2015. február 25., szerda

41.rész Továbblépni

Sziasztok! :)
Mi újság veletek? Hogy telik a hét?
A részről csak annyit, hogy talán nem mindenkinek nyeri el majd a tetszését, ellenben én - bár az elején rengeteget küzdöttem vele - élveztem az írását. komolyan, hétfő estig borzasztóan szidtam magam, mert nem ment, és a szereplőket, mert Mirával néha nagyon nem ápolok jó viszont, viszont aztán belejöttem valahogy, és azt hiszem, a második felének az írását nagyon élveztem.
Amit még mondani akarok, bár nem szokásom megemlíteni, az a kommentelés. Viszonylag kevés jön, és igazándiból nekem nem ez a legfőbb bajom, nem kötelezhetek senkit sem kommentelésre, de kérhetnék egy kicsit több, bővebb visszajelzést? Nagyon becsülök minden véleményt, de sokszor úgy érzem, a kommunikáció köztem és köztetek eléggé egyoldalú, sokszor nem tudom, mit gondoltok azon kívül a részről, hogy "jó volt". Sajnos én is elég későn válaszolok mindig a kommentekre, de abban a pillanatban, hogy azt elkülditek, kapok róla értesítőt, és elolvasom. Higgyétek el, nagyon sokat jelentene, ha picit részletesebben kifejtenétek a részekről, és az írásstílusomról a véleményeteket, hogy tudjam, min kellene változtatnom, mi zavar titeket. Köszönöm! :)
Nessa. xx

