2014. június 19., csütörtök

5.rész Hiány

Sziasztok! :)
Itt vagyok, újult erővel és "kipihenten", élvezem a szünetet. Elnézést kérek az 1 heti kimaradásért, Londonban sem időm, sem energiám nem volt ahhoz, hogy írjak, remélem megértitek. A koncertről írt beszámolót megtaláljátok az Angel blogomon, az ask profilom pedig néhány napig ezzel volt tele, vannak fent képek a srácokról, Brightonról és Londonról, valamint még most is kérhettek, szívesen teszek ki képeket és válaszolok a kérdéseitekre. Nem nagyon húznám ezzel itt az időtöket, szóóóval
Have a nice day!
Hope you enjoy this chaper!
Nessa. xx 

Az éjszakám nehezen telik, dobálom magam, hol betakarózok, hol lerúgom magamról, végül a hátamon fekve addig bámulom a plafont, mígnem elszundítok néhány percre. Majd kezdődik elölről. Azt kívánom, bárcsak Luke rájönne, mennyire nem volt ez jó ötlet, és szépen eljönne értem. Utálom ezt a porfészket.
Reggel nyúzottan botladozok be a konyhába, az arcomba lógó szőke tincseim egy mozdulattal hátralököm, majd elveszem a pultról a kávét és öntök magamnak egy bögrébe.
- Hát, nem vagy valami vonzó - az ajkaim összeszorítva veszek egy nagy levegőt, majd a konyhaszekrény felé fordulva kortyolok bele a koffeinbe - rossz éjszakád volt?
Nem válaszolok, mohón nyelem a keserű löttyöt, hogy minél hamarabb szabadulni tudjak tőle és megkíméljem attól a bögrém, hogy Liam Payne fején törjem darabokra. 
- Fejezd be, Liam! - meglepődök azon, ahogy Zayn halkan, de nyomatékosan utasítja, a bögrét a mosogatóba teszem és a pólóm húzogatva, lehajtott fejjel indulok az ajtó felé.
- Várj, Mira! - megtorpanok, Harry hangja váratlanul ér, talán gonoszság, de örülök neki, hogy most nem olyan idegesítően vidám, mint szokott. - Liam szeretne mondani neked valamit.
- Az lenne a legjobb, ha nekem soha többet nem mondana semmit - válaszolok, és már kilépnék az ajtón, amikor egy kéz gyengéden megragadja a karom.
- Hagyjad már, Harry - szól bele a beszélgetésbe Louis is, kezd túl sok lenni minden, dühtől lángoló arcom a fiú felé fordítom, kinek ajkai kissé felfelé húzódnak - minek akarsz egy olyan csajjal barátkozni, aki elviselni sem tud téged?
- Au - pislog nagyokat, majd elengedi a karom és zavartan dörzsölgetni kezdi az arcát. - Ez nem rólam szól, gyere ide, Liam!
- Nem - rázom meg a fejem, hajammal takarom az orcáim, a tegnap este emlékei túlságosan élénken rohanják meg az agyam. Ez a srác nem képes arra, hogy legalább annyival megtiszteljen, nem ront be akkor, amikor épp zuhanyzok.
- Liam! 
- Oké - nevet fel gúnyosan, majd ujjak ragadják meg a csuklóm és erőteljesen ránt egyet rajtam.
- Engedj el! - szűröm a fogaim közt, ő nem úgy fogja a kezem, ahogy néhány perccel ezelőtt a göndör srác tette, Liam szorítása erősebb, sokkal erősebb és durvább.
- Az új barátaid kedvéért akkor elmondom, mennyire sajnálom, hogy tegnap szükségem volt a telefonomra, miközben te zuhanyoztál. Sajnálom, hogy hisztis vagy és mindenről azt hiszed, csak a tiéd lehet! Sajnálom, hogy...
- Zuhanyoztam! - emelem fel a hangom, rántok egyet a csuklómon, végül csípőre tett kezekkel állok előtte és erősen küzdök az ellen, hogy ne vágjam képen. 
- Aha, szóval azt hiszed, rád voltam kíváncsi? Csalódást kell okoznom, Cica, nem vagy olyan vonzó, hogy miattad képes legyek idiótát csinálni magamból. Szükségem volt a telefonomra.
- Tényleg? - fejemet oldalra döntve makacsul a szemébe nézek, melyeket haragosan húz össze, miközben engem méreget. - Akkor mit jelentett az, amit kifelé menet mondtál?
- Még egy strigulát - mosolyog gúnyosan, könyökével hasba vágja a folyamatosan beszélő Harryt, végül az ujjai közt egy szál cigarettát morzsolgatva kicsörtet az ajtón és hangosan bevágja maga után.
- Sajnálom, nem hittem volna, hogy ezt fogja mondani - amint kinyögdécselte magát, Harry beszélni kezd, hátat fordítok neki és felmegyek a lépcsőn, a legkevésbé sem érdekel, hogy mit magyaráz. Tulajdonképpen egyikük sem érdekel, úgyis megtalálom a módját, hogy valahogy hazamehessek.

