2014. december 3., szerda

29.rész Káosz

Sziasztok!
Így korán reggel iskolába indulás előtt nem bírtam ki, hogy ne tegyem közzé a részt. Elég sűrű délutánom lesz, nem voltam biztos benne, hogy lesz időm feltenni, úgyhogy inkább gyorsan bekapcsoltam a laptopom és most publikálom, nehogy elfelejtkezzek róla.
Szép napot mindenkinek!
Nessa. xx

~Mira Hemmings~

Bemászok mellé anélkül, hogy kellemetlenül érezném magam, a takarót eligazgatja rajtam, majd csak figyeljük egymást a sötétben. Niall teljes mértékben annak a megtestesítője, amit Luke jelentett számomra. Fészkelődök egy darabig, mielőtt beszélni kezdenék, nehezemre esik szavakba önteni mindazt, ami történt, ami a fejemben van. Tudom, hogy neki elmondhatom, tudom, hogy akkor sem provokálna ki vagy nevetne rajtam, ha valami eszméletlen kínosat mondanék, mégis nehéz ez, mert egyszerűen magamnak, az elmémnek mondok ellent mindazzal, amit teszek. Nagyokat pislog, s már azon gondolkozok, hogy hagyom aludni, visszamegyek a szobámba, de finoman nógatni kezd és a szemei úgy csillannak meg, mintha bármelyik pillanatban képes lenne felpattanni és kérdőre vonni Liamet.
- Ha nem te mondod el, átmegyek és megkérdezem én. Mi történt? Összevesztetek? Nem hallottam semmit, pedig ti általában túlordítotok mindent - felkönyököl, s közben kétkedve figyel, a hangja kissé felszólítóvá válik.
- Nem, nem vesztünk össze, mi... Elmentél, és... mi csak, Niall - a hasamra fordulok és az arcom beletemetem a párnájába. Mintha nevetne rajtam, közben végigsimít a hajamon és nógat, hogy folytassam, tudja mire gondolok. - Úgy nézett rám, mintha megrémült volna, először átölelt, aztán elhátrált és úgy viselkedett, mint egy ijedt nyúl. Megfordultam, amikor visszajött és azt mondta, ne haragudjak, de eljöttem - összeszorítom a szám és nagyot nyelek, túlreagálom ezt, tudom, csak egyszerűen nem értem a helyzetet. Ezt az egészet nem értem.
Néhány másodpercen át hallgat, aztán csak nézünk egymásra, de a tekintete mögött azt látom, hogy nagyon töri a fejét valamin.
- Mira, nézd, ez biztos nem miattad van. Zűrös korszakon van túl, tudod, hogy viselkedett veled, de annál sokkal rosszabb volt, mert eléggé kicsapongó életet éltünk, mielőtt elcipeltek ide minket. Amikor Sophia szakított vele mindig idegen lányokat vitt haza, talán amiatt van. Egy kicsit összezavarodhatott, ne haragudj rá, később megmagyarázza, ez biztos.
Aprót bólintok, talán csak azért nem mondok valamit az állítása ellen, mert Niallről van szó, mert ő talán jobban ismeri Liamet, mint én, és mert tudom, hogy ő tulajdonképpen nem igazán foglal állást ebben az egészben. Semleges, s habár én a legjobb barátomnak tartom, ő ugyanúgy Liam oldalán is áll, nem csak mellettem.
Emlékszem rá, hogy beszélgettünk még. Ilyenkor éjszaka, vagy ha csak ketten vagyunk egy nyugodt környezetben, gyakran megesik, hogy túl sokat beszélünk. Megosztunk egymással mindent, ami miatt valaha is szomorúak voltunk, vagy boldogok. Elszundítok mellette, s amikor hajnalban felébredek egyszerűen nincs erőm arra, hogy kimásszak az ágyból és átcsoszogjak a saját szobámba. Háttal van nekem, a homlokom a hátánál pihen, amit takaró fed el, meleg van és sötét, álmos vagyok, úgyhogy öntudatlanul mocorgok kicsit, majd visszaalszok, nem sejtve azt, hogy ebből bármi gond adódhat.
Csakhogy adódik.
