35.rész Hétköznapi dolgok

Sziasztok! :)

Még múlthéten elterveztem, hogy ezt a részt megírom a hétvégén, ami végül nem sikerült, és a folyamatos tanulás mellett éjszakánként szenvedtem össze. Nem is lett a legjobb, de igazából azt hiszem, sokkal rosszabb is lehetne. Aminek iszonyúan örülök, hogy most kereken 140 feliratkozóval büszkélkedik a blog. Nem is tudom, mikor volt utoljára ennyi, mindenesetre elég rég. Köszönöm nektek, hogy itt vagytok, feliratkoztok, és a mostani gyenge részek ellenére is kitartóan olvastok! <3 

Nessa. xx

~Liam Payne~

Egy pillanatra azt hiszem, hibáztam egy hatalmasat, majd kipattannak a szemeim és rögtön megnyugszok, amikor Mira szőke hajzuhatagát pillantom meg a mellkasomon. A teste teljesen ráfonódik az enyémre, végigsimítok végig a hátán, feljebb húzom rajta a takarót, majd karjaim újra köré fonom. Egy ideig csak nagyokat pislogok a szőke, kócos tincsek közé, az illata betölti az orrüregeim, szinte beleszédülök ebbe főleg úgy, hogy az éjjel eseményei megjelennek a szemeim előtt. Megcsókolom az arcát, ujjaim végigjárnak a haján, óvatosan fésülgetem, míg ő halkan szuszogva préselődik a mellkasomhoz. Az elmúlt hetekben csak azon tűnődtem az ágyamban, milyen volt vele így összebújni, de ez ezerszer jobb, mint amire emlékeztem. Gyengéden simogatom a derekát, lehunyt szemekkel élvezem a közelségét, hogy így átölel és bújik hozzám, meg sem próbál távolságot tartani kettőnk közt, s már majdhogynem elfelejtettem, milyen így pihenni egy lánnyal.
Talán elszundítok még egy kis időre, mert amikor kinyitom a szemeim már fészkelődik a karjaimban, érzem, hogy mozgatja a lábujjait, tincsei a mellkasom és az arcom csiklandozzák, a keze néha megmozdul, és végigsimít egy területet a bőrömön. Hosszú szempillái mögül figyeli az arcom, majd amikor találkozik a tekintetünk zavartan kapja el azt, és fordítja el a fejét.
- Szia - mosolyodok el, megérintem az arcát és finoman magam felé fordítom. Mielőtt elkaphatná a fejét gyengéd, óvatos puszit nyomok a szájára, és ebből csókot kreálok, amikor észreveszem, hogy nem ellenkezik.
Arcát a nyakamhoz érinti és félig a mellkasomra fekszik, halkan nevetve húzom magamra és simítok végig a hátán. Pont olyan, mint egy édes kiscica.
Nem is tudom, mit kellene mondanom, egyszerűen fogalmam sincs, mi lenne a legmegfelelőbb. Óvatosan lekászálódik rólam, szemeimmel követem a mozdulatait, megigazítja a rövid, vékonyka kis csipkés hálóingét, haját a hátára söpri és mindezzel néhány pillanat alatt az őrületbe kerget. Kiterülök az ágyon, onnan figyelem, hogy a fürdőszobaajtóhoz sétál, majd eltűnik. Képtelen vagyok legyűrni a kíváncsi természetem, miután hallom, hogy lehúzza a WC-t várom, hogy kijöjjön hozzám, de hosszú percek telnek még el és nem tudok nyugton maradni. Amikor belépek a tükör előtt áll, a vékony anyagot hirtelen rántással ereszti le a combjaira, míg én összevont szemöldökkel nézek rá.
- Kopogás, Liam - motyogja sértetten, a tekintete kissé morcos, de ellágyul, amikor mosolyogva vonom meg a vállam.
- Nem tudtam mit csinálsz még - tárom ki a karjaim. Közelebb lépek hozzá, örömmel veszem észre, hogy nem húzódik el tőlem. A karjaimba zárom és megcsókolom a halántékát, majd puszit nyomok a szájára, de nem húzódok el. Pillantása megtalálja az enyémet és az arca kissé pírba borul, majd csókot nyom a számra, és amikor ajkait elnyitja mohón kapom a fogaim közé az alsó ajkát. Kezeim végigsimítanak a derekán, a mozdulataim ösztönösek, de amikor a combjai oldalán végigsimítva az ujjaim kissé kitüremkedő csíkokat érintenek rémülten húzódok el. Az agyamban végigpörögnek a lehetőségeket, a legrosszabb fogalmazódik meg bennem, elkapja a kezem és fejét zavartan fordítja el. Szinte pánikolva tolom el magamtól, ujjaim közt szorongatom a vékony anyagot, melyet magához szorít.
