2015. január 23., péntek

36.rész A háttérben

Sziasztok! :)
Rögtön a közepébe vágva azzal kezdeném, hogy miért nem időben hoztam a részt. 
Tegnap egész nap valami probléma volt a kollégium wifijével, természetesen nekem nem volt mobilnetem, és hiába mentem el a bevásárlóközpontba, hátha sikerül ingyen wifit találnom, nem sikerült. Aki követ ask.fm-en tudja, hogy üzentem a barátnőmtől, hogy sajnos késni fogok a résszel. 
Ne haragudjatok, tényleg igyekeztem találni wifit, de nem jött össze. :(
Remélem, mindenki jó hetet tudhat a háta mögött, és jól sikerült a félévitek! 
Jó olvasást!
Nessa. xx 


Minden egy újságcikkel kezdődik arról, hogy Liam többször is nyilvánosan mutatkozott velem, és érzelmes búcsút vettünk, na és persze csókolóztunk, még pedig a fotósok szeme láttára. Majd egy másikkal, amin egy Niallel elkapott kép szerepel a címlapon, és elindul az az elmélet, hogy egyszerre két vasat tartok a tűzbe. A végső változat pedig, hogy Niallel azért mutatkozok így, és azért beszélünk egymásról annyit, mert a menedzsment kitalálta, hogy tegyünk úgy, mintha szerelmesek lennénk, elvégre egy ideje nem hallottak rólunk semmilyen szaftos pletykát, s míg ez folyamatban volt, addig Liammel egymásba szerettünk.
Az egyetlen kérdés, amit javasolnék feltenni, az az, hogy vajon honnan szülnek az emberek ilyen részletesen kitalált történeteket néhány fénykép alapján?
A dolog addig fajul, mígnem először Niall mondja ki világosan, hogy az ég világon semmi nincs köztünk azon kívül, hogy a testvéreként szeret engem. Csakhogy ez nem jelent semmit, mert vele ellentétben én nem nyilatkozhatok, és ez olyan, mintha cáfolnám amit mond. Néhány hétig megy ez, többszöri telefonos vita, és nem beszélés után egy élő műsorban pattan el benne valami.
Szemeim duzzadtak, nem is fáradt vagyok, hanem kimerült, és az izmaim fájnak. Az ember azt gondolná, egy idő után megszokja a test a rendszeres, megerőltető mozgást, de én még mindig izomlázzal küzdök, vagy nem is tudom, minek kellene neveznem azt, hogy lassan leesnek a végtagjaim. Seth nem fogja vissza magát, az edzésterve egyre fárasztóbb, és egyre durvább dolgokat vág a fejemhez közben, majd a vacsorám láttán sokszor néha sírva fakadnék. Utazok egyik országból a másikba, próbálok, edzek, koncerteket adok, és mindeközben soha nem kapok egy olyan mennyiségű tányér ételt, amitől talán jól is lakhatnék. És vigyorogjak, tegyem boldoggá az embereket, ne legyek seggfej a körülöttem dolgozókkal.
Ölni tudnék, amiért az éjszaka közepén hív valaki, ugyanakkor álmos dühöngésem közepette megfordul a fejemben, hogy talán Niall az, és akkor tudnánk végre kicsit hosszasabban is beszélgetni, nem kellene leráznom, vagy talán Liam, hogy megbeszéljük a legutóbbi vitánkat, ami 3 napja volt, és azóta nem kerestük egymást. Minden porcikámban érzem a hiányát, azt a hiányt, ami még annál is rosszabb, amit alapvetően érzek. 3 napja nem hallottam a hangját se, nem mondta dühösen, hogy fogjam be, és én se vágtam semmit a fejéhez. A veszekedéseink nem változtak annak ellenére, hogy több ezer kilométer távolság van köztünk. Ha felemeli a hangját, én is megteszem, ha durván szólok hozzá, visszavág, és előhozza a cinikus hanglejtését, provokál, amivel még jobban feldühít. És mindennek ellenére azt érzem, hogy szeretem, vágjak a fejéhez akármit, vagy mondja azt nekem, mennyire idióta picsaként viselkedek, akkor is szeretem, mert később mindig felhív, és eszméletlen édesen kér bocsánatot. És a bocsánatkérések ellenére is szeretem, talán mert foglalkozik velem, és azzal is, hogy mit írnak kettőnkről. Nem kellene, de a legapróbb dolgoktól fogva egyszerűen mindennel foglalkozik, és újabban Ashtont is jó párszor szóba hozza. 3 nappal ezelőtt Niall füle hallatára vágta a fejemhez skype-on keresztül, hogy mindez azért van, mert annyira imádjuk egymást, félreérthetően viselkedünk, és talán nem is akkora hazugság, amit írnak rólunk. Talán csak szórakozok vele, és Niall is hülyére veszi. Hiába tomboltam a saját szobámban, nem foglalkozott velem, a beszélgetés vége pedig az lett, hogy lecsaptam a laptopom tetejét, míg ő dühöngve hívott vissza. Végül valaki elszedte tőle a telefonját, Niall szerint Zayn volt, azóta pedig nem beszéltünk. Megdöbbentő. hogy egy idő után az újságban leírt baromságoknak kezd hinni ahelyett, hogy gondolkozna egy kicsit, hiszen tudja, hogy hülyeségeket beszél, ő is pontosan tudja, hogy nekem van igazam, csak néha elborul az agya. Azt már kitapasztaltam, hogy iszonyatosan féltékeny tud lenni.
De nem ő hív, nem is Niall az, még csak nem is Luke, a hívónak egyáltalán semmi köze a One Directionhöz. Az anyukám az.
- Igen? - szólalok meg, a hangom kissé rekedt, és álmos. Megköszörülöm a torkom, és dörzsölgetni kezdem a szemeim. Anya vagy elfelejtette, hogy létezik időeltolódás, vagy azért hív, mert történt valami, ami fontosabb annál, hogy én kiütöttem magam.
- Kapcsold be a tévét most azonnal! - a hangja nem haragos, így azt elvetem, hogy 1 órás monológot hallgathatok majd végig tőle az éjszaka közepén arról, hogy már megint mit műveltem.