~Liam Payne~

Micsoda balf*asz vagy, Payne.
Egykori önmagam kellemetlenül szólal meg bennem, próbálom elfojtani ezt a gyökér énem. Az a Liam túl befolyásolható, megbántható, azt már túl sokan kihasználták. 
Cigivel a számban baktatok valamerre, nem tudom hová, miközben a telefonom vadul rezeg a zsebemben. Harry.
Kinyomom, a telefont kikapcsolva csúsztatom a zsebembe, arra gondolok, mennyire rohadtul szerencsés vagyok, hogy Harry tud hívni a házból, de én nem tudok felhívni senkit, hogy jöjjön értem. 
Úgy érzem, megőrülök itt. Csak megyek előre, de nem jön velem szembe egyetlen ember sem, még csak házakat sem látok a távolban, helyette észreveszek egy kötelekkel bekerített helyet, melyeken belül lovak ácsorognak. Nem vagyok hülye, tudom, hogy nem érhetek hozzá, mert a kötelekben áram van, de azért megközelítem azokat, hogy közelebbről nézzem az állatokat. Egy sincs a közelben, a bekerített rész meglepően tiszta, a távolban észreveszek két, a többinél kisebb lovat, szinte ugyanolyan barna színűek és vidáman nyihogva szaladgálnak. Nem mosolyodok el, hamar megunom a nézelődést és tovább indulok. Haladok a kötéllel egy irányba egészen addig, míg észre nem veszem Mr. Woodot, miközben egy meglehetősen furcsa testtartású kislányt ültet egy fehér, foltos állat hátára. A gyerek magával ragad, mindig is szerettem őket és ez nem változott, megyek arra, amerre a lábam visz, mígnem megállok néhány méterre a lótól és érdeklődve figyelem, ahogy a kislány testtartása megváltozik, miközben a ló lassan sétálni kezd. Nem vesz észre, Mr Wood barna szemei viszont megtalálnak és egy bizonytalan mosolyban részesít. Nem mosolygok vissza. Figyelem a lányt, aki körülbelül 6 éves lehet, apró kezeivel erősen szorítja a bőrszíjat, sarkával ösztönzi az állatot a gyorsabb mozgásra, mígnem az ügetni kezd és a férfi kezéből egyre inkább kicsúszik a kötél. Bár egy pillanatra úrrá lesz rajtam a pánik, belátom, ez az ember biztosan nem hagyná, hogy a lova csak úgy elrohanjon egy gyerekkel a hátán, így hát a szívverésem visszaáll a normálissá. Kíváncsian lépek közelebb, figyelem, ahogy a kislány barna haját felkapja a szél, melyet nevetés kísér, sarkával megállítja az állatot és előredől, apró kezeivel átöleli a ló nyakát, mely éppen akkor fordul felénk. A kislány szemei tágra nyílnak, őszinte, kék pillantása van, amikor kiegyenesedik rózsaszín pólóján meglátom a saját magam és a többiek ezeréves vigyorgó arcképét, talán 1 éves volt a banda, amikor az kép készült. Mindannyian hülyén vigyorgó kis nyápicok vagyunk rajta. Nem fordítok hátat a lánynak, csak egy kisgyerek, különben is, a rajongónkat sosem bántanám.
- Szia! - a számat mosolyra húzom, talán most először őszinte ez a grimasz az arcomon, mióta itt vagyok.
- Liam Payne - tátogja, és apró kezeit a mellettem álló ember felé nyújtja, ki várakozóan pislog rám, én pedig lelkesen lépek a kislányhoz. Kissé megijedek, amikor a ló állás közben felemeli az egyik lábát, végül leveszem a kislányt róla. Nem tudok eltekinteni attól, mennyire erősen és ragaszkodóan öleli át a nyakam, akaratlanul is elgondolkozok azon, vajon mit lát bennem ez a csöppség. Azt, aki voltam, vagy azt, aki most vagyok? Azt az embert, aki 20 perccel korábban megalázott egy lányt, vagy még mindig azt a fiút, aki a pólójáról vigyorog a semmibe?
- Aha, hát, legalábbis egy kevés belőle.
Nem érti, és ezért nem is hibáztatom, végigsimítok a haján és boldog vagyok, amiért látok itt egy gyereket, egy olyan embert, aki nincs a közelemben 4 napja. Egészen addig nem veszem észre, hogyan áll, míg el nem engedi a nyakam. A gerince furcsa, egyik válla kissé lejjebb van, mint a másik de nem veszem figyelembe. Megtanultam, hogy soha ne nézzek meg jobban olyanokat, akiknek van valami különleges a testében, értékelik, ha nem kérdezek semmit. Leguggolok elé és elmosolyodok, amikor egyik kezét a arcomra teszi.