Lehajtott fejjel, villámmal zavartan túrok a salátámba, rádöfködöm a paradicsomot, salátalevelet, fetasajtot, és a számba tömöm. Korábban nem volt ilyen kellemetlen Ashton közelében, amikor otthon voltunk megbeszéltük ezt az egészet, nem kellene rosszul éreznem magam, köztünk már vége mindennek, és ezt ő is tudja, én túlléptem, és remélem, ő is. Mégis számomra ez az egész halálos, Luke próbál beszéltetni, mindenki intéz hozzám kérdéseket, miközben kismalacok módjára esznek, és teli szájjal mesélik az élményeiket, én mégsem tudok csatlakozni hozzájuk. Liamen jár az eszem, azon, hogy úgy viselkedett, mint egy násztáncot járó madár, amely a lehető legfeltűnőbb módon fejezi ki, kit választott párjának.
- Mi a baj? - hajol a fülemhez az öcsém, társaságban nem illik sugdolózni, de most senki nem figyel erre az illetlenségünkre - Csendes vagy.
- Csak elfáradtam - hazudom, tekintete megtalálja az enyém, ő is tudja, hogy hazudok, és nem is bánom. Beszélnem kell vele.
- Ő? - kérdése csupán hümmögésnek hangzik, szemével a nevető fiú felé int az asztal másik oldalánál, s bólintásom nem több, mint egy egyszerű gesztus felé, miközben egy olivabogyót szúrok rá a villámra.
Eltűnődik, majd hozzám hajol és megpuszilja az arcom, mosolyogva döntöm neki egy pillanatra a fejem, ez elég arra, hogy kicsit összeszedjem magam, és csatlakozzak a beszélgetéshez. Az elején nehéz, végül némi puhatolózás után megtalálom a közös hangot a fiúkkal, elvégre ők a barátaim, és Luke mellett nem olyan kínos néhány szót váltani az exemmel.
- Jó éjt! - intek mosollyal az arcomon, s kérdőn pillantok az öcsémre.
- Áthozom a cuccom - villant rám mosolyt, nem is kérdezi meg, hogy akarom-e egyáltalán, hogy nálam csövezzen egész éjjel, hiszen ez egyértelmű. Biccentek, majd eltűnök az ajtó mögött, s rögtön a telefonomra nézek, senki nem keresett. Azon tűnődök, felhívjam-e Liamet, kérdőre vonjam-e amiatt, amit hiszek, vagy ne tegyem, de úgy döntök, ezzel inkább megvárom a testvérem, és talán Niallel is érdemes lesz beszélni róla. Alig gondolok erre, beférkőzik a másik opció is a fejembe, mégpedig, hogy ez az én kapcsolatom, az én barátom, az én problémám, nem az övéké, és Liam a tudatomra hozta, hogy mindent tudni akar.
Luke a táskáját a vállán cipelve lép be az ajtón, a sarokba dobja, majd hozzám lép. Most először vagyunk ketten mióta megjöttek, és olyan jó érzés átölelni őt, hiányzott, és most hogy Liam elment kicsit tartottam is tőle, hogy újra egyedül kell majd lennem.
- Mi a baj? - kérdezi, puszit nyom a homlokomra, majd elenged, és levágódik a szépen bevetett ágyra.
- Vedd le róla a mocskos cipőd! - meglökném a lábát, de az meg sem mozdul, helyette gúnyos pillantással jutalmaz, és lerúgja a csónaknyi méretű cipőit.
- Tulajdonképpen... - elhallgatok, nagy levegőt veszek, s elgondolkozva túrom hátra a hajam. Tényleg van valami konkrét bajom, vagy csak magamnak kreálok problémákat? Boldog vagyok, akkor miért foglalkozok ezzel? Örülnöm kellene, hogy mások előtt is kifejezi a szeretetét, de valamiért mégis kellemetlenül érint, a bunkó és érzéketlen lényem elnyomásával előjött bennem a sajnálat Ashton iránt, hiszen rengeteg fájdalmat okoztam neki.
- Igen? - felül, tekintetéből érdeklődés sugárzik, valóban segíteni akar nekem. Lehuppanok mellé, felhúzom a lábaim és állam a térdemnek támasztom.
- Nem, mármint... boldog vagyok, Liammel tölthettem néhány napot, és az nagyon jó volt, csak... - bosszúsan sóhajtva lököm hátra a hajam, jobbra-balra ingatom a fejem - Te is láttad, mit csinált. Én nem vettem észre Ashtont, ő meg valószínűleg igen, és direkt feltűnően közölte, hogy szeret.
Felnevet, elképedve, tátott szájjal nézek rá, mert van pofája kiröhögni. Sértetten rázom meg a fejem, s már felpattannék, amikor arcán hatalmas vigyorral húz vissza.
- Bunkó vagy! - förmedek rá, válaszul bocsánatkérőn rázza a fejét.
- Ne haragudj - puszit nyom a fejemre, míg én elhúzódok tőle. - Nem téged nevetlek ki, hanem ezt az egészet, nézd, emiatt felesleges rá haragudnod, vagy vitatkoznotok, mert szerintem nem is tudja, miért csinálja ezt. Ez ösztön, védi a tulajdonát - szórakozottan vigyorog rám, kezdek kételkedni az agyi épségében, elvégre ő az öcsém, minimum haragosnak kellene lennie, amiért valaki tulajdonként tekint rám.
- Te is ilyen vagy? Mert ha igen, sürgősen változz meg!
Nevetve rázza a fejét, valami más benne, olyan hiperaktív, és sosem ölelget ennyire látványosan, lehet, hogy ma minden hímneműnek van valami baja. Közelebb hajolok hozzá, összeszűkült szemekkel méregetem az arcát és a szemét, de semmi fura nincs benne, ez megnyugtató, biztos, hogy nem szívott semmit.
- Jól érzed magad, Mira? - húzza össze a szemeit, hasonló arckifejezéssel néz vissza rám, mint ahogy én vizsgálom őt.
- Ezt én is kérdezhetném, miért nevetsz ezen?
- Mert mit akarsz, sírjak? Mira, ne csinálj problémát apróságokból, Liam szeret téged, és egy kicsit féltékeny Ashre, ez nem baj - magához húz, hatalmasat sóhajtva csimpaszkodok a nyakába.
- Én nem akarom, hogy Ashton rosszul érezze magát - motyogom a nyakába.
- Akkor csak mond el neki rendesen, hogy nincs szükség arra, amit csinál, és ne agyalj hülyeségeken - ajkait megnyugtatóan a homlokomhoz nyomja, végigsimít a hajamon, és szeretetteljesen mosolyog rám.
- Régen is ezt csináltam? Ilyen nyafogós voltam? - emelem fel a fejem, elégedetlenkedve pillantok rá, és elhúzom a szám.
- Nem, régen csak simán elviselhetetlen voltál - elképedés ül ki az arcomra, majd a vállába ütök, nevetve húzza össze magát és legközelebb már elkapja a csuklóm.
- Olyan bunkó vagy! - kiáltok sértetten, elrántom a kezem és duzzogva mászok az ágy másik végébe. - Menj innen!
Nevetve vágja hasra magát, próbál közelebb mászni hozzám, de lábamat az arcába nyomva tolom el magamtól. Elkapja a bokám és az ágyra nyomja, majd egy bálna kecsességével vágódik le rám a teljes testével, a tüdőmből kiszakad a levegő, hatalmasat nyögve lökdösöm le magamról, mialatt ő hangosan nevet.
- Szeretlek! - vergődi le magát rólam, kitárja a karjait és fojtogató ölelésbe von.
Kicsalja belőlem, hogy egész testemben rázkódva nevessek, kínozzuk egymást, húzza a hajam, én püfölöm a vállát, de ő a fiús gusztustalanságával is ellenem van, simán képes a fejemre ülni, lekapni a zokniját és azzal fenyegetni, hogy a kislábujját az orrlyukamba dugja. A királykék díszpárnákkal püföljük egymást, visongva ugrok le az ágyról, a párnák repkednek közünk, s gyerekes játékunk egészen addig tart, míg kis híján át nem esek a zongoraszéken.
- Mira! - olyan hangosan ordít fel, hogy szinte biztos vagyok benne, a hangszigetelt falak ellenére hallják még a földszinten is. Elkapja a karom és rettegve szorít magához, érzem, milyen hevesen dübörög a szíve a mellkasában, és néhány másodpercig iszonyú erővel szorít magához. Döbbent kábulatomból feléledve nevetés robban ki belőlem, ezúttal viszont ő néz rém dühösen - Ha átesel azon a szaron, én... Jézusom, menj inkább, fürödj meg, és feküdj le!
- Ez egy jó ötlet - tűnődök el, s megkockáztatok ellépni tőle, de továbbra is erősen szorít magához - Luke...
- Hiányoztál - motyogja. Régebben sosem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget ennek a szónak, de most annyira jó érzés, amikor valaki ezt mondja. A nyakába csimpaszkodok, nagyot lélegzek, és néhány percig csak mozdulatlanul állunk, majd elhúzódunk egymástól, és előkotorom a bőröndömből a pizsamám.
Telefonom a fülemhez szorítom, mosolyogva botladozok ki Luke előtt. Azt sem tudom, merre vagyok arccal, és ki vagyok én, csak megyek amerre húz az öcsém. Érdekes módon amint megcsörrent a telefonom teljesen kiment a fejemből a feltételezésem, és a minimális haragom is elpárolgott iránta. Rendezetlen kontyomból egy kilógó tincset piszkálok, Liam hangja még álmoskás, és annyira édes, bájologva válaszolok a kérdéseire, nevetek rajta, az agyam rózsaszín ködfelhő lepi el, melyen unikornisok rohangálnak és csillámport puffogtatnak mindenfelé, undorítóan nyálasakká váltunk, és ez még csak fel sem tűnik nekünk.
- Te tedd le - harapok már sokadjára az ajkamba, hallom az öcsém reménytelen, elnyújtott, bosszús sóhaját mellettem, de emellett vigyorogva kezdi rázni a fejét.
- Nem, képtelen vagyok rá - édes hangjára szélesedik a mosolyom, zavartan kuncogni kezdek, és a lift falának dőlök. Jézus Mária, mióta hallatok én ilyen hangokat?
- Majd én megteszem - szólal fel az ikrem elég hangosan ahhoz, hogy Liam is hallja. Gyilkos pillantást vetek rá, mely azonnal meglágyul az édes nevetést hallva.
- Bébi, mennem kell, ne haragudj, valami probléma van az erősítőkkel - ajkaim csalódottan biggyesztem le, ugyanakkor szétfolyok a becézést hallva. Ezerszer jobban tetszik, mint a Cica, nem emlékeztet senki másra rajta kívül.
- Mikor beszélünk legközelebb? - kérdezem kissé elbizonytalanodva. A lift ajtaja kinyílik, s botladozva indulok Luke után. Egy kis csoporthoz megy, felfedezem a fiúkat, igen, Ashtont is, de fel sem tűnik, hogy mit művelek a jelenlétében.
- Nem tudom, Cica, nekünk este koncert, és te megnézed a srácokat, talán csak holnap reggel tudunk beszélni egy kicsit.
- Oh - sóhajtok fel kicsit csalódottan, mutatóujjammal a hajam helyett a szám kezdem piszkálni. Csak 1 napja váltunk el, és annyira hiányzik a puha szája, mindene. Egy pillanatra elakad a lélegzetem attól, hogy a szájára gondolok, a hétvége fontos mozzanatai lepörögnek a szemem előtt, és úgy érzem, mentem elvágódok. A szerelem mindig ilyen utálatosan beszippantó volt?