- Anya, nekem itt nem jönnek be az otthoni csatornák - nyöszörgöm fáradtan, a nagyképernyős tévé fénye elvakít, összeszűkült szemekkel kapcsolok a csatornára, melyre anyukám navigál. A szám elnyílik, a kezemből kis híján kiesik a telefon, ahogy megpillantom őt a képernyőn. Legyűröm a pillanatnyi vakságot, és nagyra nyílt szemekkel bámulom, a takarót feljebb húzom magamon, lábaim átölelve meredek a tévére. Az arca kipirult, dühös, a hajába folyamatosan beletúr, miközben a kezével gesztikulálva, az átlagnál hangosabban beszélve nyomatékosítja, hogy márpedig én az ő barátnője vagyok, Niallel nincs semmi köztünk, és ne terjesszenek semmilyen hülye pletykát rólunk. Nem tudom beazonosítani, hogy hol vannak pontosan, mert az biztos, hogy nem stúdióban, mögötte járkálnak az emberek, a távolból még sikoltozás is hallatszik, és zakót visel. Mögötte feltűnik Louis, és karon ragadja, de rángatás helyett csak húzni kezdi, és valamit motyog a fülébe. A pillantása kemény marad, a kérdések tovább záporoznak rá arról, hogyan szerettünk egymásba, mi történik köztünk, miért nem jelenünk meg többször együtt, és én miért nem szóltam még bele ebbe, ha megtette Niall, és most már ő is.
- Talán mert a fél világ van köztünk? - horkant fel cinikusan, szemöldöke ezzel együtt lendül felfelé. Már rájöttem, hogy igazából nagyon sokszor ezzel álcázza a valódi arckifejezését. - Azt pedig, hogy miért nem szólt eddig bele, egyedül a menedzsmentje mondhatja meg.
Hátat fordít, és Louis oldalán, egyre inkább dühösen hadonászva caplat el, de a hangját már nem hallom. Képtelen vagyok felidézni a szavait, talán ő sem tudja, hogy miről beszélt, de a kordonba kapaszkodva olyan hevesen bizonygatta, hogy én az övé vagyok, ahogy eddig még soha, senki más nem tette.
- Mira? - kábulatomból anya hangja szakít ki, elhúzott nyüszítéssel dőlök el az ágyon, lábaim felhúzva gömbölyödök össze.
- Mit csináljak? - nyögöm artikulálatlanul a párnámba. Anya csak nevet a szánalmamon, és lehet, hogy nekem is ezt kellene tennem, ehelyett inkább sírni akarok.
- Édes ez a fiú - közli velem kissé álmodozó hangon, melyre válaszul csak nyögök egyet.
- Egy seggfej - motyogom az orrom alatt, kikapcsolom a tévét, és a nyakamig húzom a takarót.
- Mira! - szól rám kissé élesebben, párnámat átölelve sokkal halkabban szólalok meg újra.
- De Luke is az, és őt is szeretem - elvigyorodva halkan kuncogni kezdek. Az anyukám nem értékeli annyira a hasonlataimat, mint kellene, de mivel tulajdonképpen nem mondok csúnyát, nem szid le.
Annak ellenére, hogy viszonylag keveset beszélünk anyával, tudom, hogy nyomon követi az életem, mert mindig tud mindenről, ugyanúgy leszid, ha hülyeséget csinálok, és segít, ha szükségem van rá.
- Szerintem ezt veheted bocsánatkérésnek tőle - hangja mosolygós, ezzel a mondatával arra utal, hogy ideje 3 nap után engedni a makacsságomon, és felhívni Liamet. Kissé gubancos tincseim kisöpröm az arcomból, igazat adok neki, mégis miután még beszélünk néhány mondatot, majd letesszük, nagyon nehéz rányomnom Liam nevére.
- Miért nem alszol, Cica? - elmosolyodok a hangjára, akárhol is van, már nem ideges.
- Láttalak - motyogom halkan, felhúzom a nyakamig a takaróm és azon töröm a fejem, mit kellene mondanom neki. - Én...
- Nézd, Mira, sajnálom amiket mondtam neked, nem gondoltam komolyan. Elegem van már ebből a rengeteg hülyeségből, ideges voltam, elszállt az agyam és egy hatalmas baromságon vesztem össze veled. Ne haragudj!
Néhány másodpercig csendben maradok, hallom, hogy valakinek feszülten odaszúrja, hogy húzzon el, az arcomon pedig mosoly árad szét.
- Nem haragszom - motyogom halkan. - De remélem, nem akarod elhinni azt a sok hülyeséget. Liam, Niall és én tényleg csak barátok vagyunk, és nem akarom, hogy ez gondot jelentsen.
- Nem, tudom, hogy nincs köztetek semmi, csak nem gondolkodtam. Nem gond, tényleg, Niall a barátod, és az enyém is, hülyeséget mondtam - látom magam előtt, ahogy beletúr a hajába, majd leejti maga mellé a kezét. - Hiányoztál.
- Te is nekem, Liam - az ajkamba harapok, nem épp aktuális ezt múltidőben mondani. - Csak a fél adást láttam, mi történt az elején?
- Miért tévézel az éjszaka közepén? - nem fair, hogy kérdésre kérdéssel felel, de többre jutok, ha válaszolok neki, mert nem hagyná annyiban.
- Aludtam, anya hívott fel, hogy kapcsoljam be a tévét, szerinte édes vagy - magyarázom, majd újra felteszem a kérdést. - Szóval, mi történt?
- Az anyukád szerint édes vagyok? - a hangjába huncutság vegyül, és még mindig nem válaszol a kérdésemre.
- Én meg mondtam neki, hogy egy seggfej vagy. Válaszolj már! - azt elfelejtem természetesen megemlíteni, amit utána mondtam, helyette viszont halkan nevetni kezdek. - Hol vagy egyáltalán?
