2014. október 23., csütörtök

23.rész Határvonal

Sziasztok! :)
Hatalmas boldogsággal tölt el, hogy végre itt a szünet, mivel már elég kimerült voltam és hiányzott, hogy huzamosabb ideig itthon legyek kicsit. 
A részről csak annyit, hogy... hát igen, nem tartom túl izgalmasnak, viszont a barátnőm azt mondta, nem kell nagy alkotásnak lennie ahhoz, hogy tetsszen neki, szóval... Imádlak, gyökér! :D <3 
Remélem azért nektek tetszeni fog egy kicsit ez a semmilyen rész.
Kellemes őszi szünetet és jó pihenést nektek!
Nessa. xx

Úgy tippelem, a második hét közepén kezdek el érezni iránta valamit, körülbelül a 10. napon és az 5. veszekedésünk után. Kiterülök az ágyamban, késő van és nem tudok aludni, fülemben a lassan meghaló fülesemmel csukott szemmel pihenek, miközben üvölt a zene. Nem hallom a kopogást, halkan dúdolgatok magamban, összerezzenek, amikor a sötétben kinyílik az ajtó és egy pillanatra nem látom, hogy áll-e mögötte valaki. Kirántom a pöcköket a fülemből és valami fegyver után kutatva idegesen lesek körbe.
- Mira - hallom a suttogást, megkönnyebbülten sóhajtok fel és visszazuhanok a párnára.
- Mit akarsz? - motyogom bosszúsan, holott már azelőtt tudom, hogy megemelné a takarót, mégis váratlanul ér, ahogy lábain bénán előre-hátra hintázva néz le rám. - Liam, menj aludni.
- Félek - motyogja gyerekesen, majd lehetetlenül elröhögi magát és a hajába túr. - Te sem alszol.
- Aludnék, ha hagynál - morgom, s a nyakamig húzom a takaróm.
- Nem aludnál, zenét hallgattál, nem hallottad, hogy kopogtam - okoskodja ki, továbbra is olyan manipulálóan ártatlan tekintettel néz rám. - Emlékszel a fogadásunkra? Megnyertem, kérhetek valamit. Aludhatok veled? 
- Nem félsz, hogy az éjszaka folyamán kinyírlak egy párnával? - morgom undokul, s mégis felemelem a takarót, mert tulajdonképpen imponál, hogy ezt csinálja és még aranyosnak is tartom. Tényleg az, ahogy kissé kényelmetlenül érezve magát álldogál és vakarássza a karját.
- Jók a reflexeim - vigyorog rám, majd lelkesen lehuppan az ágyam szélére és lábait a takaró alá csúsztatja. Ez az ágy túl kicsi nekünk, mivel csupán egyszemélyes, ártatlan vidéki lányok számára feltalált bútordarab, mely nemtetszését kifejezve hangosan megnyikordul a plusz 75-80 kg súlytól. Liam egymagában sem férne el rajta a széles vállaival és mellkasával, így viszont ő félig lelóg az ágyról, de ad nekem 2 cm teret. Mozdulatlanul fekszem mellette és plafont bámulom, nem hinném, hogy ilyennek képzelte ezt.
- Nekem nagyobb ágyam van - motyogja arra célozva, hogy átmehetnénk oda.
- Akkor menj vissza és aludj a saját helyeden - dorgálom le, mert most valóban nincs hangulatom sem a hülyeségeihez, sem ahhoz, hogy kiszorítson a saját helyemről. - Ha annyira maradni akarsz aludhatsz a padlón is.
- Remélem nem vagy mindig ilyen morcos éjszakánként - közli ártatlanul, majd fészkelődik egy darabig és felém fordul. Felszabadul némi hely, azt kihasználva gyorsan a hasamra fordulok. Morcos...
- Fáradt vagyok, Liam.
Hümmög. majd elhallgat és csak az egyenletes légzését hallom néhány másodpercig. Már épp elnyomna az álom, amikor újra megszólal.
- Gondoltad volna ezt valaha? - suttogja, s felkönyököl a fejem mellett.
- Nem - válaszolok csukott szemekkel, álmos hangon, remélve hogy befogja a száját és hagy engem aludni. 
- Én sem - tűnődik, majd újabb néhány percnyi csend következik. Naivan elhiszem, hogy most már ő is rászánja magát az alvásra, de ez nem így van. - Még három és fél hétig vagyunk itt körülbelül.
