2014. október 28., kedd

24.rész Nagy lépések

Az apró lépéseinkből egyre nagyobbak lesznek, s ahogy a furgon hátsó ülésén ülve kifelé nézek az ablakból kissé elszorul a torkom. Emberek közé fogunk menni így. 
Egyik kezemben a cédulát szorongatom, amelyre az van írva mit kell vennünk, a másik viszont kellemes simogatásban részesül. Azt hiszem, a lassan 2 hetes kapcsolatunk még mindig meglehetősen bizarr hatást kelt főleg úgy, hogy míg reggel egyre hangosodó vitába keveredtünk, addig most a fejem a mellkasán pihen. Liam még mindig az egyik legbosszantóbb és értetlenebb ember, akivel valaha összehozott a sors, csakhogy mialatt ezzel képes felbosszantani, úgy meg is nevettet, s sokszor már a dühtől ordítozva, mégis nevetve csépelem. Hát így zajlanak a vitáink, először csak szóváltásba keveredünk, majd kiabálunk, durva szavakkal dobálózunk, majd ugyanezt folytatjuk csak már félig-meddig röhögve, míg én ütéseket mérek a mellkasára. Végül mindig ő vet véget ezeknek azzal, hogy a hátára kap és rohan velem két kört az udvaron, nem tudom, mi olyan hatásos ebben, de utána már egyből máshogy állunk egymáshoz.
Egyetlen egyszer voltam bent a "városban" azon az ominózus délutánon, amikor Harry majdnem vett nekem egy kutyát. Néha még mindig úgy gondolom, a kutya megakadályozhatta volna, hogy ez a sorcsapás befurakodjon az életembe, de speciel most éppen inkább őt választom. Fejét a vállamnak támasztja és halkan motyog valamit arról, hogy jó az illatom, majd felnéz, amikor beérünk a lakott területre. Még mindig furcsa, hogy van a világon olyan város, ahol ennyire... régies minden. Mondjuk ez talán nem is meglepő, hiszen többnyire idősebb, középkorú emberek élnek itt, akiknek a gyerekeik már bizonyára elköltöztek.
- Megvan a lista? - kérdezi Mrs. Wood, szétnyitom az ujjaim és megmutatom a cetlit. Az autót leállítja a fűszeres bolt előtt, ahol egyszer már jártam, s arról kérdez, van-e nálunk készpénz. Kísértetiesen olyan ez a helyzet, mint amikor Harryvel mászkáltam itt. - Másfél óra múlva itt találkozunk - pillant ránk mosolyogva, majd Liam kiugrik a kocsiból és lovagiasan megkerülve kisegít belőle engem is. Az ujjaink gépiesen fonódnak egymásba, majd ahogy útnak indulunk egyre közelebb kerülünk egymáshoz, s a kis bódék közt sétálgatva már a derekam fogja át, miközben rá-rápillant a papírra, s megáll, hogy ő vegyen néhány dolgot. Tulajdonképpen itt ő vásárol, én csak andalgok mellette.
- Mira - húz vissza finoman maga mellé, amikor ő lecövekel az édességeknél, én meg tovább sétálnék. - Gyere, válassz valamit.
- Uhm - harapom be az alsó ajkam, s lepillantok magamra. A nadrágom egyre szűkebb, a s szándékosan olyan pólót viselek, ami nem hagyja láttatni a zsírpárnákat a hasamon. Kinyitom a számat, hogy tiltakozzak, de tekintetével áthatóan vizsgál és azt sugallja, nehogy ellenkezzek vele. - Nem, köszi.
- Nemár - neveti el magát, szorosan a mellkasához húz, miközben szavait az eladóhoz intézi és kér két fajta gumicukorból.
- Nincs nálam pénz, Luke letiltotta a kártyáim és a pénztárcámban csak font van - magyarázom, mire szemöldökét kissé értetlenül ráncolja össze.
- Nem gondoltam, hogy neked kell fizetni - simít el az arcomból egy kósza tincset. Akárhogy is tiltakoznék, mindig keresztbe tesz nekem. - Lehet, hogy bunkó vagyok, de azért ennyire nem.