- Valami rendezvényen, fogalmam sincs - nevetve rázom meg a fejem, egy kicsit nevetséges, hogy nem tudja min vesz részt. - Csak felhúztak a hülye kérdéseikkel, lerohanták Niallt azzal, hogy mi van köztetek, holott mindenki tudja, hogy velem jöttél legutóbb a szállodába, és én csókoltalak meg a reptéren, ez nem elég bizonyíték? Szóval, nyomatékosítottam, hogy márpedig te az én barátnőm vagy, és nagyon remélem, hogy fel is fogták.
- Sajnálom, hogy hagytam ezt eddig fajulni - nyelek nagyot, ujjaim közt gyűrögetni kezdem a párnám sarkát. - Kellett volna csinálnom valamit a menedzsment tiltása ellenére, sok mindent megelőzhettem volna.
- Akkor is pletykálnának, de remélhetőleg pár hét, és lenyugszanak, nem lesz akkora szenzáció, hogy a barátnőm vagy - a háttérből egyre hangosabban hallom a beszédfoszlányokat, hagynom kellene, hiszen nyilvánvalóan programja van, és nem velem akar cseverészni. - Csak azt ne hagyd, hogy kötélen rángassanak.
Nagyot nyelek, hiszen pontosan ezt hagyom, ezt teszik velem, marionett bábuként ugráltatnak egyik helyről a másikra, és csak azt tudom tenni, amit a madzag, jelen esetben a menedzsment enged.
- Igyekszem - válaszolok, s ezzel együtt elnyomok egy ásítást. - Elküldenéd majd a turnétok teljes listáját?
- Cica, bármikor megnézheted a neten - neveti el magát.
- Holnap megnézem, és elkezdem számolni a napokat.
- Jól van - nevet fel hangosabban, hangja meleg, szeretetteljes, és a tarkómon égnek merednek az apró hajszálak. - Most már aludj, Cica.
- Érezd jól magad - köszönnék el, de bosszankodva közbevág.
- Ez egy katasztrófa, a harmadik sztárt látom kiborulni, durvák az sajtósok - motyogja halkabban. - Jó éjszakát, Mira!
- Vigyázz magadra - suttogom, és halk válasza után még néhány másodpercig szorítom a fülemhez a telefonom.
3 nap, és 3 mondattal áthidaltuk a problémát, meg egy élő adásban történt kifakadással. Egy részem boldog, mert olyan, mintha sosem vitatkoztunk volna, a másik, a nagyobb és negatívabb viszont siránkozni kezd azon, hogy milyen soká fogunk újra találkozni, és mennyi minden történhet még addig.
A napok lassan, ugyanúgy telnek, fel a repülőre, le a repülőről, a szálloda elfoglalása után edzés, majd másnap a stadion vagy aréna bejárása, interjúk, tv műsorokban való szereplések, próbák, edzés, mely után egy újabb lábnyommal a lelkemen koncert. Szabad perceimben próbálom elérni a srácokat, ami gyakran sikertelen, de Luke mindig megtalál.
- Fáradt vagyok - telefonom a fülemhez fogva guggolok a wc deszka tetején, öklömet a számhoz szorítva akadályozom meg, hogy, sírva fakadjak. Végtagjaim remegnek, és éhes is vagyok, de perceken belül újra a futópadon kell állnom. Luke csak rosszkor, vagy talán ellenkezőleg, jókor próbált elérni. - Nem tudom, meddig bírom még ezt a hajtást.
- Nem egyszer csináltad már végig, Mira, szedd össze magad. Tudom, hogy fáradt vagy, de korábban is turnéztál már, és Ashton sem volt mindig melletted. Ne eressz le, mert hiányzik neked Liam - félig igaza van, félig nem. A legnagyobb probléma nem az, hogy hiányzik Liam, hanem hogy a nap 24 órájában éhes vagyok, de nincs annyi időm, hogy amikor nem látják bekapjak pár falat ételt, netán megegyek egy almát. Régen élveztem a turnézást, most nem. Van kb 3 óra, amikor valóban élvezem, amikor valóban a turnéról és rólam szól minden, és ez a koncert, a nap többi részében egyre inkább előjön a makacs, hisztis Mira, ezzel fedem azt a kimerült lényt, aki jelenleg vagyok. Az egésznek talán annyi köze van Liamhez, hogy most minden rólunk szól az újságokban, de legalább már Niallt kihagyják a cikkekből. De ezeket nem mondom el az öcsémnek, jobb, ha csak azt hiszi, Liam hiánya miatt vagyok mostanság ilyen.
Kopognak, és Seth hangját hallom, ahogy megparancsolja, hogy menjek vissza és fejezzem be az edzést, de ő nem jöhet be a női mosdóba, még akkor sem, ha rajtam kívül nincs itt senki.
- Ez ki? - kérdezi fojtott hangon az öcsém. Szemeim lehunyva veszek még levegőt, figyelmen kívül hagyom az arcomon leszánkázó kövér könnycseppet.
- Tudom, hogy bent vagy, Mira, de nem fogod megúszni az edzés végét! Nem rondítasz bele a munkába azért, mert te egy hájas disznó akarsz lenni! - átölelem a térdeim és nekitámasztom a homlokom.
- Senki - válaszolok hangosan - csak a folyosón beszélgetnek.
Hiába hazudok, Luke nem hülye, és Seth túl hangos ahhoz, hogy a beszédemmel kizárjam a külső hangfoszlányokat.
- Darabokra fogom szedni - hallom a tagolt mondatot, és feszült lélegzetvételét.
- Nincs semmi baj - motyogom inkább magamnak, mint neki, remegő lélegzetvételem elárul, és néhány másodpercen belül halkan hüppögni kezdek. - Most mennem kell - rázom le, és a válaszát meg sem várva kinyomom, a telefonom pedig lenémítom, hogy megpróbáljam figyelmen kívül hagyni a hívásait.
Muszáj kimennem, muszáj lehúznom még egy órát az edzőteremben, aztán enni fogok, és mosolyogva lenyomom a mai koncertet, mely után megpróbálok korábban lefeküdni.
