2014. december 25., csütörtök

32.rész Tündéri lány

Sziasztok! :)
Először is Boldog Karácsonyt Nektek! Remélem, mindenkinek boldogan telt ez az ünnep.
Szerettem volna készülni nektek egy novellával, mint ahogy azt tavaly is tettem, de az elmúlt napjaim többnyire csak írással teltek, mert számomra fontos személyeknek írtam, s így erre már sajnos nem sikerült időt szakítanom, ahogy ezt a részt is körülbelül 10 perccel ezelőtt fejeztem be, így ez most sajnos kimarad. 
Remélem, jól telik a szünetetek,, pihenjetek sokat! <3
Nessa. xx 

Egy lila mappát szorongatva lépek be az épületbe, a pihenésem ezzel végleg véget ér, kezdődik újra a munka, rohanás. A célomhoz lifteznem kell, s még eljutok a második emeleti irodáig, ahová én igyekszem, minimum 30 ember köszön rám hatalmas vigyorral az arcán. Végigkopogok a hosszú folyosón, a hátam egyenes, lábaim merevek, ahogy lépkedek a hatalmas sarkú cipőben. Túlságosan hozzászoktam a lapos talpú cipőkhöz, hónapok óta nem volt magassarkú a lábamon és ezt most megsínyli a lábfejem. Halkan kopogok az ajtón, majd belépek. Chris az asztalnál ül, s valakivel telefonál, dühösnek tűnik. Intek, hogy kimenjek-e, mire csupán megrázza a fejét és hellyel kínál, én pedig a mappát továbbra is a mellkasomhoz szorítva leülök az asztala előtti székre. Türelmesen kivárom, míg befejezi a telefonálást, s hátravágja magát a széken.
- Ne haragudj, az egyik szponzor elkezdett problémázni, mert lehagyták őket a turné új plakátjairól - túr idegesen a hajába, majd mosolyt erőltet az arcára és felemelkedik. Én is így teszek, ám az ölelésem meglehetősen vonakodó. - Örülök, hogy újra látlak, Mira!
- Szintén- motyogom, s elharapom a nyelvemen kikívánkozó frappáns megjegyzést arra, hogy én kevésbé örülök ennek.
- Jól nézel ki - jegyzi meg, de ez valahogy nem tűnik igaznak az alapján, ahogy végigmér. Aprót biccentek, ő pedig a kezemben tartott mappára néz, de nem veszi el. - Hogy vagy? Mesélj az eltelt hónapokról!
- Jól - köszörülöm meg kicsit a torkom, lábaim keresztezem, próbálom elrejteni az idegességem. - Nem tudom, mit mondhatnék róla, ami téged érdekel.
- Úgy hallottam, sikerült megbarátkoznod a One Direction fiúkkal. Igaz a hír? - könyököl az asztalra, próbál biztatóan mosolyogni, de igazából túlságosan ismerem őt ahhoz, hogy bevegyem ezeket a műmosolyokat. Az agya már azon pörög, hogyan csinálhatna ebből is pénzt, s ha az érdeklődése arra vonatkozik, amire gondolok, akkor teljesen biztos vagyok benne, hogy csak a marketinget látja majd az egészben.
- Melyikre gondolsz? - biccentem kicsit oldalra a fejem. Az a Mira Hemmings, aki hónapokkal ezelőtt ücsörgött ebben az irodában nem biztos, hogy visszakérdezett volna. Tény, hogy meglehetősen sok megjegyzést tettem, és ha visszakérdeztem, az csupán provokálás volt, ez viszont inkább önvédelem. A szék karfájára könyökölök és elegánsan megtámasztom az állam a kézfejemmel, bájos mosoly ül az arcomon.
- Az új barátodra, már ha tényleg van ilyen - az arcán ott ül a mosolya, melyet legszívesebben letörölnék a fejéről. - Több nagy hír is van?
- Megeshet - válaszolok hűvös mosollyal az arcomon. - Igen, együtt vagyunk.
- Gratulálok! - szélesedik ki a vigyora, kezeit szinte izgatottan préseli az asztalhoz. - Nagyszerű!
- Ez nem befolyásol semmiben - köszörülöm meg kicsit a torkom, s előrehajolva a mappámat az asztalra csúsztatom. - Írtam dalokat, és szeretném, ha felkerülnének az új lemezre.
- Remek, de a következő lemezedre már megírták a dalokat, napokon belül megkapod őket és indulhatsz stúdiózni - magyarázza mosollyal az arcán.
- Igen, valóban remek, de írtam dalokat, és szeretném, ha megnéznéd őket. Nem zavar, hogy már vannak, nem vagyok köteles azokat felvenni. Ezeket szeretném - mosolygok bájosan, ám a tekintetem kissé elködösül a visszatartott indulattól. - Esetleg eldönthetném én, hogy miket akarok felvenni az új lemezre, mert tudtommal az én lemezem lesz - számat kissé flegmázva nyitom el, a szemeim elkerekednek hozzá, ujjaim megmarkolják az asztal szélét. - Vagy nem?
- Ne hisztizz, Mira - jelent ki, majd felkapja a mappát és az egyik fiókba dobja. - Majd megnézem őket.
- Nem fogod - préselem össze makacsul az ajkaim. - Add vissza!
- Eldöntenéd, hogy mit akarsz? - csattan fel kicsit, összerezzenek, majd makacsul a szemébe nézek.