A helyzetünkben semmi olyan nincs, ami adna okot arra, hogy Liam bármi miatt is hisztizzen, mégis arra kelek, hogy Niall szobájának ajtaja olyan erősen vágódik be, hogy az ablaküveg megremeg a keretben. Szöszke barátom úgy pattan fel, mintha egy atombomba csapódott volna be, majd kómás tekintettel, értetlenül néz körbe. Tekintete megállapodik rajtam, fáradtan és értetlenül dörzsölgetem a szemeim, míg ő lassan az ajtóra néz, majd elkáromkodja magát.
- A rohadt életbe! - beletúr a hajába, fejét értetlenül rázza meg, majd lehuppan az ágy szélére. - Félreértette.
- Rájöttem - motyogom rosszkedvűen. Fáradt vagyok, s abszolút semmi hangulatom azzal kezdeni a reggelem, hogy magyarázatot adjak neki arról, miért is aludtam el a legjobb barátom mellett, ennek ellenére mégis kikecmergek az ágyból, és sóhajtva indulok az ajtó felé.
- Várj - csoszog utánam Niall, de csak legyintek.
- Maradj ki ebből - rázom meg kicsit a fejem, majd kilépek az ajtón és a keresésére indulok. A szobájában keresem először, és nagy meglepetésemre, de ott is találom. Besétálok az ajtón, egyelőre nem néz rám, úgy tesz, mintha észre sem vette volna, hogy beléptem.
- Szóval, most veszekedni akarsz? - kicsit hátradőlök, próbálok beleférkőzni a látószögébe, de erre nincs szükség, felém kapja a fejét és a szemöldöke olyan idegesítően kúszik feljebb.
- Nem, igazából teljesen normális, hogy a barátom ágyában talállak - jelenti ki flegmázva, majd felpattan, és dühösen néz rám.
- Teljesen normális, hogy beszélgettem a legjobb barátommal - bólogatok elgondolkozva, majd oldalra biccentett fejjel nézek rá. - Mit hiszel?
- Nem tudom, mit kellene hinnem - hümmög, de a hangjából süt a gúny. Ajkaim erősen préselem össze és szinte a nyelvemre harapok, mielőtt hevesebben reagálnék.
- Akkor elmondom, hogy mi történt, te meg majd eldöntöd, mit hiszel - kinyitja a száját, de a tekintetemmel szinte leszúrom őt, úgy nézek rá. Az életben egyszer elérem, hogy fogja be a száját, de nem tudom, meddig tart ez, úgyhogy elhadarom, amit mondani akarok. - Átmentem hozzá, mert muszáj volt beszélgetnem valakivel, beszélgettünk, Liam, akármennyire is hihetetlen ez számodra, de Niall a legjobb barátom, olyan nekem, mint Luke. Csak elaludtam, nem tudom, mit hiszel, de teljesen feleslegesen vágod be a durcát, csapkodsz ajtókat és teszel úgy, mintha valami hatalmas hibát követtem volna el.
- Mégis mi a francot kellene hinnem, amikor látom, hogy mellette fekszel?!
- Nem tűnt fel, hogy háttal voltunk egymásnak, és több centiméter távolság volt kettőnk közt? Vagy esetleg az nem esett még le, hogy Niall a barátom, nem mellesleg pedig a tied is, és talán nem tenne keresztbe neked? - a hangom egyre inkább felszökik, s már nem tudok ülve maradni, felpattanok és csípőre tett kezekkel állok meg előtte. - Szándékosan csinálod? Tudod, hogy igazából nem történt semmi, csak élvezed, hogy megsértődhetsz. Nem csak hisztiznél, ha rajtakaptál volna valami ilyesmin, hanem üvöltöznél és tombolnál - pipiskedve hajolok az arcába, egy rövid pillanatig a szemében harag és utálat csillan, rég látott ismerősök ezek, majd ellágyulnak a vonásai és kezeit a derekamra simítja.
- Egy pillanatra nagyon sok mindent jutott eszembe, amikor megláttam, hogy mellette alszol - motyogja rekedtesen, s kissé haragosan, mégsem durván szorítja meg a derekam.
- Nem vagyok híve a megcsalásnak - morgom sértetten, s azt hiszem, jogosan sértődhetnék meg azon, amit feltételezett. - Kérj bocsánatot Nialltől.
- Nialltől? - vonja föl kicsit a szemöldökét, de ez már másmilyen, mint a néhány perccel ezelőtti.