- Mira - kapkodok levegő után - mik ezek? Ugye nem?!
Lesüti a tekintetét, kezét még mindig ott tartja, a pulzusom az egekbe szökik, ugyanakkor az aggódás mellett a harag is növekedésnek indul bennem.
- Engedd, hogy megnézzem!
Ajkait tüntetőleg szorítja össze, a kezével még mindig az aprócska hálóinget szorítja a combjaihoz, míg a fejével nemet int, az agyam néhány pillanat alatt borul el teljesen. Hülye voltam, hogy nem vettem észre, amikor falatnyi kis ruhában feszítette az idegeimet tegnap, este pedig ebben volt végig. Tisztán emlékszem, hogy feltűrtem, de annyira lefoglalt amit csináltunk, hogy nem vettem észre.
- Mira! Miért csináltad? - a hangom követelőző, de nem szándékosan, egyszerűen annyira elképeszt és megijeszt, hogy mit tehetett magával, hogy képtelen vagyok másképp reagálni. Idegesen túrok a hajamba az elképedt tekintete láttán. - Látnom kell!
- Mégis miről beszélsz? - nyitja nagyra a szemeit, elhúzódik tőlem és csodálkozva néz a szemembe. - Te azt hiszed, hogy vagdosom magam?
- Nem? - könnyebbülök meg, habár még mindig értetlenül nézek rá.
- Persze, hogy nem! Szerinted akkor ilyenekben parádéznék előtted? - rántja meg a pizsamáját, a tekintetem kutakodva ugrik a lábaira.
- Nem tudom, csak megijedtem! - túrok újra a hajamba, majd a karjaim leejtem magam mellé. - Ne haragudj - húzom magamhoz.
Néhány pillanatig vonakodik, majd karjaival átölel, én pedig talán pofátlanul kihasználva ezt óvatosan felhúzom az anyagot. A világos, néhol rózsaszín csíkokra talán hihetném azt, hogy hegek, de nem úgy néznek ki, kitépi magát a karjaimból és elugrik tőlem, lerántja az anyagot és dühösen mered rám.
- Mondtam, hogy nem! - kiáltja, az arca kipirul a dühtől.
- Ne haragudj, Cica, biztosra kellett mennem - közelebb lépek hozzá, de egy gyors mozdulattal kikerülne, amikor elkapom és magamhoz szorítom. Fészkelődik a karjaimban, de nem eresztem el, semmi pénzért sem. - Mégis mi másért akarnád eltakarni magad előlem?
- Tudod, hogy mik ezek? - fordul felém dühösen, mutatóujjával a csípőjét bökdösi. - Hízási csíkok!
Halkan hümmögve fojtok el egy mosolyt, kirontana a karjaim közül, háta a mellkasomhoz feszül, míg az egyik karommal körbefonom a derekát, másikkal óvatosan újra feltűröm a vékony selyemanyagot és a csípőjétől lefelé óvatosan végigsimítok rajta annak ellenére is, hogy dobálja magát a karjaimban és igyekszik ellökni a kezem.
- És mégis mit számítanak ezek? - motyogom a füléhez hajolva. - Apró kis szépséghibák a tökéletes testeden, és? - a tükörben keresem a tekintetét, már nem fészkelődik, nem is grimaszol, csak néz vissza rám, és én elégedetten szorítom magamhoz, amikor észreveszem, hogy kissé ellágyul a karjaimban.
- Rondák - motyogja, megérinti a kezem, de nem húzom el, tenyerem a combja oldalára simítom és borzasztó nagy teljesítmény tőlem, hogy nem hagyom tovább kalandozni. - És gusztustalanok, nem akarom, hogy lásd őket.
- Hm, ezek a "ronda" csíkok engem nem befolyásolnak semmiben, sőt, szeretnék egészen közeli barátságot ápolni velük - direkt szívom a vérét, az arca pírba borul és meztelen talpával a lábamra lép.
- Fogd be.
Nevetve csókolom meg az arcát, aztán csak állunk a tükör előtt és nézzük egymás tükörképét. Nem tudom, ő mit láthat, mert amit én látok az őrjítően vonzó, és egyetlen pontját sem szégyellném. Valóban felszedett egy kicsit, de az pont annyi, amennyi a megőrjítésemhez szükséges. Minden pontjában annyira vonzó és szexi, fogalmam sincs, miért nem látja ezt ő is. Ahelyett, hogy csont és bőr lenne, mint amilyen a megismerkedésünkkor volt, most egészségesnek tűnik, a kis fogpiszkáló lábai helyett a combjai vonzók, a csípője kerek, aminek csupán a gondolatától is muszáj fészkelődnöm.