Seth hangja megszűnik, habár én is tudom, egyszerűen lehetetlen, hogy feladja. Próbálom összeszedni magam, ha nem hisztizek, hamarabb szabadulok, de egyszerűen képtelen vagyok megmozdulni. Hallom, hogy kinyílik az ajtó, és Seth morgását is hallom, de valaki csendre utasítja. Gyerekes módon elhiszem, hogy nem fognak megtalálni, ugyanígy rejtőztem el 8 évesen az iskola mosdójában is mert véletlen kilöktem az ablakon egy cserepes virágot. Alig veszek levegőt, lábaim megfeszítem és imádkozok azért, hogy a cipőm talpa nehogy megcsússzon, de hiába tűnök el, az illető sorra kinyitja az ajtókat, és az utolsót sem fogja kihagyni.
Homlokom a térdemhez feszítem, kinyílik az ajtó, és valami csípős megjegyzést várok, ehelyett Sandy, a stylistom mered rám.
- Oh, Istenem, Mira, minden rendben? - az arcomra ragadt hajszálakat elsimítja, és leguggol elém. Alig idősebb nálam, mégis úgy ölel át, mintha legalább a nagymamám lenne. Kinyújtom a lábaim és a fenekemre huppanok, arcom a tenyerembe temetve robban ki belőlem a sírás, képtelen vagyok bármit is mondani. - Miért sírsz?
Megrázom a fejem, gyűlölöm, ha valaki sírni lát, főleg ha valaki olyan, aki nem is ismer igazán engem és csak azt a Mirát ismeri, aki az állát magasba tartva egyetlen pillantással és egy rövid mondattal képes ellentmondani mindennek. Nagyot nyelve törlöm meg az arcom a kézfejemmel, ajkaim összeszorítva veszek mély levegőt, felemelem a fejem és rendezem a vonásaim. Sírással nem oldok meg semmit, csak gyengének fogok tűnni, pedig nem vagyok az.
- Semmi, csak a rohadt női hormonok - mondom távolságtartóan, és megkockáztatok egy mosolyt, de látom, hogy nem hisz nekem. Szipogva lekászálódok a wc tetejéről és vonszolás helyett kihúzott háttal lépek a tükörhöz. Megmosom az arcom, sminket most nem viselek az edzés miatt, így nincs mit kiigazítanom, kibomlott, zilált copfomat újra összekötöm. Kikapcsolom a telefonom, majd egy papírtörlőbe kifújom az orrom, és arcom kis pirossága ellenére emelt fővel lépek ki a mosdóból, mely mellett az edzőm már vár.
- Lehúztad magad a wc, vagy mi a francért nem jöttél ki? - támad nekem azonnal. Fejemet oldalra döntve, cinikus mosolyra húzva a számat lengetem meg előtte a telefonom, majd előremegyek. Visszavágok a szavaira, az edzést pedig összeszorított szájjal, egyetlen apró nyikkanás nélkül csinálom végig, mely után követelek egy hatalmas tányér joghurtot gyümölccsel és gabonapehellyel. Olyan elégedett és kárörvendő fejjel eszem meg, mint még soha, mert látom, hogy Seth nem örül neki, és azok sem, akik miatt a tányérom félig sem telik meg étellel az étkezéseknél. Nem csak a makacsság és ellentmondás miatt teszem, hanem mert úgy érzem, ha nem juttatok cukrot a szervezetembe, elájulok.
Nem kapcsolom be a telefonom egészen addig, míg a koncert után hullafáradtan, mégis kissé feltöltődve beesek a ma esti szobámba. Egy ideig nézegetem a nem fogadott hívásaim listáját, zömében Luke az, de köztük van Calum és Michael, valamint Ashton is, és egy idő után megjelenik Niall neve. Úgy döntök, a fürdést és a telefonálást egybekötöm, mert nem is kérdés, kit hívok először. Aludnia kellene, de a legutóbbi próbálkozása 20 perccel ezelőtt volt, ami azt jelenti, hogy talán várja, hogy visszahívjam.
A kádat színig engedem vízzel, a szállodai tusfürdők helyett a sajátomat választom, megvárom, míg kellően habos lesz, majd kibújok a ruháimból. Az intenzív mozgások befejeztével kezd ismét eluralkodni a testemen a zsibbadtság, az izmaim megkeményednek. Anélkül. hogy a tükörbe pillantanék beleereszkedek a vízbe, s néhány percig behunyt szemekkel relaxálok, mielőtt visszahívnám Niallt.
- Az Isten szerelmére, Mira, miért kapcsoltad ki a telefonod?! - támad nekem, de ellenben talán mindenki mással, ő nem ellenségesen teszi, nem is azért, mert haragszik, hanem mert aggódik. - Jól vagy?!
A torkom elszorul egy pillanatra, a számat mosolyra húzom, bár nem láthatja.
- Jól - válaszolok halkan, szabad kezemmel a víz felszínén úszó habfellegeket kezdem tologatni. - Dolgoztam.
- Mira - próbál haragos lenni, de ez csak reménytelen próbálkozás, mert miután egy kicsit is dühösen ejti ki a nevem, hatalmasat sóhajt, és több, mint valószínű, hogy a hajába túr. - Tudod, hogy nem hiszem ezt el, mert lehet, hogy dolgoztál, de nem ezért kapcsoltad ki a telefonod. Luke felhívott, hogy próbáljalak meg elérni, hátha nekem felveszed, azt mondta, kiborultál, és hogy történt veled valami, de nem tudja, hogy mi. Mira, én miért nem tudom, hogy mi történt veled? Mi történik veled? A frászt hozta rám, és ha belegondolok, valóban más vagy, de ezt ráfogtam arra, hogy sokat veszekedtetek Liammel. De most minden rendben, nem?
- De - harapok az alsó ajkamba, túlzás, hogy minden, de azért rendben vagyunk. Sűrű az időbeosztásuk, nekem is az, az utóbbi napokban nem beszélgettünk túl sokat, és ez hiányzik, de az haladás, hogy nem is vitatkoztunk. - Én csak egy kicsit fáradt vagyok - motyogom.
- Gyűlölöm, hogy a lányok mindent ráfognak erre - vág vissza kissé hevesen. - Jó, rendben, fáradt vagy, és mi van még?
- Semmi, tényleg fáradt vagyok, csak szükségem lenne néhány nap pihenésre - valójában nem is hazudok neki, tényleg csak egy olyan napra van szükségem, amikor nem csinálok semmit, csak fekszek, olvasgatok és sorozatokat nézek. Csak egy kis szabadidőt akarok, amikor mindenki békén hagy és kicsit magamban lehetek, semmi mást.