- Amit róla feltételeztél, az sokkal rosszabb, mint amit rólam - préselem ki az ajkaimon, s ahogy ez a mondat elhagyja a szám, egy gondolat befészkeli magát az elmémbe. Vajon ez megcsalásnak számít? Ashton mit gondolt, amikor azt mondta, ha megváltozok, lehet még köztünk valami? Összeszorul a torkom, végül szinte haragosan lökdösöm arrébb ezeket a fejemből, s tekintetem a barna szemű fiúra emelem.
- Csak szokatlan, hogy Niallt a legjobb barátodnak nevezed, ahogy az is, hogy az ágyában feküdtél. Féltékeny típus vagyok, azt hiszem - motyogja, s hirtelen elszáll az agyamból minden harag, gyengéden cirógatom meg az arcát.
- Nincs miért aggódnod.
- Merem remélni - sóhajt aprót, majd megfogja a kezem és kissé közelebb húz magához. Megrázom a fejem, mert lehetetlen, hogy míg az egyik pillanatban utálom, haragszom rá, s képen akarom vágni, a másikban már szeretem, a karjaiba omlok és értékes kincsként fogom kezeim közé gyönyörű arcát. Szeretnék rákérdezni arra, mi történt tegnap, végül a kérdéseim előtt engedek puha, hívogató ajkainak, s finoman visszacsókolom. A mennyekben érzem magam, miközben ujjaival finoman simogatja a derekam, s apró csókjaival behinti az arcom. Azon kapom magam, hogy kis híján ott folytatjuk, ahol tegnap este abbahagytuk, csak ezúttal érzem rajta, mennyire távolságtartó. Mégis nógatom, simogatom a tarkóját és olyan közel bújok hozzá, amennyire csak tudok. Úgy érzem, talán velem van valami baj, azért ilyen.
Elhúzódik, és szinte teljesen ugyan azt teszi, amit este is. Az arcát a hajamba temeti és mély levegőt vesz, majd az ajtó kopogás nélkül tárul ki és megjelenik Niall szőke feje. Egy ideig csak néz, majd elmosolyodik.
- Izé, akkor minden rendben? - kérdezi kissé zavartan. Liam felemeli a fejét, az arcomra mosoly szökik az arckifejezése láttán, szemeit összehúzza, de tudom, hogy csak szórakozik vele.
- Ne csinálj rendszert belőle, hogy a csajommal alszol - motyogja fenyegetően, szorítása kissé erősödik, míg én finoman belecsípek a karjába. - És tanulj meg kopogni - szisszen fel, s dörzsölgetni kezdi a csípésem helyét.
Niall megvillantja szabályos fogsorát, majd integetve megfordul és elmegy. Ahogy becsukja az ajtót Liam felkap, sikkantva kapok a vállához, miközben az ágyra dob és elterül rajtam. Nevetve próbálom lelökni magamról, de a próbálkozásaim reménytelennek bizonyulnak, végül megtámaszkodik a könyökén és arcát az enyémhez dugja. Vergődhetnék, fészkelődhetnék alatta, de igazából meglepően kellemes ez a helyzet, semmi kivetnivalóm nincs ellene. Végigsimítok az arcán, a szemöldökét vonogatni kezdi és ezzel eléri, hogy hangosan vihogjak, majd puha ajkait ismét a számra tapasztja és belemosolyog a csókba, úgy döntök, nem kérdezem a tegnapról. Nem tudom, végül miért nem támadom le a kérdéseimmel, de jobbnak látom, ha nem vonom kérdőre, ő pedig nem hozza fel. Legszívesebben csak feküdnék így vele egész nap, végül mégis erőt veszünk magunkon.
Ugyanúgy telik minden, ahogy eddig minden nap, megcsináljuk a szokásos feladatainkat, majd mindenki megy a dolgára, és mire észreveszem, újabb és újabb napok telnek el.
Kivételesen én nem Liammel töltöm a délutánt, ugyanis Harry Styles megint előállt egy remek ötlettel, aminek megvalósítását nem engedem, hogy egyedül tegye. Egyszer már leesett egy lóról, nem hagyhatom, hogy ez ismét bekövetkezzen, s mivel a hülyeségeit nem tudom megakadályozni, megyek vele.