- Ne nézz így - neveti el magát, majd felém fordul és karjait a nyakam köré fonja. Az arcán már nyoma sincs a haragnak, édesen mosolyog rám.
- Hogyan? - simítok végig az arcán, megérintem az alsó ajkát, majd hagyom, hogy a kezem elinduljon le a nyakán, és megpihenjen a derekán.
- Tényleg nem undorodsz tőlem? - a kérdésére meglepetten nézek rá, majd rendezem a vonásaim és közelebb húzódok hozzá, megcsókolom a vállát és a nyakát, mély levegőt veszek a hajához bújva.
- Úgy tűnik? - dünnyögöm, tenyerét a hátamra simítja, kifejezetten tetszik ez a helyzet. - Csak apró kis csíkokról beszélünk, amik hamarosan elmúlnak, egyáltalán nem foglalkoztatnak. Mira, buta vagy, ha azt hiszed, ezek számítanak bármit is, és jöhetsz nekem azzal, hogy híztál 3 kilót, akkor is vonzónak foglak tartani, mert az vagy, csak nyisd ki a szemed, vagy próbáld meg az őn szemszögemből nézni a dolgokat.
Belecsókolok a hajába, a mellkasa egy ideig nem emelkedik, nem is tesz semmit, és ez kezd megrémíteni.
- Lélegezz, Cica - simítok végig a hátán, az utasításomra mély levegőt vesz.
- Komolyan mondod? - húzódik el, orrommal megérintem az övét és csókot lopok.
- Észre sem vettem őket eddig, de valamit baromi rosszul csinálhattam, ha neked az jött le, hogy esetleg undorodok tőled - a számat féloldalas mosolyra húzom, zavartan kapja el a tekintetét és pislog nagyokat. - Menj vissza az ágyba, ma nem kell semmit sem csinálnunk, és nekem még nincs kedvem felkelni.
Aprót bólint, megpuszilja az arcom, míg én a mosdókagylóhoz lépek és fogat mosok, kicsit megvizezem az arcom, majd csak nézem a tükörképem és néma beszéded futtatok le magamnak agyban. Kifogtad a főnyereményt, Payne, nehogy elcseszd.
A fürdőszoba ajtónak dőlve figyelem, ahogy elnyúlik az ágyon, telefonját a feje fölé tartva nézeget rajta valamit. Életembe nem láttam még olyan gyönyörűt, mint őt így, és a gondolataim ismét visszakalandoznak az estéhez. Ugyanígy hevert félhomályban az ágyon, csak kissé izzadt volt és az alsó ajka édesen megduzzadt, és én majdhogynem ugyanígy néztem. Mira nem engedi, hogy megkapjam amit akarok, és hozzá kell szoknom a tempójához, de ha ez így megy, akkor örömmel teszem.
Leheveredek mellé, felnéz a telefonjából egy pillanatra, majd újra pötyögni kezd, néhány másodperc múlva pedig az éjjeliszekrényre teszi, s felsóhajtva fordul felém.
- Késő délután indulunk tovább - motyogja, s ez a halk mondat valamiféle ütést mér a lelkemre, de nem mutatom ki.
- Az még messze van - kacsintok rá, eltűrök egy tincset az arcából és átölelem a derekát. A vállam fölött az órára pillant, de nem szól semmit, csak visszahanyatlik mellém.
- Annyira kevés volt ez az idő veled - tűnődik hangosan, míg én a haját kezdem piszkálni. - És Niallel még nem is csináltam semmit, sem Harryvel. Nem akarok elmenni innen - a mellkasom összeszorul, de nem tehetek semmi mást azon kívül, hogy szorosabban ölelem magamhoz. Én is tudom, mennyire rettenetesen kevés volt ez az idő, de mennünk kell tovább, mert attól, hogy mi egymással akarunk lenni még vannak kötelezettségeink, és a probléma az, hogy a színpadon állni és legalább olyan, jó mint összebújni vele. Más szempontból persze, de az érzés ugyanaz, és nem tudom, hogy ha valóban választás elé állítanának, Mirát választanám-e, vagy azt az életet, amit már felépítettünk a srácokkal. Arcom a nyakához érintem, simogatni kezdi a hajam, ujjával mintákat rajzolgat a vállamra és a tarkómra, és ha most belegondolok, talán őt választanám.