- Tetszik a pólód - mosolygok rá, az ő arcára is bájos, kissé foghíjas mosoly szökik. Legszívesebben felkapnám és bevinném, hogy a srácok is részesüljenek abból, milyen egy normális, élő emberrel találkozni 4 nap elzárás után.
- Gyere Sophie, a mamád már megérkezett.
Sophie.
Ajkaim egy pillanatra összeszorítom, majd felegyenesedek, és a kezemet Sophie felé nyújtom, habozás nélkül ragadja meg, míg én Mr Woodot követve indulok el. Próbálom beszédre bírni a kislányt, aki csillogó szemekkel válaszol minden kérdésemre és meglepően bölcs gondolatokat oszt meg velem arról, miért jár ide. Sophie anyukája igencsak meglepődik, amikor a lányát az én kezemet szorítva látja közeledni, szemei egy pillanatra sötétségbe borulnak, elgondolkodtat, vajon melyik baklövésem jutott épp eszébe, tekintete mégis meglágyul, amikor a lánya a kezemet elengedve odaszalad hozzá és hadarni kezd rólam. Csak állok, nem vágok bele a szavaiba, kis barátnőm egy nagy, kifáradt sóhajjal fejezi be a hadarást és az édesanyja zsebéből ellopva a mobilt nyúl újra felém.
- Lehet? - kérdezi megilletődötten, apró lábacskáin előre-hátra hintázik, én pedig gondolkodás nélkül guggolok le hozzá, míg az anyukája készít rólunk néhány fényképet. Puszit nyomok Sophie arcára, megkockáztatom, sikerült pírba borítanom az apró lánykát, megsimítom a fejét és elbúcsúzok tőle, majd tovább folytatom a céltalan bolyongást. Újra bezárkózom, felveszem azt a kemény álarcot, melyet csak a kisgyerekek képesek mostanában lebontani rólam, a gondolataimba merülök és egészen addig gondolkozok Mirán és a baromságain, mígnem újra felhúzom magam. A düh könnyebbé teszi azt, hogy elnyomjam a valódi énem, egy követ rugdalok magam előtt, majd felkapom és elhajítom. Az ingem kellemetlenül tapad rám, meleg van, visszasírom a hűs angol időjárást. Mit meg nem adnék most egy kis esőért... Nem vagyok én idevaló.
Zsebre dugott kezekkel baktatok vissza a ház felé, amint belépek meghallom a srácokat, Louis unott képpel ül a nappali egyik fotelében és figyeli, ahogy Niall nevetésben tör ki, Zayn vadul nyomkodja a telefonját és a tenyeréhez csapkodja a készüléket, Harry nincs köztük. Vajon hol lehet? Remélem azért érzitek az iróniát...
Elsétálok mellettük, átmászok a kanapén és arrébb dúrom Niallt, félig ülve nyúlok el mellette és a plafont kezdem bámulni. Fogalmam sincs, min nevet, hiszen ezen a hülye helyen még a tévé sem működik rendesen, azt hiszem összesen 2 csatorna jön be rajta tisztán. Luxus.
- Megőrülök - Zayn az asztalra löki a telefonját és felpattan, tekintetem lustán vezetem rá és felvonom a fél szemöldököm. Tudni illik, Zayn hatalmas problémákkal tud küzdeni.
- Nem tudod megnézni a Little Mix új videoklipjét? - Lou hangja unottan cseng, felé pillantok, kissé borostás arcát dörzsölgeti és fátyolos tekintettel bámul az arab bandatagunkra. - Nagy kár.
Zayn visszahanyatlik a fotelba és szólásra nyitja a száját, hogy ránk zúdítsa ezt a baját, ekkor viszont Harry megjelenik és az ölébe ejti a telefont.
- Kérem vissza utána - Zayn elmarja a készüléket és valami köszönömhöz hasonlót mormol, elszakítom róla a tekintetem és kissé lejjebb csúszok, Niall kelletlenül löki arrébb a lábaim.
- Haver, nem tudom, hogy fogom én kibírni itt 2 hónapig - halk nevetéssel reagálok Zayn motyogására, Louis halkan dünnyög valamit arról, nem érti, Eleanor hogyan volt képes erre, amikor most együtt lehetnének. Még jó, hogy nekik a barátnőjüket kell hanyagolni, mert azért a sok elkövetett hiba ellenére nem csalnák meg soha őket, én meg itt vagyok, mint egy megkeseredett vénember. Na jó, azért egy meglehetősen jóképű vénember, és ezt a rengeteg felszabadult időt tölthetném szebbnél szebb lányok társaságában, de azt kívánom, bárcsak én is siránkozhatnék most úgy, mint Zayn.
