2015. január 1., csütörtök

33.rész Nehézségek

Sziasztok!:)
Boldog Új Évet Mindenkinek! 
Szerettem volna a részt éjfél után rögtön kitenni, de sajnos nem sikerült befejeznem addigra, és később pedig már nem igazán ment az írás, különben is, nem hinném, hogy ezt akartátok volna olvasni az éjszaka közepén. :D
A kommentekre hamarosan válaszolok, ne haragudjatok, hogy eddig még nem tettem meg!
Nagyon szépen köszönöm, hogy velem voltatok 2014-ben is, és remélem, az idei évben is velem maradtok. Köszönök mindent! <3
Nessa. xx

~Liam Payne~

- Liam! - hallom, mégsem veszek tudomást a szólítgató hangról, tekintetem a laptopomra szegezve nézem őt, ahogy lábait csinosan keresztezve, arcán apró, rá nem jellemző mosollyal fogadja a kérdéseket, majd amikor a válaszra kerül ez az álca lehull róla. Lábát a padlóra helyezi, a háta kicsit meggörnyed, játszani kezd a fodrokkal a felsőjén, hosszú tincseit az ujjára tekergeti. A hiánya szinte szétéget, mar belülről, és ahogy a laptop képernyőjét nézem a mellkasomban lévő szorítás egyre nő. Szeretném a karomban tartani, megcsókolni, azokat a hosszú tincseket simogatva, az illatába temetkezve elaludni mellette. A magamban felsorolt Mira, és egyáltalán a barátnők elleni indokok közt ez volt az egyik, amely szinte az élen állt, a hiány. Hallom a hangját, de szemeimmel követem minden apró mozdulatát, figyelem a kezét, melyet megpihentet vékony combján, majd újra felemeli és hátratol néhány tincset. 
- Mond, hogy valami erős indokod van arra, hogy munka helyett egy laptopra bámulj úgy, mintha bármelyik pillanatban ráugranál - egy pillanatra Julianre pillantok, zene producerünk kissé felvont szemöldökkel pislog a laptopom képernyőjére. - Mira Hemmings - hajol előre, s érdeklődéssel teli tekintettel hallgatja a szavait. Niallről beszél, az arcán mosoly ül és csillognak a szemei, a torkomat féltékenység szorítja el, ugyanakkor emlékeztetem magam arra, hogy Niall volt az, aki bezárt minket a csirkékhez, és hogy Mira ma engem hívott fel, amikor szüksége volt rám - Ő Niall új barátnője?
Összerezzenek, a homlokomon mély ráncok keletkeznek, felháborodva kapom el a fejem a képernyőről.
- Nem, ő az enyém! - száját hitetlenkedve, ugyanakkor elismerően biggyeszti le, szemöldökét ugyanígy vonja fel. Összeszorítom a szám, nem kellett volna kimondanom ezt, abban maradtunk, hogy csak a díjátadón közöljük ezt az emberekkel, én meg rögtön elmondom a zenei producerünknek. Julian arcán vigyor terül szét, megveregeti a vállam, s hülyén vigyorogva néz rám. 
- Nehogy elmond valakinek! - sziszegem, a tekintetem újra a laptop képernyőjére vezetem, Mira épp úgy, ahogy érkezett, távolságtartóan köszön el, majd a közvetítés megszakad.
- Mégis hogy történt ez? - vigyorog továbbra is, míg én lecsukom a laptopot, s mindössze néhány másodpercre hagyom elkalandozni a fantáziám. 
- A munka már nem olyan fontos? - szalad fel a szemöldököm, feltápászkodok, és ő is ezt teszi. Kintről hallom a fiúk hangját, hülyén vinnyogják az egyik dalunkat, behallatszik a nevetésük. A munka szó alatt jelen esetben ezt lehet érteni, az énektanár és a zenei producerek előtt dalolászunk egy kicsit. Azt hiszik, néhány hét alatt elvesztettük a hangunkat, mert nem énekeltünk annyit, de ez közel sincs így. Mindannyian énekeltünk, mert ez az egyik lételemünk, és azt hiszem, képesek vagyunk még meglepetést okozni azzal, hogy nem felejtettük el néhány hét alatt, hogyan kell magas és mély hangot képezni, skálázni, és valamilyen csoda folytán emlékszünk a saját dalainkra is. Megdöbbentő teljesítmény.
- Szóval végül megbékélt veletek - tűnődik hangosan, mire bólogatni kezdek, a falnak dőlve, kissé felvont szemöldökkel várom, hogy feltegye a lehetetlen kérdéseit. - De hogy te összejöttél ezzel a lánnyal...
- Hidd el, először minket is meglepett, de nagyon sok minden történt azon a farmon - mosolyt fojtok el, az a lány, akit most néztem, és aki ordítozva, mezítláb futott egy kocsi után, aki annyiszor üvöltött velem teljesen más, mintha Mira visszafogott, normális ikertestvére lenne. Akárhogy is, de hiányzik. Vitatkozzon velem, csapkodjon, ütlegeljen, de legyen itt, hogy a vállamra kapva rohanhassak vele egy kört, majd magamhoz szorítva addig csókoljam, amíg kapunk levegőt. - Bocs, mit mondtál? - rázom meg a fejem, s újra Julianre sandítok.
- Mire gondolsz? - ismétli meg a kérdését, míg én gyorsan visszavezetem a fejemben a korábban kimondott mondatomat.
- Amik ott történtek, azok ott is maradnak, és elég, ha mi tudunk róla - mondom titokzatosan vigyorogva, közben az agyam egy titkos kis zugában újra elindul valami. Kétségtelen, Mira hiánya lassan felemészt, és meglehetősen furcsa hatással van a hormonjaimra.
- Jobb, ha nem is kérdezlek róla - fintorodik el, majd a fejét rázva, még mindig kissé hitetlenül néz rám. - És legalább működik ez köztetek? Nem ölitek meg egymást?
- Csak néha - a szám mosolyra húzódik, a gondolataim félrelökve teszem a kilincsre a kezem, mert meghallom Lou bosszankodását arról, hogy én nem vonyítok együtt velük. - Működik.
Néhány órán át csak éneklünk, átismétlünk néhány számot, közben nagyokat röhögünk egymáson. Az életünknek vannak hátrányai, de rengeteg szép pillanatot is kaptunk már ezáltal, rengeteg új embert ismertünk meg, és hosszú idő óta úgy folyik köztünk a munka, hogy nem keveredünk vitába egymással, egyikünk sem ront ki az ajtón és vágja be azt maga után, s nem kapunk váratlan telefonhívást rólunk megjelent botrányos újságcikkekről. Csak mi vagyunk, és minden rendben megy. Niall folyamatosan a telefonján lóg, tudom, hogy vele beszél, majd amikor kapunk egy kis szünetet a telefonját a füléhez szorítva hatalmas mosoly árad szét az arcán. Nem pofátlankodok oda, az órámra pillantva kiszámolom, körülbelül mennyi most az idő Sydney-ben, de mire leteszik újra mennünk kell. A kanapén, fotelokon fetrengve elénekeljük szinte az egész dallistát, s mire újra a telefonomhoz jutok az idő iszonyúan eltelt, Mira már bizonyára alszik. Megígértem neki, hogy felhívom majd, és amiatt, hogy ez elmaradt elönt a bűntudat. Rövid sms-t pötyögök arról, hogy mennyire sajnálom, hiányzik, és amint felébred hívjon fel, az sem érdekel, ha ez az éjszaka közepén lesz. Hiába is bizonygatom, hogy hamar eltelik ez a pár hét, én is tudom, hogy kínkeservesen lassú lesz minden nélküle eltöltött nap, akadhatnak majd problémáink, de legalább nagyobb lesz a viszontlátás öröme.

