22.rész Bosszantó seggfejek

Sziasztok! :)
Mindig sokan mondjátok, hogy nincs igazam, nem rosszak a részek, nem unalmasak, én mégis azt mondom most is, hogy ez nem a legjobb... nem tudom, miért, egyszerűen ilyen vagyok, úgy gondolom, unalmasan fogalmaztam meg ezt a részt. Uh, mindegy, nem is mondom tovább, mennyi problémám van önmagammal. :'D 
hamarosan végre őszi szünet, aminek rettentően örülök, mert már nagyon elfáradtam és egy kicsit elegem is van úgy mindenből. Addig már csak az Angelen lesz rész és azt hiszem, az itteni olvasóim közt vannak olyanok, akik azt nem olvassák, szóval jó pihenést mindenkinek! :)

Nessa

Néhány napig nyugis minden, s ezen még én magam is meglepődök, majd Liam megmutatja az okát annak, hogy miért vagyok bizonytalan velem kapcsolatban. Reggel, miután felkel már látszik rajta, hogy nem épp van a legjobb kedvében, de ez egy ideig nem is akadály, mert azon kívül, hogy kicsit bosszankodik, engem még ugyanúgy köszönt, ahogy az elmúlt napokban mindig.
Niall mellett gubbasztok a kanapén és 2-3 csatorna közt kapcsolgatunk, az egyiken minden hétvégén délelőtt mese van, s most azt próbáljuk kitalálni, melyiken van csak reklám, melyiken valamilyen műsor, merthogy mese az nincs egyiken se.
- Szia! - húzza mosolyra a száját, majd áthajol a kanapé fölött és puszit nyom az arcomra. Mosolyt villantok rá, nem mondom, hogy szeretem, még nem, de kezdek elgyengülni, legfőképp ilyenkor, amikor csak egy alsóban, esetleg a csípőjén lógó melegítőjében, kócosan masírozik elő.
Hétvégente a Wood család többnyire bemegy a városba, ilyenkor valamelyikünket mindig viszik magukkal, ezúttal Stephen mellett Harry és Louis kapott helyet, míg Mr Wood Zaynt vitte magával, hogy ezúttal ő köszönthesse a lovasterápiára érkező gyerekeket. Mi hárman pedig megkaptuk az egész házat a lustálkodásra.
Hallom, ahogy megbotlik a konyhaajtóban felejtett felmosóvödörben, melyre azért volt szükség, mert reggel Louis akkora hévvel érkezett a konyhába, hogy leverte a pultról az utolsó pár kanál palacsintatésztát. Káromkodik egy sort, valószínűleg ugrál egy darabig, majd elhallgat és néhány perc múlva egy tányérral a kezében lép elő, melyen néhány darab juharsziruppal nyakon öntött amerikai palacsinta van. Lehuppan a másik oldalamra ragadós csókot nyom a számra, Niall végre eldönti, melyik csatornán is van a keresett műsor, s most tekintetét le sem veszi a készülékről.
- Melyikőtök hagyta a konyhában a felmosóvedret? - húzza össze kicsit a szemeit, s lábát felemelve bök a térde alatt húzódó piros csíkra.
- Louis - árulja be a szőke, Liam egy ideig bosszankodva ráncolja a homlokát, majd nagyot harap a palacsintából. Elcsenek egy falatot, mert ha már a barátnője vagyok úgy gondolom, megtehetem, nem is szól érte. Kicsit hátradől és az ölébe von, egészen nyugisan telnek a percek.
- Mira, adsz egyet? - bök a tányér felé Niall, nyúlok a palacsinta felé, de morcos barátom arrébb húzza a tányért és elhessegeti a kezem.
- Hozz magadnak - motyogja, egy ideig értetlen tekintettel fürkészem az arcát, lábaim a padlóra teszem de nem hagyja, hogy a konyhába sétáljak és hozzak Niallnek egy palacsintát.
- Hagyd - röhögi ki Niall, majd feláll és elcsoszog.
- Ne bunkózz - fonom karba a kezeim, lustán rágcsálja az utolsó palacsintát, a falatokat belemártja a szirupba és tekintetét a tévén tartja.
- Nem árt neki egy kis testmozgás - a vállára csapok, nem tetszik, hogy ilyen, a legkevésbé sem.
