2014. december 17., szerda

31.rész Nélküled

Sziasztok! :)
Az előző részhez rengeteg megjegyzés érkezett, ami nem túl megszokott nekem mostanság, viszont rettentően örülök neki. Sokszor elkap a paranoia és azon gondolkozok, hogy valamit nagyon nem jól csinálok, mert olyan, mintha csökkenne az érdeklődés, szóval jó érzés, amikor ennyi visszajelzést kapok egyszerre, köszönöm.
Nem igazán van mit mondanom ezen kívül, már csak a mai és holnapi napot kell kibírnunk, aztán végre kapunk egy kis pihenőt. Azt hiszem, mindannyiunknak szüksége van is rá.
Az ünneptől függetlenül hozom jövőhéten is az új részt, ígérem, addig is mindenkinek Áldott, békés, boldog karácsonyt kívánok!
Nessa. xx

~Liam Payne~

A repülő oly ismerős zötykölődéssel kezdi meg a leszállást, majd mondhatni "puhán" landol a kifutópályán. Zayn úgy forgatja a fejét, mint egy szurikáta, az ujja már a biztonsági öv csatján van, s kipattintja, még mielőtt megállna a gép. Louis minimális mértékkel nyugodtabb, ami meglepő, hiszen kettőjük közül Zaynt mondanám higgadtnak. Tulajdonképpen megértem őket, az eltelt heteket máshogyan élték meg, mint én, és tudom, Zaynnek mennyire hiányzott Perrie, főleg miután meghalt a telefonja. Engem viszont most valamiért nem hoz lázba sem az, hogy újra a szülőföldemen vagyok, sem pedig, hogy amennyire ez lehetséges újra szabad ember lettem, aki nincs bezárva egy tanyára az Isten háta mögött.
A szemeim majd leragadnak de tulajdonképpen másra sem vágyok, csak arra, hogy hazaérve előkapjam a laptopom és az eltelt hónapok híreinek átböngészése, vagy alvás helyett felvegyem őt skype-on és láthassam kicsit. Eszembe jut az időeltolódás, s rögtön elszorul a torkom. 9 órával később van ott, bizonyára alszik, ha már hazaért, és nem lesz kedve velem bájcsevegni.
Levergődöm magam a repülőről, nem elsőnek lépek ki, mégis meglepetésként ér, hogy rögtön villogni kezdenek a vakuk és megpillantom a testőreinket, ahogy fogják vissza az elvetemült újságírókat és a "néhány" beszabadult rajongót. Hello, élet.
Nincs kedvem ehhez, de Harry nem az az ember, aki képes figyelmen kívül hagyni a rajongóit, és a többiek sem. Szívem szerint én mennék tovább, de Zayn és Louis is megállnak, pedig bizonyára minél hamarabb a barátnőikkel akarnak lenni, ezzel a tudattal pedig megállok én is és mosolyt erőltetve az arcomra megfogom a felém nyújtott tollat és cetlit, s ráfirkantom a nevem.
Gyűlölöm, hogy ha elkezdek valamit, akkor nem fejezhetem be. Lassan haladok, s elönt a méreg, amikor érzem az ismerős taszigálást a vállamon, hogy megragadnak és irányítanak kifelé. Még éppen az egyik síró lány kezébe nyomom a füzetét, majd rántok egyet a vállamon és követem Niallt. 
Körülöttünk mindenhol őrök vannak, s most igazán szokatlan ez, heteken keresztül viszonylag normális életet éltünk, kegyetlen visszazökkenni ebbe a rohanásba, s az irányításba, hogy már nem mehetünk akkor és oda, ahová akarunk. 
- Perrie! Perrie! - Zaynt nem akadályozza meg semmi, elég fürge ahhoz, hogy anélkül túrja ki magát a hústorony tömegből, hogy elkapnák. Éppen csak megpillantom a dús, szőke hajkoronát a kifelé vezető ajtónál, majd Zayn berobban és felkapja a lányt. Megrándul az arcom, megmosolyogtat amit csinálnak, viszont a féltékenység is eluralkodik rajtam. Egy ideig nézem őket, csak addig a néhány percig, amíg oda nem ront az egyik újoncnak tűnő emberke, s vitatkozni nem kezd Zaynnel. Megragadja az egyik vállát és próbálja visszalökdösni közénk, szabad kezével Perrie vékony karját húzza, csakhogy kicsivel több mint 2 hónap egy farmon cseppet sem jelenti azt, hogy Zayn Malik végleg elfelejtette, hogyan fogja be a száját, amikor azt kell. Sarkait gyerekes módon veti meg a betonon, Perrie hatalmas szemekkel pislog rá, míg ő ragaszkodóan fogja át a derekát, mellkasa hevesen emelkedik és süllyed. Túlságosan ismerem őt ahhoz, hogy ne tudjam, mit szeretne. Mindössze néhány nyugodt percre vágyik, hogy átölelhesse a barátnőjét, majd csatlakoznának hozzánk, viszont az önálló akarat ilyenkor nem ismert nálunk.
- Haver - morogja - vedd le a kezed róla, mielőtt beverem a képed - mondja halkan, kimérten, s egyébként meglehetősen barátságos tekintete elborul és fenyegetően szikrázik.