- Nem kérek semmit - motyogom, a fejét rázza és arról érdeklődik, melyik a legfinomabb édesség. Hiába magyarázok, hiába bökdösöm a mellkasát arra ösztönözve, hogy figyeljen rám, s hiába hagyom ott, 2 perc múlva már egy csomag nugátos csokival a kezében lohol utánam. Elkapja a derekam és visszahúz magához, akaratlanul is arra gondolok, biztosan érzi ő is, hogy a derekam nem túl keskeny, s az alkatom kezd túlzottan... puhává válni.
- Muszáj makacskodnod? - nevet ki, amikor ficánkolni kezdek a karjaiban. - Mira, ez csak egy kis csoki. - Fejemet felbillentve nézek a szemébe, felsóhajtok és átölelem magam, hogyne Mr. Szálkás felsőtestnek ez csak egy kis csoki, nekem viszont nehezebb lesz ledolgozni a felcsúszott kilókat. - Mi a baj? - barna szemei összeszűkülnek, kezét az arcomra helyezi és érdeklődve vizsgál. Lesütöm a tekintetem és nógatom, hogy menjünk tovább, de nem mozdul. - Hé, izé, csak szerettem volna venni neked valamit, tudod...
- Nem baj - szakítom félbe a magyarázkodását, s puszit nyomok az arcára. - Aranyos vagy.
- Nem szereted a csokit? - kérdezi kissé csalódottan, elindulok, míg ő  karjait bágyadtan lógatja maga mellett, miközben lohol utánam.
- Semmi bajom a csokival, Liam - magyarázom, mosolyt erőltetek az arcomra és idegesen kezdem húzogatni a felsőm.
Megtorpan, egy helyben lecövekel és áthatóan méreget egy darabig, mielőtt átszelné a köztünk lévő távolságot és puszit nem nyomna az arcomra.
- Szép vagy - motyogja, a zacskókat az egyik kezébe fogja, a másikkal megfogja az én kezem és puszit nyom az ujjperceimre.
A hajam az arcomba hullik, pírt idéz elő ezzel a rövid mondatával, s mikor már azt hinném, véget ért ez a téma, előkap egy darabka csokit a zacskóból. laza mozdulattal dobja a szájába, majd szemei elkerekednek és élvezettel hümmögve pislog rám.
- Mira, ezt muszáj megkóstolnod! - dugja az arcomba, fejemet tüntetőleg fordítom el. Nehéz nemet mondani. - Légyszi!
- Nem kellene, nézd, te talán eheted ezeket, de én meghíztam, nagyon leszúrnak majd érte - harapdálom az alsó ajkam, leereszti a papírzacskót és kissé megdöbbenten néz rám.
- Meghíztál? - szalad fel a szemöldöke, arcán színtiszta értetlenség uralkodik. - Cica, szerintem nagyon csinos vagy.
Hümmögök, jelezve ezzel, hogy nem értek egyet, hajamat hátrasimítom és kezeimmel idegesen babrálva ballagok mellette.
- Nekünk is vannak ilyen problémáink, ezért kell gyúrnunk meg mindenféle hülyeségeket művelni. A lépcsőzés a legrosszabb, de van, hogy furán ugrálva kell táncolnunk - tesz idétlen mozdulatokat, majd elneveti magát. - Nekem se kellene ilyeneket zabálni, de ők küldtek ide, szóval akkor miért ne? Téged feszélyez az, hogy nem vagy csontkollekció, vagy másokat?
És nem tudok választ adni a kérdésére.
Ajkaim válaszra nyílnak és mégsem mondok semmit.
- Jól érzed magad a bőrödben? - húz magához, átölel és az orrom előtt húz ki egy hosszú gumicukrot az egyik zacskóból. - Mert szerintem baromi dögös vagy.
Elnevetem magam, arcom belefúrom a vállába és örülök, hogy nem követelőzik válaszért. Vonakodva, végül amikor az oldalamat kezdi csikizni és a gumicukrot addig lengeti a szám előtt, míg valahogy a nyelvemhez nem ér, elfogadom az édességet és halkan mormolva rágcsálom el. Az arcára határtalan boldogság és büszkeség ül ki, szinte azt várom, hogy megtapsoltassa magát.