Harry megáll előttem, halkan sóhajtok egyet ezzel kifejezve, mennyire nincs kedvem újabb monológokat végighallgatni arról, hogy ne legyek seggfej. Lelöki a lábaim, magamban szitkozódva tornázom magam ülőhelyzetbe, míg Harry kinyújtóztatja maga előtt a póklábait.
- Hol voltál?
- Szerinted hol? - vonom fel a fél szemöldököm - Nem túl sok helyre mehetek el.
Ahogy mind az öten elterülünk a nappaliban, hirtelen olyan érzésem lesz, mintha körülbelül 4 évvel ezelőtt a közös lakásunkban tennénk ugyanezt. Ha lehetséges lenne visszamennék abba az időbe, szép időszak volt.
- Liam, mi a fenéért viselkedsz ilyen kiállhatatlanul Mirával? - alig ejti ki a kérdést, egyszerre Niall tekintete is rám irányul.
- Az Isten szerelmére Harry! Akadj már le erről a témáról! - még én is meglepődök Louis hirtelen kifakadásán, pedig az ő közelében megszokott az ordítozás. - Nem mindegy neked?!
Harry néhány másodpercig döbbenten pislog rá, majd ajkait szorosan összezárja és felpattan.
- Tudod mit, Payne? Kibaszottul idiótán viselkedsz, és nem csak te, hanem ti is - bök Louis irányába, Niallt kihagyja, de tulajdonképpen ezt megértem, Niall nem sokat változott az évek alatt, belsőre legalábbis nem. Az egy dolog, hogy a hajszíneit gyakran váltogatta. - Elegem van belőletek! Elegem van abból, hogy miattatok mindenki azt hiszi, nem vagyunk más, csak egy rakás éneklő idióta, akiknek a fejébe szállt a siker! Hol van az, amikor azt mondtuk, nem hagyjuk ezt? "Mindig itt leszünk egymásnak és visszarántjuk egymást a Földre, ha úgy látjuk, kezd elszállni" - macskakörmöket rajzol a levegőbe, miközben az arca egyre jobban kipirul. Ajajj, hisztis Stylesnél nem sok rosszabb van. - Sok baromság! - dühében rúg egyet a kanapéba, majd visszarántja a lábát és összeszorítja a fogait, még most se sok tart vissza attól, hogy elröhögjem magam Haz bénaságán, ő még mindig olyan, mint egy serdülő tinédzser, csupa kéz meg láb.
- Lenyugodtál? - kérdezem halkan, nincs bennem rosszindulat, de ő felkapja a fejét és dühösen mér végig.
- Te okozod a legtöbb csalódást számomra, Liam!
Ez betalál, főleg a bennem elbújó érző Liamnél, aki ma amúgy sem tud ott mélyen bennem kussolni, én viszont csak nézek rá összehúzott szemekkel, miközben dühösen megfordul, kitépi a telefonját Zayn kezéből és nagy léptekben indul a lépcső felé. Már felállnék, hogy utána menjek, de Louis leint és helyettem ő tápászkodik fel, miközben magában arról motyog, hogy Harry örökké egy hisztis kölyök marad.
Zayn kissé döbbenten nézi az üresen maradt kezeit, megvonja a vállát és vet egy kissé aggodalmas pillantást az emelet felé, ahonnan már szűrődik le Harry heves magyarázása, melybe Louis állandóan beleszól. Tény, hogy Lou mostanában nem a legjobb korszakát éli és sokszor kegyetlenül őszinte, de ha valamelyikünk vagy éppen ő vitát generál, általában ő próbálja meg elsimítani is.
- Most nem is mondtam semmit - motyogom magam elé, és kissé dühösen rázom a fejem.
- Jól mondtad - szól közbe Niall - most. Szerintem igaza van -, néz rám kissé összehúzott szemekkel, ő a vidámságon kívül nem sok érzését mutatja ki, ezúttal viszont mérgesnek tűnik - és nekem is elegem van ebből.
Az egész nap feszülten telik, Harry nem nagyon szól senkihez, Louis mogorva, Zayn folyamatosan a telefonját püföli, állítása szerint állandóan lefagy, szerintem nem a telefonnal van gond, hanem azzal, hogy a semmi közepén vagyunk 0 interneteléréssel, Niall szintén morcos, bár ő néha megereszt 1-1 mosolyt.
A fürdőszobát átadom a göndör hajúnak, gőzfelhőt húzok magam után, s ahogy kilépek ő már be is slisszolna mellettem a fogkeféjével a kezében, de a karja után kapok és már épp megszólalnék, amikor egy könnyed mozdulattal kihúzza a kezét az enyémből és becsapja az orrom előtt az ajtót. Hisztis, sértődött Styles, soha ne akarjatok találkozni vele.