- Lesz időtök romantikázni, menjetek a kocsihoz! - ereszti el Perrie karját, s taszít egyet Zaynen. Megpördülne, s talán azzal a lendülettel nyitná is ki még jobban a száját és lendítené az öklét, ha a mellette lévő lány nem préselődne a mellkasához, s húzná felénk. Össze kell szorítanom a szám, hogy ne rendezzek jelenetet, s amikor oldalra pillantok Louis is hasonló tekintettel vágódik ki az ajtón.
Gyűlölöm ezt, hogy nyomnak be a kocsiba, mintha magamtól nem tudnék beszállni, majd amikor mindannyian a kisbusz ülésein vagyunk bevágják annak az ajtaját, mintha kóbor állatok lennénk, akiket visznek a menhelyre elaltatni. Úgy érzem, akarva akaratlanul is muszáj azzá a Liammé válnom, akit Mira miatt legyűrtem, végül az autó elindul és szép lassan újra lenyugszok.
Fejemet lustán az autó ablakának döntöm, nem figyelek semmire, csak bámulok ki a mellettünk elszáguldó autókra, az esernyőt a fejük fölé tartó emberekre, s azokra, akiknél nincs ez a tárgy, s a víz elől menekülve berontanak néhány boltba, vagy megrohamozzák a Starbucksokat. Beszélgetnek, csak egy pillanatra fordítom feléjük a fejem, épp elég ez annyira, hogy rájöjjek, Zayn már nem akarja senki képét beverni, s mindannyiuknak sikerül megnyugodniuk.
- Egy ideje nem tűnt fel, mennyire durva ez - jegyzi meg halkan Harry, arcára fintor ül ki és megigazítja az ingét. Egyikünk sem igazán ezt várta, de számíthattunk volna rá, kitör a hisztéria, mert újra itt vagyunk és már 10 hete nem hallottak rólunk. 
- Paul - forgolódik Niall, majd áthajol az első ülésre - hova megyünk?
- Hazaviszünk titeket, 3 napig még pihenhettek, aztán kezdődik a munka - közli, s kissé hátrafordulva mosolyt villant ránk. Talán ő az, akit mindannyian kedvelünk, ő is parancsolgat, de ugyanakkor tisztelettel is bánik velünk és inkább olyan, mintha az apukánk lenne, nem pedig stábtag, aki azért felel, hogy ne törjük szét se magunkat, se semmit a közelben.
Kipakolnak minket, először Louis-t, majd Zaynt és Perrie-t, Harry is megrohanja a kapuját, végül ketten maradunk Niallel.
- Gondolom, ma inkább ne hívjam fel Mirát - húzza mosolyra a száját, átül mellém és a combjaira könyökölve megtámasztja a fejét a kezében. - Már most hiányzik.
- Hívd csak fel - motyogom, beletúrok a hajamba és fáradtan dőlök hátra az ülésen. - Majd később beszélek vele.
Aprót bólint, s mielőtt mondhatna még valamit az autó lassítani kezd és leparkol a feljárón. Furcsállva nézek a házra, amely az enyém, és mégis most olyan idegen. Valamiért azt hittem, először Niallt tesszük ki. Intéssel búcsúzok, összeszedem a cuccaim, ám még mielőtt elindulhatnék a kapu felé Paul letekeri az ablakot.
- Liam! - szól utánam, kelletlenül fordulok meg és várakozva nézek rá. - Ne hangoztasd egyelőre ezt a kapcsolatot.
Összeszorított szájjal bólintok, majd megfordulok és bepötyögöm a számkombinációt. Türelmesen várom, hogy a kapu becsukódjon mögöttem, majd a bőröndömet magam után rángatva elvánszorgok az ajtóig.
Minden túl üres, poros, magányos. A környezetet most valamiért idegennek érzem, pedig ezerszer jöttem ide haza a turnék után, hónapok elteltével. Mégis más, hiszen elég rég töltöttem heteket egy helyen, utazgatás nélkül, s most furcsa azt mondani, hogy itthon vagyok. Furcsa, ugyanakkor minél tovább vagyok bent, egyre inkább bekerít az az érzés, hogy milyen jó ez a csend, és hogy kicsit magamban lehetek a saját házamban, a saját dolgaim közt.
Mielőtt rendezkedni kezdenék felhívom a szüleim, elcsevegek anyával az eltelt hónapokról és neki elmondom, hogy alakul valami köztünk Mirával. Talán neki lehet.
A kipakolást holnapra hagyom, elvégre a ruháim többsége tiszta, s nincs a bőröndömben semmi igazán létfontosságú. Rendelek magamnak vacsorát, mert a hűtő szinte kong az ürességtől, majd díszpárnákat gyűrök a hátam mögé és elnyúlok a kanapén. Laptopom a hasamon pihentetve küldök üzenetet Mirának, s várom a választ, amely nem jön. A távolság az valami olyan, amitől mindennél jobban félek. Már két párkapcsolatomat szedte szét, habár a Sophiaval való viszonyom elrontója nem feltétlenül ez volt, mégis félek, hogy ez lesz az, ami majd elront mindent. Mert Mira élete túl hasonló az enyémhez, és túl hasonló a viszonyulásunk is némely dologhoz. És a válasz nem jön, még csak annyit se ír, hogy épségben megérkezett, és ez már most kezd kikészíteni.