Egy gumicukor, majd egy másik, s valahogy a csokiból is tuszkol a számba és egyszerűen nem hagyja, hogy megálljak. Saját magába is tömi az édességet, s mindig lenget 1-1 újabbat a szám előtt. Megnevetett, s a számba nyom egy kocka csokit, beszéd közben hipnotizálni próbál egy gumikukaccal és valahogy mindig belevarázsolja a számba. A vásári zajban nem vagyunk túl feltűnőek, ugyanakkor a saját kis szféránkban visszhangot ver a kacagásunk. Jó vele lenni, látni, ahogy önfeledten nevet és akaratlanul is úgy mozdul felém, ahogy Ashton is tette. Most először látom őt teljes valójában, látom azt a csillogó szemű, kedves, vicces srácot, akit eddig rejtegetett.
- Talán venni kellene a fiúknak is valamit - pillant az üres zacskóra, kiveszi az utolsó darab csokit és kettétöri, a ragadós krém folyni kezd, mire gyorsan a számhoz nyomja, ezzel összekenve engem. Nevetek rajta, ő is elmosolyodik és kihúz a hajamból egy apró szalmaszálat. Nem tudom, hogy került oda, de megadja a lehetőséget egy újabb közeli pillanatra.
- Tetszik ez a hely - billenti kicsit oldalra a fejét, tanulmányozom az arcát és halk sóhajt eresztek ki az ajkaimon. - Nincs itt semmi, ami zavarhatna.
Egyetértek vele, de ezt nem vallom be. Közelebb lép és homlokát megtámasztja az enyémen, elmosolyodva nézek a szemébe és ujjbegyeimmel megérintem az ingének egyik gombját. Csókunk nugát és gumicukor ízű, a gerincemen végigfut a hideg és az érzékszerveim felerősödnek. Szóval ilyen átlagosnak lenni.
Egymás kezét fogva indulunk vissza a sorok közt, vesz még csokit és kér néhány fajta cukorból, ám már nem enged a csábításnak. Nem tudunk eltévedni, ugyanis a kocsiig végig egyenesen vezet az út, s a vásárt bezengő beszélgetéseket, az árusok hangját elhagyva már igenis feltűnőnek számítunk a hazafelé ballagó idős emberek közt. Szándékosan nevettet, majd bókol, hogy zavarba hozhasson és ő nevethessen rajtam. Tenyeremmel néha finoman büntető ütéseket mérek a mellkasára, egy óvatlan pillanatban megbotlok valamiben, s ha nem kapna el szépet tanyálnék a poros betonon. De elkap, s a kezdeti ijedtségét legyűrve nevetni kezd rajtam, miközben megemel kicsit. A szám elnyílik, figyelmeztetni akarom arra, hogy nehéz vagyok, de nyomatékos pillantást villant rám és halkan megszólal.
- Biztosan állíthatom, hogy nincs veled semmi gond - mormolja a fülembe, mely erre a hangnemre vörösbe borul. Tudom, mire céloz, tenyeremet a szája elé tapasztom és egy ideig nem mozdulunk. Halkan nevet rajtam, majd tenyerem lefejti magáról és puszit nyom az arcomra. Azt hiszem, mi visszafelé haladunk ebben a kapcsolatban. Nem hozza fel eme információjának gyökerét, én pedig biztos, hogy nem említem meg.
Korán érkezünk, így az autónak dőlve nézelődök, ő pedig megtámaszkodik mellettem és bele-belenéz a zacskókba. Nem is tudom, miket vettünk, csak érzem a fűszernövények illatát.
Liam elugrik mellőlem és a felénk közeledő hatalmas termetű férfi elé siet, hogy segítsen feldobni a platóra a zsákokat. Nem tudom, mi van benne, de nehéznek tűnik, s képzeletemet megragadja, ahogy izmai megfeszülnek.
- Megvan minden? - kérdezi Mrs. Wood, végignézem a listát és hangosan olvasom a felsoroltakat, míg Liam felemeli a zacskókat és ellenőrzi, hogy valóban mindent megvettünk-e. Miután rábólintunk bekászálódunk a kocsiba, s szinte ugyanaz játszódik le visszafelé, mint idejövet, csak most sokkal telítettebbnek érzem magam, valamint boldogabbnak is, nem biztos, hogy a cukortól.
