharcol magának egy újabb csapást. - Erről nem sikerült még leszokni - kapja el a kezem, és tenyerem a szájához húzza.
Elgyengülve simítok végig az arcán, majd felállok, és visszaülök a saját helyemre. Körbepillantva felfedezem a személyzetem, és a menedzsment néhány tagját, és ők is látnak minket. Hálás vagyok, mert senki nem pofátlankodik ide még úgy sem, hogy látták, Liam nyilvánosan megcsókolt.
- Mit szólsz egy sütihez? - rakoncátlan, kissé már szétzilált hajammal játszadozik, s meglepi, amikor a fejemmel nemet intek.
- Nem szabad - húzom el a szám, s egy pillanatra lehajtom a fejem.
- Mi az, hogy nem szabad? - mélyül el a hangja, ezzel együtt a szemei is összeszűkülnek.
- Felszedtem pár kilót, míg a farmon voltunk, és elég nehezen akar eltűnni - vallom be halkan - de te egyél nyugodtan.
- Valóban? - vonja föl picit a szemöldökét. - Nos, szerintem meg túl vékony vagy, és egy sütitől nem dől össze a világ.
Eszembe jut, hányszor kaptam meg az utóbbi időben, hogy kövér vagyok, ugyanakkor Luke szavai is ott motoznak a fejemben, és amikor Liam szemébe nézek tudom, hogy őszintén így gondolja. Végül beleegyezően bólintok, de szándékosan diabetikus sütit választok.
Hosszú idő óta igazán jóllakottan, és boldogan lépek ki az oldalán az étteremből. A liftek felé ballagunk, de a saját szobája helyett először beugrunk az én cuccaimért. A szobában szerencsére nincs senki, nem kell leállnunk bájologni a többiekkel, csak leguggolok a bőröndömhöz, kihalászok egy Victoria's Secretes zacskót és a holnapi ruháim, melyeket a kis hátizsákomba gyűrök, és újra megfogom a kezét. Talán kellemetlenül kellene éreznem magam attól, hogy vele tartok, de ez nincs így. A hasam bizsereg a gondolattól, hogy végre ma vele alhatok el.
- Lezuhanyozhatok? - kérdezem kissé megilletődve. Kibújok a cipőmből, lábujjaim megmozgatom, s előre-hátra hintázok.
- Veled mehetek? - húzza huncut mosolyra a száját, majd közelebb lép, és elhúzott puszit ad a számra.
- Nem, és ne legyél seggfej - vágom rá grimaszolva, válaszul a keze alig észrevehetően végigsimít a fenekemen.
- Menj csak - nógat a fürdő felé.
A biztonság kedvéért, és a bunkóságát ismerve bezárom az ajtót, s csak azután próbálom elérni a ruhám cipzárját. Néhány perc múlva hisztérikusan rontok ki az ajtón, és állok meg előtte.
- Lehúznád, kérlek? - bökök a hátamra. Az arcán szétáradó vigyort legszívesebben letörölném a képéről.
- Nem is tudod, mekkora örömmel - fűzi hozzá, majd lehúzza a cipzárt, miközben ujjai végigsimítanak a hátamon. Puszit nyom a vállamra, míg én a ruhámat magamhoz szorítva elremegek valami köszönetfélét, és bemenekülök a fürdőszobába.
Ritkán fürdök gyorsan, de most nem akarom húzni az időt, mert máris hiányozni kezd az az idegesítő, arrogáns jelenléte. A hajam megússza anélkül, hogy elázna, néhány percet töltök azzal, hogy lemossam az arcomról a szétkenődött, fekete sminket, majd belebújok a VS zacskó tartalmába. Szándékosan nem a pólóját hoztam magammal, mert eddig mindig vagy az ő ruhadarabjait viseltem, vagy a saját, de kissé viseltes pólóim. Csakhogy ezúttal tetszeni szeretnék neki.
A tükör előtt állva elégedetlenül rángatom magamon a rövidke, csontszínű hálóinget, de muszáj ebben kilépnem, semmi más nincs nálam.
Kifésülöm a hajam, mely már szinte természetes hullámaiban omlik a hátamra, majd nagy levegőt veszek, s igyekszek úgy kilépni, mintha semmi különös nem lenne. Mert nincs is, ez csak egy hálóing.
A díjátadón viselt ruhámat szépen egy vállfára akasztom, majd kíváncsian fordulok felé.
Szinte leforrázva, kábán pislogva néz rám, újra és újra végigmér, majd a hajába túr. Elfojtom a mosolyom, a telefonommal a kezemben nézek rá, várom, hogy mondjon valamit.
- Én öhm, hm... - idegesen habogva vakargatja a karját. Szinte kibukik belőlem a kárörvendő nevetés - azt hiszem, lezuhanyzok én is.