~Mira Hemmings~

- Luke - motyogom, kiszabadítom a kezem a fogásából, de mielőtt elmenekülhetnék valami idegen csimpaszkodik a nyakamba.
- Luke! Mira! Boldog Születésnapot, Drágáim! - két puszit nyom az arcomra, majd az öcsémet is ebben részesíti, és elmegy, amit nem kifejezetten bánok.
- Luke, én lelépek, ne haragudj, de nincs kedvem ehhez - rázom meg a fejem, zsebemben a telefonom után kutatok és előhúzom, de akkor egy zöld hajú, kissé becsiccsentett Michael Clifford is megtalál.
- Mira! - szorongat, az arcomra mosolyt erőltetek és egy gyors puszi után fészkelődni kezdek. Ő a szülinapunkról hadovál, míg én kétségbeesetten követelem az öcsém figyelmét. A villódzó fények és a dübörgő zene ezúttal iszonyatosan zavar, s úgy érzem, menten epilepsziás rohamom lesz. 
- Luke, én elmegyek! - üvöltöm, lefeszegetem magamról Michael karjait és pipiskedve keresem a kijáratot.
- Ne csináld már! - kiabálja túl a zenét, és visszahúz. - Tudom, hogy fáradt vagy és hosszú napod volt, de ez a mi bulink! 
Lehet, hogy a mi bulink, de akkor sem akarok maradni. Igen, fáradt vagyok, hosszú napom volt, hisztis vagyok, és emellett nem nagyon van itt olyan személy, akinek vágyom a társaságára. Szeretném felhívni Niallt, beszélni kicsit Liammel, bebújni az ágyamba és gondolkozni az elmúlt heteken, ehelyett göndör fürtök jelennek meg a látóteremben, de sajnos nem Harry az. 
Ashton úgy mosolyog rám, mintha sosem lettünk volna haragban, mintha semmi sem történt volna, mintha még minden ugyanolyan lenne. És ő valószínűleg ezt is hiszi, de amikor átölel én nem viszonzom azt, s Luke is elhallgat.
- Boldog Szülinapot - mosolyog rám, erőltetett kis szájrángatást préselek ki magamból. Nézzük egymást és ez kezd egy idő után rettenetesen kínossá válni. - Nem iszunk meg valamit? - int a pult felé.
- Menni készültem - megfordulok, s tekintetemmel az ajtó után kutatok, de nem látom, lehetetlen átlátni ennyi ember között.
- Még csak most érkeztél - nyitja nagyra a szemeit. Nem volt szokásom hamar lelépni a bulikról, most viszont minél hamarabb távozni szeretnék. Legszívesebben azt mondanám, rosszul érzem magam, de akkor kirángatna levegőzni és kettesben maradnánk. - Kérlek, Mira.
Sóhajtva túrok a hajamba, beleegyezően bólintok, ám nem fogadom el a felém nyújtott kezét, csak követem a pulthoz és felmászok az egyik bárszékre. Kérek egy koktélt, s elégedetten kortyolok bele, amikor megkapom. A szívószálat kezdem rágcsálni, nem igazán tudom, mit kellene mondanom neki, meg amúgy is ő hívott ide, kezdeményezzen ő beszélgetést.
- Hogy vagy? - marja el a saját poharát, s mosolyogva néz rám. Annyira béna ez tőle, a mindig beszédes és hiperaktív Ashton bedob egy ilyen szerencsétlen kérdést.
- Jól - rágcsálom a szívószálam. - Csak fáradt vagyok és semmi kedvem ehhez az egészhez.
A fején lévő piros bandanát piszkálja, kezével a zene ütemére dobol a pulton, ismerem minden mozdulatát és tudom, hogy ideges.
- Talán nem ez a legjobb hely most arra, hogy beszélgessünk - néz körbe, int valakinek, majd visszafordul az italához és a szívószálával ügyetlenkedik.
Megvonom a vállam, elszürcsölöm a koktélt és a poharat beljebb csúsztatom a pulton. Pillanatokon belül kapok egy újat, s újból a számba veszem a szívószálat.
- Sajnálom, hogy nem hívtalak, de jobbnak láttam, ha nem beszélünk amíg haza nem jössz.
- Nem gond - vonom meg a vállam, igazából perpillanat rettentően hidegen hagy, hogy nem hívott. Sőt, utólag már örülök is neki, sosem tudtam volna túllépni rajta. - Legalább teljesen túlléptem a történteken.
- Aha - hümmög, lehajtja a fejét és ezúttal ő csúsztatja előre a kiürült poharát. - Mire gondolsz?
- Ránk, Ahston - emelem fel a fejem, kicsit félredöntöm a poharat és arrébb piszkálok egy darab jeget.
- Oh, hát, jó neked - mosolyog rám, szemében csalódottság csillan. - És mi lesz azzal, amit mondtam? Hogy megpróbálhatnánk újra?