- Hé, Cica - nevet, majd elkapja a kezem és összefonja az ujjainkat. - arra gondoltam, hogy majd hoz magának, ha kell neki. Ne duzzogj.
Magamban választ motyogok arról, hogy egy seggfej, de csak nevet rajtam és az ölébe von, miközben hátradől, s így szinte rajta fekszek. Egy ideig fészkelődök, nehezen találom a helyem a karjaiban és szokatlan ez az egész, végül leteszi a tányért az asztalra és kinyújtóztatja a lábait. Átölel, fejem a mellkasára fektetem és úgy pislogok nagyokat a tévére.
- Jézus, ehhez hozzá kell még szoknom - motyogja maga elé Niall, halkan nevetek rajta és tekintetemmel követem, immár a kanapé helyett a fotelbe huppan le. Majdnem hozzáteszem, hogy nekem is, végül nem szólok semmit és egyszerűen csak a tévét figyelem, viszont miután azt megunom a karján lévő szőrszálakat kezdem piszkálgatni.
Vicces, hogy így fekszünk és az is, ahogy Niall a szájából kilógó palacsintával néha gyanúsan méreget minket.
- Azt hiszem, ideje felöltöznöm - motyogom miután vége lesz a borzalmas amerikai akcentusú mesének.
- Nekem is - pillant le magára Liam, s követi a mozdulatom, amikor lustán feltápászkodok. Velünk ellentétben Niall rettenetes jól érzi magát a rövidnadrágjában, s ahogy felállunk elfoglalja a kanapét.
- Hájas disznó leszel - jegyzi meg Liam, s magam is felnevetek azon, ahogy Niall a nyelvét a szirupos tányér aljára tapasztja, s közben széttett lábbal kiterül.
Értetlenül, továbbra is nyújtott nyelvvel motyog valamit, viszont addigra én már a lépcső felénél vagyok.
- Várj - rongyol utánam Liam, s megfogja a kezem. - Nem jössz be kicsit? Korán van még.
Vonakodok, aztán valahogy mégis a szobájában kötök ki. Felvesz egy pólót, aminek annyira nem örülök, mégsem mondok semmit.
- Niall előtt gondolom annyira nem akartad, hogy megcsókoljalak, szóval most bepótolnám - villant rám huncut vigyort, karjait lazán a derekam köré fonja, s némi bénázás után kezeimet én is a háta mögött kulcsolom össze.
- Miért ne tehetted volna Niall előtt? - kérdezem kissé értetlenül.
- Szerintem nem kíváncsi rá, most juthatott el arra a pontra, hogy furcsának találja - egyik indokolatlanul behullámosodott tincsemet a fülem mögé tűri és a szemembe néz.
- Neked nem furcsa? - teszem fel az újabb kérdésem. Lepillantok oda, ahol a hasa hozzáér az enyémhez és ismét arra gondolok, hogy napokkal ezelőtt körberöhögtem volna azt, aki ezt feltételezte volna rólunk.
- De - vonja meg a vállát - de azt hiszem, annyira nem is borzalmas, mint hittem.
Elmosolyodok, magamban gyorsan úgy döntök, rájátszok egy kicsit.
- Szóval borzalmasnak hittél....
- Borzalmas voltál - neveti el magát, egyik kezét finoman az arcomra simítja.
- Te meg seggfej! - vágok vissza sértetten, de csak egyetértően bólint.
- Akkor leszünk együtt borzalmas seggfejek? - motyogja, szórakozott tekintettel pillant fel rám. Nevetve túrok a hajába és húzom magamhoz, egy rövid csók után arcomat a vállába fúrva mosolygok.
Az még nem megy, hogy pizsamában bebújjak mellé a bevetettlen ágyba, s ezt némi szörnyen utánzott kérlelő pillantás után el is fogadja. Ehelyett átöltözök, majd szépen lemasírozok a nappaliba, ahol Niall palacsinta helyett már egy szendvicsen nyammog. Csak most jövök rá, hogy én is mennyire éhes vagyok. Nekilátok egy szendvics elkészítésének, majd úgy döntök csinálok még egyet. Ha ő nem, majd Niall megeszi.
Karok fonódnak a derekam köré és egy csiklandós puszi pihen meg a nyakamon. Vállaim akaratlanul is felhúzom, halkan kuncogok azon, hogy állát a vállamon megtámasztva nagyokat pislog a szendvicsekre.
- Mindkettőt megeszed? - érdeklődik cseppet sem gyanúsan.