~Mira Hemmings~

A gondolataim egy bizonyos pont körül keringenek, mint bolygók a Nap körül. Nem akarok elmenni. Niall ágyán ülve valahogy minden olyannak tűnik, mint néhány héttel ezelőtt azt leszámítva, hogy az otthonos berendezésű vendégszoba helyett egy puccos szállodai szoba hatalmas franciaágyáról pislogok rá. A ruháit pakolássza, közben mégis iszonyúan figyel rám, halkan hümmög és megjegyzéseket tesz, mosolyt villant rám, poénkodik, ha elhalad mellettem nyom egy puszit a homlokomra, szinte semmi sem változott.

- Nem akarom, hogy ki tudja meddig megint csak kamerán keresztül lássalak titeket - dünnyögöm, átölelem felhúzott lábaim és a térdemre hajtom a fejem. Megáll a pakolásban, a díjátadón viselt zakóját a bőröndjére dobja, majd leül mellém és magához szorít. Fejemet a mellkasára hajtva veszek mély levegőt, hiába siránkozok, akkor is felcipelnek majd a repülőre, és akkor is tovább kell majd mennünk, csak nem olyan egyszerű, amikor elveszik a szabad akaratod.

- Tudom, mi sem akarjuk, de tudunk valami mást csinálni? Liam már megnézte, hogy mikor esik egybe a te turnéd a miénkkel, gyakran fogunk találkozni, és addig nem lesz időd arra, hogy bármelyikünk is hiányozzon - arcom a nyakához érintve karolom át. Lehet, hogy olyan ő nekem, mint Luke, de mégis kicsit más, kicsit kevésbé elfogult, kicsit őszintébb, más szempontból kíváncsi, és habár az ikertestvérem nyomába senki sem érhet, Niall tud néhány dolgot, amit más nem.

- Jobb volt, amíg utáltalak titeket - dünnyögöm a pólójába, válaszul nevetés rázza meg a mellkasát.

- Ez nem igaz, rengeteg mindenből maradtál ki.

- És ez sem igaz, mert tök jól éreztem magam, és nem kellett ilyen gyökerek hiányától szenvednem! - lököm meg a karját válaszul arra, hogy kiröhögött.

- Biztos vagy benne? - dönti kicsit oldalra a fejét. - Szerintem Luke nem azért vitt a farmra, mert olyan tök jó volt minden.

- Ez övön aluli volt - húzom fel sértetten az orrom.
- Ne haragudj - vigyorog rám bocsánatkérőn. - Szerinted miért egy helyre vittek minket?
- Mert más nem akart eltűrni titeket? Nem tudom - vonom meg a vállam, s felnevetek, amikor meghúzza a hajam. - Luke mindig is azt akarta, hogy barátkozzak össze veletek, valószínűleg ezért.
- Nagyon szeret téged - tápászkodik fel újra, s bénán hajtogatni kezdi a zakóját.
- Add ide! - sóhajtok fel, a szerencsétlenkedését látva magam kezdem összehajtani a ruhadarabot. - Igen, tudom, és én is szeretem őt, akkor is, ha néha utálni akarom. Pont mint Liamet.
- Mit értesz ezalatt? - túl jól ismerem ahhoz, hogy ne lássam, éppen a vigyorát rejtegeti, de ez tőle teljesen megszokott. - Mi köze Luke-nak Liamhez?
- Akármennyire is az őrületbe kerget, akkor se tudom nem szeretni - a hangom kissé elhalkul, a zakót a ruhái tetejére helyezem. Nem pakolt ki, de éjjel a nagy jókedvében sikeresen felborította a nyitott bőröndöt.
- Szereted? - a beszélgetésünk innentől kezdve már nem róluk, vagy az öcsémről szól, hanem Liamről.
- Egyre jobban - vallom be halkan. - Ő fantasztikus, tényleg, az összes hülyeségével együtt.
- Én tudom - mosolyog rám, ügyetlenkedve hajt össze egy inget. - Megváltoztattad.
- Régen is ilyen volt, nem? - érdeklődök, elveszek még néhány inget és hajtogatni kezdem őket.

- Nem teljesen, kedvesebb volt, de befolyásolhatóbb is és ez tudod, hogy nem mindig jó. Most már legalább kiáll magáért, egy ideje egyikünk se csinált semmi hatalmas baromságot, neki meg teljesen elvetted az eszét. Jó irányba változtatok mindketten, bár te nagyon vicces voltál néha - neveti el magát, és puszit nyom a fejem tetejére. - Nem hazudok, ha azt mondom, mindannyian voltak kétségeink, főleg azután, hogy eljöttünk a farmról, de megoldottátok.