- Szerintem ez nem jó ötlet - motyogom, amikor elővezet egy nagy, barna lovat, s nyerget dob a hátára. - Megengedte ezt neked valaki?
- Persze, Mr. Wood - bólogat elégedetten, s gyakorlott mozdulatokkal igazítja el a lószerszámokat, majd a kezembe nyomja egy bőrszíjat, amit valahogy felszerelt az állat fejére.
- Harry...- pislogok kissé ijedten, de csak mosolyogva közli, hogy nem bánt, majd berohan az istállóba, hogy kivezessen egy másikat. - De Haz, én még nem lovagoltam.
A ló komótos léptekkel csámborog ki mögötte, s ugyanolyan lelkesedéssel kezdi azt is felnyergelni. Feszengve figyelem, az állat, amelyet én fogok hosszan, elnyújtottan sóhajt egyet, s akarva akaratlanul is elnevetem magam rajta. Talán sejti, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni.
- Nem olyan nehéz, csak felülsz rá és a lábaddal picit megpiszkálod az oldalát, akkor lassan elkezd sétálni - vonja meg a vállát, mintha ez a világ legveszélytelenebb dolga lenne, csakhogy számomra nem az. - Ne parázz, nem lesz gond.
Én pedig iszonyatosan hülye vagyok amiért elhiszem, amikor Harry Styles azt mondja "nem lesz gond".
Először csak sétálunk, messzebb az istállóktól, az ólaktól, mindentől, aminek nekimehetünk, s aminek közelében viszonylag biztonságban érzem magam. Harry szinte már toporog, amikor kiérünk az üres gyepre, a háztól kicsit messzebb. Hirtelen eldobja a hevedert és hozzám lép, vonakodva nézek rá, s a lóra, amely lustán lehajol és fogaival tépkedni kezdi a füvet. Nagy levegőt veszek, magamban azt ismételgetem, hogy nem lesz gond. Azt mondtam, az utolsó itt töltött napokban megpróbálom kihasználni a farm nyújtotta lehetőségeket, szóval a tojásszedegetés mellett békét kötöttem a lovakkal, etettem a kezemből kecskéket, simogattam eredeti, sárga kiscsirkéket, s még akkor sem kezdtem dühöngeni, amikor a kacsák medencés bulit rendeztek mellettem. Néhány nap alatt igazi farmerlányka lettem, a lábamon csizma van, rövidnadrágom koszos, az ingem elszakadt, a hajam kócos copfban lengedezik, s még egy apró sikkantás sem hagyja el a szám, amikor Harry segítségével átlendítem a lábam a ló háta fölött, s lehuppanok rá. Az, hogy megmozdul megijeszt, két kézzel markolok a bőrszíjakba és a szemeim nagyra nyílnak, de nem kiabálok. Lábaimmal olyan erősen szorítom az oldalát, amennyire csak tudom, s igyekszek nem imbolyogva ülni a nyeregben. Velem ellentétben Harry gyakorlott mozdulattal ül fel a lova hátára, és rögtön elindul vele.
Az enyém nem mozdul, farkával lustán legyez, s néha megsuhintja a hátam, miközben megunja a nézelődést és újra lehajol legelészni. Ekkor önt el a pánik, abba kapaszkodok, amit elérek.
- Nyugi Mira, ezek terápiás lovak, nem fog ledobni - fordul hátra Harry, megállítja a lovát és elmagyarázza, mit fogjak, lábával mutatja, hogy milyen mozdulatot tegyek.
Az egy dolog, hogy nem fog ledobni, de közel sem biztos, hogy nem zúgok le magamtól. De nem adom fel, nem akarom feladni. Sarkammal apró kis mozdulatot teszek, s az állat lépdelni kezd, hatalmasra tágult szemekkel húzom ki magam és kissé sokkos állapotba kerülve kapaszkodok minden végtagommal. A fülemben visszhangzik Harry nevetése.
- Mira! - a kiáltozásra felkapom a fejem és elvesztem az egyensúlyom, szinte úgy indulok el oldalra, mint egy krumpli, végül mégis sikerül megkapaszkodnod. Veszettül dobogó szívvel ölelem át a ló nyakát, nem érdekel, hogy kellemetlen szaga van, az sem, ha a szőrében mindenféle bogarak vannak, így biztonságosabbnak érzem a lovaglást, vagy mi ez. Lábamat csupán véletlen mozdítom, de az állat újra lassú sétába kezd, és így egész kellemes. Liam vadul kapkodja a lábait, nyomában ott vannak a többiek is, s messziről hallom Niall könnyen felismerhető, eszeveszett nevetését.