A fejemet rázva veszek ki még egy tányért és nyújtom felé a művem. Leveszi az egyik kenyeret, belenéz, kilöki a szép, gondosan felkarikázott uborkaszeleteket, majd rám mosolyog.
- Nem akarlak megmérgezni - fonom össze magam előtt a karjaim.
- Csak biztosra mentem - vigyorog rám, majd undorodó grimaszt vágva a kukába dobja az uborkákat. Egy képzeletbeli listára feljegyzem a tényt, miszerint nem szereti ezt a zöldséget. - Köszönöm - villant rám széles mosolyt, ajkait néhány pillanatra az enyémhez érinti, de mintha ez most nem lenne elég. Ajkaim elnyílnak és ezen egyetlen pillanatra meglepődik, majd a tányért a hátam mögött a pultra teszi és izmos karjaival szorosabb ölelésbe von. A mellkasom az övéhez simul, ujjaim a hajába túrnak és meghúzom azt, alig hallható hang szökik ki a száján, majd egy szempillantás alatt a pulton találom magam. Valahogy a lábaim közé férkőzik, s nekem egy pillanatra se jut eszembe, hogy talán ezt nem kéne, mert őt csókolni egyszerűen csak jó, baromi jó.
- Jesszus! - hallom meg hirtelen Niall motyogását. Összerezzenünk, s Liam úgy ugrik hátrébb, mintha hirtelen kiderült volna rólam, hogy valami testnedvek által terjedő halálos betegségben szenvedek. - Ugye nem tervezitek a ház minden pontján csinálni? Mert a konyha az enyém, szóval akár erről le is mondhattok.
Néhány pillanatba telik míg felfogom szavainak pontos értelmét és elpirulok. Niall jóízűen nevet, leugrok a pultról és a saját tányéromat felkapva elfoglalom a kanapé egyik sarkát.
- Ma az a feladatunk, hogy felsöpörjünk az istállóban - masírozik be Liam mögött a szöszke srác egy papírcetlivel a kezében - ezt te csinálod, Mackenzie, míg én a lovagoddal kiganézok a paripák alól, majd te összeszeded a tojásokat és azt hiszem, nekünk mára nem is lesz több feladatunk, majd a többiek megetetik az állatokat.
Válaszul csupán értelmetlenül motyogunk, mert Liam és az én szám is tele van.
Niall elhelyezkedik a fotelban és látványosan szenved, míg mi elfogyasztjuk a szendvicseket, s köszönetképp Liam kissé óvatos puszit nyom a számra. Mosolygok azon, ahogy szemeivel azt kérdezi, rendben vagyunk-e.
- Egy bizonyos szempontból szar, hogy nem ölitek egymást - magyaráz tovább Niall. Rájövök, hogy ha unatkozik, akkor fecseg, meg ő amúgy is mindig beszél. - Eddig volt min szórakozni, most nincs.
- Eddig azt akartad, hogy fejezzük be, most pedig hogy vitatkozzunk? - vonja kérdőre Liam, lábaim az ölébe húzza és kényelmesen elhelyezkedünk egymáshoz egészen közel. Több, mint bizarr, de attól még jó így lenni vele.
- Isten ments - motyogja, Liam pedig átöleli a vállam és puszit nyom a fejemre.
- Bevegyünk harmadiknak? - nevet fel, mire a szőke srác egy pillanatra mintha elgondolkozna, majd elfintorodik.
- Passzolom a lehetőséget, de nagyon unatkozok - nyafog, s látványosan szenvedve kezdi lóbálni a lábait. - Nektek nem hiányzik az éneklés? Meg a stúdiózás, koncertek, rajongók, mert nekem nagyon, ez így nagyon unalmas.
Eltűnődök a válaszomon, s míg Liam lassan bólogat, én bizonytalanul hümmögök. A körülöttem lévő felhajtás furcsa mód nem, de Luke, a saját lakásom és az elektronikai eszközeim igen.
- Az elején jó buli volt, de már nagyon unalmas ez a hely - panaszolja, majd újra felpattan. - Nem csináljuk meg a házimunkákat most? Legalább mire befejezzük megjönnek a többiek is.
Nem sok kedvem van hozzá, végül mégis megesik rajta a szívem és sóhajtva bólintok. Liam karjai lecsúsznak a derekamról, s ahogy a megszokott útvonalon a megszokott kedvvel ballagunk - Niall pattog, én már előre fintorgok, Liam unottan bámul - az ujjaink már valahogy ösztönösen fonódnak össze.