- Nem mondod? - bosszankodok, s átfordulok a másik oldalamra, háttal neki. 
Kinevet, majd halkan azt mondja, hagy aludni. Megkönnyebbülten sóhajtok és kicsire húzom magam a takaró alatt, ám a következő pillanatban fészkelődni kezd mellettem. A fogaim csikorgatva várom ki, hogy kényelmesen átforduljon a másik oldalára, köztünk 1 cm távolság lehet, a háta pont nem ér így az enyémhez. Nem sokáig marad így, újra vergődni kezd, mint egy partra vetett hal, a takaró a lábaiba gabalyodik így félig lehúzza rólam és megcsap a most kissé kellemetlen hideg.
- Rettenetes vagy! - förmedek rá, a takarót rángatva helyezkedek el újra és az arcom beletemetem a párnába. Nem akarom hallani, nem akarom látni, aludni akarok.
Aztán megérzem először a kezét a derekamon, egy pillanatra megdermedek, végül mikor nem szólok semmit közelebb kúszik és a mellkasához húz. Ha eddig azt mondtam, bizarr, ha megfogta a kezem és megcsókolt, akkor most szavakkal kifejezhetetlen ez a helyzet. Kissé felemelem a fejem de nem nézek felé, homlokát valahol a hajamnál érzem de a fejünk közt tart egy kis távolságot. Nem préselődik hozzám, nem folyt meg, csak kellemes és kissé bátortalan ölelésben tart. Kényelmesen elférünk így már egy takaró alatt és az ágy sem olyan szűkös, mellkasáról meleg árad a hátamra és érzem a tarkómnál a lélegzetét. Egy ideig csak nézek magam elé a sötétben és ismét azon kezdek gondolkodni, hogyan történhetett ez, s mégis hogyan kalapálhat most ennyire a szívem? Egy dolog, hogy megpróbáltam, de azt nem hittem, hogy sikerülni is fog...
- Zavar? - suttogja, halkan kuncogni kezdek rajta, mert már annyira bosszantó amit csinál, hogy vicces. Beszél, mozgolódik, fészket épít, majd átölel és kezdi elölről.
- Nem - motyogom, mire kissé felbátorodva húzódik közelebb.
- Azért tartsd csak meg azt a távolságot - figyelmeztetem motyogva. Megdermed, nem mozdul, s engem megint elkap a nevethetnék emiatt.
Nem mond semmit, s ahogy halkan elnyomja mellettem az álom, az én szememből úgy pattan ki és születnek újabbnál újabb kérdések a fejemben. Felé fordulok, karjai ragaszkodóbban fonódnak a derekam köré, haja kusza, arca borostás, félig belefúrja a párnámba és halkan szuszogva, elnyílt ajkakkal - nem tátott szájjal - csupán résnyire nyitott ajkakkal vesz levegőt. Aranyos. Megérintem az arcát, a tenyerem öntudatlanul, önmagát irányítva simul rá a kissé dörzsölő, de kellemes borostájára. Orrát felhúzza, majd szemhéjai kissé felemelkednek és úgy pislant rám. Zavarba jövök, úgy érzem magam, mint akit lelepleztek. 
Elmosolyodik és megfogja a kezem, ujjaimat kihajtogatja és különösen gyengéd, mondhatni már-már érzelmes puszit nyom a tenyerembe. A szemeimből szinte kiolvassa azt a rengeteg kérdést, ami bennem kavarog. Mit keres ő az ágyamban? Mosolyog rajtam, egy ideig fürkészem az arcát, majd lehajtom a fejem és karjaim a mellkasom elé húzva nézek rá. Annyira furcsa ez, ahogy a tenyere szétterül a csípőmön és az ujjait gyengéden mozgatja rajta. Zavarba ejtő, ahogy nézzük egymást, s hivatalosan is úgy gondolom ez az egyik legérzelmesebb pillanatunk. Nem azok, amikor engedünk a vonzalomnak, hanem most ez, hogy nem tudok elbújni a pillantása elől.
- Milyen szép vagy - mosolyodik el, kezét az arcomra csúsztatja és végigsimít rajta. Érzem, hogy a füleim felforrósodnak, sosem mondta még ezt. Szemei csillognak és ide-oda járnak az arcom egyes részei közt és egyszerűen nem tudom már beazonosítani, hogy vajon ő mit érez most és mi járhat a fejében.
- Mire gondolsz? - szalad ki a számon, kizökken a gondolatai közül és elvigyorodik.
- Igazából Amy Winehouse Rehab című dala jár a fejemben - nevet fel, az arcomra sértődött grimasz ül ki és kicsit a vállára csapok. Nem is tudom mit vártam tőle, naivan azt gondoltam, valami érzelmeset fog mondani. Közelebb húz magához és arcát a nyakamhoz dugva nevetve kezdi énekelni a dalt, egy ideig próbálom lelökni magamról, majd nevetés közben a kezem a hátára hullik. Lecsúszott róla a takaró és így csak a csupasz, puha bőrét érem, hátizmai kemények, az jut eszembe, hogy legszívesebben beleharapnék.
- Szóval miközben velem fekszel egy ágyban egy halott nőre gondolsz - szorítom egymáshoz az ajkaim és grimaszt vágok. Halkan, aranyosan nevetve nyom puszit az arcomra, majd felemeli a fejét és elsimít egy szőke tincset az arcomból.
- Nem igazán - vigyorog szélesen, szemöldökét kissé összehúzza, mire felháborodva lököm meg és nevetve fúrom az arcom a párnába.
- Most akkor gondoljak rád, vagy ne? - nevet hangosan, kezem a szája elé tapasztom és fejem kissé felé fordítom.
- Felkelnek a többiek - kuncogok, elhúzza a kezem a szája elől és lehajol hozzám. Puszit nyom a számra, a szívem hevesebben kezd dobogni, hiszen annyira közel van és túl kevés rajtunk a ruha. Csupasz lábam az övéhez ér és csak most jut eszembe, hogy csak egy bugyi van rajtam. Elpirulok, de a világ semmi kincséért sem vagyok hajlandó ezt az észrevételt megosztani vele, mert képes lenne megnézni.
- Elrontottad az érzelmes pillanatunkat - biggyesztem le az ajkam.
- Érzelmes pillanat? Nekünk? Biztos vagy benne? - cukkol, s a fejem mellett könyökölve kezdi piszkálni a hajam. - Mégis hogyan?
- Hát, néztünk egymásra, te pedig azt mondtad szép vagyok... - motyogom, tekintetemmel keresek valamit, amit nézhetnék ahelyett, hogy a szemébe kellene néznem.
- Ez érzelmes volt? - vonja fel picit a szemöldökét, ujjával megcirógatja az arcom és tekintetével követi az ujját, amely lassan a számra siklik.
- Olyasmi - válaszolom alig suttogva, nagyokat pislogok, mert egy kicsit álmos vagyok, s mert jó érzés amit csinál.
Megcsókol, nagyon puhán, gyengéden és finoman. Az ujjaim a hajába túrnak, még mindig a fejem mellett támaszkodik és távolságot tart köztünk, amely szép lassan egyre csökken. Borzongatóan jól csinálja és meghökkentően hamar szívja el a normális gondolkodásom. Mindig ez van, minden egyes alkalommal.
Egyik kezem a tarkóján, másik a lapockáján van, s egyszerre már szinte akarom, hogy közelebb legyen hozzám. Kezét a deremon érzem, tétován érinti meg ujjbegyeivel a bőröm, majd kezét újra az arcomhoz vezeti. Határozottan ez is az érzelmes pillanataink egyike.
Lassan elhúzódik, habár eléggé vonakodva engedem. A hátára fordul és egy ideig egyikünk se szólal meg, majd megmozdulok. Térdelve igazgatom egy ideig a takarót és eközben nem veszem észre, hogy a tekintete a fenekemre szegeződik. Egy díszpárnát dobok felé mire elröhögi magát és végigsimít a csípőmön. Megigazítom a takaró végét, majd megfordulok és a mellkasát választom ki a tökéletes pihenőhelynek, ezért szinte ráugrok. Túl zavarba ejtő lenne, ha lassan lefeküdnék mellé, majd lassan odakérném a karjaiba és a fejemet a mellkasára hajtanám. Megoldom, egyszerűen csak kitárt karokkal lezuhanok rá, halkan felkiált, majd tenyerével betapasztja a száját és úgy vihog.
- Felkel miattad mindenki - motyogom dorgálóan, karjaim kényelmesem behajlítom és felsóhajtok. Elfelejtkeztem róla milyen jó párnának használni a fiúkat.
Egy darabig fészkelődik, befoglal egy nagyobb teret az ágyon de ez most nem baj, mert a testem háromnegyede az övén van.
- Kényelmes? - nevet fel halkan, elégedett hümmögéssel díjazom, hogy a nyakamig húzza a takarót, majd felkúszok az arcáig és puszit nyomok rá. - Kiscica - mosolyog, szájából ez a becézés most ezerszer másabban hangzik, mint korábban.
Végigsimít az arcomon, majd lehúz magához és én engedek egy újabb rövid csókot, az orrunk egy pillanatra egymáshoz ér és nem tudom megakadályozni az arcomra kiülő mosolyt. Nem tudom, hogy ez a legjobb, vagy a legrosszabb dolog-e, ami történhetett itt velem, de most a legjobbnak érzem. Kinek kell Ashton? Nekem nem.
Fejemet újra a mellkasára hajtom és néhány másodpercig még mindketten fészkelődünk, mire megtaláljuk a legjobb helyzetet, majd szinte egyszerre sóhajtunk fel és kezdünk el nevetni. Ugyanarra gondolunk, egyszerűen csak érzem. A fejemben milliónyi kérdés lapul de most egyiket sem akarom feltenni, csak élvezni akarom, hogy végre valaki törődik velem.
A nevem szirénázó üvöltésként hangzik el újra és újra, a szememet lustán nyitom ki és épp elkapom a pillanatot, amikor Niall betöri az ajtót és tovább ordít.
- Liam eltű... - ordítja eltorzult arccal, az éles hangra hirtelen engedjük el egymást, s az egyensúlyunkat elveszítve bucskázunk le az ágy két ellentétes oldalára. Az arcán megdöbbenés látszik és néhány pillanatig összeráncolt szemöldökkel bámul. - Ja - motyogja, majd pislog kettőt, mielőtt Liam az egyik díszpárnát az arcába nem dobná. Felmászik az ágyra és lustán kinyújtja felém az egyik kezét. Sziszegve mászok vissza a helyemre és szorosan a mellkasához préselődök. Niall még mindig csak áll és bámul.
- Húzz el! - motyogja rekedten, hangjára a szemeim elkerekednek, majd újból lustán lecsukódnak. Egyik szemem résnyire nyitva figyelem a szőke srácot, aki még néhány pillanatig bámul, majd egyszerűen kiballag az ajtón. Fejem a mellkasához hajtom és szundítok még kicsit, s mintha néhányszor még hallanám, hogy benyitnak, de ahhoz túl lusta vagyok, hogy mindig felemeljem a fejem. Hallom a szuszogását, mellkasa egyenletesen emelkedik és süllyed, érzem az illatát miközben szorosan a karjaiban tart, s egyik lába az enyéim közt pihen. Kényelmes és kellemes, ebben az esetben még csak nem is annyira zavarba ejtő.
Amikor legközelebb felnézek még mindig így fekszünk, ám az ujjai most lassan mozognak a fejemen, simogatják a hajam.
- Szia - motyogja, kissé elhúzódik és mosolyogva pillant rám.
Halkan dünnyögve köszöntöm, fejem leejtem a párnára és elfojtok egy ásítást, ő pedig apró puszit ad a homlokomra és rendezi a tincseim.
- Csak álmodtam, hogy itt volt Niall? - kérdezem rekedtes hangon, megköszörülöm a torkom és az egyik karom a fejem alá hajtogatom.
- Nem - nevet, kezét továbbra is az arcomon tartja és végigsimít rajta. -Tényleg itt volt és azt hiszem, kicsit sokkot kapott. Leestünk az ágyról, hogy nem emlékszel rá?
- Túl fáradt voltam még - nyomok el egy újabb ásítást, kicsit oldalra dőlök és észrevétlenül próbálok utalni arra, hogy öleljen át megint. Megteszi és igyekszem lenyelni a kiszökő sóhajom.
- Aludj még, azt hiszem, valaki már megcsinálta a te munkád is, pihenhetsz - helyez újabb puszit ezúttal a fejem búbjára, hunyorogva nézek fel rá és elmosolyodok.
- Maradsz?
- Akár maradhatok is még egy kicsit - ujjával megcirógatja az arcom, majd lehajtja a fejét és megpuszilja a szám. Megismételjük azt, amit este, annyi különbséggel, hogy most nehezebben válunk el. A takaró melege alatt egyszerűen túl nehéz visszafogni a kalandozni vágyó kezeim és ez fordítva is így tűnik abból kiindulva, hogy először átfogja a combjaim, majd hirtelen elenged és lezuhan mellém. Értékelem, hogy magától képes rájönni, hol a határ, viszont néhány másodpercen belül inkább én ugrok ki az ágyból. A szekrényhez csoszogok, hallom, hogy elégedetlenül dünnyög, majd befoglalja az ágyam és a könyökére támaszkodva figyel. Hátratúrom a hajam, mivel a bőröndömből jóformán még mindig nincs kipakolva így lehajolok, s naivan úgy hiszem, ez nem egy különleges mozdulat. csakhogy megüti a fülem a halk nyögése, megpördülök és erőből az arcába dobom a nadrágom, amit röhögve kap el.
- Te paraszt! - rontok az ágy felé, gyorsan felmászok rá és a mellkasára csapok. Elkapja a karom és nevetve taszít el magától, mielőtt tovább csápolnám. - Bunkó! - hörgöm, nevetve nyom puszit az arcomra és összefogja a csuklóim.
Ajkaimat összeszorítva egy pillanatig dühösen nézek rá, majd elnevetem magam és homlokom a vállának döntöm.
- Tetszik - jelenti ki pimaszul vigyorogva.
Kirántom az egyik kezem a szorításából és újra a mellkasára csapok, majd kiugrok az öléből és felrángatom magamra a szűk farmerem.
- Most már kifáradhatsz - fonom össze a mellkasom előtt a karjaim, lábujjaim ide-oda mozgatom és oldalra biccentett fejjel nézek rá.
- Muszáj? - nyafogja, arca vicces grimaszba torul és vonakodva mászik ki az ágyamból.
- Muszáj - tapasztom kezeim a hátára és lökdösni kezdem az ajtó felé.
- Cica - morogja, megfordul és átöleli a derekam, arcát az enyémhez dugja és belepuszil a nyakamba. Nevetve teszem a tenyerem az arcára és tolom el magamtól. - Jöhetek ma éjjel is?
- Majd eldöntöm - biccentem kicsit hátra a fejem, egyik karom kiszabadítom az öleléséből és kinyitom az ajtót. - Húzz el! - nevetek fel hangosan, amikor belecsíp a nyakamba. Nagy nehezen kilökdösöm az ajtón, s amikor már kint áll és még mindig bámul, képtelennek érzem magam arra, hogy becsukjam előtte az ajtót.
- Sérts meg - döntöm a homlokom az ajtónak és nevetve pislogok rá.
- Nem - kerekednek el kicsit a szemei, értetlenül néz rám. - Nem.
- Pedig olyan könnyen ment - motyogom, millimétereket mozdítok az ajtón.
- Mira...
- Nem tudom becsukni az ajtót - nevetek fel, beletúrok a hajamba és vigyorogva pislogok rá. Kicsit kinyitom az ajtót és kilépek rajta, a fejemet rázom de közben mégis kinyújtom felé a kezeim és összekulcsolom azokat a nyakán. Átfogja a derekam és talán hosszú percekig öleljük egymást. Csak most értem meg, mennyire igaz az a mondás, hogy a gyűlöletet és a szerelmet csak egy nagyon kicsi választja el egymástól.
- 10 perc múlva a konyhában? - duruzsolja, homlokát az enyémnek dönti és mosolyogva néz a szemembe. - Csinálok neked reggelit.
- Persze - nevetek, ujjammal fésülgetni kezdem kissé kócos haját. - Biztos ott van még a mi adagunk is.
- Cicus, szerintem már az ebédet is megették - rázza meg kicsit a fejét, végig őt nézem és észre sem veszem, hogy Louis slisszol el mellettünk, majd Harry ballag el a fürdőszobáig, mindketten megnéznek minket.
Kicsit elkerekedik a szemem, majd kiugrok a karjaiból és becsapom az ajtót, hallom a nevetését, nekidőlök az ajtónak és a kezem a szám elé tapasztom. tudom, hogy ott van az ajtó másik oldalán, hallom ahogy nevet, s miközben lecsúszok az ajtó mellett már tudom, hogy bekövetkezett, amit nem akartam, és ez most mégis boldogsággal tölt el.

16 megjegyzés:

  1. Kedves Nessa!
    Bocsánat,hogy eddig nem írtam.. Ez az egyik kedvenc történetem.. Nem sablonos.. mindig pontos vagy és érdekes és mindig jó hosszú.. Ha nem is írok tudnod kell, hogy mindig nagyom várom az új részt és rögtön elolvasom.. Szóval egy lelkes állandó olvasód e fejezet után nem tudott csendben maradni.. Zseniálisan írsz és remélem még sok rész van...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Semmi baj, rettentően örülök neki, hogy most írsz!
      Köszönöm szépen, nagyon aranyos vagy! <3 Igen, 50 részes a blog. :)

      Törlés
  2. Ez a rész hihetetlenül jó lett... <3

    VálaszTörlés
  3. Egy szó: Imádom! <3 <3

    Holnap klip :)

    VálaszTörlés
  4. Drága Nessa! :)
    Annyira édesek együtt, hogy az leírhatatlan. Zabálni valók *-* Egyre jobban megy nekik ;) és végre Mira kezd érezni valamit Liam iránt :D Niall megint alkotott XD IMÁDOM A BLOGOD ^^

    Ui.: holnap klip <3 ééééés a One Direction jövőre jőn Bécsbe koncertezni..nagyon remélem, hogy elmehetek :))
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Köszönöm szépen, örülök, hogy így gondolod! :))
      Tudoom, én is megyek. :)

      Törlés
  5. Drága!

    Most vinnyognék, és arcizom görcsig vigyorognék, ha az idő nem hajnali 01:03-nál ballagna. Szóval befogom, és magamban játszom el a tinilányt.
    Én, személyszerint imádtam, az utolsó mondat pedig remélem arra enged következtetni, amire én akarom, hogy következtessen.
    Tudod, arról viszont halvány fogalmam sincs, hogy mégis, hogy a fenébe fogom én kivárni a jövőhét csütörtököt, amikor előreláthatólag publikálod a következőt. Erről pedig eszembe jutott valami, szóval sürgősen intézkedem.

    Izgatottan várom (enyhe kifejezés), Bo❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bo! <3
      Igen, valószínűleg jól következtetsz. :) Iszonyúan édes vagy, hogy így reagálsz erre a részre. <3

      Törlés
  6. Sziasziaa!
    Eléggé lemaradtam de végre sikerült behoznom a lemaradást.
    Jajj, annyira jo volt ezeket az utobbi pár részt olvasni! Nagyon tetszik :3
    Niall hülyeségei; amint rájött, hogy össze jöttek stb. és annak is non örülök, hogy végre összejött Liam és Mira + ahogy történt ahhwww.
    Ez a rész is nagyon jo volt :D jót derültem rajta xD
    kiváncsian várom a folytatást :*
    Ui.: írtam twitteren üzit :3

    Ölel,
    Bubesz Grimes

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :))
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :))
      Ölellek én is! <3

      Törlés
  7. Nagyon nagyon jo!! Hihetetlen milyrn jol irsz,csak igy tovabb!!!alig varom a kovit

    VálaszTörlés
  8. Elképesztő,hogy milyen cukik. *o* ^^ Kérek egy Liamet. >.< Niall olyan idióta,mindig nagyokat nevetek rajta. :'D
    Totál elkésve,de neked is jó szünetet. :D XD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy nagyon, örülök, hogy megnevettethetlek. :))
      Köszönöm!

      Törlés