2014. június 25., szerda

6.rész A munka, az munka

Sziasztok! :)
Íme, itt vagyok az új résszel. Nem mondanám, hogy sokat bajlódtam vele, viszont az alapötletet meglehetősen idétlennek tartom, de már úgysem tudnék újat írni, szóval közzéteszem ezt.
Hogy telik a nyár? Nekem elég unalmas, mióta hazajöttem Angliából, nem igazán tudok mit kezdeni magammal, az idő sem tett eddig a kedvemre és emiatt kicsit bezárkóztam, de remélem, hogy ez változni fog.
Nessa. xx

Néhány héttel ezelőtt el sem tudtam volna képzelni azt a helyzetet, amiben most vagyok. Haragosan szemezek a körülöttem kapirgáló csirkékkel, mindkét kezemmel azt a bizonyos kosarat fogom miközben Niall összegyűjti a tojásokat. Tojásgyűjtés egy farmon Niall Horan társaságában. Igen, határozottan körberöhögtem volna azt, aki ezt mondja nekem 2 héttel ezelőtt.
- Szerintem mind megvan - néz rám, miközben kissé megvonja a vállát és elmosolyodik - ha meg nem, majd kijön Stephen és összeszedi ő.
Visszamosolygok rá, miközben kiveszi a kezemből a kosarat és elhúzza előttem az ajtót, kimenekülök a csirkék közül és megkönnyebbülten veszek egy mély levegőt, Utálom a szagokat, amik ezen a helyen terjengenek.
Nem tudom, mit mondhatnék ennek a srácnak, de úgy tűnik, ő beéri a hümmögésemmel és azzal, hogy néha benyögök valamit, amin nevet. Csak beszél, beszél és beszél mindenről, nem hagyja, hogy kínos csend álljon be köztünk.
- Kérdezhetek? - kizökkent a gondolataim közül, miközben a naptól kissé hunyorogva néz rám.
- Aha, persze - hümmögök, miközben a hajamat összefogom egy kócos copfba. Ez a meleg semmi ahhoz képest, ami otthon szokott lenni, így nem panaszkodok.
- Te miért vagy itt? - a hangjából semmi rosszindulatot nem érzek ki, csupán érdeklődik, épp ezért válaszolok normálisan.
- Mert mostanában nem épp jó a kapcsolatom az öcsémmel, és ezzel akar büntetni - vonom meg a vállam, mintha nem érdekelne a dolog, holott mindketten tudjuk, hogy nagyon is érdekel. - Ti?
- Ó, szóval Liam bunkósága ellenére még nem tűnt fel? Csináltunk hülyeségeket, a menedzsment szerint jót fog tenni egy kis kikapcsolódás, de őszintén szólva az eltelt csaknem 1 hét alatt nem igazán fedeztem fel változást, sőt...
- Aha - titkolni sem tudnám az ellenszenvet, ami kicseng a hangomból és mosolyt csal az amúgy is mosolygós arcára - de te nem vagy olyan, mint ők, akkor mit keresel itt?
- Harry sem kifejezetten olyan, de hidd el, azért mi sem voltunk szentek az utóbbi időben. Különben is, egy banda vagyunk, együtt állunk színpadra, akkor együtt pateroljanak el minket az Isten háta mögé is - megvonja a vállát, miközben egy kavicsot kezd rugdalni maga előtt - ez így fair.
- Ez hülye kérdés lesz, főleg úgy, hogy nem én vagyok a legnagyobb rajongótok, de te milyen hibákat követtél el? Mármint... nem igazán nézném ki belőled, hogy csinálsz bármi illegálisat is.
- Ó, nem feltétlenül volt illegális - ismét megvonja a vállát, miközben szabad kezét a nadrágjának zsebébe csúsztatja.
- Ne vonogasd már a vállad! - nevetek, miközben kissé tétovám oldalba bököm. - Akkor meg? Ha nem illegális, annyira rossz nem lehet.
- Kinek mi - látom, hogy ismét megvonná a vállát, de ezúttal nem teszi - tulajdonképpen nekem ugyanaz a bajom, mint Liamnek, csak őt kidobta a barátnője, nekem meg egy ideje nem volt olyanom. Rossz módszerrel akartam megtalálni - nevet fel halkan, miközben beletúr a hajába - ja, hát eléggé elcsesztem.
Nem mondok semmit, ha már az elcseszett dolgoknál tartunk, abból nekem is van néhány.
- És a többiek?
- Ne mond, hogy nem tudsz semmiről - emeli fel a fejét, miközben nem túl őszintén vigyorog rám.