Karjaimmal átölelem a ló nyakát, sokkal nagyobb biztonságban érzem így magam, s ha lehunyom a szemeim úgy érzem, akár aludni és képes lennék, miközben lassan sétálgat velem a hátán. Harry ide-oda kocog a lovával, jól szórakozik, majd betoppannak a többiek, s Liam egy ideig szinte halálra vált arccal mered rám.
- Jézusom - motyogja alig hallhatóan, nagyokat pislog, szemeim lustán nyitom résnyire és elmosolyodok. - Szállj le róla most azonnal!
- Hagyd, nézd, szerintem tökre tetszik neki - magyaráz közbe Harry. Kissé felegyenesedek és miután megtalálom az egyensúlyom rendesen ülve is, próbálgatni kezdem a sétát ebben a pozícióban.
Egyre messzebb kerülök tőlük, s valamiért senki nem szól rám, nem tart vissza. Csodálattal tölt el, hogy ezt egyedül csinálom, hogy képes vagyok egyedül ülni egy ló hátán. Azt kívánom, bárcsak hamarabb vett volna erre rá Harry.
Egészen addig érzem tökéletesnek ezt a helyzetet, amíg a fűben mozgást nem észlelek, s erre a mozgásra nem csak én leszek figyelmes, hanem a testi épségemért felelős állat is. Füleit előre mozdítja, hegyezi őket, s hangosabban kezd lélegezni, majd a lábai közt egy hosszú, fürge valami cikázik végig, számomra pedig elszabadul a pokol. Maga a kígyó látványa is teljes sokként hat az agyamra, mert habár Ausztráliában is vannak bizonyos kígyófajták, Sydneyben nem túl gyakori a felbukkanásuk. Ez viszont biztos, hogy egy kígyó, ezt a lovam is tökéletesen észreveszi.
Egyetlen pillanat telik el aközött, hogy rendesen áll, majd felágaskodik, s azzal a lendülettel lerepülnék róla, ha a reflexeim nem hasznosítanák magukat. Ujjaimmal alapból erősen markoltam a gyeplőt, lábaimmal pedig szorítottam az oldalát, ez akadályozza meg, hogy leessek, de a torkomból olyan hangos sikoltás tör elő, amellyel képes lennék túlordítani a Metallica egy Wembley beli teltházas koncertjének közönségét is.
- Liam! - üvöltöm, majd visszaesek abba a pozícióba, amiben az előbb még szinte elszundítottam az állat hátán, csakhogy az most nem sétálgat, hanem vadul vágtatni kezd.
Szájából hasonló hangmagasságban tör elő egy cifra káromkodás, de fogalmam sincs, mi történik. A ló csak vágtat, a fülemben hallom, hogy az öt srác egyszerre kezd üvölteni, s még talán félszemmel azt is látom, ahogy Zayn kiáltozva rohan a ház felé. De azokban a percekben semmi mást nem teszek, csak az állat nyakába kapaszkodva egyhuzamban ordítok.
Majd vége lesz, egy rántás az egész, majd Mr. Wood feje megjelenik könnyes látóteremben, én pedig még mindig sokkos állapotban üvöltök. A végtagjaim merevek, valahogy mégis leszednek az izzadt, s remegő lóról. Levegőért kapkodva markolok a fiú ingébe, először nem is tudom, kibe kapaszkodok, csak szorítom a kezét és szinte leomlok a földre, amelyet hirtelen annyira, de annyira szeretek. Ujjaimmal a fűbe markolok, majd kitépem azt, amikor a karok felkapnak, s az arcom a széles mellkashoz préselődik. Liam elvisz onnan, úgy tart a mellkasához, mintha egy kisbaba lennék, összekuporodva, felhúzott lábakkal talán nem is csoda, hogy így fog. Beletúr a hajamba és a fejem magához passzírozza, majd leomlik a fűbe és tapogatni kezd.