- Félek tőle, hogy mi lesz, ha hivatalosan is bejelentjük, hogy együtt vagyunk - tűnődök, az ingeket a bőröndjébe helyezem, majd felállok. 

- Csak ne hagyd, hogy bárki is befolyásoljon, oké? Csakis erre hallgass - bök a mellkasomon oda, ahol a szívem van. - És sose alapozz pletykákra, bíznotok kell egymásban, csakis rá hallgass. Nem fog hazudni neked, mert akkor velem kell elszámolnia.

Számat mosolyra húzom, köszönetképp átölelem, és hosszú percekig állunk még úgy a szoba közepén. Az arcom belefúrom a pólójába és mély levegőt veszek.

- Annyira hiányoztál - motyogja a hajamba. Az ölelésünk szorul, elsősorban miattam, mert ez a két szó annyira sokat jelent, túl ritkán hallom. - Gyere, menjünk le az étterembe, eszemben sincs elrabolni téged a többiektől.

Kuncogva a nézek rá, majd kissé lábujjhegyre állva megpuszilom az arcát.

- Köszönöm - motyogom a fülébe, kissé megszorítja a derekam, majd elengedjük egymást. Sosem volt igazán legjobb barátom, és akármennyire is rossz őt elengedni, azt biztosra tudom, hogy akármi is történik számíthatok rá.

Egymás kezét szorongatva lépünk be az étterembe, Liam említette, hogy ott lesznek, amíg én Niallel töltök el egy kis időt. Sokkhatásként ér, hogy amint belépünk az első amit megpillantok, hogy Liam Ashtonnal beszélget. Egy pillanatra megtorpanok, de Niall húz magával a többiekhez. Talán mások számára nem meglepő, hogy mindannyian egy hosszú asztalnál ülnek, de számomra az, főleg úgy, hogy az exem és a barátom látszólag komolyan beszélgetnek, és nem ökörködnek a többiekkel. 

- Cica - a becézésre felkapom a fejem. Az arcom kissé pírba borul, megpaskolja a combját és a kezét nyújtja felém, és én a nézőközönségünk ellenére is boldogan lépek hozzá. Ezúttal kellemetlen a tekintetek középpontjában lenni, főleg úgy, hogy félszemmel látom, amint Cal és Michael is szinte tátott szájjal néznek minket.

- Szóval igaz - motyogja Calum, míg én a közönségünket kizárva óvatos puszit adok Liam szájára. 

Pilláimat lesütve emelem fel végül a fejem, karjaival körbeöleli a derekam és erősen fog magához, állát a vállamon megtámasztva rajzolgat a combomra. A pillantásom akaratlanul is Ashtonra vezetem, tekintete összeakad az enyémmel, az arcán mosoly ül, de tudom, hogy ez nem őszinte. Azt kívánom, bárcsak inkább gyűlölne, bárcsak bántana minden kimondott szavával, és nem mondaná azt kedvesen, hogy támogat. Ő sosem bántott engem, ellenben én a kapcsolatunk huzamosabb részében mindig valami nehézséget okoztam, sosem figyeltem arra, mit mondtam ki, és mit kellett volna magamban tartani dühömben. Azt kívánom, bárcsak ezt most visszakapnám tőle, de ezúttal ismét én bántom őt azzal, hogy a jelenlétében bújok össze Liammel, aki ráadásul a haverja. És mégsem állok fel, nem ülök át Niall vagy Luke mellé, hanem maradok az ölében, és míg ő össze-összenevet a többiekkel, addig én a tarkóját simogatom. 

- Te mit gondolsz, Cica? - fordul felém, elsimít egy tincset az arcomból, míg én csak értetlenül pislogok rá. Semmire sem figyeltem a beszélgetésből, ellenben most észreveszem, hogy a becenevemet hallva Ash kissé összerezzenve fordítja felénk a fejét. A tekintetem lesütöm és mosolyt erőltetve az arcomra nézek rá Liamre.

- Miről is? Nem figyeltem.