- Mikor lesz szüneted? - faggatózik, de erre a kérdésre képtelen vagyok választ adni. - Mira, Luke említett valami olyat, hogy nem jössz ki túl jól a személyi edződdel, aki néha... nem tisztel téged. Igaz ez?
- Nem - vágom rá, hiszen ez az, amiről egyáltalán nem kell tudnia. - Én...
- Ne hazudj nekem - motyogja halkan, és szinte belém mar ezzel a megbántott hangszínnel. Fogalmam sincs, mit kellene válaszolnom erre, így csendben maradok, és szemeim a vízre szegezem. - Bánt téged szavakkal? - ismét csak hallgatok, válaszul halkan szitkozódik. - Mit mond neked? Szólalj már meg - kérlel, és én érzem, hogy az arcom ismét felforrósodik és elszorul a torkom.
- Semmit, amit ne tudnék.
- Ha Liam ezt megtudja...
- Liam nem tud meg semmit! - szólalok meg hangosabban, kisöpröm az arcomba lógó tincseket. - Nem mondhatod el neki! Ezek az én problémáim, és nekem kell megoldani őket!
- De Mackenzie, mi van, ha nem tudod? - kérdezi már sokkal halkabban, az ajkaim összeszorítva nagyot nyelek, korábban nem volt olyan probléma, amire ne tudtam volna reagálni.
- De tudom - hunyom le a szemeim, és mély levegőt veszek. - Majd én megoldom.
- Remélem azt is tudod, hogy számíthatsz ránk, mindannyiunkra, és az öcsédre is.
Remegve fújom ki a levegőt, ismét csend telepszik ránk, de nem kifejezetten kínos. Tudom, hogy számíthatok rájuk, de azt is tudom, hogy Liam iszonyú balhét rendezne, ha a fülébe jutna Seth egyetlen csúnya szava is, amit a visszatérésem óta hozzám vágott.
- Hogy sikerült a mai koncertetek? - érdeklődök, feldobva egy olyan témát, amiről mindig hatalmas örömmel beszél. Hátradőlve hallgatom, ahogy hosszan beszámol a koncert számára minden fontos részletéről, vele nevetek, mindenhez hozzáfűzök egy kicsit. Neki jó a beszélőkéje, képes szavakba önteni a színpadi érzést, én ezt nem tudom. A gondolataimban minden ott van, de szavakkal leírhatatlan, milyen az, amikor ezrek előtt állva ünnepelnek, milyen látni az arcokat, milyen tudni, hogy azokat a mosolyokat én varázsoltam. Képes vagyok valami jóra is.
Neki nem is kell elmondanom, mert ők is ezt élik át, és Niall már kitapasztalta, hogy miről tudok hosszasan fecsegni, és miről nem.
- Most már menj, lefekvés előtt még hívd fel Liamet, ma szokatlanul sokszor fogta a telefonját, és említett meg téged - hangjából leszűröm, hogy mosolyog, és szinte úgy érzem, a szívem egy része bizseregni kezd attól, hogy Liamre gondolok. - Légyszíves, az idegrendszerem állapotát figyelembe véve többször ne kapcsold ki a telefonodat!
- Jó - nevetek halkan, majd búcsúzását hallva a lelkem ismét nehezebb lesz egy kicsit.
- Szörnyen hiányzol, Mackenzie.
- Te is nekem - hajtom le a fejem, és egy pillanatra felhúzott térdeimnek döntöm a homlokom.
A víz már kihűlt, mégis még gyorsan, rendesen megtisztálkodok, majd belebújok a puha köntösömbe. Számolgatom az órákat, hogy mégis mennyit beszéltem Niallel úgy, hogy neki aludnia kellene. Időközben Luke-tól üzenetek ezre futott be, melyeket végig sem olvasva csak visszapötyögök, hogy jól vagyok, de ne hívjon, mert lefekszem aludni. Tudom, ez nem tetszik neki, valami oknál fogva mégsem száll vitába velem és kezd újra hívogatni, csupán szép álmokat kíván, és biztosít róla, hogy szeret. Abban reménykedek, hogy az öcsém talán hajlandó lesz csatlakozni hozzám néhány állomás erejéig, hiszen elég rég voltunk már huzamosabb ideig együtt. Az előző turné alkalmával a pokolba kívántam akárhányszor csak úgy megjelent, most viszont ölni tudnék érte, ha legalább ő lenne itt minden idegesítő ikertestvér szokásával. Hamarosan vége a turnéjuknak, és talán ez az, amit legalább annyira várok, mint az európai turné kezdetét. 2 hét, és hamarosan valami csoda folytán elég sokszor fogjuk keresztezni egymás útját a fiúkkal, ami azt jelenti, hogy végre nem leszek egyedül a szobámban.
Liam nem veszi fel, és nem is próbálkozok többször. Befészkelem magam a drága, puha ágyneműbe, de akármennyire is fáradt vagyok, nem tudok elaludni. Azon kezdek tűnődni, vajon miért nem vette fel. Bizonyára ő is nagyon kimerült, és alszik, mégis legbelül feléled bennem valami, ami egészen idáig nem ütötte fel a fejét. Tudom, hogy ők öten szeretnek bulizni, és Niall említette, hogy a mai koncert után voltak is valahol. A fejem szédülni kezd, ha belegondolok, hogy talán összeszedett egy lányt, míg a többiek nem látták. Egészen mélyen belemászok ebbe az elméletbe, melyet végül teljesen összetörök azzal, hogy egy gyűrött kis papírt húzok elő a pénztárcámból. Szeret engem.
Kimondta, és Liam nem az a fajta ember, aki csak úgy dobálózik ezzel a szóval. Hülyeség elméleteket szövögetnem arról, hogy esetleg megcsal engem, mert nem így van, nem tenné, és talán jobb is, hogy nem hív vissza, mert ha rákérdezne a mai napomra egyetlen hazug szavamból leszűrné, hogy a minden rendben alatt azt értem, semmi sincs rendben.