- Nem vagyok a rajongótok, Niall, nem is bírlak titeket. Lehet, hogy az öcsém nagyon odáig van értetek mert elvégre ti fedeztétek fel őket, de elvettétek tőlem az ikertestvérem, ez épp elég volt ahhoz, hogy ne érdekeljen veletek kapcsolatban semmi.
- Hé - húzza össze a szemöldökét, miközben rám mered - mi nem vettük el tőled Őt! Luke mondhatott volna nemet is az ajánlatra, de hidd el, mi bírjuk a tesódat, bármikor leléphetett volna, ha azt mondja, néhány napot veled akar tölteni, meg is tette ezt sokszor.
- Jó, mindegy - sóhajtok, és rántok egyet a copfomon - én is elbasztam. Szóval?
- Végül is, mindenki tud ezekről, miért ne mondanám el neked is? Nem mondok nevet, oké? Volt itt minden, ivás, bulizás, részeg koncertezés, füvezés, egyéb. Kíváncsi vagy még a többire?
Kissé megdöbbenten rázom a fejem és arra gondolok, hogy az én szarzsák öcsém velük turnézott, amikor ilyeneket csináltak. Érzem, hogy elsápadok, hiszen ki tudja mibe vitték bele Luke-ot, vagy akár Ashtont, majd elönt a harag.
- Hé, nyugi! Tudom mire gondolsz, Luke nem volt olyan hülye, mint mi, próbálta megakadályozni a hülyeségeket.
- Egy kérdésem van, ki füvezett? - összehúzom a szemöldököm és arra gondolok, itt és most véget vetek ennek a kialakulásban lévő jó viszonynak, ha megtudom, hogy Luke mégiscsak valahogy belekavarodott ebbe.
- Rövidebb választ tudok adni, ha azt kérdezed, ki nem? - nevet fel keserűen, miközben elfordítja a fejét és a távolba bámul.
- Akkor ki nem? - követelem, és a lábammal dühösen dobbantok - Niall, ha belevittétek az öcsémet...
- Harry, Harry nem - fordul felém - és tényleg megnyugodhatsz, Luke nem volt velünk akkor.
- Jó - válaszolok, miközben szemeimmel egy ideig még gyanúsan méregetem - nem hittem volna, hogy csináltok ilyesmit.
- Mások se - kissé felvonja az egyik szemöldökét, miközben huncutul elmosolyodik - te tudod a legjobban, hogy nem minden úgy van, ahogy azt a többség látja, az már más, hogy nem akartuk, hogy ezek kiderüljenek. Hát, ez van. Ki nem csinált soha baromságokat? Én legalább megbántam őket, mert nem mutattam épp jó példát vele, csakhogy ezzel a sajtósok nem foglalkoznak, várják a következő baklövését valamelyikünknek.
Pontosan tudom, hogy miről beszél, gyakran a legkedvesebben érdeklődő riporterek forgatják ki legjobban a szavainkat, így hát magamban eltűnődve bólintok egyet.
- Sajnálom - habár nehezemre esik, mégis kibököm, ha Liamet nem is, őt és Harryt talán tényleg sajnálom egy kicsit.
- Nem kell, csak észnél kellett volna lennünk és akkor most nem kapnánk olyan üzeneteket, hogy csalódtak bennünk, valamint nem dekkolnánk itt idegbetegen. Ezekhez képest te tényleg elég nagy hülyeségért vagy itt.
- De ha Harry nem füvezett, akkor ő is.
- Mint mondtam, sem én, sem ő nem vagyunk ártatlanok, csupán ő nem süllyedt olyan mélyre, mint mi.
Hümmögve nézek abba az irányba, ahol a göndör hajú fiú egy kalappal az arcán, a fűben kiterülve sütteti magát. Elképedve veszem észre, mennyi tetoválás borítja a mellkasát, ám nem bámulom túl sokáig, követem Niallt a házba.
- Szia Cica! - összerezzenek, amikor a hátam mögül hallom a mély hangot. Az ajkaim összeszorítva fordulok felé, vetek rá egy pillantást, majd Niall mellé lépek és a tojásokat egyenként a tartókba helyezem. - Most nem sérültél meg? - érdeklődik, miközben barna szemeivel a kezeim vizsgálja.
- Nem - válaszol helyettem Niall, és kissé elmosolyodva néz fel a haverjára, akiről én próbálok nem tudomást venni - csak a kosarat tartotta, míg kiszedtem a tojásokat.
- Ti mióta vagytok ennyire jó barátok? - szemöldökét értetlenül vonja össze, miközben a lábaimat méregeti. Nem veszek tudomást róla, semmivel sem különb azoknál az idegeneknél, akik mindig ezt teszik.