- Van barátom, Ahs - csúszok le a székről, lenyelem az utolsó korty italt, a szívemet valahol belül megmelengeti az arcára kiülő döbbenet és iszonyatos büszkeség árad szét bennem.
- Igen? - rándul meg az arca, hangja kissé elhalkul és alig hallom a dübörgő zenétől.
- Igen - bólintok, majd sután intek és magára hagyom. Ismét az ajtót kezdem keresni, már nem ellógni akarok innen, hanem csak kimenni, szívni egy kis friss levegőt és küldeni egy üzenetet Liamnek, hogy még élek. Átverekszem magam az emberek közt, látom a kijáratot, sőt, már majdnem kint is vagyok, amikor elhal a zene és meghallom Calum hangját. Megfordulok, s egy hatalmas tortát látok, melyet Mikey tol be.
- Ezzel szeretne a 5SOS boldog születésnapot kívánni a Hemmings ikreknek! - ugrik le a színpadról és Luke nyakába csimpaszkodik.
Valahogy az öcsém mellé kerülök, együtt fogadjuk a köszöntéseket és így valamivel könnyebb elviselni a rengeteg idegesítő embert és jópofizni velük. Jó képet vágok a dologhoz, az ismerősökkel csevegek is, válaszolok néhány kérdésükre, a kétértelműbbekre kerülöm a válaszadást. Tudom, ha bármi olyat mondanék egyikük sem maradna csendben, s a holnapi újságban megjelenne a mondatom egy átalakított változata egy helyes kis "- nyilatkozta az énekesnő egyik ismerőse" vagy hasonló befejezéssel. Megszemlélem a tortát, s ahogy az öcsémmel naivan fölé hajolunk egy kéz már bele is nyomja mindkettőnk fejét. Legszívesebben dühöngenék, de Luke nevetni kezd és hiszti helyett csak mosolyogva szedem le a kezemmel a habot az arcomról, s dobom rá Calumra. Egy röpke pillanatig gyanakodva néz, majd elvigyorodik és elkapja a derekam, hogy nyálas puszit nyomjon az arcomra. Nem bonyolódok kajacsatába, de hagyom, hogy szétbarmolják a tortát, legalább Luke jól szórakozik, s nekem amúgy sem kell már ilyenkor ennem. Kivergődöm magam az emberek tömegéből és egy gyors látogatás után a mosdóba újra a pulthoz sétálok. Alapvetően szeretek bulizni, de nem most. Sokan vannak itt, akiket ismerek, váltok néhány szót mindenkivel, de nem vetem bele magam az éjszakába, ez ahhoz egy túl hosszú és kemény nap volt.
Sorra szürcsölöm el az italokat, mire kellően becsiccsentek és megjön a kedvem a bulizáshoz. Levergődöm magam a bárszékről és Luke keresésére indulok, viszont amikor egy lánnyal látom rögtön lecövekelek, hiszen nem mehetek csak úgy oda hozzá, s ezzel elszáll az utolsó lehetőségem is. Teljesen elveszettnek érzem magam, nem találom a helyem, az emberek mindenhol izzadtan vonaglanak, és amíg én iszogattam, addig többnyire mindenki talált valakit akit majd hazavihet.
Átverekszem magam a tömegen, szemeimmel valamelyik bandatag után kutatok, még Ashton is jó lenne, csak azt akarom közölni valakivel, hogy mondja meg az öcsémnek, lelépek. Érzem, hogy a zsebemben rezegni kezd a telefonom, de ahogy előveszem valaki meglök hátulról és kiesik a kezemből, egyenesen be a vonagló emberek lábai közé.
- Te idióta! - üvöltök Ash képébe, majd letérdelek és vadul keresni kezdem a készüléket. Értetlenül pislog, majd lehajol és csak akkor veszem észre, hogy teljesen elázott. Ütést mérek egy lábra, mely kis híján a kezemre tapos, majd elmarom a telefonom és felpattanok.
- Mira - nyúl a kezem után, szemei vadul csillognak, az arca kipirult.
- Mondd meg az öcsémnek, hogy leléptem! - vágom hozzá, majd a telefont a mellkasomhoz szorítva kimenekülök a tömegből.
Megtalálom a kijáratot, megszerzem a kabátom és hívok egy taxit. Mehetnék haza, de valahogy nem vágyok a szüleim társaságára, így a saját kis lakásom választom, s miközben várok az autóra elhatározom, hogy felhívom Niallt.
- Mira! - Luke botladozik le a lépcsőn, aminek részben örülök, mert legalább nem mástól fogja megtudni valamikor hajnalban, hogy leléptem. - Hová mész?
- Haza - teszem zsebre a telefonom, s összébb húzom magamon a kabátom. - Nem érzem jól magam.