~Luke Hemmings~

2 nap, ennyi van a tegnapi, és a következő koncert között, mégis igénybe veszem a híresség előnyeit, és repülőre ülök. Mira turnéjának dátumait lassan jobban tudom, mint a sajátunkét. A két hely nincs túl messze egymástól, de ha a világ másik végén lennék se akadályozná meg semmi és senki, hogy a testvéremhez menjek. Nevezhetjük valami iker dolognak, vagy csak annak, hogy jobban ismerem őt, mint saját magam, és tudom, mikor hisztizik, és mikor van szüksége valakire. Talán nem engem akar a legjobban, viszont én az akarata nélkül is megyek, nem tudok nyugodt lenni, ha nem veszi fel a telefont, amikor hívom, és ha beszélünk is, csak sír. Testvérként az a dolgom, hogy mellette legyek, még inkább, ha azt nézzük, milyen életet élünk. Nekem ott vannak a többiek, de neki? Vele nincs ott senki, neki egyedül kell színpadra állnia, és ha valami nincs rendben vele, akkor minden borul.
Az érkezésemről csupán az őt kísérő menedzsernek szólok, és megígértetem vele, hogy Mirának egy szót se szóljon.
Táskám egyszerűen ledobom, körülnézek a neki szánt lakosztályban, majd lehuppanok az egyik fotelba és bekapcsolom a tévét, de csak céltalanul kapcsolgatok. Hiába a hatalmas képernyő, ha a legértelmesebb műsor amit találok, az a Garfield. Elütöm vele az időt, majd kikapcsolom a tévét, amikor zörögni kezd a kilincs. Az arcomra akaratlanul is mosoly kúszik, ahogy fáradt hangján halkan motyogva nyomja le a kilincset, és félve benyit.
- Megölök valakit, ha rossz szobába küldtek - morogja, mögötte valószínűleg ott van Robbie, a testőre. A hatalmas férfi bedugja az ajtón a fejét, és amikor meglát elvigyorodik. Intek, hogy maradjon csendben, ő pedig az ajtót kitárva közli a nővéremmel, hogy tiszta a terep.
Mira céltudatosan masírozik be, a testtartásából mégis azt szűröm le, hogy ez nem több színjátéknál. Megköszörülöm a torkom, mire talán kissé ijedten kapja felém a fejét.
- Te meg mit keresel itt? - szája kört formál, nagyokat pislog, majd átszeli a szobát és az ölembe ugrik.
Átölelem kicsi testét és magamhoz szorítom, ritkán részesülök tőle ilyen üdvözlésben. Arcom a hajába temetem, ő a mellkasomhoz préseli magát és szorosan ölel, kissé megremeg a karjaimban.
- Nem rázhatsz le csak úgy, engem nem - végigsimítok a haján, fejét felemeli és arcát az én arcomhoz nyomja. Amióta az eszemet tudom ő az, akire legfontosabbként tekintek az életemben, ő a másik felem, viselkedjen velem akármilyen undokul is.
- Nem kellett volna idejönnöd, mi van a többiekkel? A turné? - idegesen, kissé túl hevesen kapja fel a fejét. A szemébe nézek, az alapozóréteg alatt sötét karikák húzódnak a szemei alatt, és szemének fáradt csillogását tökéletesen ellenzik kapkodó mozdulatai.
- De, kellett. Holnap éjjel repülök utánuk, addig viszont nem szabadulsz tőlem egy percre sem. Látni akarlak holnap este. Mennyit alszol, Mira, és mennyit kávézol? - megfogom az állát és felemelem a fejét, egyenesen a szemébe nézek.
- Mindjárt mennem kell edzeni - tér ki a válaszadás alól.
- Nem mész sehova - válaszolok teljesen higgadtan - nem azért jöttem, hogy nézzelek a futópadon. Mindjárt lemegyek, és közlöm a seggarcokkal, hogy az egyetlen mai programod az, hogy velem legyél, és pihenj.
- Ez nem így megy - rázza a fejét kétkedve.
- Gondolod? - kiemelem az ölemből, s a kezét ragaszkodóan szorítva lépek ki a folyosóra, melyet az ő alkalmazottai vesznek birtokba.
- Luke, ne csináld - bújik a hátam mögé, és átölel. Felfedezem a személyi edzőjét, akit legszívesebben egy ütéssel köszöntenék.
- Hé, Seth - szorítása erősödik egy pillanatra, magam mellé húzva lépek a felvont szemöldökű férfi felé. - Csak azt akarom mondani, hogy a tesóm ma kihagyja az edzést, vele akarok lenni.
- Ez nem így működik, nem maradhat ki, különben is ráfér az edzés - válaszol lekezelően, gúnyosan.
- Egy alkalomról van szó, és én előbb döntöm el, hogy mit csinál és hova megy, mint te - válaszolok, s ezzel lezártnak tekintem a beszélgetést. Közlöm mindenkivel, hogy márpedig mára felejtsenek el minden programot, mert Mira velem lesz. Higgadtan reagálok a kötekedésre és minden másra is, Hemmings tulajdonság, hogy elérjük amit akarunk.
- Attól még, hogy itt vagy, Luke, nem rúghatod fel a nővéred programjait - világosít fel a menedzsere, akinek az évek alatt még nem voltam képes megjegyezni a nevét.
- Nem rúgom fel, csak szóltam, hogy ma ne számítsanak rá. Kimondom azt, amit ő kivételesen nem tesz valamiért. Fáradt, és nem érdekel, hogy a seggfej személyi edzője, vagy bárki más mennyit hisztizik ezen, akkor is velem fog maradni! - olyan nyomatékosan ejtem ki ezt, amennyire tudom.
A válasza előtt tekintete ide-oda mozog köztem és a majdnem másfél fejjel alacsonyabb ikertestvérem közt, majd fapofával kijelenti:
- Látszik, hogy ikrek vagytok.