Bájosan mosolyogva bólintok, s lehuppanok a szépen bevetett ágyra. Válaszolok a befutott üzenetekre az öcsémtől, küldök egy képet a szépen manikűrözött középső ujjamról Niallnek, válaszul a "Jó szórakozást" kívánó szelfijükre Harryvel, megírom Robbienak, hogy minden rendben velem, majd a készüléket az éjjeliszekrényre teszem épp amikor Liam is végez. Ezúttal az én szám marad tátva. Izmosabb, vagy talán csak elfelejtettem, milyen testfelépítéssel is rendelkezik pontosan, viszont az világosan zakatol a fejemben, hogy kedvem lenne megharapni az izmait.
- Nagyon szép vagy - érinti meg az arcom, miközben leheveredik mellém, és kissé felemeli a paplant, hogy betakarjon.
Kissé távolabb fekszünk egymástól, majd közelebb araszolok, s a karjai közé kérem magam. Mindkettőnkből felszakad egy megkönnyebbült sóhaj, úgy ölel át, ahogy korábban is mindig tette, és ettől szinte szétfolyok. A fejem a mellkasához érintem, ujjai a csípőmön barangolnak, megérinti a pizsamám anyagát.
- Gondoltad volna, hogy kibírjuk? - emelem fel a fejem, a hátára dől és engedi, hogy elterüljek rajta. - Őszintén.
- Voltak kételyeim, leginkább magamban, és tartottam tőle, hogy esetleg rájössz, Ashtonra van szükséged, de te mindig engem hívtál, mondtad, hogy hiányzom, és azt hiszem, keveset akarok annál jobban, hogy ez működjön köztünk. Szóval igen, ha ez elején bizonytalan is voltam egy kicsit, később rájöttem, hogy ha befogom a pofám, amikor kell, menni fog. És itt vagyunk - mosolyog le rám, ujjaival köröket rajzolgat a hátam fedetlen részére.
- Ash már a múlté - mondom ki hangosan, s megérintem az arcát. - Elhiszed ezt? Majd' megöltük egymást, amikor beleegyeztem ebbe mindketten azt hittük, csak idő kérdése, és elegünk lesz egymásból, ehelyett...
- Ehelyett végre valamit nem szúrtam el, és te is ügyes cica vagy.
A szám mosolyra húzom, felmászok az arcához, orrunk egy pillanatra egymáshoz ér, majd találkoznak az ajkaink. Csókunk gyengéd, a kezem viszont bebarangolja a mellkasát, és ettől ő is felbátorodik. Amikor fölém gördül pontosan tudom, hogy még nem állok készen rá, nem vagyok elég biztos magamban, viszont akarom őt, egy kicsit belőle.
- Mira? - néz fel rám, szemei nagyra nyílnak, levegőért kapkod, csak egy óvatlan mozdulat volt, és így reagál rá. Homlokom az övének döntve nemet intek a fejemmel, ugyanakkor beletúrok a hajába és nem engedem el.
- A ruha marad - motyogom alig hallhatóan. Veszi a célzást, szemei izgatottan csillognak, de ott folytatja, ahol abbahagytuk. Nem siet, nem követelőzik, nem kényszerít semmire, és tudom, a farmon kiszaladt vallomása nem hazugság volt. Talán bizonytalannak kellene lennem, mert csak azt akarta az elején, hogy egy újabb trófea legyek, de ez már nincs bennem. Most nem vagyok részeg, de ha akarná, talán a fene nagy magabiztosságával elérné amit akar, de nem teszi. Csillogó szemekkel néz végig a hálóingemen, megelégszik azzal, hogy így bebarangolhatja a testem. Apró kis mozdulatokat tesz figyelve rá, hogy korábban soha nem engedtem ilyen közel magamhoz. Figyelmes, az arcomat fürkészi, úgy érinti meg a bőröm, mintha puha, drága anyag lenne. Gyengéden csókolja a szám, majd a szemembe nézve felbátorodik és csípője az enyémhez feszül, a végtagjaim maguktól fonódnak köré, a nevét zihálva szorítom magamhoz. Érzem a meleg leheletét, hallom, hogyan vesz levegőt, az ajkai megérintik az arcom, a nyakam, a vállam és a szám, majd a tenyerem az arcára téve húzom magamhoz, homlokát az enyémnek döntve csókol meg. Ashton után csináltam érdekes dolgokat érdekes fiúkkal, de az mégis más, ha valaki olyan szorít magához, aki szeret, és akit én is szeretek. A sokszor lehetetlen természete ellenére nagyon óvatos és figyelmes, a kezével finoman, kissé talán hitetlenkedve simít végig a mellkasomon és a karjaimon, ujjaival kifésüli a hajam az arcomból, nem használja ki a helyzetünket, nem könyörög azért, hogy engedjem tovább enné. Ahogy kemény mellkasa az enyémhez ér, s lábaim körbefonják a csípőjét úgy érzem, mégis muszáj leszaggatnom magunkról a ruhát, de ő olyan tekintettel néz a szemembe, mintha a világ legszerencsésebb férfija lenne. Cáfol mindent, amit valaha mondott ezzel kapcsolatban, mert bár a testünk remeg ettől a közelségtől, mégis az arcomat nézi végtelen, tagadhatatlan imádattal, és soha, 2 év alatt még Ashton mellett sem éreztem ilyen szépnek és különlegesnek magam.