Nagyot sóhajtok, az agyamat egyszerre elönti a harag, máris mennyire meguntam ezt a szarakodást. Nagy léptekben indulok a vita kiváltójának ajtajához, nem, nem rontok be, nehogy ebből is problémát csináljon. Az ajtó elől hallom a hangját, felismerem a dalt, amit magában énekel. "Mira Hemmings, a világ egyik legjobbnak tartott énekesnője" mindig is hülyeségnek tartottam ezt, hiszen én sosem hallottam élőben ezt a lányt, úgy véltem, tehetséges technikusok feljavítják a hangját, koncerteken pedig félplaybackel, de most kiderül, nem volt igazam, és ezt be is látom. Mert ha más nem, az igaz, hogy ennek a hisztikirálynőnek bizony tényleg nem semmi hangja van, olyan... leírhatatlan, még ilyen halkan is szinte simogatja a fülem, lányos, mégis kissé mély, hasonlít Perrie hangszínéhez. Elgondolkodtat, miért nem egy saját dalát énekli, mert a szöveg és a dallam alapján ez egy 5SOS dal, mégpedig a Disconnected,
Megrázom a fejem és kissé nedves hajamba túrok, majd elordítom magam.
- Harry!
Az fürdőszobaajtó kicsapódik, szinte egyszerre Mira ajtajával, a szőke lány pizsamában áll előttem, de csupán csak egy pólót visel és a kissé felemelt keze miatt látni vélem rózsaszín bugyiját, mely megragadja a pillantásom. Harry zaklatott tekintete arról árulkodik, talán mégsem haragszik rám annyira, azt hihette, történt velem valami, azért kiabálom a nevét.
- Te mi a francért ordítozol az ÉN AJTÓM előtt? - ó igen, az a bugyi egy pillanatra elfeledtette velem, mennyire idegesítő teremtmény a viselője.
Félszemmel látom, ahogy Haz a szemét kezdi forgatni, valószínűleg azt hiszi, egy újabb szemétségre készülök és már csukná be az ajtót, hogy ne kelljen hallgatnia a civakodásunkat.
- Harold! - kiáltok utána - Ne merészelj elmenni!
Stephen és Zayn is kidugja az orrát a szobájából, nem repesek az örömtől, de ez nem tántorít vissza.
- Harry - javít ki halkan, miközben a fogkeféjével a szájában nekidől az ajtónak.
- Figyelj Cica, mert nem sokszor lesz ilyenben részed - sóhajtok, és hideg tekintettel fürkészem a haragosan rám bámuló lányt, kis híján elröhögöm magam azon, mennyire nem akarja észrevenni a fedetlen mellkasom, és mégis mindig odapillant. - Sajnálom, ami tegnap történt, többet nem fordul elő.
Ezúttal nem hazudok, ha Harry ilyen hisztériákat csap le valami olyan miatt, amihez semmi közé, hát inkább tényleg nem csinálom többet.
- Dehogy sajnálod - fürkészi az arcom, majd hátrébb lép és becsukja előttem az ajtaját. Elfojtom a mosolyom, összeszorítom a szám és az engem kissé döbbenten bámuló haverom felé fordulok. Hát, ami azt illeti valóban nem.
- Megpróbáltam - tárom szét a karjaim, majd megvonom a vállam és egyszerűen hátat fordítok neki.
- Kösz, Liam - mondja, én pedig felé sem fordulok, csak felemelem a jobb kezem és beintek neki, válaszul halk nevetést kapok, nem haragszik rám.
Amikor bezuhanok az ágyba kissé elengedem magam, sóhajtva terülök el és a tenyereimmel rejtem el az arcom, bárcsak tényleg elrejtőzhetnék. Most állítólag azért vagyok itt, de ez nem olyan elrejtőzés, mint amire valójában vágyom, itt csak felhúzom magam mindenen, ezzel pedig talán csak tovább húzom azt az időt, amit itt kell töltenünk. Magamhoz veszem a telefonom és megpróbálok belépni a twitter profilomba, a szemem előtt mindenhol "nincs internetkapcsolat" szövegdobozkák ugrálnak, mígnem megunom ezt, még időben a földre helyezem a telefont, nem dobom el. Nem törhetem össze úgy, mint az előzőt, mert itt nem tudok újat venni.
Az oldalamra fordulok és magamra húzom a takarót, szúr, kényelmetlen, nem olyan, mint az otthoni, de igazából nem zavar, hiszen annyi különböző helyen aludtam már, annyi különböző takaróval, hogy egy pillanatnyilag kényelmetlennek talált ágyból nem csinálok problémát, az már más, hogy mellettem a matrac ma éjjel is hidegen marad.