Amikor az autó zötykölődni kezd alattunk eláraszt valamiféle nyugalom. Talán kicsit sok volt a nyüzsgésből, s az, hogy így gondolom megijeszt. Mi lesz, ha visszamegyek Sydney-be és újra bevetem magam a turnézásba, ha már néhány öregember beszédétől és egy vasárnapi vásár forgatagától elfáradok? Nem gondolok erre, majd ráfogom az öcsémre, végül is ő akarta ezt.
Az autóból kikászálódva először Niallt veszem észre, mert lehetetlen figyelmen kívül hagyni, ahogy az eddig lustának és kissé talán gyávának bizonyuló fiú most egy meglehetősen nagy méretű lovat vezetget. Összeráncolt szemöldökkel mászok ki a kocsiból, Liam elröhögi magát mellettem, s én csak akkor veszem észre az okát annak, hogy a szöszke srácból ilyen kis túlbuzgó lovászfiú vált. Pillantásom a lányra terelődik, hosszú, barna haja egy fonatban omlik a hátára, kalapot visel és barna csizmát. Nem olyan gusztustalan gumicsizmát, amilyet mindig rám erőltetnek, hanem csinos, barna mokaszint, s a tikkasztó meleg ellenére fekete lovaglónadrágban és nyakig begombolt fehér ingben feszít. Szinte ránézésre megmondom róla, hogy valamilyen lovas sportot űz, ahogy azt is megállapítom, hogy Niall igyekszik nagyon menőnek tűnni. A távolból közeledni látom Zaynt, kezét zsebre dugva elmélkedik és egy követ rugdos maga előtt, majd mellette elkocog Harry, kötőféken vezetve maga után a "gyermeküket" azaz a csikót. Louis-t nem látom semerre, vagy csak nem veszem észre, túlságosan lefoglal Niall vizslatása. Szórakoztató látványt nyújt, ahogy botladozva követi a lányt.
- Niall! - kiáltok oda, s lengetni kezdem a kezem. Megijed, megtorpan, majd elugrik a ló oldalára és kissé rémülten pislog rám, majd az arcán mosoly derül szét.
- Sziasztok! - kiált vissza, majd halálra vált tekintettel pördül a ló felé és erősebben fogja a kötelet. A lány is megáll, megállapítom, hogy szép arca van, kissé kislányos vonásokkal rendelkezik, első látásra szimpatikus, habár még bizonytalan vagyok vele szemben. Azt hiszem, Niallel való barátságom eljutott arra a szintre, hogy ítélkeznem kelljen a barátnőiről, hiszen ha ő beleszólhat az én kapcsolatomba, én is az ő ügyeibe. Mondjuk sose hittem volna, hogy ez valaha is megtörténik, főleg nem itt.
Elengedem Liam kezét és az egyik cukros zacskót ellopva elkocogok a szöszke fiú irányába, s már a távolból észreveszem, ahogy felcsillannak a szemei a cukros zacskó láttán. Képtelen visszafogni magát, elém lép és mohó tekintettel marja el, majd belemarkol és a szájába szórja a cukrokat. Ez Niall, ez a kissé gusztustalan, nyáladzó, teli szájjal vigyorgó fiú, és vagy így szeresse, vagy sehogy. A védelmi processzoraim felélednek, miközben megölelem, majd várakozóan pillantok a lányra.
- Hová mentek? - mosolygok, sarkamon előre-hátra hintázgatok, s félszemmel hátrapillantva látom, ahogy Liam lazán a kocsinak dőlve nevetgél rajtam, mellette a többiek kóstolgatják a cukrokat.
- Briana profin lovagol, itt van a farmon a lova - bök a fekete, meglehetősen szép állat felé - eddig egy táborban volt, most pedig itt folytatja az edzést. Szeretnék megtanulni én is lovagolni, de nem úgy, ahogy Harry - kezd idegesen nevetgélni, majd a hajába túrva segítségkérően pislog rám. nem sok hiányzik, hogy hangosan felnevessek, ehelyett lelkesen bólogatva nyújtom a kezem a lány felé.
Szóval Briana...