20 megjegyzés:

  1. Ohh, annyira édesek együtt és végre találkoztak :3 Erre a részre vártam már hetek óta és íme, csodás lett. :) Egyáltalán nem unalmas, a blogod teszi széppé a csütörtöki napjaimat. Várom a következőt, fantasztikus író vagy :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik! :) <3

      Törlés
  2. Drága Nessa!

    Szerintem egyáltalán nem lett unalmas, sőt! Én minden egyes szót imádtam! Fantasztikus vagy!
    Annak ellenére, hogy közeleg a félév, meg tudtál ajándékozni, minket egy ilyen résszel... Hát minden elismerésem a tiéd! :)

    Lexyi xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Köszönöm, örülök, hogy így gondolod.

      Törlés
  3. Pfuu....Egész végig vártam ezt a részt hogy mikor találkoznak újra.Most megtörtént és szerintem nem lett béna az írásod. Egyszerűen magával ragadó, izgalmas és átérezhető. Ahogy leírod a történéseket és érzéseket olyan mintha én lennék Mira és én élném át ezt az egészet. Mindig is imádtam az írásodat de ezt a blogodat különösen imádom. Ez a blogod olyan mint ennek a résnek a címe KÜLÖNLEGES csupa nagy betűvel. Minden csütörtökön várom hogy mikor rakod ki a részt mert úgy falom a soraidat mintha egy regényt olvasnék. Legyen egy kis önbizalmad és mond azt hogy igen jó részt írtam. Mert állítom hogy ez nem nagyképűség lenne hanem végre te is látnád azt amit az olvasóid hogy különlegesen írsz. Érzésekkel, szenvedéllyel egy is rajongással. És ez a jó benned. Legyen önbizalmad légy egy kicsit egoista és ne törődj a rosszakarókkal csak az úgymond rajongóiddal törődj. Sok sikert a továbbiakban és én olvasni foglak. Csak így tovább. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Hű, hát, nem is tudom, mit kellene erre válaszolnom. Először is, borzasztóan örülök, hogy ezt gondolod a blogomról, és sikerül beleképzelned magad Mira karakterébe.
      Nem az egoizmus miatt nem mondom, hogy jó részeket írok, hanem mert valóban úgy gondolom, hogy nem vagyok a legjobb, én máshogy élem meg a történeteim, mint ti, de még egyszer nagyon köszönöm, hogy ezt mondod! <3

      Törlés
  4. Drága Nessa!

    Szerintem a rész egyáltalán nem lett unalmas, sőt kifejezetten jól sikerült. Annyira beleéltem magam a történetbe, hogy majdnem elfelejtettem leszállni a buszról.
    Olyan jó olvasni, hogy Mira ennyire boldog. Már nagyon vártam mikor fognak találkozni Liammel.
    Már várom a folytatást.

    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Köszönöm szépen!
      Haha, nehogy miattam maradj fent a buszon.

      Törlés
  5. Drága Imrusné! :D (Annyira megtetszett ez a név, így foglak hívni, ha nem bánod.:D)

    Szerintem nekem ízlésficamom van, mert míg Te azt állítod, hogy unalmas, és "nem elég ütős", addig én tátott szájjal olvastam végig, ami a rész vége felé (nagyjából a vörös szőnyeges jelenettől) átment egy kissé bárgyú, de őszinte és széles vigyorba, mert egyszerűen FAN-TASZ-TI-KUS.
    Egyszerűen minden sorát imádtam, nem akartam, hogy vége legyen ( és nem, egyáltalán nem amiatt, amivel vége lett:D).
    Amíg a végére nem értem, csak ültem, és minden apró részletet elképzeltem, annyira...csillogó? Igen, az egész koncert, a díjátadó, olyan jó érzés volt olvasni, Liam pedig még mindig annyira szerethető. Fura, hogy az elején mennyire más volt a viselkedése, de a mostani Liamedért egy cseppet sem rajongok kevésbé, mint a nagyképűért. :)