Nem tudom, hogy sértésnek vegyem-e vagy ne, de karon fogom Mirát, még mielőtt beindulna a beszélőkéje. Szemeimmel szinte tanulmányozom a mozdulatait, leül az ágyra és addig pislog maga elé, míg el nem foglalom a helyem mellette. Magamhoz húzom és megpuszilom a fejét, mosolygok azon, ahogy az ölelésembe kéri magát, eldőlök vele az ágyon és belefúrom az arcom a hajába. Merev izmai megenyhülnek, hosszan, elnyújtottan sóhajt fel.
- Aludd ki magad - ujjaimmal kifésülöm a haját. Nem titok, hogy aggódom érte, mert egy ideje nem reagált semmire sem így. Amikor szakítottak Ashtonnal rosszabb volt, sírt, dühöngött, most viszont... Megmagyarázhatatlanul nyomott és kimerült.
- Lassan felhívhatom Liamet - emeli fel a fejét, vágyakozva pillant a telefonja felé. - Keveset beszélünk az utóbbi időben.
- Ez a baj? - kutatom az arcát. Szemeit lesüti egy pillanatra, majd megrázza a fejét.
- Nem annyira, mert megértem ezt, csak akkor is hiányoznak. Niall mindig megtalálja a módját, hogy többet tudjunk beszélni, aggódok, hogy talán... Talán megunt. De nem ez a baj, egyszerűen csak elfáradtam, és elegem van az egészből. Haza akarok menni - szája kissé lefelé biggyed, gyorsan megpuszilom a homlokát és megpöckölöm a fülét, hogy elmosolyodjon.
- Téged nem lehet megunni, eddig még senkinek sem sikerült - rámosolygok, szemei kicsit élénkebben kezdenek csillogni. - Tudom, hogy végig fogod csinálni a turnét, és összeszeded magad. Az európai rész könnyebb lesz, ott lesz Liam, és ha kellek, én is megyek, amint vége a miénknek. Kicsit elmész még Japánba, majd hazajössz, és pihensz amennyit csak akarsz.
- Ez nem olyan megunás... Tudod, hányszor gyilkoltuk egymást? Az idegeimre ment, Luke, és legszívesebben párszor ő is megfojtott volna engem. Folyamatosan azt hangoztatta, hogy úgyis felkerülök majd a listájára, ugyanolyan vagyok, mint az összes többi lány. Én... amikor veszekedtél velem, mert berúgtam... Ő hamarabb lent volt, mint én, és mi...
Szemeim lehunyom egy pillanatra és bólintok. Mira a legjobb barátommal járt 2 évig, és zűrös korszaka volt a szakítás után, tudom, hogy milyen életet él, kettőnk közül viszont mindig én voltam, akinek tanácsra volt szüksége ilyen téren, és én fiú vagyok. Egy lánytestvérnél ez egy kicsit máshogy van.
- Luke, el sem tudom mondani, hányszor és hogy veszekedtünk, és folyamatosan azzal szórakozott, hogy a legváratlanabb helyzetekben megcsókolt, majd minden ment tovább. Aztán Niall összezárt minket, és az egészből az lett, hogy most nagyon hiányzik nekem. Nagyon bizonytalan voltam, és néha még most is az vagyok, leginkább amikor alig beszélünk, vagy nem hív vissza. De mondta már nekem, hogy szeret, és akármennyire gyűlöltem, és sokszor még most is gyűlölni akarom, én is szeretem.
Hangja egyre halkabb lesz, és fáradtabb. Egy ideig hallgatunk, próbálom összeszedni a gondolataim. Ashtonról is mondott nekem dolgokat, nagyon sok mindent megbeszéltünk, de akkor Ash is nekem számolt be az érzéseiről a húgom iránt. Egy idő után nagyon sokat veszekedtünk, Mira más lett, furcsa most visszazökkenni a testvér szerepébe.
Legszívesebben elmondanám neki, miért gondolhatta róla Liam azt, amit, de nem az én dolgom felvilágosítani a testvérem a barátja múltbéli baklövéseiről. Talán egyszer majd dühös lesz rám, mert nem mondtam el, de azzal ráérek majd akkor foglalkozni.
- Szeret téged, ha nem szeretne, nem nézne a szemedbe és mondaná ki. Akivel csak szórakozni akarna, azt nem vállalná fel a világ előtt, nem ordítaná bele egy kamerába, hogy az övé vagy. Tudnám, ha csak szórakozna, és nem hagynám - elfésülöm a haját az arcából, rámosolygok, de ő csak komoly, elgondolkodó arccal néz rám. - Nem baj, hogy szereted őt.
- Olyan sokszor bántottalak - húzódik közelebb, homlokát a vállamnak támasztja -, és te mégis mindig itt voltál.
- Mert nem cserélhettelek el egy másik ikertesóra - nevetek rá, és megpuszilom a feje búbját. - És nem is akartalak elcserélni senkire.
- Soha nem gondoltam komolyan, hogy utállak. Csak gondolkodás nélkül beszélek mindig, és azt bántom, akit a legjobban szeretek - talán csak a fáradtság miatt mondja most ezt így, mert ő a legtöbbször inkább azzal fejezi ki a szeretetét irántam, hogy megjegyzéseket tesz.
- Tudom - kiszenvedem alólunk a takarót, és a nyakáig húzom. Laposakat pislog, de még mindig úgy tűnik, mintha beszélni akarna.
- Soha nem akartad, hogy eltűnjek? Vagy nem gondoltad, hogy bárcsak ne is léteznék? - hitetlenkedve nézek rá, nemhogy most, még durcás kisgyerekként sem fordult meg ilyesmi a fejemben.
- Nem - rázom meg a fejem, tekintetét lesütve húzódik közelebb.
- Mindig tudod, hogy mikor van igazán szükségem rád - sóhajt fel hosszan. Nem válaszolok, nem tudok mit, hiszen szinte sokkol a beismerés, hogy szüksége van rám. Persze, tudom ezt, de ő sosem ismerné be nyíltan, és talán ebből tudom, hogy a pityergések, a kikapcsolt telefon, a fáradtság, a múlton való rágódás mögött a háttérben valami nagyon nagy baj van a nővéremmel, és ez az, ami a frászt hozza rám.