~Mira Hemmings~

Új nap, új esély arra, hogy hazamenjek. 
Az ajtó kinyílik, az illető kopog, mielőtt bejönne, de nem szólok vissza mert féllábbal még mindig az álmomban vagyok. Felriadok, amikor valami puffan az ágyam mellett, majd megpillantom Mrs. Woodot, mellette pedig Niallt.
- Jó reggelt, Mira! - mosolyog rám, értetlen arccal fürkészem a behozott bőröndöket, miközben beletúrok kócos hajamba és magamra rángatom a takarót. 
- Szia! - köszönt Niall, kedves mosolyt villant rám, ha nem ebben a helyzetben lennék talán megpróbálnék visszamosolyogni, de most csak nagyokat pislogok és megdörzsölöm a szemeim.
- Mik ezek a bőröndök? Hazamehetek? - tátogom, habár nem hiszek a pozitív válaszban, akkor nem toporogna egy fiú a szobámban.
- A testvéred itt volt, elhozta neked ezeket, úgy gondolta, szükséged van még néhány dologra,
- Luke itt van? - nyitom nagyra a szemeim, ujjaim elfehérednek miközben szorítom a takarót és arra készülök, hogy kiugorjak az ágyból. A szemüveget pótló kontaktlencséim nélkül homályosan látok, de ez nem gátolna abban, hogy pizsamában rohanjak le és üljek be a járgányba, amellyel az ikertestvérem beállított ide.
- Volt, de már elment - a válasz lesújtó, vállaim leereszkednek és csalódott sóhaj hagyja el a szám.
- E-elment? - pislogok nagyokat, még mindig a bőröndöket bámulom, nem tudom levenni róluk a tekintetem. 
- Igen, nem akart felébreszteni téged.
- Aha - dünnyögöm, a hangom elfúl és lehajtom a fejem, kócos hajam az arcomba esik, nem simítom el. Nem azért nem jött be, mert nem akart felébreszteni, hanem azért, hogy büntessen és véletlenül se vegyem rá arra, hogy elvigyen innen. Talán összevesztünk volna, de jelen pillanatban úgy lángol bennem az ikertestvérem hiánya, mint még soha. Az oldalamra fordulok és a fejemre húzom a takarót, az arcomat a párnámba nyomom és nem kívánok többet hozzáfűzni a történtekhez, azt akarom, hogy mindenki békén hagyjon. Még nem csukódik be az ajtó, amikor kirobban belőlem a sírás, és most nem azért, mert itt kell lennem. 
Hiányzik Luke. Hiányzik a testvérem. 
- Mira? - tompán Niall hangját hallom, nem nézek rá, lábaim felhúzom és összegömbölyödök, miközben a párnát a mellkasomhoz szorítom és azzal próbálom tompítani a számból előtörő hangokat. Még ahhoz sincs kedvem, hogy elküldjem a fenébe ezt a srácot, így ő leül mellém és simogatni kezdi a hátam. Nem mond semmit, és mióta itt vagyok ez az első alkalom, hogy valaki gyengéd velem. - Ne sírj! - mondja halkan, mintha ezzel valóban elérné, hogy ne bömböljek úgy, mint egy kisgyerek. 