- Mira Hemmings - nyújtom felé a kezem, kedvesen mosolyog és bemutatkozik. Nem vágja rá, hogy tudja ki vagyok, tulajdonképpen nem nagyon mond semmit, nemet int Niall kínálására, váltunk pár szót, majd a lova toporogni kezd.
- Menjetek csak - ölelem át újra Niallt, s habár a lány nem űzte el minden kétségem, megveregetem a hátát, majd mosolyogva ballagok vissza a kocsihoz.
- Ellenőrizted a lányt? - nevet rám Liam, átöleli a derekam és puszit nyom a homlokomra. - Milyen?
- Normálisnak tűnik - nézek utánuk hunyorogva, játékosan elhessegetem a kezét a combomról, majd kissé kidugott nyelvvel sóhajtok fel. - Muszáj innom valamit!
Ott hagyom őket, átbotladozok az udvaron és megtámadom a konyhát. A hűtőből kitörő lelkesedéssel rántom el a kancsó limonádét, s csak miután lehúztam belőle egy pohárral intek az asztalnál ülő Louis-nak.
- Szia! - mosolyodik el, felemeli a fejét egy pillanatra, majd újra az előtte heverő füzetbe kezd írogatni, lehúz egy sort, firkál, majd ír valamit.
- Dalt írsz? - kérdezem, valahogy furcsa beszélni hozzá, szinte semmit nem beszéltem még vele, mióta itt vagyunk. Halkan hümmög, tollát a szájába veszi és rágcsálni kezdi, majd az asztalon kezd dobolni. áthajolok a vállán és beleolvasok a szövegbe, akaratlanul is ismerem a dalaikat, megállapítom, hogy ez egy tipikusan 1D szám lesz.
Leülök mellé, kissé magam felé húzom a papírt, a saját kis ritmusom szerint kezdem dúdolni a dalt, majd írok egy sort, az engedélyével átírok néhány szót, majd újra felé nyújtom. Halkan dúdol magában, lábaival üti a ritmusát, majd énekelni kezdi a szöveget, néha megáll, tűnődik, majd folytatja. Csatlakozom hozzá, meglepődök azon, hogy tetszik mind a szöveg, mind az elképzelt hangzás, szinte hallom a fülemben a basszust és azt a bizonyos hangzást, ami jellemzi a zenéjüket. Tetszik a hangja is, különleges, főleg így, hogy mellettem énekel és már tudom, hogy nem igazak azok a pletykák, hogy a koncerteken végig tátognak. Louis ezzel meglehetősen sok bennem felépült hamis tényt rombol le, s a dal végére az arcomon széles mosoly ül.
- Hát ez tök jó! - dobja el a tollat, megragadja a papírt és szélesen vigyorogva néz rám. - Napok óta szenvedek vele, köszönöm!
- Szívesen - nevetek rá, s belül nagyon örülök, hogy segíthettem neki. Liam már említette, hogy Louis nagyon kétséges velem szemben, reménykedek benne, hogy ezzel talán én is ledöntöttem benne néhány falat.
- Írd rá a neved - nyújtja felém a papírt, tiltakoznék, de felhúzott orral, dacos fejtartással néz rám. - Segítettél, írd rá a neved!
Mosolyogva firkantom a nevem az övé mellé, vág egy grimaszt, majd a papírt hirtelen a  mellkasához rántja és erősen szorítja azt a részt, ahol a nevem van. Ha bárhol is feltüntet a szerzők közt, azzal a világnak újabb meglepetést fogunk okozni. Nem mintha nem lenne már így is elég meglepő, hogy Niallt és Harryt a barátaimnak nevezem, Liam és a köztem lévő utálkozás valami teljesen más fordulatot vett, Louis pedig szerzőként tüntet fel a dalában. Mi kell még? Koszorúslány leszek Zayn esküvőjén? Azzal végleg megcáfolok mindent, amit valaha nyilatkoztam róluk, s ellentmondok mindennek, amit felállítottam magamban róluk.
Mondjuk ha belegondolok, már késő, csak a világ van még abban a tudatban, hogy ellenségesen viseltetek az irányukba.
A visszatérésem mindenki számára elég meglepő lesz.