- Ha vége a turnénknak, akkor elugrunk a srácokkal Sydneybe hozzátok - csillogó szemekkel néz rám, és az ötletet hallva én is rögtön felélénkülök.
- Az nagyon jó lenne! - lelkesedek, s vigyorogva nézek körbe. Calum és Michael elgondolkodva méregetnek minket, Harry mosolyt villant rám még mielőtt a szájába tömne egy újabb falat ételt, még Zayntől is mosolyt kapok, Louis pedig a szörfözésről hadovál Niallnek. A szívverésem rögtön megélénkül, izgatottan kapom újra felé a fejem és elfelejtkezve mindenről megcsókolom. Nem tart sokáig, de csók, és még a lábujjaim is belegörbülnek.
- Alig várom - karjaim a nyaka köré fonom, arcom az övéhez érintem és félig lehunyt szemekkel engedek még egy puszit. Eszembe jut az este, hogy milyen volt közelebb lenni hozzá. Pont ugyanígy csókolt meg, bár más helyzetben. Az arcom elszíneződését rögtön kiszúrja, és cinikus vigyorra húzódik a szája. Hálás vagyok, mert nem mondja ki amit gondol, a pofátlan oldalát legyűrve nem kezd mindenki szeme láttára mocskos dolgokat súgni a fülembe, csak vigyorog rám, de az arckifejezése épp elég nekem.
Valami oknál fogva lassan akarok haladni vele, a farmon sok mindent elszúrtunk, és ellenben velem, ahogy elnézem ő többre emlékszik abból a bizonyos éjszakából, mint én. Liam nem mindig volt számomra a bizalom megtestesítője, és jelenleg nem vagyok kibékülve magammal sem. Ashton után voltak ballépéseim, mert annak ellenére, hogy miattam szakított velem, még szerettem, és összetörte a szívem. Dühös voltam, és a düh furcsa dolgokra képes, a szívemen pedig még mindig van egy kis repedés, melyet leginkább a bűntudat nem hagy beforrni. Azt akarom, hogy amikor vele leszek, ez már csak egy kis heg legyen, amit ő beforraszthat, hogy minden porcikámmal csak őt szeressem, és egy nagy, rózsaszín buborékban legyünk.
Zavartan pislogva nézek fel, a képzelgéseim ellenére ez a repedés csak kitágul, amikor felfedezem, hogy Ashnek hűlt helye. Nem megyek utána, önző vagyok, és az jut eszembe, amit még valamikor Liam mondott. Ő szakított velem, én túlléptem, nem kell már pátyolgatnom. Csak az nem így megy akkor, ha az öcsém legjobb barátjáról van szó. Nem tudom megtenni, hogy többet nem találkozok vele.
Maradok velük amíg tehetem, egy idő után felállok, kibontakozok Liam karjaiból és leülök Luke mellé, ám a másik oldalamon ülő fiú felé fordulok. Zayn már sokkal barátságosabb, mint volt, körülbelül úgy szól hozzám, mint amikor felfedezte a tetoválást a csípőmön.
Beszámol arról, hogy Perrie egy darabon velük tart majd a turnén, és lelkesen meséli, hogyan segédkezik az esküvő szervezésében. Csillogó szemekkel hallgatom, egyrészt mert olyan nagy beleéléssel és lelkesedéssel mondja, másrészt pedig mert hozzám beszél. Nevetek vele, kérdezek, hogy fenntartsam a beszélgetést, és mire észreveszem, már a többiektől kicsit elkülönülve társalgunk.
- Perrie nagy rajongód - szólal meg hirtelen, a fejemet felkapva, mosolyogva nézek rá - és a lányok is. Ha esetleg van kedved, gyere el az esküvőre, elvégre Liam barátnője vagy.
A szám kis kört formál, nagyokat pislogva nézek rá, majd a nyakába borulok. Meglepetésként éri, majd átöleli a derekam és nevetve simít végig a hátamon.
- Köszönöm - motyogom halkan, és egy pillanatra szorosabban ölelem át.
- Küldünk majd meghívót - végigsimít a hátamon, majd elengedem, és mosolyogva nézek rá. Louis még a farmon megenyhült, ő volt nagy falat, de talán kezdi igazán beismerni, hogy nem volt igaza.
- Fantasztikus vagy - leheletét a fülemnél érzem, gyengéden puszilja meg a mögötte lévő érzékeny pontot. - Kezded Zaynt is az ujjaid köré csavarni.
Kuncogva simulok a mellkasához, majd amikor bezárul a lift ajtaja nekidől a falának és magához húz.
- Mit beszéltél Ashtonnal? - kérdezem két csók között, mire elhúzódik, és végigsimít az arcomon.
- Csak tisztáztam néhány dolgot, ne aggódj, semmi rossz nem történt, nem akarjuk agyonverni egymást - nevet fel kissé kétségbeesett arcomat látva, majd megfogja a kezem, és együtt lépünk ki a liftből.