Niall - mily meglepő - megvonja a vállát, és hátat fordítva neki a hűtőbe teszi a megtelt tojástartókat.
- Liam - Stephen hangjára mindannyian felpillantunk, egy gumicsizmát (?) fog a kezében, melyet letesz az ajtó mellé - öltözz át és gyere ki, segítened kell kitakarítani a lovak istállóját.
- Hogy mi van? - fél szemöldöke a homloka közepéig szalad, miközben mellettem Niall nevetni kezd.
- 10 perced van. Megtalálod az istállót?
Nevetni kezdek, amikor a lépcső tetejéről Louis és Zayn gumicsizmában és kissé kinyúlt pólókban, hangosan szitkozódva trappolnak le a lépcsőn, abban a pillanatban Harry is betoppan és kissé értetlen tekintettel néz körbe, nagy kezében ő is egy pár csizmát szorongat.
- Kuss, Niall, ha nekünk mennünk kell, neked is! - Liam hangja dühös és talán kissé elkeseredett is, dühösen méregeti a falnak borult lábbelit.
- Ő már megcsinálta, amit kellett, szóval neki nem kell jönnie - magyarázza Stephen.
- De hát ő csak tojásokat szedegetett! - mutatóujját a mellettem vihogó szőke srác mellkasára szegezi, várom a pillanatot, amikor toporzékolni kezd, de csak dühösen felkapja a csizmát és Harryvel a nyomában felmegy az emeltre.
- A munka az munka - mosolyog a nagydarab srác, miközben felém pillant.
- Remélem, legalább elég szaros tojások voltak - morogja Louis, kicsörtet az ajtón magára hagyva ezzel Zaynt, aki az egyik csizma sarkába lépve ki-be húzogatja belőle a sarkát.
- Ki a fene találta fel ezt a kényelmetlen szart? Miért nekünk kell kiganézni a TI istállótokat? - egyik kezével megdörzsöli az arcát és a hajába túr, hatalmas szemeivel kissé mintha elkeseredetten bámulná a lábaira erőltetett ormótlan csizmát.
- Mert itt éltek, ami a miénk, az a tiétek is - mondja, majd kifordul az ajtón - 10 perc múlva találkozunk!
- Kapd be - mindenki hallja a Louis száján távozó rövid mondatot, ám a nagydarab srác egyszerűen nem vesz róla tudomást, csak elsétál.
- Hé - Niall mutatóujja az oldalamba fúródik egy pillanatra, majd halkan nevetve hajol a fülemhez - menjünk, nézzük meg ezt.
- Ne motyogj - Zayn gyilkos tekintettel néz a rázkódó vállú szöszi srácra, aprót bólintok és töltök magamnak a pulton felejtett limonádéból. Rossz ötlet.
A poharat épp az ajkamhoz emelem, egyetlen korty citromos hűsítő csordul a számba, amikor Harry a szűk nadrágjába betűrt béna, piros kockás ingben és gumicsizmában szökdécsel le a lépcsőn, fürtjein most ott pihen a kint napellenzőként használt kalap, mely alól kikandikálnak a barna tincsek. Tulajdonképpen ő úgy néz ki, mint a filmekben a jóképű tanyasi fiú, ellenben a mögötte dühösen trappoló Liam már más tészta, mert míg Harry egy balett ugrással vidám bébizsiráfként ér földet, addig Liam egy valamikor talán pizsamaként használt kék pólót visel, aminek az alján néhány gyanús folt van. Szürke melegítőjét térdig takarja a csizma és annyira hülyén néz ki, hogy képtelen vagyok nem hangosan felnevetni.
Harry mellém ugrik és tölt magának is a limonádéból, nekidől a pultnak és a szemöldökét összevonva néz rám, most először érdemel ki tőlem egy mosolyt, de csak azért, mert ellenben a többiekkel ő nem szitkozódik.
- Te szart lapátolni mész, vagy egy filmforgatásra? - Louis belép, észreveszem a kezében még szinte füstölő rövidre szívott csikket, amit Harry mellé lépve a kukába hajít. Nem törődik azzal, hogy a mellette a fiú felhúzott orral kezd legyezni maga előtt.
- Harry végre megtalálta, honnan ered a stílusa - szól közbe Niall is, szemeit kissé megdörzsöli és minden erejével azon igyekszik, hogy ne röhögje el magát akárhányszor a haverjaira néz.
- Ezt bóknak veszem - vigyorog rá a göndör, egy ideig Louis-t méregeti, majd a rossz kedvű srác halkan elneveti magát.
- Mi a francot keresünk mi itt? - magában puffogva teszi fel a költői kérdést.
- Hát, haver, ez nagyon jó kérdés - Liam zsebreteszi a kezeit, pont úgy néz ki, mint egy tanyasi stílusba öltöztetett 15 éves Eminem rajongó. - Hé, amúgy nézzétek már, a kis morcos tud nevetni is!
Csípőmet a pultnak vetem és rövid időre a szemébe nézek, egy pillanatra teljesen csend lesz, majd Zayn megköszörüli a torkát és elindul az ajtó felé.
- A One Direction ez alkalommal a nem tudom milyen falusi Istálló Stadionban ad koncertet! - meglep, ahogy Louis magas hangon kiáltozni kezd, tulajdonképpen ezzel csak azt éri el, hogy Harry a hátára vetődik, Zayn az ég felé nyújtja az öklét és Liam kelletlenül indul utánuk.
- Niall nélkül nem lehet - pislog hátra a kreol bőrű srác. Egy pillanatra... nem is tudom, majdnem hogy aranyosnak találom őket, mert a szöszi azonnal ellöki magát a pulttól és utánuk indul, de aztán eszembe jut, amit mondott. Meg az is, hogy utálom őket.
- A belevaló Betyár Tomlinson, Pásztor Payne, Kondás Malik és az asszonyok szíveit összetörő hm... Libapásztor Styles ma hatalmas koncertet adnak az Istálló Stadionban! A VIP jegyesek ma ingyen lószart is kapnak, valamint csak ma, exkluzív ajánlatként együtt ganézhatnak a jóemberekkel!
- Jössz? - fordul felém, a többiek nem állnak meg, Louis továbbra is üvöltözik és nagyokat röhögnek, viszont Niall várakozva pislog rám. Habozok, végül mégis úgy döntök, nem hagyom ki ezt a remek lehetőséget arra, hogy ciki képeket készítsek róluk, így utánuk eredek.
Érdekes látvány hátulról 4 gumicsizmás fiút látni, még érdekesebb 4 olyan gumicsizmás fiút látni, akiket utálok. Kárörvendőn tartom magam előtt a telefonom és észrevétlenül fényképeket csinálok róluk. Stephen mindegyikük kezébe nyom 1-1 vasvillát, mellyel Harry egy darabig hülyén hadonászik, majd fejbe vágja magát a nyelével és kissé megtántorodva dől a falnak. Már nincsenek olyan vicces hangulatban, ugyanis a vasvillákat szorongatva, a talicskák mellett állva valószínűleg tudatosul bennük, hogy - Zayn szavaival élve - valóban ki kell ganézniuk ezt a helyet.
Nevetve huppanok le az egyik szalmabálára Niall mellé, mindketten a telefonjainkat készítjük elő, s közben cinkos mosolyt váltunk. Elsősorban Liamről kívánok fényképeket készíteni, hogy a későbbiekben majd tudjam mivel zsarolni, ha esetleg sor kerül arra. Csak elővigyázatosságból.
Zayn vetemedik először arra, hogy lépjen egyet előre, kinyitja az egyik box ajtaját és felhúzott orral lép be, hallom, ahogy a vasvilla megkarcolja a kőpadlót, egy pillanattal később pedig azt magától a lehető legtávolabb tartva egy kupac lócitromot dob a talicskába. Niall a telefonjával folyamatosan képeket készít, az istálló visszhangzik a nevetésétől.
- Csináljatok már valamit! - ripakodik rá a többire, akik undorodó képpel bámulnak maguk elé.
- Gratulálok, Zayn - felkapom a fejem, amikor Liam megszólal, a telefonom készenlétbe helyezem és várom, hogy a lehető legkínosabb fényképeket készítsem róla - te annyira jól csinálod, hogy neked adom az én részem is.
- Azt elfelejtheted! - kiáltja, úgy tűnik, tényleg meglehetősen dühössé vált az amúgy általam nyugodtnak hitt fiú. - Gyerünk! Ha valaha is haza akartok menni, akkor álljatok neki ennek a sok... sok szarnak!
Szó nélkül lépnek be mindannyian 1-1 boxba, egy pillanatig teljes a csend és csak az első karcolások hangját halljuk, majd sorra bukkannak fel az undorodó fejek. A kezemet a szám elé emelve nyomom le újra és újra a gombot, elkapva minden arckifejezést, miközben hangosan derülök azon, ahogy Louis a talicskába dobja a kupacot.
- Utálok mindenkit - morogja, majd újra belép a boxba és folytatja a megkezdett munkát.
A figyelmem eltereli a sarokban megmozduló valami, egy pillanatra bepánikolva szorítom magamhoz a telefont, abban a hitben, hogy egy nagy patkány az, de mielőtt visítani kezdenék halk nyávogást hallok. Nagyot fújok, a cica egy vödör mögül bújik elő és fekete szemeit rám szegezi, teljesen fekete, egyetlen fehér terület sincs a testén, s habár eddig nem voltam kifejezetten oda a macskákért, most mégis igazán örülök ennek az állatnak. Egy olyan állat, amit én is ismerek.
Leguggolok elé, a kezemet felé nyújtom, meglepődök, amikor fejét szinte a tenyerem alá simítja és barátságosan dorombolni kezd.
- Mit csinálsz, Mira? - Niall kíváncsiskodva hajol előre, a macskát az ölembe véve fordulok felé. Elmosolyodok, amikor szemei barátságosan csillannak meg és végigsimít az új barátom fején.
- Szia - vigyorog rá, a fülét kezdi vakargatni, mire az eldől az ölemben.
- Látom megtaláltátok Maffiát- szemöldököm kissé felvonva nézek Stephenre, aki a saját kezében is egy vasvillát szorongat és belép az egyik üres boxba.
- Ki az a Maffia? - Harry felkapja a fejét, körbenéz, majd a tekintete megpihen az ölemben fekvő macskán és már ki is lép a boxból, kinyújtott kezekkel indul felém és egy kérdő pillantás után elveszi tőlem. Meglepődök azon, milyen szeretettel szorítja a mellkasához a feketeséget, miközben az arcát a macska szőréhez nyomja.
- Tedd már le azt a szerencsétlen állatot! - Liam hangja közel sem cseng olyan barátságosan, mint ahogyan Harry beszélni kezd a macskához - Inkább fejezd be azt! - bök a nagyjából kitakarított hely felé.
- Mindjárt kész - pillant fel, hallom Niall kuncogását, miközben azt kamerázza, ahogy Zayn szerencsétlenkedik a vasvillával. - Szünetet tartok, mielőtt elkezdeném a következőt.
Elmosolyodok, észreveszi, és ha lehet ezt mondani a vigyora csak szélesedik emiatt. Néhány percen át még szeretgeti Maffiát, majd az ölembe teszi és a mikrofon után a kezébe egyáltalán nem illő munkaeszközzel eltrappol a következő karámhoz. Csendben dolgoznak, néha hallok 1-1 szitokszót valamelyikük szájából, de szerintem már belenyugodtak a sorsukba.
- Utálom ezt a helyet - Zayn morogva vesz kezelésbe egy újabb boxot, egy üres talicska kerül elő és immár azt kezdik megpakolni, szépen lassan mindannyian végeznek és elkezdik a másodikat takarítani. Nevetek azon, hogy homlokukat dörzsölgetik, mintha annyira fárasztó munkát végeznének.
- Srácok - egy idő után Harry kissé bizonytalan hangon szólal meg, a karját dörzsölgeti és leveszi a fejéről a kalapot, hogy megigazítsa kócos fürtjeit.
- Mit csináltál már megint? - Louis bosszankodva emeli fel a fejét, rúg egyet a box oldalába és várakozóan néz a barátjára, majd a szemeit összeszorítva halkan feljajdul.
- Végeztem - vonja meg a vállát. Úgy tűnik, itt mindenki a vállát vonogatja, bizonyára valami hülye angol szokás.
- Jó neked, kezdheted a következőt - pillant fel dühösen Liam.
- De nincs következő - vigyorodik el - befejeztem a sajátom.
Az ajtót gondosan becsukja maga után, nagy kezeivel leporolja a nadrágját, a maradék három fiú kissé értetlenül néz körbe, majd szembesülnek azzal, hogy valóban nincs több kiganézni való helyiség. Harry felül a másik oldalamra és simogatni kezdi az ölemben doromboló állatot, nem állok fel és megyek el, úgy döntök, kicsit félreteszem az ellenszenvem azok számára, akik eddig próbáltak közeledni felém. Azok után, hogy Luke elég nyíltan kimutatta, nem akar látni, szükségem van a társaságra.
- Miért hívják Maffiának? - tűnődök, miközben kitartóan vakargatom a macska pocakját - Olyan kedves.
- Mert fekete - mosolyog rám Stephen, miközben ő is leporolja a nadrágját. - Öreg macska már. Ha végeztetek csak hagyjátok itt ezeket, majd később elpakolok, kösz a segítséget, srácok!
Az orruk alatt motyognak valamit, figyelem őket, ahogy szép lassan mindannyian befejezik a kemény munkát és szinte kimenekülnek a boxokból.
- Csinálunk már egy képet! - pattan fel Harry, elveszi Niall telefonját és a kezembe nyomja, majd felrántja a szöszi srácot.
- De én nem is vagyok ilyen hülyén felöltözve - nevetgél, miközben Harry összetereli a morgolódó csapatot.
- Az nem baj, akkor is hozzánk tartozol! - paskolja meg a fejét, majd nagy szemekkel bámul rám - Csinálsz rólunk egy képet, Mira?
- Szerintem nem jó ötlet tőle szívességet kérne - hallom Liam motyogását, de nem törődök vele, felállok, a macskát a földre teszem és megállok előttük.
- Kuss - Harry a srác oldalába könyököl, szélesen elvigyorodik és hosszú karjait átdobja Louis és Liam vállán. Az első képen az öt fiúból három elég fancsali fejet vág, majd fokozatosan ők is elvigyorodnak és újra poénként kezdik felfogni a dolgot.
Egyedül baktatok a ház felé, igazából, még most sem nagyon hiszem el, hogy egy viszonylag normális órát töltöttem a társaságukban, ráadásul többnyire még Liam is megkímélt. Elgondolkozok azon, talán tényleg komolyan gondolta azt a bocsánatkérést, de ezt hamar kiverem a fejemből, ez nem lenne jellemző rá.
- Haladj már Zayn! - a lépcsőről hallom a hangját, majd a felszólítást egy dübbenés követi. Meglehetősen furcsa látvány Liam Paynet egy szál törülközőben látni, ahogy durcás képpel dől az ajtónak és az öklét minden másodpercben a fához üti. - Szia Cica! - derül fel az arca, a szemeim forgatva haladok végig a folyosón. Ennyit arról, hogy ma megkímélt. - Jól érezted ma magad?
- Remekül - morgom, nem tetszik, ahogy közeledik felém, próbálok bemenekülni a szobámba de becsukja előttem az ajtót.
- Most miért akarsz bemenni? - vonja össze a szemöldökét - Csak kérdeztem valamit.
- Tudod, ha mi ketten elkezdünk beszélgetni - mutatok először magamra, majd rá, s közben próbálom nem a fedetlen mellkasát bámulni. Muszáj belátnom, hogy a rettenetes természete ellenére ő nagyon jó pasi. A jó pasik mindig bunkók, ez az élet rendje. Jó, nem mindig, de rendszerint, és ő tipikusan a seggfej jó pasik kategóriáját erősíti. Hoppá, kicsit elkalandoztam - abból nem jövök ki jól.
- Meg sem próbálsz normálisan beszélgetni velem - közli, barna szemeiben szórakozottság és önelégültség csillan. - Szóval, jól érezted ma magad?
- Csodás volt azt nézni, hogy lovak után takarítasz - a számat gúnyos mosolyra húzom, semmi kedvem vele társalogni, nem akarom, hogy ez a viszonylag tűrhető nap rosszul záruljon, pont ezért akarok minél gyorsabban a szobámba menni.
- Aha, olyan a szagom is, mint egy lónak - orrát kissé felhúzza, a szája szélén valami mosolyszerűség bukkan fel, ami határozottan nem az a gúnyos vigyor, amit már megszoktam tőle. - Hallottam, hogy Luke itt volt.
- Ja - pislogok nagyokat, megmarkolom a kilincset, de nem enged be. Elgondolkodtat az, vajon visel-e valamit a csípőjére dobott törülköző alatt, mielőtt még elpirulnék újra az ajtóval kezdek küzdeni. - Engedj már be, seggfej!
Elengedi a kilincset, megkönnyebbülten sóhajtok fel és benyitok, miközben ő visszacsörtet a fürdőszoba elé és nekidől a gesztenyefa ajtónak.
- Cica, azon még sosem gondolkoztál el, miért végződnek rosszul a beszélgetéseink?
Mielőtt még válaszolhatnék az ajtó kitárul mögötte, megtántorodik és kis híján elvágódik, de az utolsó pillanatban megkapaszkodik Zaynben, ám a törülköző lecsúszik róla, én pedig a meztelen és mindenféle Liam Paynetől mentes szobámba menekülök. 

25 megjegyzés:

  1. Szia Nessa :)

    Annyira szeretem ezt a történet, valami fantasztikus. Olyan jót nevettem az olvasása közben, elképzeltem magam előtt ahogy a fiúk lovak után takarítanak, egy élmény volt :D Az ötleteid pedig egyáltalán nem idétlenek, ilyenre ne is gondolj, én személy szerint imádtam ezt a részt, és pont ezért mert könnyed volt és imádnivaló:)
    Niall pedig olyan aranyos, hogy kezd jóba lenni Mirával, örülök neki, hogy Mira belátta hogy valakivel barátkozni is kell:) Remélem azért Harryvel is jobb lesz a kapcsolata.
    Nagyon jó rész volt<3
    xx, Faith

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)
      Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)) <3

      Törlés
  2. bébizsiráf:DDDDDDDDDDDD
    Imádtam!<3 Nem tudom mi a baj vele, szerintem ez így jó ahogy van:)) Végig vigyorogtam az egészet. Mondhatni, talán eddig ez a kedvenc részem. Niall itt is annyira aranyos, hogy nem találok szavakat. Ismét kellemesen csalódtam!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg az, a bébizsiráfnak is hosszú lábai vannak, amiket nem tud irányítani és csak botladozik. :DD
      Köszönöm!:))

      Törlés
  3. Nagyoooooon jóóóó. Jaj nekem is van, illetve volt egy fekete Maffia nevü macskám, csak szegényke már nincs meg :'( Valahova elkóborolt és már nem jött vissza:/ Nagyon tetszett a rész, volt amin röhögtem egy csomót. A srácokat elképzeltem azokban a ruhákban, hát fhúha elég vicces xD Úgy olvastam volna még, de nem baj majd úgyis jön a kövi rész:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom a cicád! :( Örülök, hogy tetszett a rész, köszönöm! :)

      Törlés
  4. Úristen! Nessa ez a rész nagyon jó lett! Iszonyatosan tetszik! És cica! Végre van benne egy cica! Harry olyan cuki lehetett mikor Simogatta Maffiát!
    Amúgy a történetben , talán Niall-t és Harry-t kedvelem a legjobban, bár ebben a részben Zayn is változott egy kicsit szerintem. Biztos, hogy a végére az összes személyiségét megszokom. Igaz, ha való életben ilyenek lennének, én akkor is szeretném őket! Óh, és Liam-en is láttam egy kis változást!
    Várom a következő részt!