Elfehéredett arccal, tágra nyíli szemekkel, merev végtagokkal és izzadtságtól nedvesen nézek rá, fel sem fogom, mi van körülöttem. Végigtapogatja a lábaim, a derekam, a kezeim és a nyakam, majd tüzetesen átvizsgálja az arcomat és végül rémülettől erős ölelésbe von.
- A rohadt életbe! - préseli ki magából remegős hangos, arcát a nyakamba temeti és reszketve szorít magához. Nem tudom, én reszketek-e, vagy ő.
- A francba, a francba, Mira, ne haragudj! - felismerem a göndör tincseket, melyeket egy pillanatra látok csak, majd a fiú szinte leterít minket, ahogy karjait ő is körém fonja és homlokát a vállamhoz érinti.
Liam a másodperc töredéke alatt merevedik le, majd felemeli a fejét és dühtől remegő ajkakkal néz a barátjára. Lassan feloldódok, mint amikor a legnagyobb fagyban belépsz egy meleg házba, s lekuporodsz a kandalló mellé, a testemben úgy árad szét annak az érzése, hogy újra biztonságban vagyok.
- Gyorsan húzz el innen! - morogja fenyegetően, s ezúttal teljesen biztos vagyok benne, hogy ő remeg meg. Ujjaim a bicepszébe nyomom, amikor megszólalnék rájövök, hogy az ajkaim mennyire kiszáradtak hirtelen.
- Gyere, Haz - Louis-t látom, ahogy felhúzza Harryt. Mindkettejük arca kipirult, de Harry emellett mégis holtsápadt. Mondani akarok valamit, hogy nem az ő hibája, de képtelen vagyok megszólalni, a helyét átveszi Niall, de hiába rángatna ki Liam karjai közül, a fiú úgy morog rá, mint egy dühös pitbull.
- Jól vagyok - nyelek nagyot, még mindig reszketek, de megszorítom Niall kezét és a számat aprócska mosolyra húzom. Bólint, a feje alig mozdul, de bólogat, majd feláll és a hajába túrva hátrébb megy.
Néhány percig még maradunk a földön, Mr. Wood feltesz néhány kérdést, melyekre halkan motyogva válaszolok, majd elvezeti mindkét lovat, s már csak Zayn áll a közvetlen közelünkben.
Őt nézem, majd a tekintetem a lovakra vezetem, s csak akkor esik le, hogy a fűben ülünk. A fűben, ahol kígyók vannak. Őrülten sikoltozva kezdem rázni és próbálok kiszabadulni a karjai közül, hogy valami olyan helyre meneküljek, ahol nem bújnak meg kígyók.
- Kígyók, kígyók vannak a fűben! - üvöltöm, a hangom rekedtessé válik. Csak azt érzékelem, hogy felemelkedek, de a szorítása nem gyengül, sőt. De legalább már nem csapkodok.
Mindenki minket néz, a fiúk újra lesápadnak, de Liam csak szorít magához és nem engedi, hogy a lábaim a földre érjenek. Remegve fonom körbe lábaimmal a derekát, s úgy lógok rajta, mint egy majom a fán.
- Semmi baj, Cica - nyom gyengéd csókokat az arcomra, karjaival beburkolja remegő testem és elindul a ház felé.
- Liam - motyogom, a hangom rekedt, nyűgös és remegő. Szemeim ide-oda ugrálnak, a füvet lesem, s felkapom a fejem mindenre. Nem akarok arra gondolni, hogy egész végig itt kóboroltunk mit sem sejtve a ránk leselkedő veszélyektől, ebben a fűben feküdtünk az egyik éjjel, ezen fekve napozott mindig Harry. Lelki szemeim előtt ezer meg ezer lehetőség ugrál anakondákról és csörgőkígyókról, hogy mi történhetett volna velünk 2 hónap alatt.
Halkan csitítgat, majd fellép a lépcsőn és csak akkor hagy alább a remegésem, amikor leül velem a kanapéra. Mrs. Wood sikongatva rohan felénk, majd a kezembe kapok egy pohár vizet és mindenfélét tol az arcomba, hogy egyem meg, igyam meg. Kérdéseket tesz fel, de egyikünk se válaszol. A fiúk egyenként letelepednek a nappaliban, míg én a harmadik pohár vizet szorongatom az ujjaim közt. A csend nehezen ül ránk, melyet Liam tör meg.