Nem mondom ki, hogy úgy érzem, folyamatosan bántom Ashtont, mert hiába mondanám, talán csak vita lenne belőle, aminek nem örülnék, főleg nem úgy, hogy néhány óra múlva ismét elválunk, és ez ezerszer hamarabb jön el, mint amennyit a találkozásra vártunk.
A csomagjaim már felvitték a repülőre, a stáb összes tagja, mindenki fent van már, csak rám várnak. Luke és a többiek még maradnak itt néhány napig, én viszont megyek tovább, és a srácok is, a búcsú pedig most sem könnyebb, mint először. Zayn puszit nyom a homlokomra, és úgy köszön el, ahogy eddig sosem tette.
- Hamarosan találkozunk - villant rám biztató mosolyt, majd magához ölel. Talán azt reméli, jobban érzem majd magam ettől, és egy kis részemnek iszonyú jól is esik, hogy megváltozott a hozzáállása, de nagyobb az a felem, amelyik ismét a sírással küzd.
Fotósok kiabálnak, és folyamatosan képek készülnek, de most képes vagyok ezt kizárni.
- Még nem is mondtam, hogy a dalunk tetszett a zenei producereknek és a menedzsmentnek is - újságolja Louis, miközben vicceskedve a mellkasára von.
- Ez fantasztikus - szorítom meg kicsit, hangomba igyekszek őszinte örömöt csempészni.
- Ne legyél szomorú, látod, megy ez nektek, minden rendben lesz - komolyodik meg a hangja, míg én aprókat bólintok.
- Köszi - motyogom a fülébe, és mikor elenged kezd tudatosulni bennem, hogy élesedik a helyzet. Harry szélesen mosolyog rám, nem szomorkodik, ellenben velem. Elgondolkozok azon, hogy nekem is ezt kellene, mert ha pozitívan állok hozzá, valóban minden rendben lesz, és tudom is, hogy ezt is túléljük, de mégis rossz. Ők ott vannak egymásnak, Luke, Calum, Michael és Ashton ott vannak egymásnak, de nekem egyedül kell elviselni mindent.
Az ölelésünk szoros, tincsei csiklandozzák az arcom és akaratlanul is elnevetem magam. Megpuszilom az arcát, és legszívesebben a karjaiban maradnék, hogy ne kelljen Nialltől elköszönnöm, de ő már ott toporog. Rá sem nézek, csak a mellkasához bújok és mély levegőt veszek, haladás, hogy már nem sírok.
- Nagyon vigyázz magadra! - motyogja, végigsimít a hajamon, és fejét az enyémre hajtja.
- Te is - felemelem a fejem, hogy a szemébe nézhessek. Homlokát az enyémnek dönti, míg én a kezét szorongatom. - Mikor lesz olyan, hogy kicsit több időt tölthetünk együtt?
- Hamarosan - mosolyog rám, homlokát egy rövid pillanatra az enyémhez feszíti, majd puszit nyom rá, de ahelyett hogy elengedne csak még szorosabban ölel magához.
Karjaim a nyaka köré fonom, megkapaszkodok benne és kissé lábujjhegyre állva ölelem.
- Nagyon szeretlek - szakad ki belőlem hirtelen, alig hallhatóan. Csak ő hallja, és ennek talán mindketten örülünk. A barátságunk szorosabb annál, mint amilyennek tűnik, mert senki nem tudja, hányszor zaklattam őt az éjszaka közepén, hogy mennyi jó tanácsot és segítséget kaptam tőle. Megtört egy ördögi kört, kívülállóként, előítéletek nélkül lett a barátom, hosszú idő óta az első, aki iránt szeretetet kezdtem érezni. Ezek pedig csak ránk tartoznak, senki másra.
- Én is téged, Mackenzie.
Néhány percig még öleljük egymást, majd elszakad tőlem és mosolyogva nyom még egy puszit az arcomra. Finoman meglököm a vállát, melyre válaszul egy hirtelen mozdulattal oldalba bök. Nevetve búcsúzunk, mert miatta aztán tényleg nincs okom sírni, még egy távoli galaxisban is a legjobb barátom maradna.
A karjai közül kiszakadva már nem tudom, hogyan búcsúzhatnék el Liamtől. A kamerák kereszttüzében lépek oda hozzá, kicsit megrázza a fejét, és először emiatt azt gondolom, nem akarja, hogy ennyi ember előtt vegyünk érzékeny búcsút, mégis ő maga fonja egyik kezét a derekam köré, s biccenti fel az állam a másikkal. A csókja puha, gyengéd, és ragaszkodó, a mohó akaratoson még a hotelben túlestünk, ezúttal igyekszünk szolidak maradni.