12 megjegyzés:

  1. El nem tudom mondani, hogy mennyire imádom. Komolyan alig bírok várni hétről hétre (persze hatalmas elismerésem így is, hogy magánéleted mellett ennyire foglalkozol a blogoddal is) és természetesen megéri várni. Fantasztikusan írsz, és minden héten olyan részt hozol, hogy utána a következő részig tűkön ülve gondolkozok Miráékon. Nemrég újraolvastam az elejétől kezdve és egyszerűen nem lehet megunni. És a hatalmas tehetségedet bizonyítja az is, hogy hála a blogjaidnak megszerettem a One Direction-t. Előtte se volt velük problémám de mostmár egyenesen szeretem őket. Nagyon várom a következő részt és még egyszer hozzáteszem, hogy fantasztikus rész lett.
    Imádlak! :* ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen, van fogalmad róla, milyen sokat jelent nekem, hogy ezt mondod? Nagyon szépen köszönöm, és rettentően örülök, hogy a blogom által sikerült megszeretned a fiúkat! <3

      Törlés
  2. Drága Nessa! :)

    Annyira jó rész lett..Úgy sajnálom Mira-t, az a szemét edző, szemen köpném..hogy bánhat így egy nővel?! Remélem minden rendben van Liam-el, nem akarom hogy butaságot csináljon..a távolság és a veszekedések ellenére jól megvannak együtt, és ennek így is kell maradnia :) Luke olyan jó testvére Mira-nak, olyan édes, jobbat nem is kaphatott volna..
    Annyira nagyon szeretem a blogjaidat !!! *-* IMÁDLAK <3
    Kedvenc blogírónőm :D
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dóri!
      Nagyon szépen köszönök neked mindent megint! <3 Én is imádlak! <3 <3

      Törlés
  3. Drága Nessa!

    Először is, szerintem mindenki megérti, hogy miért került fel egy nappal később az új rész. :)
    Másodszor pedig, szegény Mira! Seth egy rohadék, én már rég elhajtottam volna Mira helyében. Hogy lehet így beszélni egy lánnyal, "férfi" létére?! Nem értem Mirát, hogy miért nem fejezi be ezt a hajtást, ha ennyire nem élvezi..
    Luke. De örülnék én egy ilyen testvérnek! :D
    Liam. Szerintem aranyos volt, ahogy bizonygatta, hogy már pedig Mira az ő barátnője. Lövésem sincs, hogy miért nem vette fel a telefont Mirának, reményem szerint azért, mert aludt. Egyedül.
    Úgy érzem, Mira fog még sírni Liam miatt, és előbb-utóbb megelégeli a hajtást is..

    Tűkön ülve várom a következő részt! ❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Anna! :)
      Ez megnyugtató, tényleg nagyon szerettem volna feltenni, de sajnos keresztbe tett nekem a technika. :/
      Az egyetlen válasz, amivel egyelőre szolgálni tudok az az, hogy azért nem fejezi be, mert ez nem így megy, nem szállhat ki az életéből egyik napról a másikra.
      Azt hiszem, jól érzed. :D
      Köszönök mindent! <3

      Törlés
  4. Szia Nessa :) Nemrég kezdtem el olvasni a blogod és hú nagyon jó <3 *-* nagyon várom a következő részt, kíváncsi vagyok mi lesz :33 :*
    Xoxo.Sziszi:)

    VálaszTörlés
  5. Drága Imrusném! :)

    Harminchatodik alkalommal esik le az állam. Már tényleg nem találok szavakat arra, mennyire élvezem ezt a blogot, mert annyira szeretem.
    Örültem, hogy Luke is "szóhoz jutott", habár, ha jól emlékszem, mellékszereplőkként tüntetted fel a 5SOS-t, de én mindig örülöj, ha több szemszögből ismerhetem meg a történetet- ezért jobb a te írásod sokszor egy könyvnél.
    Luke fantasztikus testvér, a Mira és Liam közti hullámzó összhang pedig megnyerö. Imádom, hogy nem fülig szerelmesek, megspékelve felesleges romantikával, hahae igenis veszekednek, és oda-odaszólnak a másiknak, emellett pedig ott van az is, hogy odavannak egymásért. Vannak dolgok, amik nem változnak: a tény, hogy Liam Mira szavaival élve egy 'seggfej' engem végtelenül szórakoztat. :)
    Imádom, hogy ilyenek! :D

    Elképesztően tetszett, noha a végén kicsit megijesztettél Luke feltevésével, miszerint valami nincs rendben, de ez így a jó, mert most nagyon izgulok!

    Úristen, már most tűkön ülve várom a csütörtököt. <3

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Nándiném! :D
      Jézusom, nem hiszem el, hogy ezt mondod! Jobb egy könyvnél? Nem, az lehetetlen, mindig túlzol! <3
      Egyébként szörnyen örülök neki, hogy szereted, ha Luke szemszögéből írok, mert őt használom fel vészhelyzetek esetén, ha éppen se Mirával, se Liammel nem ápolok barátságot, haha. :)
      Borzasztóan örülök annak is, hogy szereted így őket, mert néha megküzdök azzal a helyzettel, amibe őket helyeztem, és boldogsággal tölt el, hogy nem hiába szenvedek sokszor napokat a laptopom előtt azért, mert nem dobhatok be csak úgy random egy édes jelenetet kettőjükről.
      Köszönöm szépen a rengeteg kedvességet! <3

      Törlés
  6. Drága!

    Sajnálom, hogy az előző részhez nem írtam. De az a rész is nagyon jó lett.
    Minden egyes alkalommal, egyre jobban beleszeretek a blogba. Imádom, Liamet. Olyan aranyos volt, ahogy mindenkinek győzködött, hogy Mira az ő barátnője.
    Sethet még mindig nem szeretem. Nem bánnám,ha felszívódna, hogy lehet így bánni egy lánnyal.
    Luke félti Mirát, amit meg is értek. Nagyon jó testvér, szerintem mindenki ilyenre vágyik.
    Nagyon jó lett a rész és már várom a folytatást.

    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mónika! :)
      Semmi gond, nekem az számít, hogy most írsz, és örülök, hogy tetszett az előző rész is.
      Köszönöm szépen, rettentően örülök, hogy ezt gondolod!

      Törlés