Kis idő múlva lenyugszom, kezét végig a hátamon tartja és próbál megnyugtatni, de nem mond semmit, én sem szólalok meg. Egy zsebkendőt nyújt felém, elhúzódok és ülőhelyzetbe tornázom magam, megtörlöm a szemeim és kifújom az orrom. 
- Jól vagy? - halvány mosolyt villant rám, miközben egy újabb zsebkendőt helyez elém. Válaszul csak megvonom a vállam és elsimítom az arcomra ragadt tincseket.
- Találkoztál vele?
A fejét rázza, elgondolkozok azon, hogy talán hazudik azért, hogy jobban érezzem magam.
- Nem tudtam, hogy itt van, korán jött és csak Mr. és Mrs. Wood beszéltek vele, én csak segítettem felhozni a bőröndöket.
Aprót bólintok, meglepődök, amikor a fiú hirtelen átölel, nem szoktam hozzá ahhoz, hogy idegen fiúk ölelgessenek, főleg nem olyanok, akiket még nem is kifejezetten kedvelek, de nem tolom el magamtól, nem vagyok rá képes. Gyenge vagyok és jól esik, hogy valaki kedvesen bánik velem, így hát átölelem és az arcomat szipogva érintem a vállához. Néhány másodperc múlva elenged, szinte szégyellem, hogy elgyengültem, viszont ő csak mosolyog rám, majd elbúcsúzik és elmegy. Gondolkozok azon, mi történt velem, végül rájövök: szükségem van valakire, akivel egy kicsit kedves lehetek, akivel néha normálisan beszélgethetek, aki segít abban, hogy ne érezzem magam ennyire egyedül ezen a helyen.
- Niall! 
- Hm? - hümmögve fordul felém, nem tudom, mit is kellene neki igazából mondanom, annyira hülyén hangzana, ha csak úgy megkérdezném, akar-e barátkozni.
- Köszi - motyogom, felhúzott lábaim a mellkasomhoz szorítom és az arcomra erőltetek valami mosolyszerűséget. 
- Tudod, hol a szobám, csak gyere át, ha akarsz beszélgetni - ajánlja fel, én pedig elhatározom, hogy kapni fogok az alkalmon. Ha nem akarok magányosan megbolondulni ezen a farmon és/vagy megölni Liam Payne-t, muszáj, hogy valakivel megpróbáljak összebarátkozni, és hát, nem sok mindenki közül válogathatok. 

20 megjegyzés:

  1. Musztás! :)) Elsooooo komi! :) Ne haragudj,hogy sose irok hosszu velemenyt,de nekem az valahogy nem megy. :( Liam kezdi tenyleg tullepni a hatarokat,bar azzal a kislannyal nagyon edesen viselkedett. ^^ Harry meg... Harry. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Musztás! :D Dehogy haragszom, én ennek is nagyon örülök! :) Köszönöm!

      Törlés
  2. Óh, ez nagyon-nagyon jó lett! Niall :) <3 és Durci Harry! <3 Zayn és a telefon pedig áááá! Elképzeltem, és szinte végig nevettem az egészet. Liam régi énje pedig végre visszajött egy kicsit. Remélem azért hamar visszatalál a régi önmagához. Louis, meg tiszta Lou!
    Várom a következő részt! Puszi