Lustán seprem föl a koszt és még csak azt sem tudom, miért, hiszen úgyis koszos lesz. Szórakoztat a halk szitkozódás, bele-belelépnek a már összekapart cuccba, s Liam hangos dübbenéssel, majd káromkodással hozza tudtunkra, hogy beverte a könyökét az etetőbe. Lehajtott fejjel rejtem el a mosolyom, s az összehúzott por meg még ki tudja miből álló kupacot, egy lapátra seprem, majd kisétálok, s befogott orral közelítem meg a terméskupacot, ismertebb nevén a dudvát, trágyadombot. Rálököm a munkám bizonyítékát és elmenekülök onnan, kikerülöm Liamet aki épp akkor battyog ki egy talicska kakival amikor én rohannék be. Nem sok hiányzik, hogy beleessek, végül sikítva kikerülöm és Niall karjaiba menekülök. Egy ideig csak nyomom az arcom a mellkasához, hallom ahogy kiröhögnek, majd kapok egy puszit a fejem búbjára. Számomra nem sok rosszabb van annál, hogy beleesek egy talicska trágyába, mivel köztudottan utálom a koszt és a mocskot.
A csirkék már szinte lelkesen néznek rám, ám ez a barátság egyoldalú, mivel én inkább felrúgnám őket. Ezek a madarak már megmartak, megkergettek és egy még a hajamba is került, szóval valamilyen oknál fogva nem nagyon szívlelem őket.
- Szia! - hallom meg hirtelen Harry hangját. Összerezzenek, nem tudom, mit keres itt, végül valahogy mégis kikövetkeztetem, hogy valószínűleg hazaértek. - Segítsek? - hunyorog rám mosolyogva, s szélesre tárja az ajtót, hogy kiengedje a csirkéket.
- Szia - emelem fel a fejem, majd kiegyenesedek és a maradék tojásokat a kosárba teszem. - Már kész vagyok. Mi újság? - érdeklődök, fintorogva kikerülök egy zöldes készítményt magam előtt, s Harry oldalán kimenekülök az ólból.
Megvonja picit a vállát, mesélni kezd arról, hogy Louis birkákat akart venni, majd a mondat közepén elrohan mellőlem és lelkes arccal nyalábolja fel az egyik fa tövében heverésző macskát.
- És ti mit csináltatok ma? - motyogja, majd gügyögni kezd a doromboló macskának. Megsimogatom a fekete kisállatot és kicsit kitárom a karjaim.
- Ennyit. A fiúk kitakarították a boxokat én meg felsepertem és felszedtem a tojásokat, előtte csak tévéztünk és azt hiszem, Niall felette az összes kaját - látszólag nem foglalkozik velem, elvan azzal, hogy a cica füle tövét vakargatja, viszont ez hamarosan megváltozik, mert a két kissé piszkos lovászfiú is csatlakozik hozzánk.
- Nem - rántom el Niall keze elől a kosarat, amikor egy tojásért nyúlna. - Hagyd békén a tojásaimat!
A fejét csóválja, majd felfedezi a Harry karjaiban kényelmesen kinyúló cicát és piszkálgatni kezdi.
- Kész vagy? - öleli át Liam az egyik vállam, amúgy is feltűrt inge kicsit felcsúszik és láthatóvá válik a lila folt, melyet az istállóban szerzet. Válaszul csak halkan hümmögök és megérintem a könyökét.
- Fáj? - simítok végig rajta miközben puszit nyom a számra.
- Nem vészes - mosolyodik el, egészen közel húzódik hozzám és érdeklődve szemléli a két barátját.
- Ha a 3 nap - 2 hétben maradtunk volna, te vesztettél volna! - jelenti ki Niall, s nevetve kacsint rám.
- Igaz - hümmög tűnődve Harry - de mivel nem ebben maradtunk, ez nem számít. Hány napja is vagytok együtt, Liam? - kérdezi ártatlanul, majd homlokát zavartan ráncolja össze. Felpillantok a vállamat átölelő fiúra, érzem, hogy izmai megfeszülnek.
- Ez a 4. nap - válaszolok helyette, de Liam a szavamba vág.