- Mégis hogy engedhetted, hogy ráüljön arra a lóra?! - csattan fel hirtelen, hangjára összerezzenek és megmarkolom a kezét.
- Liam, nem az ő hibája - motyogom, s próbálom visszahúzni. Nem engedi el a kezem, de még így is felpattan és a testtartása fenyegetővé válik.
- Ha nem ülsz rá arra a lóra, akkor ez az egész nem történik meg! Hogy lehetsz ilyen felelőtlen, Harry? Hogy a francba?! Azt hittem, már kinőttél ebből a korszakodból és értelmesebb lettél, de tévedtem! - húzni kezdem a karját, nem túl erősen, de tudatni akarom vele, hogy fogja be. Pillantásom a göndör hajú fiúra terelődik, csak ül a szőnyeget és összeszorított ajkakkal pislog rá. Nem kerüli a pillantását, egyenesen Liam szemébe néz. Csendben kivárja, míg rázúdítja a haragját, majd aprót bólintva szólal meg.
- Tudod, lehet, hogy kivittem Mirát lovagolni, de azt te is láttad, hogy tetszett neki, azt a rohadt siklót meg nem én tettem oda!
A lelkem mélyén nagyon örülök neki, hogy nem hagyja annyiban, s tudom, hogy Liam is tudja, igaza van, de túl makacs ahhoz, hogy beismerje. Makacs és zaklatott.
- Elég, Liam, fejezd már be! - lép közbe Louis is.
Elengedem a kezét, s talán észre sem veszi, felhúzott vállakkal, hevesen gesztikulálva vádaskodik tovább, míg én lemászok a kanapéról és a lépcső felé indulok. Niall feltápászkodik a szőnyegről, s szorosan mögöttem lépdel fel, amikor felérünk a lépcső tetejére átdobja a karját a vállamon és szorosan magához ölel, arcát a hajamhoz érinti és belepuszil. Így állunk egy darabig, majd végigsimít a karomon és rendes ölelésbe von.
- Nagyon megijedtünk mindannyian - motyogja, nagyot nyelve bólintok és arcomat a nyakához érintem. - Annyira hirtelen történt az egész.
- Nem Harry hibája - pislogok nagyokat, s felnézek rá. - Nem ő hívott.
- Tudjuk - simít végig a hátamon - majd megbeszélik, ne aggódj!
Aprót bólintok, mielőtt megszólalhatnék és láthatnám, hallom a dübörgést, majd Liam szinte elrohan mellettünk, végül megpördül és a karjaiba kap. Emberrablásnak minősül, amit csinál, de mégsem kezd el senki sem aggódni miattam. Becsukja az ajtót és homlokát az enyémnek dönti, ajkait mohón tapasztja a számra, s percekig nem is ereszt el.
- Nem mehetsz azoknak az állatoknak a közelébe soha többet - motyogja, beletúr a hajamba és arcát a nyakamba temetve vesz mély levegőt. Legszívesebben azt válaszolnám, hogy az ajtón se akarok többé kilépni.
- A kígyó miatt volt, nem Haz hibája - arcát a kezeim közé véve rázom a fejem, vonásai megkeményednek.
- Ha Haz nem ültet fel arra a lóra, akkor ez az egész nem történik meg! - vág vissza flegmázva, kezeim mégis megfogja és az arcára szorítja őket. - Mira, a francba, ne most kezdj el hülyeségeket csinálni. Ha leesel arról a lóról... - nagyot nyel, beletúr a hajába és újra magához húz. Ezúttal gyengédebb, orraink megbökik egymást, majd fogaival finoman az alsó ajkamba kap. Halk nyögés szakad ki belőlem. A teste merevvé válik, de ezúttal nem hagyom elhúzódni. A hajába túrva, lábujjhegyen állva lógok rajta, s míg ajkaink egymáson vannak, addig képtelen tiltakozni. Tágra nyílt szemekkel nézek rá, amikor ujját beakasztja a nadrágom egyik övtartójába, s a helyzet jelentősége kezd valóságossá válni.
Nem tudom, végül mi az, ami miatt a szoba két végében állva hatalmas szemekkel meredünk egymásra. Az, hogy amikor egymáshoz simultunk szinte áramütés szaladt végig rajtunk, vagy az, hogy rájöttünk, mélyen belül mindketten ilyen áramütés által akarunk elkárhozni.