- Pletykálni fognak - állam a vállán támasztom meg, a derekam köré fonódó karjai maradásra késztetnek. - Ne higgy nekik - néz a szemembe, tenyerem a szájához emeli, majd egy könnyű csók után az arcára simítja.
- Ne aggódj emiatt - végigsimítok puha arcbőrén, érdes borostáin, és elszorul a torkom. Vajon mikor jön el az, hogy búcsúzáskor nem szorítja majd a torkomat a sírás?
- Ezúttal ne felejts el felhívni, ha megérkeztél - halkan kuncogva hajol a fülemhez, ragaszkodóan simulok hozzá. Azt kívánom, bár még most is utálnánk egymást, bár feszültséggel és vitatkozással telt volna ez a 2 nap, és búcsúzásként csak valami csúnyát kellene odaszúrnom beki. Minden sokkal könnyebb lenne. - Menj, Cica, ha te nem csinálsz valamit, én képtelen leszek rá, hogy elengedjelek.
Elhúzódunk egymástól, nagy levegőt véve nézek a szemébe, kezét az arcomra helyezi, és megérzem, hogy egy forró könnycsepp szánkázik le rajta.
- Ne csináld ezt velem - motyogja, közelebb húzódva hüvelykujjával letörli a könnycseppet, és megpuszilja a helyét. - Ne sírj miattam, Cica.
Bizonytalanul aprót bólintok, majd a szám remegős, szomorkás mosolyra húzom.
- Az ilyen seggfejek nem érdemlik meg! - hangom kissé megremeg, a mondat végén pedig felszipogok, de elneveti magát, majd újra magához húz.
Teljesen mindegy, hányan látnak minket, vagy hogy hány ember fogja majd a képünket látni, hiszen sokkal rosszabb miatt is kerültünk már címlapra. A csókja egyszerre gyengéd és mohó, magához szorít, mert ha nem tenné összecsuklanék. Homlokát az enyémnek támasztja, de nem úgy, ahogy Niall tette. Orrával megböki az enyém, és már érzem, hogy néhány másodperc múlva elereszt, de neki még végszóként muszáj valami sokkolót mondania. Ha nem tenné, nem is ő lenne Liam Payne.
- Szeretlek, Mira - súgja alig hallhatóan, a szemembe nézve. A szemeim nagyra nyílnak, egy pillanatra nem kapok levegőt, szóhoz sem jutok. Ad egy puszit a számra, majd elereszt, meg sem várja, hogy én is mondjak valamit.
Csak nagyokat pislogok, s mielőtt magamhoz térhetnék két oldalról körülfognak, hogy a repülőhöz kísérjenek. Szeretek repülni, de most legszívesebben visszafordulnék, viszont a józan részem tudja, hogy nekem a saját gépemre kell felszállnom, és folytatnom kell a turnét. Előbb a munka, aztán magánélet, ebben a szakmában ez a felállás, kivéve, ha a magánéletből is munkát kreálnak, de azt nem hagyom.
Aznap éjjel már egy másik szobát foglalok el. A város annyira nem új, koncerteztem már itt néhányszor, és szálltam már meg ebben a szállodában, mégsem érzem otthon magam. Tudom, hogy aludnom kellene, és nem mellesleg örülnöm is, mert az utóbbi napokban kimaradtak az edzések, a tánc és hangpróbák, és Liam jelenlétében még jól is laktam vacsoránál. Most viszont éhes vagyok, az ágy kényelmetlen, vagy csak hiányzik mellőlem az a test, amelyik előző éjjel még annyira kereste az enyém. Csak néhány üzenetet váltottunk, mert amikor én leszálltam a gépről, ők még utaztak, és talán még most is azt teszik, hiszen ők a turné európai részének utolsó állomásait veszik be, míg én Amerikát hódítom.
Lábaim felhúzom, igyekszem kizárni az elégedetlenkedő gyomrom, a párnám átölelve próbálom pótolni őt. Az utolsó szavára gondolok, és arra, mennyire őszintén ejtette, a nevem milyen szépen hangzott a szájából.
Az ember azt gondolná, milyen jó sztárnak lenni, milyen jó, amikor mindenki tud rólad mindent, és ennyien szeretnek. De mindennek megvan az árnyoldala, mert egy hatalmas, luxus szoba nem jó, ha egyedül vagy benne, és hiába kapom meg minden este ezrek szeretetét, hiába mondják, hogy szeretnek, ha sokkal inkább vágyok másra, hétköznapibb dolgokra, mint mondjuk a barátság, és az a párkapcsolat, amit nem kezdenek shippelni vagy utálni, és egy akkora adag vacsora, ami után nem korog a hasam. Félálomban még érzékelem, hogy rezegni kezd a telefonom, mégis képtelen vagyok felvenni. Ha belegondolok, ezeket a hétköznapi dolgokat még sosem kaptam meg igazán.