- Péntek - mondja ezt az egyetlen szót, mellyel kizökkent a gondolataim közül, és mosolyt csaj az arcomra.
- Gyere, Mira! - ragad kézen Luke, s öntudatlanul kezdek lépkedni utána.
- Alig várom - motyogom, ösztönösen lehajtom a fejem, tincseim előrehullanak és eltakarják az arcom.
Érdekes, most nem mondja, hogy szeret, de talán nem is bánom, túl sok lenne most ennyi minden, ha kimondaná, és olyan édes, ártatlan, mégis vonzó hangon, ahogy a "péntek" szót ejtette, Luke valószínűleg a hátán cipelhetne tovább. Kábán pislogok fel, tekintetem egyenesen Ashton hátának ütközik, és amint kitisztul a fejem már tudom, hogy talán még a szobában említést kellett volna tennem a tegnapiról. Lepillantok a telefonomra, de már késő, és talán jobb lesz azon a bizonyos pénteken szóvá tenni ezt neki.
- Nem ismerek rád - jegyzi meg az öcsém, kissé kábultan dőlök neki, bocsánatkérően pislogok fel rá. - Olyan undorítóan boldog vagy, Mira.
- Köszi - nevetek fel az őszinteségén, s akaratlanul is észreveszem, hogy Ashton megfeszül előttünk. Az ajkamba harapok, igyekszek nem foglalkozni vele, bár talán pont arra lenne szükségünk, hogy beszélgessünk egy kicsit, és felszínre hozzuk a régen tomboló érzelmeink miatt eltemetett barátságunkat.
- Örülök neki - mosolyog rám, s puszit nyom a fejemre.
A nap nagy részét külön töltjük, ők is interjúra mennek, és én is, majd miután én végeztem a saját katonai haderőmmel a nyomomban visszamegyek a szállodába, és lemegyek a konditerembe. Fülhallgatóval a fülemben a futópadra állok, borzasztó jó érzés a saját tempómban addig futni, amíg bírom. Egy kellemes zuhany után jobb híján megkérem a stylistom, hogy igazítsa meg kicsit a jócskán megnőtt hajam, és alkosson valami szépet a körmömön. Készít rólam néhány képet, melyek közül azt töltöm fel instagramra, amin a legszélesebben mosolygok. Jó érzés, hogy van egy napom, amit többnyire csak magamra fordíthatok. Elbújok a szobámban egy könyvvel a kezemben, és olvasgatok, sorozatot, filmet nézek, majd késő délután készülődni kezdek a koncertre. Nem csípem ki magam túlzottan, sőt, fekete, szaggatott farmert veszek fel, bakancsot, egyszerű, fekete trikót, a derekamra kockás inget kötök. Hajamat egy magas copfba fonom, elégedetten nézegetem a tépett tincseket, szemeim sötéten sminkelem ki, de nem úgy nézek ki, mint egy csicsás karácsonyfadísz, úgy nézek ki, hogy tetszek magamnak. Igen, ez vagyok én, nem a tüll és a csillogás, hanem ez.
Az autóban ülve olyan izgatottság uralkodik el rajtam, mintha 14 éves rajongóként indulnék a koncertre, bár ennek a fele igaz, mert én vagyok a 5SOS legnagyobb rajongója, ez köztudott.
Az aréna egy hátsó ajtaján jutok be a testőrgárdám kíséretében, majd az öltözők keresésére indulok. Már javában készülődnek, beénekelnek, és mindannyian remekül néznek ki a bandás atlétáikban, szűk nadrágokban, tökéletesen belőtt hajjal, széles vigyorral az arcukon, és legszívesebben visongva kapaszkodnék beléjük.
- Mira! - Calum közeledik felém ártatlannak tűnő mosolyával, de igazából ő a legrosszabb mind közül, mindig miatta kerülnek bajba. A gond az, hogy nem lehet rá haragudni, imádni való arccal rendelkezik.
- Cal! - lelkendezek, és a nyakába csimpaszkodok egy ölelés erejéig.
- Csinos vagy - jegyzi meg mosolyogva, majd karon ragad és magával vonszol be az öltöző mélyébe, amelynek azért van egy kis pasis szaga, még ha ők négyen nem is kifejezetten a büdös fajtába sorolhatóak. Michael integet felém, miközben a haját borzolják össze, Luke arcán széles vigyor ül és a hüvelykujját mutatja felém, neki is tetszik a ruhám. Ashton felé mosolygok, nem akarok vele haragban lenni, és nem is vagyunk abban, lelkes mosolyt villant rám, majd feláll a székéből és elindul felénk. Arcomból egy pillanatra kifut a vér, teljesen közvetlenül ölel át, míg én megmerevedek a karjaiban, majd ügyetlenül paskolom meg a hátát. A gesztus csak egy pillanatig tart, majd elhúzódik és felkap egy üveg vizet az asztalról, meglepetten pislogok, nem teszek semmit, csak kicsit elmosolyodva lépek az öcsémhez. Fél szemöldökét kérdőn vonja fel, ő is pont úgy meglepődött mint én, de csak elmosolyodik és kicsit megvonja a vállát. Nem értem, de talán nem is kell logikát keresnem ebben, nem haragszunk egymásra, és pont ő mondta, hogy örül neki ha boldog vagyok.
Legalább olyan széles a vigyorom, mint az övéké, amikor berobbannak a színpadra és egyszeriben mindenek felett ők uralkodnak. Mit sem törődve a hangszálaimmal, meg azzal a hülye dumával, hogy óvjam őket, teli torokból üvöltök, táncolok, dobálom a hajam, borzasztó jól érzem magam, és nem akarom ezt abbahagyni. Azon kapom magam, hogy egy szórakozóhely előtt kászálódok ki a kocsiból utánuk, elsőként rontok be az ajtón és a pulthoz verekszem magam. Mindannyian pörgünk az adrenalintól, ezúttal Luke nem próbál leállítani, talán mert pontosan tudja, hogy ezúttal nem a szomorúság miatt csúsznak olyan könnyen az italok. Érzem, ahogy szétárad bennem az alkohol, levetkőzöm a gátlásaim, kiszabadul az a Mira, akivel nagyon rég futottam össze utoljára. Berobbanok az emberek közé, rángatom magammal a hozzám legközelebb álló személyt, az első percben elvesztem az önkontrollom és az a vesztem, hogy az öcsém is. Nincs aki parancsolgasson, megmondja, hogy most már elég, csak zúdítom magamba az italokat és élvezem a zenét, a függetlenséget, hogy végre nincs senki a nyomomban és azt csinálok amit akarok. Teljesen kiütöm magam.
- A rohadt életbe, Mira! - kis híján elesek, amikor egy kéz fonódik a csuklóm köré és nem engedi, hogy tovább menjek. Ashton tekintete haragosan mélyed az enyémbe, de valamiért ez most annyira mulatságos, az arcomra vigyor kúszik és a mellkasának dőlve nevetek rajta, hosszú, idétlenül göndörödő tincsein és haragos arckifejezésén. - Hogy lehetsz még mindig ekkora idióta?
- Nem vagyok idióta - szemöldököm haragosan húzom össze, nem tudom az okát annak, amiért dühös rám, de nem is érdekel különösebben.
- De, ez vagy! - ripakodik rám túlüvöltve a hangos zenét, majd a könyökömnél fogva húzni kezd maga után. - Nyomás!
- Nem megyek sehova! - cövekelek le, dühösen kiáltok rá, és rángatni kezdem a karomat.
- Mindketten rohadt felelőtlenek vagytok! - a hajába túrva kiált rám, arca megvonaglik a dühtől.
- Most mi a fene bajod van? Ne érj hozzám! - kirántom a kezem az övéből, ezzel együtt megtántorodok, és elesnék, ha nem kapna utánam.
- Az, hogy hulla részeg vagy! Semmi más Miranda, csak ez az egy!
Miranda, sosem szólított így, főleg nem ezzel a hangsúllyal. Valaha a nevem annyira szépen hangzott a szájából, szerettem, amikor reggel megcirógatta az arcom mielőtt elment, szerettem, hogy én voltam az ő kiscicája.
Szomorúan pislogok fel rá, elszúrtam, a francba, a francba, a francba, mindent elszúrtam. Mindent.
Kissé megtántorodok, Miranda, csak ez jár a fejemben. Utálom ezt a nevet, tudja jól, most mégis így hív. A karom után kap, és egy szempillantás alatt a karjaiban találom magam, még csak nem is tiltakozok. Billegve állok a lábaimon, hálát adok, mert nem miniruha és magassarkú van rajtam, esélye sincs annak, hogy villantsak, és bakancsban a borulás esélye is lecsökken. Arcom a mellkasához préselem, mereven áll, csak megtámaszt, nem ölel. Sírhatnékom van.
- Gyerünk, menjünk haza - hangja motyogásnak hallik, holott túlüvölti a zenét.
- Nem akarok - mormogom a mellkasába, atlétája nyakánál kissé kibukik a mellszőre. Olyan vonzó. - Táncolj velem!
- Nem, Ci... Mira, nem lehet - gyengéden megsimogatja a fejem, úgy beszél, mintha egy kisgyerek lennék.
- Kérlek - esdeklőn nézek a szemébe, most először emelem fel a fejem.
- Nem tudok táncolni, még mindig nem - magyarázza, s kissé elmosolyodik. Valóban ügyetlen, de emlékszem, a bulik alkalmával mindig táncolt velem, hagyta, hogy irányítsam, velem mozgott, máskor meg csak a karjaiba kapott és ringatózott velem. Előfordult ez bulik alkalmával lassú daloknál, vagy egyikünk lakásán. Poénkodva billegtünk, majd a karjaiba vont, és ringatott. Annyira tudott engem szeretni, miért vagyok ilyen elcseszett? Mi volt ennél fontosabb? Egy idő után minden.
- Kérlek! - ismétlem, orrom megérinti az arcát, azt hiszi nem veszem észre, hogy kicsit eltol magától.
- De aztán nem tiltakozol, nem hisztizel, jössz velem! - bólintok, kezemet ökölbe szorítom, s eltökélten nézek rá. Mosolyogva, fejét ingatva érinti az öklét az enyémhez.
Lelkesen fogom kézen, s botladozok vele az emberek közé, látom Calt és Michaelt egy csapat lány társaságában, és az öcsém is ott szédeleg körülöttük, meg-megáll és egyedül jól mulat a zenére.
Hátrapillantok Ashtonra, majd felé fordulok, és egyszerre nagyon zavarban vagyok. Csak nézünk egymásra értetlenül, szükségem lenne még egy italra, vagy valamire, túl nehéz a fejem.
- A pia nem neked való - mosolyodik el, a kezét szorongatom, közelebb araszolok hozzá.
- Csak jól akarom érezni magam - motyogom, fejem óvatosan a vállára hajtom.
- És jól érzed magad? - kérdezi ártatlanul, az arcom grimaszba torzul.
- Eddig jól éreztem.
- Nem akarom elrontani az estéd - átfogja a testem, kezét a fejemre helyezi, jobbra-balra dőlünk az üvöltő zene ellenére. Lehunyom a szemem, annyira szeretem ezt, őt. - Nem akarom, hogy butaságot csinálj.
- Nem csinálok - bizonygatom, holott de, ilyenkor mindig azt csinálok, Luke az én józan eszem, de most ő is részegen táncikál.
- Csak féltelek - motyogja, és megpuszilja a fejem.
- Miért? - nagyot nyelek, a nyelvemre kellene harapnom, vagy inkább levágni azt, mindig ezt csinálom. Miért, miért, miért?