- De ez a buli direkt nekünk van! Neked! - csattan fel kicsit, s a hisztijével eléri, hogy bennem is felmenjen a pumpa.
- De nincs itt senki, akivel esetleg akarok bulizni! Luke, fáradt vagyok, és haza akarok menni, egész este alig beszéltem valakivel, te is leléptél. Minek maradjak? Érezd jól magad, én meg hazamegyek és kialszom magam - magyarázom még mindig többnyire nyugodtan, de csak összepréseli az ajkait és aprót bólint. - Megérthetnéd.
- Megértem, várj, míg kihozom a kabátom.
- Nem, te menj vissza, nem anyáékhoz megyek, hanem a saját lakásomra - a taxi pontosan előttem parkol le, s szinte azonnal kinyitom az ajtót.
- Nem baj? - sóhajt, szemeit kissé nagyobbra nyitja. Az arcomra mosolyt erőltetek és megrázom a fejem, mielőtt beszállnék gyors puszit nyomok az arcára. Magához húz, ajkait a homlokomra nyomja, majd megunva az érzelgősködést eltolom magamtól és vágok egy grimaszt.
Az autóban ülve rányomok Niall nevére, de csak miután felveszi kezdek visszafelé számolni. Náluk még csak koraeste van, ami megnyugtató, mert nem ébresztem fel.
- Mira - az első búgás után felveszi, éppen csak nem ordít bele. - Jól vagy?!
- Niall - pislogok nagyokat meghökkenten. - Igen, miért?
- Hívd fel Liamet! - parancsol rám ellentmondást nem tűrő hangon.
- Jó, de...
- Hívd fel! 2 órája folyamatosan dühöng és hívogat mindenkit, mert nem veszed fel neki és nem válaszolsz az üzeneteire - hadarja, majd kinyomja. Egy ideig nézem a képernyőt, majd veszek egy nagy levegőt és lassan legörgetek a nevéhez. Gyorsabban veszi fel, mint Niall, ebből tudom, hogy a készülék valószínűleg a kezében van.
- Liam? - motyogom, előkotorom a pénztárcám és pénzt nyomok a taxis kezébe.
- Mondd, hogy jól vagy - motyogja halkan.
- Jól vagyok - emelkedik magasba az egyik szemöldököm. Bevágom a taxi ajtaját és bepötyögöm a számkombinációt. Mivel nagyrészt nem tartózkodok itthon nincs saját házam, egy viszonylag nagy lakással rendelkezek a luxusnak mondható társasház egy felsőbb emeletén.
- Kértelek, hogy hívj, ha hazaértél! Felhívtam a menedzsered és azt mondta, órák óta leszállt a géped. 2 perc lett volna, vagy annyi se, csak egy üzenet! - támad nekem, de nem kiabál, csak ideges.
- Tudom, de nem haza mentünk, Luke elrángatott valami szórakozóhelyre mert a fiúk születésnapi bulit rendeztek - rázom a fejem, s megnyomom az üres lift gombjain a hatost. - Most tudtam csak lelépni.
- Jó - sóhajt, s habár még mindig ideges, nem vitatkozik velem. - Csak legközelebb egy üzenet küldj, mert az elmúlt órákban...
- Sajnálom - mondom halkan, mialatt bemászok a liftbe és megnyomom a hetes gombot.
- Semmi baj - sóhajt nagyot, majd csend áll be, míg a lift halk morajlással visz fel a rég látott kis otthonomba. - Minden rendben ment az úton?
- Igen - motyogom. Nem igazán közölném vele, hogy az út nagy részében csak néztem ki az ablakon, de gyönyörködés helyett végig azon kattogott az agyam, hogy mi lesz velünk ezután. - Aludtam egy kicsit.
- És milyen volt a buli? - érdeklődik tovább, próbálja fenntartani a beszélgetést, ami nekem most nem megy. Furcsa, hogy nem látom őt, nincs itt, nem tudok hozzábújni, nem tudom megütni, nem érinthetem meg, a távolság pedig hatalmas köztünk. Kiszállok a liftből és a kis lakásomat rejtő ajtóhoz lépdelek, miközben a kulcsomat szorongatva halkan hümmögök.
- Hát, jó - fordítom el a kulcsot, majd nagyot sóhajtva lépek be az előszobába. A házban működik takarítószemélyzet, így semmi sem poros vagy koszos, a padló fénylik, az ágyam melletti nagy üvegablak tiszta, tökéletesen látszódnak Sydney fényei.
- Ez nem volt túl meggyőző - jegyzi meg, hangja tökéletesen tükrözi, hogy mosolyog.
- Nem sok kedvem volt hozzá, már az első perctől fogva haza akartam jönni, de Luke hisztizett és végül maradtam, Belenyomták a fejem egy tortába, de ezenkívül csak iszogattam. Szerettelek volna többször is felhívni, de órákba telt, mire kijutottam az ajtón. Örülök, hogy végre itthon vagyok - kissé erőltetett beszélgetésünk alatt most először mondok egyszerre ennyit, míg ő néha benyög valamit, majd felteszi azt a kérdést, amire nem nagyon szeretnék válaszolni.
- Találkoztál Ahstonnal?
- Igen - hümmögök, s nehézkesen kibújok a cipőmből, a kabátom pedig ledobom az egyik fotelba, míg a másikba leülök. Lábaim felhúzom és elhelyezkedek úgy, hogy arccal az ablak felé legyek. Sydney csodálatos város, szeretek itt lakni.
- Mira, miért kell minden szót kiszenvednem belőled? - kérdezi kissé indulatosan. Megrázom a fejem, ölembe ejtett kezeimet kezdem nézni, az agyam azon jár, mennyi mindent fognak velem művelni néhány nap múlva. Meghíztam, a körmeim nem a legszebbek, lenőtt a hajam, nem énekeltem egy ideje, Mira Hemmings énekesnőből átváltoztam azzá, aki régen is voltam, akit Niall előszeretettel szólít Mackenzie-nek.
- Sajnálom, csak fáradt vagyok és furcsa, hogy ilyen messze vagy - vallom be halkan. - Találkoztam bele, igen, beszélgettünk egy kicsit és megmondtam, hogy van barátom.
- Igen? - hangjából világosan süt a meghökkenés. - Hogy reagált?
- Nem vártam meg. Meglepődött, de elmentem, még mielőtt mondhatott volna bármit is. Semmi köze hozzá amúgy sem, ő csak az öcsém haverja.
- De az enyém is - sóhajt, s szinte látom magam előtt, hogy a hajába túr. - Beszélek majd vele erről, de nem telefonon. Harry említett 1 díjátadót, 1 hónap múlva lesz, a menedzsered azt mondta, te is jössz és ahogy láttam őket is jelölték.
- Ahogy érzed - motyogom.
- Ez nem olt túl biztató - jegyzi meg keserűen. - 1 hónap nem túl hosszú idő, Cica.
- Valóban nem az, de neked elég lenne ennyi? Szerintem ennél is ritkábban találkozhatunk majd - rázom a fejem reményvesztetten. A negativitás úrrá lesz rajtam, túl sok volt a mai nap.
- Megoldjuk, de ahhoz te is kellesz. Feküdj le aludni, holnap beszélünk erről, hosszú napunk volt és ott már nagyon késő van..
Az órára pillantok, hajnali negyed 4, hát, igen, elég késő van. Bólintok, s csak néhány perc késéssel jövök rá, hogy nem lát.
- Rendben.
Kínos csend áll be és úgy érzem, ezúttal valamivel nekem kell ezt félbeszakítanom. Vele a hallgatás az utóbbi hetekben nem volt kellemetlen, most mégis feszélyez ez a csönd, mert nem látom, nem nézhetem közben az arcát.
- Liam - motyogom halkan a nevét, átölelem magam és a fotelba fúrom a testem.
- Igen? - még mindig itt van, nem nyomott ki. Gondolkozok azon, hogy kimondjam, de az egyszerre túl sok túl nagy és meggondolatlan vallomás lenne mára.
- Hiányzol.
- Te is nekem, Mira - kicsit elmosolyodok, ujjaimmal a hajam kezdem piszkálni, majd halkan elköszönök tőle.
- Jó éjszakát.
Miután letesszük egy ideig még nézem a telefonom, tűnődök azon, felhívjam-e még Niallt vagy esetleg beszéljek-e kicsit Harryvel, végül elvetem az ötletet. Elhúzom a sötétítőket, a ruháimat rendetlenül dobálom szét, bezárom az ajtót, majd a fürdőkádat teleengedem, s elmerülök a habokban. Kicsiként mindig arra vágytam, hogy zuhanyfülkénk legyen, pedig ezerszer jobb beülni egy kád forró vízbe, nyugtató hatása van. A késő, vagy inkább már korai óra ellenére csak fekszem a vízben és nézem a csempén lecsorgó vízcseppeket. A nap szinte már feljövőben van, amikor törülközőbe bugyolálva átmegyek a szobámba. A kádban már elterveztem, hogy a Liamtől elcsórt pólóban fogok aludni, de csalódottan veszem észre, hogy a bőröndöm nincs itt, Luke valószínűleg anyáékhoz vitette, így kénytelen vagyok a saját ruháimban aludni.
Csak forgolódok az ágyamban, egyszerre túl nagynak és kényelmetlennek érzem, a takaró alatt túl meleg van, nélküle viszont fázok. Minden túl szokatlan, vagy inkább túl megszokott, de nem ez az, amire most vágyok. Az ablaknál állva egy szál bugyiban és rövid köntösben nézem a lassan felkúszó napot, Sydney forgalmasan gyönyörű városát, miközben azt érzem, hogy a magány ismét kezd beszippantani, és ez még csak az első nap nélkülük, nélküle.

16 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hajh, annyira édesek, de annyira szomorúak is egymás nélkül. Kíváncsi leszek, hogy hogyan fog Ahston reagálni a hírre, miszerint Mira Liammel jár. :D Na meg az sem mindegy, hogy az egy hónap alatt mennyire fognak visszarázódni a régi életükbe és mennyire lesznek régi önmaguk. Siess a folytatással, mert nagyon várom már.
    Puszi: Dolores <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Annyira sokszor mondom ezt, de hamarosan minden kiderül. A folytatást már olvashatod. :)

      Törlés
  2. Drága egyetlen Nessa!

    Ne haragudj rám, hiszen az előző részhez is mindenféleképpen szerettem volna írni, de iskolában olvastam, később pedig teljesen kiment a fejemből, így hát most:
    Tudod, igazán nehezen tartottam vissza az aprócska pityergést ami kikívánkozott belőlem, de muszáj volt, mert tényleg az iskolában voltam, másrészt meg voltam fázva, így az orrom csak mégjobban bedugult volna. Azt hiszem nem csupán egyetlen részre mondtam azt, hogy a kedvencem, de a múltkori... Én... Egyszerűen fenomenális lett! Ha a történetet lezárjuk azonnal visszaolvasom az egészet, nekem annyira hihetetlenül tetszik, komolyan imádom! Szóval ez az egész búcsúzkodás iszonyat jóra sikerült, teljesen átéreztem, és így visszagondolva arra, hogy Mira mennyire kötődött a többiekhez; ismét elkap egyfajta torokfojtogató érzés.
    Szóval ismét kijelenthetem, hogy az előző lett az egyik legkedvencebb részem.
    És most megyek olvasni :)
    Ez... Olyan szomorú volt. Mármint, ismét hihetelen jó lett, tetszett mert nem lett túlspilázva az Ash-el való találkozás, sőt, Mira teljesen hideg tudott maradni, tehát büszke vagyok rá, ügyes volt :) De mégis, annyira hozzászoktam, hogy együtt vannak, nekem nagyon idegen volt az egész környezet, amiben bemutattad nekünk Mira helyzetét.
    Liam pedig... Liam volt. Erősnek kell maradnia, hiszen nem hiába voltak ott heteket, hogy azután feladja, nem szabad újra a réginek lennie, mert... ahj, tehát minden elromlana.

    Imádtam, Bo<333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bo! <3
      Semmi baj, teljesen megértem, és iszonyúan örülök neki, hogy most összefoglalod a véleményed róla.
      Örülök, hogy legalább te nem pityeregtél rajta, mert én az egész rész írása alatt nagyon sírtam. :'D
      Ezzel a résszel kapcsolatban pedig csak azt tudom mondani, hogy tudom, mit érzel, egyelőre nekem is nagyon szokatlan úgy írni, hogy nem a farmon vannak, és nincsenek ott mindig a fiúk.
      Köszönöm szépen a kedves szavakat! <3 <3