    Tehát, nekem még mindig tetszik, látom nem is vagyok egyedül, úgyhogy gondolom rájöttél, hogy nem is unalmas, amit írsz, hanem csak tökéletes és kész. :)

    Sok sikert a félévig, és kitartást, remélem hamarosan könnyebb lesz a sulid- legalább egy kicsit. <3

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :DDDD Nem bánom, cseppet sem!
      Hú, köszönöm szépen, nem hittem volna, hogy valaki így fog reagálni olvasás közben, de eszméletlen jó azt olvasni, hogy végig mosolyogtál. :))
      Igen, Liam elég nagy fejlődésen ment keresztül, de Mira is, és ennek még nincs vége! :)

      Törlés
  6. Kedves Nessa!
    Valamelyik nap találtam rá a blogodra, és magával ragadott, nem tudtam abbahagyni az olvasást, ami számomra így vizsgaidőszakban, nem valami kedvező :D
    De mindegy is, Szerencsére sikerült nagyon hamar a végére érnem, és egyáltalán nem csalódtam.Ű
    Ezt azért mondom, mert olvastam már egy pár fanfictiont a közepe után a legtöbb mindig ellaposodik. Na már most, a tiéddel egyáltalán nem ez a helyzet. Minden részt egyre jobban élveztem.

    Az első perctől Liam-es vagyok, de sajna olyan ritkán találok minőségi Liames blogokat, éppen ezért nagyon örültem, hogy rábukkantam erre a mesterműre.
    Egyszerűen elképesztő, hogy mennyire élethűen letudod irni a dolgokat, nagyon gyakran ugy éreztem, hogy én is ott vagyok velük.

    Ami pedig a konkrét részt illeti, nekem nagyon tetszett. Már alig birtam kivárni azt, hogy végre találkozzanak, és annyira édesek voltak. Zabálnivalóak.
    Az tuti, hogy rendszeres olvasóddá váltam, és alig várom a kövi részt.

    u.i.: ha lenne időd benéznél majd hozzám is, hogy elmond a véleményed a blogomról. Csak most nyitottam, de nem tudom mi legyen vele, mivel a fiúk nem ugy vannak benne, mint a 1D tagjai.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Ezért elnézést kérek, és remélem, jól sikerültek a vizsgáid!
      Megtisztelő, hogy ezt gondolod, mert én néha úgy érzem, minden résszel egyre laposabb lesz, de akkor megnyugodtam. :)
      Iszonyúan örülök, hogy az én Liames blogomat méltónak találod arra, hogy olvasd, és nem hagyod abba.
      Nagyon szépen köszönöm a rengeteg szép szót! <3
      Természetesen benézek majd hozzád, bár egyelőre nem tudom, hogy mikor, viszont számíts rám a közeljövőben! :)

      Törlés
  7. Drága Nessa! :)

    Végre találkoztak, erre vártam már mióta :) Annyira édesek együtt..zabálni valóak *-* Niall :)
    Fantasztikusan jó rész lett.. Imádom ahogy írsz ;)
    Várom a kővetkező részt! :D
    XoXo

    VálaszTörlés
  8. Csak egy szót tudok írni: Tökéletes
    bocsánat, hogy röviden fogalmaztam, de ebben benne van minden:)

    VálaszTörlés
  9. Best chapter and blog ever!!! ;)

    VálaszTörlés
  10. Drága drága Nessa!

    Ez, valami hihetetlen volt! Olyan csodaszépen bántál a szavakkal, minden a helyén volt éés iszonyat édes lett!
    Egyszerűen már hiányoztak a srácok, furcsa volt nélkülük, hiszen megszoktam őket, ezért örülök rettenetesen amiért ismét itt vannak, nem mellesleg jó formájukban.
    Niall, ő azt hiszem bőven megérdemel pár mondatot a csodás szerepléséért. Úgy gondolom, hogy jobb módot nem is találhattál volna arra, hogyan jelenjen meg, tűnjön fel ebben a fejezetben, mert most volt igazán Niallös Niall. Édes volt, testvéries, nem mellesleg végtelenül törődő és imádnivaló. Szóval imádtam.
    Miram pedig... Ahhw *w* Elképesztően édesek voltak, a mozdultoktól egészen a megszólalásukig szerettem őket, de egyszerűen nem tudok más szóval élni, csupán a leírtakkal, mert nagyon imádtam!

    Imádtam, egyik legjobb volt, ölellek; Bo<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes Bo! <3
      Ah, Istenem, lassan már nem tudok mit mondani erre a sok kedvességre!
      Nekem is nagyon hiányoztak, épp ezért talán kicsit elsiettem ezt a találkozást, de úgy látom, ez nem jelentett problémát.
      Köszönök szépen mindent neked, és szörnyen örülök, hogy tetszett a rész! <3
      Millió puszi!

      Törlés