- Mert fontos vagy nekem - ezzel mintha egy kis burkot vonna körénk. Nem szólok többet, ő sem, de az ölelésünk valahogy szorosabb lesz, ringásunktól liftezni kezd a gyomrom. Nem tudom meddig csináljuk ezt, de egy idő után megunom, és felbátorodok. Hátat fordítok neki, keze ösztönösen lesiklik az oldalamon, átfogja a derekam. Felveszem a zene ütemét, és megmozdítom a csípőm, abban a pillanatban sziszegve tol el magától, arca megvonaglik egy pillanatra, s karon ragad.
- Elég Mira, visszaviszlek! - hangja ellentmondást nem tűrő, hisztizve cövekelek le.
- Nem akarok menni, bulizni akarok! Miért akarod elrontani az estém?! - újra dühös vagyok, idegesít.
- Nem tudod mit csinálsz! - vádol meg haragosan.
- Nem neked kell helyettem gondolkozni! - kiáltom, s ezzel valahogy sikerem is lesz. Arca megkeményedik, elengedi a kezem, és hátat fordít nekem. Elégedetten mosolyogva caplatok újra a pulthoz, hogy a sarokba söpörjem a gondolataim.
Mindig én voltam a makacs, hisztis, akaratos, de most inkább Ashton az. A hajnalhoz közeledve már nem tudom, ki vagyok én, csak szorongatom Luke kezét és vihogva rángatom magam után, miközben a göndör hajú fiú a vállán támogat kifelé. A többiek is dülöngélnek, de ők ketten képesek a testvéremet terelgetni. Oh, igen, mekkora szégyenek vagyunk mindketten, de főleg én, nőként ilyen részegnek lenni... De nem agyalok semmin, alig vannak gondolataim.
Bárcsak ez vigasztalna akkor is, amikor a wc fölött görnyedve az én komor exbarátom tartja a hajam, és engem is.
- Mondtam - motyogja alig hallhatóan, de nem szemrehányó. Felhúz, nekitántorodok a mellkasának, miközben lehúzza helyettem a wc-t majd a mosdókagylóhoz irányít és hideg vízzel megmossa az arcom. Vonaglok a karjaiban, majd hagyom, hogy megtisztítson, és kijózanítson egy kicsit. A fogmosópoharamba vizet enged, és az állam felbiccentve megitat. Félrenyelek, köhögve, prüszkölve tántorgok, rémülten ütögeti a hátam.
- Csak kicsi kortyokban - utasít, s újra megtölti a poharat. Tudom, hogy innom kell, nem tiltakozok. Sóhajtva teszi le a poharat, a falnak dőlve laposakat pislogok rá. Luke bezzeg nem hányt, csak bedőlt az én ágyamba, és már aludt is.
- Néha annyira kislány vagy még - motyogja, szája megrándul, miközben előrehajol és gyengéd puszit ad a homlokomra. - Jobban vagy?
Biccentek, laposakat pislogva nézek rá, látszólag nem igazán tudja, mit is kezdjen velem, én meg azt nem tudom, hogy ezzel az egész helyzettel mit kezdjek. Miért van itt egyáltalán, miért foglalkozik velem? Luke miatt lehet, hiszen a haverja testvére vagyok. Egy félkarnyi távolságra áll tőlem, bizonytalanul méreget, majd újratölti a poharat és ismét felém nyújtja, iszok néhány kortyot, aprókat nyelek tanulva az előbbi hibámból.
A falnak dőlve nyitom ki a pipereszekrény ajtaját, és egy bontatlan fogkefét halászok ki onnan. A látásom még mindig zavaros, remegnek a kezeim, csak a segítségével tudom kiszenvedni a csomagolásból a fogkefét, melyre aztán fogkrémet nyom. Próbálok úgy tenni, mintha itt sem lenne, mert lassan kezdek rájönni, hogy ismét hatalmas hibát követtem el. Kezét a hátamra teszi, megtart, míg kiöblítem a szám, nélküle valószínűleg a saját hányásomban fetrengenék most valahol.
- Gyere, pihenj most már - gyengéden szól hozzám, mintha csak egy fáradt kisgyerek lennék. Átfogja a vállaim és magával támogat kifelé, Luke kiterül az ágy egyik oldalán, és hangosan horkol. - Talán jobb lenne, ha nálam aludnál, most csak zavarnátok egymást, neki valószínűleg a reggele lesz kellemes.
- Nem - motyogom, kizárt, hogy nála aludjak. Bizonytalan léptekkel indulok az ágy felé, Luke magára húzta az én takarómat is, ruhában terül el az ágyamon. Máskor kizárt dolog lenne, hogy befeküdjek mellé, most viszont nem érdekel, megpróbálom lerúgni a cipőmet, de ez nem ilyen egyszerű most. Megbillenek, kicsi hiányzik, hogy elvágódjak, de akkor a hősöm újra ott terem, belőlem meg feltör a vihogás. 
- Pszt, maradj csendben! - utasít halkan, az ágy szélére ültet és letérdel elém, hogy fürge ujjaival kibontsa a szoros fűzőket és levegye rólam a cipőm. Kezem a számra tapasztva kuncogok, göndör tincsek táncolnak a homloka körül, felé nyúlok és elsimítom a szeméből. Nekem jobban tetszett röviden, bár most már egy kicsit megnőtt, és ezt szörnyen viccesnek találom, míg ő kihúzza magát és felemeli a fejét. Csalódottan ejtem az ölembe a kezeim, figyelem, hogy a bőröndömhöz sétál és felnyitja, egyenesen szembe néz a ruháimmal, a fehérneműkkel, és egy tamponos dobozzal is, de nem törődik vele, a ruhákat kezdi pakolászni, végül előhúz egy hosszú, fehér pólót. Kuncogok rajta, annyira borzasztóan röhejes, hogy a cuccaim közt turkál, és valahol mélyen úgy érzem, ez nem helyes, szégyenérzet támad fel bennem, de nem elég erős ahhoz, hogy az uralma alá kerüljön az agyam. 
- Öltözz át, aztán ígérem, hogy békén hagylak - nyújtja felém a pólót. Ismerős illata van, az arcomhoz húzva szagolok bele, és magamhoz szorítom. A rohadt életbe, mit műveltem?
Kigombolom a nadrágom, majd próbálok lábra állni, de sűrű köd fedi az egyensúlyérzékem, hisztizve lóbálom a lábaim, hátha lerepül rólam a szűk nadrág. Arcán vívódást látok, egy pillanatra behunyja a szemeit, nagyot sóhajt, végül ujjait óvatosan a nadrágom dereka alá csúsztatja, megemelem magam, és elnyílt ajkakkal figyelem, hogy kibújtat belőle. 
Szépen összehajtja, holott tudom, egyáltalán nem szokása ez, mindig én szedtem fel a földről az eldobált, gyűrött cuccait. Amikor visszafordul még mindig ugyanúgy ülök, karjaim olyanok, mintha zseléből lennének, képtelen vagyok leszenvedni magamról az inget és atlétát. Megdörgöli az arcát, melyen kiütközött a borosta, majd hozzám lép, lehúzza a vállamról az inget, ekkor derengeni kezd valami, és kapkodva próbálok lábra állni.
- Csak segítek - nyugtat meg, de nekem nem ez a bajom. Alig egy bugyiban és atlétában állok előtte, ő pedig milliószor látott már ennél kevesebb ruhadarabban is, és ez ijeszt meg. Letekintek a lábaimra, megszédülök, látott úgy, csinosan, és most így, ismét hányinger kerülget. - Mindjárt alhatsz - motyogja, ujjai megfogják a fekete anyagot, és az ajkamba kell harapnom. Leveszi rólam, észlelem, hogy felgyorsul a légzése, a fenébe is, hiszen jobban ismerem őt mindennél és mindenkinél. A fejemre húzza a bő, fehér pólót, belebújtatom a kezeim és máris jobban érzem magam, amikor újra eltakar az anyag, de nem lépek hátrébb. A fejét rázza, kezem a vállán pihen, csak egy ölelést akarok, ezzel valahogy megköszönve azt, hogy gondoskodik rólam, ehelyett viszont végleg felmondom a szolgálatot. A karjaiba rogyok, arcom a nyakához érintem, az ajkaim elnyílnak, és a merevség eltűnik a testtartásából, miközben a karjait a derekam köré fonva megtart.
- Ne haragudj rám - motyogom, homlokom a nyakához érintem.
- De, Mira, haragszom, mert felelőtlen vagy és meggondolatlan.
- Tudom - motyogom bűnbánón, közelebb húzódok hozzá - elszúrtam - suttogom, a hangom sírós lesz.
- Ne csináld ezt velem, Cica, kérlek! - szinte könyörög, fejét hátrabillenti és tekintetét a plafonra szegezi. - Nem tudod mit beszélsz, gyerünk, feküdj le.
- Hiányzol - az ajkamba harapok, egyszerre akarok nevetni, és sírni. Leültet az ágy szélére, lehúzza az én takaróm az öcsémről, s helyette eligazítja rajta a sajátját. Nézem, ahogy gondoskodik róla, és egyre inkább elhatalmasodik rajtam az érzés, hogy én tényleg, igazán, amennyire csak lehet elbasztam mindent magam körül, kezdve azzal, hogy ellöktem magamtól a testvérem, majd kis kellékként tartottam ezt a fiút, míg neki tényleg fontos voltam. Miért csak most jövök rá erre? Miért csak most tudom megbecsülni azt az időt, amit boldogan töltöttünk együtt? 
Óvatosan lefektet, nem törődve a nyüszítésemmel és fészkelődésemmel betakargat, majd egy ideig még guggol az ágy mellett, elsimítja a hajam az arcomból.
- Számíthatsz rám - mondja, de én nem erre vágyok, nem ezt akarom hallani.
- Én nem hiányzok neked - motyogom, kinyújtom felé a kezem és megérintem az arcát, mély, éles lélegzetet vesz. - Megértem.
- De igen, hiányzol, nagyon, de te már nem az enyém vagy, és ennek így is kell lennie - elmosolyodik, de azt még most is tudom, hogy ez nem őszinte. 
Nem az övé vagyok.
- Adj egy esélyt - motyogom fojtottan, szemei elkerekednek, meglepetten túr a hajába.
- Nem, Cica - rázza meg a fejét, s én elfelejtek levegőt venni.
- Miért nem? - kérdezem sírósan, ajkaim elnyílnak a döbbenettől, egy könnycsepp siklik le az arcomon.
- Kérlek, kérlek, Mira, ne csináld ezt! - közelebb húzódik, az ágy szélére vonszolom magam és beletemetem az arcom a nyakába. Hangosan lélegzek, lehajtja a fejét, neki a homlokomnak, és egy ideig így nézünk egymásra. Ajkaim kiszáradnak, az alsót benedvesítem, míg ő remegve vesz levegőt, próbálok előrehajolni, ha megcsókolnám meggondolná magát. Akármennyire is elcsesztem, ő nem haragtartó, és valaha szeretett, adna egy újabb esélyt. - Ne, ne, ne, Mira, kérlek, nem akarom! - szigorúan néz rám, arcom a kezei közé fogja, nem engedi, hogy elérjek a szájáig. 
- Van valaki más, ugye? - nagyot nyelek, csalódottan hanyatlok a párnára, még mindig csorognak a könnyeim.
- Neked nem én kellek, boldog vagy, hosszú idő óta nem láttalak ilyen boldognak, mint Liam mellett - magyarázza, megenyhül a hangja, s én csak döbbenten pislogok.
Liam, egészen idáig egyetlen pillanatra sem jutott eszembe, hogy ő mekkora szerepet játszik az életemben, most viszont szinte megüt a felismerés. Liam, az ő pólóját viselem, az ő illatába temetkezek, nem Ashton lépett tovább, hanem én, vagyis eddig azt hittem, hogy továbbléptem. 