    VálaszTörlés
  5. Drága Nessa! :)

    Azt hiszem a "Harry egy balett ugrással vidám bébizsiráfként ér földet" valamint a "Betyár Tomlinson, Pásztor Payne, Kondás Malik és az asszonyok szíveit összetörő hm... Libapásztor Styles" részeknél tört el az a bizonyos mécses, potyogtak a könnyeim a nevetéstől. :') Mondtam már, mennyire élvezem ezt a FarmVille-t?:) Ha nem, akkor most megemlíteném, hogy iszonyú jól szórakozom rajtuk! Pikkpakk a szívembe zárta magát ez a történet és már most alig várom a jövő hét csütörtököt! És jóságos ég, Isten tudja, mi lesz még itt! :D
    Teljesen oda meg vissza vagyok a Liam és Mira közti cicaharctól (hahha, cica,érted!...na mindegy, még mindig nem vagyok vicces:D)

    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      XDD Köszönöm szépen, boldoggá tesz, hogy tetszik a történetem! :D Értem a "poént". XD <3

      Törlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  7. "A belevaló Betyár Tomlinson, Pásztor Payne, Kondás Malik és az asszonyok szíveit összetörő hm... Libapásztor Styles ma hatalmas koncertet adnak az Istálló Stadionban! A VIP jegyesek ma ingyen lószart is kapnak, valamint csak ma, exkluzív ajánlatként együtt ganézhatnak a jóemberekkel!"
    Ezen percekig nevettem xD
    Nekem ez a rész nagyon nagyon tetszett! Annyira jó vgre egy olyan blogot olvasni ami nem Londonban (félreértés ne essen, imádom Londont, sőt.) vagy valamelyik nagy városban játszódik, hanem egy ilyen helyen! Nagyon tetszik! :) Már várom a jövőhét csütörtököt! :)

    VálaszTörlés
  8. Drága Nessa! <3
    Áááá..ez a e rész valami elképesztően jó lett :) sokat nevettem :D Örülök, hogy Mira már nem olyan távolságtartó a srácokkal, kivéve ugye Liam XD ;
    A rész vége, na ott kész voltam *-*
    XoXo

    Ui.: a nyár eddig nekem is unalmasan telik :/ de remélem hogy ez még változni fog :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :3
      Nagyon köszönöm! <3
      Bizonyára változni fog, még van 2 hónap! :)

      Törlés
  9. Szia!!! Ez a rész is fantasztikus,egyszerűen tökéletes!!! :) <3

    VálaszTörlés
  10. Hát én meghaltam ezen a részen. Komolyan így akarsz megölni, hogy megfulladok a nevetéstől? :'D
    Mint már korábban említett "belevaló Betyár Tomlinson, Pásztor Payne, Kondás Malik és az asszonyok szíveit összetörő hm... Libapásztor Styles" nevek voltak számomra a nap csúcspontja. :D
    *le fogok fordulni a székről*
    Imádtam, Drága! Tetszik, hogy Mira kezd egy kicsit megbarátkozni pár személlyel.
    De úristen, elképzelem a fiúkat, úgy felöltözve, és csorgatom a nyálam Harry Styles után.
    Végeztem. :D
    Imádtam.
    Jövőhét ugyanitt. :)
    <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kellemes halál lenne, nemde? :D
      Köszönöm! :3 Hát, képzelőerőben sosem szenvedtem hiányt, és Harry birtokolja a gondolataim nagy részét. :D

      Törlés
  11. Fantasztikus lett Nessa, de ez nem meglepő ,mert nagyon jól írsz!
    Nagyon vicces volt a rész,sokat nevettem,
    és a történet is nagyon szuper.
    Várom a kövit ! ;)))
    Niki

    VálaszTörlés
  12. Drága Nessa!

    Nem tudom miért tartottad idétlennek az alapötletet, én imádtam, ahogyan az egész részt is. Sőt, a kedvencem lett, de tényleg! Szinte végig csak mosolyogtam, és vigyorogtam, még akkor is, amikor tényleg nem lett volt rá különösebb ok. Egyszerűen csak tetszik ez az egész, tetszik az egész blog, a történet, és hogy Mira kezd normálisan viselkedni, ahogyan a fiúk is. Liam még mindig seggfej, de szerencsére már tényleg csak a maga módján. A végén szinte besírtam, nem hiszem el, hogy miképpen vagy képes ennyire jó részeket összehozni. Már értem, hogy miért imádja mindenki a blogjaidat! Nagyon kíváncsian várom a következő részt! <333

    Rengeteg puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azy! <3
      Tudom, mindig ezt mondom, de annyira sokat jelent, hogy Te mondod ezeket nekem. Nagyon szépen köszönöm! :) <3

      Törlés
  13. Szia edig mék csak két blogodat olvastam de szeretném a többit is elolvasni meg tudod adni a többit is ???? :D :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Itt megtalálod őket: https://www.blogger.com/profile/02375624434613092200

      Törlés