A hasamon fekszek csupán egy atlétában, így védekezek a meleg ellen. A szöveggel már régóta nem foglalkozok, a papír összes sarkában kis hangjegyek és csillagok vannak, gondolataim közül kizökkent az egyetlen koppintás az ajtón, majd hirtelen Niall már mellettem fetreng.
- Briana - dobom félre a tollat, s a ülőhelyzetbe tornázva magam nézek a fiúra, karjaimmal átölelem magam. A felszedett kilók eléggé szemet szúrnak, úgy gondolom.
- A lovaglás nem nekem való - nyüszít a párnámba, majd megfordul és megpillantom az arcán szétterülő széles mosolyt. - Aranyos lány, nagyon.
- Tetszik neked? - döntöm oldalra a fejem.
- Igen - bólogat némi tűnődés után. - Mit gondolsz róla?
Megmelengeti a szívem, hogy kíváncsi a véleményemre. Néhány pillanatig csendben maradok, majd a szavakat gondosan megfontolva ejtem ki a számon.
- Hát, abból amit láttam belőle nagyon kedvesnek tűnik, viszont óvatosnak kell lenned. Hajthat akár a pénzedre is, vagy hírnévre - bököm ki, ő pedig vonakodva, de bólint. Ez mindig benne van a pakliban, mindig lesznek olyanok, akiknek a szép szeme teljesen átverhet. S ezen gondolkodva újra elkap a rémület.
Szép szem, szép mosoly, kedveskedés, ez mind lehet átverés.
De nem mondom ki, hogy ezt gondolom, Niall meglepő naivitással van felénk, valamint az észrevételeimből ítélve eléggé szívén viseli a sorsunkat.
- Mindegy, próbálom nem beleringatni magam semmibe, már nem sokáig leszünk itt - húzza el a száját, megdörzsöli az arcát, majd következő kérdésével egy egészen más témát hoz fel. - Mi lesz, ha elmegyünk innen?
- Hát, visszatérsz a megszokott életedbe - vonom meg a vállam nem törődöm módon. Megijeszt, hogy amennyire vártam, hogy eltűnjünk innen, ezt a várakozást elrondítja az, hogy egy részemnek nincs kedve visszatérni abba az életbe. Átlagosnak, észrevétlennek lenni néha jobb bárminél, ahogy azt ma is megtapasztaltam. De hiányzik a nyüzsgés, az internet, a magányos szállodai szobákban nézett sorozatok, hiányzik Luke. Már megint Luke.
Azon kapom magam, hogy gondolatban szinte ugyanarra vágyok, ami itt van, csupán az internettel kibővítve és kevesebb állatot tartalmazva, vagy legalábbis más féléket.
- És te? Mármint... én Londonban, te Sydney-ben, vagy ahol félbemaradt a turnéd. Mi lesz velünk? - böki ki kissé talán zavartan, majd megköszörüli a torkát és kihúzza magát.
- Hát... nem tudom - mondom, s az itt maradni akaró részem ezt igazán így gondolja. Nem tudom, nem tudok semmit, megszoktam már ezt, őket, és így, hogy Liammel már egészen máshogy kínozzuk egymást, egész jó ez a helyzet. Bevallom magamnak, hogy hiányozni fognak, s a fejemben szöget üt a következő gondolat: Mi van, ha Liam nem szórakozik velem? Mi történik, ha komolyan gondolja, de az életünk két különböző irányba fog szétszakítani minket?
Legszívesebben átrohannék Zayn szobájába, hogy megkérdezzem, milyen ilyen távkapcsolatban élni. De nem teszem. Zaynnek hamarosan esküvője lesz úgy, hogy ilyen kapcsolatban él, talán felesleges ráparáznom erre az egészre.
Niall elégedetlenül és talán kissé szomorúan hümmög, s már meg sem lepődök, hogy kisebb elkeseredésében egy ölelésért nyújtózkodik. A karjaiba kapaszkodok és magamban hálát adok azért, hogy itt van ő nekem. Ha Luke tett valami jót ezzel az egésszel, akkor ez mindenképp abba tartozik.
- Még túl sokáig kell elviselnünk egymást - morgom a "régi Mira" stílusában, majd vágok egy grimaszt és elhúzódok tőle. Megcsóválja a fejét és mosolyogva néz rám.