20 megjegyzés:

  1. Sziaa Nessa :)
    Ez a rész egyszerüen fantasztikus volt (mint az összes többi:D) A végén annyira izgultam, hogy lesz-e csók közöttük :D nagyon remélem, hogy Mira nem szakít Liammel a történtek után :3 Amúgy a bakancsos Mirát jobban kedvelem:) Lukeot meg egyszerűen imádom^^
    Amit a legelején írtál.. hát én nem vagyok a szavak embere 1-2 mondatot ha ki lehet húzni belőlem, úgyhogy bár próbálkozok, de ne haragudj, ha rövidek lsznek a kommentjeim. Az írásmódod nagyon jó, semmit nem változtatnék, ez így tökéletes :3
    Xoxo. Sziszi<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy így gondolod! :)
      Nekem nem a hosszúság vagy a fogalmazás a lényeg, csak tényleg fontos lenne a visszajelzés, mert így nem igazán tudom, hogy min kellene változtatnom, valamint szeretném, ha közelebbi kapcsolatot ápolhatnék az olvasóimmal.

      Törlés
  2. Te jóságos, atya, úr , isten. Na ne mááár :'( Most egy kicsit (nagyon) utálom Mirát, miért nem jó neki Liam?! Szerencséjére nem csalta meg, de ez az egész nem volt szép tőle, csalódtam benne...és most szomorú vagyok :(
    Persze kedves Nessa, ettől lesz igazán izgalmas a történeted, mindentől függetlenül csodálatosat alkottál ismét. Imádom a történeted :) További sok sikert és kitartást. Imádunk! xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó neki Liam, csak egy kicsit összezavarodott. :)
      Nagyon szépen köszönöm, én is imádlak titeket! <3