    VálaszTörlés
  3. Hát akkor én is csatlakozom a kommentelők listájához. Talán az utolsó kommentem az 'Elloptad a szívem..'c. blogodon írhattam. De most visszatérek. :D
    Újabb egy fantasztikus rész. Szeretem, ahogy kibontakozik a történet. Habár a mi Liamünk egy kicsit tuskó és bunkó, attól kezd előtörtni belőle a régi énje.
    ..és itt van Mira is, aki próbálja erősnek mutatni magát, de ahogy azt mondani szokták a legerősebbek néha a leggyengébbek. :) Kíváncsi vagyok, hogy alakul a kapcsolatuk, ahogy arra is ki fog előbb megpuhulni a másikkal szembe. :)
    Harry, a kis hisztis, de IMÁDOM, ahogy a részt is imádtam. Kíváncsi vagyok, mit tartogatsz számunkra a jövő hétre! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Sophiee! :D
      Ennek nagyon örülök, köszönöm szépen!:)) <3

      Törlés
  4. IMÁDOM. Mást nem tudok hozzáfűzni. :)
    Mxx

    VálaszTörlés
  5. IMÁDOM. Mást nem tudok hozzáfűzni. :)
    Mxx

    VálaszTörlés
  6. Drága Nessa! <3
    Annyira nagyon jó :) Minden héten tűkön ülve várom a részeket :) Nagyon tehetséges vagy *-*
    Szerencsés vagy, hogy találkoztál a srácokkal :D
    XoXo

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! :)
      Köszönöm szépen! <3
      Ó, nem nevezném találkozásnak, én láttam őket, de ők engem nem. :/ :)

      Törlés
  7. Szerintem nem mondok újjat azzal ha azt mondom imádom!Nagyon jó,nagyon várom a kövit :)))

    VálaszTörlés
  8. Drága Nessa!

    Annyira sajnálom, hogy csak most van időm írni ehhez a részhez, és már alig vártam, hogy megtehessem, mert egyszerűen beleszerettem ebbe a részbe. Még rám is szólt a drágalátos családom, hogy ne felejtsek el néha levegőt venni még akkor se, ha a telefonomat bújom. :D

    Liam szemszögénél szó szerint tátva maradt a szám, és örülök, hogy a nemtörődömsége ellenére hagytál benne egy picit abból a Liamből, amit mi, rajongók látunk. Vigyorogtam, mint egy vadalma, ahogy elképzeltem. Eszméletlen aranyos volt, ahogy azzal a kislánnyal viselkedett!:))

    Jajj most még a megfelelő szavakat sem találom, hihetetlenül tetszik ez a rész, és hiába olvasom el újra meg újra a végét, csak az jut eszembe, mennyire borzasztó lehet Mirának, hasonló helyzetben én is kiborulnék és vergődnék a testvérem hiánya miatt. :)
    Szóval imádom-imádom-imádom-imádom!:))

    Jó pihit :)
    xx Lu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága! <3
      Nagyon sokat jelent, hogy ezt mondod! Köszönöm! <3

      Törlés
  9. Szia!
    Nagyon imádom minden blogodat, már az összeset olvastam és most ez... Nagyon jól írsz, és bár eddg nem komiztam (nem volt google fiókom, de most rájöttem hogy tudok névtelenül írni XD) mindig nagyon tetszettek a részek. Egyetlenegy kérdésem lenne hozzád. A fejléceidet ki szokta elkészíteni?
    Előre is köszönöm :D
    Xoxo Névtelen :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!:)
      Haha, köszönöm! :D
      Az első 2 blogomra (Elloptad a szívem, MBFHSORN) Noricii készítette, a többire Dorothy S. valamint az Angel jelenlegi fejlécét Lauren Freesetől kaptam ajándékba. :)

      Törlés
    2. Köszönöm :)

      Törlés
  10. Drága Nessa!

    Ahogy haladunk egyre előrébb a történetben, annál jobban megszeretem. Mira sokkal, de sokkal normálisabb, mint az elején. Annyira örülök, hogy Niall-el végre barátságot kötött, és amikor sírt Luke után... Ahj, megsajnáltam, és rettenetesen remélem, hogy idővel vele is ki fog békülni. Ami pedig Liam-et illeti, boldog vagyok, hogy bocsánatot kért, de nem érzem annyira, hogy őszintén elkezdene megváltozni.
    Nagyon kíváncsian várom a következő fejezetet, csak így tovább, Drága! <33

    Puszi, Azy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azy! <3
      Nagyon szépen köszönöm a kedves szavakat, örülök, hogy megszeretted a karaktereim! :)
      Puszi! <3

      Törlés