      Törlés
  3. Drága Nessa!
    Végre ide is eljutottam. Egyszerűen elvesztettem a szavakat, annyira csodálatos, ez az egész! Tökéletesen átéltem az egészet, és ez nem csak erre a részre vonatkozik. Hiányzott már, hogy olvashassam a folytatást, hogy kicsit kikapcsoljak, pedig csak 1hét telt el.
    Továbba hiányoznak a beszélgetéseink is, remélem a szünetben majd zaklathatlak kicsit.:)
    Várni fogom a következő részt, és kiartást erre a másfél napra!
    Nonci.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Noncim! :)
      Annyira jó olvasni, hogy ezt gondolod, nagyon szépen köszönöm! <3
      Mindenképp épp igyekszem majd sort keríteni egy kis beszélgetésre veled a két ünnep közt, nekem is hiányzol. <3

      Törlés
  4. Nessa! Előző részhez én sem írtam kommentet,pedig tudod,mindig írni szoktam, de egyszerűen semmi időm nincsen. Az utolsó hét nagyon nehéz, már túl vagyok a vizsgáimon, holnap még vár rám egy töri témazáró...

    A rész az nagyon tetszik. Egyszerűen imádom, hogy külön vannak,hiányoznak egymásnak. Imádom Liam aggódását,hogy félti Mirát...
    Egyszerűen imádom ezt a blogot és mindig várom a napokat mikor újabb és újabb részeket olvashatok tőled.
    😊
    Puszi

    Ui:Mostanában szerdánként van rész. Most már mindig akkor lesz?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Drága! :)
      Semmi baj, teljesen megértem.
      Nagyon örülök, hogy tetszett, köszönöm szépen! <3
      Nem szerdánként van rész, csak a blogger egy kicsit megbolondult, és rosszul írja ki a dátumokat, korrigálom majd.

      Törlés
  5. Drága Nessa!

    Ismételten írtál egy csodás részt. Minden szavát imádtam. Olyan nehéz elhinni, hogy ez már a 31. rész.
    Liam annyira törődik Mirával, és ez olyan aranyos tőle. KÍváncsi vagyok, Ahston hogyan viszonyul majd a kapcsolatukhoz. Vajon megpróbálja vissza szerezni Mirát? Már várom, hogyan fogják túl élni azt az egy hónapot egymás nélkül. Várom a folytatást.

    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mónika! :)
      Pont most gondolkoztam én is azon, hogy te jó ég, mennyire elhaladt már ez a történet, és tulajdonképpen még igazán be sem indult.
      Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  6. Drága Nessa! :)
    Ohh, de édes volt a vége "Hiányzol" <--- cute
    Jaj szegény Ashton :'( remélem nem romlik meg a barátsága Liam-el..
    Zayn *-*
    Nagyon várom már a kövi részt :D
    Te vagy a legjobb ^^
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Nagyon örülök, hogy tetszett, köszönöm! <3

      Törlés
  7. Drága Nessa!

    Azt sem tudom, mit írjak, mert már olyan sablonosnak érzem az összes módját annak, hogy kifejezzem, mennyire tetszik, és nem szeretném ha azt hinnéd, ez is csak a jól megszokott komment, mert nem. Tényleg hétről-hétre egyre jobban megtetszik, és ahogy a múlt héten azon izgultam, mi lesz majd Mirával és Liammel egymás nélkül, most az foglalkoztat, hogyan tovább. Hogy Ashton vajon emlékzni fog-e a bulin hallottakra, később, egy józanabb pillanatában hogyan reagál majd a hírre, miszerint Mira tovább tudott lépni a kettejük kapcsolatán, na és mi lesz Mackenzievel? :D (az a mondat beleégett az agyamba, nagyon tetszett:D)

    És hidd el, Te tényleg nem csinálsz semmit sem rosszul, és ha az előző részek alatt olvasottak nem győznek meg, gondolj a pályázatra- nem tudom, mit írtál, s hogy írtad, de nem véletlenül nyerted meg!!
    Tehetséges vagy, és ez ellen nem tudsz mit tenni. :))

    Mire ezt elolvasod, valószínűleg véget ér idénre a sulid, szóval jó pihenést és boldog Karácsonyt (így előre is, hihi :3)

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu!
      Emiatt ne aggódj, sosem írsz sablonosat, s nem tudom elmondani, mennyire értékelem a kommenteket, amiket tőled kapok.
      Örülök, hogy tetszett a rész, Mackenzie útját garantálom, hogy figyelemmel követheted majd.
      Nagyon szépen köszönöm! <3
      Boldog Karácsonyt!

      Törlés
  8. Szia Nessa :))
    Nem hiszem hogy megint többet tudok írni, mint az előző megjegyzéseim. Ismét azt tudom mondani, hogy imádtam, ez lett az egyik legjobb :3 komolyan foglalkoztatni kezdett, hogy hogyan fogják ők ezt megoldani. Szóval, ennyit tudok :D

    Boldog karácsonyt!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :))
      Boldog Karácsonyt!

      Törlés