- Fogadtatok arra, hogy meddig leszünk együtt? - kérdezi, hangja gúnyossá és cinikussá válik. Pontosan 4 napja nem hallottam őt így beszélni és nem, nem hiányzott. Nézem az arcát és rájövök, hogy a megszokott idegesítően felvont szemöldök helyett a tekintete villámokat szór.
- 3 nap? Ez melyik volt, a maximum?!
- Haver, nyugodj le, ez csak poén - próbálja Niall menteni a menthetőt, s ekkor még többnyire én is nyugodt vagyok
- Rohadtul nem vicces! - fakad ki, nyakán kidagadnak az erek, s azzal, hogy flegmázva felemeli a hangját engem is felhúz.
- Liam - motyogom, hangom kezd figyelmeztetővé válni.
- Te ne szólj bele! - kiáltja, már nem öleli át a vállam. - Kösz, hogy így bíztok bennem! Mondd Niall, én hányszor csináltam viccet belőled? Hányszor vetettem a szemedre Harry, hogy mindenféle nőket összeszedtél?! Egy fokkal se vagytok jobbak nálam! - most nem tudom, hogy az igazi Liam üvölt-e, vagy a másik, mindenesetre jelenleg olyan, mintha egy skizofrénnel járnék.
- Sokszor - motyogják megszeppenten, de őszintén.
- Emlékszel az alkukra? Most azt kérem, hogy beszélj velük normálisan! - sziszegem, s az ingét rángatva próbálom felhívni magamra a figyelmét. - Alkuk, Liam, alkuk.
- Fogd be és maradj ki ebből! - kiáltja, s ezzel rúgja fel a tűrőképességem. Hogy miből maradjak ki azt nem tudom, mert a kiabálása egyoldalú.
- Nem beszélhetsz velük így! - kiáltok rá, mert egyrészt rettentően felhúzott, másrészt meg azt akarom, hogy figyeljen rám.
- Mert te hogy beszéltél? - fordul hirtelen felém, már nem kiabál, a hangja cinikus és a jobb szemöldöke már lendül is.
- Hagyd, Mira - fogja meg a karom Harry, s próbál elhúzni, addigra viszont már kellőképp felfújom magam.
- Teljesen mindegy, mert most rólad van szó és nem viselem el, ha kiabálsz velük!
- Mindegy? Igen? - fonja össze maga előtt a karjait. - Mert azt én viseljem el, ha te kiabálsz velük, de én nem akadhatok ki a barátaimra? - egy ideig farkasszemet nézünk, a beállt néhány másodpercnyi csend alatt kinyílik a ház ajtaja és Zayn les ki rajta.
- Mi van már? - ráncolja értetlenül a szemöldökét. Szinte egyszerre pördülünk meg és ordítunk rá.
- Semmi! - aprót bólint, majd visszacsukja az ajtót és eltűnik.
- A különbség kettőnk közt az, hogy én nem szólok bele a te dolgaidba, de te most ezt teszed. Én lenyelem, ha hisztizel, akkor te... - nem hagyom, hogy végigmondja, a szavába vágva próbálom túlkiabálni őt, s újra előjön az az érzés, hogy legszívesebben megütném.
- Liam, figyelj... - próbál megmenteni Harry ismét, csakhogy még ha ő befejezné is, én nem.
- De ez nem a te dolgod, rólunk van szó! - kiáltom, húzást érzek hátulról de reflexből csapom le Niall kezeit.
- Rólunk - nevet fel cinikusan, pont ugyanúgy, ahogy korábban mindig is tette.
- Elvisellek, pedig nem tudod milyen kibírhatatlan vagy néha, jössz a hülye alkukkal, de ha én kérek valamit, azt nem teszed meg! - a szemem sarkából észlelem, hogy a két fiú lassan elmegy, megértem őket, Liam minden haragja már egyedül rám irányul, a vita kezd személyes vizekre evezni.
- Arra fogadtak, hogy meddig leszünk együtt, téged ez nem bosszant?!
- Csak hülyéskedtek! - kelek újból a védelmükre.
- De én kibaszottul nem hülyéskedek és minden ilyen szarjukkal befolyásolhatnak téged! 3 nap? Ez normális?! A saját barátaim szerint nem bírsz 3 napig elviselni! - idegesen a hajába túr, zaklatottan pislogunk egymás szemébe, majd én szólalok meg.
- Talán egész jól tippelték - jelentem ki laposan, s ő mégis úgy hőköl hátra, mintha halálos ítéletet hoztam volna.