- Azt akarom, hogy az én dalaim kerüljenek fel a lemezre, de tudom, hogy nem fogod megnézni őket, vagy ha meg is nézed, nem fogod odaadni a hangmérnöknek, szóval add vissza, és majd én magam adom oda neki!
A lila mappát lecsapja az asztalra, én pedig dühödten marom el. Nincs kedvem maradni, de amikor felpattanok visszaparancsol a helyemre, én pedig akármennyire is nem akarok maradni, leülök.
- Ha befejezted a hisztit, akkor akár beszélhetnénk is arról, hogyan jelentsétek be, hogy együtt vagytok - vesz nagy levegőt, s újra a fejére erőlteti a mosolyát.
- Oh, ezen nem kell törnöd magad, mert nem jelentünk be semmit, max majd akkor, ha mindketten azt akarjuk. A párkapcsolatomba nem szólhatsz bele - az állán rángatózó izomból tudom, hogy nagyon a határt feszegetem.
- Semmit sem változtál! - nevet fel gúnyosan.
Megint nincs igaza, de ha ő nem is tudja ezt, én igen. Nem hagyom, hogy irányítson, hogy visszavarázsoljon egy olyan lánnyá, aki mindenféle kis bodyban táncikál a színpadon és hülyébbnél hülyébb dalokat énekel. Tény, hogy van, amit köszönhetek neki, és valahogy ebben a stílusban is elég magasra repültem, de mindez nem ér semmit, ha nem érzem jól magam. Márpedig most már undorodok attól, aki voltam.
- Vagy épp túl sokat, és most ez a baj - a szám provokáló mosolyra húzódik, tulajdonképpen meglehetősen szórakoztató, hogy a feje egyre vörösebb lesz.
- Lapozzunk. A turné 2 hét múlva megy tovább ott, ahol félbemaradt, szóval a következő állomás Kansas, majd Pittsburgh, és az amerikai államok nagyobb városai, szeptemberben pedig indul a turné európai része Londonban - a fejemet érdeklődve emelem fel a város nevét hallva, és ezt ő is észreveszi. - Ha felvállalnátok a kapcsolatotokat többet tudnátok találkozni - jegyzi meg elfojtva a kárörvendő vigyorát.
- Miért? Kihagyhatnék néhány koncertet és leléphetnék vele? Vagy otthagyhatná a fúkat? - kérdezek vissza gúnyosan. - Nem húzol hasznot belőlünk, ezt felejtsd is el!
Arca grimaszba torzul, egy ideig szinte megvetően méreget, majd újra megszólal.
- Eszemben sincs hasznot húzni belőletek, de az emberek imádnának titeket együtt - hümmög, nekem pedig kezd elborulni az agyam.
- Minket nem érdekelnek az emberek! - csattanok fel, s ezzel őt is meglepem. - És ha nem fogod fel, hogy nem akarjuk elmondani, vagy bármit teszel ellenünk, esküszöm elintézem, hogy kirúgjanak! - sziszegem, majd felpattanok, és a táskámat a mappámmal együtt felkapva rontok ki az ajtón. Chris nem jön utánam. A lift felé suhanok, a telefonom akkora erővel rántom elő a táskámból, hogy kicsúszik a kezeim közül és végigszánkázik a padlón. Halkan szitkozódva kapom fel, s erőszakosan nyomok Liam nevére, muszáj beszélnem vele.
- Igen? - hangja rekedt, álmos. A felismerés hatalmasat ütve ér, miközben a lift elindul lefelé. - Mira?
- Ne haragudj - dőlök a lift fém oldalának, hosszú sóhaj szakad fel a tüdőmből.
- Mi az, kiscicám? - hallom, ahogy mozgolódik, s valahol a gyomromban bizseregni kezdek annak a gondolatától, hogy a huzat végigcsúszik fedetlen mellkasán.
- Nem akartalak felébreszteni, csak elfelejtkeztem az időeltolódásról - szőke tincseim hátratúrom, a lift halk csengéssel jelzi megérkezését, majd kinyílik az ajtó, és Ahston néz velem szembe. Nem láttam őt a születésnapi bulim óta. Szája kissé elnyílik, majd becsukja, és csak néz. - Aludj csak tovább, annyira nem fontos.
- Azon fogok gondolkozni, mit nem mondasz el. Mi történt, Mira? - kérdez vissza már némileg idegesen. Kilépek a liftből és intéssel köszönök Ahstonnak.
- A marketing menedzser - panaszolom, a hangom elhalkul, miközben átvágok az emberek közt és kilépek az ajtón. A légkondicionált épület után a forróságot fojtogatónak érzem, a napszemüvegem az orromra húzom, lehajtott fejjel indulok útnak. - Gyűlölöm. Nem hajlandó megnézni a dalaimat, és mindenáron azt akarja, hogy hozzuk nyilvánosságra a... a kapcsolatunkat - ujjaim újra a hajamba túrnak, kibírhatatlanul hiányzik ő, és hiányoznak a többiek is, mindannyian. Egy ideig hallgat, majd ismét hallom, hogy mozgolódik.
- Annyira tudtam, hogy ez lesz - hangja ideges, látom magam előtt, hogy zaklatottan beletúr a hajába. Az eltelt 4 napban egyszer sikerült skype-on beszélnünk, a haja akkor még olyan hosszúságú volt, mint a farmon, de Niall tegnap postolt instagramra egy közös szelfit, amiből tudom, hogy azóta mindannyian járhattak fodrásznál. - A menedzsered egy segg!
- Nem mondtál semmi újat - motyogom. Felfedezek egy lánycsapatot, furcsán méregetnek, valószínűleg ha nem is biztosak benne, de sejtik, hogy ki vagyok. Igyekszem feltűnésmentesen elfordítani a fejem, haladok tovább.
- Nem kell, hogy tudjanak róla, még nem - sóhajtja, s rögtön magyarázkodni is kezd. - Nem miattad, vagy... bármi miatt, csak nem akarom, hogy rajtunk csámcsogjanak. Majd akkor elmondjuk, amikor néhány napot együtt tölthetünk, és nem egyedül kell megbirkóznod ezekkel.
A torkom elszorul, az ajkamba kell harapnom, nehogy valami meggondolatlan csússzon ki a számon. Úgy érzem, muszáj leülnöm, a telefonom hátterére pillantva nyugtázom, hogy nem kell rohannom, még legalább 3 órám van, hogy hazaérjek, mire megjön értem a kocsi. Ma este élő adásban mesélhetem el, milyen volt a farmon, és hogyan alakult a kapcsolatom a fiúkkal. Mindenki erre kíváncsi, hogy milyen irányba változott meg a gondolkodásom róluk. Kiszúrok egy üres padot és lehuppanok rá, meleg, de nem kibírhatatlanul forró.
- Köszönöm - motyogom, mert hirtelen nem tudom, mit kellene válaszolnom neki. - Tényleg nem direkt ébresztettelek fel, csak hirtelen nem gondolkodtam előre. Feküdj csak vissza.
- Nem, semmi baj - hallom a hangján, hogy mosolyog, ugyanakkor azt is észlelem, hogy lehuppan az ágyára. - Most nem tudnék elaludni, beszéljünk még egy kicsit, Cica - a hangjában valami különöset fedezek fel, de nem tudom megmondani, hogy mi az.
- Most fekszel a hátadon és a plafont bámulva gondolkozol rajtunk, mint a csajok a romantikus filmekben? - cukkolom, s az arcomra kis mosoly szökik.
- Igen, pont ezt csinálom - vallja be, de a hangszínében megjelenő jókedv ellenére nem vág vissza, valami egészen mást mond. - Annyira hiányzol, Mira.
A levegő egy pillanatra megragad a tüdőmben, majd remegve áramlik ki az ajkaimon. A combomra könyökölök és homlokomat megtámasztom a szabad tenyeremmel, a hajam előrehullik és valószínűleg teljesen eltakar a bámészkodók elől. Fogaim az alsó ajkamba mélyednek, nem mondhatom ki, hogy mióta hazajöttünk csak forgolódok az ágyamban, nem találom a helyem, sokszor pedig az ablak előtt állva nézem Sydney-t és azon tűnődök, mennyire távol vagyunk mi egymástól, hogy az ajkaim égnek utána.
- Csak 4 nap telt el - motyogom, ujjaimmal szinte már erőszakosan fésülöm végig a hajam a tövektől indulva. - Mi van, ha nem bírok ki 1 hónapot? - csak miután megkérdezem harapok rá a nyelvemre. Meggondolatlan vagyok, és önző.
- Kibírjuk, tényleg, ez nem sok idő, Cica. Mindketten dolgozni fogunk, a napok hamarabb eltelnek majd, és mire pislogsz egyet már ott leszünk azon a díjátadón - próbál biztatni, pedig az előbb ő mondta, hogy hiányzok neki, és nem én. Nagyokat pislogok, várom, hogy ott legyünk, és ő is tudja, hogy ezt csinálom. - Ha ez vigasztal, utánanéztem, és a turnéd elég sokszor keresztezi egymást a miénkkel. Sokszor előfordul, hogy amikor te a városba érkezel, mi az utolsó éjszakánkat töltjük ott. Nem sok, de ez is valami...
1 éjszaka valóban édeskevés, de sokkal több a semminél. Most úgy érzem, azt úgy bírni fogom, ha a turné alatt viszonylag rendszeresen találkozhatok velük. Sokkal könnyebb lesz minden, ha tölthetek egy kis időt Niallel, nevethetek Harry bénaságain, és Liam mellett aludhatok el.
- Kibírjuk, oké? 1 hónap, addig elcsitul ez a felhajtás, és minden megy tovább, ahogy azelőtt.
- Oké - motyogom.
- Ma mész abba a tv műsorba? - tereli el a témát. Grimaszolva adok választ a kérdésére.
- Igen, de semmi kedvem hozzá, azt sem tudom, mit kellene mondanom - úgy érzem, talán jobb lenne neki, ha a nyafogásom hallgatása helyett valóban visszafeküdne aludni. A hatalmas problémáim nem neki kellene megoldani a világ másik feléről.
- Hát, ami történt. Elmondhatod, milyen volt az első pár nap, hogy mindig martuk egymást, hogy Niall belefejelt egy kupac szarba, Harry eltörte az orrát, leesett egy lóról, aztán segítettünk szülni egy lónak. Szerintem mi is ezekről fogunk beszélni, mondjuk azt hiszem, Niall érzelgősködni fog - neveti el magát. - Ránk is utalhatsz, elmondhatod, mennyire szoros kapcsolatba kerültünk.
- Liam! - az arcom pírba borul, miközben kínosan nevetgélve szorítom a fülemhez a készüléket. - A durva húzásaidról nem számolok be, még megtámad valami feminista szervezet.
- Pont az hiányozna még, hogy a nyakamra hozz ilyen elvetemült férfigyűlölőket - háborodik fel, majd nevetni kezd, és ettől egy pillanat alatt nekem is sokkal jobb kedvem lesz.
- Megtehetném, egy seggfej voltál - hümmögök, mintha elgondolkoznék azon, hogy tényleg rászabadítok egy ilyen szervezetet.
- Megtehetnéd, de nem teszed, mert igazából mindenki tudja, hogy szereted a seggfejeket, főleg engem, mert nálam imádnivalóbb seggfejjel nem találkozhatsz - fényezi magát, mire válaszul cseppet sem nőiesen felhorkantok. A fejemben az előbb elhangzott szava visszhangzanak, "szereted a seggfejeket". De még mennyire, hogy szeretem...
- Hány óra van ott, Liam? - kérdezem gyorsan, mielőtt tovább feszegethetné ezt a témát. A kijelzőre pillantok, hamarosan dél, viszonylag korai időpont, és máris alig várom, hogy vége legyen ennek a napnak.
- Három múlt - motyogja, s elfojt egy ásítást.
- Szép álmokat! - hadarom, s gyorsan kinyomnám, de képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni a hangját.
- Ne! Cica, nehogy kinyomd! - kiáltja, s ezzel egy szempillantás alatt maga alá gyűri az akaraterőmet. - Kérlek!
- Kérlek, menj aludni! - kérem halkan, felemelem a fejem és a tengerpart irányába nézek. Mint mindig, most is sokan vannak, s a szememet szinte kiszúrják az összebújva andalgó párocskák. - Nekem is dolgoznom kell - elégedetlen dünnyögés árad a fülembe, mire a szám kis mosolyra húzódik. Úgy viselkedik, mint egy nyűgös kisfiú.
- Most lerázol? - nevetés szakad fel belőlem gyerekesen sértett hangját hallva.
- Ne nehezítsd meg - dünnyögöm alig hallhatóan.
- Este felhívlak - ígéri, mire aprót bólintok. - Mármint amikor ott lesz este.
- Rendben - mosolygok, egy tincsem a fülem mögé tűröm, halkan elköszönök tőle. - Aludj jól, Liam.
Valamit még motyog, mielőtt elköszönne. Egy ideig még ülök a padon és csak nézek a strand felé, szinte haraggal bámulom a homokot nyaldosó vizet.
Összerezzenek, amikor egy kéz óvatosan a vállamhoz ér, majd egy hang is csatlakozik hozzá.
- Mira Hemmings? - nagy levegőt véve pillantok hátra a lányra, aki mögött még ketten állnak és szinte visszafojtott lélegzettel bámulnak rám. Tudják, hogy én vagyok, szóval még ha azt is mondanám, hogy nem én vagyok, akkor sem hinnék el.
- Igen - varázsolok mosolyt az arcomra. A megerősítésre még inkább megszeppenek, a szemükben az a fajta szeretet csillan, amit sosem tudtam igazán megérteni. Korábban úgy vélekedtem, az ilyen lányok csak a férfi énekesekért, bandákért vannak oda, és sokkal nehezebb nőként helytállni a szórakoztatóiparban, de már nem hinném, hogy ez így van. - Sziasztok! - karolom át a hozzám legközelebb álló lányt, aki leszólított.
- Szia - hebegi egy másik. - Bocsánat, csak... csak láttunk téged, és nagyon szeretünk. Kaphatnánk esetleg egy aláírást?
- Persze - mosolygok szélesen. Mindig is tökéletesen tudtam leplezni előttük a valós érzelmeim, mert nem küldhetem el őket akkor sem, ha éppen tombolni, sírni, őrjöngeni akarok, ráadásul most kifejezetten nagy szerencsém van, mert nem visítanak az arcomba. Elveszem a hirtelen valahonnan kitépett cetlit, tollat húzok elő a táskámból és várakozva nézek körbe. - Megmondjátok a neveteket?
- Katy - motyogja egyikük, én pedig azonnal ráfirkantom a megszokott kis sablonszövegem. "Sok szeretettel Katynek Mira Hemmingstől! xx" és ezt megismétlem még a Hannah és az Aubrey nevekkel.
- És közös képet is lehetne? - kérdezik csillogó szemekkel. Tudom, hogy mi lesz, elkészítjük a képeket, amiket rögtön feltöltenek facebookra, twitterre, instagramra, az összes közösségi oldalra, a többi kis elszánt ebben a városban élő rajongóm lenyomozza, hogy éppen hol tartózkodok, és megrohamoznak, de ennek ellenére sem utasítom el őket.
- Mira, már te is szereted a One Directiont? - kérdezi az Aubrey nevű lány. Válaszadás előtt egy pillanatra eltűnődök azon, mit is mondhatnék.
- Kedvelem őket, igen - nyújtom vissza Hannahnak a telefonját. - Megkérhetlek titeket, hogy ha esetleg szeretnétek valahova feltenni a képeket, kicsit később tegyétek?
Egyöntetűen bólogatnak, s tovább kérdések záporát zúdítják rám.
- Tényleg egy farmon voltatok? Miért voltatok ott? Ugye milyen aranyosak a fiúk? Miket csináltatok? - mindezt egyetlen mondattal elintézem, mégpedig azt tanácsolom, hogy nézzék ma este a tévét, és választ kapnak mindenre, kivéve egy kérdésre, ami utoljára hangzik el. - Mira, az előbb Liam Payne-nel beszéltél?
Van, hogy muszáj hazudnom nekik a saját érdekemben. Menekülni akarok, és a további kérdések megelőzése érdekében hazudnom kell.
- Nem, nem vele beszéltem - mosolygok még mindig barátságosan, majd sajnálkozva elköszönök tőlük. - Ne haragudjatok, lányok, de rohannom kell. Szép napot nektek! - integetek, majd egyenként megszorongatva őket eliszkolok. Nem biztos, hogy elhitték, hogy nem vele beszéltem, de ezzel már nem tudok mit kezdeni.
Alig állok a lábamon, a sarkamat feltöri a magassarkú, mire hazaesek, s alig lépek be a házba, a telefonom csörömpölni kezd, az öcsém az.
- Mira, miért kellett jelenetet rendezned Chrisnél? - sóhajtja úgy, mintha a világ minden problémája az ő vállát nyomná.
- Nem rendeztem jelenetet - válaszolok laposan. - Csak megmondtam neki, hogy mihez tartsa magát, és ne dumáljon bele a kapcsolatomba.
- Nem bánná senki sem, ha ezt normálisan tennéd - támad nekem. A telefonom erősebben fogom át az ujjaimmal. - És miért mászkáltál testőr nélkül az utcán? Láttam a képeket!
- Mert miért ne tehetném ezt a saját szülővárosomban? - kérdezek vissza, a hangom akaratlanul is flegmázásra hajaz. - Szép napot neked is!
Leginkább szeretném kikapcsolni a telefonom, de nem tehetem, mert ha valaki próbál majd elérni és nem veszem fel, vagy a hangposta jelentkezik be neki, abból további problémák adódhatnak. Levágom magam az ágyra, és a távirányítóval a kezemben, egykedvűen nyúlok el. Legszívesebben ezt csinálnám egész nap, de délután háromkor ismét megcsörren a telefonom, és azt az értesítést kapom, hogy kezdjek el készülődni, az autó hamarosan itt van értem. Számomra a készülődés abból áll most, hogy megfésülködök, és kiigazítom a sminkem, amit úgyis leszednek majd rólam, hogy újból kimázoljanak a műsor kedvéért.
- Robbie! - szakad ki belőlem, amikor a fekete autóból előmászik az én személyes hústornyom, a második apukám, akinek az a munkája, hogy akárhányszor kiteszem a lábam a házból, hűséges kiskutyaként loholjon a nyomomban.
- Mira! - szorít magához, s puszit nyom a fejem búbjára. Azt hiszem, ő volt az az ember végig, aki képes volt elviselni a hisztijeim, s gyakran csak nevetett a beszólogatásaimon. - De gyönyörű vagy még mindig!
Grimaszolva nézek végig magamon, miközben bemászok az autó hátsó ülésére.
Nem mondom, hogy kellemesen érzem magam újra a sminkesek, fodrászok, stylistok kezei közt, s azt hiszem, ezúttal is néhány ember agyára megyek, amikor visszautasítom a rózsaszín, tüllös ruhácskát, amit nekem szántak.
- Nem szeretnék többet ilyenekben parádézni - fonom össze a mellkasomon a karjaim. - Kaphatnék esetleg egy sima nadrágot, és egy felsőt?
- De hát te mindig ilyen ruhákat hordasz, Mira! - tátogja a vállfával a kezében a Sandy névre keresztelt szőke lány.
- Egy ideje már nem - motyogom, s magam kezdek kutakodni a ruhák közt. Egy sima, farmer hatású cicanadrágot húzok elő, s egy égszínkék, spagettipántos felsőt, amelynek az eleje fodrokból áll. Kikötöm, hogy vagy ezt veszem fel, vagy nem vagyok hajlandó szerepelni a műsorban, a makacsságomnak pedig senki nem mer nemet mondani, mert tudják, hogy komolyan gondolom.
A hajam természetellenesen egyenesen omlik a hátamra, az arcom szemcsés a púdertől, a szemhéjaim szinte nehezek a rákent vakolattól, mégis tudom, hogy enélkül nem szerepelhetek egy műsorban sem.
A sikoltozás fülsértő, mely a színpadra lépve fogad, pedig viszonylag kevés ember van itt, legalábbis egy stadionhoz képest valóban kevesen vannak. A két műsorvezető úgy reagál a belépésemre, mintha maga Jézus Krisztus jelent volna meg nekik, körbecsókolgatják az arcom, s éppen csak nem borulnak térdre előttem.
- Mira! - vigyorog rám szélesen Clark. - Szemkápráztatóan gyönyörű vagy!
- Köszönöm - válaszolok kissé távolságtartóan, közben azon gondolkozok, 3 hónappal ezelőtt hogyan válaszoltam volna erre.
- Térjünk is egyből a lényegre, most tértél haza Amerikából, nemde?
- Jók a forrásaid - villantok rá mosolyt, amely inkább grimaszba torzul. Nagyot nyelve pillantok az egyik kamerába, muszáj normálisan válaszolnom a kérdésekre, akármennyire is nem akarok itt lenni. - Igen, így van.
- Mond csak, tényleg egy farmon voltál a One Directionnel? - lapozgat a jegyzetei közt, s az arcáról el nem tűnő vigyorral néz rám.
- Igen, 2 hónapot töltöttünk ott a fiúkkal. A menedzsereink, és legfőképp a testvérem úgy gondolta, jót fog nekünk tenni egy kis pihenés, hogy átgondoljuk a utóbbi hónapokat, mindent rendezzünk magunkban, és Luke hatalmas vágyának, hogy összebarátkozzunk, eleget tegyünk - magyarázom kissé átalakítva az eredeti sztorit, miszerint kipateroltak minket az Isten háta mögé mindenféle hülye indokkal.
- És mit gondolsz, sikerült ez? - szól közbe Dave, s a kérdésére bólogatva válaszolok.
- Igen, kellemeset csalódtam bennük, jól kijövünk - mosolygok, mert arra gondolok, amikor Niall elsőként betévedt a szobámba egy csomag gumicukorral a kezében.
- Mesélj az ott eltöltött hetekről! Milyen volt egy farmon? Elvégre te nem éppen egy megtestesült tanyasi lány vagy. Hogy teltek a hetek? Voltak feladataitok? Hogyan alakult a kapcsolatod a fiúkkal? - a kérdések tömkelege ugyanaz, amit a délelőtt folyamán a lányok is nekem szegeztek.
- Nagyon nehezen barátkoztam meg ezzel az egész helyzettel, és magával azzal, hogy a fiúk is ott voltak. Köztudottan nem kedveltem őket, és tulajdonképpen még számomra is hatalmas meglepetés volt, hogy milyen jó kapcsolatot sikerült kialakítanom velük, legfőképp Niallel. Voltak feladataink, amelyeket minden nap ellátunk, és ahogy te is mondtad, ez nem éppen hozzám illő volt. Undorodtam a kosztól, megcsíptek a csirkék, ezer tojást törtem el, miközben utáltam a világot és haragudtam mindenkire, mert egy olyan helyre küldtek engem - rázom a fejem, a stúdióban morajló nevetés hangzik fel.
- És a fiúk? Hogy indult az ismeretségetek, és milyen volt az utolsó nap elválni tőlük? - a torkom elszorul, de a mosoly ott van az arcomon. Vigyáznom kell, hogy mit mondok, mert ha esetleg túl sokszor említem Niall, vagy akármelyikük nevét, akkor találgatásokra adhatok okot, viszont ha őszinte akarok lenni, muszáj szóba hoznom őket. Liam is mondta, hogy mikről beszélhetek, s néhány eseményt kihagyva visszaidézek, s elmondok mindent.
- Elsőként azt hiszem, Harry mutatkozott be nekem, de nem kértem belőle, és sok idő telt el, mire kezdtem elfogadni őket. Liam állandóan cukkolt, s az idő nagy részében gyilkoltuk egymást, színtiszta utálat alakult ki köztünk.
- Mit értesz ezalatt? - szólal meg újból Dave. Az agyamban vörösen villogó figyelmeztetőtábla van, nehogy valami meggondolatlant mondjak.
- Nem bírtuk egymást, az első nap már összetűzésbe keveredtem vele és ez nagyon sokáig így is volt. Az elején szerintem élvezte a reagálásom, aztán ez valahogy teljesen eldurvult, sokat veszekedtünk, kiabáltunk egymással, az utolsó hetekre mégis megbékéltünk a másikkal - eléggé elcsípem ezt a történetet, kihagyom, hányszor provokált, csókolt meg és kergetett őrületbe, és hogy ez a megbékélés pontosan mit is jelent. - Niall volt az első, akivel megbarátkoztam, és nem túlzok, ha azt mondom, a legjobb barátom lett néhány hét alatt - lenézek a kezeimre, majd felemelem a fejem és tovább mosolygok. - Valahogy egyszerűen sikerült elérnie, hogy megnyíljak neki, és rengeteget beszélgettünk, a testvérem helyett is a testvéremmé vált. Niall után Harryvel is sikerült barátságot kötnöm, és a többiekkel sem rossz a viszonyom, bár velük közel sem töltöttem annyi időt. Összességében azt hiszem, mindannyian kicsit megokosodva tértünk haza, és alig várom, hogy újra találkozzak velük, most minden elég csendes nélkülük, és szokatlan is a farm után újra itthon lenni.
További kérdésekre válaszolok nagyrészt a fiúkkal kapcsolatban, de a kétértelműségeket ügyesen elkerülöm, s emiatt büszke is vagyok magamra. Kérdeznek a Wood családokról, az állatokról, nevetve mesélem el, hogyan törte el Harry az orrát, s hogy szemtanúja voltam egy ló születésének. A reklám után pedig már nem ők a téma, hanem a turné, s a beharangozott új album, amelyre még a dalok sincsenek kiválasztva.
- Szeretném, ha általam írt dalok kerülnének rá, mert az elmúlt hetekben elég kreatív voltam dalírás terén, és sokban a fiúk egyike is segítségemre volt, azt hiszem, a rajongóim örülnének neki, ha felkerülne néhány dal a lemezre, amelyben Niall, vagy Haz keze is benne volt - és amelyet Liam ihletett - fűzöm hozzá magamban.
- Mira, tündéri lány vagy, örülünk, hogy a vendégünk voltál! - mondja ki a végszót Clark, s a bájos válaszom után végre kikapcsolnak a kamerák. Tündéri lány, hát ezt sem túl sokszor kapom meg.

14 megjegyzés:

  1. Drága Nessa!

    Jó volt újra "látni" az akaratos Mirát, aki öntörvényű és nem képes elviselni az irányítást. :)
    A telefonbeszélgetés alatt akratlanul is megmosolyogtam Liam viselkedését. Hihetetlen aranyosak, és pontosan ez, ami miatt furdal a kíváncsiság a folytatással kapcsolatban...na meg ugye Ashton, mert ez a rövidke felbukkanása is arra emléleztetett, hogy bizony el vot ázva a bulin, de tuti emlékszik.:D
    Rettentően tetszett, és már most nagyon várom a jövőhetet.

    Kellemes Ünnepeket,
    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Haha, azért nem fog eltűnni ez a tulajdonsága sem.
      Köszönöm szépen! :))

      Törlés
  2. Drága Nessa!

    Nem is tudom mit írjak.
    Először is, sajnálom, hogy az előző részekhez nem kommenteltem, de nem tudtam, mit is írhatnék. Nehezen tudom megfogalmazni a véleményemet, főleg a te blogjaidat illetően, mivel az Elloptad a szívem c. blogod volt az első One Direction fanfiction, amit olvastam. Nem is tudom, miért írtam le most ezt, gondoltam, jobb, ha tudod.

    Még most sem tudom, hogy mit írjak.
    A rész csodás lett, de ezen már meg sem lepődöm, hiszen elképesztően jól írsz! Imádom! Igaz, ebben a részben sem történt sok minden, mégsem volt unalmas egy pillanatra sem.
    Jó volt látni/olvasni, hogy Mira végre kiállt magáért, nem hagyta, hogy továbbra is bábként bánjanak vele a karierjében.
    Liam. Olyan édes! A telefonálást végig mosolyogva olvastam. Alig várom, hogy mielőbb talalkozhassanak!

    Tűkön ülve várom a következő részt!

    UI: További Kellemes ünnepeket, és sok pihenést kívánok! <3

    Anna .x

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Anna! :)
      Semmi gond, iszonyúan örülök annak, hogy most írsz, ahogy annak is, hogy az én blogom olvastad elsőként.
      Nagyon szépen köszönöm! <3

      Törlés
  3. Nagyon Boldog Karácsonyt kívánok!
    Egyre jobb ez a blog, komolyan mondom! Egyszerűen imádom! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, remélem, neked is boldog volt a karácsonyod! :)
      Köszönöm! <3

      Törlés
  4. Drága Nessa! :)
    Nagyon tetszett ez a rész (is) :D
    Jó volt látni végre hogy Mira kiáll magáért :)
    Olyan édes volt az a telefonbeszélgetés Liam-el *-*
    Remélem Ashton nem neheztel Mira kapcsolatára, bár nem tudom hogy tudja-e hogy Mira barátja Liam :)
    Miam forever <3

    Ui.: Boldog Karácsonyt és kellemes ünnepeket kívánok neked ;)
    és sok pihenést a szünetből ami még hátra van ^^
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett! <3
      Kitartást a sulihoz! :c

      Törlés
  5. Salalalaa...
    Drága!

    Újat mondok, ha ismét azzal kezdek, hogy imádom? Nem valószínű, de hazudni nem szabad, szóval... Nagyszerű volt, és elképesztően szerettem olvasni! A szavakkal hihetetlenül bántál, és bizony nem túlzok, ha azt mondom, hogy ott éreztem magam Mira mellett. Őszintén imádtam, hogy Mira kicsit visszatért nem mellesleg elég jó formájában, mert tényleg szerettem azt a régi lányt is, csupán az elviselhetetlen hiszti nélkül, és most egyfajta kellemes keverék jelent meg a személyiségéből.
    Uh, mit mondhatnék még?
    A lényeg még, hogy iszonyat kíváncsi leszek Liam reagálására az interjúval kapcsolatban, hiszen utalások nem érkeztek Mira részéről - hála Istennek -, azonban Niall és Hazz több említést kapott, ami ugyebár nem is baj, csupán ott van azaz opció, hogy drága Liamünk féltékenységi rohamot kap, majd meggondolatlanul cselekszik...

    Kellemes ünnepeket, Bo❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia drága Bo! :)
      Igen, nekem ez mindig új, hiszen nem tudhatom előre, hogy fog-e tetszeni az új rész.
      Iszonyúan jól esik, hogy ezt mondod, nem győzöm megköszönni.
      Ha lesz egy kis időd, beszélgethetnénk kicsit, meglehetősen hiányzol. :) <3

      Törlés
  6. Draga Nessa!

    Eloszor is bocsi, hogy ekezet nelkul irok,de telefonrol vagyok es igy konnyebb.:D
    Par napja talaltam ra a blogodra miutan elolvastam az Angelt (szinte vegigbogtem) elotte pedig a Secret, which changed my life blogodat. (az a kedvenc blogom az osszes fanfiction kozul)
    Egyszeruen fantasztikusan irsz, nem birtam leallni az olvassal tegnap 3ig voltam fent, majd leragadtak a szemeim, de meg elolvastam azert is azt a reszt mert kivancsi voltam ra, es most jutottam el idaig. Orulok neki, hogy Mira megvaltozott, es annak is, hogy a tobbi srac is, bar Luke-al meg mindig szinte ugyanolyan bunko csupan az elethez valo hozzaallasa mas, szoval remelem megbeszelik majd a gondjaikat es ugyanolyan jo testverek lesznek mint regen, Liammel pedig szurkolok a tavkapcsolatnak es gyanitom hogy ezzel adodik majd nemi gond. Most idegorlo mert varni kell a reszekre mig az elozo ket blogod befejezett es kedvemre olvashattam a reszeket:D Nem tudom hogy csinalod hogy hogy irsz ilyen jol es mindig fenntartod az erdeklodest a reszekben, de imadom ahogy irsz es nagyon varom a kovetkezo reszt! Tudom kicsit sokat irtam de ezt lekellett irnom.
    Puszi: Greti :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Gréti! :)
      Semmi gond, megértem. :D
      Örömmel hallom, hogy a korábbi blogjaim is olvastad, és tetszettek.
      Te jó ég, nem is tudom, hogyan köszönjem meg ezt a rengeteg kedvességet! Igyekszem a jövőben is így, vagy még jobban írni, hogy elnyerjem a tetszésed, bár az időt sajnos nem tudom felgyorsítani, hogy hamarabb jöjjenek el a csütörtökök. :( :D

      Törlés
  7. Szóval... ezt azt hiszem a 3. blogod amit olvasok habár még csak most írok először. Eddig ez a kedvenc történetem tőled, egyszerűen imádom és nem találok rá szavakat. Alig bírom kivárni a következő részt olyan nagyszerű. Eszméletlen tehetséges vagy és szerintem (persze csak ha szeretnél) érdemes lenne az írással foglalkoznod. Tényleg próbalom összefüggöen és szóismétlés nélkül értelmesen leírni, hogy mennyire jó de nem sikerül... Imádom ahogy írsz, a karaktereket és a történeteid. Szeretettel: "egyhatalmasrajongód" XX

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy eljött az ideje annak is, hogy kommentelj. :)
      Nagyon szépen köszönöm!
      Gondolkozok azon, hogy a jövőben is az írással kezdek majd valamit, mert szeretném, csak nem tudom mennyi esély van arra, hogy képes leszek ezzel pénzt keresni.

      Törlés