~Mira Hemmings~

Úgy érzem, sosem lesz vége ennek, sosem telnek el a napok, és többé már nem szabadulhatok meg ettől a rengeteg hajtástól. Futónadrágban, túlságosan feszes trikóban, és végre egy viszonylag lapos talpú fotócipőben kóválygok elő. Kellemetlenül érzem magam, a trikó kiemeli a megnövekedett pocakom, széles csípőm, a nadrág a vastag, összeérő combjaim, és a személyi edzőm nem az a típusú ember, aki képes visszafogni magát. Magamat átölelve, feszengve ülök le, s várom, hogy Seth belépjen. Kissé hosszú haját hátranyalva idétlen lófarokba fogja, előnytelen nadrágot, és izompólót visel, az arcán erőltetett vigyor oszlik szét, amikor meglát, majd meg sem próbálja titkolni az undorát.
- Mira, úgy látom jó sok munkák lesz! - paskolja meg a vállam, mialatt lekezelően tekint végig rajtam. Sosem volt fényes a kapcsolatunk, de legalább sosem kötött belém az alakom miatt, amit állítása szerint neki köszönhettem, elvégre végig ő dirigált, amíg én kilométereket rohantam le a futópadon. Gyakran szálltam vele vitába, de valahogy mindig én jöttem ki rosszul belőle, ahogy mindenki mással. Tudja, hogyan fordítsa ellenem a saját szavaim, és hogyan nyalja be magát a menedzsernek. Seth a rettenetes természete ellenére felettébb sikeresnek számít a szakmájában, s ha elég pénzt kap, akkor a többi munkáját félretéve a turnékra is hajlandó velem jönni, tehát még akkor sem szabadulhatok tőle, nemhogy egyszer is sikerüljön elintéznem, hogy kirúgják. Hisztizhetek, elmondhatom, miket vág néha a fejemhez, mindenki szerint ez csak egy újabb hiszti, és Seth igazából egy roppant kedves fiatalember. Inkább színészi pályára kellett volna mennie.
- Kösz, én is jól vagyok - morgom az orrom alatt. Grimaszt vág, majd előveszi a füzetét és lapozgatni kezd benne. 
- Jó sok minden vidéki kaját összeettél, ugye? És valószínűleg nem igazán mozdultál meg, ahogy látom - nagyot nyelek, nem szándékozok válaszolni a kérdéseire, amíg ilyen stílusban teszi fel őket. Direkt csinálja, ettől érzi jól magát. - Hallgatás, beleegyezés - sóhajt drámaian, majd lerakja a füzetét és körbenéz az edzőteremben. - Azért ez a hely még ismerős, ugye?
- Sajnos nem lett emlékezetkiesésem, és veled együtt az agyamba égett ennek a teremnek minden pontja, sőt, még mindig képes vagyok használni a gépeket - a szám kis 'o' alakot formál, szépen manikűrözött kezemmel megérintem az arcom, de valahogy ez a mozdulat nem illik össze azzal, hogy a másik karommal védelmezően ölelem át magam.
- Oh, hát, nem úgy tűnik, legalább két ruhaméretet híztál - jegyzi meg ártatlanul. Remegni kezdek a dühtől, s szemének gusztustalan, önelégült csillanásából tudom, mennyire élvezi ezt. 
- Legalább van elég munkád - villantok rá bájos mosolyt, fejem kissé félredöntve szemlélem az arcát, fejben ezerszer megölöm, míg ő aprókat bólogatva pislog a futópad felé.
- Kezdetnek kocogj egy kicsit! - int, én pedig felállok padra, s figyelem, ahogy beállítja a fokozatot. Először sétálok, majd ez egyre gyorsul, míg végül a kocogásból inkább rohanás lesz, de nem szólok, hosszú percekig bírom, de egy idő után majd' kiköpöm a tüdőm, a torkom száraz lesz és ég némi vízért, patakokban folyik rólam az izzadtság, ő pedig ösztönzésképp üvöltözik.
- Nem bírom! - kiáltom rekedten, a lábam szinte már kicsúszik alólam, leugrok, még mielőtt lelökne a gép és a falhoz csapódnék. Leomlok a földre, elkúszok a padon felejtett vizemért és mohón, nagy kortyokban iszom.
- Ne túl sokat - jegyzi meg komoran, megvetően, karba tett kezekkel méreget. - Mira, ez szart sem ért, alig 15 percet bírtál! 
Nem válaszolok, úgy érzem, másodperceken belül elájulok. Homlokom a felhúzott térdemnek támasztva próbálok minél több levegőhöz jutni, szorít a mellkasom, a fejem hasogat, izzadtság folyik be az atlétám alá.
- Állj fel! - parancsolja, megragadja a karom és egy határozott mozdulattal ránt egyet rajtam. A karom roppan egyet, de nem törődik vele, talpra kecmergek és szédelegve pislogok rá. - Talán nem kellett volna annyit zabálnod, és futkározhattál volna kicsit többet, akkor most nem lennél rosszul 15 perc kocogástól!
- Majdnem a legmagasabb fokozatra állítottad - lihegem haragosan, kétségbeesetten. Akármennyire is nem akarom figyelembe venni amit mond, a szavai betalálnak, mert igaza van. Az éjszakai zugevések, és a makacsságom, hogy csak azért se mozdulok meg, mert pihenőre küldtek, és egyebek miatt híztam meg, és ez csak az én hibám. De rajta kívül soha, egyetlen férfi sem beszélt így velem soha, és kissé elszoktam a stílusától mostanság. Egy pillanatra behunyom a szemeim, szinte érzem az arcomon Liam simogatását, ahogy ajkát a nyakamhoz érinti, s hallom, ahogy azt mondja, milyen szép vagyok. Talán hazudott, de most ez az egyetlen, ami miatt nem kezdek üvöltözni, sírni, és ami miatt felállok és visszamászok a futópadra. Kisebb a fokozat, tovább bírom, de mire engedélyezi, hogy leszálljak ugyanolyan pocsékul érzem magam, a szívem majd' kiugrik a mellkasomon, és szédülök. A vércukrom valószínűleg a nullát verdesi, szükségem van valami ételre, egy csokira, gyümölcsre, valamire, és ezt talán ő is felfedezi, mert az ölembe dob egy energiaitalt. Cukor van benne, és ez az egyetlen, ami miatt belekortyolok. A fejemet a falnak döntve ülök néhány percig, szinte érzem, hogy a cukor szétárad bennem és erőt ad.
- Gyerünk tovább! - parancsolja, viszont képtelen vagyok megmozdulni. A végtagjaim szinte szétfolynak, haragos tekintetem megtörik, a fejem nehezen emelem fel és nézek rá.
- 5 percet adj, kérlek!
Az arcára visszatér elégedett, gúnyos mosolya, lekezelően néz le rám, míg én újból belekortyolok az italba. Szeretnék otthon lenni az ágyamban, és átaludni ezt a hónapot. Behunyt szemekkel pihenek, már nem kapkodok levegő után, a szívverésem újra normális lesz, de Seth az 5 perc elteltével már ott toporog mellettem.
- Gyerünk, van itt még neked egy 40 perces workout! - kiáltja, s ezt lelkesítésnek szánja, de nem hat meg. 3 kilós lábsúlyokat csatol a bokáimra, a karjaimra 2 kilósakat kapok, s úgy érzem, ha eddig nem szakadtak le a végtagjaim, ezt már biztos nem fogják kibírni. Irigykedve nézem őt, mert habár az edzőm, ő nem csatol fel súlyokat. Feltekeri a hangerőt, melyből valami amatőr DJ által alkotott zene üvölt fel, nekem pedig kötelességem követni a mozdulatait.
- Gyerünk! Emeld fel jobban a lábad, nézd meg a combjaid, azok a sonkák nem fognak eltűnni onnan, ha nem vagy képes megmozdulni! - fejben újabb módokon gyilkolom meg, viszont a számat csukva tartom. Talán neki megy az, hogy ugrálás közben üvöltözzön, de nekem az is gondot okoz, hogy levegőt vegyek. 10 másodperc pihenőt ad minden tizedik perc végén, hogy igyak egy kortyot, majd durvábban folytatja. Úgy érzem, bármelyik pillanatban összerogyhatok, a térdeim megbicsaklanak, a szemeim előtt összefolynak Seth mozdulatai, a hangja is egyetlen idegesítő morajlássá erősödik. Mondhat amit akar, de akármennyire is sérteget már nem sokáig bírom.
Elhallgat a zene, ezzel együtt pedig a falhoz hátrálok és lecsúszok, a fejem a tenyerembe temetem, ismét hasogat, a torkom és az orrom is ég, de még mindig nem hagy békén.
- Hol marad a nyújtás? - trappol elém, leguggol, és a lábfejeimre tehénkedik. Az arcomon forró könnycseppek folynak végig, halkan nyöszörögve rángatom ki a lábaim a szorításából, majd feltápászkodok és megnyújtom a karjaim. - Ez egyszerűen szánalmas volt! - szúrja oda, még mielőtt elvonszolhatnám magam az öltözőhöz. - Legközelebb sokkal keményebb lesz. Holnap találkozunk!
Nem látom a gúnyos vigyorát, de tudom, hogy még mindig ott van. A tekintetével lyukat éget a hátamba, szinte úgy érzem, telepatikusan is pumpálja az agyamba a mondatait. Kövér vagy. Dagadt. Szánalmas vagy, Mira! Nem fogsz beleférni a ruháidba!
Hiába szeretnék minél hamarabb elszabadulni, muszáj lezuhanyoznom. A trikóm az eredeti színe helyett sokkal sötétebbé vált az izzadtságtól, a nadrágom tapad rám, a hajam csatakokban lóg, az arcom vörös és ragad a könnyeimtől. A bébiszitterem előre szólt, hogy ma nem fog tudni értem jönni, ezért hívjam fel Ashtont, és ne üljek taxiba. Ő nem tudja, hogy Ash és én jelenleg még csak a barátság közelében se vagyunk, de most rávetemedek erre. Tudom, hogy nem kellene, főleg nem a szülinapom után, de vagy őt választom, vagy egy idegen ember taxiját.
- Mira? - meg sem próbálja titkolni, mennyire meglepte a hívásom. Régen annyira szerettem ezt a hangot, edzések után ha sikerült végeznie mindig ő jött értem, Robbie ezért mondta, hogy hívjam fel Ash-t. Valószínűleg azt hiszi, sikerül majd rendezni azt, amit elrontottam, és visszatér a híres "Mashton". Régen ez a hang jelentett számomra mindent, de ez már nagyon régen volt.
A torkom elszorul, pofátlanság amit csinálok, de nélküle úgy érzem, nem juthatok haza, Luke még nem kapta meg a jogsiját. - Hahó, itt vagy?
- Ash - ujjaim izzadt hajamba túrnak, a hangom remeg. - Értem tudnál jönni?
- Persze - vágja rá szinte azonnal. - Jól vagy? Most végeztél Sethnél?
- Igen - nyelek nagyot, s megdörzsölöm az arcom. Olyan gondoskodó, még mindig olyan kedves és rendes velem, pedig sokszor egy kiállhatatlan dög voltam, és ezerszer megbántottam. - Lezuhanyzok.
- Lent foglak várni a parkolóban - ígéri, én pedig leteszem. A táskám a zuhanyzóba vonszolom, kibújok a ruháimból és beállok a forró víz alá. Sietek, ezért a hajamat egyelőre nem mosom meg, csak ledörzsölöm magamról az izzadtságot, majd gyorsan megtörölközök és felveszem a ruháim, amikben érkeztem. Nedves hajamat oldalra fonom, majd összepakolom a cuccaim és fájó tagokkal hagyom el az öltözőt. Hálát mondok, amiért feltalálták a liftet, s mire kilépek az épületből Ash már vár. Amikor meglát kiszáll az autójából, fején sapka van, napszemüveg takarja az arcát, lehajtott fejjel sietek oda hozzá, míg ő udvariasan kinyitja az ajtót, majd bevágódik mellém.
- Rögtön felfedeztek minket valahol az utca másik oldalán - rázza meg mosolyogva a fejét, leveszi a napszemüvegét és beindítja az autót, de előtte újra felém fordul és gyanakvóan végigmér. - Minden rendben?
Aprót bólintok, átölelem magam és az ablaknak dőlök, fizikailag és lelkileg is borzasztóan fáradtnak érzem magam.
- Köszönöm, hogy értem jöttél - suttogom, s őt újabb meglepetésként éri ez a mondatom.
- Szívesen - pislog nagyokat, elenged egy autót, de az út helyett mindig rám sandít. - Történt valami, Ci... Mira?
Kicsit összerezzenek a félig kicsúszott becézésre, de mindketten úgy teszünk, mintha nem botlott volna meg a nyelve. Tudom, hogy Liamnek nem fogok beszámolni erről az edzésről, mert hiába lenne szükségem arra, hogy mondjon valami pozitívat a külsőmről, tudom, hogy nagyon dühös lenne és hatalmas balhét csapna, amire nincs szükségem. Niallnek pedig azért nem mondom el, mert akármennyire is bízok benne, ő Liam barátja is, és többszöri alkalom után nem hagyná, hogy ez így menjen. Ashton tudja, mennyire gyűlölöm ezt az embert, de a kapcsolatunk nem olyan, hogy neki panaszoljam el a történteket.
- Elmondhatod. Nézd, akármi történt kettőnk közt te Luke testvére vagy, számíthatsz rám, és nekem még mindig fontos vagy - kék szemei ártatlanul csillognak. Nem azért mondja, hogy befolyásoljon, hanem mert ő ilyen, és komolyan gondolja.  - Seth?
Akaratlanul is aprót bólintok, az ölembe ejtett kezeim kezdem vizsgálni, a hangom remegős, amikor megszólalok.
- Kegyetlen volt - nyelek nagyot, zilált fonatomból néhány tincs az arcomba hullik, nem fésülöm el őket. - Végig üvöltözött, hogy mennyire kövér vagyok, magam miatt híztam meg, mert lusta voltam, és... - a hangom elfúl, gyűlölök sírni, legfőképp pedig egy ilyen rohadék miatt.
- A szemétláda - morogja, ujjai a kormányon ökölbe szorulnak. Lehúzódik, a fejem felemelem, s amikor látom, hogy máris megérkeztünk a táskámat a vállamra veszem. - Mira, ugye tudod, hogy nincs igaza? Te nem vagy kövér.
A számat összeszorítom, ő is tudja, hogy a bólintásom hamis. Kipattan a kocsiból és elveszi a táskám, valamiféle hálás pillantással nézek rá, s a táskámért nyúlok, de addigra lezárja az autót és egyik kezét a hátamra téve indul befelé.
- Nem szükséges - tiltakoznék, de megrázza a fejét.
- Had segítsek, csak felviszem a táskád, aztán már le is lépek.
Beleegyezek. Gyakorlatiasan nyomja meg az emeletemre vezető gombot a liften, majd előszedi a kulcscsomóját. Elfelejtettem, hogy van nála is egy kulcs. Kinyitja az ajtót, majd a kulcsot kihúzza a zárból és beenged maga előtt, a táskámat a pultra helyezi, s kissé idétlenül áll meg a lábtörlőn.
Annyi időt töltöttünk itt mi ketten, főzőcskéztünk a konyhában, feküdtünk az ágyon és buta meséket néztünk, aztán buta meséket találtunk ki és mondtuk el egymásnak, vagy csak néztünk ki az ablakon és csodáltuk a várost, melyet mindketten szerettünk. Ahogy ott áll a nyitott ajtó előtt olyan, mintha hazaért volna, de számomra mégis idegen egy kissé, hiszen ő már nem a barátom, már Liam az. Szempilláim lesütve köszönöm meg újra, hogy elhozott, és hogy felkísért, de nem mozdul, csak néz rám, majd becsukja az ajtót és kissé közelebb lép. Régen ilyenkor az állam alá nyúlt, felbiccentette a fejem, homlokát az enyémnek döntve húzta ki belőlem, hogy elmondjam mi bánt. Most pedig csak néz, a kezét felém nyújtja és egy kusza tincset a fülem mögé tűr.
- A múltkor akartam veled beszélni, de eléggé eláztam - elhúzza a kezét, s tipikus, fiús mozdulatával a tarkóját kezdi vakargatni.
- Kérlek, ezt a beszélgetést máskor ejtsük meg - motyogom, csípőm a pultnak döntöm. Nem csak kibúvót keresek, valóban fáradt vagyok.
- Csak azt akarom mondani, hogy nem fogok jelenetet rendezni, és maximálisan támogatlak bármiben attól függetlenül, hogy új barátod van - nehezére esik kimondani ezt, az arcán látszik a vívódást, idétlenül vakarózik beszéd közben. - Bármelyikük is legyen az, örülök a boldogságotoknak - száját mosolyra húzza, kissé előrehajolva puszit ad a homlokomra, majd megfordul.
- Ash - érintem meg a karját. Magam sem tudom, miért teszem. - Liam.
- Igen? - fordul újra felém, kissé értetlenül néz rám.
- Liam az.
- Gondoltam - mosolyodik el, megsimogatja az arcom, és a kulcsát a pultra csúsztatja. - Ne sírj amiatt a seggarc miatt, gyönyörű lány vagy, Mira.
Egy ideig csak értetlenül állva nézem a becsukott ajtót, tudom, hogy még nem ment el, majd amikor bátorkodok újra kinyitni már nincs ott. Mondanom kellett volna neki valamit, de még most sem tudom, hogy mégis mit kellett volna válaszolnom a szavaira. Megnyugvást kellene éreznem, sőt, talán miatta sosem kellett volna aggódnom, mert Ash nem az a fajta ember, aki keresztbe tesz valakinek még akkor sem, ha az a valaki elég sok mindent elcseszett. Kibújok a ruháimból, felveszem a pólót, amit még Liamtől loptam el, majd leheveredek az ágyra és egy ideig csak bámulom a falat. Tudom, hogy holnap Seth megint megkínoz majd, és az ezerszer rosszabb lesz, mert reggelre az izmaim pokolian fognak fájni, bezzeg az ő torkának és hangszálainak semmi baja nem lesz. Magamra húzom a takaróm és kicsire húzom magam, már nem emlékszem, hogy bezártam-e az ajtót, de képtelen vagyok megmozdulni. Mély, álommentes alvásba zuhanok, olyan, mintha a világgal együtt megszűnnék, de ez nem tart sokáig. Nem hallom, hogy valaki bejön, ahogy a halk szitkozódásra se ébredek fel, csak akkor nyitom ki a szemeim, amikor valaki leül mellém és halkan szólítgatni kezd. Hunyorogva nyitom ki a szemeim, s tulajdonképpen szembetalálom magam a saját kék szempárommal. Luke aggódva méreget, ajakkarikáját a fogai közt tartva vizsgál, kezét a hajamon pihenteti.
- Ash szólt, hogy talán szükséged lenne rám - teljesen szétzilált fonatomból kihúzza a hajgumit és rendezgetni kezdi a hajam.
- Szóval ha Ashton nem szól, akkor nem is jössz erre? - a kérdés kiszalad a számon. Tudom, hogy nem helyes, de úgy érzem bántanom kell valakit, hogy ne magammal tegyem ezt. Az ajka megrándul, végül csak lehajol és puszit nyom a homlokomra.
- Menj, fürödj meg, addig csinálok valami kaját.
Aprót bólintok, amikor kinyújtózok már fáj mindenem, lassú léptekben vonszolom el magam a fürdőszobához, forróvizet engedek a kádba, nyomok bele a tusfürdőmből, majd kibújok a ruháimból és Liam pólóját szépen felakasztom a szárítóra, hogy majd visszavegyem. A fejemet hátradöntve vizezem meg a hajam, gyorsan megmosom, majd leöblítem, de nem vagyok képes elhagyni a kádat. Csak fekszem a habok közt a forró vízben, majd nyílik az ajtó és Luke arca jelenik meg. Nem zavartatva magát leül a padlóra, fejét a kád oldalának dönti és hosszú lábait kinyújtja.
- Mi történt? - fejét kicsit felém fordítja, az ajkaim egymáshoz préselve kezdem vizsgálni a tengerkék csempét.
- Csak fáradt vagyok.
- Tudod, hogy engem nem versz át ezzel a dumával - úgy néz rám, mintha a lelkembe látna, s ha ez nem is így van de mindketten tudjuk, többet tud ő rólam bárki másnál. - Mi történt az edzésen?
Lehajtom a fejem, legszívesebben alábuknék a víznek, hogy ne lássa az arcomon lecsordogáló könnycseppeket, Korábban sosem sírtam ennyit, nem Seth szemétségei miatt, de korábban legalább azt nem vágta a fejemhez, hogy egy kövér, lusta disznó vagyok. Akkor csak kritizált, most viszont eltapos, mert én is tudom, hogy nem úgy nézek ki, ahogy kellene.
Megdöbbenti, hogy így lát, felhúzza a lábait és a kád mellett guggolva aggodalmas tekintettel néz rám, kezét az állam alá csúsztatja és ujjával megtörli az arcom.
- Nem bírom - szakad ki belőlem, fejem a térdemre hajtva átölelem magam.
- Mit, Mira?
Próbál közelebb húzni magához, de nem mozdulok, kezemmel takarom el az arcom, a vállaim rázkódni kezdenek.
- Nem akarom ezt csinálni már - nyöszörgöm, s hiába hangzik ez iszonyú szánalmasan, nem tudom visszafogni magam. Halkan csitítgatva von közelebb magához, nem érdekli, hogy összevizezem. - Túl sok, ki akarok szállni.
- Ezt te sem gondolod komolyan, ha elkezdődik a turné majd belátod - végigsimít vizes tincseimen, szipogva nézek fel, mire felém nyújtja a törülközőm. - Öltözz fel, egyél, és megbeszéljük ezt.
Az arcán látom a vívódást, miközben feltápászkodik és magamra hagy, de az ajtót résnyire nyitva hagyja. A vízben nem fájt semmim, de ahogy megszárítkozok az izmaimon eluralkodik a zsibbadtság. Áttörlöm a hajam, de nem húzom az időt szárítással, csak kifésülöm, amíg már nem csöpög belőle a víz. Némileg megnyugodva lépek ki a fürdőből, viszont ha Luke továbbra is faggatni akar nagy valószínűséggel ismét sírni fogok. Felhúzott lábakkal telepedek le az egyik székre, vizsgálni kezdem a combjaim, s egyre világosabb lesz számomra, mennyire igaza volt Sethnek. Luke egy tányért tol elém, majd kihúzza az egyik széket és a saját szendvicsével lehuppan mellém.
- Nem lenne jobb néhány napig otthon, hogy ne legyél egyedül? - még csak nem is fintorodok el attól, hogy teli szájjal beszél, volt rá jócskán időm, hogy megszokjam.
- Csak aludni jövök haza, és jobb is, hogy senki nem nyaggat - egyik nedves tincsem kezdem piszkálni, ő pedig közelebb tolja a tányért nógatva, hogy egyek. Várom, amikor majd megkérdezi, hogy megeheti-e az enyémet is, ehelyett újabb kérdést tesz fel.
- Miért nem eszel?
- Nem vagyok éhes - hazudom, imádkozom azért, hogy ne korduljon meg a gyomrom.
- De igen, az vagy - fürkészi az arcom, s hiába fordítom el a fejem, a hasam abban a pillanatban felszólal előttem, és Luke idegesen pattan fel. - Mira, addig nem hagylak békén, amíg nem látom, hogy megeszed. Mi ez az egész?
- Te is látod - emelem rá a tekintetem komoran, a tányért az ujjammal tologatom arrébb. - Meghíztam.
- Seth mondott valamit neked, ami miatt nem eszel, ugye? - a hangja elmélyül. Milliószor panaszkodtam neki az edzőm rettenetes természetéről, és talán ő tudja is, hogy a színészünk az álarca mögött egy kibírhatatlan szemét.
- Csak amit én is tudok - vonom meg a vállam, az arca eltorzul a visszafojtott dühtől.
- Mira, ha nekem kell kirángatnom belőled a szavakat nem próbálkozok, hanem beverem annak a rohadéknak az arcát!
Az öcsém alapvetően nem erőszakos, sosem volt, épp ezért egy kicsit megmelengeti a szívem, hogy a védelmemre kel. Annyira rég nem csinálta ezt, mindig csak engem okolt, mindent én rontottam el, most pedig végre nem engem tart hibásnak
- Nem bírtam az órát, ő meg mindig is elég érdekesen próbált ösztönözni - a hangom alig több suttogásnál, újra elém tolja a tányért, mire letörök egy kis darabot a kenyérből.
- Mit mondott? - félretolja a tányérját, csak a fejemet rázom, de nem tágít. - Mira!
- Csak... hogy kövér vagyok, és lusta, szánalmas - nagyot nyelek, a dühtől remegni kezd mellettem, ujjait erősen nyomja az asztalhoz, majd feláll és az ölébe véve leül a helyemre.
- Ha nem eszed meg ezt a szar szendvicset, egészben fogom a szádba nyomni! - fenyeget, arcát mégis belefúrja a hajamba és nagy levegőt vesz. - Egyik sem igaz, hazugság mind. Tudod mi az igazság? Egészségesnek nézel ki, nem vagy olyan, mint egy anorexiás, és ez a rajongóidnak is jó, példát mutatsz nekik. Tökéletes vagy, Mira, mindig is az voltál - nyálas puszit nyom az arcomra, fejemet a mellkasára hajtom és belefúrom az arcom a pólójába.
- Csak azért mondod, mert az ikrem vagy - motyogom, de azért hálásan ölelem át. - Most tulajdonképpen magadat is fényezted.
- Kivételesen ez most eszembe sem jutott - neveti el magát, végigsimít a hajamon, majd felemeli a tányért és az arcomba tolja. - Megeszed magadtól, vagy nyomjam az arcodba?
- Úgy sem csinálod - emelem fel a fejem, s mosolyt villantok rá, de még mielőtt elmenekülhetnék a tányért ledobja az asztalra, felkapja a szendvics tetejét és egy hirtelen mozdulattal az arcomba nyomja. A szám elnyílik a döbbenettől, s ezt a pillanatot megragadva felkap egy darab paradicsomot és belenyomja. - Luke! - sikoltom, kézfejemmel megtörlöm az arcom, majd a maradék szendvicset két kézzel vágom az arcába, a kenyeret és rajta mindent élvezettel kenek szét, majd kipattanok az öléből. Mindketten eszeveszetten nevetünk, feltápászkodik, kicsit megrázza a fejét, a maradványok a padlóra hullanak, de a szemhéjára egy uborka ragad, s minden pislogásnál ott lengedezik. Összegörnyedve nyúlok végig a szőnyegen, nem törődök a tompa érzéssel, Luke négykézláb, nevetve mászik hozzám és mindketten kiterülünk. Nem tudom felidézni, mikor nevettünk utoljára így.
- Maradsz? - tornázom fel magam. - Nehogy összekend a szőnyeget!
Kicsit meglepetten néz rám, majd elmosolyodik és boldogan bólint.
- Azt hittem, elküldesz majd - felém nyújtja a kezét és könnyedén felhúz a földről.
- Ne is nagyon éld bele magad abba, hogy mostantól nálam csövezhetsz, kivételes alkalom - szemöldököm kicsit felhúzva "Mirás" grimaszt vágok, azt az utálatos fajtát, majd mosolyra húzom a szám.
- Küldjünk egy szelfit a srácoknak! - húzza elő a telefonját. Vicces képeket csinálunk, majd megmosom az arcom, s a konyhában összedobok magamnak egy új szendvicset, apró falatokban tüntetem el, míg Luke a fürdőben van.
A telefonom rezegni kezd, másodpercek alatt csapok le rá. Niallel a nap folyamán már beszéltem, Harry mindenféle hülye képeket küldözgetett, Liam pedig most jelentkezik. Lenyelem az aktuális falatot a számban és rögtön felveszem.
- Szóval amíg én keményen dolgozok, ti ételt pocsékoltok? Ilyen jól megy? - csipkelődő hangjára elnevetem magam, lekuporodok az egyik székre és a fülemhez szorítom a telefont. Illene feltakarítanom azt a mocskot, amit csináltunk, de abban a pillanatban minden a háttérbe szorul. - Csodálatosan néztek ki mindketten, a vak is látná, hogy ikrek vagytok.
- Szia - nevetek, látom magam előtt, ahogy kisimul az arca és ő is elmosolyodik.
- Szia Cica, jó napod volt? - érdeklődik, mire a hajamat kezdem piszkálni. 
- Nem, nem igazán, de most minden rendben, Luke nálam alszik. Mit csináltok ma? 
- Történt valami? Örülök neki, hogy nem egyedül vagy abban a lakásban, egy kicsit aggasztó, hogy senki nincs veled - elnyomok egy sóhajtást és ezzel együtt lenyelem a kikívánkozó mondatot, hogy rá várok. - Egy műsorba kell mennünk, amit jövőhéten fognak leadni, nagy valószínűséggel megkapjuk azokat a kérdéseket, amiket te. Aztán ruhapróba, majd a Wembleyben elpróbálunk egy koncertet. Valamiért mindenki azt hiszi, elfelejtettük, hogy mit csinálunk évek óta. 
- Sűrű napotok lesz - mutatóujjammal kis köröket rajzolok a térdemre, ideje valahogy megválaszolnom a kérdését. - Nekem is az volt, kimerültem egy kicsit.
- Pedig még csak most kezdődik minden elölről - sóhajtja, s valószínűleg a hajába túr. Elégedetlen dünnyögést hallatva ölelem át magam, valamiért nincs kedvem az újrakezdéshez.
- Ma beszéltem Ashtonnal - vallom be, mire kicsit elcsendesedik, majd néhány másodperc múlva újra megszólal.
- Igen? Ugye nem amiatt volt rossz napod?
