2015. február 19., csütörtök

40.rész Bizonygatás

Sziasztok! :)
Először is elnézést, hogy most rakom ki a részt, tudom, mindig reggel szoktam, de sajnos nem tudtam időben befejezni, ezért most kerül ki. Igazándiból nem tartom olyan jónak, kicsit lapos lesz, igyekszem a közeljövőben beindítani az eseményeket. 
Nessa. xx

Az ajkamba harapok, az, hogy pontosan egy hét múlva újra látom nem teszi könnyebbé az elköszönést tőle, ugyanakkor édes, bizsergető izgalommal telít el. Felmerülhetne bennem a kétely, hiszen bevallotta, hogy az előző barátnőjét megcsalta, mégsem kételkedek benne egy cseppet sem. Az elmúlt rövidke 2 nap olyan volt vele, mint egy önbizalom növelő tréning, hiszen legalább százszor elmondta, milyen szépnek tart, de a szavain túl úgy éreztem, tényleg így gondolja. Ahogy néz rám, ahogy megérint, a karjaiban valóban szépnek érzem magam. Emellett azt hiszem, véglegesen elintézte, hogy ne akarjak megszabadulni tőle, nem mintha ez szándékomban állt volna azóta, mióta mindketten visszakerültünk a saját életünkbe.
Karjait körém fonja, állát megtámasztja a fejemen és egy ideig így állunk, arcom a pólójába temetve veszek mély levegőt, majd felnézek rá és viszonzom az arcán bujkáló mosolyt. Barna pillantásai bejárja az arcom, egyik kezével megtámasztja a fejem, másikkal az arcom cirógatja, az ajkaim elnyílnak, lábujjhegyre billenve kérek tőle csókot. Szája finoman tapad az enyémre, gyengéd, az arcomat és a hajamat simogatja, most jön rám a nyafogás amiatt, mert nem akarom hogy elmenjen. Elválik tőlem, ajkaim elnyílva maradnak, behunyt szemekkel dörgölöm az orrom az övéhez, mindketten kicsit összerezzenünk a kopogásra.
- Mr. Payne, az autó lent várja önt, ha kész van, indulhatunk! - az egyik testőrének a hangját hallom, kinyitom a szemeim és pillantásom a bezárt ajtóra szegezem.
- Még néhány perc, Bob! - kiált vissza, a férfi engedelmesen válaszol, majd eldübörög.
Mély levegőt veszek, a kezét szorongatom és nagyokat pislogva nézek fel rá, folyamatosan az alsó ajkamat rágcsálom, akarok mondani neki valamit, valami köszönetfélét, hogy eljött, és mert a védelmemre kelt. Seth tegnap reggel elhagyta a szállodát, felmondták vele a szerződést, soha többet nem kell látnom.
- Menj csak, nehogy probléma legyen - végigsimítok a haján, kezét az arcára vezetem és elmosolyodva megérintem a száját.
- Bárcsak jöhetnél - fejét belefúrja a hajamba és szoros ölelésben tart, mindkettőnkből sóhaj szakad fel. Mélyen belélegzem az illatát, majd nagy levegőt véve lépünk kicsit hátrébb. - Azt szeretném, ha szólnál, ha valami gond van, bármi, Mira, nem számít az sem, ha hülyeség, csak hívj fel és mond el, mindent tudni akarok rólad.
- Oké - az ajkamba harapok, vágyódva nézem az arcát. Elengedés helyett minél közelebb szeretnék kerülni hozzá, a hormonjaim úgy tombolnak, mintha egy tizenéves tinédzser fiú lennék.
Az állam alá nyúlva felemeli a fejem, eltűr néhány idegesítő tincset az arcomból, és egy ideig csak figyel. Gondolkozik valamin, de halvány fogalmam sincs, min, csak néz rám és tekintetével szinte értetlenül fürkészi az arcom.
- Vigyázz magadra, Cica! - mosolyog rám, ajkait a homlokomhoz nyomja, és hosszú ideig tartja ott.
Halkan hümmögök válaszul, arcom a nyakába temetem, mozdulatlanul állunk, élvezem a perceket, hogy a karjaiban lehetek.
- Mond meg a fiúknak, hogy puszilom őket - alig észrevehető sóhajjal húzódok hátrébb, a számat kis mosolyra húzom.
- Kikísérsz? - nyújtja felém a kezét, amit aprót bólintva elfogadok. A táskáját a vállára veti, ellenőrzi, megvannak-e a kulcsai és a telefonja, majd kilépünk a szobából.
A liftben a második emeletig egy idős, tekintélyt parancsoló hölggyel vagyunk, akinek a társaságában egy puszit sem merek adni az arcára, azután ketten maradunk, de tizenöt másodperc sem telik el, mire újra kinyílik a lift ajtaja a földszinten. A torkom összeszorul, szürke Audi áll az üvegajtó túloldalán, mellette Bob várja őt, az autó mögött lányokat pillantok meg transzparensekkel a kezükben, és fotósokat. Tehát valószínűleg nem adhatok majd neki egy utolsó csókot anélkül, hogy címlapra ne kerülne.
Vonakodó lépést tesz előre, önkéntelenül követem, az autó kinyílik előttünk és már kint is vagyunk a tűző napsütésben. Szeretem a napsütést, de most mit meg nem adnék azért, ha inkább a hűvös, légkondicionált szobában lennénk behúzott függönyökkel. Hunyorogva nézek fel rá, elutasítja, hogy Bob elvegye a táskáját, sikoltozás és fényképezőgépek kattogása, a fotósok bekiabált kérdései sértik a fülem, mialatt a semmiből rengeteg nagydarab ember bukkan elő a védelmünk érdekében.
- Menj csak - szorítom meg a kezét, és készülök elfordulni, de visszahúz.
Őt nem zavarja mindaz, ami engem feszélyez, nem lök a kocsi oldalának, vagy dob be a hátsó ülésre, de magához húz és gyengéden csókol néhány másodpercig, mire képes vagyok kizárni a rengeteg embert körülöttünk, és visszacsókolom. Végigsimít az arcomon, búcsúzásul ad még egy utolsó puszit a szám sarkába, majd kinyitom a szemem és nagyot nyelve kibontakozok az öleléséből.
- Pénteken találkozunk, Cica - vigasztal mosolyogva, szája megrándul, amikor egy folytonosan az arcomba lógó tincset a helyére igazít. A kezét nézem, szívem hevesebben kezd verni, odarepülök hozzá és számat az övére szorítom. Meglepetten öleli át a derekam, hangosan felnevet.
- Szeretlek, Liam - motyogom elnyílt ajkai közé. Mély levegőt veszek, már hosszú percek, talán félórával ezelőtt kellett volna beülnie az autóba és elmenni, én meg mindig csak itt szenvedek.
De kimondom, és ezzel leszakad valami a vállamról, ezúttal én mondom ezt utoljára, nem ő, és nem adok neki esélyt arra, hogy válaszoljon. Átverekedem magam a biztonságisok közt, akik csak Liam éles mordulása után jönnek rá, hogy talán utat kellene engedniük nekem. Az üvegajtó túloldaláról kísérem figyelemmel, hogy a táskáját bedobja az ülésre, majd vet még rám egy pillantást és az ujjait megpuszilva int felém mielőtt beszállna az autóba. Kezemet a szám előtt tartom néhány másodpercig, majd az üvegre nyomom, biztos vagyok benne, hogy a tenyerem nyoma ott fog díszelegni, de valamiért nem tud foglalkoztatni. Bob beszáll előre, és az autó lassan elindul, szinte az üvegre tapadva nézem, amíg el nem tűnik a szemem elől. Megint elment, és bár rossz érzésem van, tudom, elment már máskor is, és tessék, visszajött hozzám.
Először nem tudom, melyik államban vagyunk, de még azt sem, melyik kontinensen. A repülő ismerős puffanással érkezik a talajra, elhúzom az ablak elől a napellenzőket és hunyorogva nézek ki a lemenő nap fényeibe burkolózott repülőtérre. Holnap este ebben a városban adja az utolsó koncertet a 5SOS, mielőtt visszamennének Sydneybe a tényleges zárókoncertre, amin nem lehetek majd ott, mert éppen a franciákat fogom az ujjaim köré csavarni. Én elmegyek a koncertjükre, és Luke eljön az enyémre, ami 2 nap múlva lesz, mindez azért fontos csak, mert így rövid időre újra kisajátíthatom magamnak az öcsém, és nem leszek egyedül, nem kreálok majd ijesztő összeesküvés elméleteket. Sms-t küldök a fontosabb személyeknek, ami magába foglalja Niallt és Liamet, az öcsémet, és anyát, majd a telefonom a farzsebembe süllyesztem. Néhányan várnak rám, egy kisebb tömeg az, de nem olyan sokan, mint az egyébként várható, így kivételesen szánhatok időt a dedikálásra, mialatt háromszor rezzen meg szinte egymás után a telefonom.
Sóhajtva dőlök hátra a piros Renault Lattitude puha ülésén, és megnézem az üzeneteket. Luke csupán rövid, tömör "ok" válaszra méltat, míg először Liam, majd Niall is biztosít róla, hogy később felhív. Fejemet az ablak felé fordítom, a mellettünk elsuhanó autókat, és a járókelőket szemlélem, tulajdonképpen mindig ugyanaz történik ilyenkor. A reptérről a szállodába megyünk, mely előtt rengetegen várnak rám, ilyenkor vagy engednek megállni, vagy nem, egészen 2 nappal ezelőttig a lepakolás után jött az edzés, most viszont nem tudom mi lesz, talán egyedül lemegyek majd a szálloda edzőtermébe. Most is minden így történik, engedik, hogy megálljak néhány percre, s amilyen gyorsan csak tudom aláfirkantom az orrom alá dugott papírokat, megölelgetem a lányokat, a biztonságisoknak ellentmondva, s bosszantva őket mindenkivel képet készítek, aki szeretne.
Kissé fáradtan, mégis feltöltődve lépek be a szobámba, nem nagyon nézek szét, franciaágy uralja a szobát, a szekrények elé már lepakolták a bőröndjeim, minden túlzottan steril, de az tetszik, hogy a megszokott bézs, vagy vörös színek helyett a királykék és a mélybarna dominál. Csak ledobom a kistáskám az ágyra, és már épp kibújnék a magassarkú cipőmből, amikor megpillantom a zongorát az ággyal szemben a jobb sarokban. A számban összefut a nyál, lerúgom a cipőmet és leülök a székre, végigsimítok a gyönyörű hangszeren, felnyitom, és lenyomok egy billentyűt. Végigfut a hideg a karomon, nem is tudom megmondani, mikor zongoráztam utoljára, a gitáromon is elég rég játszottam. kézbe. Az egyik kottát a kezembe veszem, tekintetem végigfuttatom a darabokon, majd kinyitom Vivaldi Négy évszakánál, s a tavasz első tételéhez lapozok. Ujjaimat megropogtatom, élvezettel nyomom le a billentyűket, majd kihúzom magam, és a művet kezdem játszani. Az arcomon mosoly ül, mindig is imádtam zongorázni, de jó ideje nem volt rá lehetőségem, és most úgy érzem, az elkövetkezendő néhány napban nagyon sokat fogok itt tölteni a szabadidőmből.
A szemeim lehunyom, feleslegesen van előttem a kotta, egyáltalán nem figyelek rá, valami oknál fogva minden darab, amely egy kicsit is tetszik megmarad a fejemben. A tavasz vidám dallama után Bach "Marcello" darabját kezdem játszani, nem én döntök, a kezem irányít és az elmém egy nagyon mély, eldugott zuga uralkodik el fölöttem.
Nem veszem észre, hogy nyílik az ajtó, semmit sem veszek észre, amíg a darab végére nem érek, s halk taps kíséri ezt. Megpördülök a széken, a menedzserem áll az ajtóban és elégedetten méreget, nem tudom, miért, de zavarba jövök, a hangszerek és köztem mindig nagyon belsőséges kapcsolat volt, ebből kifolyólag nem szeretem, ha néznek, miközben játszok.
- Mira, az autóban hagytad ezt - nyújtja felém a füzetem, melynek látványára a szemeim teáscsészényire kerekednek, elmarom a kezéből és a zongorára dobom, végigcsúszik rajta, de megmentem, még mielőtt lezuhanna, és szétszóródnának a papírok.
- Köszönöm - mosolyom grimaszba torzul, a tekintetéből tudom, hogy elolvasta a szövegeket.
- Úgy látom, ontod magadból a dalokat az utóbbi időben - jegyzi meg, s nagyot nyelve bólintok - szeretném majd alaposabban átnézni őket, és elküldeni a kiadónak a megfelelőket.
- Micsoda? - rebegem meglepetten, elnyílt ajkakkal. - Szerettem volna megmutatni párat a zenei producernek, de nem volt hajlandó megnézni őket.
- Most hajlandó lesz, néhány dalod különösen tetszik, folytasd csak a munkát velük, hamarosan nem lesz szükséged dalszövegírókra - büszkén paskolja meg a vállam, a döbbenettől sokkosan aprót bólintok. - Jó tett neked a nyaralás, és hogy megismerted Liamet - biztató mosolyt villant rám, nem emlékszem rá, hogy ő korábban is ilyen volt-e velem, vagy csak mostanság.
- Christian! - szólok utána mielőtt kimenne - A zongora...
- A szoba hangszigetelt, játssz csak rajta nyugodtan - barátságosan biccent, majd becsukja maga után az ajtót.
A zongorára dőlök, karom alatt a billentyűk érdekes hangokat adnak ki, eluralkodik rajtam az idegesség és az izgatottság egy furcsa keveréke. Kiadhatnék egy lemezt csak a saját dalaimmal, de a füzetben lévő majdnem összes dal Liamről szól, akarom én, hogy ő is hallja ezeket? Azonnal tudná, hogy róla van szó.
A telefonom rezegni kezd a zsebemben, Niall úgy időzít, mintha csak tudná, hogy most beszélnem kell vele. Az egyik közös képünk a hívóképe, de ennek nézegetése helyett rögtön felveszem.
- Hű, Mackenzie, de gyorsan felvetted! - nevet bele a fülembe, hangjára azonnal mosoly szökik. - Mi újság?
- Niall! - lelkendezek, az arcomra széles mosoly szökik.
- Mira! - vinnyogja hasonló lelkesedéssel, másodperceken át csak nevetve örülünk egymásnak. - Mesélj nekem!
- Egyszer volt, hol nem volt, ahol a kurta farkú malac túr...
- Semmiféle kurta farokról nem akarok hallani - magyaráz közbe, míg én harsányan felnevetek - Boldog vagy, Mackenzie?
- Igen - hümmögök, lehajtom a fejem, aléltan túrom hátra a hajam.
- Rángassam ki belőled a szavakat, vagy hajlandó vagy magadtól is beszélni? - kérdezi, s a válaszom ismét csak kuncogás. - Te egy vihogós liba lettél! - vádol meg felhördülve.
- Mire vagy kíváncsi? - uralkodok a vidámságomon, szélesen mosolyogva türtőztetem magam.
- Van valami, amiről tudnom kellene? - látom magam előtt, ahogy felvonja a szemöldökét, s tűnődve húzza el a száját.
- Lehetséges most, hogy videóra váltsunk? - kérdezem, mert látni szeretném az arckifejezését is.
- Aha - válaszol lelkesen, szinte egyszerre váltunk át a videó telefon opcióra. Mindkettőnk arcán széles mosoly ül, amikor megpillantjuk egymást. - Milyen szép vagy, Mira! - jegyzi meg kedvesen. Megfordul a fejemben, hogy talán Liam parancsolta meg neki, hogy bókoljon többet, végül elvetem az ötletet.
- Köszi - rámosolygok, kicsit visszafogottan. - Mennyit tudsz?
- Liam amint visszajött letámadott azzal, hogy miért nem szóltam arról, mit művelnek veled. Mit mondhattam volna neki, nem tudtam, hogy ez ennyire borzasztóan komoly. Mármint... elcsesztem, azt hittem, megoldod egyedül, mert ezt mondtad nekem - bocsánatkérően, fájdalmas ártatlansággal néz rám, majd nem sokkal később elkomorul. - Megérdemelt volna még néhány ütést!
- Ne erőszakoskodj, annyira nem te vagy - elmosolyodok, feszülten biccent és a hajába túr.
- Legközelebb, ha bármi ilyen lesz nem fogok tétlenül ülni! - figyelmeztet, engedelmes bólintásom látva újra elmosolyodik. - Van valami, amiről tudnom kellene, Mackenzie? Liam szokatlanul szűkszavúan mesélte el a programotokat - az arcom pírba borul, kíváncsiskodva hajol bele a kamerába.
Fejem a tenyerembe ejtve kezdek nevetni, eltakarom vörös, égő orcáim. Tudom, hogy tudja, és Istenem, akármennyit is tud rólam, az annyira ciki! A barátjáról van szó, bizonyára ezerszer többet tud róla, mint én, és mi van, ha Liam is mond neki dolgokat? Talán mindkettőnk szemszögéből tud majd mindenről. Szükségem lenne egy rendes barátnőre, akivel vihogva kibeszélhetném Liamet, nem pedig ilyen "ez megőrült" kifejezéssel ráncolná a kusza szemöldökét a nevetésemre, és pirospozsgás arcomra.
- Nem hinném, hogy tudnod kell róla - nevetek rá, korábbi kifejezése helyett mosolyogva fürkész.
- Boldognak tűnsz - jegyzi meg, szeretetteljesen néz bele a kamerába.
- Boldog vagyok, Niall - visszamosolygok rá, arckifejezése ismét változik.
- Jó ezt hallani és látni, még ha ilyen messze is vagy.
- Elmondtam neki - bököm ki, egy hosszú tincsem az ujjamra tekergetem.
- Mit mondtál el? - ráncolja a homlokát. Néha olyan borzasztó lassú a gondolkodása.
- Hogy szeretem - bököm ki alig hallhatóan, szája kissé tátva marad.
- Mit?
- Szeretem - ismétlem, nagyokat pislogok rá. Olyan hihetetlen ez? Szeretem, nincs mit bonyolítani rajta, szerelmes vagyok belé.
- Tudom, de... kimondtad? Hangosan, hallotta?
- Többször is - az ajkamat harapdálom, kábultan pislog nagyokat. - Hallotta, igen, válaszolt is.
- Hű, a minimum, hogy virágot küldtök nekem azok után, hogy összehoztalak titeket, és most elparancsoltam hozzád - arcán széles, elismerő vigyor ül megjátszott önelégültséggel.
Hálásan pislogok rá, valami oknál fogva nem jön a nyelvemre semmi csípős megjegyzés.
- Egyébként valamiben a véleményedre vagyok kíváncsi - tekintetem lesütve kezdem piszkálni a telefontokom.
- Állok rendelkezésedre bármiben! - vágja rá lelkesen, látszik rajta az öröm, mert bízok benne.
- Nem nagy dolog, csak egy kicsit mégis tartok a reakcióktól. Írtam néhány dalt az elmúlt hetekben, ma pedig a kocsiban felejtettem a füzetem. A menedzserem megtalálta, és elolvasta őket, most pedig azt akarja, hogy elküldjük őket a kiadónak. Lehetne egy saját dalos lemezem, de a dalok többségének Liamhez van köze, félek a reakciójától - az egyik gyűrűm piszkálom az ujjamon, Niall arca egyszerre meglepett, és csodálattal teli.
- Mira, vannak saját dalaid, gondolom tudod, milyen jó érzés, amikor egy stadionnyi ember üvölti veled a szöveget - válaszul kissé elmosolyodva bólintok, hiszen igaza van. - Liam miatt teljesen feleslegesen aggódsz, dagadni fog a mellkasa a büszkeségtől - egymásra nevetünk, annyira szeretném, ha itt lenne.
- Hiányzol - sóhajtok fel, szája picit megrándul, de mielőtt válaszolhatna megcsörren a telefonom, Liam az.
- Menj csak, szerintem most jött fel a konditeremből, majd beszélünk később - megértően mosolyog rám, vonakodva nézek a telefonomra. Napok óta kicsit elhanyagolom Niallt. - Menj, Mira! - parancsol rám nevetve, a telefonom abbahagyja a csörgést.
- Tud várni - bizonygatom, mire haragosan húzza össze a szemöldökét.
- Nem, nem tud. Kérlek, menj, már zavarsz!
Nevetve rázom meg a fejem, rendeződnek a vonásai és már szépen kér.
- Pénteken veled akarok lenni - közlöm, szemei felcsillannak, lelkesen bólint.
- Majd osztozunk rajtad - vigyorog szélesen. Tényleg annyira, annyira hiányzik hogy megöleljem, együtt nevessünk valamin, beszélgessünk, hiányzik az a boldog, elégedett kisugárzása. - Te is hiányzol nekem, Mackenzie, de most már húzz el!
- Szia - mosolygok rá lágyan, ugyanígy néz vissza rám egy kamerán keresztül Amerika másik feléből.
- Én is szeretlek ám, Mackenzie - jegyzi meg halkan, az ő szeretetteljes pillantása ezerszer másabb, mint Liamé, de ugyanolyan sokat jelent.
- Én is téged - válaszolok halkan. Elköszönünk, majd a telefonom újra vad csörömpölésbe kezd, ezúttal már felveszem, mialatt integetve elköszönök Nialltől.
- Hahó Mr. Türelmetlen, rosszkor hív, épp egy másik hímnemű társaságában élvezem ezt a csodálatos délutánt - búgom saját belátásom szerint szexin.
- Mi? - válaszol döbbenten, halkan kuncogni kezdek.
- Niallel videóchateltem, ne haragudj - nevetem el magam, tincseim az ujjaim köré csavargatom.
- Velem is - kéri kissé gyerekes hangon.
- Ráérsz? - kérdezem eldőlök az ágyon, élvezettel simogatom meg a mélykék ágytakarót.
- Rád - az ajkamba harapok, meglepően, zavaróan szerelmesen viselkedünk egyre nyálasabbak leszünk, és nem tudok ez ellen semmit se tenni. Nem is biztos, hogy akarok. Leteszi, döbbenten pislogok egyetlen másodpercig, majd videófelkérést kapok. Hirtelen felülök, ujjaimmal vadul kifésülöm a hajam, megpaskolom az arcom, majd elfogadom.
Lélegzetem néhány pillanatra eláll, arca kissé kipirult, izzadt, és nem visel pólót.
- Lélegezz - jegyzi meg felettébb poénosan, barna szemei mohón méregetnek.
- Egy pillanatra mintha éreztem volna a szagod is - fintorodok el, hogy leplezzem a zavarom. Hangosan nevetni kezd, erre a hangra édes borzongás fut végig rajtam. - Én is mennék kondizni, de ti férfiak feltartotok.
- Kérlek, küldj majd egy képet, miután végeztél - elképedve nézek rá, úgy tűnik, nem poénkodik, száját perverz mosolyra húzza.
- Payne! - eltakarom az arcom, nevetve lesek ki a tenyereim mögül.
Ártatlan mosolyra húzza a száját, nagyokat pislog, mint egy ártatlan gyerek. - Ne fantáziálj rólam!
- Kicsit későn szólsz - sunnyog el egy mosolyt.
- Jézusom! - elveszem a kezeim az arcom elől, a fejemet rázva nézek rá. - Minden rendben volt az úton?
- Terelj csak, szerintem is szükséges  - először nem esik le amit mond, majd ismét felnevetek. - Igen, mondjuk meglehetősen nagy volt a csend, és unatkoztam. Te is rendben megérkeztél, mikor lesz koncerted?
- Holnapután - kínoz a felismerés, hogy hiába nyúlok a képernyőhöz, nem tudok elsimítani a haját a homlokából, és a mellkasát sem érinthetem. - Reggel megérkeznek a fiúk, este pedig koncertet adnak.
- A fiúk? - kicsit felvonja a szemöldökét, neki is az jut eszébe, ami nekem, Ashton.
- Igen - hümmögök, és észrevétlenül Luke felé terelem a témát.
- Nem fura, hogy az ikred is ilyen életet él? Együtt nőttetek fel, és még a szakmában is osztoznotok kell - eltűnődök a kérdésén. Szeretem benne, hogy nagyon sokszor elgondolkodtató kérdéseket tesz fel, és őt tényleg érdekli a válaszom.
- Régen talán zavart, de most... Nem is tudom, nem gondolkoztam még ezen. Nem igazán mozgunk egy stílusban, meg amúgy is, eddig elfért két Hemmings is egy szakmában.
- Tudod min gondolkoztam, Cica? Te kőkemény rock dalokkal indultál az X-Factor selejtezőin, hogy lett belőled ez? Ne érts félre, mert tényleg hihetetlen vagy, kimagasló az egész szórakoztatóiparban, de megnéztem rólad néhány amatőr koncert videót. Tüllös szoknyákban és bodyban ugráltál, de tegnap megint más voltál. Rock dalok helyett inkább R&B és Pop jellemez, ezt te akartad, vagy ilyenné tettek? - csupa érdeklődéssel és kíváncsisággal néz rám, kusza gondolataim vadul próbálom egy egésszé varázsolni.
- Azt hiszem, a kettő közt. Nem így indítottam, de hosszú ideig nem voltam képes használható dalok írására, a kiadó viszont leszerződött velem. Dalszövegíróktól kaptam a Lights szövegét, és egy demót a hanganyaggal. Mire kézhez kaptam, már megvették, és ha akartam se változtathattam volna a döntésen, kellett egy dal, és ez elindított. Jobban érzem magam, ha bakancsban, szakadt nadrágban, és kockás ingben dobálhatom magam Luke női alteregójaként és énekelhetem a 80%-ban szexről szóló dalaikat, de már ez a stílus is az enyém. Nem tehetem meg, hogy egyik napról a másikra rózsaszín tüllfelhőből tetovált, festett hajú rocker leszek, de lassan talán ötvözhetem a kettőt, ezen vagyok jelenleg - hagyom, hogy az ujjamra tekert tincsem lehulljon, és újra szögegyenesen csatlakozzon a hajtömeghez.
- Eszméletlen dögös lennél úgy, ahogy mondtad - fakad ki, szemeim kissé elkerekednek. Már megint ez a szó, dögös.
Válaszra készülök, de úgy tűnik, ez a nap tele van meglepetésekkel. Az ajtóm olyan erővel csapódik ki, hogy ijedtemben megugrok és eldobom a telefont, ám robbanó gránát helyett Michael Clifford, hátán Calummal használja landolásra a testem, miután a nevemet ordítva száguldanak be.
Hangosan felnyögök, kiszabadítom a testem alá szorult lábaim, úgy terülök el alattuk, mint egy palacsinta.
- Mira! - kapálózva elérem a telefonom, nyögdécselésem hisztibe csap át. Csak röhögnek, miközben partra vetett halként vergődök alattuk. - A picsába már, engedjetek el, seggfejek! - üvöltöm, amennyire tudom átdobom magam a másik oldalamra és ütést mérek a vihogó Calum vállára.
- Szálljatok már le róla, marhák! - Luke a megmentőm, lerángatja őket rólam, felemelem a telefonom, ezzel kissé megnyugtatva pánikrohamba esett barátom.
- Szia Liam! - köszönnek kísérttetiesen egyszerre. 
Ülőhelyzetbe tornázom magam, Liam tekintete egy ideig gyilkos, majd Calum vihogására ellágyul.
- Ne öljétek meg a barátnőmet, kérlek! - Luke arrébb dúrja az ágyamon fetrengő fiúkat, hosszú karjait körém fonja és gyermekies puszit nyom a hajamba.
- Mit kerestek itt? - fordulok kicsit felé, megpuszilom az arcát, mire elfintorodik.
- Ennyire ne örülj nekünk - grimaszol, majd elneveti magát. - Miattad kicsit hamarabb jöttünk, a tesókámmal akarok lenni - elmosolyodok, Liam arcára is mosoly kúszik, majd oda is fagy.
- Nem is zavarok, legyetek csak együtt - megrándul az ajka, próbál mosolyogni, de annyira nem megy neki.
- Nem zavarsz - mosolyog rá Luke, kíváncsian hajol előre, kérdezni akar valamit, de Liam a szavába vág.
- Megyek, lezuhanyozok, este beszélünk még, Cica! Szeretlek - hangja magabiztos, kicseng belőle a valódi szeretet, de mégis valamiért más. Beszélni akarok még vele, de a fiúk rosszkor rontottak be, és attól félek, emiatt megsértődött.
- De most... - felpattan, bár még nem nyomja ki a kamerát, elkeseredetten, kicsit megbántódva köszönök el - én is szeretlek, Liam.