- Erről beszéltem - rázza a fejét, s megbántottan pislog rám. Nem tudom mire vélni ezt.
- Nem ők tehetnek róla, hogy képtelen vagy visszafogni magad - prüszkölöm, majd elsétálok, még mielőtt újra vitába szállhatna velem. Megtenné, de azt már nem várom meg, betörök a házba és feldübörgök a lépcsőn, kikerülök mindenkit és hangosan vágom be magam mögött az ajtót. Így telik a nap, szó szerint zárt ajtók mögött.
- Mira - nagyot sóhajtok, kinyúlt, pizsamaként szolgáló pólóm lehúzom a térdemről és egy ideig átható tekintettel figyelem az ajtót. - Cica, kérlek...
"Kérlek" ez az a szó, ami meglehetősen kevésszer hangzik el a szájából, s talán emiatt tárom ki előtte az ajtót és szorosan összezárt ajkakkal, dühös arckifejezéssel nézek szembe vele. Volt ideje lenyugodni, nekem is volt, de ettől még haragszok rá és megütném.
- Bejöhetek? - sóhajtja, s homlokát nekidönti az ajtófélfának. - Beszéljük meg.
- Bocsánatot kértél tőlük? - állom el az útját, s igyekszem tartani a dühös arckifejezést, holott kicsit még szórakoztat is a nyilvános szenvedése, mögötte Louis várakozó pillantással leskelődik.
- Aha - bólint hümmögve, én pedig kitárom az ajtót és beengedem, majd becsuknám, kizárva ezzel a leselkedő Louis-t és a felbukkanó Stephent.
- Mira, várj egy kicsit... - szólít, s lábát az ajtó meg a fal közé csúsztatja.
- Majd később! - kiáltom, azzal a lendülettel a lábammal eltaszítom az ő nagy csónakcipőjét az útból és becsapom az ajtót. Ahogy megfordulok Liam arcáról is lehervad a mosoly.
- Nézd, tudom, hogy nem kellett volna úgy kiakadnom, de nagyon felhúztak... nem is igazán a fogadás miatt, hanem mert azt hiszik, nem tudlak megtartani. Előtted mondják a feltételezéseiket és azt hiszem, ezzel befolyásolnak téged is - idegesen túr a hajába, úgy tűnik, nincs hozzászokva az efféle vallomásokhoz.
- Szóval bevallod, hogy paranoiás vagy? - húzom össze a szemeim, karba tett kezekkel állok előtte és a jobb lábammal toporogva fürkészem az arcát.
- Rosszabb - motyogja alig hallhatóan, viszont mielőtt faggatózni kezdhetnék újra beszélni kezd - Figyelj, játszhatunk napokig sértődőset, folytathatjuk azt, ami ma délután volt, de előbb-utóbb muszáj leszünk ezt megbeszélni, én elmondtam amit akartam.
- Akkor figyelj ide - lépek hozzá egészen közel, fejem felbiccentve nézek egyenesen a szemébe. - Ha kérek valamit, akkor figyelsz rám, főleg ha olyanról van szó, amit te találtál ki, és soha ne mond azt nekem, hogy fogjam be, szólásszabadság van, nem csak akkor beszélhetek, amikor engedélyt adsz rá, világos?
- Elég rosszul járnál, ha ez nem így lenne - neveti el magát, s én is elmosolyodok. Tény, hogy nagy szám van, nem is tagadom. - Rendben.
- És nem kiabálsz - folytatom.
- Te se kiabálsz - alkudozik, én pedig rábólintok, majd egy ideig még állok előtte és nézem az arcát. Csak most tűnik fel, hogy már megint abban a szerelésben van, amiben reggel is, azaz szinte semmiben. - Szent a béke? - nyújtja felém a kisujját, nevetve akasztom bele az enyém és közelebb lépek hozzá. Karjaival átöleli a derekam és homlokát az enyémnek dönti, morcosan ütök egyet a mellkasára, majd elmosolyodok és puszit nyomok a szájára. Csak egy puszi, majd még egy, egy harmadik, végül élesen szívom be a levegőt, amikor a hajamba túrva tart magához. Zavaros ez az egész, ő maga is annyira zavaros, de talán én is az vagyok, mert egyszerre tudnám megütni, s egyszerre vonzódok hozzá egyre jobban.