- Én mindig is tudtam, hogy Luke ikre nem lehet egy bunkó liba - kócolja össze a hajam, nevetve kapom el a kezét és lököm el magamtól. Puszit nyom a homlokomra, majd elmarja a papírt, amire eddig firkáltam. Próbálom elvenni tőle, de mindig úgy fordul, hogy ne érjem el, szemeivel gyorsan átfutja a sorokat, majd kissé megdöbbenve néz rám. - Mira,te dalt írsz Liamről?
- Milyen Liam? - köhintek, kitépem a kezéből a papírt és galacsinná gyűröm.
- Ne! - kap utána, kifeszegeti az ujjaim közül és szépen kisimogatja, míg én arról hadoválok, hogy nem ismerek semmiféle Liamet. - Hát jól van - fojt el egy mosolyt, félbehajtja az irományom, s az éjjeliszekrényre teszi.
Talán nem kellene annyira egyértelmű gondolatokat szőni a dalaimba. Miután elmegy újra olvasni kezdem a szöveget, s rájövök, szinte már csak nagy, vörös betűkkel kellene ráírnom a Liam Payne nevet.
Azon tűnődök, talán itt kellene véget vetni mindennek, mielőtt a helyzet túl komolyra fordulna. Nem hittem volna, hogy az elméletének eleget fogok tudni tenni, de nagyon úgy néz ki, mégis bejött. Mert a hasamban felélednek a lepkék, amikor a sötétben résnyire nyílik az ajtó, s besurran rajta.
Néha jön, néha nem, most úgy néz ki, ismét félni kezdett a saját ágyában.
Arrébb húzódok, nem szólunk egymáshoz addig, míg el nem helyezkedünk, még azután is feszült csend uralkodik köztünk, az agyam vadul kattog azon, mivel oldhatnám a pillanatnyi feszültséget.
- Lou rólad beszélt egész délután - szólal meg hirtelen, fejemet érdeklődve mozdítom felfelé. - Segítettél neki a dalában?
Halkan hümmögök válaszol, majd rájövök, hogy a beszélgetéshez két emberre van szükség, érthetetlen dünnyögésből beszédre váltok.
- Csak átírtam pár szót, rímeket kerestem és hozzácsaptam pár sort - közlöm, mutatóujja köröket rajzol a csípőmön, igyekszem úgy forgolódni, hogy ne terüljek ki, mint egy palacsinta. Nevet rajtam, keze a derekamra simul, mire arcom belefúrom a mellkasába.
- Szóval segítettél - könyököl fel, legördülök róla, de még így is borzasztóan közel vagyunk egymáshoz a szűk ágy miatt.
- Nem nagy dolog - vonom meg picit a vállam.
- Kezd megbékélni veled, velünk - mosolyog rám, végigsimít az arcomon és megpuszilja a szám.
- Én is kezdek megbékélni mindenkivel - dünnyögöm, s magamban hozzáteszem, hogy csak ezzel a helyzettel nem. Felemelem a kezem és kopott körömlakkomat kezdem nézegetni, ő is felemeli a kezét és az enyémhez illeszti. Nagyobb, sokkal nagyobb, ujjaival elzárja a kezem és elmosolyodik ezen.
Legszívesebben magamhoz szorítanám.
És emiatt úgy utálom.
Utálom, mert érzelmeket vált ki belőlem, mert nem enged szabadulni, mert képtelen vagyok nemet mondani és határt szabni. Képtelen vagyok ellökni magamtól, és ettől gyengének érzem magam. De nem megy, mert a jelenlétével elszívja minden ép gondolatom, egy üresfejű babának érzem magam, amikor igazán kettesben maradunk. Egy meglehetősen befolyásolható babának.
Az orrunk összeér és már nem tudom, mégis hogyan került ő ide, nem tudok parancsolni magamnak, neki sem. Csak nézek a szemébe és legszívesebben megütném, két lábbal rugdosnám ki az ágyamból, ehelyett ujjaim a hajába túrnak és igen, teljesen biztos vagyok benne, hogy a régi Mira gondolkodik helyesen, aki valósággal tombol az elmém egy eldugott sarkában, ez, aki maradt, túl naiv és befolyásolható. De talán túl gyanakvó is.