Visszamosolyog rám, ugyanakkor mégis ott bújkál valami a tekintetében. Int, majd a telefonom képernyője elsötétedik, ezzel együtt pedig Michael heves magyarázásán, és Luke szeretgetésén túl szinte megszúrja a fülem Ashton hangja.
- Szia Mira - a fejemben azonnal összeáll a kép, engem túlságosan lefoglalt Liam, aki valószínűleg már látta őt. Az egész hirtelen lelépés és a szeretetének furcsa, látványos megnyilvánulása Ashtonnak szólt. Megmerevedek Luke karjaiban, egy részem elönti a csalódottság, amiért Liam ilyen gyerekes, ugyanakkor eszembe jut, hogy legutóbb egész nyugodtan viselkedtek egymás közelében, és ahogy kezdem törni a fejem rájövök, akkor vevő voltam Liam minden mozdulatára, és csak azon gondolkoztam, szegény Ashnek milyen lehet ezt nézni. Nem tűnt fel, hogy talán szándékosan csinálja, hogy bizonygassa, az exem orra alá dörgölje, hogy most már az övé vagyok.

10 megjegyzés:

  1. Sziaaa
    ez a rész is eszméletlen lett, egész nap erre vártam^^ most ezen fog járni az agyam, hogy Liam tényleg Ashton miatt csinálta-e :o Jajj már most várom a jövőhét csütörtököt. Imádom, ahogy írsz!
    Xoxo. Sziszi<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen, nagyon örülök, hogy tetszett! :))

      Törlés
  2. Drága Nessa! :)

    Jajj ne, kérlek ne csináld. Ne legyen bonyodalom, jók így együtt *-* a francba Liam, mért kell ilyennek lenned :/ Annyira jól írsz, imádlak <3 Csütörtököt akarooook ;) :D
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Oh, pedig lesz! :D
      Köszönöm szépen, én is imádlak!

      Törlés
  3. Imádtam, mint mindig. Lesz majd benne egy nagyobb összekapás a két főszereplő között? Egy kicsit hiányoznak viták :))

    VálaszTörlés
  4. Drága Nessa!

    Odavagyok ezért a részért. Már alig várom, hogy Mira találkozzon Niallel. Örülök annak, hogy Luke-ék ott vannak. De van egy olyan érzésem, hogy még lesznek bonyodalmak Ashton miatt. Jaj, már alig várom a csütörtököt. :)
    Mónika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Jól érzed! :D Örülök, hogy tetszett a rész!

      Törlés
  5. Drága Imrusné! :)

    Nos, ahogy ígértem a lemaradásaimmal kapcsolatban... :)
    Továbbra is elbűvölőnek tartom Miráékat, Liam ellenállhatatlan seggfejsége ellenére, hiszen voilá, íme a talpig úri ember, aki megvédi a barátnőjét bármitől, aki bókokkal halmozza el, végül gusztustalan mód mások orra alá dörgöli, kinek mi "jut". Szomorkodhatnék, és kifakadhatnék, hogy miért kell így viselkednie, de szégyen- nem szégyen, valahol mélyen, legbelül hiányzott ez a Liam, aki uralkodni akar, és azt is teszi. Ezért már most alig várom, hogy Mira és Niall találkozzanak, hogy megtudjam, mi sül ki ebből az egészből, és hogyan reagál Ashton, hiszen most már csak tesz valamit!:D Eddig olyan kis szende volt a többiekhez képest, diszkréten örült más boldogságának, de a helyében már én rég jelenetet rendeztem volna.
    Elképesztően várom már a jövő hetet, és remélem, sikerül kipihenned magad! :)
    / Furcsa, mindig ezt kívánom, annak ellenére, hogy nyilván senki sem tud pihenni mostanában. Mindegy, attól még rengeteg kitartást neked!:) / <3

    Ma már utoljára,
    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Lu!
      Haha, mindig annyira megmosolyogtat az Imrusné megszólítás! :)
      Ellenállhatatlan seggfejség, ez tetszik, senki nem illette őt még ezzel.
      Mindig szörnyen örülök, ha valakinek sikerül elnyernem a tetszését, és annyira boldoggá tesz, hogy mindig írsz néhány sort, tényleg! Köszönöm! :)
      Kitartást neked is! <3

      Törlés