      Törlés
  3. Nessa.
    Először írók neked ugyanis csak tegnap volt szerencsém megtalálni a blogodat. A szokásos LouisTomlinson fanficok kereséssel indítottam a napot és valahogy a tied befurakodott az első oldalra. Gondoltam próba szerencse, megnézem. És lám milyen jól tettem. Kevés olyan író van mint te. Különleges vagy ne feledd. Azért mert nem kapsz elég kommentet az nem azt jelenti hogy rossz amit csinálsz. 4 blogot olvasok rendszeresen és mind szuper de kevesebb komit kapnak mint amennyit megérdemelnék. Te is ilyen vagy. Elképesztő a tehetséged szóval ezt kamataztasd. Vagy mi. :) A lényeg hogy egy szó mint száz IMÁDOM. Mira és Liam kapcsolata különleges. Nem sablonos love story. Van benne bunkóság, szex, pia, bántalom, szerelem. Folytasd hisz ez megéri.
    Elképzelhető hogy egyszer majd könyv formájában fogom olvasni a történeteidet. De ez még a jövő zenéje.
    Sok sikert a folytatáshoz. Engem megnyertél.
    Pussz Barbee <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Barbee!
      És ilyen hamar sikerült elolvasnod az egész blogot? Hűha!
      Először is azt köszönöm nagyon, hogy megnyitottad a blogot, és nem zártad be azonnal. Nem panaszkodok, mert valamikor én is rengeteg kommentet kaptam a részeim alá, csak azért mégis már csaknem 3 éve vagyok jelen itt, és azt hiszem, az emberek már unnak engem, meg a sablonsztorijaim.
      Köszönöm szépen a kedves szavakat, és a biztatást, mindenképp befejezem ezt a történetet is. :)
      Puszillak milliószor!