8 megjegyzés:

  1. Drága Nessa!

    Azt hittem az előző rész mindent vitt, de te jó ég, mekkorát tévedtem! Nem tudom, nem találok szavakat, ez valami elképesztően szuper rész lett! Sosem kételkedem abban, hogy rettentő tehetséges vagy, de, hogy már ennyire? Basszus, egyszer örülnék, ha könyvként tarthatnám ezt a történeted a kezemben...
    Rettentően imádtam, hogy Liam mennyire féltette Mirát, ahogyan jobban észrevehető az a ragaszkodás, amit már olyan nagyon régóta várunk, azt hiszem mondhatom azt, hogy mindannyian.
    Viszont mikor Mira ismét Ash-re gondolt, a régi kapcsolatukra, aminek vége - meg amúgy is, határozottan Miram párti vagyok -, tetszett, mert gondolt a következményekre.

    Imádtam, Bo<33

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bo! <3
      Annyira örülök, hogy ez a véleményed a részről, és rólam! <3 Nem tudom, mennyire állná meg ez a blog a helyét könyv formájában, de talán majd egyszer... ;)
      Köszönöm szépen! <3

      Törlés
  2. Azta! Egyszerűen imádtam! Mira és Liam, egyszerűen megunhatatlan páros, de mikor a srác ennyire védelmezte, még jobban megkedveltem :)

    VálaszTörlés
  3. Drága Nessa! :)
    teszentatyaúristen *-* Ez a rész.. nem is tudok mit mondani.. Nagyon jó lett :) Az elején azt hittem, megint összevesznek, de szerencsére nem.. és Liam annyira édes, hogy ennyire védelmezi Mira-t..szegény Harry:( hogy leteremtette Liam.. :) Nagyon várom a kövi részt
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! <3
      Nagyon szépen köszönöm, rettenetesen örülök, hogy ez a véleményed! <3

      Törlés
  4. Drágaság!

    Rég olvastam már úgy valamit, hogy közben a körmöm rágcsáltam, de ez a nap is eljött. Tágra nyílt szemmel ültem a gép előtt, csak egy dolgot nem értek, és kérlek, magyarázd el, mert már agyilag nullának érzem magam így vasárnap estére: mi történt a rész végén?:D /Gondolok itt a szoba két végén pislogásra, meg az áramütés-szerű érzésre./

    Egyébként, még mindig azt tudom neked írni, hogy ez egy nem mindennapi történet, az egyik legegyedibb, amit valaha olvastam, és továbbra is van egy olyan érzésem, hogy valami nagyon nagy titok lappang, valamivel készülsz, és bár nem tudom, mi az, rettentően várom.
    Mira, amennyire az elején szimpatikus volt a hisztijével, úgy kezdem megkedvelni ezt a kis farmerlányt is, akiről időközben kiderült, hogy nem is olyan vattacukor-lány, mint hittük- nocsak, ha az életben is ilyen könnyen meg lehetne győzni az embereket, hogy próbáljanak megismerni valakit, és nem ítélkezni felette...! :)

    Úristen, nagyon nagyon tetszett ez a rész, és már alig várom a csütörtököt. (Hahaa, mikor megyek suliba, már fent lesz a rész, és hidd el, még a vonatról írok neked, a jövő héten nem engedem meg magamnak ezt az orbitális késést! :D)

    Addig próbáld meg nem túlhajtani magad, és kitartást a hétre,
    <3
    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu! <3
      Hű, tulajdonképpen semmi nagy dolog, csak kicsit elszabadultak az érzelmek és főszereplőinkben lassan kezd tudatosulni fizikai értelemben is, hogy bizony van köztük valami nagyon erős.
      Nagyon szépen köszönöm, annyira jó érzés, hogy ezt gondolod a blogomról.
      Kitartás neked is, mindig látom asken, hogy mennyit kell dolgoznod. :( <3

      Törlés