- Nem - kicsit megrándul a szám, eltűrök az arcomból néhány tincset, majd halkabban folytatom. - Azt mondta, bárkivel is legyek együtt mindig támogatni fog, mert Luke tesója vagyok, és számíthatok rá. Elmondtam neki, hogy te vagy az, annyit mondott, hogy örül a boldogságunknak.
Egy ideig hallgat, már szólásra nyitnám a szám, hogy mondjak valamit, mire újra megszólal.
- Nem tudom, mit kellene mondanom erre. Ettől függetlenül fogok még beszélni vele, de örülök, hogy nincs harag köztetek, és talán köztünk sem - aprókat bólintok, majd zavartan rázom meg a fejem, hiszen ő nem lát most. 
- Szerintem nincs - a körmömet kezdem kapargatni, de ezt hiába csinálom, a zselét nem vagyok képes leszedni. - Miattam nem éri meg - nevetek fel kicsit. Nyílik a fürdő ajtaja és Luke masírozik ki rajta, egy pillantást vet felém, majd a hűtőhöz sétál és kutakodni kezd benne. 
- Majd én tudom, hogy mi éri meg miattad, és mi nem - a hangja, és különösen ez a mondat megmelenget belülről. Ha csinálok valamit nem gondolok rá olyan sűrűn, sem arra, mennyire hiányzik Niall, vagy hogy mennyire szükségem lenne rá, hogy Haz megnevettessen, viszont ilyenkor jövök rá, hogy hiába nyomom el magamban, attól még piszkosul hiányoznak. - Ne haragudj, Mira, muszáj letennem, indulnom kell. Ha felébredtél hívj fel.
- Rendben - erőltetett mosolyra húzom a szám. Mindig olyan rövidek a beszélgetéseink, túl rövidek ahhoz képest, mennyire várom már, hogy hívhassam, vagy ő hívjon engem. Előfordul, hogy egy nap nem is sikerül beszélnünk.
- Ne haragudj - ismétli kicsit halkabban.
- Semmi baj, megértem. Később beszélünk, szép napot - utálok búcsúzkodni, nem is megy, olyan bénán érzem magam minden ilyen alkalommal.
- Jó éjszakát! - köszön el, majd a hangja helyett már csak az üres csendet hallom. Egy szó ott van a nyelvem hegyén, de már nem mondhatom ki, és ennek egy kicsit örülök is. Mióta eljöttünk nem mondta, hogy szeret, de a szó mindig ott lebeg köztünk búcsúzáskor. 
- Mira - összerezzenek, amikor Luke egy seprűvel bök oldalba. Összesepri a szendvics gusztustalan darabjait, elfojtott mosollyal néz rám. - Edd meg azt a szendvicset - bök a tányéromra, melyet lassan magam elé húzok és majszolni kezdem a kenyeret. Miután megettem, a tányért a mosogatóba teszem, egy ideig nézem azt a néhány elmosásra váró, morzsás tányért, de nem szánom rá magam arra, hogy elmosogassak. Újra eluralkodik rajtam a zsibbadtság, elfojtok egy ásítást, megdörzsölöm az arcom, Luke addigra elfoglalja az ágyam felét és a tévét kapcsolgatja. Befészkelem magam mellé, gyerekkorunkban hiába volt külön szobánk, mindig átmentem hozzá és kidúrtam az ágyából, ha pedig nem mentem, akkor jött ő. 
Liam nélkül az ágyam túl nagynak tűnt, mióta szakítottunk Ashtonnal nem is aludtam együtt senkivel, és itt sem járt nagyon senki, így az egyedülléthez a lakásomban már hozzászoktam, viszont Liam hiányzik mellőlem. Luke nem pótolja, de a jelenléte mégis olyan jó, hiszen ő az öcsém, és muszáj belátnom, hogy a kapcsolatunk kezd kicsit helyrerázódni. Még mindig vitatkozunk, viszont most itt van, megvigasztalt, és velem marad. Még mindig ő az, akire számíthatok, ha szükségem van valakire. Kikapcsolja a tévét, puszi nyom az arcomra, majd egy ideig fészkelődik, párnáját a feje alá gyűri és elnyújtózik mellettem. Egymás arcát nézzük, szőke haja idétlenül hullik a homlokába, ilyenkor kicsit úgy néz ki, mint 15 évesen a viszonylag hosszú, arcába hulló béna hajával.
- Gyere ide! - mosolyodik el, kitárja a karját, én pedig vonakodás nélkül kúszok közelebb hozzá. Tusfürdő, szappan, és otthon illata van, állát megtámasztja a fejemen és betakargat. - Hiányoztál - motyogja a hajamba, puszit nyom rá, én meg csak pislogok nagyokat a sötétben.
- Te is nekem - motyogom. Nem feltétlenül arra érti, hogy 2 hónapig nem láttuk egymást, hanem arra az eltelt évre, amikor egy bunkó picsaként viselkedtem vele is csakúgy, mint mindenkivel, pedig talán pont vele nem kellett volna. - Ne haragudj rám - szakad ki belőlem, az arcomat elrejtem előle, míg ő a hajammal játszadozik.
- Nem haragudtam soha, csak hiányzott a tesóm.
Elmosolyodok, felemelem a fejem és puszit nyomok kissé borostás arcára. Mindig bántottam őt, sosem volt jó amit csinált, mindig piszkáltam azzal a 3 perccel, amivel idősebb vagyok, pedig ő néha olyan, mintha évekkel idősebb lenne nálam. Mindig számíthattam rá, akkor is, ha előtte nagyon csúnya viselkedtem vele. Arcom a vállába temetve legyűröm azt az érzést, hogy ha kimondom ami a fejemben van, akkor felfedem a gyengeségem. De ez hülyeség, mert pont nem ő az, akitől tartanom kell, mert sosem tenne olyat, ami nekem rossz.
- Szeretlek, Luke - motyogom. Nehéz kibökni, de mintha a mellkasomról levennének egy hatalmas súlyt. Hosszan sóhajtva szorít magához jobban, neki nem kell kimondani ahhoz, hogy tudjam, ő is szeret engem, hiszen az ikrek közti telepatikus kapcsolat nálunk mindig is tökéletesen működött.

16 megjegyzés:

  1. Drága Nessa!

    Képzeld Én gond nélkül olvastam volna részt az éjszaka közepén. :) Nagyon Boldog Új Évet kívánok neked! :) Természetesen ez a rész is fantasztikus lett! Ne haragudj, hogy csak most írok de újra és újra elolvastam.
    Tudod tegnap este szakítottam a barátommal. Dolgozott és gondoltam meglepem egy üveg pezsivel meg két pohárral. De éppen el volt foglalva a legjobb barátnőmmel.
    Ezt most csak azért írom le mert szeretném, hogy tudd mennyire feldobtad a hangulatom. Elterelte a figyelmem amíg a részt olvastam és most pont ez kellett! Szóval csak annyit hogy köszönöm!
    Nagyon Sajnálom Mirát! Seth olyan szemét volt vele! Luke olyan aranyos volt! Az a dühkitörése, meg, hogy megnevettette Mirát! És egyébként is olyan aranyosak együtt! Bár nekem lenne ilyen tesóm! :)
    Szegény Liam-et is sajnálom! Olyan aranyos volt mikor nézte a laptopon Mirát! :3 És ahogy szenvednek mindketten a másik hiányától...!
    Á még mindig imádom ahogy írsz! És téged is!!!

    Hatalmas ölelés: Lexyi xxx

    Ui: Enyém az első komi?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lexyi! :)
      Jajj Istenem, Drága, nagyon sajnálom, hogy ilyen pocsékul indult az új éved! Remélem jól vagy, és minden rendben, egyikük sem érdemli meg, hogy rosszul érezd magad. Kitartás!
      Örülök, hogy a résszel kicsit tudtam segíteni neked. Köszönöm szépen a kedves szavakat. :)
      Tied az első komi.
      Milliószor puszillak! <3

      Törlés
  2. Boldog Új Évet neked is!
    Remélem jól zárult és nyílt az új éved!

    Annyira imádom Mirát és Luke-ot. Olyan aranyosak. Én is ilyen ikertestvért szeretnék.. Hiába van, kb. olyan a kapcsolatunk, mint az elején volt nekik. Csak nálunk fordítva :) Na, jó, szerintem sokkal rosszabb. Ja,és igen, ő 2 perccel idősebb nálam , sajnos , és ő meg azt vágja a fejemhez :/

    Nagyon várom a következő részt! Remélem végre találkozik már a két főhős :)

    Puszi :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, én is remélem, hogy neked jó volt! :)
      Vidd el az ikertestvéred egy farmra, és hagyd ott, hátha megjavul! Haha. :D Viccet félretéve remélem, hogy javulni fog a kapcsolatod a testvéreddel.
      Köszönöm szépen! :)

      Törlés
  3. Drága Nessa!

    Annyira örülök, hogy kezd rendbe jönni Mira élete. Rendezte a dolgokat Ashtonnal és Luke szívét is meglágyította. Sajnáltam a konditeremben. Azt hiszem nem sokáig fog vigyorogni az a pasas mert Mira keresztbe fog tenni neki. Legalábbis remélem. :D
    Annyira várom, hogy újra találkozzanak és, hogy kieresszék a gőzt.
    Csodálatosat alkottál megint. <3

    Ölellek
    Sorine

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Nagyon szépen köszönöm, nem is tudod, mennyit jelent ez nekem! <3

      Törlés
  4. Drága Nessa!

    Boldog Új Évet neked is!
    Imádom Mira Liam párost. Várom már, hogy újra találkozzanak. Végre beszélt Mira Ashtonnal. Ash olyan rendesen bánik Mirával. Luke olyan törődő, bárcsak nekem lenne ilyen testvérem.
    Várom a következő részt.

    Puszi
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mónika! :)
      Köszönöm!
      Remélem, sikerült elnyernem a tetszésed.

      Törlés
  5. Drága Nessa! :)

    Annyira jó rész lett :) Liam olyan édes volt, mikor visszaemlékezett a farmon történtekre, és a Mira-val történt kalandos kapcsolatára. Jajj, de jó hogy Ash nem haragszik se Mira-ra, se Liam-re mégis úgy érzem lesznek itt még gondok ;)
    Hogy ez a Seth mekkora egy görény állat, hogy beszélhet így egy nővel, ráadásul a tiszteletet megadhatná neki, na de hogy lekövérezi(!) bele se gondol hogy beletipor a lelkébe :@
    Luke és Mira olyan cukik :D *-*
    Nagyon várom a kövi részt :)

    Ui.: Kellemes Ünnepeket! Útólag is Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet <3
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Nagyon szépen köszönöm! :)
      Talán furán hangzik, de örülök, hogy Seth ilyen ellenszenved nektek, ez volt vele a célom. ;)

      Törlés
  6. Fantasztikus :) tegnap ejszaka találtam a blogra hajnalig olvastam de meg akkor is maradt a mai délutánra :) nagyon szuper ahogyan leírod az egész cselekményt, imádtam a civakodasukat de h együtt vannak azt meg jobban :) alig varom az újabb részt :) xxx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszik! :))

      Törlés
  7. Kedves Imrusné! :D

    Gondoltam így az éjszaka közepén megörvendeztetlek egy is szösszenettel.
    Tudod, hogy mennyire imádom ezt a blogod, és a rajongásom töretlen.
    Ez az "ami a farmon történt, az ott is marad" eszembe juttatta a bourbonbe áztatott estét, a csirkéket...hiányzik a farm, még nekem is, pedig ott sem voltam. :)
    Luke és Mira pedig, nem is tudom, van-e erre jó kifejezés, végtelenül aranyosak, valahogy mindig így képzeltem el az igazán jó testvéreket. Jó azt olvasni, hogy nagyjából rendeződik a kapcsolatuk.
    Szóval, nagyon tetszett, és röstellem, de csak második vagy harmadik olvasásra jutottam el odáig, hogy ezt le is írjam neked. :(

    Itt még nem kívántam boldog új évet, ezért megteszem. És vigyázz az egy irányba tartó , fura nevű alakokkal. :D

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :DD
      Oh, nekem is rettentően hiányzik a farm és ott minden, de hát menni kellett tovább.
      Köszönöm szépen, és iszonyúan örülök, hogy ismét elnyerhettem a tetszésed.
      Te is vigyázz, főleg a fura, Nándi nevűekkel! :D

      Törlés
  8. Drága! Imádtam minden egyes sorát

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, ennek igazán örülök! :)

      Törlés