      Törlés
  4. Szia Drágám! ❤️
    NOS ITT LENNÉK A HARSOGÓ NAGYBETŰIMMEL.
    Kezdeném az elején, de azt sem tudom mit mondjak. Egy kicsit kezdek bepöccenni, amiért Mira nem képes kiigazodni magán, és az érzésein, pedig egyértelmű, hogy szereti Liamet, NAGYON SZERETI, de ez a kis drágámnak sajnos nem esik le, szívesen felvilágosítanám egy kicsit. Tudtam, hogy igazából nem is haragszik Liam-re, és már ezerszer elmondtam, de akkor elmondom ezeregyszer is, hogy irtó cukik, és nem akarok balhét, de tudom, hogy lesz még valami, és kezdek rosszat sejteni. Erre az Ashtonos részre pedig abszolút semmit nem tudok mondani, szerintem elérted vele a kívánt hatást, nálam legalábbis, mert oltárira felhúzott, és MAJDNEM SMÁROLTAK. Miranda, kislányom térj észhez, vagy megnevellek.

    Ui.: Csodálatosan írsz, mint mindig, és ha még egyszer azt mered mondani, hogy szar, akkor átnyúlok a képernyőn!

    Ui.2.: Még mindig imádlak.

    Lauren.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bae! <3
      SZÖRNYEN ÖRÜLÖK A HARSOGÓ NAGYBETŰIDNEK, DE TUDOD, HOGY MEGFELELT VOLNA MINDEZ PRIVÁTBAN IS! <3
      Oh, igen tudom, és egy kicsit élvezem is, amikor kiakadsz miatta, mert engem is a sírba visznek, főleg Miranda,
      Köszönöm szépen, sokat jelent, hogy írsz itt is, tényleg! <3
      Én jobban imádlak! <3

      Törlés
  5. Drága-eszméletlen Nessa!

    Elképesztően tetszett, hogy a rész második felén valóban érződött Mira illuminált állapota, a gondolatai sem voltak józanok.
    Őszintén bevallom neked, szinte már én éreztem Ash szenvedését, hiszen Liam az egyik nagyon jó barátja, aki - mindezek melett - az exbarátnőjével alkot egy párt, és, hogy az egész még bonyolultabb legyen - nekem legalábbis így jött le -, Ash, ha már nem is annyira, és lassacskán nem ugyanúgy, de még mindig szereti Mirát.
    De aki miatt a legjobban aggódom az Liam, képes volt egy webkamerás bizonygatást lerendezni, megverni a tiszteletlen, és kegyetlen személyiedzőt, még csak elképzelni sem vagyok képes hogyan fog EZEKRE reagálni. Mira híres, az egész nem fog nyomtalanul ködbe veszni.
    De valójában attól rettegek, hogy csalódott lesz, talán, mégcsak nem is dühös, és, hogy esetleg egy kis szünetet kér Mira... Mert ugyebár, minden gyönyörű - mennyire számít gyönyörűnek egy kontinensnyi távolság, vagy néhány mérföld? -, édes, és cukormázas volt, erre elképesztő baromság történik - Miranda reszéről -, és... Ahj, és várni kell jövőhét csütörtökig, azért, hogy minden kiderüljön, talán igazam volt-e, vagy csak túlreagálom az egészet.

    Ölellek, Bo<33333

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bo! <3
      Ennek örülök, nem remekelek túlzottan a részeg gondolatok leírásában, de akkor nem lett olyan rossz, remélem.
      Ashton egyelőre csak kicsi szerepeket kap, viszont fontos eleme a történetnek. Annak is örülök, hogy érezted a szenvedését, az volt a célom, hogy ezt kicsit megérezze, mert tényleg nem volt kellemes számára sem ez az egész.
      Liamet majd meglátjátok, én is kíváncsi vagyok rá, hogy végül mit kaparok össze, bár erre picit többet kell várni, mint egy hetet.
      Köszönök szépen mindent, és azt is, hogy ilyen szépen összeszedted a gondolataid!
      Én is ölellek! <3

      Törlés
  6. Drága Nessa!

    Egyszerűen hihetetlenül fantasztikus lett ez a rész is. Már legalább háromszor elolvastam, és egyre jobban tetszik.
    A részről pedig. Nagyon jó. Nekem is olyan testvér kell, mint Luke. Mirával való törődése és féltése is. Olyan jó olvasni, hogy ilyen jól kijönnek. Annyira édesek együtt Mira és Liam. És nem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogják bírni a távkapcsolatot. Éreztem, hogy lesz valami Ashtonnal. Mira annyira felszabadult, tényleg jót tett neki az a pár hét a tanyán. És abban Ashtonnak igazat adok, hogy részegen Mira igen felelőtlen. És hálát adok az égnek, hogy Ashtonnak volt esze. Most nem tudom eldönteni, hogy vajon Mira tényleg nem lépett tovább? Pedig ott van neki Liam.
    Ahj, már nagyon várom a folytatást.

    Ui.: Elnézést a kusza fogalmazásért, de elsőre nem akarta elküldeni.

    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Mónika! :)
      Ne kérj bocsánatot a megfogalmazásért, valami oknál fogva mindig ezt teszi mindenki, de nem kell, nekem minden komment tökéletes. :)
      Nagyon örülök neki, hogy tetszett a rész annak ellenére is, hogy kicsit összekuszáltam a dolgokat. Minden kiderül majd, ígérem!

      Törlés
  7. Drága Nessa! :)

    Egyszerűen, nincs rá más szó mint az hogy tökéletes. MIRA térj már észhez!! LIAM tudod akit annyira szeretsz, de "néhány" alkoholtól már is elfeljetetted vagy mi van!? Nincs Ashton és nem is lesz, hallod Liam van aki szeret és akit te viszont szeretsz, elméletileg.. és mi az hogy csak azt hiszed, hogy tovább léptél, igen is továbbléptél és boldog vagy!!
    Huuu.na kiadtam magamból :)
    Ashton nagyon korrekt volt Mira-val.le a kalappal, hogy nem használta ki a helyzetet..Mira eléggé berugott (XD) Luke-nál jobb testvért nem kaphatott volna.én is akaroook :)
    Fantasztikus, elképesztő, csodálatos és még sorolhatnám mért Te vagy a kedvenc blogirónőm! *-*

    Ui.: nagyon várom a kövi részt!!! :D ;)

    Ui.2: IMÁDLAK <3
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága!
      Viszont szereti, tényleg, csak egy kicsit összezavarodott. Nem hinném, hogy Ash olyan, mint aki kihasználná bármikor is, de akkor örülök neki, hogy rendesnek találod. :D
      Köszönöm szépen, megtisztelő annak lenni! <3
      Imádlak én is!

      Törlés
  8. Drága Nessám! :)

    Elég sok meglepetést okoztál már, azt hittem ezt nem lehet, fokozni, de a hulla részeg Mira tagadhatatlanul szórakoztató. :D Meg is értem, miért élvezted a végére a rész írását, én végig csak kapkodtam a fejem, annyira izgultam, hogy végül is mi fog történni Ash és Mira között így, hogy a leányzó enyhén szólva kissé illuminált, de "nem csalódtam" Ashtonban, de az utolsó utáni pillanatig nem voltam biztos abban, hogy elgyengül-e, és kihasználja-e az alkalmat, vagy nem. Haha, a súcs az volt, mikor Mira egy másodpercre kijózanodott a 'Miranda' megszólításra, majd újra visszaváltott arra a részeg lányra, akit el kellett cipelni a szobába.
    Úri hölgy nem beszél erről, de igazán át tudtam érezni néhány pillanatát az estének, és csak reménykedni tudok abban, hogy Liam nem lesz képes megütni a barátját/barátait, mert abban biztos vagyok, hogy az este nem marad következmények nélkül.
    Meglepődtem, semmi kétség, és azt hiszem, már nagyon nagyon sokadszorra gondolom át, hogy miért is adtad ezt a címet!? Nem lesz semmi dolog ebből "kimászni", úgy gondolom ezt nem egy egyszerű berúgás volt, Mirának legalábbis nem csak az alkohol miatt fog fájni a feje.

    Szent ég. Elképesztő, mint amúgy mindig, és nem győzöm hangsúlyozni, mennyire fantasztikus, amit csinálsz. Most már tényleg akarom azt a dedikált példányt a könyvedből, ha lesz! :D Szóval, remélem többet nem kérdőjelezed meg a tehetséged, mert brutálisan jó minden irományod.

    Nagyon, sőt, még annál is jobban várom a folytatást, már be is van készítve a zsepi arra az esetre, ha úgy alakulnának a dolgok. :) <3

    Imádtam, imádlak,
    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imrusné? Az már nincs? :(
      Haha, szia drága Lu! :)
      Szörnyen örülök neki, hogy tudok még meglepetéseket okozni, hiszen ezt a történetet annyira nem tartom eseménydúsnak.
      Haha, úri hölgy ide, vagy oda, én is rendelkezek tapasztalatokkal, és egyébként örülök neki, hogy sikerült mindenkinek levonni a rész, és az egész részegség lényegét.
      Ha lesz esetleg könyvem, te kapod meg a legelső példányokból az egyiket! :)
      Nagyon szépen köszönöm, én is imádlak! <3

      Törlés
  9. Húúú!Na erre aztán nem számítottam!Nagyon jó lett!Nagyon várom a kövi részt,mint mindíg! :)

    VálaszTörlés
  10. Nessa! Tudom mar sok részre mondtam, de ez a kedvencem. Bar lehet ezt a kovetkezo überelni fogja. Annyira kíváncsi vagyok, vajon elmondja-e ezt Liamnek, vagy ez hogy fog kiderülni. Egyszerűen imádtam a részt es sajnalom.hogy csak most irtam , csak mikor írni akartam, lefagyott a gépem, es nem küldte el... Varom a holnapot hogy megint tesz legyen . Pusziii

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Timi! :)
      Szerintem nem überelte a következő, de nagyon örülök, hogy ez a kedvenc részed, kivételesen ezt én is egészen szeretem. :)
      Köszönöm szépen! <3 <3

      Törlés