11 megjegyzés:

  1. Szia Nessa:)
    Nagyon jó rész lett, imádom mint a többit is. Csinálj még sok ilyet,

    U.i.:Eléggé rövid lett, majd gyakorolok hosszabbat :)

    Réka ^^

    VálaszTörlés
  2. Egyszerűen imádom! Egyre jobban tetszik ez a blogod, nem mintha eddig nem tetszett volna, mivel az eleje óta kommentelek, csak minden újabb részben van valami, amitől az jobb mint az előző! :)
    Váro a következő részt :)

    Ui: Az Angel után lesz még blogod?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon aranyos vagy, köszönöm szépen, ennek igazán örülök!:))
      Egyelőre nem lesz.

      Törlés
  3. Drága Nessa! <3
    Igen, tudom, eltűntem és nagyon sajnálom. Le is maradtam picit, az utolsó 3 részt most olvastam el. És, hűha nem is tudom mikor irtam neked utoljára. Borzasztóan sajnálom, mert tudom, hogy ez neked sokat jelent. Ó, és mégvalami. Nem szeretem a részek előtt azt olvasni, hogy pocsék, nem elég vicces, nem túl izgalmas, unalmas stb. Gondolj egy könyvre! Ott se történik mindegyik fejezetben valami egetrengető dolog, mégis úgy jó, ahogy van, mert akkor már eröltetett lenne. És szerintem eddig mindegyik részben volt valami vicces. A barátnődnek igaza van, és ezt szerintem mindenki így gondolja, ai olvassa ezt a történetet. Örülnék neki ha több önbizalmad lenne, mert fantasztikus vagy!
    Amilyen bunkó volt Liam az elején, szerintem most annyira aranyos. Olyan jó olvasni, hogy végre az igazi énüket mutatják. És ahogy Liam lenyugtatja Mirát! Ezt mindenkinek tudni kéne, hamár ilyen hatásos. Hogyan nyugtassuk le a dühös, ordítozó lányokat Liam Payne módra. :D Cuki volt, ahogy elérte, hogy Mira megegye az édességet. Briana...lehet, Niall is úgy tér vissza, hogy barátnője van. Louis olyan bolond! Örülök, hogy Mira segített befejezni neki a dalt és remélem Louis jobban megkedvelte őt. Kinézem belőle, hogy feltünteti a szerzők között és azt sem tartom kizártnak, hogy Mira tényleg koszorúslány lesz Zaynék esküvőjén. Mostmár bármi megtörténhet. Dalt ír Liamről, és igen, talán már szereti őt.
    Imádom ezt a történetet és téged is!
    Remélem sikerül jövő héten is irnom.
    xx Becky

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Semmi gond, teljesen megértem és örülök, hogy most írsz.
      Tudom, annyian mondják ezt, de nekem ez borzalmasan nehéz. Nem direkt csinálom, egyszerűen csak képtelen vagyok megfelelni magamnak.
      Haha, bizony, itt bármi megtörténhet már! :D Köszönöm szépen a kedves szavakat! :)

      Törlés
  4. Ajánlom,hogy elküldd,te cuki blogger!
    Awh. *-* Annyira aranyosaaaaaak. *-* Miért érzem úgy,hogy ez a végtelen cukiság nem fog sokáig tartani? :(
    Amúgy,nagyon jó rész lett. :)
    Ez meg egy szörnyen béna komment. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :3 Hát, nem tudom, miért érzed ezt. :D

      Törlés
  5. Drága Nessa! :)
    Istenem, de imádom a blogod :) Mira és Liam annyira helyesek együtt ^^ Niall meg olyan cuki :D
    Remélem ha visszarázódnak a régi kerékvágásba nem fognak elhidegülni egymástól..
    I Love Blogs <3

    Ui.: Bele kezdesz még egy blogba az Angel után ? És ha igen ki lesz benne a főszereplő?! :) #Liam és Mira= Lira vagy Miam *-*
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Annyira jó ezt látni, köszönöm! :3
      Egyelőre nem kezdek blogot az Angel után, most még az is nagyon kérdéses, hogy egyáltalán fogok-e még blogokat írni, ha ezt befejeztem.
      #Miam :D

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés